Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
1972. március 12. DUNANTOLI NAPLÓ 7 Borsos Miklós és a Janus-szobor Budapest zaja a Rózsadombon elviselhetővé halkul. A villa kertjében mór valódi csend van. Csak a madarak csivognak a nagy kopasz fák ágain, a fák alatt, a kerti utakon, még a lépcsőkön és a terasz korlátján is. Borsos Miklós második otthonában — hisz az első a tihanyi ház — szemmel láthatóan kitűnően érzik magukat a maciarak. Kérdem, mifélék élnek a kertben. — Feketerigá, dnke, gerle, őszapó, holló is, ami igen ritka madár. Ha a tél behajtja őket a közeli erdőből, megjelenik a fakúszó, a pirók, a sármány, a meggyvágó, a zöldike. Mindig tudom innen, az etetőmről, kik az újabb vendégeink .., Az emeleten, legfölül kicsi, de magas, esupa-ablak műteremben vázlatok, gipsz szobrok állnak. Bekecsben, köpenyben éppen a gyorsan száradó gipszet rakta föl Borsos Miklós legújabb szoborportréjára. Dr. Reisz József mártírhalált halt dombóvári körorvos portréja a dombóvári kórház előcsarnokába kerül, az új kórházba, amit róla neveznek el. Egy szinttel lejjebb, a lakásban puha csend, rengeteg szobor a polcokon, gyönyörű öreg ládán letakart hegedű, kottaállvány, kényelmes karosszékek. Nagy üvegkehelyben fáradtvörös virágszirmok. Papagáj-tulipán, kissé elnyílott már, közte barka. Janus Pannonius nincs jelen. A gipszet a művész a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumnak ajándékozta. Az „igazi", ami a pécsi Barbakánba kerül, szállításra várakozik az öntödében. Oe megidézzük az ötszáz éve halott költőt.- Hajdan nekem egy elmosódó le- kolai emlék volt Janus. Nem is a tze- beni évekből, hanem a győri gimnáziumból. Az arca csak egy kőrömnyl ábrázolás nyomán elképzelhető, csak annyi biztos, hogy fiatalos, keskeny arca volt Anonymus-arcot formáztam, de összegészében, azt hiszem, mégis Janus Pannoniust, a humanista költőt...- Ml voAt ebben a fé/évezred e/őttf művésztársban, ami megragadtat — Az életszereteti Mozarthoz tudnám tolón hasonlítani ragaszkodását az élethez. S mindketten fiatalon haltak meg. Talán azok szeretik annyira az életet akik fiatalon halnak meg? Himnuszokat zengtek oz életről és meghaltak. Michelangelo egész életében a halált kívánta és magas kort ért meg ...- S magában a feladatban mit tolóit legszebbnekt — A köztudatba bevinni egy ötszáz éves alakot, ez gyönyörű feladat. Izgalmas is, felelősségteljes is. A szobor állni fog, ott áll majd a Barba- kánban és gyerekek fognak játszani körülötte. Az alak egy ötszáz éve meghalt költő, aki nem magasan az emberek feje felett emelkedik, hanem köztük áll, csak azzal a pár arasszal emelkedik ki, ami okvetlen szükséges. Egy latinul író költő, aki világgá kiáltotta a magyarságát, a magyar eszményt. Hogyan is kellene bemutatni, hogy igaz legyen? Nyilván tanulságos lehet a történet, ahogyan a szobor elkészült Bár — mint Borsos Miklós nemrégiben megjelent önéletírásából is tudni lehet - számára éppen Olaszország és éppen a reneszánsz jelentett életreszóló élményt. Janus Pannonius világában szinte első pillanattól otthon érezhette magát — Talán furcsán is hangzik, de bevallom, hogy az első vázlaton, amit lefirkantottam, alig változtattam valamit Abból indultam ki, amit már említettem: fiatal, keskeny arc. Kint nevelődött Itáliában. Én is ott „nevelődtem", ha ötszáz évvel később is. Látja art a festményt a falon? Firenze. Az a festő ott a tér sarkában, aki hóna alatt a mappával hazafelé tart, én vagyok. Hazafelé megyek, a Masac- cio-freskóktól... Janusra itáliai papi kalapot tettem, csuklyás köpenyben ábrázoltam. Nem püspöki omátusban, hanem az Itáliára utaló öltözékben, mert a költőre gondoltam, aki ugyan Itt él a hozójában, de bármikor felülhet így, ebben az öltözékben a postakocsira és akár Bolognában szállhat ki.., Nem ábrázolása ez Janus Pannoniusrvak, hanem megjelenítése. Hogy eifogadják-e ezt hiteles megjelenítésnek, az más kérdés. A szoborbén Janus Pannonlusban méltóság van, de nem az egyházi és politikai személyiség méltósága, hanem a szellemé, a reneszánsz műveltségé, oz emberközpontú gondolkodásé. S árnyékban lévő „anonymus- arca" a korán halt nyugtalan, társ- talon költőt idézi, a szenvedő költőt oki annyira szerette az életet- Egy szobor elfogadtatásához magán a szobron kívül kell még jalamí, ami nehéz dolog. Az arányok, a méretek, a hely, a környezet összhangja. Az archeológusokkkal és építészekkel együtt a Janus-szobornak olyan jó helyet találtunk, hogy talán úgy hat majd egy idő után, olyan természetesen, mintha mindig ott állt volna. A Barbakón történelmi levegője, a szép, ősi park, az olaszos falak — mintha Itáliát éreznénk ott. Nem hat majd betolakodónak, idegennek ott az itáliai papi ruhás régi magyar költő. Még elmondja, hogy fehér mészkőből készíti a nulla-kilométerkövet, amit akkor állítanak majd fel, amikor befejezik a Lánchíd környékének átépítését Közben két új megbízása is van, a müncheni olimpián a zürichi galéria szervez kiállítást, oda kértek tőle két szobrot — A Janust három hete átvettem, kiöntötték. Úgy tudom, elkészültek a plakettek is, a bronz és az eozin, amelyeken Janus profilja egészen elfordul, de a korabeli apródhaj és a kis kerek papi sapka történetileg is hiteles. A falipolcokrál fehér márvány és szürke gránit fejek néznek ránk, néhány gyönyörű márványkavics s egy madárszobor is. Az ablak előtt a madáretetőben zavartalanul és otthonosan lakmározík egy cinke. — A hollók — mondja eltöprengve a szobrász — nappal itt vannak a kertben, de éjszakára máshová mennek aludni... Nem is tudom, hová. Haílama Erzsébet KÉPZŐMŰVÉSZEINK KISLEXIKONJA Pattantyús József a kerámlaművesség új útjait keresi, a régieket tisztelve, a hagyományok őrNő bagoliyöl. 1968 Mázas kerámia. 54x28 cm. A Janus Pannonius Múzeum, Pécs, tulajdona zésének Igényével. Korongozott, mázas figuráin és faliképéin a népi motívumok mellett a reneszánsz művészet groteszk megjelenítési igényét is újraéleszti. Ez a törekvés érvényesül az utóbbi évek egyik sikerült kompozícióján: a Nő bagollyal című faliképén, ahol nőalak és madár azonos anató- miájú, egymásba épülő formái már mitikus jelképet primitiv vallások festett ábrázatú varázslóit idézik. Többfelé forduló érdeklődése a korongozott figurák és faliképek, tálak és díszedények mellett szívesen tér ki a grafikai műfaj területére is. Rajzaiban főként az architekturális részletek térproblémái foglalkoztatják. Életének főbb adatai: szül. 1942. Regenye (Baranya m.) Az Iparművészeti Főiskolát 1967-ben végezte el, tanárai Csekovszky Árpád és Illés Gyula voltak. A pécsi Művészeti Szakközépiskola művésztanára. A dél-dunántúli szervezet kiállításain rendszeresen szerepel, részt vett az országos kerámia biennálén, 1970-ben a dunántúli képzőművészek kiállításán Győrben II. díjat nyert. 1969-ben Ro- thenburgban és Eszéken szerepeltek művek Új énekes a Rádióban: Bemutatjuk Tihanyi Józsefet A hét elején e Kossuth rádióban népdalokat énekelt Tihanyi József, o pécsi Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájának magyar-ének- zene szakos tanára. Tisztán zengő, kellemes tenorú, jó stílusismerettel rendelkező énekest ismerhettek meg személyében a rádióhallgatók. Énekesi pályafutásának kezdetéről, eddigi állomásairól kérdezem az adás után. — Emlékszem, amint 4—3 éves koromban a paksi szomszédok előtt énekeltem - mondja. - Ezeknek az énekléseknek többnyire nagyapám volt az elindítója, de szüleim is jó dalosok hírében álltak Pakson, tőlük is sok indíttatást kaptam az énekre. Soha nem fogom elfelejteni az első szereplést. Kiálltam, meghajoltam és megkaptam az első tapsot. De utána sorrendben hamar következett a második, harmadik, negyedik taps is. Az történt ugyanis, hogy egy több versszakos gyermekdalt énekelve minden versszak után annak rendje-módja szerint meghajoltam, a közönség pedig — most már el tudom képzelni, milyen jót derülhetett —, megtapsolt. Első osztályos voltam akkor. Szívesen emlékezik vissza Tihanyi József egy daljátékra, a „Hatvani diákjai" előadására a középiskolában. A színdarabot kb. tízszer játszották Pakson és a környező községekben. — A sok kedvező vélemény után elhatároztam, hogy tanulok énekelni. Dr. Rézbányái Dezső paksi zenetanár készített fel az 1963-as Helikonra, ahol aranyérmet kaptam. Ezután Posz- szert Emília magániskolájába kerültem, s tekintve, hogy ezért Pestre kellett mennem, az utat mindig autóstoppal tettem meg. A főiskolás évekkel a Paks-Budapest út Paks-Pécs útirányra változott Pécsett a főiskolán Vági Istvánná tanítványa lettem, s az ő Irányításával eltelt évek valóban sokat jelentettek számomra. Tihanyi József a népdalokon kívül szívesen énekel Schubert-, Schumann-, Grleg-dalokat Hosszabb ideje tagja a Mecsek Kórusnak, megalakulása óta a pécsi Páva Körnek. — A hétfő esti rádiószereplés felvételére is így utaztam fel, sót főiskolás koromban 2500 kilométert tettem meg ilyen módon Jugoszláviában. Stoppal voltam a szófiai VIT-en, a román és bolgár tengerparton. Ezekről az utakról pontos feljegyzéseket készítettem, s az autóstoppal megtett távolság közeledik a negyvenezer kilométerhez. Szép külföldi utak sorakoznak az énekkel kapcsolatban is. A főiskolai vegyeskarral Lipcsében és Csehszlovákiában, a Mecsek Kórussal Jugoszláviában, az NDK-ban, Lengyelországban szerepeltem, valamennyi helyen szólókat énekeltem. Jugoszláviában 1969-ben a madocsai népi együttes szólistájaként is énekeltem, akkor kizárólag népdalokat. Ezek a szereplések nagyon sok élménnyel gazdagítottak. Boldog lennék, ha ezekből tanítványaimnak minél többet sikerülne átadnom. Szeretném, ha ráéreznének az ének, a zene szépségeire, és gazdagodnának is azzal, amit már csak a dal, a zene értése és művelése adhat. JELENTÉS Ezen a túlságosan száraz, keveset mondó, szerény címen jelentkezett kedden este egy figyelemre méltó új sorozat, a Televízió tudományos és kulturális figyelője. A műsor „ötlete” kitűnő: arra a feladatra vállalkozik, hogy időszerű témákat a komplexitás igényével közelítsen meg; a társadalomtudományok és a művészetek szemszögéből. Ez a komplexitás azért rendkívül fontos, mert a kérdések szűkkörű, egy-egy szaktudományi vagy művészeti ágra korlátozódó megközelítése helyett a különböző „csatornákon" érkező információk ösizelüggé- seit hangsúlyozza, s ezzel megkönnyíti a néző integráló, szintetizáló törekvését. A vállalkozás külön érdeme, hogy éppen tudomány és művészet között igyekszik hidat verni; ellensúlyozni a kétfajta szemlélet különválását, közös valóságalapjuk felmutatásával elősegíteni közeledésüket. Ebben rejlik a műsor igen fontos kultúrpolitikai jelentősége is. Az első adás témája, az urbanizáció korunk egyik legizgalmasabb és legösszetettebb problémája, amelynek sokoldalú megközelítése különösen időszerű. A témáról társadalomtudományi folyóiratainkban az utóbbi időkben élénk eszmecsere folyik, s nagyon helyesen a műsor is erre épül. A városiasodás szociológiai kérdéseiről a Valóság című folyóiratban, az infrastruktúra közgazdasági problémáiról pedig a Társadalmi Szemlében olvashattunk, a műsorban a tanulmányok szerzői szólaltak meg és foglalták ösz- sze kutatásaik és elképzeléseik lényegét. Az írások ismeretében megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ezek az ismertetések jól összegezték, helyesen „szemlézték” a folyóiratokat, s a téma társadalomtudományi oldala világosan megfogalmazódott. Csak helyeselhetjük, hogy a társadalomtudományok képviselői — a televízió sajátos lehetőségeit felhasználva — igyekeztek eléggé elvont témájukat megfelelően szemléltetni, legalábbis táblára rajzolt grafikonok, ábrák segítségével. Nehézkesebben indult a téma megközelítése a művészetek oldaláról. Az urbanizációval kapcsolatban példaként említett mai irodalmi művek — különösen Karinthy Ferenc Epepéje — kissé egyoldalúoknak, részleges érvényűnek tűntek, s a városiasodásnak inkább csak a veszélyeire utaltak. Konrád György megszólaltatásával bontakozott ki később az urbanizáció irodalmi ábrázolásának szélesebb körképe, meggyőzőbb érzékeltetése. Egészében mégis az a véleményünk, hogy a komplexitáson belül az irodalmi oldal volt a legkevésbé kidolgozott. Jobban sikerült a képzőművészeti megközelítés. Németh Lajos rövid ismertetése a modern városépítészet és a díszítőművészet problémáit vázolta, 5 kitűnően megvilágította a városiasodás, különösen az új lakótelepek és a modern szobrászat összefüggéseit. A műsor komplex jellegének megfelelően két műsorvezető házigazda működött közre. A társadalomtudományi ágazatokat Berend T. Iván, a művészeteket pedig Bodnár György fogta össze. Feladatukat mindketten jól megoldották, mindenekelőtt a téma megfelelő bevezetésével, a problémák ügyes felvetésével. Időben adták ót a szót a meghívott vendégeknek, gondoskodtak az apró döccenők gyors áthidalásáról, s nem engedték szétesni a műsort Elismerés illeti a sikeres adásért Kapusi Imre szerkesztőt és Korompai Márton rendezőt, a téma jó kiválasztásáért, viszonylag friss feldolgozásáért! a vendégkoszorú kiválogatásáért és a műsor egyenletes ritmusú, mindvégig érdeklődést keltő változatos felépítéséért és vezetéséért. A Jelentés rendkívül fontos váMaüco-ás. a sorozat az első adás alapján sokat ígér, folytatását a nézők figyelmébe ajánljuk. 5z. E. « * i
