Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-15 / 88. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. április 13. Szemünk fénye, a kiskert: a kertben A víz nemcsak életeleme a növényeknek, de puszta jelenléte is a kert egyik legfontosabb, leghatásosabb dísze lehet. Fiziológiai jó hatásával (páratartalom fokozása, hőmérséklet ingadozás csökkenése) és pszichológiai értékével a kertben ügyesen gazdálkodhatunk. Alkalmazási formája szerint lehet álló és mozgó víz. Az álló vízben nyugalom érződik; a mozgó víz eleven életet, mozgalmasságot hoz környezetébe, erősen leköti figyelmünket. Díszítő értéke felületének csillogásában, tükröződésében, a vízsugarak lendületes vonalaiban kellemes csobogásában rejlik, de egyben kertünk növényanyagát értékes vízi, illetve vízre utaló növényekkel is gazdagíthatjuk. A házikertben a víz különböző formáit általában díszül használjuk, használatra (öntözővíz előmelegítése, fürdés) a költségesebb technikai berendezések miatt ritkábban. Milyen formában alkalmazhatjuk a vizet? A víz természetes előfordulásának minden formáját megtalálhatjuk a kertben: a forrást, a patakot, a vízesést, a tavat. E formákat a tájképi kertben a nagyobb nöHinikomputer Életmentő C-vitamin M. Mokranjacs és K. Petro- vics, a belgrádi gyógyszerintézet tudósai megállapították, hogy az aszkorbinsav (C-vita- min) igen hatásos ellenszere a higanymérgezésnek. A halálos higanydózist könnyen átvészelték azok a tengeri malacok, amelyeknek előzőleg, hat napon keresztül napi 200 mg asz- korbinsavat juttattak a szervezetébe. Amikor a vitamint a higannyal együtt a következő napokon is bejuttatták a szervezetbe, az állatok kétharmada menekült meg a kimúlástól. A két tudós korábban már bebizonyította az asrkorbinsav hasonló hatását ólommérgezés esetén. vénytömegek karéjában a természetes előfordulásuk hű másolataként igyekezzük megjeleníteni; míg épületek közelségében, igazodva azok merev, geometriai vonalaihoz, ezek szabályos építészetileg kialakított változatait: a kutat, a csatornát, a vízlépcsőt és a medencét. A vízi létesítmény elhelyezése a kertben nagy körültekintést igényel; vagy exponált helyen (bejárat, ablak előtt) vagy utak, pihenők mellett — mindig jellegének megfelelően. Igyekezzünk — főleg a medencét, a kert legmélyebb részére tervezni, a víz természetes elhelyezkedésének megfelelően. A kutak, illetve vízsugarak, ] vagy egy falból, támfalból lép- j r.ek ki, (= falikút), vagy egy víztükörből emelkedik ki (= szökőkút). Helyes, ha a falikút (a forrás stilizált formájának) (lásd ; 1-es kép) fölött magasabban j fekvő „vízgyűjtő” terület van. A falikút kedves csobogó j hangot kelt, míg a szökőkút látványosabb vastag, habos sugarával, vagy vékony, gyors szökésével ragadja meg a szem- j lélőt. A csatorna és vízlépcső gaz- | daságossági okokból házikert- I ben ritkán jön számításba, ezek j inkább nagy, reprezentatív közterek díszei. A medencét csillogó víztükrei j magukhoz ragadják a figyelmet, a vízi növények célszerű beültetésével ezek a kert súlyponti részei lehetnek. Víz felületének jó érvényesülését nemcsak az elhelyezéssel, hanem nagyban az alaprajz helyes megválasztásával érjük el. Ma a legegyszerűbb formákat, egyszerű mértani idomokat használunk, (kör, négyzet, téglalap) mindig a környezethez, épülethez, terephez igazodva. Kívánatos, hogy a medencéhez épí- « tett úton eljuthassunk; a víz közelében tartózkodni kellemes. A medence víztükrének leg- j kedvezőbb magassága, ha 5 ; cm-rel a környező terep fel- I színe alatt van; falikút esetén | dw’wnwit Kabátzsebben elfér a cigarettatárca nagyságú, kék billentyűkkel ellátott fekete műanyagdoboz. A neve: HP—35 (35- billentyűs Hewlett—Packard). Ez a minikomputer fél másodperc alatt összead, kivon, szoroz, oszt, négyzetgyököt von, logaritmust számol és trigonometriai függvényt old meg. Mind ez ideig a kereskedelemben kapható legkisebb számológép írógép nagyságú volt, súlya meghaladta a 20 kilót. A HP— 35 mindössze 30 deka. A minikomputer megszületéséhez a kaliforniai Hewlett— Packard szakembereinek két évi munkájára volt szükség. „Kisebbre is méretezhettük volna —- mpndotta Franco Mariot- ti, a Hewlett—Packard európai marketing részlegének vezetője — azonban tekintetbe véve az emberi ujjak nagyságát, ha közelebb kerülnek egymáshoz a billentyűk, félő, hogy a komputer kezelője egyszerre két vagy három billentyűt nyom le." állhat magasabban (60—70 cm) is. A medence peremét legjobb faragott kőlapokkal burkolni, ennek szélessége minimum 40 cm legyen. A kőlap felülete a gyepes talajszinttel egyenlő magasságban van, vagy a kőlap vastagságával emelkedik ki. A medence leggyakrabban betonból készül, falát helyes kőlapokkal burkolni, vagy habarcsréteget megdolgozni (pl. műkő). Tarka, erős színű csempeburkolat a kertben idegen. A medence szigetelése négyrétegű vízzáró habarccsal, fedém- lemezzel, újabban pedig műanyagfóliával is történhet. Beültetés tekintetében mérsékletet kell tanúsítani; túl nagy növényzet esetén a víztükör elvész, nem a kívánt hatást érjük el. A vízirózsa szétterülő levelei és néhány fölfelé törő növény függőleges vonala jó kontrasztot eredményez. A vízréteg vastagsága, hacsak víztükör kell 20 cm, vízinövénynek 60—80 cm, gyermek fürdőjéhez pedig 40—60 cm. A fenti geometrikus vonalú, építészeti formák helyett a lazább, festői rendet mutató kertben a vizet is csak oly formában alkalmazhatjuk, amely természetes előfordulásának megfelel. A természethüséget igyekezzünk szem előtt tartani, kerüljük el az erőltetett mesterkéltséget. A sziklakért alján kibuggyanó forrás (vezetéki víz táplálja) a kis patakban tovacsordogálva kis medencébe torkollik; mindez a vízi- és vízparti növények gazdagságával a kert intim és hangulatos sarkát adja. A kis tó és vízfolyás oldalfalait rézsútoson kell kialakítani, a betonfelületet folyamkavics terítéssel, néhol kövek elhelyezésével szebbé tehetjük és így a sziklakért szerves részévé válik. Kedves színfoltja a kertnek a madáritató is, faragott, vagy természetesen lyukacsos kő mélyedéseibe a vizet időnként pótolni kell. (2. kép.) Csepeli Zoltán Hatalmas jéghegynek ütközött Ä Titanic katasztrófája Komolytalan rovat Mintha kezdenénk felnőttek lenni Kezdetben volt a mafla nagy bizalmatlanság, ülök a könyvtárban gs előttem az asztalon egy rakás üres könyvtári karton. Abban a pillanatban Budapestről érkezik egy ellenőr, még kezet sem fog és meghök- kenve mondja: — Te Elvtársi Ezeket kint hagyod?! — Hova tegyem? — kérdem most má r én meg hők kenve. — Minden iratot el kell zárni! Mi lesz, ha az ellenség kezébe kerül?! — Legfeljebb megtudja, hogy milyen nyomtatványokat használunk. Az a gyanúm, hogy ezt különben is tőlük vettük. Nem nyugodott bele és addig nyügölődött a nyakamon, míg elraktam a kartonokat. Valamikor nagyon mérges voltam azért is, hogy amikor leszállt az ember a vonatról, a kijáratnál rámrontott egy éle- medett vasutas és harsogva felordított: — Kérem a lejárt menetjegyeket. Törvénytisztelő ember voltam, odaadtam, de nem tudtam elképzelni, hogy mi az ördögöt kezdhetnek vele. A MÉH-nek nem volt érdemes odaadni, újra felhasználni nem lehetett és még a vasutat sem tartottam képesnek arra, hogy sorrend szerint összegyűjtse, iktassa és irattárba tegye. Végül arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez azért van, hogy én még egy ellenőrzésen essem át, ahol ha akarnak, végül is diadalmasan elkapnak. Na mindegy! Belenyugodtam. A helyi autóbuszon is isten kezében voltam. Valamelyik ajtót mindig eltévesztettem és rengeteg rámordulásban részesültem. Az emeletes autóbusztól különösen féltem, azt úgy kerültem, mint a leprát, mert itt mindig letoltak. Most megdöbbentő dolgok történnek: Az autóbuszon mindhárom ajtón fel lehet szállni és nem omlott össze az autóbusz. A vállalat, o kalauzok is a helyükön vannak, tömegverekedés sincs, gondolom lógó sincs több és nem harson fel a kalauz, vagy kalauznő derűs hangja: — Na nézzék csak az értet- lent, hát nem tud olvasni?! Most nem kell olvasni, felszállhatunk bárhol és semmi baj nem történik. Van más is! Ott van reggelenként a tejboltok és élelmiszerboltok előtt a tejes, meg tejfeles dobozok. Nem tudom ki | vezette be ezt a forradalmi újítást, de az az. érzésem, hogy I nem sokat lopnak. Nem omlott össze a világ és a tej is megmaradt. A könyvtárban éveken keresztül mindig, ha egy olvasó egy könyvet elvitt, a kölcsönzőlapot lelkesen aláírta. Tintás volt a pult, a könyv, ellopták a tollat, bepacáztak mindent, míg végül valahonnan megindult egy forradalmi újítás, amit mi is elkaptunk. Leadott egy tikettet az olvasó, amelyikre rá volt írva, hogy tartozik 1, 2, vagy 3 könyvvel. Azóta kevesebb a vita, pedig kincstári lelkünk mélyén mindig az a rémület é! bennünk, hogy hátha nem azt a könyvet adja vissza, amit elvitt. (Amíg aláirt, többször adott vissza rossz könyvet, mert a lelke mélyén élt benne is valami dac.) Gondolom továbbfejlődik a dolog, már idegennyelvű könyvesboltban is láttam, hogy szabadon válogatnak. Az újságárus, aki azelőtt cerberusként őrizte újságjait, most nyugodtan elmegy fröccsözni és kinthagyja. Amikor visszajön, újság nincs, helyette ott a pénz. Szóval javulunk! Azért még hátra van néhány fontos lépés. Igazán akkor leszünk felnőttek, ha az Óra- és Ékszerbolt is önkiválasztó lesz. De azt hiszem erre még egy kicsit várni kell. Szőltősy Kálmán Hatvan évvel ezelőtt, 1912. április- 14-én süllyedt el a Titanic luxusgözös. A tragédiának 1517 emberáldozata volt. Morgan Robertson újságírással kereste meg a kenyerét. Nappal a londoni dokkokban szaladgált jegyzetfüzetével vagy a hajóbiztosítási társaságok ügynökei körül forgolódott, este azonban elvonult nyomorúságos manzárdszobájába és gyertyafény mellett fantasztikus regényeket írt, De nem volt szerencséje: a kiadók rendre elutasították titokzatos bolygók lakóinak dínosaurusokkal és ősgyíkokkal vívott küzdelméről szóló agyrémeit. Az ifjú riporternek hamarosan be kellett látnia, hogy ha sikert akar elérni, sokkal közelebb kell kerülnie a reális valósághoz. Ezért új regénye cselekményének színhelyéül az Atlanti-óceánt választotta. Robertsont már rég izgatta az az ádáz versengés, mely az angol és amerikai hajózási társaságok között folyt a „Kék szalagért". A szimbolikus díjat egy bizottság ítélte oda az óceánt leggyorsabban átszelő hajónak. Ahogy fejlődött a világ hajóépítési technikája, úgy nőttek a gyorsasági rekordok. 1838-ban a Great Western nevű kerekes gőzhajó még 15 nap alatt szelte át az óceánt; fél évszázad múlva a City of Perish csavargőzös már hat nap alatt jutott el Liverpoolból New Yorkba, óránként húsz csomó gyorsasággal. Robertson könyve, a Hiábavalóság 1898-ban látott napvilágot. Cselekménye a következő: Angliában építenek egy rendkívüli nagy óceánjáró hajót. A neve Titán. Mindenki úgy tartja, hogy elsüllyedhetetlen, pazar berendezésének nincs mása és gyorsaságával nem lehet versenyre kelni. A régi és az új világ milliomosainak jut osztályrészül, hogy elinduljanak vele első útjára az óceánon keresztül. Egy hűvös áprilisi éjszakán azonban a Titán jéghegynek ütközik és elsüllyed. A hatalmas hajón nem volt elegen| dő mentőcsónak és az utasok ■ nagy része — megközelitőleg kétezren voltak! — elpusztult... A regény komor meséje nem volt ínyére az angoloknak, ezért a Hiábavalóságot hamarosan elfelejtették. Eltelt 14 év és Morgan Robertson már csak keveseknek ismert neve váratlanul a londo- ] ni Times első oldalára került. A hivatalos kormányközlemény így hangzott: „Az egykor kitalált hajószerencsétlenség a valóságban is megtörtént az Atlanti-óceánon. A White Star Társaság Titanic elnevezésű luxusgőzöse, mely 1912. április 11-én indult el első útjára, ösz- szeütközött egy jégheggyel és elsüllyedt. A legutóbbi jelentések alapján feltételezik, hogy a fedélzetén tartózkodó több mint 2200 emberből alig hét- százan menekültek meg." Az angolok megdöbbentek. Minden, amit valamikor Ro- i bertson kitalált, keserű való- i sággá lett. Minden, az utolsó betűig. Az egyezések már szinte hihetetlenek. A kitalált hajó neve Titán volt, a valóságosé | Titanic. A méretek és a felsze- j relés majdnem teljesen azonosak: mindkét hajónak négy kéménye volt és három csavarja. A Titánt 260 méter hosszúnak írta le Robertson, a Titanic hosszúsága 268 méter volt. A maximális gyorsaság adatai pedig tökéletesen megegyeztek: mindkét hajónál 25 csomó. Megközelítőleg egyezett a pusztulás oka, helye és ideje. Mint a Titánon, a Titanicon is képviseltette magát a felső tízezer, s egyik gőzösön sem volt ele- j gendő mentőcsónak. Az egyező és hasonló jegyek száma olyan sok, hogy felmerül a kérdés: hogyan volt képes Robertson ilyen jóslatra? Vagy csak a vé- I letlen különös játéka volt az ! egész? Az újságok nem fukarkodtak a jelzőkkel. Robertsont zseninek, vátesznek nevezték. Százával érkeztek hozzá a keserű hangú levelek az özvegyektől és árváktól. Atkozták a regényt, nem akadt kiadó többé a megjelentetésére. Azon a másik áprilisi éjszakán ... A versengés a „Kék szalagért” különösen századunk elején öltött éles formát, melybe már a kapitalista konkurrencia kegyetlen törvényei is beleszóltak. 1910-ben g Mauritania nevű angol óceánjáró elérte a 24 csomó gyorsaságot és mindösz- sze 106 órára volt szüksége, hogy átszelje az óceánt. A hajótársaság igyekezett átcsalogatni az utasokat magához, sőt még az állami postát is meg akarta kaparintani. A konkur- rens White Star Társaság erre teljes erőbedobással meggyorsította két új, nagy vízkiszorí- tású hajójának építési tempóját. Az egyik óriás - az Olim- pic — azonban lassújárásúra sikeredett: gyorsasága nem érte el a 22 csomót. A társaság urai elhatározták, hogy a tétet a Ti- tanicra teszik, amelynek sebességét 25 csomóra tervezték. A tragikus út 1912. április 11- én kezdődött. A fedélzeten 1316 utas és 891 főnyi legénység, kiszolgáló személyzet tartózkodott. A White Star Társaság egyáltalán nem számított arra. hogy már az első úton elveszi az elsőbbségi babért a Mauritániától. A Titanicnak csupán bizonyítani kellett, hogy képes lesz nagy gyorsaság elérésére és ámulatba kellett ejtenie o ' világot minden képzeletet felülmúló pompájával. A társaság egyik vezető pénzmágnása azonban kijelentette a banketten, hogy „most mindenki szemtanúja lesz az új gyorsasági rekord felállításának.” A Titanic ezért eltért a déli útvonaltól, az északin haladt, a legrövidebben, mely az évnek ebben a szakában tele volt jéghegyekkel ... A végzetes összeütközés 14- én éjjel röviddel éjfél előtt következett be. A figyelő, amikor megpillantotta a jéghegy sötét tömegét, háromszor a vészjelző gongra ütött és telefonon jelentést tett a parancsnoki hídra. A Titanic balra fordult, valameny- nyi motorját leállították, de már késő volt: a jéghegy víz alatti éles kiszögellése majdnem 100 méter hosszan felszakította az acélburkolatot! A hajót úgy tervezték, hogy a víz bármelyik részen elönthet két fülkét, azonban mindjárt elárasztott hatot ... Az összeütközés után negyvenöt perccel parancsba adták az utasoknak, hogy vegyék fel a mentőövet és gyülekezzenek a legfelső fedélzeten. De a Titanic elsüllyedhetetlenségi legendája túlságosan meggyőzőnek tűnt: senki sem hitt abban, hogy egy ilyen óriással történhet valami. Az utolsó mentőcsónak két óra öt perckor hagyta el a Ti- tanicot. A tolongás közepette sok csónak csak félig volt tele emberekkel. A pusztulásra ítélt hajón ekkor még körülbelül 1600 ember maradt. Számukra nem volt más választás, minthogy megfulladjanak az örvényekben vagy megfagyjanak a jeges vízben. A hullámok már a legfelső fedélzeten csapkodtak... Egy vallomás, mely sok mindent tisztázott 1962-ben egy kis angol városkában nyolcvannégy éves korában elhunyt Lord Stanley, a Californian nevű óceánjóió egykori kapitánya. A Titanic katasztrófájának kivizsgálása idején súlyos vádakat rótt fel neki a bizottság: nem tartotta kötelességének, hogy segítséget nyújtson a bajbajutott embereknek. Az igazság bajnokai bebizonyították, hogy azok a fények, amelyeket a süllyedő Titanicról láttak, a Californian hajóhoz tartoztak, mely mindössze hat mérföldnyi távolságai tartózkodott a drámai események színhelyétől ... Lord kapitány tiltakozott, megesküdött, hogy azon az éjszakán az ő hajója harminc mérföldre volt a Títanictól, s a szerencsétlenségnek semmilyen jelét nem láthatta. De minden hiába volt: megfosztották tisztétől, ötven éven át mindenki megvetette, nyomorultan tengődött haláláig. Alighogy meghalt, néhány hónap múlva a sors különös szeszélye folytán Anglia kénytelen volt belátni, hogy a fejére olvasott vádak igazságtalanok voltak. Valaki, teljesen véletlenül, megtalálta Henryk Neuessnek, a Sámson nevű norvég kereskedelmi hajó kapitánya rangidős segédjének a hajónaplóját és személyes följegyzéseit. Kiderült, hogy az a hajó melyet a Titanicról láttak, nem a Californian volt, hanem a Sámson, Zugáruval megrakodva hazafelé tartott. Henryk Neuess 1963-ban nyilatkozott a rádióban. Kijelentette, hogy a Titanic általa látott fehér rakétáit egy amerikai őrhajó jelzésének vélte, amely úgy látszott, hogy o Sámsont üldözi. Attól félve, hogy elvesztik a gazdag zsákmányt, kioltották a fényeket és északi irányba fordultak, Izland partjai felé. Az idegen kikötőben újságból értesült a Titanic pusztulásáról. Később, amikor átlapozta ismét a hajónapló feljegyzéseit, döbbent rá, hogy közvetlenül bűnös 1517 ember haláláért. „Most már értem - mondta Neuess —, mit jelentettek az általunk látott fények és rakéták azon az éjszakán ... Egészen közel voltunk, amikor a Titanic a mélybe süllyedt. Ott voltunk mellette egy biztonságos hajón, mely nyolc mentőcsónakkal rendelkezett, a tenger nyugodt, csendes volt. Nem hiszem, hogy nem tehettünk volna semmit, ha valóban tudjuk, mi történt! De sajnos, nem volt rádiónk ..." A katasztrófa egy homályos pontja tehát tisztázódott, ez azonban már nem segített semmit azon a másfélezer emberen, aki az óceán jeges hullámaiban lelte halálát 1912 áprilisának végzetes éjszakáján. (Lev Szkrjagin cikke nyomóit fordította: Kovács Sándor *
