Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-18 / 142. szám

Időjáték

Csorba Győző új verseskötetéről

Kritikai

széljegyzetek

Hamlet mondja a színjátékról: „föladata most és eleitói fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát."

És ekkor jön még a kritika tükre, hogy „természetet” és „lenyomotot” egyaránt befogva felvillantsa immár a tükörkép képét, hogy a „tükörképnek” is megmutassa „önábrózatát”. S „természetet” és „lenyo- matot” együtt nekünk, befogadóknak.

A kritika válsága a kritika kritikája. De a kritika pusztán önmaga felülvizsgálata val nem újulhat meg.

*

A kritika előfeltétele az önkritika bátorsága.

*

Némely kritikus olyan fölényesen oktatgatja a szerzőt, mint hálátlan fiú a szülőjét Csak arról feledkezik meg, hogy írók alkották azokat a műveket is, amelyek alapján valaki az ő tételeit is felállította.

*

ICínosan ügyel arm, hogy mindenkiétől eltérő különvéleménye legyen. így tagadja meg minden írásában - önmagát *

Először elolvassa az ösz- szes megjelenő bírálatot arról a könyvről, amelyről írni akar. Majd átlagolja őket Nincsenek nyugtalan éjszakái,

*

Mélyen szántó elemzéseit

a szerzőnek szánja, mégis megjelenteti őket Alkalma sínt szívesen kölcsönöznék neki egy telefonérmét ■ *

Elolvasás nélkül Is Ir bírálatot a könyvről. így legalább kisebbet téved.

*

Csak olyan müvekről hr, amelyekről jót lehet „Aki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet”, ö az irodalmi jóember.

„A kritika manapság megbízhatatlan — mondja — engem hidegen hagy."

Csak akkor dühöng, ha két sorral kevesebbet írnak róla, mint a vetélytársáról. *

Gondosan postázza djabb megjelenő műveit Kitervelve, hogy hol ki írjon róluk. Szerinte a marodandőság csak szervezés kérdése. Mint szervező — halhatatlan.

Két éve jelent meg a Csorba Győző válogatott verseit tartalmazó gyűjtemény, A lélek évszakai. Az Időjáték új, az elmúlt esztendőkben írt verseit foglalja magába.

Egy gyűjteményes kötet mindig összegezés, számvetés: ez vagyok, eddig jutottam. A létek évszakai magasra állította a mércét. Igazolta, hogy szerzőjének a magyar líra élvonalában van a helye. Az Időjáték olvasóját foglalkoztató kérdés: Milyen a folytatás? Bírja-e erővel, lendülettel a költő? Történt-e az utóbbi időben valamiféle változás, fordulat, módosulás ebben a lírában?

Hat ciklusban

Látványosnak és hatásosnak tetszik ilyenkor a kritikusi „bátorság” és odamondogatás, mely „megtorpanásról”, „elko- morodásról”, a kötetbe fölvett „töltelék-versekről” tud. Mi inkább az elfogultság gyanúját, az „írópártoló kritika” bélyegét vállaljuk, de „csak” belátásunk és meggyőződésünk alapján szólunk a versekről.

Csorba1 Győző költői pályája eddig sem a látványos fordulatok, kanyarok és metamorfózisok „története”; új kötete sem különösségeivel, meghökkentő tornamutatványaivaj kelt figyelmet. Korallként épül ez az életmű. Rétegek rakodónak benne egymásra, összeforrnak s szerves egészet alkotnak. De tagadások, szembefordulások, változó költői programok nélkül h nő, továbbépül Csorba költészete.

Az Időfóték több irányban h gazdagodást mutat. Tágult, bővült e költészet anyaga, témavilága. Ez a könnyebben mérhető, szemmel ellenőrizhető gazdagodás. A kötet mintegy hetven versét, hat, jól megkomponált, szigorúan fölépített ciklusba rendezte el a költő. Minden ciklus egy-egy gondolati egységet alkot. Az első a kor és a történelmi Idő hullámverésében állá ember gondjait fogalmazza meg; a másodikban a kortórsak és az elődök, a példa-emberek szolgásának enged a költő; a harmadik ciklus „családi főijegyzéseket" tartalmaz; a negyedikben a fák, e környezet, a természet törvényeit kutatja; az ötödikben a „forduló nap” a múló Idő legszemélyesebb gondjai szólalnak meg; a hatodikban Idegen és hazol tájak, „más egek” fényei villannak elénk: olasz, francia, jugoszláviai, balatoni képek. Ahány vers, annyi „töredék", annyi „kísérlet" a teljesség birtokbavételére. Mindenegyes költeménynek külön ive van; elindul valahonnét s eljut a gondolat lezárásáig. Az önismétlés, a bevált gondolat- petárdák alkalmazása — annyi verseskötet kísértő gyengesége — teljességgel hiányzik innét. Versei egymást magyarázzák. A szintézist nem egyes versekben akarja megvalósítani a költő, hanem a kötet — és költészete — egészében.

Az Időjáték versei o költői szemlélet gazdagodását, mélyülését is igazolják. A Csorba vers modellje a szintetikus költemény, a plasztikus vers. Egyetlen szóval sokat jelöl, egyetlen mondattal bonyolult összefüggéseket fejez ki. Itt a vers nem akar „szép", a költő nem akar „költői” lenni. Ez a költészet - Apollinaire találó kifejezésével — nem „parfümözött rózsa”: ment minden póztól, keresettségtől, dagályossógtól. A »,világ hiába csábít mutatós mutatványokra” — vallja Csorba Győző. Itt a költő nem hatásra, az olvasó elérzékenyülésére pályázik; a vers nem lepkegyűjte- mény: öncélú képek gombostűre tűzése.

Csorba Győző nyugtalan és nyugtalanító költő. Modernsége felfedező hajlamában, kísérletező kedvében, leleplező erejében van. Versei gondolati meglepetések. Nem éri be a közhelyekkel, a patentra nyílózáródó igazságokkal, az „ájta- tos mesékkel”. A gondolati sablonok mögé néz, a dolgokat visszájára fordítja. Az ő kérdései is a létezés alapvető kérdései — például: „mivégre voltam itt a földön?” —, de sosem elégszik meg a lehetséges ismert válaszok, az előregyártott igazságok megismétlésével. Kemény, józan számvetés ez a költészet. Az elmúlásban nem lapos nosztalgiát, elérzékenyü- lést talál, hanem okot az elmélkedésre, az elmélyedésre. S az életről és a halálról a lekerekített igazságok helyett szívesebben mond befejezetlen, csonka, torzó-mondatokat, amelyek az olvasó kiegészítését kívánják.

A kötet központi élménye or. Idő. A kinti, a valóságos, a történelmi, és a benti, az egyéni, a személyes sorsban megélt. A történeti változások, a kor borzalmai, az űr-korszak küszöbére lépő világ az ember számára új üzeneteket, új parancsokat közvetítenek. Minden korábbi körnél nagyobb veszély a magány pusztítása. Minden korábbi kornál mérgezőbbek a cukrozott igazságok. Minden korábbi komái erősebb a belső csend szólítása.

A természet változása, tova sz-nyár-ósz-tél egymásutánja, a kert, a gyümölcsfa az időre, az idő múlására figyelmeztet. Az ősz, a föld, a gazda példázattá válik, s a költő az évszakok, a fák, a virágok szavában az emberi létre érvényes törvényeket keresi. A körtefa éppoly részletesen kidolgozott jelképpé magasodik Csorba Győzőnél, mint Janus Pannonius versében az árvíz vagy a terméstől roskadozó gyümölcsfa.

Az életről kevesen írtak olyan szépen, és az élet szépségéről keveseo szóltak olyan meggyőzően, mint Csorba Győző. (Mi jöhet még?) Az élet több az irodalomnál, a valóság a költészetnél (Beszélgetés a költészetről). Ha van változás, módosulás Csorba Győző lírájában, akkor ez a változás éppen az, hogy az Időjáték versei minden korábbi köteténél harmonikusabb, derűsebb, oldottabb költői világról vallanak. A versekben több lett a fény és kevesebb az árnyék, több a részvét, mint a szorongás, több az élet, az öröm, mint az elmúlás, o halál. Görcsök oldódnak a költőben, madárhang töri át a „gyilkos magány” burkát. A szív rejtelmeire figyelmeztet. Eszménye az alkotó, a dolgos élet, a magát megosztó, a „szenvedés közös nyelvét" értő és beszélő ember. Mindennél nagyobb kincs számára a hasznos élet: a történelem kalandjait, a múlt-jelen-jövő pillanatait, emlékeit, személyes gondjait, az újságok híreit mind ehhez méri. A természet is optimizmusra, örömre tanít: „örök parancs a termés”.

Kristályos rendben

Ami e költészet „módszereit” illeti, abban is a gazdagodás jelei figyelhetők meg. Csorba versei látszólag dísztelen alkotások, „megjelenésükkor olykor fakónak, igénytelennek látszanak, de az idő sodrában mindinkább érlelődnek, kiteljesednek” — állapította meg Weöres Sándor. Gondolati igazságait mindig költő módján fogalmazza meg, s formai eszközeit is a kísérletezés jellemzi. Az olasz neorealizmusra emlékeztető filmszerű képekből szövi római látomásait, gyakran a prózából lép át a költészetbe, kedveli a szabad verset, de a dal-formát sem veti meg. Gyakran hagyja el a központozást, máskor a tipográfia, a verssorok egyéni tördelése kap jelentést Formai változatosság és egység uralkodik a köteten.

„Fanyar bölcsességét" gyakran aforisztikus tömörséggel, egy-egy súlyos verslezárásban fogalmazza meg. „Jobb a kinyílt kéz, mint a fölfeszített”. Vagy: „Szigetem szigorúan sziget: senkit se engedek rá, hogy mindenki ráférjen." A dolgoknak nevet adó, az olvasót gondolati fölismerésekkel gazdagító, s főképp gondolati eszközöket használó líra ez. Leggyakoribb stíluseszköze az ismétlés. a felsorolás, az ellentét a kérdés, a választó, a hiányos mondat, a szójáték; egyszóval a gondolat plaszticftását, erejét és nem a „szépséget", a látványosságot szolgáló eszközökkel él. A gondolatok kristályos rendjéhez a sebezhetetlen forma fegyelme párosul.

„Legyen a vers használati tárgy” — írja Csorba Győző. Vállalása nem programszerű, „az ember inkább magán köny- nyít vele”. A költészet jövőjét illetően is hite inkább aggódó, mint derűlátó. Am pusztán azzal, hogy „megteszi dolgát”; utunkba áll, nyugtalanít, föika- var, gondolkodásra, töprengésre, elmélyedésre kényszerít. Okkal lehet reménye: „így Is akad egynéhány — akinek használ."

Tüskés Tibor

Történelemóra a népi kollégiumban

HŐSÉQ HAVA

Fekete Sándor drámája a 25. Színházban

Egy színből — normális, egészséges szellemi atmoszférában — két módon bizonyíthatja létjogosultságát: 1.. ha egyedülálló, sajátosan egyéni stílust alakít ki, 2-, ha olyan érdekes, értékes műveket játszik, amelyeket a többi színház nem mutatna be.

Tavaly, a 25. Színház első évadjának idején még sokan megkérdezték: nem volt elég 24 színház Budapesten?

Németh László Gyászát vagy Szókratész védőbeszédét az Irodalmi Színpad is műsorra tűzhette volna. A Tuo—O igaztalan halála meggyőzte aztán a kétkedőket, hogy a 25. Színház nem irodolmi színpad. De akkor még úgy tetszett, hogy a Thália dicsőségére, a színészi-rendezői bravúrokkal tálalt irodalmi csemegékre, kuriózumokra pályázik. Az előadás kiváló volt, de nem éreztük meg benne az új stílust, az eszmei-művészi hitvallást.

A két Idei NÉKOSZ-show: a fényes szelek és a Hőség hava

»ok szempontból Igazolta a

Tuo—O igaztalan halálát: a vásári színjátékkal keresztezett intellektuális színháznak olyan lehetőségeit villantják fel, amelyekkel Mejerhold és Vahtangov, Piscator, Brecht, Ljubimov kísérletezett, s amelyekre tavaly mi még nem gondoltunk. A népi kollégiumok 18 éves gondolkodói a maguk fiatal hitével, romlatlan leikével és magas intellektuális igényével nemcsak új hangot, de új témát és szem léletet hoztak a fiatal színházba.

A népf kollégistákat a magyar irodalom mór 35—40 éves korukban fedezte fel, kezdődő szív- és gyomorbántalmakkal, a konszolidáció kufáraival meg hasonlottan, elégedetlenül, megkeseredetten. Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál szivem című kisregényének hősétől egy idegszanatóriumban búcsúztunk el, s Csurka István drómójónak, a Döglött aknáknak funkcionáriusaival is ott találkozunk.

A Fényes szelekben, az új

korszak rózsás hajnalán viszont ez a nemzedék még fiatalon, kívánatoson és ígéretesen táncol be a színpadra. Agresszívek és demagógok, mégis bájosak és szeretetreméltóak. — Fiatalok. De éppen ezért nincsen is még kialakult arcuk, egyéniségük. Csak kórusban tudnak énekelj ni.

A Hőség havában egy eHen- forradalom szelétől megsuhin- tottan már a kemény, kitartó, határozott egyéniséget követelő munkára készülnek a kollégisták: történelmi maszkokat próbálnak fel. „A darab korunk egyik legégetőbb kérdését, o forradalmiságot boncolgatja” — mondja a műsorfüzet. A példa: a Nagy Francia Forradalom leg- válsógosabb szakasza, a jakobinus diktatúra bukása 1794. hőség havában. Az előadás — tárgyalás a történelem ítélőszéke előtt, amelynek azt kell el döntenie, hogy a Forradalmat egyéni terrorrá változtató Robespierre! szemben e forradalmat önzetlenül szolgáló Billaud- Varrene-nek, vagy Napóleon későbbi rendörminiszterének, a forradalomból ellenforradalomból egyaránt hasznot húzó Fouché-nak volt-e igaza. Hogy a kérdés csak látszatra ilyen egyszerű, azt ma már mindany- nyian jól tudjuk. Fouché számtalan érvet tud felhozni tetteinek igazolására és a tények mintha valóban őt igazolnák. A történelem sokszor jószándékú, becsületes emberek hulláin átgázolva halad előre. A forradalmárok még győzelem esetén sem számíthatnak mindig méltó elismerésre. Mintha valóban a Fouché-féle cinikus ügyeskedőknek lenne igaza.

Fekete Sándor, a kollégisták alkalmi történelemtanára és Mezei Éva rendező úgy vezetik azonban az előadást, hogy ki derüljön végül is az igazság: a történelem, ha kerülőkkel és buktatókkal is, mégiscsak előre halad, s ez lehet e forradalmaírógéppel írtam

W égre 1 — mondtam magamban megkönnyebbülten e mi»

▼ nap a belvárosban, amikor a kirakatban megpillantottam a puska-golyóstollat. Mintha napok, sőt hetek óta tartó megoldhatatYannak látszó problémáim megoldását villantotta volna föl hirtelen a kis játékszer, ez a fura kis íróeszköz. Golyóstoll, amely voltaképpen puska. Puska, amely voltaképpen golyóstoll.

Láttam már sztriptiz-tollat. Gondolom feltalálói a levelező- viszonyban lévő érzéki szerelmesekre, vagy a már esélytelen« naplót, memoárt író öregurakra gondoltak, amikor a lemezte- lenedő nőket beügyeskedték d papír és az ember közé. A cigaretta-toll valamivel már unalmasabb — a szivar-toliról pedig nem is érdemes beszélni. A kés-tollban mintha már több fantázia Volna — igaz ugyan, papírvágókésnek használandó elsősorban, de arra is alkalmas, hogy a sikertelen dráma- vagy regényíró, miután belátta, hogy reménytelen a versenyfutás Shakespeare-rel, Tolsztojjal, végezzen magával — a tollal.

Bementem a boltba, vettem egy puska-tollat. A csövén ép- penhogv kilátszott a kis fekete golyó. „Töltve van.” Próbáltam, nem fogott. Reklamáltam a kereskedőnél Kézbevette a tollat elmosolyodott, mint naiv gyerekre, nézett rám: „Nincs kibiztosítva" - mondta. „Ja persze." A toll egycsapásra fogott, V-'stag, fekete, mély barázdákat ejtett a papíron, és ettől kezdve rendeltetéséhez méltóan viselkedett. Célzószerkezete pontosan a leírt betűre irányult, és ez különös elégtételt ígért azokra a reménytelen beadványokra, kérvényekre, levelekre, amelyeket ezzel a tollal fogok írni, és amelyekről előre tudhatom, hatástalanok lesznek, megválaszolatlanok maradnak.

Megkérdeztem még a kereskedőtől, hogy szuronyos kivitelben is kapható-e esetleg ez a fajta toll. Ugyanis szúrni eddig is lehetett a tollal, lőni nem. Hátha azok, akik ezt a puska- tollat feltalálták — nem lebecsülendő fantáziájukhoz mérten —, arra is gondoltak, hogy ezeket a tulajdonságokat egyetlen szuronyos puska-golyóstollban egyesítsék. Végtére Is a sima puska gyalogsági fegyver, és közelharcra is sor kerülhet. Mit ér egy puska kilőtt golyóval néhány méterre az ellenségtől?

— Sajnos, szuronyos kivitelben egyelőre nincs - válaszolta a kereskedő. — De tessék talán a jövő hét péntekjén benézni, akkor kapunk árut

— Köszönöm, majd benézek a jövő hét péntekjén. Addig I* ez nagyon jó lesz — gondoltam és tűnődő mosollyal csúsztattam a tollat a zsebembe.

Mindezek után a szíves olvasó megnyugtatására közölnöm kell, hogy rövid írásomat írógéppel írtam és címeztem meg.

Bebesi Károly

A Pécsi

Barokk Együttes hangversenye

Még álltok Szatmári pécsi püspök Dóm téri palotájának, tettyei nyaralójának falai, amikor a távoli Lipcsében e felhívást ólvashatták a zenekedvelők: „Holnap, szerdán, július 17-én a Zimmermann-féle kerthelyiségben délután négy órakor a Bach-féle Collegium Mu- sicum egy szép koncerttel megkezdi előadásait és hetenként folytatja azokat...” A Collegium Muslcum volt akkortájt az egyetlen hely, ahol alkalom és mód kínálkozott világi muzsika megszólaltatására. Egy-egy ilyen diák-zenetársaságban 15— 20 zenész csoportosult, nagy részük ügyes hangszerjátékos volt, és előadásaikkal nagy sikert arattak.

Erre emlékeztetett az újonnan alakult Pécsi Barokk Együttes hangversenye, mely — ha nem is kávéház kerthelyiségében — de szabadtéren, madárfüttytől hangos kertben, stílusos környezetben rendezte meg bemutatkozó hangversenyét A nagyon hangulatos és sikeres Pécsi Zenélő Udvarok sorozat immár

rak legnagyobb elégtétele. A jakobinusok után Napóleon jött, de az ipari forradalom is, amely „többet jelentett a világnak, mint tíz Robespierre együttvéve". Az előadás végén a száműzött Billaud-Varrene ezzel a felismeréssel gazdagabban búcsúzik az élettől, mi pedig kedves kollégista barátainktól, akik — bár a színpadi dikciót nem tanulták még meg mindannyian -— korunk megértésében dicséretesen haladtak előre az este folyamán.

„Legyetek kissé elnézőbtsek a forradalom bukott — vagy győztes hőseivel szemben!” — ezzel a tanulsággal zárul az előadás.

Hogy valóbem új stílust teremt-e majd a népi kollégista téma és szemlélet a magyar színjátszásban, ma még nem tudhatjuk. Armyi bizonyosnak látszik azonban, hogy a 25. Színház nemesfém-eret talált a magyar történelem szürke kőzetében. Egy meglehetősen elvont eszme- és stílusideálbó! elindulva igazi tartalomra, élettől buzogó forrósra bukkant mai valóságunkban.

És ezzel tulajdonképpen igazolta is a létét.

P Mas? László

harmadik színhelyén, a Szatmári püspök egykori palotájának, tettyei nyaralójának, valamint Móré várának köveit megőrző, bemutató Reneszánsz Kőtár udvarán csendültek fel J. S. Bach és Händel alkotásai, bizonyságául annak, hogy a barokk mesterek műveit szívesen szólaltatják meg a kevés koncertlehetőséghez jutó pécsi . művészek, és szívesen fogadja őket a közönséq is, mely ezúttal is oly nagy számiban kereste fel a koncert színhelyét, hogy kevésnek bizonyultak az ülőhelyek, sokan állva hallgatták végig a produkciót. E csodálatos zenei korszak szinte kimeríthetetlenül gazdag irodalmat hagyott ránk, melyből Antal György, az együttes alapítója és a koncert dirigense választott, s e műsort — Bach népszerű h-moll szvitjét és A-dúr oboaversenyét, valamint Händel F-dúr concerto grossóját és a Herkules a válaszúton oratórium részleteit — stílusosan és színvonalason tolmácsolta a lelkes muzsikusokból álló zenekar, melyben a Zene- művészeti Főiskola pécsi tagozatának művésztanárai és legjobb növendékei dolgoznak együtt, akik egyszerre tagjai és szólistái is az együttesnek, mint Gyermán István, Papp György, Sassy Iringó. Barth István a h-moll szvit fuvolaszóiójának, Kircsi László az eredetileg oboa d’amore-ra komponált A-dúr oboaversenynek tolmácsolásával jeleskedett. A kórus és énekes szólistái arra vállalkoztak, hogy Höndelnek, a Liszt Kórus által Budapesten és Finnországban már bemutatott Herkules a válaszúton c. oratóriumából három tételt most a pécsi közönséggel is megismertessenek.

A régi Pécs történelmet őrző kövei között felcsendült barokk muzsika azt a jogos óhajt tükrözte, hogy ebből a zenéből sohasem elég^és éppen azért, mert kimeríthetetlenül gazdag s mert kívülről olyan egyszerűnek tűnik, a megszólaltatására vállalkozó együttesnek nagyon el kell mélyednie benne ahhoz, hogy megközelítse, föltárja, lehetséges mádon Hűséaesen közvetítse e zene minden rezdülését azokhoz, akik — egyre többen lévén — ezzel a zenével élnek és lélegeznek.

— nt •—

Ai életről