Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-30 / 204. szám
4 DUNÁNTÚL! NAPLÓ 1972. augusztus 30, r HÍREK 1972. AUGUSZTUS 30 SZERDA Szeretette' köszöntőik névnaoiuk alkalmából RÓZSA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.59, nyugszik 18.29 órakor. — A Hold kél 20.54, nyugszik 12.15 órakor. V__________J Egy napot Pécsért Átvették jutalmaikat a II. kerület legjobb társadalmi munkásai Pécs megyei Város Tanácsa az augusztus 19-i ünnepi ülésen határozott az Egy napot Pécsért mozgalom legjobbjainak jutalmazásáról. Idén tizenegyedszer értékelték a mozgalmat, amelynek keretében a pécsiek évről évre sokszázezer forint értékű társadalmi munkát végeznek városukért. Idén 47 ezer társadalmi munkaórában más- félmillió forint óradíjban számolt értéket állítottak elő a mozgalomban részt vevő társadalmi munkások. A tanácsülés határozata értelmében a díjakat — diplomákat és plaketteket — a kerületi hivatalokban adják át. Tegnap délután a II. kerületi tanácshivatalban gyűltek ösz- sze ej kerület legjobb társadalmi munkásai, akiket Laki Istvánná dr., a hivatal elnöke üdvözölt. Rövid beszédben köszönte meg a kerületben végzett társadalmi munkát, majd átadta a tanács által odaítélt jutalmakat. Arany diplomát kaptak: a Pollack Mihály Építőipari Technikum és Szakközépiskola tanárai és diákjai, a Széchenyi Gimnázium diákjai, az 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézet növendékei, a Mecseki Ércbányászati Vállalat KISZ szervezete, Horváth János szocialista brigádja — Mecseki Szénbányák István-aknai üzeme, a Mátraaljai Szénbányák pécsi üzem- vezetőségének dolgozói. Bronz diplomát kaptak: a Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának KISZ szervezete, a Volán 12. Vállalatának helyi közlekedési dolgozói és a BM. Karhatalom. Ezüst plakettet kaptak: Frep- pán Józsefné (Tompa Mihály utca 19/1.), Szin János (Kolozsvár utca 20.), Sugár Gusztáv (Radnóti Miklós utca 19.). Bronz plakettet kaptak: Tur- béki András (Székely Bertalan út 51.), Schneider György (Tol- buhin út 10.). Magyar siker Arezzóban R ó m a. A X. nemzetközi arezzoi kórusfesztiválon magyar kórus, amelyet Ugrin Gábor karnagy vezetett, három versenyszámban vett részt. A népdalok kategóriájában a második, a vegyeskórusok kategóriájában a negyedik, a női kórus kategóriájában pedig az ötödik helyet érte el. A magyar kórus egyike a fesztiválon legjobban szerepelt együtteseknek. Az együttes a hivatalos versenyeken kívül is nagy közönség- sikert aratott. Augusztus 26-án, szombaton a budapesti kórus a szervezők kérésére két koncertet adott. Vasárnap este fellépett az arezzoi 'Petrarca-szinházban, ahol Bartók és Kodály műveiből adott elő. — Kiválóak lettek. A KISZ KB által rendezett ifjúgárdlstók országos szemléjén Baranyát a Mecseki Ércbányászati Vállalat szakasza képviselte. A szakasz a szemlén nyújtott eredményének elismeréséül elnyerte a Kiváló szakasz címet. — Egy brigád, egy új bányász. A Mecseki Szénbányák üzemeiben rohamosan terjed a mozgalom, az északi bánya- és brikettüzem a mozgalomhoz csatlakozott hét brigádja, úgy tűnik alaposan megreformálta az eredeti jelszót, hiszen 15 új munkást szerveztek üzemükhöz. — Usko Vuorelma Lahti város textil- és iparművészeti vállalatának tulajdonosa, aki a nyáron a Háziipari Szövetkezet vendégeként néhány napot töltött Pécsett, tapasztalatcserére hívta meg dr. Kőszegi Jánost, a szövetkezet e1 nőkét. — Idegennyelvű önkiszolgáló könyvtár nyílik szeptember 6-tól, szerdától Pécsett a Megyei Könyvtárban. Ez szerdán és pénteken déli 1-től este 7 óráig tart nyitva. Tanévnyitó ünnepségek Tanévnyitó ünnepélyek a pécsi általános iskolákban. Szeptember 1-én délelőtt 9 órakor: Pécsbányatelep, délután 16 órakor: Ágoston tér, Fehérhegy, Belvárosi, délután 16.30 órakor Gyárváros, 17 órakor: Acsádi, Bánki Donát, Bercsényi u., Egyetem u., Felsővámház u., Hal József n.i Jókai u.. Mátyás király u., Petőfi u., Székely Bertalan u., Tiborc u., 39-es dandár u.. Meszes, Kertváros, Mecsek alja, 17.30 órakor: Karikás F. a., Bártfa u. Ismételten felajánlunk megvásárlásra: Vállalatoknak, Közületeknek, Magánosoknak, mélyen leértékelt áron (üdülőkbe, nyaralókba, szőlőbe alkalmas) 200 darab vaságyat 1200 darab matracot 450 darab fejék matracot Érdeklődési cim: Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat Kér. és Száll. O. Telefon: 10-444 169 mellék Ügyintéző: Kopáry Lászlóné Tanévkezdés az Esti Egyetemen Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága értesíti hallgatóit, hogy az Esti Egyetem az 1972—73-as tanévet szeptemberben az alábbi időpontokban kezdi meg: Pécsi központi 3 éves tagozat: I. évf. 5-én, kedden 16 óra, II. évf. 4-én, hétfőn 17 óra, III. évf. 7-én, csütörtökön 17 óra. Pécsi 2 éves szakosított tagozat: I. évf. 8-án, pénteken 15 óra, II. évf. 8-án, pénteken 16 óra. Pécsi egy éves kiegészítő szakosított tagozat: 8-án, pénteken 16 óra. Komlói tagozat: I. évf. 12-én, kedden 14.30 óra, II. évf. 12-én, kedden 15.30 óra, III. évf. 8-án, pénteken 15.30 óra. Mohácsi tagozat: I. évf. 14- én, csütörtökön 14.30 óra, II. évf. 7-én, csütörtökön 15.30 óra, III. évf. 12-én, kedden 15.30 óra. Siklósi tagozat: I, évf. 12-én, kedden, 13.30 óra, II. évf. 12- én, kedden 14.30 óra. III. évf. 14-én, csütörtökön 14.30 óra. Szigetvári tagozat: I. évf. 8-án, pénteken 14.30 óra, II. évf. 8-án, pénteken 15.30 óra, III. évf. 8-ón, pénteken 15.30 óra. A MEK árai Néhány termék olcsóbb lett. A csemege szőlő 12, a Cardinále 18 forint kilogrammonként. A görögdiny- nye ára 3,80. 6,20-ért árusítják a körtét, a nyári almát 6 és 7,20 forintért. Az őszibarack kilónkénti ára 4,40 és 8,50 között változik — minőség szerint. Paradicsomból gyenge Volt a felhozatal, ára is emelkedett: 4.80-ra. A San Marzano paradicsom kilója 5,20. A zöldbab 6,20-as kilónkénti áron kapható, az uborka 1,80-ért és 3,80-ért. 2,40 a fejeskáposzta kilónkénti ára, a paprikáé 2,20 és 6,20 között változik. Továbbra is hiánycikk a kelkáposzta, karalábé, karfiol. ISKOLAAVATAS KÉMESEN. Kémesen ma délelőtt 10 órakor avatják : az új, négytantermes iskolát. Ez alkalommal dr. Görcs László megyei tanácstag, a Leöwey Klára Gimnázium igazgatója mond ünnepi beszédet. Tanév kezdetén az egészségnevelésről Az iskoláskorú gyermekekre, mint tudjuk a nagyfokú formálhatóság jellemző. A nevelői, pedagógiai hatások könnyen érvényesíthetők. Ezt kell felhasználni arra, hogy az iskolai oktatás folyamán minden gyermeket, serdülőt szilárd ismeretekkel lássunk el az egészségvédelem terén is, és tudatosan kifejlesszük bennük a higiénikus szokásokat. Az egészséges életmód alapjainak tanítása az iskolai tanterv szerint az oktatómunka rendszerében történik. De ehhez hozzá kell járulnia még a mindennapos egészségügyi nevelői, szülői munkának is. Különösen nagy jelentősége van a szülök személyes példájának. Akármilyen szépen beszélnek a felnőttek valamilyen szabály megtartásának szükségességéről (pl. a szoba szellőztetéséről, a reggeli tornáról), ha ők maguk félnek a friss levegőtől, mellőzik a tornát, sportot stb. akkor a gyermekek nem sajátítják el a szükséges szokásokat. ügyeljen a szülő arra, hogy magatartása ne mutasson mást, mint amit gyermekétől követel. A személyi higiéniára nevelést annak tudatában kell minden nevelőnek, így a szülőnek is végeznie, Hogy a gyermek egészségének biztosításával megteremtsük az iskolai munka szilárd bázisát. Az elmondottakból következik, hogy súlyt kell helyezni az iskolákban és otthon is olyan körülmények létesítésére, melyek a legnagyobb mértékben elősegítik az egészséges szokásokra való nevelést. A tárgyi feltételek megteremtése nélkül nincs mód az ismeretek elmélyítésére, begyakorlására. Kívánatos nogy minden tanuló rendelkezzék uzsonna-zacskóval, melyben kis ennivalóját és saját ivópoharát tartja. Egyben felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy az iskolai év beindulásakor gyermekeik egészségügyi csomagjáról se feledkezzenek meg I így a gyereknek egy nylon zacskóban legyen saját törülközője, WC-papirja, fésűje. A nevelés egyik eszköze az ellenőrzés. A szülőnek emiatt is célszerű, ha eleinte naponta rendszeresen, később már ritkábban megnézi e készletek meglétét, állapotát, vajon használta-e a gyerek. Ha használja, helyes megdicsérni. De egyúttal másnapi, újbóli felhasználásra alkalmassá tételéről, pl. a nedves törülköző megszáritásáról is gondoskodni kell. Többek között így segítheti a gondos szülő gyermeke egészségét. Csak egészséges gyermeket lehet sokoldalúan képzetté, tanulásra és munkára eqyaránt alkalmassá nevelni I EGÉSZSÉGNEVELÉSI CSOPORT. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: fei* hás, időnként erősen felhős idő, szórványos esőkkel, egy két helyen zivatarral. Mérsékelt, napközben kissé éiénkebb északkeleti, keleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet, az erősen felhős részeken 20 fok körül, máshol 25 fok közelében. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 17 fok. A Duna vízállása Budapestnél: 292 centiméter. — Indokínai szolidaritási hét. Szeptember 2 és 9-e között rendezik hazánkban az Indokína népei iránt érzett rokonszen- vünk és segítőkészségünk demonstrációját. Ez alkalommal a SZOT kulturális osztálya külön kiadványban emlékezik meg a térség történelméről, s a rendezvénysorozat szónokai is segítséget kapnak a füzetben található adatokból. — Terliszter mintabolt. Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Csőtörés. Kedden délután a Légszeszgyár utca 2. számú ház előtt csőtörés volt. A Vízművek szerelői kiásták a Hbás szakaszt, és kicserélték a törött csövet. Tűzeset 202 alapitó taggal Garázsszövefkezet alakult Ujmecsekalján Az első garázsszövetkezet 1960-ban alakult Pécsett és csaknem egy évtizedes pangás után 1972 a fellendülés éve. Pécsett jelenleg öt, Komlón három garózsszövetkezet működik, Mohácson és Szigetváron pedig most szervezik. A legújabb, az Üjmecsekaljai Ércbányász Lakásszövetkezet 202 taggal, hétfőn este tartotta alakuló közgyűlését. Megválasztották az igazgatóságot, valamint az ilyen jellegű szövetkezetek közül elsőként műszaki bizottságot is létrehoztak. A szakemberekből álló bizottság felülvizsgálja majd a szövetkezeti garázsok állagát és tervet dolgoz ki valamennyi épület villamosítására. A garázsszövetkezet tagjai eddig az erdősávban lévő PIK garázsokat bérelték. A telket a szövetkezet vásárolja meg, közös tulajdon lesz, csupán a garázsokat birtokolják egyénileg a tagok, Az érdeklődés igen nagy, hiszen a szövetkezés évek során kifizetődik, anyagi előnyökkel jár. Várható, hogy a taglétszám még az ősz folyamán 350—400 főre növekszik. Az új garázsszövetkezet kérte felvételét a MÉSZÖV tagszövetkezetei sorába, valamint a Lakásszövetkezetek Karbantartó Társulásához, amely önköltségi áron végzi a tatarozást, valamint egyéb szolgáltatásait a tagoknak. A jövő év végéig — várhatóan — 1200 tanácsi, illetve PIK kezelésben lévő garázs szövetkezetesítésére kerül sor. — 1-őn nyílik a rácvárosi mezőgazdasági bolt. Pincészeti eszközök, kisgépek, műtrágyák kaphatók nagy választékban. (x) — Egy darab buszváró 410x250 cm méretben eladó. Bővebbet személyesen, vagy írásban. Lovas József lakatos, Mágocs. (x) — A Nevelők Háza németnyelvű gyermekfoglalkoztatójába a beiratás szeptember 1. és 2-án de. 9—13 óráig lesz. (3 és fél éves kortól 6 éves korig.) — Figyelem I Kérem azokat a személyeket, akik 24-én a 6-os úton letett 1200-as gumikerekemet elszállították, értesítsék a KPM Közúti Igazgatóságát. (x) Hétfőn este Okorág községben leégett egy 14 méter hosz- szú, 6 méter széles, 2 méter magas istállópajta teteje. Az épületben harminc mázsa vegyesszéna volt. Rácz József, okorági tsz-tagot 35 000 forint kár érte. A szigetvári tűzoltók gyors közbelépése mintegy 80 ezer forint értékű további kár keletkezését akadályozta meg. A tűzeset kivizsgálása még nem fejeződött be. Vezető közgazdászt egyetemi végzettséggel és ipari gyakorlattal keres pécsi ipari szövetkezet Pályázatokat: „Vasipar” jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük leadni. SZÍNHÁZ MOZI A Pollack Mihály Építőipari Technikum és Szakközépiskola tanárai és diákjai aranyplakettet kaptak. Fotó; Káródi Gábor MOZI Park: Harc a fellegvárban (f5). — Modern Monte Cristo (f7, f9). Pefőfi: Autósok reszkessetek I (f5, f7, W). Kossuth: Modern Mónte Cristo (10, 12). Koma kalandjai (f3, f5). — Az oroszlán télen (f7, 9). Rákóczi: Sztrogoff Mihály (5, 7). — Kodály Ko.: A legszebb férfikor (6). Harkány: A szemtanú (7, 9). Mohács: Aki dalol, az rossz ember rém lehet (6). A kutyás hölgy (8). — Mohács-Kert: Felszabadítás I—II. (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 4.33— 4.48 és 6.33—6.4«: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló és a napi közvetítések programjának ismertetése. 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.18: Régi hangszerek világa, VI. *ész. — 8.36: Payer András és S. Nagy István táncdalaiból. 9.00: .Rózsa Sándor, V. rész. 9.24: Kedvelt régi melódiák. — 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: A látogatás. Elbeszélés. — 10.22: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Kóruspódium Szentgotthárdon. 14.30: Barokk operamuzsiko. 13.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. — 15.15: Klasszikusok magnószalagon* A három testőr. Rádiójáték. Vili. (befejező) rész. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Lecocq: Angot asszony lánya — zárójelenet. 16.17: Haydn: D-dúr szimfónia, — 16.47: Hát te ki vagy? Elbeszélés. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. 17.10: Külpolitikai figyelő. 17.25—24.00: Az öt karika jegyében. — Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. — Közben 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00 —19.25: Esti krónika. — 21.00—21.03: Hírek. 22.00—22.10: Hírek, időjárás. 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0 25: Részletek Ábrahám Pál operettjeiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Mozart és Schubert műveiből. 9.00: Hírek. 9.03: Mi van a varázsdobozban? A Gyermekrádió műsora. 9.33: Erkel: Bánk bán — Bánk és Tiborc kettőse, II. felv. 9.45: Édes anyanyelvűnk. 9.55: Orvosok a mikrofon előtt (ism.). 10.00—17.20: Az öt karika jegyében. — Közvetítés a XX. blyári Olimpiai Játékokról. Közben 11.00— 11.05: Hírek, időjárás. 13.00—13.03: Hírek, időjárás, 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30—14.35: Hírek, körzeti időjárás. 15.30—15.33: Hírek. 16.30—16.33: Hírek. — 16.33—16.36; Műsorismertetés. 17.20: Hírek. 17!23: Hangverseny a stúdióban. Karikó Teréz énekel. 17.38: Kodály: Galántai táncok. 17.55: Kis magyar néprajz. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Uj Könyvek. 18.23: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik, Módi Szabó Katalin és Csapó Károly énekel.' 18.45: Az iskola technikája. Riport. 19.00: Dittrich: Capriccio klarinétra és fúvószenekarra. 19.09: Az NDK kultúrájának hete. 19.52: Jó estét, gyerekek! | 20.00: Kapcsoljuk a Salzburgi Fest1 spielhaust. A bécsi filharmonikus zenekar hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. Közben kb. 20.50— 21.05: Hírek, időjárás. Kb. 22.00: Kodály: Gordonka-zongora szonáta. 22.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. 23.20: Lortzmg operáiból. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Latin-amerikai históriák (ism.). 16.25: Fiatalok hullámhosszán. 16.25: Éneklő ifjúság. 16.36: Ezeregy mesterség . . . Pályaválasztási tanácsadó. 17.06: Barátság a muzsika jegyében. 17.31: Derűs percek. 17.50: Száz este — száz népdal. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: A Szovjetunió állami szimfonikus zenekarának hangversenye a prágai tavaszon. 19.38: AI Hirt és az Anita Kerr énekegyüttes felvételeiből. 20.10: Hírek. 20.13: Tosco. Részletek Puccini operájából. — 21.07: Néhány j perc tudomány. 21.12: Kovács Dénes (hegedű) és Falvai Sándor (zongora) szonátaestje a Zeneakadémia nagytermében. 22.20: A dzsessz kedvelőinek. 23.00—23.20: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Hét közben: Mi történt az olimpián? — Fogyasztók ötperce. Bírósági tudósítások. — Egy naiv lélek a magyar tenger partján — és muzsika hallgatóink kívánságára 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Harangozó Teréz énekel 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Állattartók, állattenyésztők, 111. rész. Kultúrcseportok műsorából Bács megyei mozaik. Sunyevóc dalók és táncok 19.30: Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor. Tanévkezdés előtt. *— Kommentár. Kedvelt régi slágerek. — Az ifjúság életéből. A mesekönyvben lapozunk, — Tánczene 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 9.30: Műsorismertetés 9.31: Ábécé szerint — Belga zenés film. — Kb. 10.00: Westerplatte. — Lengyel film (Ism.) 13.28: Műsorismertetés 13.30: XX. Nyári Olimpiai Játékok 16.13: Hírek 16.20: Tanévnyitó az Iskolatetavízíé- ban 17.10: Reklámműsor 17.20: XX. Nyári Olimpiai Játékok 19.00: Napilapok, hetilapok. Miről *> a világsajtó? 19.13: Esti mese 19.30: Tv-hfradó 19.35: A négy páncélos és a kutya, 11. A metróállomás 20.33: XX. Nyári Olimpiai Játékok 23*00: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 12.45: Műsorismertetés. 12.50: Hlrde- tőműsor. 12.55: Müncheni olimpia. 17.15: Müncheni olimpia. — 19.05: Rajzfilm. 19.20: Gyermekfilm. 19.45: Rajzfilm. 1^.50: Hirdetőműsor. 20.00: Tv-híradó. 20.35: Hirdetómásor. 20.40: Leor király. Szovjet játékfilm, II. — 21.45: A Balolajka együttes játszik. 22.10: Tv-híradó — 22.30: Müncheni olimpia, 23.00: Olimpiai híradó. ♦