Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

1972. február 6. DUNÁNTÚLI NAPLÖ Korunk betegsége A szívinfarktus Történelmet vagy történetet tanítsunk? Időnként újabb adatok látnak nap­világot, amelyek art bizonyítják, hogy korunkban egyre nő a szív- és ér­rendszeri betegségek száma. Két év vei ezelőtti adat szerint hazánkban 50,4 százalék az e betegségben meg haltak aránya, vagyis száz (betegség következtében elhunyt) lakos közül több mint ötvenen haltak meg szív- és érrendszeri betegség miatt. Ebben a számban sokféle kór benne van, köz­tük az idős korban bekövetkező ér­elmeszesedés is, de benne van, s egy­re növekvő arányban, a szívinfarktus is. Pécsett hét esztendeje folyik szer­vezett szívbeteg gondozás, ugyanennyi ideje vezeti dr. Hartmann Gyula fő orvos, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények rendelőintézete kardioló­giai osztályának vezetője. Az eltelt évek munkája eredményeképpen kö­zel nyolcezer szívbeteget tartanak nyil­ván, ellenőriznek, kezelnek rendszere­sen. A közeli napokban beszélgetést folytattunk dr. Hartmann Gyulával, hogy mint a terület jó ismerője, tá jékoztasson bennünket: mit keli tudn: a szívinfarktusról, mit tehetünk ellene, mi okozza e betegség évtizedei! óta .tartó „hódítóútját". Ml az infarktus? — Első kérdésünk: mióta isméi jük a szívinfarktust, mint betegséget? — ötven éve még csak néhány or­vos ismerte, a belgyógyászati szak- könyvek felületesen írták le. Mai is­mereteink birtokában már tudjuk, hogy Hippokratész ennek a betegség­nek a képét írta le az időszámítás előtti negyedik-ötödik században. 1654-ben William Harvey egy olyan szívrepedést írt le, amely minden való­színűség szerint szívinfarktust váltott ki. A problémát az jelentette, hogy a szívinfarktus, az angina pectoris és a koszorúér megbetegedések közötti összefüggésre csak igen későn jöttek rá. A koszorúereket ismerte az orvos- tudomány, Leonardo da Vinci való­sághű rajzokat is készített róluk, ké­sőbb elváltozásait is megismerték. Az angina pectorist először Heberdzn ír­ta I« 1768-ban, több mint száz eset ismeretében, de & sem ismerte fel, hogy ennék a ^mellkasban. fellépő' görcsnek” a szívvel milyen kapcsolata van. Századunk húszas éveiben, c fordulópontot jelentő EKG felfedezése után derítette csak fel Pardee, hogy' a szívkoszorúerek és a szívinfarktus kö­zött miféle összefüggés ál! fenn. Az­óta, a technikai eszközök finomodása révén mind pontosabb diagnózist tu­dunk felállítani e betegségről — Mi tehát a szívinfarktust — Hogy ezt világosan megfogalmaz­hassuk, előre kell bocsátani néhány alapismeretét. A szívet, mint működő izmot két koszorúér látja ei friss vér­rel, hisz ahhoz, hogy a szív a maga szivattyúhoz hasonló munkáját elvé­gezhesse, tápanyagra, elegendő oxi­génre van szüksége. Ha a koszorú­erek megbetegszenek, a szívben vi­szonylagos oxigénhiány lép fel, a szív „fullad. Ez az angina pectoris. Ez te­hát nem maga a betegség, hanem egy tünet, amit túlnyomórészt a szív- koszorúerek betegsége vált ki. (Mint­egy öt százalékban más is okozhatja, például erős vérszegénység.) Ha ez az állapot tartósabb, az oxígénhiány- nyal küzdő szívizom elhal, vagyis irre­verzibilis sejtkárosodás jön létre. Elő­fordul, hogy a szívizomnak csak egé­szen kis részét éri az ártalom, ilyenkor a betegség nem annyira súlyos. Ha azonban a szívizom elhalása, vagyis a szívinfarktus bizonyos kritikus mé­retet meghalad, a beteg életveszély­be kerül. — A szívinfarktus tehát a koszorú­erek megbetegedésével kezdődik. Ké­rem, vázolja ezt a folyamatot. — A köznyelv úgy nevezi: a koszo­rúerek el meszesed ése. Ennek egyik változata az idős korral járó, szabály­szerűnek tekinthető érfal-megkeménye- dés. Ezek a kemény, de tág erek még funkcióképesek, ha teljesítményük csökkent is. A koszorúerek valódi megbetegedését nem ez, hanem az jelenti, ha az ér belső fala egy vagy több helyen megvastagszik. Előbb pu­ha, zsírban gazdag, majd keményebb, kötőszövettel vegyülő gócok alakulnak ki, s ahol ezek az érfalat megvastagí­tották, ott természetszerűleg szűkület keletkezik. Ezek a szűkületek önma­gukban is veszélyesek, mert nem kei! más, csak egy nagyobb izgalom, meg­erőltetés, vagy egyéb tényező, aminek következtében a szív vérigénye meg­nőj $ ezt a fokozott vérigényt a he­lyenként szűk koszorúerek már nem képesek kielégíteni. Ilyenkor történik az, amit említettem: a szívizom nem kap elegendő friss vért, „fullad", majd elhal. A koszorúerek szűkületei azonban minden külső ok nélkül is nagy veszélyt rejtegetnek, a szintén szívinfarktushoz vezető szívtrombózis veszélyét. Az említett gócot ugyanis úgy kell elképzelni, mint egy letakolt rögöt, amelyre az érfal belső hártya ja ránőtt. Ha ez megreped, a repe désbe a vér bejuthat és megalvad­hat. így előállt a szívtrombózis, mint o szívinfarktus közvetlen előzménye. Menedzser­betegség? — Mit tesznek az infarktusos beteg- gél? — Hazánkban már kiépültek az EKG-őrzőáliomások, ahol megvannak . a szükséges ellenőrző berendezések a szigorú mozdulatlanságban fektetett beteg állapotának megfigyelésére. Ál­talában a véralvadást gátió gyógyszer reket adnak az ilyen betegnek, hiszen ílyenko-r sosem lehet tudni, szívtrom- bózis^okozta-e az infarktust, vagy sem — Mennyire elterjedtek a sebészeti beavatkozások? — Ilyen állapotban ez fel sem me­rülhet, de előtte vagy később meg le­het kísérelni olyan beavatkozásokat, amelyek a keringést javítják. Ez a té­ma még világszerte vitatott, a módsze­rek gyermekcipőben járnak. — Mi akkor a szívinfa ktus gyógyí­tásának legjárhatóbb útja? — A megelőzés. Az igazi nagy kér­dés az, mi okozza korunkban e be­tegség számszerű növekedését Errői van szó ugyanis, nem arról, hogy ré­gebben nem tudták pontosan diag­nosztizálni a betegséget, ma pedig igen. Nem is arról, hogy korunkban megnőtt az átlagéletkor, bár kétségte­len, hogy az arányokat ez is befolyá­solja. Statisztikai adatok igazolják, hogy a szívinfarktusok száma nő, és hogy ez legalább háromnegyedrész­ben az ún. veszélyeztetettségi faktorok fokozódásával függ össze. — A szívinfarktust egyesek szerint menedzser-betegségnek lehet tekin­teni. — Ezt az ötvenes évek elejétől kezd­ve már vitatják. A dolog rendkívül bo­nyolult, összefügg a vizsgálódások ide­jével,-helyével is. Azzal is, hogy a ré­gebbi években pl. Amerikában eleve csak bizonyos, rétegeket vizsgáltak, mi­vel a biztosítás nem terjed ki a tár­sadalom egészére, ilyenformán az adatok sem megbízhatóul Egy két- . ségteíen tény van, hogy az utóbbi húsz esztendőben kimutatható a növeke­dés, és ez a veszélyeztetettségi fakto­rok növekedésével arányban áll. Megelőzhető — Melyek ezek a tényezők, amelyek a szívinfarktus szempontjából veszé­lyeztetetté teszik az egyént? — Voltak olyan vélemények, hogy a hajlam örökölhető. Ez így nem igaz, csak abban a formában, hogy egyes tényezők egyes családokban egyaránt hatnak, például a táplálkozási szoká­sok révén. Hogy tehát sorra vegyük a szívinfarktus kialakulásához erősen hozzájáruló körülményeket, ezek kö­zül egyik első helyen áll a nagymér­tékű nikotinfogyasztás. A nikotin a vérben olyan változásokat idéz elő, amelyek zöld utat nyitnak a koszorú­erek megbetegedésének. A vér zsíra- sodása, vagyis a szérum koleszterin tartalom a másik előidéző faktor. Vé­geztek néhány vizsgálatot, ezek sze­rint azok az emberek, akiknek 40 év körül a vérében magasabb volt a ko­leszterin tartalom bizonyos szintnél, tíz éven belül kiugróan magas százalék­ban kaptak szívinfarktust. Ennek a körülménynek éppen 35 és 60 év kö­zött van a legnagyobb jelentősége, tehát egyben a veszélyeztetettségi idő­szakban. Mondani is fölösleges, hogy ez a faktor a táplálkozás ésszerűsíté­sével kiküszöbölhető, vagy legalábbis csökkenthető. A harmadik, rendkívül erősen ható tényező a magas vérnyo­más. Ez a tényező, különösen, ha a magas koleszterin tartalommal pára- sül, már szinte biztossá teszi a veszé­lyeztetettséget Végül ide sorolhatiuk a cukorbetegséget az egyetlen fak­tort, ami sajnos, valóban örökölhető. Néhány, a többivel összefüggő, de más okokból eléggé nem hangsúlyoz­ható körülményt is hadd említsek: így például a tartós testsúlytöbbletet. Mindezek mellett iqen nagy a szív- infarktus kialakulásában a stressz sze­repe. Egyes emberek — úgy is nevez­zük őket: hí perreaktorok — o'yan al­katiak, hogy mindenre túlzóan, túlzott izgalommal, idegességgel reagálnak. Ezeknél .óriási jelentősége van a kör­nyezetnek, a környezet hatásainak. — M:t lehet tenni a szívinfarktus megelőzésire? — Az egyén, akinél az említett ve­szélyeztetettségi faktorok megtalálha­tók, csökkentheti ezek számát, hiszen elsősorban együtt jelentenek tényle­ges veszélyt. Aki zsírosán eszik, do- nányzik és még a vérnyomása is ma gas, le kell, hogy mondjon a ciga- ettáról és át keli, hogy alakítsa az étrendjét. A „fussunk versenyt a szív- infarktussal” jelszó hatása nem egé­szen egyértelmű, hisz nyilvánvaló hogy az összes többi tényezőt nem le­het kiegyenlíteni napi tíz perces fu­tással vagy más testmozgással. A tár­sadalomban még igen sok kihaszná­latlan lehetőség van a megelőzésre, ide sorolhatjuk a munkahelyi rehab'- litációt, sőt, a pályaválasztási tanács­adást is. „Betegje'öltek” — S mit tesz, mit tehet az orvos a betegért, aki rendszerint nem is tud­ja, hogy beteg vagy hogy azzá te­het? — Igen, a beteg sokszor nem tudja, hogy beteg, s az is lehet, hogy még nem az, de a fentemlített faktorok megléte, fokozódása következtében potenciálisan az. Mi pedig, a hét esz­tendő alatt csak a passzív betegfel­kutatásra szorítkozhattunk, arra ugyan­is, hogy a már panaszokkal hozzánk került betegeket nyilvántartásba vet­tük, rendszeresen ellenőrizzük, vizs­gáljuk. Az alapvető munkamódszer és egyben az orvosi munka tartalma ma már a gondozás, ami egyesíti magá­ban a gyógyítást és a megelőzést. Ha­zánkban, ahol az egészségügyi ellő tás mindenkire kiterjed, ezt meg is le­het oldani. Hét évi munkával Pécsett eljutottunk odáig, hogy most már gon­dolhatunk — az országban először - az aktív betegfelkutatásra is, arra te­hát, hogy akinek semmiféle panasza nincs még, de szívbetegség gyanúja merülhet fel nála, azt is gondozásba vesszük. Ezt a munkánkat a közeljö­vőben meg is kezdjük, a másirányú szűrőmunka mellett kiszűrjük tehát a szívinfarktus szempontjából veszélyez­tetett embereket is. Ha arra gondo­lunk, mi okozhatja a koszorúerek las­sú elváltozását, amely évek múlva az infarktushoz vezethet, világossá válik, hogy az egészen korai szakaszban hozzánk kerülőknél sok tényezőt meg­szüntethetünk, a betegséget tehát megelőzhetjük. Persze, ehhez maguk­nak a betegeknek, vagy „betegjelöl- teknek” a segítsége, belátása is szűk- ' séges; szükséges, hegy ismerjék a ve­szélyt, ami rájuk leselkedik, s a mó­dot is, ahogy ez ellen védekezhetnek — A szív betegrégei nálunk is az első helyen állnak a halált okozó be­tegségek közül. Akkor támadnak, ami­kor az ember élete legtermékenyebb korszakát éli, negyven és hatvan év között Nőket, férfiakat egyaránt ve­szélyeztet. Századunk közepétől egy­re terjed, egyre több áldozatot szed. Ha megállítható, csakis így, támadá­sának első idejében. Hadarna 1. A történet eseményt vagy esemé­nyek sorát jelenti. De van ennek a szónak a köznyelvitől eltérő értelme­zése is. Gondoljunk csak arra, hogy nagy történettudósaink ilyen címeket adtak műveiknek: Magyar történet. Egyetemes történet, Művészettörténet stb. Legújabban pedig megjelent a Vallástörténeti kislexikon. Ugyanakkor a középiskolai tankönyvekben a Tör­ténelem címszót találjuk. Nos, a tör­ténelem: történettudományt jelent. S a tankönyvírók részéről nem üres di­csekvés a „történelem”, mert varában tudományt igyekszenek nyújtani a 15— 18 éves diákoknak. Mármost felvetődik a gondolat: ha összevetünk egy terie- delmes, átfogó, magas színvonalú, nagyigényű, mondjuk 5 kötetes soro­zatot (ún. „történetet”) egy serdülők számára írt tankönyvvel („történelem­mel”), _ nem lövünk-e túl a célon az iskolai oktatásban, legalábbis a szán­dékot tekintve? Ha a tanulók viszonyulását nézzük a kérdéshez, az a tapasztalatunk, hogy a történetet szívesen tanulják, míg a történettudományt nehezebben fogják fel. Még azt sem állíthatjuk, hogy a szorgalom hiánya a döntő tényező, amikor tantárgyunkból gyenge ered­mények születnek, az érettségi vizsga legkritikusabb tárgya pedig gyakran éppen a történelem. A történelmi re­gények igen népszerűek felnőttek és fiatalok köriben egyaránt. Igen ám, de ezek elsősorban történetet, cselek­ményt, „mesét” nyújtanak anélkül, hogy meghamisítanák a valóságot. És ha van történész, aki lekicsinyli a szép- irodalomnak ezt a műfaját, helytelenül teszi. Mégpedig azért, mert — ezt egy­kori egyetemi professzorom is elisme­rően jelentette ki — a jó történelmi re­gény teljesebben, életszerűbben ábrá­zolja a kort, mint a j.par excellence” tudományos mű. Persze ehhez nem­csak tárgyi ismeretekkel kell rendel keznie az írónak, hanem a kor belső világát is érzékeltetnie kell. Mikszáth és Jókai pl. kevtésbé jó történelmi mű­veket alkottak, mint Móricz vagy Gár­donyi. Hogy miért? Mert az előbb1 kettő saját korának-világát vetíti visz- sza az előző századokba. Ugyanezt,a hibát azonban nemcsak írók, hanem tudósok is elkövethetik, sőt néha tudatosan meg is teszik. A XX. század első felében kezdődött a magyar történetírásban az a gyakor­lat (tisztelet a kivételnek), hogy a múlt tanulmányozását a napi politikával kapcsolták össze, nemegyszer ennek függvényévé tették. A középkort ezek­ben az évtizedekben vált divattá „sö­tét” jelzővel illetni. Ma már kezdünk kilábalni étből a tévedésből, annak tudatában, hogy a feudális társada­lom fejlődést hozott az ókori rabszol­gasághoz viszonyítva; - még akkor is. ha civilizációja, tudománya visszaesést mutatott néhány évszázadon keresztül. Viszont még mindig adósak vagyunk a középkori ember életének, világné­zetének tárgyilagosan tudományos áb­rázolásával, Mert ha a modern, nagy­városi ember fogalmai szerint ítéljük meg, akkor nyilván egyoldalú ered­ményre jutunk. De hogy még a látszatát is elke­rüljem, mintha nagy tudományú és jó­szándékú történettudósok munkáját szándékoznám bírálni, visszatérek alapkérdésünkhöz: az iskolai oktatás­hoz. A „játszva tanulás” módszertana már a múlté, nem is akarjuk vissza­hozni, főleg a középiskolában. De ha bizonyosak vagyunk benne, hogy az élet önmagában is „izgalmas”, érde­kes, akkor csak ezt kell a valósághoz híven bemutatni. Ehhez a munkához napjainkban már rengeteg eszköz áll a tanár rendelkezésére, a fali térké­pektől a múzeumok anyagán keresz­tül a szemelvénygyűjteményekig. A műemlékek védelme és propagálása országos mozgalommá vált. A történel­mi regények és filmek (bár az utóbbi­ak értéke néha kétes) közös megbe­szélésekre adnak alkalmat az órákon. Mindez mégsem pótolhatja teljesen a jó tankönyvet. A tanár természe­tesen életszerűvé tudja tenni a szöveg szárazságát, de ehhez túl sok időre és gyakran erejét meghaladó ener­giára volna szükség. A tanulók túl­nyomó része ugyanis (főleg a lányok) hajlamosak a történelemkönyv szöve­gének szó szerinti megtanulására. Tankönyveink (a végső célt tartva szem előtt) elsősorban a társadalomfejlődés vonalát követik, és nagyobbrészt azt nyújtják, amit az eseményekből kö­vetkeztetésként kellene levonni. Van itt még egy tényező, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. A történetírásnak az ógörögöknél épp­úgy volt múzsája (Klio), mint a mű­vészetek. Ma már természetesen a tudományok közé soroljuk, mégpedig az ún. humán (társadalom-) tudomá­nyokhoz. Ez nem rangsorolás, csu­pán minőségi megkülönböztetés. A matematikát tanító tanárok gyakran topa ztaliák, hogy tanításukba nem tudnak elvan nevelési célokat, érzelmi ráhatást bevinni, mint teszem fel az irodalmat, történelmet oktató pedagó­gusok. Igen ám, de ennek feltételeit biztosítani kell. A történelem árán a tanulók lelkesedjenek hazájukért és osztályukért, gyászolják a mártírokat, gyűlöljék az elnyomást és szülessenek bennük nemes elhatározások. De ha ezeket az érzelmeket otthon nem szítja a tankönyv hasonló tartalmú szövege, akkor még a leghibátlanabbul kidol­gozott elmélet is bizonyos hiányérze­tet kelt a fejlődő lélekben. Visszatérve a címhez, azzal kívá­nom befejezni: cselekmépyesebb tan­könyvekre volna szükségünk ahhoz, hogy a történetre fel lehessen épí­teni — tanár és diák közös munká­jával — a tudományos rendszert. Bán Valér Képzőinűvészeiníc kis'exikonfa Lantos Ferenc eddig megtett művészi útja töretlen és egyenes irányú. A leíró tájábrázo­lástól a jel képtérén ;tós legegyszerűbb, alapvető bázisához jutott. A kifejezés igénye művészetében a folt és a vo­nal viszonylataiból, szükségszerű ösz- szefüggésének képletéből indul. Az alapformák sokrétű összeépítésének törvényét kutatja, nem a bontás, ha­nem a szintézis, nem a kivonás, hanem az összeadás műveleteit végzi. Mun­kájának eredménye természetesen él­ményeire és tapasztalataira épül, — környezetére, mindennapjaira. Ezért a legszorosabban összefügg az em­berrel, az ember vágyaival, tetteivel. Az értelmes munka lehetőségeire kí­ván figyelmeztetni, túl a meglévőn, igenlő akarással kutatni az elérhetőt Színvilága, kompozícióinak képi rendje világos, tiszta és harmonikus. Dekoratív, de nem díszítő, hanem jel­teremtő szándékkal. Ez a szándék a modern építészet téralakításában, vizuális és esztétikai igényében reali­zálódik. Életének főbb adatai: szül. 1929. Pécs. A Képzőművészeti Főiskolán rajztanári diplomát szerzett. A Pécsi Tervező Vállalat művész-ter­vezője. 1952 óta vesz részt a dél- dunántúli képzőművészeti életben. Eddig kilenc egyéni kiállítása volt s rendszeresen szerepel a dél-dunán­Formák egymás között. 1967, Tusrajz. 51x73 cm. túli szervezet csoportos tárlatain. Több­ízben nyert megyei pályadíjat, ösz­töndíjat. Alkotómunkája mellett szé­leskörű képzőművészeti szervező és nevelő munkát végez. Három évig a megyei munkacsoport titkára volt. 1952 óta több szakkört vezetett. A mecseknadasdi muráiis művésztelep vezetője, s irányításával működik a Pécsi Képzőművészeti Stúdió. A Ma­gyar Képzőművészek Szövetségének tagja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents