Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
Í*7Í. április 16. DUNANTÜLI NAPLÖ Ezeréves Alba Regia I I e történelmünk nem sorozatos * * pusztulásból és újrakezdésből állna, Székesfehérvár ma Európa egyik ékessége lehetne. Csodálhatnánk az I. István építtette bazilikáját, amelyet a velencei Szent Márk templom építői alkottak és később I. Lajos és Hunyadi Mátyás bővíttetett. A királysírok párjukat ritkíthatnák, a királyi palota falai ezer év előtti eleink életéről beszélhetnének. Mindezek helyett ma csak a romkert sejteti Géza fejedelem városának egykori nagyságát. A muzeológusok kutatóárkai tárják fel szorgalmasan a régmúlt föld alá süllyedt maradványait. Fehérvárnak is megvan a maga ezer év előtti története. Hiszen kelta település nyomait is felszínre hozták a kutató ásók, a római Herculia is itt állott Pannónia természetes út csomópontjában. De Székesfehérvár mégis magyar székvárosként, lett naggyá, elődeitől szinte csak a földrajzi helyét örökölve. A millenniumi emlékmű makettja Fél évezreden át jelképe volt a magyar államiságnak. István bazilikájában harminchét királyt koronáztak és tizenhetet temettek. Amikor a királyi székhely Esztergomba, Budára, majd Visegrádra került, a koronázóhely továbbra is Fehérvár maradt. Utoljára 1527-ben lépett ki falai közül koronázott király. Habsburg Ferdinánd, maid’ fél évezredre megszerezve a koronát a Habsburgok számára... Utána, A Városi Tanács épülete. Épült a XVII. században rettenetes jelképként, meghalt a magyar székváros is... 1636-ban, amikor Batthyány Adóm visszafoglalta a várost a töröktől, mintegy kétszáz dii- Icdező házat, néhányszáz lakost talált az egykor büszke falak között. A bazilika romjai még álltak, de a Habsburgok számára a koronázóhely nem jelentett semmit. Hagyták pusztulni, úgy, hogy az 1800-as évek közepén már a helyét sem ismerte senki. Köveit széthurcolták a polgárházak építéséhez. Alapfalait csak az 1930- as években tárták fel, amikor előkerült 121 csontváz, hét férfikoponyán réz, illetve bronz halotti koronával ... minium félgyártmányokat előállító gyárává vált. 1941-ben német érdekeltségek egy évi 2000 tonna lemezt előállító alumínium hengerművet hoztak létre a mai gyáróriás helyén. 1944 végén azonban szinte minden berendezését elszállították. Az újjóA középkori romkert, háttérben a Velinszky lakótelep toronyházai A középkori Fehérvárról ma csak a múzeumi leletek és az Anna kápolna épségben maradt falai tanúskodnak. No és a városfal egy-egy darabja. Az úgynevezett történelmi városmag inkább a barokk kor levegőjét őrizte meg. Székesfehérvár álmos vidéki városként született újjá a törökdúlós után. Püspöki székhellyé tette Mária Terézia, iskolavárossá az egyházi középiskolák, parasztvárossá a Fejér megyei nagybirtokosok érdekei. Némi pezsdülést vitt az álmosságba a kialakuló vasúthálózat. A pannoniai utak irányánál a vasútépítő mérnökök sem tudtak jobbat kitalálni. A délivasút a Velencei tó—Balaton vonalán futott végig a várost érintve, a Móri árok pedig megszabta a győri és a sárbogárdi vasútvonal nyomvonalát. A vaspályák és a később kiépülő úthálózat természetes találkozópontja csak Fehérvár lehetett. Azután amikor elindult volna, hogy kilépjen a pa- rasztváros-sorból, jött a második világháború. Iszonyú sebeket kapott a város. Mint vasúti és közúti csomópont, számtalanszor vált a légitámadások célpontjává. A hadműveletek során háromszor cserélt gazdát. Hétezer lakásából hatezer megsemmisült, így indult neki a második újjászületésének. A mai Fehérvár a régit valóban csak emlékeiben őrzi. Ma a legdinamikusabban fejlődő magyar városok között kér magának helyet. 1955-ben még ötvenezer lakost említenek Székesfehérváron, ma hetvenötezer lakója van, és a bejáró munkások száma mintegy tizenötezer. Nyáron pedig - bár a balatoni autóút elkerüli a várost — szinte állandó a csúcsforgalom, a megszámlálhatatlan átutazó turista jóvoltából. A munkások száma kétezer körül mozgott. Ma húszezernél több a gyárpirban dolgozók száma. A legnagyobb üzeme a Videoton. Aligha kell bárkinek is bemutatni jelenlegi termékeit, hiszen vezető szerepe volt abban, hogy hazánkban a televíziózás szinte robbanásszerűen elterjedt. De hamarosan a televíziógyár- tás, ide számítva a színes műsorvevők gyártását is, csak kiegészítő profillá válik. A gyár nagy feladatai a számítógép-programban rejlenek. Az egész szocialista tábor számítógép- gyártásának egyik bázisüzeme lesz a Videoton. De nemcsak a Videoton tartozik az országos hírű üzemek közé. A Székesfehérvári Könnyűfémmű például az elmúlt huszonöt évben szinte a semmiből Európa egyik legnagyobb aluépítés és a megszakítás nélkül folyó fejlesztés, ami különösen a magyai- szovjet alumíniumegyezmény kapcsán ugrásszerűen növelte meg a termelést, azt eredményezte, hogy az 1950a Münnich lakótelepen a város legnagyobb lakóháza a 278 lakásával, mint volt korábban egyik-másik belvárosi palota. Még a romkert is új környezetet kapott. A középkori falmaradványok mögött a távolban a Velinszky lakótelep toronyházai nyúlnak a magasba. Az új lakótelepek közötti régi külvárosi házak pedig egyre fogynak. Jövőre a piactér is csákány alá kerül, azután a református templom környéke is eltűnik majd Elsüllyednek a parasztvárosi múlt ittfelejtett emlékei, mint ahogy eltűntek már a hétvégi piacokra baktató szekeresek, a marhahajcsárok, a piackörnyéki kiskocsmák áldomásivói. A helyükön az új ipari -centrum korszerű lakóházai, közintézményei épülnek majd fel, mintegy körülölelve a régi vá rosmagot. Fehérvár az ezeréves fennállását mindenekelőtt építéssel teszi emlékezetessé. Az építők ezer új lakás felépítését vállalták a millénniumi évben. Egyre többen vesznek részt az „Ezer percet Fehérvárért" mozgalomban. Ennek keretében rendezik az új lakótelepek környékét, ifjúsági sporttelepet alakítanak ki a malomcsatorna és a vidámpark között. A millenniumi óvoda felépítése pedig már nem is csupán fehérvári ügy. A 125 fős óvoda számára a Jászberényi Hűtőgépgyár is felajánlott egy 26 ezer • forintos hűtőgépet. Székesfehérvári Könnyűfémmű. A szélesszalag hengermű meleghengersora es évi 5000 tonnáról 1972-re 76 000 tonnára futott fel a különböző termékek gyártása. Szembetűnő az 1970 és 72 közötti 30 000 tonnás termeiésnö- ‘ vekedés, ami jelzi az új öntöde és a szélesszalag hengermű üzembelépését is. De a további fejlődést is jól érzékeltetik a számok: az ötéves terv végére 90 000 tonnás termelést terveznek, a nyolcvanas években pedig elérik az évi 150-160 000 tonnát. ^1 éhány éve az Ikarus gyáregysége " is otthont talált Fehérváron, és ma már ezerszám készülnek itt — jórészt exportra — a népszerű „faros"- ok és újabban 250-es autóbuszcsalád tagjai is. Felesleges lenne az összes székes- fehérvári gyárat és üzemet felsorolni. A néhány reprezentáns is jelzi, hogy a város az ipari fejlődés korszakában jól rajtol egy újabb ezer év felé. Mindez természetesen a város arculatát is átalakította. A régi városmag körül csupán az elmúlt tizenkét évben| kilenc új lakónegyed épült fel. Ma már legalább olyan nevezetesség A hivatalos ünnepségsorozat augusztus 19-én kezdődik, de egy sor korábbi esemény is szervesen kapcsolódik az ezeréves ünnepségekhez. így például május elsején nyílik a 104 ágyas Alba Regia szálló, nagyszabású Alba Regia bállal. A május közepén kezdődő Alba Regia napok ugyancsak részei lesznek az ezeréves évforduló megünneplésének. Az ünnepségek szervezésének gondja egy harmincöt tagú szervező bizottság vállán nyugszik. Az egyes szakterületeket kilenc tagú albizottság fogja át, már tulajdonképpen évek óta tevékenykednek a millenniumi ünnepségek sikere érdekében. Augusztus 19-én avatják fel a millenniumi emlékművet, Skoda Lajos es Kalló Viktor szobrászművészek alkotását. A harminc méter magas alumínium obeliszk, ami egyébként nem kevés vitát váltott ki, Fehérvár legmagasabb pontján, a Demkó hegy csúcsán áll majd. A városalapító Géza fejedelem szobrát, Meszlényi László fiatal fehérvári szobrászművész alkotását a belvárosban állítják fel. Az október 1-ig tartó ünnepi eseménysorozat méltán kelti fel majd az ország közvéleményének érdeklődését. A művészeti rendezvények sorát a vorosilovgrádi népi együttes bemutatója nyitja augusztus 20-án. Egy héttel később kezdődik az országos néptáncfesztivál, majd azt követi a koto- nazenekarok országos fesztiválja. Szeptember 16—17-én a gorsiumi romoknál a Ludi Romani bemutatóira kerül sor, majd az országos meghívásos pódium és színjátszó fesztivál előadásait nézhetik végig az érdeklődők. A tudományos tanácskozások sorából kiemelkedik a történésztanácskozás, ahol a képviseleti intézmények és a parlamentarizmus történetének témájáról hangzanak el előadások. A számítástechnikai ankét szeptember 20. és 25-e között, nem véletlenül került az ünnepi programba. Hiszen Fehérvár jövőjét a számítástechnikai gépgyártás fejlődése is meghatározza. A meghirdetett pályázatok díjait szeptemberben osztják ki. Az ünnepi hetekben pedig a városról készült 35 perces riportfilmet vetítik a mozikban, és több kiadvány is jelenik meg, amelyek a város múltját, jelenét, jövőjét ismertetik. A városalapítók nagy erénye minden időben, hogy hisznek a városuk halhatatlanságában. Székesfehérvár átélte ezer év történelmének nagy viharait. Romjaiból mindig megújulva támadt életre. Most egy második évezred — vagy inkább: további évezredekre készül. Bizakodva, fiatalosan, mintha csupán most kezdene élni, készen arra, .hogy kivívják a következő évezredek elismerését. Kurucz Fái Videoton házikiállitás a gyárban Kabáczy Szilárd felvételei