Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. március 3. Látogatás Bárdosi Németh Jánosnál A Semmelweis utcát betölti a kompresszorok zaja, a félig leásott gázvezetékeket lassú eső permetezi. Bent, az egyik bérház emeleti szobájában a hetvenéves költő az íróasztala mellett ül, s kinéz az ázott, tavaszodó világba. Az íróasztal nagyon régi, csak egy dívány van, ami vele egykorú, az a dívány, amin gyakorta hevertek nevezetes vendégek is. — Bajcsy-Zsilinszky Endre is eltöltött ezen egy éjszakát — mondja Bár- dosi Németh János, s a könyvszekrényből elő is vesz egy könyvet, amelyet Bajcsy-Zsilinszky neki dedikált. — Aztán ittfelejtette a boretvakészletét. .. A költő ezekben a hónapokban a múltban él. Utak és útitársak a címe a kötetnek, amelyet összeállít. írói levelezések, saját egykori publicisztikai írásai, kritikái, emlékezései lesznek benne. Berzsenyiről, Csokonairól, Petőfiről, Kosztolányiról. Bárdosi Németh János Babits és Móricz halálára írt nekrológjai. Móra-emlékek. Levelezés Szabó Lőrinccel, Bajcsy-Zsilinszkyvel. Az 1934-es IGE (írók Gazdasági Egyesülete) kongresszus Pesten, ahol többek között Szabó Pállal, Tamási Áronnal találkozott. Még megírásra várnak a szombathelyi emlékek. Verseskötetet is készít elő, címe Fehér pille lesz. — Miért Fehér pille? — Gyermekkoromban határtalan izgalom volt, milyen színű pillét látunk először, amikor a tavasz a nyárba tér... A piros a szerelem ígérete volt, a fehér a saját halálunkat jelezte, a babona szerint. Én mindig nagyon riadoztam o fehér pillétől. . . — A gyerekkor még mindig kisért... — Újabban megint sokat gondolok Bárdosra, a csepp falura, ahonnan a nevemet vettem, erre a községre, amelynek II. József idejében éppúgy 25 háza volt, mint az én gyerekkoromban. Anyai nagyapámra, aki írni- olvasni sem tudott, de gyönyörű meséket mondott nekem gyerekkoromban ... A fára, amiről azért estem le, mert túlságosan is a mesék világában éltem ... Az úgy történt, hogy szedret szedtünk a szomszéd fájának tetején, a csikó kiszabadult és a farkával csapkodta alattunk, a fát. Én a mesére gondoltam, s biztosra vettem, hogy a csikó elfűrészeli alattam a fát... Az esésből sebesülés, a sebből vérmérgezés lett. Az volt az első műtétem életemben. Tavaly az ötödik. — A hetven évet az irodalom szolgálatában töltötte, de polgári foglalkozását soha, egy pillanatra se hagyta abba. Csak öt évvel ezelőtt, amikor nyugdijba ment. Hogy látja ma ezt a kettősséget? — Inspirált engem ez a kettősség. Bár mindig azt hittem, ha majd nyugdíjba megyek, többet írok ... Magyar költőnek mindig kellett dolgoznia a megélhetésért. Ki tanár volt, ki újságíró. Pénzügyi pályán azért nem sokan voltunk. Bár 45-ben, amikor a városi számvevőség főnöke voltam és Pesten tárgyalnom kellett Vas István számvevőségi főtanácsossal, láttam ám, hogy igen merengve néz rám a főtanácsos. Egyszeresek rájöttünk, ki a másik. Együtt írtunk a Nyugatba, mondta ő, ne kínozz engem ezekkel a dolgokkal tovább . . . Harsányi Kálmán drámaíró és publicista dohányjövedéki tanácsos volt például. Illyés Gyula is dolgozott banknál, de neki elengedték a számviteltani államvizsgát. Nekem nem, sajnos. — Melyik volt élete legizgalmasabb korszaka? — A 44—45-ös időszak. A város közigazgatási vezetői Nyugatra mentek a város kasszájával, de nekünk itt mégis meg kellett indítani az életet. Búzakölcsönt hirdettünk meg . . . Egy és tízpengős címletekben pénzt is bocsátottunk ki, így aztán az aláírásom még pénzen is szerepel . .. Aztán az infláció idején magas jutalmat kaptam, s abból vehettem egy panama- kalapot.,. Akkor, abban az évben nem tudtuk elkészíteni a város zárszámadását, mert 33 számjegyből állt az összeg. — Örömök? — Hát, mindig egy-egy könyvem megjelenése. Mindvégig: az irodalom. Más szívvel végeztem a hivatali munkát is, hogy tudtam: a héten jön Móricz Zsigmond vagy Szabó Lőrinc ,.. — Szomorúságok? — Annyi minden .. . Betegségek, gondok. És dolgoztam olyan ronda hivatalokban is ... A harmincas években Szombathelyen a zálogházban. A legszörnyűbb az volt, amikor anyák jöttek a gyerekeikkel és ócska, rossz ruhákat akartak beadni. A költő felesége, mióta elrendezte az asztalkán a kávéscsészéket, csöndesen, figyelmesen üldögélt. Most megszólal, alig-korholóan, szelíden: — Hányszor ráfizettél!.,, Bárdosi Németh János mosolyog, csaknem derűsen. Háta mögött a falon kerámiatálon két égkék madárka. A sarokban a költő szoborportréja, odébb Martyn Ferenc rajza róla. Vitrin, hamvas porcelánokkal, zsúfolt könyvespolc, o fényes parketton apró torontáiik. — Vannak kedves tárgyai? — A kerámiák. Ha mégegyszer születnék, gölöncsér lennék. Meg a könyveim. Arany János Kapcsos könyvének régi, pontos másolata. Első kiadások: Ady, Babits. — Volt valami, ami hiányzott az életéből? — Az utazás. Az nem sikerült. Most meg már elöregedtem, kényelmes is vagyok. S az egyetlen; ami gyakran hiányérzetet okozott Pécsett, ahol majd harminc éve élek: a víz, Amúgy teljesen hozzánőttem ehhez a városhoz. — Család? — Mindig megtartó erő volt a magány ellen. Ma három tündéri kisuno- kám van ... — Végezetül hadd kérdezzem meg ars poeticáját, amelynek egy ilyen ünnepi alkalom, mint a 70. születésnap, különleges csengést ad.., — Első, a sublótunk hátára felírt* titkos jelentkezésem a múzsa előtt ez volt: „Ma leesett az első hó. 1912. november 22." és ez: „Igazságtalanul térdepeltem”. Tízéves voltam akkor, s mintha a szépség igézete és az igazság szeretete vezette volna ceruzámat. Szimbolikusnak érzem ezt. A szépség és igazság — ez a kezdet, s a magam tetői is, végképp. Haliam« Erzsébet Bárdosi Németh János: A pécsi Dóm téren sétálgatva E v po vsáÉUl én is feléd köszönök, »olt már püspök, más szelíd pap, én köszönöm a néma örömöt, mit tereden a csöndes séta ad. Sok vívódást, hogy róttam útjaid, magányos, árva, bús perceimet, s a lombsusogást, madárdalt, amit az ősz adhat csak, míg a lomb pereg. De a szikrázó szép vasárnapot, a harangzúgást és a népeket, az éneket, mit kórusod adott, s a szerelmest, ha este nézeget A zöld tetőt, a nagyságos eget az arany holdat mind-mind köszönöm, az idegent, ki lopva meglesett kék tavaszon és bíbor őszökön. Tudom, hogy így állsz annyi századon, láttál csodát és nem csodát sokat, én mind e lázat tovább átadom, ki uianam jön, míg az alkonyat, a püspök-lila égbolt ráomol, ahogy most engem bársonya befed, lágy bérc, magasság, tündöklő orom, és zengjen mindig békét éneked. Termés Olyan ez így, mint aratás után mikor kepékben áll o gabona, lehajtva érett-telt kalászait, s a csépre vár,'hogy lágy kenyér legyen. Látva, hogy munkád miként fizetett, úgy állsz a kepék hosszú sora közt, mint arató, ki törli homlokát, s bizton tekint a zordon tél elé. Madár kering a légben, lila szint játszik az ég s a lusta nap alatt lomhábban ver a szívedben a vér, s ami jöhet még: ráadás csupán. így forgatom az életem múló éveit, s a dal, mint aranyszínű gabona csorog, mig álomra hull fejem felett a galambszárnyú est. Könnyű és nehéz Vívni csak magam ellen tudtam, tudományom a csillagokból való, onnan tanultam a látnivalót, Holdból fontam hozzá a koronámat, sátram körül a szegénység inge lengett, Így hát könnyű és nehéz nekem, tenyeremen a tisztaság fénye ragyog. A költői költő Káldi János: Köszöntő A hetveneszteridős bárdosi Németh Jánosnak A tegtündöklöbb lobogó, o júliusi ég merre leng mór? — Csak az utcai fák ma, holnap és holnapután, csak a íorgó-jajgató Föld szüntelen, csak a város, a párába vesző, nagy dália csak az alkonyat, az óriási, sárga tűnődé csők a hallgatás több napos borúja, csak a kő, csak a kin, csak a lélek mindig-suhogó erdőségei. De mindezeken túl minden tavasszal kinyílik a kankalin és virít, virít örök hűséggel a Vacsoracsillag. Van Bárdosi Németh Jánosnak egy verse: Fohordás a címe, s arról szól, hogy a levágott fák magukkal hozzák az erdőt; s a vak pincemélyben is zenélnek, zenélnek tovább. Nos, ón valahogy ilyenformán voltam mindig Bárdosi Németh Jánossal, O meg avasi tájat, a falut, a természetet, a nyarat hordozta magával itt Pécsett is, a kövek között. Képtelen voltam valaha is „egyedül" találni. S történt ez annak ellenére, hogy régi városi emberként ismertem meg, sőt olyan városi emberként, akinek még egy kiskertes épület sem adatott soha lakásul, aki bérházak különféle emeleteire szorult be szinte egész életében. A költők néha bonyolult áttételekkel - esetleg szándéktalanul és sej- telmetlenül — közölnek magukról valami fontosat. A Fahordás-t effajta vallomásértékű versnek éreztem születésétől fogva. Azért is szeretem, s jut eszembe nemcsak ünnepélyes alkalmakkor. 5 ha a fa nem kerül a városba, nem szakad ki övéi közül? Akkor is zenél, sőt nyilván boldogabban, mert természetes elemében élhet, nem gyötrik a sajgó nosztalgiák, legfeljebb a szokásos bánatok. Amivel oda akarok kilyukadni — logikus a gondolatsor —, hogy múltunk, népünk ősrengetegében a Bárdosi Németh János-féle fák muzsikálták a ma is varázslatos népdalokat, zengték elő a népköltészet csodavilágát. Nagyon lényeges mindez, s el kellett mondani mindjárt az elején, hiszen a hetvenéves költő gazdag életéről röviden csak a lényeges kiemelésével lehet méltóképpen bestélni. Három évtizede, hogy először kezet fogtunk. Akkor még vendégként jött közénk — felolvasott a Janus Pannonius Társaság egyik ülésén —, de hamarosan pécsi lakos lett. Azonnal belekapcsolódott a Sorsunk szerkesztésébe és a Társaság szervező munkájába. Bégen beérkezett költők emlegetik még ma is hálásan a tőle korai vers- küldeményeikre kapott levelek baráti hangját. Akinek bármilyen dolga akadt vele, örökre tisztelője lett. Mert báty- nak, öccsnek, apának vagy legalább kedves rokonnak érezte már az első szavak, az első levél után. Pedig a kapcsolatok teremtéséhez eszközei soha sem voltak. Csak szíve volt hozzá: mindig tárt és melegen dobogó szive. Polgári életében nyugdíjazásáig, „pénzügyes": számvevőségi tisztviselő, költségvetési csoportvezető. Én ismertem erről az oldaláról is, hiszen sokáig egy volt a munkaadónk. Gyakran gondoltam rá: mennyire elkelne a pénzügyeseknek általában is némi költői tehetség. Mert Németh János (ott csak ez volt a neve) a pénzügyeket, is Bárdosi Németh Jánosként csinálta: költői módon. Pcisze nem versben, hanem színes fantáziával, jó szemmel, értő emberséggel s csak muszáj-mértékű bürokráciával. Egyénisége azonban — pedig nem szívesen szerepel — versolvasás közben,'a közönség előtt nyílik ki igazán. Ha való azt hogy egy költö hangja sokat segít versei megközelítésében, s hogy ezért igyekezni kell ö költőkéi meghallgatni, amint saját versüké mondják: — akkor sokszorosan íg) van ez Bárdosi Németh Jánosnál. Aj ember szeme elől eltűnik ilyenkor t kerekarcú, kopasz, kövérkés, szemüveges, kissé hivatalnok-ábrázatú civil, : a fátyolozott hang, a cerimonális tar- tás, az egész testen végighullámzc ünnepélyesség a beavatottság mámoré és misztériuma egy másik világot, t költészetét idézi. Bárdosi Németh János mindig csöndben. látványosság, gesztusok, botrányok és botránkoztatások nélkül hozte el hozzánk embersége és költészete ajándékait. bárdosi Németh János hetvenéves Az anya könyvvel nem lehet vitatkozni. Vagy legalábbis kívülről nem. Belülről annál inkább. Nem is az anya- könyvvel, hanem gazdájával: az idővel. Bárdosi Németh János ezt a vitái rég megkezdte már, sőt meg is nyerte. Az anyakönyv körül ólálkodhat a kárörvendő idő. Növelheti a számjegyeket, méricskélhet, tervezhet, és határozhat az ember felől. De megszégyenülve kell elkullognia a költőtől. Fölötte nincs hatalma. Mert állócsillag-lényegű és állócsillag-törvényű. Azért kívánom és kívánjuk rpindent magába foglaló egyetlen kívánságként, hogy sokáig és sokat tudjon még Írni. Szép, vagy nem szép: főként önzésből. Hogy minél többet kaphassunk még ritka kincseiből. Csorba GyözS
