Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
Emlékezés Váth Jánosra Zenei krónika Tti éve, hogy meghalt Váth János, a Balaton írója. Első kötete — Balatoni levegőben — hatvan éve jelent meg. Utána vagy félszáz kötetben írta tovább a „témát", amely a Balatonvi- dék népének, tájának, flórájának és faunájának valóságos apológiája. Aki hozzá akar nyúlni a Balaton költészetéhez, rosszul teszi, ha nem megy el a forrás szájához: Váth János írásaihoz, mert a „magyar lősztenger”-nek a század első évtizedeiből nincs hitelesebb és reálisabb írói feltárója. S különös, ahány Balatonról szóló „írói kalauz" megjelenik, mindegyik elfelejti ezt a hangyaszorgajmú írót, akinek neve és munkássága éppúgy összeforrott a Balatonnal, mint Tömörkény István neve Szegeddel, vagy téma szerint: az ősi halászéletnek és víznek éppoly avatott tollú rajzolója, ahogy Bársony István nevét oz erdőmező világához kapcsoljuk. Váth János nem kirándulni megy a Balatonhoz: ott született Kenésén és közel 75 éves koráig ott élt, tanított a Balaton különböző tájain. Hosszú ideig lakott Balatonalmádiban, mint iskola-igazgató és tanfelügyelő. Most tíz éve, hogy meghalt és a káptalanfüredi sírboltban eltemették. Szegény halász-paraszt szülők sokgyerekű családjából származott, akinek nehéz volt a csurgói tanítóképzőben oklevelet szerezni. Később is hősi küzdelemmel (tanított és tanult, dolgozott és alkotott. Sorsában sok rokonvonás van Gárdonyiéból — mindketten a „nemzet napszámosa" voltak — de erős tehetsége mellett Váthban több a küzdelem és buktató. A siker pedig sohasem volt hűséges és tartós hozzá. így van az, hogy ma is alig ismerik nevét, műveiről az irodalom értói is keveset tudnak. Pedig első kötetét Schöpflin Aladár a Vasárnapi Újság tárcájában emelte komoly rangra. Supka Géza pedig a Literaturában a „magyar Provence Mistráljának" nevezte. Lexikonok (Benedek Marcell: Világirodalmi lexikon) és irodalomtörténetek regisztrálják nevét és műveit. Egyes írásait németre, olaszra, lengyelre fordították és a Balatoni Szövetség a 20-as évek végén 10 kötetben adta ki műveit, melyek közül a Nádi farkas, Lápvilágban, Szirtomiás c. regényei az ősi halászélet különös realitású és izzású ábrázolása. De nemcsak a kor — sok kínzó szociális problémáival —, a társadalmi háttér, a néprajz, a szegény balatoni halászok letűnt élete, de a bazalt >ö- mörségű ízes nyelv, a gazdag göcseji Bertha Bulcsu kissé fejtetőre állította a mesét, amelyben a csaló ta- kacslegények nemlétező kelmékbe burkolják a királyt. Portré-kötetének (Meztelen a király) előszavában vállalja a takácslegény szerepét, állítja, hogy: „mind a tizenöt királyt jól felöltöztettem, de a kelme, amit két éven át fontam-s7Őltem, nem egyformán látható. Csak az igaz emberek látják, csak akik baráti érzéssel közelítenek, azol; fedezik fel a kelme puha, vastag anyagszerűségét." Az igazság az, hogy a szerző ezekben az interjúkban vállalta először is a „királyok" lemeztelenitését. Lefejtette a hamis palástokat, a naay- képű koronát, a félreértések és frázisok selymeit. Aztán, mikor már jól lehetett látni „testükön a feketedő anyajegyet, a kardvágások helyét s a furcsa, golyó ütötte krátereket”, jöhetett a visszaöltöztetés. A királyokhoz igazán méltó kelmét barótságból, megértésből, igazságból szőtték. Egy kis költői túlzásból, egy kis iróniából, egy kis humorból és egy kis tiszteletből. Nem több tiszteletből, mint amennyi igazán szívből fakad. Nem több iróniából, mint amennyit az élet kínál. S nem több költői túlzásból, mint amennyi éppencsakhogy erősíti a valódi képet. Ezek az interjúk, amelyek most kötetben láttak nap.'újot, korábbon pedig a Jelenkorban jöttek, hónapról hónapra fölizgatva a kedélyeket, nem válthatnak ki egyforma hatást. Ez természetes. Egyrészt azért, mert ez a fajta interjú, amely a lélek mélyein vájkál és kendőzetlenül feltárja és veszprémi szókincs, a költői erő olyan értékek Váth írásaiban, hogy kár elfelejteni nevét. Váth János annyit tett a Balaton kultuszáért - nehéz időkben és áldozatos módon —, hogy különösen ennek a tájnak kell hálával feléje fordulni. megőrizni nevét és élővé tenni emlékét. A Balatonalmádi tanítóház hajdan idegenforgalmi góc volt: írók, festők, tudósok találkozóhelye volt otthona. Antológiát adott ki Magyar költők dalaiban a Balaton címen. Balatoni emberek című útirajzában pedig végig vitorláztat bennünket a balatoni táj minden szép helyén, ahol írók, költők, művészek, tudósok jártok és alkottak: Mészöly Gézától Egry Józsefig, Csokonaitól a ma élő írókig, költőkig. Hogy műveiben akad törmelék is? Az idő azonban igazi értékeit nem koptatta el. Emberségéről pedig jegyezzük föl, hogy sohasem kereste a letűnt polgári kor kegyeit. Mikor a Balatoni Szövetség megjelentette sorozatos műveit, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek kívánták ajánlani a sorozatot. Váth János azonban — a vidéki tanító — önérzetesen a kenesei halász-szülők emlékének ajánlotta: „hálával és szeretettel”. Becsüljük meg írásaiban a Balaton szeretetét, aki mint „A halárusok élete” című írásának hőse „aranyte- nyeref hordott” és mégis „csak árnyéka kísértett a háznál”. A Megyei Könyvtár hézagpótló bibliográfiai kiadványon dolgozik, amely a múlt század elejétől egészen napjainkig tartalmazza a Pécsett és Bö ranyában megjelent valamennyi hírlap és folyóirat adatait. * A belga posta 7 frank névértékű bélyeget adott ki flamand és francia felirattal, a könyvéví embléma rajzával. (Filatéliai Szemle, 1972. április.) * Az utóbbi évek legszebb magyar könyveit bemutató kiállítás nyílik május 30-án a szigetvári városi és járási könytvárban. A kiállítást később a szigetvári járás községeiben is bemutatják. a valóságot a maga — egyesek szerint — takargatnivaló dolgaival egyetemben, szokatlan az akadémikus ko- molysógú, ünnepélyes interjúk bőven termő áradatában. Másrészt azért, mert ezek az interjúk, a szokatlansó- guk és szókimondásuk mellett ráadásul még elfogultok is. Bertha Bulcsu nem akar kívülmaradni és a kérdező objektív, hűvös szerepébe bújni. Maga is „belekeveredik az ügyekbe", önmagáról is lerángatja az ünnepélyesség leplét, miközben éppen azzal van elfoglalva, hogy gondosan fésült, kerek kérdéseket tegyen fel interjúalanyainak. Ennélfogva ezek az interjúk már nem is interjúk, mindössze formájuk és pillanatnyi szerepük szerint azok. Némelyik annyira túlfut a műfaj keretein, hogy szereplői — mondjuk Kis Dénes és Bertha Buícsu — akár el is veszíthetik nevüket és személyazonosságukat, találkozásuk, beszélgetésük egy fájdalmas-ironikus novellává alakul, amely egy nemzedék kínlódásait, fintorait, sajátos öngúnyát és erőfeszítéseit tárgyalja. Mindez a méltatáson túl azért is érdekes, mert megvilágítja ezeknek az interjúknak a magasabb értelemben vett igazságát. Vannak, akik ezekben az interjúkban csak annyi jelentőséget látnak, hogy a jelen íróinak „arcképcsarnoka” egészül ki általuk, s csak a jelenben hatnak, irodalom-népszerűsítő, figyelem felkeltő feladatot is ellátva. Mások irodalom- történeti szemszögből tartják fontosnak, hogy immár két éve (és a Jelenkorban még tovább is) sorjáznak ezek az interjúk, hogy nyomtatott olHárom nagyszabású oratorikus kompozíciót hallhattunk Antal György vezényletével április 23-án a Liszt-teremben: Farkas Ferenc kantátáját, a Cantus Pannonicust, Liszt XIII, zsoltárát és Kodály Missa Brevis-ét. Már e felsorolás érzékelteti a programösz- szeállítók igényességét, hiszen a legkevésbé sem szokványos műsort választottak, sőt, Liszt zsoltára csaknem ismeretlen a publikum és még a szakmabeliek számára is, megszólaltatása tehát már önmagában esemény. Farkas Janus Pannonius verseire komponálta a Cantus Pannonicust, férfiszólóra, vegyeskarra és hegedűre, brácsák nélküli nagyzenekarra. Az első két tétel előadásában még meglehetősen sok bizonytalankodás zavarta műélvezetünket: a pécsi Liszt Ferenc Kórustól és zenekartól szokatlan pontatlanságok, ritmikai egyenetlenségek. Később, már a harmadik tételtől, fokozatosan egységesebbé vált a proé dukció. Itt, a „Búcsú Váradtól” váltakozó hangulatainak érzékeltetése már sokkal jobban sikerült. A kórus is hajlékonyabban, puhábban és sokkal szebb tónussal énekelt. Ugyan-ezt az intenzitást tartotta az „Egy mandulafához" és a „Mars istenhez, békességért” feliratú tétel, ez utóbbi különösen kitűnt a jó tempóválasztással, a dinamikai kontrasztok találó megoldásaival, s mindenek előtt az oldott- sággal: ilyen átéftnek és őszintének, hatásosnak és szuggesztívnek szerettük volna hallani a kezdőtételeket is. Bulgária. „A könyv a haladást szolgaija. A könyv: közkincs.” Ezek a jelmondatok adják a széleskörű bolgár program tematikus magvát. A súlyponti feladatok: ismeretterjesztő előadásokon a széles néptömegek előtt kell megvilágítani a könyv szüntelen növekvő szerepét a technikai, társadalmi és kulturális fejlődésben. * Spanyolország nemzeti könyvtárában gyermekkönyvhetet tartanak, s ennek keretében indul a gyermek- és ifjúsági irodalom kérdéseivel foglalkozó új kutatórészleg munkája, illetve ekkor jelenik meg a gyermekkönyvek ajánló bibliográfiája. Borsy Károly dalokba áll össze a tettenért pillanat, az írók jelenbeli arca. Mindkét félnek igaza van, mindezek valóban erényei Bertha író-interjú inak, fontos szempontok, sőt, ha úgy tetszik, hasznos szempontok. Nekem mégis minduntalan az jelentette a lenyűgöző élményt, hogy arra gondoltam: ezeket az írásokat ötven vagy száz év múlva Is olvashatják majd az emberek, s bizonyára olvassák is. És akkor már nemcsak irodalomtörténetileg lesznek érdekesek ezek az író-portrék, bár nyilván úgy is. Hanem érdekfeszítő olvasmányt jelentenek majd, egy kor groteszk arcát, egy időszak roppantul őszinte és jellemző képét. Különleges ízt ad majd ezeknek az írásoknak az a hitel, hogy írók nyilatkoztak írónak, megvallották életmódjuk apró részleteit, véleményüket a világról, a világot ebben a percben foglalkoztató problémákról, háborúról, szerelemről, elkötelezettségről, a bátorságról és a család jövőjéről, a feladatvállalásról és a gyávaságról, a lakásviszonyokról és az idegen nyelvek tanulásáról. Ezerféle dologról. Hogy ki miről álmodik, hogy ki hogy viszonyul az anyagi javakhoz... Korkép ez, minden leleplezett pózával, minden esetleges vonásával, minden pillanatnyi jelenségével együtt. S már ebből is nyilvánvaló, hogy nem valamiféle szemfényvesztéssel, varázslattal, félvállról vett csevegéssel van dolgunk, hanem nagyon alapos, nagyon gondos, szakmailag nagyon precíz munkával. Ezt szeretném erősen aláhúzni, Az interjúk többsége sok értékes információt is nyújt az adott íróról. A kérdések gondosan A hangverseny kétség kívül legnagyobb élményét, a Liszt zsoltárnak köszönhetjük, s ezúttal nemcsak a mű újrafelfedezésének, vagy — ne szégyelljük — felfedezésének, hanem a tolmácsolásnak. 5 ezzel már önmagában a legnagyobb dicséretet mondtuk el, hiszen a tenorszólóra, vegyeskarra és nagyzenekarra írott kompozíció rendkívüli előadói „feladat". A zsoltár közeli rokonságban áll Liszt szimfonikus költeményeivel, sőt, a korabeli zenedrámák, elsősorban Wagner stílusával. Ugyanakkor még érzi a kórusirodalom korábbi mestereinek hagyományait, s nem egy esetben jóval előbbre is mutat, s a késői Liszt hangját előlegezi. Találóak a dr. Nádor Tamás szerkesztésében megjelent műsorfüzetben olvasható sorok: „A zsoltár egyike Liszt legőszintébb, leglíraibb, ugyanakkor a drámai erőt sem nélkülözhető alkotásainak. Kezében a hagyományos szöveg személyes üggyé válik, és a szólista szenvedélyes könyörgése, vádja és öröme egyaránt nem bibliai távolságból, hanem a liszti világ közvetlen romantikus hevületéből válik ma is hatékonnyá a hallgató számára.” Csak elragadtatással írhatunk Réti Józsefről, aki a karmester mellett az egész pordukció „mozgatója" volt, csodálatosan szárnyaló tenor hangja érezhetően magával ragadta a kórust és a zenekart. Réti stílusérzékét, áradó muzsikalitását, hangjának kiegyenlítettségét és elbűvölő tónusát már sokszor méltattuk. Most mindezt legfeljebb még azzal egészítenénk ki, hogy ő azon ritka művészek közé tartozik, akiknél az ösztönösség harmonikus, elválaszthatatlan egységgé ko- vácsolódik. Pontosan érzi, tudja, miről énekel, s soha sem saját magát tolja előtérbe. Végül Kodály szólóhangokra (László Margit, Komlóssy Erzsébet, Réti József, Marczis Demeter), vegyeskarra és zenekarra írt Missa brevis-e hangzott el. A megszólaltatás hőfoka ugyan nem érte el a Liszt zsoltárét, de egészében stílusos és szép mozzanatokban bővelkedő előadásnak tapsolhattunk. Pontosabb, kidolgozottabb éneklést hallottunk már Antal György kórusától, s a zenekar is jobban, lelkesebben muzsikált pl. a Liszt-darabban. (Kár, hogy olyan zavaró momentumokat sem küszöböltek ki, mint amilyen pl. Miserere szó különböző kiejtése volt, közvetlenül egymás Után.) De mindezek ellenére légköre, hangulata volt a tolmácsolásnak, s így is megéreztették Kodály művének gondolat- és érzelemgazdagságát, költőiSégét. szerkesztettek, lényegrétörők, alkalmasak arra, hogy a fontos válaszokat kiprovokálják. A könnyedség sose születik meg úgy, hogy könnyed a munka elvégzése. Minél könnyedebb a végeredmény, annál keservesebb munka, annál több gondolkodás van mögötte. Bertha Bulcsu nagyon jól ismeri az interjúkészítés törvényeit, s hogy eltérhet tőlük, azt csakis úgy teheti, hogy sokszorosan végigjárta a törvények szabta utat. Bizonyára a világirodalom író-interjúit is jól ismeri. Tudatosan tehette, hogy „lemeztelenítette” a királyait. Madeleine Chap- sal, a világhíres francia szerző, akinek híres írókkal készített interjúit itthon is ismerik, így foglalta össze tapasztalatait: „Az író azok közé az emberek közé tartozik, akik egyáltalában nem félnek fölfedni önnön gyöngeségeiket. A gyártulajdonos, a vezérigazgató vagy a kishivatalnok így szól magához: Ha beismerem, hogy rossz az emlékezőtehetségem, hogy iszom, vagy hogy erkölcstelen vagyok, akkor végem van, elvesztem. Az író tudja, hogy ami a lényeget — a műveit — illeti, annak sem különleges bűnei nem árthatnak, sem pedig az, ha bevallja őket". Az őszinteség, az önismeret szüksége, igénye áll ennek az ironikus igazságnak a hátterében. A kötet szórakoztató, úgy olvasható, akár egy izgalmas regény. S közben, szinte észrevétlenül az alkotásról vall, de nem az írói munka belső ügyeiről, legkevésbé a sznoboknak kedves művészkedés úgynevezett titkairól, hanem az alkotásról, mint minden emberi tevékenység értelméről, valahogy úgy, ahogy Csorba Győző fogalmazta a vele készült interjúban: „Ha az ember a dolgok belső törvényét megérzi, ha sikerül úgy befűteni, hogy jól ég a tűz...” Haliamé Erzsébet FÓRUM - GAZDASÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL Érdekes és izgalmas Fórum-műsort láthattunk, hallhattunk szerdán este. Szokás szerint - írhatjuk nyugodtan a sikerről, hiszen ezt a kedvelt műsort nehéz „elrontani", mivel lényege és alapja nem a technikai apparátus, nem is a televíziós munkatársak fel- készültsége és ügyessége, hanem annak a kapcsolatnak az erőssége és színvonala, amely ma a tömeget és a vezetőket összeköti. Ezt a műsortípust a bontakozó demokratizmus, az országos gondok nyílt és őszinte megbeszélésének lehetősége és igénye hívta életre, s az egyre növekvő társadalmi aktivitás, az élénkülő közéleti érdeklődés biztosítja jövőjét. A Fórum tehát elsősorban nem mint televíziós produkció érdekes, hanem mint társadalmi, politikai és szociológiai jelenség. Mindezt nyilvánvalóan a televízió Is jól tudja, s a műsort jelentőségének megfelelő gondossággal szervezi és irányítja. A szerdai műsornál is érezhettük ezt a megkülönböztetett figyelmet. Mindenekelőtt abban, hogy a gazdaságpolitikai kérdésekben legilletékesebb vezetők gyűltek össze a stúdióban. Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Lázár György munkaügyi miniszter, Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Arhivatal elnöke és Huszár István ái- I mtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke válaszolt a feltett kérdésekre. A Fórum országos jellegét a kérdezők körének kiterjesztése biztosította: a budapestiek mellett lehetőség nyílt a miskolci, a pécsi, a győri és a nyíregyházi nézők bekapcsolódására is, és amint a kérdéseknél megjelölt „feladók” címe bizonyította, a vidékiek éltek is a lehetőséggel. — Végül a televízió megkülönböztetett figyelmét mutatja a műsorvezetőként közreműködő Megyeri Károly, aki nemcsak tekintélyével és kifogástalan műsorvezetésével, hanem a leglényegesebb problémákra irányuló körkérdéseivel is hozzájárult a sikerhez. A műsor iránti érdeklődést jól jelzi a beérkezett, ezerháromszáz kérdés, melyek közül mintegy hatvan közvetlen megválaszolására nyílt lehetőség a másfél óra folyamán. A válaszok többnyire világosak és pontosak voltak, s kizártak minden félreértést. Homály talán csak olyan esetekben maradt, amelyekben a válasz közgazda- sági fogalmak részletesebb megvilágítását igényelte volna, erre pedig a műsoridő nem adott lehetőséget. Nem lehet biztosan tudni, hogy az elhangzott kérdések összetétele menynyire jellemző az összes kérdés összetételére, annyit azonban érezni lehetett, hogy mennyiségben is tekiritélves számú, s a legszenvedélyesebben hangzó kérdések az ár-, a jövedelem- és bérpolitikát, különösen a differen- őiálós szélsőséges jelenségeit érintették. Nem véletlen, hogy a legtöbb válaszadást Nyers Rezső és Csikós Nagy Béla vállalta, örvendetes azonban, hogy emellett igen sok kérdés kapcsolódott országos, nem közvetlenül az egyént, hanem a közösséget érintő területekhez, nagy beruházásokhoz, a negyedik 5 éves terv programjaihoz. Kölcsönös felelősségérzet s egészen jó légkör jellemezte ezt a Fórum-műsort. Nem volt különös szenzációja, a kényesnek hitt kérdésekről többnyire hamar kiderült, hogy nincs bennük semmi kényes, a teljesíthetetlen Igényekre is elhangzott — köntörfalazás helyett — a határozott és megindokolt: nem. A Fórum egy kicsit a társadalmi közérzet szeizmográfja vagy hőmérője. A szerdai adás jelezte az érzékeny pontokat is, s azokat a kérdéscsoportokat, amelyeknél javítani lehet és kell a tájékoztatást. Ez bizonyára tanulságul szolgál nemcsak a résztvevő illetékeseknek, hanem magának a televíziónak is. A közös dolgok fórum- ra-bocsátósának ez sem lebecsülendő haszna ... ■ SZ. k Juhász Edit MEZTELEN KIRÁLYOK Berta Bulcsu portré-kötete Bórdosi Németh János Nemzetközi könyvév, 1972
