Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

Dél-amerikai Buenos Aires Peronra várva A Boeing 727-es repülőgép, Európa partjaitól egyetlen le­szállással tette meg a többezer kilométeres utat Buenos Aire- sig, Argentina fővárosáig. Helyi idő szerint, délelőtt tíz órakor landolt a gép Argentina fővárosában. Minthogy a tízezer méteres magasságból a gép nagy sebességgel szállt alá, a panoráma megcsodálására ke­vés idő jutott. Dél-Amerika hét­milliós metropolisa csak egy rövid pillanatra tűnt fel. A nyu­gati kontinens hogyan fogadott? Mindig felfokozott várakozással jár az érkezés egy ismeretlen országba, $ az izgalom még nagyobb, ha nem csupán egy országról, hanem addig még nem látott kontinensről van szó. A dél-amerikai nyár utolsó erejét adta ki, a hőmérő hi­ganyszála Buenos Airesben már o reggeli órákban is huszonöt fok fölé emelkedett. Az első meglepő benyomást egy szem- fülés fényképész váltotta ki, aki valamennyi érkezőt, „megörö­kített” és negyedóra múlva — miközben az utsok átestek az egészségügyi ellenőrzésen — már árulta is a kész képeket. A Santiago de Chilébe vivő gép indulásáig még néhány óra volt. A repülőtéri szálloda felé indultam. A szálloda liftese, hatvan év körüli ember büsz­kén mutatta a környéket, a vi­szonylag modern épületeket, a szálloda melletti jólétet bizonyí­tó uszodát. „Mindez még Peron idején készült” — mondja, majd hozzáteszi: „ha a hadsereg 1955-ben nem kergette volna el az elnököt, ma egész Argen­tina ilyen lenne”. Jólértesülten egyet kacsint, „lehet, hogy jövő­re visszatér spanyolországi száműzetéséből Peron. A hadse­reg Ígéretet tett, hogy március­Santiago: ban választások lesznek. Én biz­tos, hogy rá szavazok" Szavait megerősítve kimutat az abla­kon: „Látja azt a csoportot?” Körülbelül kétszáz, elsősorban fiatalokból álló csoport gyűlt közben össze a repülőtéren, ha­talmas táblákat, transzparen­seket tartanak. „Most indul Madridba Frondizi, volt elnök. A választások előtt valamennyi leszerepelt politikusunk Peron kegyeiért gazsulál". Mit is lehet hozzátenni a lif­tes reményteli szavaihoz? Kívül­állóként kezdjem magyarázni ennek az argentin „bennszülött­nek”, hogy az ötvenes évek Ar­gentínája sem volt paradicsom, s a sajátos diktatúra sem tu­dott hosszabb távon megoldást kínálni a fejlődésben kissé el­maradt ország gazdasági-tár­sadalmi problémáira. Argentí­nában 1966, óta a hadsereg van a hatalmon. A feszültsége­ket a tisztikaron belüli pucs- csokkal próbálták levezetni, így először Ongania maid Leving- son elnök menesztésére került sor. A szociális és gazdasági ellentmondások azonban tovább növekedtek, egyre gyakrabban bénítják meg az ország életét az általános sztrájkok, diáktün­tetések. Kinn tartózkodásomkor robbant az egyik gerilla-szerve­zet bombája: elrabolták Sal- lustrot, az argentínai Fiat-mű­vek főnökét. Már itthon érke­zett a hír Sallustro kivégzésé­ről. Ebben a helyzetben jelent­het-e megoldást Peron vissza­térése? A belső monológot mór az étterem pincére szakítja félbe. Marhahúst kérek, s ő csodálkoz- kozva kérdezi: „Uram, nem tud­ja, hogy ma hústalan nap von Argentinéban? ...” Pedig a pampák országa éppen marha­hús kivitelével vált híressé. Sajátos forradalom Vasárnap délután érkeztem Santiagóba, Chile fővárosába. Az európai számára amúgyis szokatlan meleg délután négy óra felé érte el csúcspontját. A többezer kilométeren húzódó keskeny dél-amerikai ország fő­városa száztíz kilométerre van a Csendes-óceántól, a három­millió lakosú Santiagót az öle­lő karként körbefogó hegyek, az Andok láncai elzárják az eny­hítő áramlatok elől. A szálloda, ahol tíz napot töl­töttem, a város központjában, az üzleti negyedben van. A centrum semmiben sem tér el a -nyugat-európai nagyvárosok ké­pétől, tíz-tizenkét emeletes épü­letek, reklámok, áruházak és kis boltok ‘ kirakatai váltogatják egymást A vasárnapi ucakép Santiagóban >s csendes. Aki tehette, Vina del Mar, vagy Valparaiso világhírű tengerparti üdülőhelyein keresett menedé­ket a meleg elöl. A főváros sze­gényebb rétegei pedig, akik­nek nincs anyagi lehetőségük a hosszabb kirándulásra, a par­kokban vagy a San Cristobal dombon, Santiqgó „Gellért-he- gyén” töltötték el a délutáni órákat. Szinnyei-Merse „Majá­lis” című képe elevenedik meg, s az európai látogató pironkod­va nézi a domboldalon csókoló- zó párokat. Estére viszont benépesednek a központ szűk utcái, a höm­pölygő, mindig vidám tömeg a cukrászdák zsúfolt hangulata, a mozik előtt várakozó, farmerek­be, tarka virágos ingekbe, pu­lóverekbe öltözött fiatalok soka­sága adja meg a város latinos ízét. A központból kisebb séta vezet el a „barrio alto”-hoz, a főváros polgári lakónegyedé­hez. Itt kertes, földszintes, vagy egyeme'etes családi há­zak váltogatják egymást, s a bejáratoknál nem ritka, hogy tű ez a harc. Az utcai gyümölcs- árusok, újságos bódék, kávé­zók hangulata bizonyára nem sokat változott a korábbi évek­hez képest. A forgalmas képbe azonban estefelé szokatlan za­jok vegyülnek: kisebb-nagyoüb felvonuló csoportok tüntetnek valamelyik gyár vagy iroda előtt, követelik a termelést sza­botáló igazgató leváltásé':, az üzem államosítását. A jobbol­dal is kivonul az utcára, s a „magántulajdon szentségére' hivatkozva próbálja megszervez­ni az ellentábort. Sajátos forrada'om megy vég­be Chilében, ezt a látogató előbb.utóbb megérzi és meg is érti. A második világháború óta eltelt időszak forradalmi kísér­letei utón most nyílt e'őször le­hetőség arra, hogy egy kor­mány a választók akaratából kezdjen hozzá az elmaradott Lima: társadalmi és gazdasági szer­kezet megváltoztatásához Dél­Amerikóban. Az első este a szállodában a chilei lapokat böngésztem. Az ellenzéki sajtó raffinált módon támadja Allen- de kormányát, vádaskodik, s légből kapott hírekkel kívánják beőlyásolni a lakosság han­gulatát. Ezzel a taktikával szem­ben a kormánynak mindent el keil követnie, hogy leleplezze a reakciós manővereket, s az al­kotmányos keretek között moz­gósítsa a tömegeket. Kiválasz­tom o Naciont, a népi egység kormányának lapját. Az első ol­dalon Allende beszédét ismer­teti a lap a nyári önkéntes if­júsági építő tábor nagygyűlésé­ről. Chile a fiatalok országo, s a fiataloknak kell a legtöbbet tenniök azért, hogy o jobboldal reakciós támadásaival szemben a baloldali program sikerre ve­zessen — mondja az elnök. több amerikai luxusautó h par­kol. Ha valaki csak ezen a több kilométeren húzódó részen tesz sétát, feltétlenül hamis képet formál a chilei életszínvonalról. Bár Chile a fejlettebb dél-ame­rikai államokhoz sorolható, a nyomor sajnos itt is természetes tartozéka a valóságnak. 1970 szeptemberében, amikor az ország lakosai a választó urnákhoz járultak, a többség éppen arra adta voksát, hogy megszűnjenek ezek a társadal­mi különbségek. Azóta a hét baloldali párt tömörüléséből alakult, Salvador Allende vezet­te Népi Egység nehéz harcot vív a barrio alto nagytőkései­vel, a nemzeti burzsoáziával összefonódó külföldi, elsősorban észak-amerikai monopóliumok­kal. A santiagói hétköznapok ta­lán nem is érzékeltetik eléggé, hogy valójában mekkora mére­Peruba érkezve a látogató lépten-nyomon az egykori inka birodalom nyomait keresi. Saj­nos a viszonylag rövid idő miatt nem volt alkalmam ellá­togatni Cuzcoba Az inkák székhelye Limától, o fővárostól több száz kilométerre fekszik. Szerencsére Peru fővárosában is van lehetőség, négy évszázad távlatából, visszapillantani a birodalom kulturális ereklyéire. A limai múzeumok az inka népművészet egyedülálló kin­csestárát őrizték meg, s szinte mór nyomasztó a főváros temp­lomainak aranygazdagsága. A ma indiánjairól — Peru lakosságának több mint a fele — a fővárosban eltöltött egy hét alapján csupán felszínes ké­pet alkothat a látogató. Kis részük: a népművészeti tárgyak, c ponchók, ezüst réz, vagy arany ékszerek árusításával bu­sás haszonra tesz szert. A fő­város alkalmat nyújt e sajátos kereskedelem felvirágoztatásá­ra. Az adás-vevés nagy része nem az áruházakban vagy a bu­tikokban folyik, Hanem az ut­cán, a járdán. A mozgóáru­soknál minden kapható, dalla­mos mondatokkal kínálják a napszemüveget a pulóvert vagy a fogkrémet. Az indiánok nagy része azonban nem ren- delkezik még ilyen bizonytalan munkaalkalommal sem, Lima nyomornegyedei, a birdedtté vált „barriadák” az Európából érkezőt meglepetésként érik, még ha fel is készült a képre. Lima az alacsony házak vá­rosa, s ez teljesen érthető a gyakori földrengések miatt. A városképből kirí a néhány ma gas, modern épület tömör, ke­vés ablakos vasbeton szerke­zeteivel. A város egyébként ugyanazt a szabályosságot mutatja, amely Dél-Amerika valamennyi metropolisára jel­lemző. Az utcákat szinte mér­tani pontossággal szakaszokra osztották, s így viszonylag köny­nyű megtalálni a keresett há­zat. A társadalmi különbségek Peruban is nagyok, a főváros tengerparti kerületei, Miraflo- res, vagy San Isidro nemcsak építészetileg, hanem anyagilag is a gazdagságot és a jólétet képviselik. Ugyanakkor a Limát keresztbe szelő folyónak, a Ri­máénak a jobb partján a hegy­oldalon egymás mellé préselö- dött kő- és szalmakunyhókban tízezrek élnek. Három és fél esztendeje je­lentős változás álit be az or­szág életében, a hadsereg ragadta kezébe az irányítást és haladó politikát kezdemé­nyezett. Nagyméretű földreform, az észak-amerikai olajválla­lat államosítása, a munkásság fokozatos részvétele o vállala­tok irányításában — ezek a perui kormány törekvéseinek lő jellemzői. Politikai kommentá­torok számos cikkben elemez­ték már, hogy miért éppen a hadsereg játszhatott pozitív sze­repet Peruban, A magyar nyel­ven is kiadott Vargas Lloso író könyve „A Város és a kutyák” fontos adalékot szolgáltat en­nek megértéséhez. A kadett- iskolában játszódó történet vi­lágít rá arra, hogy tulajdon­képpen csak a tiszti pálya az, amely felemelkedést biztosított a középrétegek és a szegé­nyebb családok gyermekeinek. Velasco Alvarado kormánya az eddig eltelt időszakban be­váltotta a haladó erők remé­nyeit. A perui hadsereg új pél­dát állított a dél-amerikai kon­tinensen belpolitikai intézkedé­seivel és az Egyesült Államok­tól való függőség csökkenté­sével. Az eddig eltelt idő természetesen nem lehetett ele­gendő; évtizedekre van szük­ség ahhoz, hogy Peru behozza évszázados elmaradását. Velas­co Alvarado kormánya minden­esetre megindult azon az úton, hogy Miraflores vagy San Isid­ro ne csupán a kiváltságosak kerülete legyen. v:: Limai utcakép-in ül*« Ecuador: Az alacsony házak városa Az út kezdetén Az Andok országaiban tett lá­togatásom utolsó állomása Ecu­ador vol. A dél-amerikai konti­nensen kirajzolódó haladó válto­zások, így a baloldal Népi Egy­ség politikája Chilében, vagy a perui katonatisztek népi, az ország érdekeit figyelembe ve­vő irányvonala éreztetik hatá­sukat a hatmillió lakosú Ecua­dorban is. A kis állam évek óta következetesen védelmezi jo­gait part menti felségvizein az Egyesült Államokkal szemben. Ez a bátor kiállás egyértelmű támogatásra talált a kontinen­sen. Ecuador földrajzi szempont­ból „különleges" ország' hi­szen, nevét is onnan kapta, hogy az Egyenlítő (latinul: Equator) mentén fekszik. A kis ország három elkülöníthető részre tagolódik: a part menti sávra, ahol a gazdasági élet koncentrálódik: az Andok négy-ötezer météres hegyvonu­latára és végül az Amazonas- fennsíkra. E két utóbbi részen szinte változatlanul' fennma­radtak a törzsi viszonyok. Ez a földrajzi, természeti változatos­ság egyedülálló élményt jelen­tett a megérkezés pillanatától kezdve. Quito, a főváros talán Det­Ameriko leghangulatosabb helysége. A repülőgép ablaká­ból szinte kis „gyöngyszemnek” tűnt a 2700 méter magasan fekvő város, amelyet hegycsú­csok fogtak közre. Miközben már ki lehetett venni az apró, színes házacskákat, a távolban még látszott a Cotopaxi hóval fedett hegycsúcsa. Quito ma­gas fekvésének köszönheti kel­lemes, egyáltalán nem egyen­lítői éghajlatát. A 700 ezer la­kosú főváros ódon hangulatot árasztó házai, a hegyoldalak­ra kapaszkodó szűk utcák és o spanyol hódítást idéző templo­mok sajátos hangulatot köl­csönöznek. Quitonak, amely sokkal inkább megőrizte a múltat, mint Santiago vagy Li­ma, mégha az észak-amerikai életforma egy szűk társadalmi rétegben erősen érezteti is ha­tását. WtrTWM Quitóban a látogató hiába keresi az ipar nyomait. Bizonyára a magas fekvés és a Csendes-óceántól való tá­volság miatt a főváros csak ad­minisztratív központ, miniszté­riumok, hivatalok, bankok szék­helye. A repülőút másfél óráig tart Quitóból Guayaquilba, Ecuador gazdasági központjá­ba, amely egyben a legjelen­tősebb csendes-óceáni kikötő is, A Guayas folyó torkolatánál fekvő város viszonylag gyors ütemben terebélyesedik, s a lakosság száma lassan meg­közelíti az egymilliót. Az ország életében továbbra b a mezőgazdaság a döntő: a banán, a kávé és a kakaó exportja. Néhány éve a nyu­gati társaságok olajra bukkan­tak. A szakemberek már új El- dorádóról beszélnek, szerény becslések szerint is néhány év múlvo megduplázódhat Ecua­dor nemzeti jövedelme A kon­tinens egyik legelmaradottabb országa így megindulhat a felemelkedés útján. Guayaquilben erről beszél­gettem néhány ecuadori kom­munistával. Társalgásunk fő té­mája a februári katonai ha­talomátvétel volt. Beszélgető partnereim kedvező fordulat­ként értékelték a Rodriguez La­ra tábornok által irányított vál­tozást. Mint mondották, az észak-amerikai érdekekkel ösz- szefonódó polgári pártoktól nem lehetett haladó intézke­déseket várni. Most a hadse­reg céltudatos politikájával Ecuador is felzárkózhat a kon­tinensen kirajzolódó átalakulá­si folyamathoz. Dél-amerikai kőrútom alkal­mával Chilében, Peruban és Ecuadorban jártam A három ország ugyan sok szempontból eltérő vonásokat mutat, jelen­tős a fejlettségi szintkülönb­ség is, mégis fontosabb az, ami bennük közös. Felismerték, hogy az elmaradottság felszá­molása érdekében gyökeres változásokra van szükség. Chi­lében és Peruban a földre­formmal már sikerült megtörni a helyi reakció egyik fő erejét, most hasonló lépésekre készül Ecuador is. Mindhárom ország határozottan fellép a gazda­sági függetlenség megterem­téséért, az Egyesült Államok befolyásának csökkentéséért. A meglátogatott három ország példája bizonyítja, hogy Dél- Amerika napjainkban forrongó állapotban van. A harc még nem dőlt el, az imperialista és reakciós erők még az említett országokban Is viszonylag je­lentős pozíciókat tartanak ke­zükben. Az évszázad végére előre­láthatólag 7Ő0 millióra növek­szik Latin.Amerika lakossága, A jövő generációjának sorsa jelentős mértékben attól függ, hogy a több mint egy évtized­del ezelőtti kubai forradalmat követően a santiagói munká­sok, a limai és ecuadori hala-' dó erők mennyire egységesen lépnek fel az elavult társadal­mi-gazdasági szerkezet meg­változtatása érdekében. A limai Plaza de Armas, a Fegyver tér, az elnöki palotával, amely századokkal ezelőtt még a spanyol alkírály rezidenciája volt Lovas Qtö*«

Next

/
Thumbnails
Contents