Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

// Szöged hírős város... // Választék. Mit kínál Szeged egy nap alatt? Az irodalmi emlékhelyek és műemlékek; a kiállítások, a folyó­parti panoráma, a sétára hívogató patinás utcák, parkok, terek; a Dóm téri Játékok és a rendkívül sokrétű program vonzáskörét kínálja. A monu­mentum-látványok és a meghitt látni­valók együttes varázsát. Hamarjában aligha sorolhatnák fel. Hiszen — jó háziasszony módjára — kinek-kinek más-másféle mosolyával ragyog fel ez a város. Régi ismerős Szüléink ifjúkorában a híres fűszer- paprika, a Pick-szalámi és a halpapri­kás adta nevezetességét, túl a körtö1- tésen és túl a határokon is. Esetleg az igényesebb érdeklődő megcsodálta a nagy árvíz (1879) után teljesen újjá­épült Szeged legyezőforma sugárút­jait a két félköríves körúttal, vagy a húszas években felmagasodó új fo­gadalmi templomot. Ma nyüzsgő életével, fejlődő, új, modern iparágaival, idegenforgalmá­val - az utóbbi tíz-tizenöt év ugrás­szerű változásai nyomán - a Dél-Al­föld kereskedelmi és kulturális centru­ma. Szeged iskolaváros, egyetemi vá­ros; a múzeumok, a napfény, a fák, a ligetek, a magasba törő új lakóte­lepek, a lüktető idegenforgalom és nyáron a Szabadtéri Játékok városa. És még mennyi minden, amit megis­merni, emlékeink közé bevésni sok 24 óra is kevés. Talán ezért köszönt ránk tornyaival, sárga villamosaival, napfényes folyó­partjával és fiatal, alig 90 éves „óvá­rosával”, kedves régi ismerősként. bármerről is közeledjünk feléje. Talá­lóbb aligha lehet a „Tisza-víz"-mon- dóka, mint itt. Szegeden. Motoroic Ma mór sok hagyományos rendez­vény: kiállítás, néptáncfesztivál, sport­verseny, koncert és tárlat stb. egészí­ti ki a Szabadtéri Játékok egy hónap­ját. Odaértemkor épp egy hasonló, mór hagyományos nemzetközi motor­csónakverseny tartotta izgalomban az őslakókat és a vendégeket egyaránt. Ilyenkor szinte kiürül a hatalmas, ár­nyas Széchenyi tér. Tömegek tódulnak a Tisza-parti kőpárkónyok mellé. Szemben a hosszú és meredek újsze­gedi plázson a strandolok ezrei né­zik, emitt a kitartó szurkolótábor figye­li a versenyt, a felbődülő csónakmoto­rok folyótűkrön kacsázó száguldását. Órákon át, tűző napon. Nem messze a fülsiketítő motorzaj­ra szinte ráfelel a legszebb zenei hang. Az orgonáé. Orgonabemutató Délután 3 órakor turisták százai tó­dulnak be a fogadalmi templom ol­dalsó bejáratán. Rövid ismertetőszö­veg után megszólal „a hongszerek ki­rálya", beleremegnek a dóm színes máriaüveg-ablakai. A fantasztikus erejű orgonafutamok semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy ez a monumentális hangszer va­lóban Európa egyik legnagyobb orgo­nája - a pécsi Angster-cég alkotása — és nagyságrendben nyolcadik he­lyen áll a világon. Játékasztalán öt manuálon, lábával pedig a legyező­alakú pedálsoron játszhat az orgo­nista. Közel 12 000 sípjának egy része a templomhajó két falán és a kupolá­ban szólal meg. Legnagyobb sípja 5 méteres, a legkisebb alig másfél cen­ti... Az orgonabemutató — Bach, Liszt, Pachelbel és mások műveiből - mintegy félórás koncerttel folytatódik. Érthető örömmel látogatnak ide a turisták, és nemcsak ritka zenei él­ményre várva. Ilyen kánikulai csúcsok közepette, alighanem a dóm belseje a belváros egyetlen hűs hajléka . . Az emberek ülnek a felüdítően hűvös padok közt, hallgatják a muzsikát, pi­hennek egyet. És kellemes, emlékeze­tes élménnyel távoznak, jóllehet a szövegből, az ismertetésből vajmi ke­veset értenek. Mint eléggé köztudott, a szegedi dóm talán a világ legrosz- szabb akusztikájú temploma, s ezen, úgy látszik, a körben és oldalt elhe­lyezett hangszóró sorok és sorozatok sem tudnak segíteni. Minden szó el­torzul, a négy-öt szavas mondatok vé­gét már csak sejti, következteti a hall­gató, bármennyire is megfeszíti a fi­gyelmét. Főtér. Hosszabb szemlélődés azt igazolhatja, hogy a város forgalmá­nak, idegenforgalmának a szívverése nem a hatalmas Széchenyi téren lük­tet, mint nálunk, Pécsett, hanem köz­vetlen közelében, a szerényebb mé­retű, de kedves, hangulatos kiképzé­sű Kossuth téren. Ide futnak be a tu­ristacsoportok, a külföldi gépkocsik; itt az IBUSZ és a Városi Idegenforgal­mi Hivatal; itt, „Kossuth apánk" szob­ra alatt gyülekeznek a tébláboló tu­risták, innen indulnak a városnéző panoráma buszok és itt a hangulatos „Virág" cukrászda terasza is. Maga a tér egyébként 1848-as nevezetességű. E helyen — az egyik erkélyről — mond­ta el toborzó beszédét Kossuth La­jos, a város lelkes patriótáinak ünnep­lése közepette. A szegedi ember ma is okkal büszke az itt felhangzott ün­nepélyes szép igékre: „Szegednek né­pe, nemzetem büszkesége ...” A Játékok Este háromnegyed 8-kor megszólal* nak a fanfárok. (A „Szöged hírős vá­ros" nótájára.) Végeláthatatlan em­berfolyam hömpölyög a dóm felé. Bi­zony eltelik jó tíz perc is, amíg a he­lyére vergődik valaki ezen a lenyű­göző méretű nézőtéren. Hatezer ülő­hely ... Mint a Délmagyarország va­sárnapi számából megtudhattuk, az idei évadra eddig 69 000 jegyet adtak el, máris kétezerrel többet, mint az el­múlt nyáron, összesen. És akkor négy előadás még hátra volt. .. Köztük az idei „sláger”, a Cigánybáró, amely valamennyiszer teltházas előadás, csakúgy, mint a Hunyadi László. Leg­kevesebben az Otellóra váltottak je­gyet, átlagosan 1400-an. Bennszülött szegedi hangversenylátogatók vélemé­nye szerint egy kb. 500 főnyi közön­ségréteg kivételével a közönség szíve­sebben vette volna Verdi operáját ma­gyar nyelven, mint a kitűnő Jeatro Comunale di Bologna társulat olasz nyelvű bemutatóját. A vasárnap esti Shakespeare-előadást olyan négy és fél-ötezer néző tekintette meg, ami arra utal, hogy a Romeo és Júlia eb ben a szereposztásban csaknem siker darabnak számít. Egy biztos; Vámos László rendezé seben ez a Romeo-előadás teljes győ zelem, tökéletes siker. Címszerepeiben a két fiatal alakítása kellemes csaló dás, felüdítő élmény. Kiválasztásuk né mely színművész körökben izgalmat keltett, hiszen a két főszerepre többen is számítottak, joggal. De két „fh”-val eljátszatni a világirodalomnak ezt a két valóban a legnagyobbak közé so rolható szerepét?... Vámos László vállalta a kockázatot. S a végered mény szerint — érdemes volt. Valam elbűvölő kamaszos báj lengi körül en nek az előadásnak minden pillana tát, ahol ez a két fiatal jelen van Végtére - nyilván a rendezői koncep ció szerint is - önmagukat nyújtják Még nem távol, nem „visszaemlékez ve", hanem színpadra teremtve, meg jelenítve. Tizenéves fellángolásuk tel jes intenzitásával újra teremtve a tör ténetet: „...hogy’ élt s halt Romeo és Júlia". Kútvölgyi Erzsébet (Júlia) ki vételes tehetség, kiforrott alakítást nyújt, partnere Kalocsai Miklós egy árnyalattal mögötte marad. Az elő­adás két emlékezetes kiemelkedő, él­ménye Szemes Mari dajkája és Har­sány i Qábor lélegzetelállító Mercutio- ja. Mensáros László (Lőrinc barát) és Darvas Iván (Verona hercege) nagy­szerű karakterfigurát teremtett. Kiállítások Tarsolyunkban az előadás élményé­vel, Szeged hívogatóan gazdag prog­ramja a hátralévő fél délelőttön mór valóban nem sokat nyújthat. Annyira elegendő csupán, hogy az ember a szálloda környékén, egy 4—500 méte­res Sugarú körben elrohanjon gyorsan oda, ami éppen útba esik. Samu Ka­talin szabadtéri szoborkiállítását, ham­vas-bájos állatfiguráit, kisplasztikáit a Tisza-parton; és a Fotoklubok Szegedi Szaloniát sikerült „kutyafuttában” megtekintenem. Utóbbi reprezentatív, szigorú művészi igénnyel válogatott fotóanyag, mintegy tíz-tizenkét váro­sunk fotósainak munkáiból. Jóleső ér­zés ilyenkor a Mecseki Fotóklub ér­tékes, szép kollekcióját is fölfedezni a kiállított anyag között. Búcsúzóul néhány perc még a Mar* téri „vásárvárosban”, a „KorszerG me­zőgazdaság és élelmiszeripar 72" ki­állítás pavilonjaiban: különösképpen a virágok és őszibarackok között. A nemesített őszibarack fajokat - azt hi­szem, úgy harminc-valahányig sike­rült számolnom. Abbahagytam, több, mint a fele még hátra volt... Hiszen úgyis csak illatuk, színgazdagságuk marad bennünk, ha csak szemléli őket az ember. Egyi-másik a gyermek­fej nagyságot is eléri, különösen a Szatymaz környéki termelők „alkotá­sai” közül. Egy fajta különösen meg­ragadott; enyhén bordóba játszó bár­sonyos fekete színe miatt. A szentesi pavilon különleges mére­tű és formájú paprikaarzenálja mel­lett érdekességekkel rukkolt elő. Egy­két ízelítő e ritkaságok közül: az édes fénik furcsa alakú növény, enyhén sa­vanyítva előételnek fogyasztják. A re­barbara már ismertebb, gyermekko­romban még levest kaptam belőle. Le­vélnyele az ismertető szerint kompót- nak és pudingnak is kitűnő. Rokona a mángold; ennek a levelét is megfő­zik - spenót helyett. A laskatök télen is felhasználható főzelékféle, a lulfa- tök formája ismeretlen uborkaféle. In­diából származik, szép halványzöld, óm fogyasztásra alkalmatlan. Formá­ját megtartja a vízben is, mivel a für­dőkádban használják — szivacs he­lyett ... A spárgababuga (madzag­bab) enni is finom, dísznövénynek is tetszetős. Epilógus Mindez huszonnégy órába sűrítve élménynek is meglehetősen zsúfolt és tömény. Arra mindenesetre jó, hogy miközben a forróságtól remegő jó al­földi tájban mind kisebbre zsugorodik a dóm jellegzetes két tornya, s köd- be-párába simulnak a város körvona­lai, elhatározzuk: jövőre legalább egy nappal tovább maradunk. Érdemes. Wallinger Endre POGÁNY A negyedik résszel véget ért csü­törtökön a televízió Pogányról készített sorozata. Az elmúlt héten, az első adás alapján utaltunk már a vállal­kozás igényére, műfajára és várható tanulságaira, amelyek semmiképpen nem csupán helyi, baranyai jelentő­ségűek, hanem országos érvényűek. Pogány történelmi útjában, mai életé­ben és jövőjének távlataiban p szo­cialista falu, a mezőgazdaság, a vidék és város, a változó tudat, az újra for­málódó gondolat- és érzelemvilág általános kérdései fogalmazódnak. A film alkotói — nagyon helyesen — nem törekedtek Pogány extenzív teljességű, az élet minden részterüle­tét felölelő bemutatására. A szükség- szerű tömörítés, lényegkiemelés során a legdinamikusabb jelenségek, a fej­lődést hordozó alapok megrajzolására összpontosították figyelmüket. így ke­rült a középpontba a termelőszövet­kezet, amely — miként az utolsó rész­ben közvetlenül is elhangzott — a tár­sadalom átalakításának és tudatfor­málásának legfőbb területe. A sorozat nagyobb része és legfon­tosabb mozzanatai kivétel nélkül a tér- melőszövetkezethez kapcsolódtak. Ez volt a film magva, amely tartalmazta a tanulságok általánosításának lehe­tőségét, ugyanakkor módot adott az egyedi, a Pogányra különösen jellemző vonások jelzésére is. Azon lehetne vitatkozni, hogy a ter­melőszövetkezet indokolt és helyes kö­zéppontba állítása nem vezetett-e he­lyenként túlzott arányokhoz, a termelő- szövetkezet egyes részletproblémái nem kaptak-e jelentőségükhöz mérten több időt más jelenségek bemutatásá­nak rovására. A sorozat uralkodó módszere mind­végig a személyes beszélgetés volt, ezt egészítették ki illusztrációs képso­rok, kisebb szakértői ismertetések, szö­vegképes vagy riporteri áthidalások, illetve részletösszefoglalások. A film alkotói mintha tudatosan kerülték vol­na a pusztán hangulatkeltő vagy fik­ciós, a közvetlen valóságtól elvonat­koztatott (költői, szimbolikus, illúzió­keltő) eszközöket. Módszerüket érez­hetően inkább a tudományos szocio­lógiához nem pedig a művészi szo­ciográfiához igyekeztek közelíteni. A választott módszer jogos, még ak­kor is, ha a televízió más, hasonló jellegű műsorainál — például Urbón Ernőnél — a szubjektivebb „íróibb” megközelítés a tapasztalatok szerint nem szegényíti és nem torzítja, hanem gazdagítja az összképet. Jogos ez a „szárazabb” módszer is, mert végül is az ember maradt a kö­zéppontban, nem pedig az' „elvont" termelőszövetkezet. Az emberi közvet­lenség, a szubjektivitás eqyénítő hite­lessége — éppen a beszélgetések túl­súlya miatt — egyensúlyban tartotta az elvontabb elemeket, és harmonikus hatást keltett. A Pogány egységesebbnek és egé­szében sikerültebbnek tűnt, mint a műsor alkotóinak Alattvalók és kirá­lyok című előző sorozata. Nyilván­valóan itt eleve más volt a feladat: az „élő anyag” miatt bizonyára sem­mivel sem könnyebb, éppen ezért ta­lán a kísérletezés kockázatát is ke­vésbé lehetett vállalni. A műsor sem­miképpen sem tűnt „kísérletnek". Ez önmagában persze nem érték, és az előző sorozatra nem azért emlékezte­tünk, mintha a kísérletezéstől óvnánk a műsor tehetséges fiatal alkotóit. Az is igaz viszont, hogy a kísérlete­zést sem tartjuk önmagában érték­nek, s az Alattvalók és királyok né­mely módszerével és eszközével szem­ben voltak fenntartásaink. A Magyar Hírlap augusztus 15. számának tévé­kritikusa, Zöldi László idézte is egyi­ket, amelyben a Derkovits-metszetek és kísérőzenéjük össze nem illését em­lítettük. Zöldi László szerint a kísérő­zene itt „éppenséggel a televíziósok koncepciózusságát bizonyítja". Fejte­getése szerint Derkovits Dózsa-képe „mozgósító hatású volt s megfelelt ideálnak a negyven év előtti osztály­küzdelmekben, de nem feltétlenül felel meg a történelmi igazságnak". Hivat­kozik a legfrissebb tudományos kuta­tásokra, melyek szerint „Dózsa György nemcsak és nem is első­sorban a végtelenségig elnyomorí­tott, éhező jobbágyokat képviselte, hanem jobbára azokat a birtokos pa­rasztokat és mezővárosi polgárokat, akik gazdasági vívmányaik visszaszo- rítói ellen harcoltak”. És most jön a koncepció: „A művészileg értékes fa­metszet-sorozatot illett, be kellett mu­tatni, egy amúgy is kevés illusztrációjú tévéműsorban, de nyilvánvaló, hogy a művész felfogását némileg helyre kel­lett tenni a nézők tudatában.” Erre szolgált a kísérőzene „finom, ellen­pontozó módszere”. Zöldi László fejtegetésére a követ­kezőket válaszolhatjuk: 1. Véleményünk szerint Derkovits Dózsa-sorozatának művészi igazsága az újabb történelmi kutatások ered­ményeinek tükrében is változatlanul megfelel a történelmi igazság lénye­gének, tehát Derkovits felfogását még „némileg” sem kell „helyre tenni” a nézők tudatában. Ugyanúgy, ahogy Petőfi vagy Ady Dózsa-képe sem szo­rul például korrekcióra amiatt, hogy az újabb kutatások szerint nem volt „izzó” a vastrónus, vagy hogy Dózsa György „kósza népe" különböző réte­gekből tevődött össze, illetve a láza­dás különböző rétegek érdekeinek fe­lelt meg. 2. Ha Derkovits korrekcióra szorulna is, erre a vitatott „zenei anyag” alighg alkalmas. Szederkényi Ervin Egy hónapig éjjel-nappal betöltené az adásidői-! A Szabó család Eredetileg 10 adóst tervezett a Magyar Rádió a Szabó családból. A rádióhallgatók körében azonban gyorsan népszerűek lettek, s ala­posan túlteljesítették az eredeti tervet: az idén már megérik a 700. adást az ország legismertebb csa­ládjának tagjai. A család életében most érdekes esemény történt: a Magyar Rádió közvéleménykutató osztálya a na­pokban összegezte egy országos felmérés eredményét. Azt akarták megtudni a rádió statisztikusai, hogy nem kopott-e meg a Szabóék iránti viharos érdeklődés. Jogos volt a kérdés felvetése, hiszen ezt a műsort már annyi órán keresztül hallhatták a rádiózók, hogy az ed­digi heti kétszer félórás adást ösz- szegezve, az összesített adásidő több mint egy hónapig éjjel nap­pal kitölthetné egy rádiadó műso­rát. Nos, a felmérés eredménye azt mutatja, hogy a Szabó család túl a tizenharmadik éven is a rádió leghallgatottabb műsora! Ezúttal azt is megvizsgálták, hogy mi a helyzet a fiatalabb korosztályhoz tartozó hallgatók körében. Kide­rült, hogy a fiatalok közül is ennek a műsorszámnak van a legtöbb hallgatója. További érdekesség a felmérés eredményéből: A Szabó család hívei nagyobb számban ta­lálhatók a vidéki, mint a fővárosi hallgatók között. Az ifjúság köré­ben pedig leginkább az ipari ta­nulók hallgatják rendszeresen az adásokat, kevesebb a hűséges hall­gató a középiskolások között, s még kevesebb a főiskolát-egyete- met végzők sorában. A hallgatói levelek nagy száma — különösen egy-egy vitatható problémát érintő adás utón — szintén a hallgatóság változatlan érdeklődésére utal. Ennyit azok hűségéről, akik a Szabó családot hallgatják. S most ejtsünk néhány szót azokról, akik hasonlóan hosszú idő óta írják- szerkesztik-rendezik ezt a műsort. Kevesen tudják, hogy a sorozatot kezdettől fogva egy hármas szerző­csoport írja; Baráti Géza, Liska Dénes és Forgács István tolla alól kerül ki a rengeteg epizód. A dra­maturg kezdetektől Major Anna, a rendező pedig László Endre. Szabó néni, mint tudjuk eleitől fogva Gobbi Hilda volt és maradt, Szabó bácsi szerepkörét pedig Szabó Er­nő elhunyta után Rajz János vette át. Icu alakítója Vörösmarty Lili halálát követően Mednyánszky Ági lett. Vezér úr figurája „nem élte túl” a forgatókönyvben sem ala­kítójának, Benedek Tibornak az el­múlását, s ugyancsak meghalt a történet szerint is Giziké, amikor megformálója, a feledhetetlen Kiss Manyi nem játszhatta többé. Több esetben azonban színészek biztosítottak hosszan szereplési le­hetőséget olyan néhány epizódra elgondolt figuráknak, akiket nem volt szívük a szerzőknek később sem kihagyni, oly pompásan formálta meg őket alqkítójuk. Például annak köszönhette további szereplését Péteri is, hogy Horváth Tivadar annyira karakterisztikusan játszotta el. Ildi sem sokáig szerepelt volna, ha Pálos Zsuzsa nem alakít belőle szerzőt és hallgatót egyaránt meg­kapó személyiséget. Hasonló okok­ból gyökereztek meg q cselekmény végtelen kacskoringói közben olyan egy-két folytatás erejéig való sze­replésre szánt alakok, mint Márkus László Galambos ura és Komlós Juci Ibrik Stefániája. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents