Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
1972. májusi«. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Termékeink állják a versenyt az újvidéki vásáron Interjú a Mecsekvidéki Pincegazdaság igazgatójával v»** A május 12-én nyílt Újvidéki Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár megnyitására Újvidékre utazott Kurucsai József, a Mecsekvidéki Pincegazdaság igazgatója, s tárgyalásokat folytatott a KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat megbízásából jugoszláv üzleti szakemberekkel. Tegnap történt... A TIT mohácsi városi-járási szervezete hétfőn a koradélutáni órákban a mohácsi Kossuth Filmszínház klubhelyiségében közgyűlést tartott, melyen részt vett Právicz Lajos, a TIT Baranya megyei Szervezetének titkára és Demeter Károlyné, a TIT Országos Központjának csoportvezető tudományos munkatársa. A közgyűlésen az elnökség számot adott az elmúlt időszak munkájáról, majd a résztvevők megvitatták a következő négy esztendő legfontosabb feladatait. A közgyűlés dr. Dudván Sándort, a TIT Mohácsi járási városi szervezetének elnökét megerősítette tisztségében, * Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából a Hazafias Népfront Mohács városi bizottsága hétfőn délután emlékünnepséget rendezett a mohácsi Kossuth Filmszínházban. A megemlékezésen a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium irodalmi színpadának tagjai Ady és Illyés Dózsáról szóló két versét mondták el, majd Csepreghy Ferenc, a HNF Mohács városi bizottságának elnöke tartott emlékbeszédet. * A Baranyában dolgozó mintegy négyezer kisiparos tevékenységét, munkáját, eredményeit vitatták meg tegnap, a Pécsett megtartott megyei választmányi ülésen, Lőrincz Károly, a KIOSZ Baranya megyei titkára beszámolójában többek között elmondotta, hogy jelenleg a legnagyobb gond, hogy az igényeknél kevesebb a szervezetben a szakmunkástanulók száma. Törekvésük, hogy ezeket a problémákat a pórt-, állami és államigazgatási szervekkel hatékonyabban együttműködve oldják meg.- Milyen benyomásokat szerzett a vásáron, hogyan értékeli a magyar kiállítók áruit? — Az újvidéki vásár, természetesen, kisebb, mint a BNV, ennek ellenére a magyar élelmiszeripari termékeket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium önálló pavilonban mutatta be. A vásáron a nyugati és szocialista országok is részt vettek. Kiemelném a szovjet kiállítókat, akik mezőgazdasági erő- és munkagépeket mutattak be, meglepően sok mezőgazdasági kisgép volt kiállítva, melyek a kiskertek művelésére alkalmasak. A magycr pavilonban szinte a magyar élelmiszeripar valamennyi terméke szerepelt, köztük a pince- gazdaságok trösztjéhez tartozó gazdaságok termékei is. A Mecsekvidéki Pincegazdaság is szerepelt a kiállítók között, szinte valamennyi bor, dessert- bor és pezsgő fajtánkat kiállítottuk. Termékeink közül a legnagyobb sikert a tenkeshegyi olaszrizling, a szekszárdi bikavér aratta, dessertboraink közül pedig a pécsi nektár és a Pannónia arany és rubin iránt érdeklődtek a legjobban. Kiállítottuk az első borvilágversenyre készült Pannónia Cabinet pezsgőt is. A jugoszláv cégek nagy mnenyiségű borral és számos italféleséggel jelentkeztek a vásáron. Egyébként termékeink minőségben, és a csomagolás terén is állják a versenyt.- Kinn tartózkodása idején tárgyalásokat folytatott jugoszláv külkereskedelmi vállalattal is. Milyen eredménnyel? — A kapcsolatok még 1971-re nyúlnak vissza, uayanis a múlt évben a CENTRÖCOOP' külkereskedelmi vállalattól kaptunk ajánlatot, hogy bérmunkával állítsunk elő pezsgőt jugoszláv borokból. Az egy éve palackozott és érlelt pezsgőből mc- gunkkal vittünk egy kollekciót, abból a célból, hogy minősítsék a'zt. Ezeknek egy részét elbírálták a jugoszláv szakemberek, az üzletet bonyolító jugoszláv cég még minősítteti a Ismét „jelentkezett" egy pince Forgalmi súlykorlátozás a Janus Pannonius utcában lopunk vasárnapi számában rövid közlemény adta tudtul, hogy a Janus Pannonius utca, Széchenyi tér és I. István tér közötti szakaszán forgalmi súly- korlátozást léptettek életbe, ezért az arra járó autóbuszok is terelőuton közlekednek a jövőben. Miért volt szükség erre az intézkedésre? Kérdésünkre a Városi Tanács építési és közlekedési osztályán elmondták, hogy a pécsi pincéknek a PTV által a közelmúltban befejezett felmérése során — amelyről a Dunántúli .Naplóban részletesen beszámoltunk — több rejtett, eddig mindenki által ismeretlen, többnyire veszélyes helyen lévő pincére bukkantak. Ezek egyike a Janus Pannonius utca 9-es számú ház pincéjéből húzódik az úttest alá mintegy 5— 6 méteres mélységben. Statikus szakemberek megvizsgálták a pince állagát, s úgy találták, hogy elővigyázatosságból indokolt a felette húzódó úttesten elrendelni a forgalmi súlykorlátozást, ami a 3.5 tonnán felüli összsúlyú járművekre vonatkozik, a személygépkocsi forgalmat azonban egyelőre nem érinti. A további intézkedésekre vonatkozó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy tervbevették a pince biztosítását és az úttest megerősítését. Erre azonban a közeljövőben nem kerülhet sor, minthogy a pécsi pincék, illetve az általuk okozott károk helyreállításával foglalkozó Bányászati Aknamélyítő vállalat pillanatnyilag a város hét különböző pontján dolgozik, újabb munkahely beiktatására pedig nincs lehetősége. Az elrendelt forgalomkorlátozással csaknem egyidőben a Széchenyi téren, a Szentháromság-szobor előtt keletkezett egy vízmosta üreg, s a mélyben eltűnt az egyik burkolólap. A nyomban megejtett vizsgálat' szerint mintegy A—5 méteres mélységig itt is laza üledék van, amit kimosott a víz. Ez az üreg — szerencsére! — viszony- log veszélytelen helyen keletkezett. termelővel és a belkereskedelmi szakemberekkel. A pezsgő- fajták minősítését követően várható, hogy az üzlet is létrejön. Ezen túl a Pannónia pezsgőcsalád esetleges exportjáról is tárgyaltunk. Egyébként nagy az érdeklődés a minipalackok iránt. A CENTROCÖOP arra kért bennünket, hogy egy mintakol- leckiót küldjünk budapesti ki- rendeltségük részére. így a hét folyamán útnak indul a két de- cis pezsgőből, dessert borokból álló szállítmány. Az előzetes tárgyalások szerint nagy meny- nyiségben igényli ezt a terméket a jugoszláv piac. S. Gy. Harkány siklósi oldalán a szántóból kiszakitott »étkeken tovább bővül a vikendtelep és szebbnél szebb hétvégi házakat építenek itt a baranyaiak, pécsiek. Fotó: Erb János A KISZ KB első titkára a Szénbányáknál j * . . ' * • * ' 1 ' ;V • Öt év alatt 30 százalékkal nőtt a fejtési teljesítmény Dr, Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára tegnap a Mecseki Szénbányák fiataljai meghívására Pécsre érkezett. A vendéget, akit Petőházi Szilveszter, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a Baranya megyei KISZ Bizottság első titkára is elkísért a Mecseki Szénbányák KISZ-bizottságára, Klepah Ottmár vállalati KiSZ-titkár üdvözölte a több mint 16 ezer embert foglalkoztató vállalat közel kétezer KISZ-tagja nevében. A fogadáson részt vett dr. Bánki Nándor, a Szénbányák pártbizottságának megbízott titkára, Jazbinsek Vilmos, a vállalat gazdasági főmérnöke és Suhajda Tibor, a Szénbányák Szakszervezeti Bizottságának helyettes titkára is. A látogatás első programpontjaként dr. Horváth István tájékoztatót hallgatott meg a Mecseki Szénbányák gazdasági és politikai helyzetéről. Dr. Bánki Nándor tájékoztatójában egyebek mellett elmondotta, hogy a vállalat egyik legfontosabb feladatának ez idő szerint a munkaerőhelyzet stabilizálását tartja. A fluktuáció örvendetesen csökken. Változatlanul gond azonban a fiatalítás. A bányászat népszerűsítése a fiatalok körében a vállalat valamennyi szervének feladata, ugyanilyen fontos azonbqn a meglévő fiatalok megtartása is, s e téren a KISZ-alapszervezeiek, KI5Z- vezetőségekre hárul talán a legnagyobb felelősség. A kedvező munkahelyi légkör kialakítása, a munkakörülmények folyamatos javítása, s a termelési, illetve gazdálkodási eredményekkel összefüggésben a bérek emelése képezi a jövőt építő vállalati stratégia alapját. Ezzel összefüggésben dr. Bánki Nándor bejelentette, hogy a pótlékolt átlagbérszínvonal egy főre vetítve, éves szinten, meghaladta a 41 ezer forintot. A vállalat évek óta következetesen folytatja kisgépesítési programját, s nagy erőfeszítéseket tesz a széntermelés komplex gépesítése érdekében is. Mindezek eredményeképpen öt év alatt 30 százalékkal nőtt a fejtési teljesítmény. Klepah Ottmár, a Mecseki Szénbányák KISZ-bizottságának titkára a vállalat ifjúságpolitikai helyzetéről, a bányász KISZ-aiapszervezetek életéről adott tájékoztatást. A KISZ szervezettsége 52 százalékos, de a KISZ befolyása a KISZ-en kívüli fiatalok körében is rendkívül jelentős. A vállalatnál 62 ifjúsági szocialista brigád dolgozik — több mint 1800 fővel, A tájékoztatók meghallgatása után a KISZ KB első titkára a megye és a vállalat ifjúsági vezetői társaságában felkereste Vasas-bányát, ahol nagy erővel folyik a rekonstrukció. Ez az üzem tavalyi' eredményei alapján elnyerte az Élüzem címet, s megkapta a mecseki és cservonográdí bányászok között folyó szocialista munkaverseny szovjetek által alapított elismerő vörös vándorszázlaját. Dr. Horváth István Vasas-bányán találkozott és beszélgetést folytatott az üzem párt-, szakszervezeti és KiSZ-vezetőivel, a szocialista brigádok küldötteivel, s látogatása befejeztével nagy elismeréssel szólt c látottakról. Dr. Horváth István látogatása céljáf az első kézből való informálódásban jelölte meg. Elmondotta, hogy a KISZ Központi Bizottsága egyrészről törvény- szerű és egészséges folyamatnak tartja az energiastruktúrán belül a folyamatban lévő átrendeződést, másrészről azonban rendkívüli fontosságot tulajdonít a gazdaságosan termelő, jó minőségű szenet adó hazai szénbányavállalatoknak. B. S. s A nyári szünetben: Munkaalkalom 2009 pécsi diáknak Egy hónap múlva becsukódnak az iskolák kapui, a diákok megkezdik szokásos nyári vakációjukat. Ki építőtáborba készül, mások csak a pihenésre szánják a szünidőt, közel kétezer diák pedig munkát vállal a pécsi üzemekben, gyárakban, kereskedelmi vállalatoknál. A Pécs városi Tanács munkaügyi osztálya az elmúlt napokban küldte ki körlevelét a város általános, közép- és felsőoktatási intézményeibe, ebben közlik annak a 39 vállalatnak a névsorát, amelyek a nyár folyamán munkalehetőséget biztosítanak a diákoknak. A nyári munkavállalásra az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályait eredményesen befejező tanulóknak biztosítanak lehetőséget. A vállalatok csak csoportosan foglalkoztathatják a diákokat napi hat órás munkaidőben. Az egyéni Hét vége az országutakon Az elmúlt hét végén hat, zömmel kisebb, koccanásos közúti balesetek történtek a megyében. Szombaton egy, hétfőn pedig két, személyi sérüléssel járó balesetről kaptunk jelentést. Szabálytalanul, személyt szállított a bútorral megrakott tehergépkocsi tetején Gregor Gyula pécsi lakos. Pécsett, a Tüzér utcához érve a főútvonalnál megállt, miközben a rakomány tetején ülő Orosz Ferenc 12 éves iskolai tanuló az úttestre zuhant és megsérült, * A pótkocsi fékjének helytelen beállítása okozta azt á balesetet, amely hétfőn délelőtt történt Kaposszekcső belterületén. Titz László kölkedi lakos egy előtte haladó jármű miatt fékezett. A pótkocsis tehergépkocsi pótkocsijának jobb oldala erősebben fogott, a jármű kilendült és elütötte az útpadkán gyalogló Balog Ferenc jágó- naki lakost. A gyalogos súlyos sérüléssel került a dombóvári kórházba. Gyermekboleset. Kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget egy segédmotorkerékpárosnak hétfőn délután Üj- mecsekalján Renkó Tibor 12 éves fiú és kerékpárjával felborult, Agyrázkódás gyanújával a Gyermekklinikára szállították a mentők.. Halálos gáz- és füst-mérgezés Kettős halált okozó gázömlés történt szombaton este Pécsett, a Jogász utca 6-os számú házban, ahol az ott-tartózkodó anya és három éves gyermeke gázmérgezést szenvedett. A helyszínre érkező mentőorvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. Füsímérgezéshez hívták a mentőket hétfőn reggel Aoátvarasd- ra. A cigánytelepen, Orsós Sán- dorék szobájában tüzet fogott a takaró, s a sűrű füst megtöltötte a helyiséget. Az ott alvók közül a másfél éves Orsós Anna súlyos füstmérgezést szenvedett - feltehetően - még az éjszaka folyamán, e mentők megérkezése előtt meghalt. foglalkoztatósra nincs lehetőség, mivel a csoportos foglalkoztatás esetében lehet csak biztosítani a megfelelő munka- feltételeket. A munkavállalói szerződéseket az iskolák kötik meg a 'vállalatokkal, tehát a tanulók iskolájuk igazgatójánál jelentkezzenek, természetesen ehhez szülői engedély szükséges. A nyár folyamán 270 fiút, illetve 1 óó leány tanulót vesznek fel munkára többek között a következő vállalatok: a Baranya megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, a Pécsi Közúti Építő Vállalat, a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat, a Baranyc- Tolna megyei Téglaipari Vállalat. A vállalatok a diákok képességeinek megfelelő munkát biztosítanak. A közép- és felsőoktatási intézmények hallgatói esetében egyéni jelentkezés alapján lehet munkaszerződést kötni: a fiatalok közvetlenül keressék fel a vállalatot munkavállalás ügyében. Júniustól augusztus végéig a középiskolások közül 803 fiút és 366 leányt fogadnak a vállalatok. így többek között a Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, az I. és III. kerületi Költség- vetési üzem, a Pécsi Sütőipari Vállalót, a Szikra Nyomda, a Pécsi Állami Gazdaság, a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, az ÉPGÉP Szállítóberendezések Gyára, a Pécsi Építőipari Szövetkezet és a Mecsekvidéki üzemi Vendéglátó Vállalat. A főiskolás és egyetemi hallgatók tizenkét vállalatnál kaphatnak munkát. A nyár folyamán 168 fiúval és 90 leánnyol kötnek munkaszerződést. Többek között főiskolásokat és egyetemistákat fogad a Nádor Szálló, a PIK, a Pécsi Állami Gazdaság, a Postaigazgatóság, ä PécSi Víz- és Csatornamű, a Mecsekvidéki üzemi Vendéglátó Vállalat és a Pécsi Építő Szövetkezet. S. Gy. Pécsiek — Pécs lelencről és lövőjéről K éthetes imponáló látogatottság után vasárnap este bezárt a Pécs jelene és jövője című várospolitikai kiállítás. Mintegy hétezren - túlnyomó többségükben természetesen pécsiek - tekintették meg a Technika Házában a gazdag kiállitási anyagot, amely művészi kivitelű fotókon mutatta be a legújabb, megvalósult alkotások tükrében a város mai arculatát, tervrajzokon és maketteken pedig a holnapot és a holnaputánt. A pécsiek mellett nem mulasztották el megtekinteni a kiállítást e két hét alatt városunkba látogatott turisták és szép számmal akadtak külföldi vendégek is. Közülük a legnevesebbet, Victor Vasarelyt külön is megemlítjük. Ő rövid pécsi látogatása alatt is szakított magának időt, hogy a szülővárosa jövőjét bemutató kiállítást felkeresse. A látogatók elvitték a kiállítás hírét, s a múlt hét végén egy szegedi turistacsoport — • érkezését jelezvén — kérte, hogy kedvükért hosszabbítsák meg egy nappal a kiállítást. Kérésüknek azonban technikai okokból nem tudtak eleget tenni. Sokkal érdekesebb és izgalmasabb azonban számunkra, amit a pécsi polgár mondott a kiállításon látottakról. Sok érdekes megnyilatkozást olvastunk a vendégkönyvben, amelynek lapjait forgatva feltűnt, hogy sok pécsi iskola fontos feladatának tartotta elvinni növendékeit a kiállításra, s mintegy a jövőben tett tanulmányi kiránduláson mutassa meg nekik azt a várost, amelyben ők fognak dolgozni, alkotni. Ezért sokatmondó az ö véleményük. Légrádi István harmadikos kisdiák például ezt jegyezte,^: „Büszke vagyok szülővárosom jelenére és jövőjére”; Egy nagyobb diók pedig megjegyzi a látottak alapján, hogy „az új nemzedéknek lakása, vize és jó közlekedése lesz”. De olvastunk olyan bejegyzést is, ami azt teszi szóvá, hogy „a múltat erősebben ki kellett volna domborítani, igy lett volna szemléletesebb a fejlődésünk”. És nagyon, nagyon sok az ilyesfajta beírás: „A város lakóit boldoggá tenné, ha ez mind, mind megvalósulna", vagy egy idősebb látogató tollából: „Gyorsan, gyorsan.,, szeretném megérni I" Hát igen, sürgetik a pécsiek, hogy mindaz a szép terv, amivel most első ízben találkozhattak és ismerkedhettek egy ilyen kiállításon, mielőbb meg is valósuljon. Sokan és sokat dicsérik magát a kiállítást és rendezőit, nem fukarkodva a felsőfokú jelzőkkel. Valóban dicséret illeti a Pécsi Tervező Vállalatot, amely rendkívül rövid idő alatt olyan kiállitási produkált, ami jogosan váltotta ki a város iránti büszkeséget a pécsi látogatókból. Idézzük a Guinqueectle- siensis néven véleményét nyilvánító pécsi polgárt: „A jövőt látva - bár sokoi utaztam és sokat láttam Európában — büszke vagyok, hogy pécsi lehetek!” H. I