Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
Túl a Kárpátokon A lenin-Múzeum épülete AZ IKARUS birkózik o kilométerekkel. Reggel indult Debrecenből, mór átlépte a határt, de még előtte van a Kárpátok. Éjfél előtt nemigen érkezik meg Lvovba. Hátradőlök a panoráma autóbusz kényelmes ülésén és peregni kezdenek a történelemkönyv lapjai. Galícia, A középiskolai anyagból ismerősen cseng. A magyarok honfoglalása idején telepedtek itt meg lengyel és orosz törzsek. Az itt élők történelme viharos, akárcsak a mienké. Dúlt tatár, ostromolt török, átsöpörtek Napóleon seregei. Még a mi III. Bélánk is elfoglalta, hacsak rövid időre is. Az osztrák is bírta. Aztán a két világégés ... Lassan elmaradoznak, lankákká szelídülnek a Kárpátok magas hegyei. Odafent hűvös volt. De a Vereckei hágón felöntött vodka kellemesen melegít. És csukogatja szempílláimat. Jóval éjfél után érkezünk Lvovba, Pécs és az ukrajnai Lvov között a távolság attól függ, milyen o társaság. Ha jó, akkor elviselhető az egésznapos buszozás. Bányászoktól kaptam meghívást, s mondhatom, ennél kitűnőbb társaságot nem kívánok magamnak. Az autóbusz végig vidám színpad volt. Magyarnóta repertoárjuk kiapadhatatlan, tudnak és énekelnek minden helyzetben, az alkalmi' mókamesterünk pedig szinte tájszínházat helyettesített. A bányászfiatalok negyven fős csoportjával jártam összesen öt napot Lvovban, Pécs testvérvárosában, és Cservono- gródban, amelynek bányászaival a mecseki szénbányászok ápolgatraak baráti kapcsolatokat. A csoport tagjai az ifjúsági mozgalmi munkában kitűnt fiatalok, KISZ-titkárok, a csertetői emléktúra győztesei és odaadó szervezői. Többségük először járt a Szovjetunióban. LVOV. A város a nevét egy ukrán hercegfiről kapta. A lengyelek Lembergnek hívták, a régi magyarok szájában llyvó. Hatszázezres nagyváros. Ukrán és lengyel nemzetiség lakja. A turista természetesen először az óvárosban barangol egyet. Csupa műemlék, ahol még az ablakok is mesélnek. Az érdekességet mindenki megjegyzi: a Ivovi polgárok a magasba terjeszkedhettek, de szélességben csak három utcára néző ablakot engedélyezett az elöljáróság. A további ablakokért hatalmas adót kellett fizetni. Faház ma már csak egyetlen van Lvovban. Három tűzvész is pusztított a városban, ezért lebontatták a faházakat. A várost ma új lakónegyedek szegélyezik. Sok a fa, az erdő, a park. A csoport, Klepah Ottmár, a vállalati KISZ-bizottság titkára vezetésével virágot helyezett el a Lenin-szobornál és a hősök temetőjében, A Lenin-szobornál megálltak a járókelők, bár az ilyesmi mindennapos dolog. Az emlékművek talpazatán mindig frissek a virágok. Kétnapos tvo- vi programunkban a képtár és a színház szerepelt. A színház, a baletten kívül, más meglepetéssel is szolgált, Már délelőtt találkoztam ismerős arcokkal a ' Ivovi utca forgatagában. Este kiderült, pécsi egyetemisták klinikai gyakorlatukat töltik Lvovban. A város jelentős iparral és felsőoktatási intézményekkel rendelkezik. Csoportunk a Ivovi autóbuszgyárban tett látogatást. A gyár oz ötvenes évek végén kezdte meg a sorozat- gyártást. ma már hétezer dolgozója van és ezerszámra ontja az autóbuszokat. Jut belőle exportra is. Hogy mibe kerül egy autóbusz? Ez érdekes. Háromezer rubelbe (1 rubel turistaárfolyamon 13 forint), kevesebbe, mint a Moszkvics. Persze dotáció van rajta, önköltsége ennél magasabb. Az Inturist Szálló Lvovban ESTE elmentünk az egyik étterembe. Valamennyi asztalnál vacsoráztak, a lengyel portás, miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, nagy nehezen szerzett helyet. Elmagyarázta, hogy eredetileg varsói, járt a Dunakanyarban, amelyről - ha nem is értettük, csak sejtettük mit mond - elragadtatással beszélt. A gitárzenekor fiatalokból állt, az énekesnő olaszul, angolul és oroszul adta elő a legújabb világslógereket. A fiatalok ugyanazt táncolják, mint amit itt lejtenek az ifjúsági szórakozóhelyeken, azzal az eltéréssel. hogy ott a táncrend más. Egy-egy szám utón mindenki a helyére megy és leköszön partnerétől, Egy munkácsi fiatalember asztalánál kaptunk helyet, akivel egész jól megértettük magunkat. Zenét és Kecskeméti cirfandlit rendelt megismerkedésünk örömére. Mi 6 rubelért fél liter vodkát kértünk (üzletben ugyanez a vodka 4 rubelbe kerül) és sós szódavizet kortyoltunk hozzá. A sós szódavíz nem ízlett, de ukrán asztaltársunk „elmutogatta", az csinál jó gyomrot a vodkának, Csen/onográd Lvovtól északra, a lengyel határ közelében fekszik. Másfél-kétórás autóbuszút. Fiatal város. Eredetileg jelentéktelen lengyel falucska, talán még a térképen sem tüntették fel. A szovjet geológusok már régen tudták, szenet rejt itt a föld mélye, csak nem volt érdemes a kitermeléshez hozzáfogni, mivel a széntelepek átnyúltak a lengyel határon túlra. Az ötvenes évek elején aztán - magyarázta a cservono- gródi múzeumigazgató - a szovjet kormány arra kérte a lengyel kormányt, helyezzék át 20 kilométerrel a határt. Cserébe a Szovjetunió olyan területet adott át, ahol olajat rejtett a föld. Az olajra a lengyeleknek volt nagyobb szükségük. Csen/onográd lakóinak száma ma már meghaladja a hatvanezret. Oroszok, ukránok, lengyelek, összesen 36 nemzetiség lakja. A Szovjetunió minden köztársaságából érkeztek ide családok. Még kínaiakkal is találkoztunk. Húsz év alatt nagy város nőtt ki a semmiből, s Cservonográd tovább terebélyesedik, újabb és újabb lakótömbökkel egészül ki. A város régebben épült részei hasonlítanak a pécsi meszesi városrészhez. A legújabb házak - fehér tégla homlokzatukkal, nagy erkélyeikkel - már szebbek. Akárcsak Lvovban, itt is parkok, fák, gondozott sövények. Amerre csak néztünk, mindenütt aknatornyok és meddőhegyek magasodtak. Csprvono- grádnak kilenc bányája van. hamarosan megnyitják a tizediket. De a mélyben is újabb szintek várnak feltárásra. Az egyik bányában látogatást tettünk, s bár nem szálltunk le, a cservonográdi múzeumban képet kaphattunk a technikáról. KdTnbójnok dolgoznak a föld alatt. A múzeumban látott modell pontos mása és ugyanúgy működik, mint az eredeti. Ja, és a csapatoknak külön szobájuk van. Televízióval. A BÁNYÁSZOK nagyon jól kereslek. Csopon, egy magyar tanítónőtől hallottuk, 120 rubel a havi fizetése. Az átlagkeresetek is e körül vannak. A cservonográdi bányászok havi keresete 400—500 rubel között mozog, Nagyon nagy pénz ez. Különösen ha összevetjük az iparcikkek áraival. A Szovjetunióban fantasztikusan olcsó az iparcikk. A vizet is adagoló villanyvasaló 8 rubel, ugyanannyi a Piko villanyvasút, a villanyárammal működtetett fogkefe 7, a festékszóró pisztoly 12 rubel, a televízió 300 rubel. Cservonográdban egy napot töltöttünk és itt éreztük magunkat a legjobban. A Komszomol városi első titkára és munkatársai fogadtak és kalauzoltak. Nagyon szívélyes volt a fogadtatás. Elvittek a múzeumba, az egyik bányaüzembe, megmutatták városukat, s mindezt úgy, hogy ne legyen fárasztó a program. Este a Cservonográd étteremben zajlott le az ötnapos látogatás legemlékezetesebb eseménye, a baráti találkozó. Kezdődött a vacsorával, a számunkra oly kedves ízekkel, a füstölt sonka és o sült csirke ízével. Nem akarom lefesteni o hosszú, tele vacsoraasztalt, de aki egész idő olatt tejfeles, csülkös bablevesekről álmodozott, az otthon érezhette magát. Egymás ufón hangzottak el a pohárköszöntők. Klepah Ottmór díszes kulacsot nyújtott át a Komszomol első titkárának, aki egy szivárványt előállító készülékkel viszonozta ezt, mondván, legyen jelképe a barátságnak. Aztán előkerültek a zsebekből az ajándékok, mindenki akart mondani valamit, mindenki akart adni valamit. Felcsendült a bányászhimnusz, összekoccantak a vodkáspoharak. Valaki zongora mellé ült és csakúgy sorjáztak elő az orosz és magyar népdalok. De maradtunk s barátkoztunk volna még, ha nem kellett volna másnap kora hajnalban visszaindulni, A Ivovi hősi emlékmű AZ OT NAP gyorsan elsza ladt. Utunk emlékezetes marad Leszámítva azokat a kisebb nagyobb kényelmetlenségeket amit itthonról hozott idegenve zetőinek ügyetlensége okozott A végén már mi vettük ót a tol mács szerepét is. Miklósvárí Zoltán KOREA HÓNAPJA Vége felé közeledik az amerikai csapatok Dél-Koreából való kivonásáért folytatott közös harc hónapja, mely június 25-én kezdődött. 1950-ben ezen a napon robbantották ki az amerikai imperialisták a koreai háborút, mely 1953. július 27- én ért végett a fegyverszüneti egyezmény aláírásával, s egv- ben e nap Korea hónapjának befejezése is. Az elmúlt év szeptemberében, amikor Losonczi Pál, Népköz- társaságunk Elnöki Tanácsánok elnöke látogatást tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. tagia voltam az őt kísérő újságíró küldöttségnek. Valamennyien nagy érdeklődéssel készültünk az útra, hiszen a koieai háború óta első alkalommal látogatott magyar államfő a KNDK-ba. Még elevenen az emlékezetemben éltek azok a napok, amikor feszült figyelemmel kísértük a koreai nép küzdelmét az amerikai ag- resszorok ellen. A falra függesztett térképen naponként változtak a kis zászlócskák helyei, melyek a harci cselekményeket követték, örültünk a sikereknek, szívünk összeszorult a rossz hírek hallatára. Mindez ismét megelevenedett előttem, amikor Phenjanban a háború emlékeit megörökítő múzeum termeit jártam. A nagy csaták eseményei játszódtak le a terepasztalon, jártunk abban a teremben, ahol az Érchegységben vájt földalatti katonai támaszpontját építették fel, láttuk a néphadsereg katonáinak egykori körleteit, híradós eszközéit, szállásait, fegyvereit. Megtekintettük a háborúból visszamaradt, lelőtt, elsüllyesztett amerikai repülőket, hadihajókat, a zsákmányolt fegyvereket. És láttuk a háború pusztításainak, az embertelenségnek számtalan dokumentumát. Bármerre is jártunk, vendéglátóink mindig figyelmeztettek arra, hogy az országban nincs béke, csak fegyverszünet. Nehéz volt ezt megszoknunk, hiszen ez a körülmény fokozott óvintézkedéseket vont maga után. Az utcákon a közrendet katonák tartották fent. szerényebb volt az élet, nagyobb a fegyelem, mint amit mi európaiak megszoktunk idehaza. De mindez igazolásául a fővárosban ott láthattuk azt o nemrégen e'süllyeszrett amerikai hadihajót, mely behatolt a KNDK tengeri vizeire, láthattuk a televízió adásaiban a sorozatos provokációk, ellenséges megmozdulások dokumentumait, A koreai vezetőkkel, politikusokkal több alkalommal találkoztunk, Soha nem mulasztották el hangsúlyozni határozott szándékukat, hogy mielőbb sor kerüljön a kettészakított ország egyesítésére, a békés állapotok helyreállítására. Ezt hangsúlyozta Kim Ir Szén, a KNDK Minisztertanácsának elnöke is a Losonczi elvtárs tiszteletére rendezett fogadáson. Saját magunk győződhettünk meg arról is, hogy a háború befejezése után milyen nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az országot gyors ütemben újjáépítsék. A főváros új lakónegyedei, modern közintézményei, a legfejlettebb technikával felszerelt gyárak, az aranysárgán beérő rizstáblók, a gazdag kulturális élet, ’ számunkra mind a békés építő- munka eredményeit igazolták. De mindezt állandóan fenyegette számukra a délről észak felé irányuló provokációk sorozata, az ország egyesítésének megoldatlansága. Nem a népi Koreán múlott, hogy mind ez ideig nem történhetett meg oz amerikai csapatoknak Dél-Ko- reából történő kivonása után az ország minden külső beavatkozás nélküli, demokratikus alapon történő egyesítése, Szinte minden javaslat, mely a közeledést akarta elősegíteni, éveken keresztül visszautasításra talált a reakciós déli kormányzat részéről. Amikor a KNDK ban tartózkodtunk, akkor jelen tek meg az első híradások a köze'edés kezdeti lépéseiről: szeptemberben tárgyalások folytak az északi és déli vöröskereszt képviselői között Phenjan, az egyetem központi épülete Világszerte nagy meglepetést keltett, amikor a közelmúltban közzétették „Észak és Dél körös nyilatkozatát", a KNDK és a dél-koreai fél közös közleményét az ország békés egyesítésének alapelveiről. Eszerint teljes nézetazonosságra jutottak abban, hogy Koreát külső erő beavatkozása nélkül, önállóan, az erőszak kizárásával kell egyesíteni, a két fél a jövőben nem sértegeti és rágalmazza egymást, tartózkodnak a fegyveres provokációktól, a két országrész között sokrétű cserét kezdeményeznek, előmozdítják, hogy a két vöröskeresztszervezet között a tárgyalás sikeres legyen, telefonösszeköttetést teremtenek Phenjan és Szöul között, közös bizottságot hoznak létre. A kettéosztott Korea népei tehát most maguk készülnek dönteni sorsukról s ezt az amerikaiak „nem nagy lelkesedéssel" fogadták. Mindenki tudja, hogy az az út, melyen most Koreában elindultak, nem köny- nyen vezet eredményhez, hiszen nem egyszerű feladat egyesíteni két különböző társadalmi rendszerű országot. De a KNDK vezetői részéről megvan az elhatározás ahhoz, hogy a társadalmi rendszerek különbözőségét ne tekintsék leküzdhetetlen akadálynak a nemzeti egység megvalósulása előtt. Kim Ir Szén egyik közelmúltban adott nyilatkozatában éppen azt hangsúlyozta, hogy fel kell ku tatni, és tovább kell fejleszteni azokat a közös vonásokat, amelyek elősegíthetik a kél fél megegyezését, együttműködését. Kijelentette: egy országban létezhetnek különböző politikai rendszerek és élhetnek különböző hitvallású emberek- Ez pedig elvi állásfoglalása volt a jövőt illetően is. Korea hónapja ez évben tehát nemzetközi szenzációt hozott. Olyant, amire kevesen számítottak. Az első fontos lépések megtörténtek. A szocialista országok népei, a világ békeszerető emberei ezt örömmel fogadták. Érdeklődés kíséri a további fejleményeket és az a remény. hogy mindé? pozitív hatással lesz Korea jövőjére, és az ország határain túl is. egész Ázsiára, a világbéke további erősödésére, Mitzki Ervin
