Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-10 / 34. szám

1972, február 10. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Tegnap történt.. Dr. Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia megbí­zott főtitkára tegnap Pécsre lá­togatott. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságán Bocz József megyei titkár fogadta. Megte­kintették a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Pécsi Akadé­miai Bizottságának épülő szék­hazát, majd a Dunántúli Tu­dományos Intézetbe látogattak, ahol megbeszélést folytattak az intézet vezetőjével, tudomá­nyos munkatársaival. Dr. Jan Hanzlik, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bi­zottsága Agitáciás és Propa­ganda Osztályának helyettes vezetője kétnapos látogatásra Pécsre érkezett. Tegnap az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságán dr. Nagy József fogadta a szlovák vendéget, aki a CSKP XIV. kongresszusáról előadást tartott a Baranya megyei Ok­tatási Igazgatóságon és ma Szigetváron ismétli meg elő­adását. * A forradalmi ifjúsági napok idei rendezvénytervéről, a Ba­ranya Ifjúsága című tájékozta­tó kiadvány munkájáról és 1972-es terveiről és a KISZ Ba­ranya megyei Bizottságának 1974-ig terjedő intézkedési ter­véről tárgyalt szerdán délelőtt Pécsett a KISZ Baranya megyei Bizottságának Végrehajtó Bi­zottsága. Tobak István, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezető munkatársa és az osz­tály több képviselője az állat- tenyészstés fejlesztésének napi­renden levő kérdéseinek tanul­mányozására három dunántúli megyében tesz látogatást ezek­ben a napokban. A pártmun­kások tegnap - Somogybái, a szomszéd megye pártbizottsá­gának vezetői társaságában — Baranyába érkeztek és a göd­rei Béke Termelőszövetkezetet keresték tel. Ott találkoztak dr. Nagy Józseffel, a Megyei Párt- bizottság titkárával és Czégény Józseffel, a Megyei Pártbizott­ság osztályvezetőjével. A közös­gazdaság munkájáról Weisz János elnök adott tájékoztatót, részletesen beszélt állattenyész­tési módszereikről. Ezt követő­en a vendégek megtekintették a gq/daság majorját, ahol kö­zel ezer szarvasmarhát nevel­nek. A KB gazdaságpolitikai osztályának munkatársai ma Tolna megyébe utaznak. Az első tizenöt lakással Megkezdte a PIK a lépcsőzetes lakáscseréket Tavaly júniusban határozatot hozott Pécs me­gyei város Tanácsának végrehajtó bizottsága: az 1971. évi lakáscsere-kérelmek kielégítésere az éves keretből 15 állami bérlakást kell átadni a PIK-nek. A lakásépítési program elhúzódása miatt e lakások átadására csak a közelmúltban került sor. A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat ingatlanköz­vetítő részlege a lakások birtokában megkezdte a cserék lebonyolítását. Elmondták, hogy a la­kások segítségével minőségi lakáscseréknek olyan sorát intézik el a kérelmezők megelége­désére, amelynek végén életveszélyes, már nem lakható, szanálásra ítélt lakások vonnak. A cse­rék gyors lebonyolítását azonban nehezítik, hogy vannak kérelmezők, akik tulajdon kérelmüket nem veszik eléggé komolyan, a PIK ismételt fel­szólításaira sem nvilatkoznak végérvényesen, vagy váratlan igénnyel lépnek fel, s ezzel a cse­resort akasztják meg. Jelenleg a cserékkel kapcsolatos adminisztrá­ciós munkát végzik, a cserére jogosultak a ke­rületi hivataloktól kapják meg a kiutalásokat, s a költözésre csak akkor kerül sor, ha az „ikre­ket” - itt van ugyanis a 15 lakás, o „csere­alap" - beköltözésre készen átadják. Az eddigi becslések szerint a kár 15—20 millió forint Tűzvész pusztított a miskolci István-malomban — Titkárnő továbbképző tan­folyam kezdődött tegnap a TIT- ben. Pécsi vállalatok és intéz­mények mintegy 50 olyan dol­gozójukat küldték a tanfolyam­ra, okik titkárnő, Igazgatói re­ferensi munkakörben dolgoz­nak. A 63 órás tanfolyam nagy­részt magyar nyelvi és levele­zési, valamint közgazdasági és ügyviteli ismereteket nyújt, de oktatnak munkapszichológiát, munkajogot, munkaegészség­ügyet is és megismertetik a hall­gatókat-az alapvető irodagépek használatával. (Tudósítónk jelentése) Kedden délután három óra után néhány perccel eddig tisztázatlan okok miatt kigyul­ladt a miskolci István malom. Fél négykor érkeztek a hely­színre a helybeli tűzoltó alaku­latok, amelyeket Diósgyőrből, Leninvárosból és Kazincbarci­káról még tíz tűzoltókocsi kö­vetett. Balinszky Ferenc molnár, aki kedden délutáni műszakban dolgozott, így mondta el a tűz keletkezésének történetét — A malom legfelső szjntjén dolgoztunk — a liszt minőségét ellenőriztük, amikor észrevettük, hogy az elszívó berendezés csö­véből füst gomolyog. Csak any- nyi időnk volt, hogy betörjük a tűzjelző készülék üvegét és megnyomjuk a csengőt, mert a sűrű füstben már a poroltó készüléket sem találtuk. Mene­külnünk kellett. Balinszky Ferenc, mint a ma­lom minden dolgozója, kezdet­től fogva segítette a tűzoltók munkáját. Részt vettek a tűzol­tásban honvédségi alakulatok is. Egy darabig úgy tűnt, hogy sikerül lokalizálni a tűz fészkét, de a lángok gyorsan terjedtek az öreg fagerendás épületben. A lángra kapott liszt, a gépek, j a meggyulladt olaj olyan sűrű füstöt árasztott, hogy 0 tűzol­tók az ablakokon keresztül sem tudtak behatolni az épületbe. A tűz emeletről emeletre ter­jedt, és amikor lángrakapott a tetpszerkezet, kénytelenek vol­tak hátrébb vonulni a tűzoltó egységek, mert az átizzott pa­lák óriási robbanások közepette repültek szerteszét Tűzeső borí­totta be a malom udvarát Délután fél hot tájban meg­pecsételődött a malom főépüle­tének, az őrlőüzemnek a sor­sa. Beomlott a tetőszerkezet, magával rántotta mind az öt emelet födémjét, s ettől kezdve már a csupasz falak között tom­boltak a lángok. Ezután a tűzoltó egységek már arra koncentráltak, hogy a főépület viszonylag épen ma- í radt két oldalszárnyát mentsék j és megakadályozzák, hogy a I tűz átterjedjen a szomszédos Hsztraktárra, amelyben 180 va­gon kenyérnek valót tároltak. Ez sikerült is. Tízezrek nézték aggódva a nagymúltú malom pusztulását, a lángcsóvák bevilágították az egész várost. Este kilencre si­került lokalizálni a tüzet, de még a hajnali órákban is füs­tölögtek a romok. Szabó József, a megyei Ga­bonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója szerdán délelőtt azt nyilatkozta a ripor­tereknek, hogy a megye többi malmában áttérnek a három műszakos termelésre, így pótól ják az István malom leégése miatti termeléskiesést. A készle­tek elegendők ahhoz, hogy fo­lyamatosan el tudják látni to vábbra is Miskolc sütőiparát és boltjait liszttel. Ha szükség lesz rá, más megyéből is ide Irá­nyítanak lisztszállítmónydkat. Az eddigi megállapítások szerint a kár értéke 15—20 mil­lió forint. A tűz keletkezésének valószínű oka az, hogy a föld­szinti zártrendszerű szélcsőbe idegen fémtárgy került, vagy pedig szorosra állították és át- tüzesedett. Békés Dezső Pártbizottsági ülés a Szénbányáknál Téli vásár! FEBRUÁR 7 — 2 0 - I G 2Q-4Q,/o-os árengedmény RUHÁZATI ARUHAZAIBAN ÉS SZAKUZLETEIBEN: NŐI, FÉRFI ES GYERMEKRUHAK, KÁBÁTOK, CIPÓK, FEHÉRNEMŰ, MÉTER ÉS KÖTÖTTÁRU. BOLY MOHÁCS, Szabadság u, 30 PECSVARAD SELLYE SZIGETVAR DUNASZEKCSO MAGOCS SASD SZENTLÖÉINC ÜJPETRE PÉCS, HAL TÉR 5. NAGY VÁLASZTÉK! Eredményes esztendőt zártak a mecseki szénbányászok, a kommunisták azonban a pilla­natnyi sikerek örömén túl is kritikusan látják, hogy ez év­ben több területen is óriásit kell előrelépni, ha a Mecseki Szén­bányák munkáskollektíváját mél­tóképpen akarják képviselni. Ez derült ki tegnap a pártái- zottsági ülésen, ahol oz 1971. évi eredményeket, s az 1972. évi feladatokat tárgyalták. Az elmúlt évben jelentős mér­tékben javultak a mecseki szén­bányászok életkörülményei, s a munkásokban erősödött a biza­lom a szénbányászat jövőjét il­letően. Maradt azonban tenni­való, melynek végrehajtása szo­rosan összefügg azzal a jövő­vel, melyet mint említettünk a bányászok többsége derűlátóan ítél meg. Az Egyesült Magyar Szénbá­nyák a közelmúltban készítette j el a magyar szénbánya vállala- j tok múlt évi munkájának érté­kelését. Az összes szénbánya vállalatok között a Mecsekben a legnagyobb a termelékenységi mutatók visszaesése, 1970-hez viszonyítva. Csak a feltárásban tapasztalható némi előrelépés. A visszaesés a munkaszervezés hiányosságaira vezethető visz- sza — több munkahelyen hiá­nyos az anyag- és üres csille ellátás, s a bányászok részére í nem mindig időben biztosítják j az új munkahelyeket. Ugyancsak megoldásra váró feladat az anyaggazdálkodás hiányosságainak kijavítása. Az j elmúlt esztendőben is óriási : mennyiségű felhasználatlan anyog terhelte a termelési költ- J ségeket, a közel 5 milliárdos : állóeszköz vagyonról nem is szólva. Csupán oz utóbbi egy százalékos jobb kihasználásával 50 millió forintot lehetne nyerni. Az említett hiányosságok egy­ben megszabják az 1972. évi legsürgősebb feladatokat is. 3.5 millió tonna minőségi szenet kell ez évben termelni. Sőt en­nél többet hiszen többletnyere­séget csak a minőségi szenek többlet termelésével lehetséges elérni. Az idén tovább kell fejleszte­ni oz eredményesen működő Kóssuth-bányai fejtés gépesítési kísérleteket, szélesebb körben kéll elterjeszteni a jól bevált hidraulikus acéltámok alkalma­zását. A pártbizottság több határo- zátot hozott. 1972 az anyagta­karékosság éve lesz! Erkölcsi és anyagi elismerésben részesítik mindazokat, akik ebben a mun­kában kimagasló eredményeket érnek el. A pártbizottsági ülésen tár­gyalták a KISZ vezetőségválasz- tás tapasztalatait, és az ifjú­sági szervezet 1972 évi akció- programját is. A pártbizottsági ülés fő napirendjébe szinte szervesen illeszkedett az ifjú kommunisták programja: Pécs- Bányaüzemben a kiszesek véd­nökséget vállaltak a minőségi szenet termelő mélyszinti mun­kahelyek felett. Kossuth-bányán j a komplex fejtésgépesítési ki* j sérleteket vették védőszárnyaik alá a fiatalok. Zobákon az új munkások a kiszesek segítségé­vel tolóinak otthonra a bányá­szatban. így összefogva úgy tű­nik a Szénbányák 1972-ben a múlt évi, rossznak nehi rrtőnd- ható eredményeknél is többet tud az év végén félmutatni. L. J. Á hazai gyógyszeripar is terme! növényvédőszert A mezőgazdasági könyvhónap nagy sikerű rendezvénye Pécsett Telt házat vonzott tegnap dél­előtt Pécsett o Technika Házá­ba a mezőgazdasági könyvhó­nap első megyei rendezvénye. Könyvhónapi megnyitójában Ba- racs József, a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője a szakirodalom szerepét hangsú­lyozta a megye mezőgazdasá­gának elért eredményeiben az elmúlt évi országos búzarekord­ban a sertéshizlalás és kukori­catermesztés elért szintjében. A negyedik ötéves terv megyei cél­kitűzései azonban — a szarvas- marha, a takarmány program megvalósítása — az eddiginél is nagyobb mértékben igénylik a tudomány segítségét, még tá- gabb teret kell adni o megye üzemeinek a tudományos ered­mények befogadására. A jó szakkönyv megtalálja ezt az utat az olvasóhoz. Az ismere­tek gyors elavulásáról szólva hangsúlyozta, hogy a mezőgaz­dasági szakmák közül a nö­vényvédőé a legnehezebb, szin­te hetente jelennek meg az új vegyszerek, melyek szakszerűt­len használata nagy veszélyt je­lent környezetükre, mindnyá­junkra. Ezért tartozik szorosan össze a két fontos esemény, me­lyet Baranyában évek óta egy időpontban tartanak meg o könyvhónap megyei rendezvé­nye és a növényvédelmi napok hagyományos programja. A megnyitót követő előadá­son, melyet dr. Nagy Bálint, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium növényvédel­mi főosztályvezetője tartott meg, alkalmuk nyílt a résztvevő szak­embereknek ismereteik elmélyí­tésére, bővítésire. A mezőgaz­daság kemizálását kísérő hazai sajtóviták, a környezeti ártal­makat hangsúlyozó támadások jelzik, hogy a kérdés aktuális és közérdekű, s nagy társadal­mi felelősséget ró a szakembe­rekre. A mezőgazdasági vegy­szer felhasználása robbanás­szerűen nő. Az újdonság erejével hatott oz előadónak az a bejelentése, hogy a meglehetősen elmaradt hazai növényvédőszer gyártás az idén fellendül. A nehéz vegy­ipor helyett azonban a gyógy­szergyárak kapcsolódnak be in­tenzíven a termelésbe, minde­nekelőtt a Chinoin és az Alka- lodia gyár. Megjelent az első hazoi gombaölő szer a Funda- sol, amelyből a Chinoin már 800 tonnát, tehát igen nagy meny- nyiséget gyárt oz idén, amit ed­dig dollárért kellett megvenni. A program második részében dr. Konkoly István, az AGRO- TRÖSZT vezérigazgató helyette­se részletes tájékoztatást adott a szakembereknek az idei nö­vényvédőszer ellátásról, ismer­tette az új hazai és külföldi ké­szítményeket. A növényvédelmi napok prog­ramja ma előadásokkal folyta­tódik a Technika Házában, a résztvevők egy csoportja pedig Harkányba utazik, ahol a vető­magtermesztő gazdaságok ta­nácskozásán vesz részt. Horváth József, a Villány-sikló­si Állami Gazdaság energetiku­sa jégvitorlást épített. A vitor­lást a Balatonfüredi Hajógyár­tól szerzett tervek alapján, más­fél hónapos munkával építette. Szép látvány a Pécsi tavon, amint a vitorlás jó szélben, sok­szor több mint 100 kilométeres sebességgel is halad. A képen: a jégvitorlás építőjével. Foto: Erb János A tárgyalóteremből Tolvajt ítéltek el Gyakran váltogatta munkahelyeit ifj. Mihály Gyula 26 éves belövőn lakos. Legutóbb a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál dolgozott rakodóként, ezt megelőzően pedig Pécsett vállalt munkát. Itt tartózkodása alatt több bűncselekményt követett el. 1970 no­vemberében a MÉV munkásszá 'ásón ellopta szobatársa táskarádióját. Ezt követően albérletbe költözőit a Lo­sonc utcába, ahol szobatársától is­mét táskarádiót, szállásadójától pe­dig ruhaneműket tulajdonított el. A lopott holmit a Bizományi Áruházban értékesítette. A múlt év szeptemberében elhatá­rozta: illegálisan elhagyja az orszá­got. Sajónémetibe utazott, az egyik vasutastól érdeklődött: milyen mesz- sze van a határ. A határőrök igazol­tatták a gyanúsan viselkedő idebent, így a tiltott határátlépés meghiúsult­A fenti cselekményekért — ha'nna- zati büntetésként — egy évi «zabad* ságvesztésre ítélte a birór^*' Mi­hály Gyulát. A büntetést börtönben kell az elitéltnek letölteni. „Beszélő" tárgyak A raktárban álló bőrönd bé­kés utazást sejtet, de tartalmá­ból már kitűnik, hogy tulajdo­nosa nem éppen oz egyenes utakat kedveli: benne vadonat­új, tűzpiros babydoll, más ugyancsak újkeletű női holmi társaságában, lostex fürdőruha hajszárító, és — mintha csak csúfolódni akarna velünk — űz egyik legkedvesebb játékfigura, Kleren$z, az oroszlán .... A helyiség hátsó részében testes demizsonok sorakoznak, közvetlen szomszédságukban egy magnetofon árválkodik. A mennyezetig érő polcokon ki- sebb-nagyobb csomagok, két üveg érintetlen likőr, táskará­dió, rozsdás borotva, egy pár gumicsizma, kulcsfüzér, fapa­pucs, kerékpárpumpa, antik könyvek, boxer, autókerék, a legkülönbözőbb ruhaneműk, seprű ... Az egyik sarokban a „nehe­zebb fajsúlyú" dolgok kapták helyet. Kisebb kerítésre való lé­cek, furkósbotok több változat­ban, kurblivas, egy fél sétabot, kapanyél, kasza, zászló, balták, fejszék .. . Emlékek idézgetése közben sokszor elsütjük: „Ha a tárgyak beszélni tudnának ...” Hát ezek Furkósbot és babydoll... I a tárgyak, tudnak. Szakemberek bírják szóra „őket”, s szavuk sokat nyom a latban. Olykor embereket vádolnak, olykor em­bereket Igazolnak. Ha ebbe a raktárba kerül­nek — amely a pécsi Megyei Bíróság épületében van — el­vesztik egyéniségüket. Üj gyűj­tőnevet kapnak: bűnjelek. Mindegyiken cédula, rajta az ügy száma és megnevezése. A jámbor kerékpárgumi például garázdaságot bizonyít, a bő­röndből előkerült holmik eny­ves kezű — szerencsére csak ideiglenes — tulajdonosuk ellen szóinak, az autókerék egy bal­eset okozóját segít kideríteni, a lécek, futkosok hirtelen haragú, féktelen indulaté embereket vá­dolnak — a balták és kések szo­morú szerepét nem nehéz ki­találni ... Pénzbeli értékük sok esetben nagyon kevés, vagy éppen sem­mi. Igazi értéküket az igazság- keresés adja. Vigyáini kell egy rozsdás szögre is . .. * A bűnjelek további sorsa a tárgyaláson dől el. Ha tisztá­zódott egy-egy ügy, a bíróság itólűtéh I határoz arról, hogy mi legyen a bűnjelként szereplő tárgyak­kal: visszaadják eredeti tulaj- I donosának, elkobozzák, vogy megsemmisítik. — Egy év alatt általában ! kétszáz tárgy szokott összejön­ni a bűnjelkamrában — mondja Bucsky Hedvig, a Megyei Bíró­ság gazdasági hivatalának gondnoka —, ezek között akad a lefűrészelt lakattól a tangó- harmonikáig, minden. Az elkob­zott tárgyak egy részét a Bizo­mányi Áruházon keresztül érté­kesítjük, b többi pedig az al­kalmanként rendezett árverésen kel el. Az árverésen mindig jócskán vannak érdeklődők. Persze kibi- cek is, akiknek eszük ágában sincs vásárolni, csak arra kí­váncsiak, vajon milyen dolgok kerülnek kalapács alá. Hátha lesz valami szenzáció. Szenzá­ció nemigen akad, a tárgyak itt már visszanyerik eredeti egyé­niségüket, a liciíá'ó nem tud­hatja, korábban milyen szere­pet kényszerített rájuk az em­ber . .. D, K, J, i I «

Next

/
Thumbnails
Contents