Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
i DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. február 13. Kiss Dénes: János bácsi lottózott. Hetenként egy szelvénnyel1, s évek óta azonos számokkal. Mert egy szelvényt még neki, a kiskeresetűnek is megért a reménység. A műhelyirodában mór pénteken délben mindig tudták a számokat és kiírták egy fekete táblára. János bácsi pedig dél kárul, ebédszünetben mindig arra ment kocsijával. Azon a pénteki napon Is égy történt minden, akárcsak eddig, valamennyi pénteken. Akkor Is arra húzta a kocsiját, és megállt a táblánál, hogy megnézze a számokat. Nem vette észre, hogy körös-körül, a gépek ág-bogai közül, kaján tekintetek figyelik. Lassan, ahogy mindig szokta, megfontolt mozdulatokkal vette elő drótkeretes szemüvegét. Nem is azért, mintha arra gondolt volna komolyan, hogy nyert. Ez a kis szertartás inkább megszokás volt a reménység fenntartására. De mi ez? Miféle butaság! Váratlanul gyors mozdulattal kapta le orráról a szemüveget, mintha az égetné a bőrét. Valaki egy rövidet rőhhentett, de időben befogták a száját a többiek. Az öreg még a fejét is megrázta, mintha csak azt motyogná magának: „Nyugalom öreg, nyugalom”. Aztán lassú mozdulatokkal megtörölte overállja belsejébe a már jócskán összekarcolt lencséket és fel akarta tenni újra a szemüveget De ez nem ment olyan egyszerűen. Az egyik szárával elvétette a fülét. Annyira reszketett a keze, hogy csaknem kiesett a kezéből. A fiúkban dagadt a röhögés, majd kipukkasztotta őket. Az öregnek végre sikerült feltornászni az orrára a szemüveget. Es semmi kétség, a táblán most is az ő állandó számai virítottak Tériké krikszkraksz vonásaival. Mind az öt Ezt nem lehet elviselni. Közelebb ment, szemét le nem véve a számokról. Csaknem átesett kocsija rúdján. Sanyo, ez a röhej-fej, csaknem elrontotta a dolgot azzal a hülye képével, de szerencsére kéznél volt a géprongy. Nem is volt olyan olajos, azt nyomták a szájába. Az öreg valahogy átjutott a kocsi- rúdon. Ekkor már körülpillantott, de nem vett észre semmit. A fiúk visszahúzódtak, ő ímeg valósággal berontott- Ön szerint mit csinál most a felesége?- Dolgozik. Ezen a héten délutánom- Es az öné?- A gyerekekkel van.- Ez biztos?- Egészen biztos.- És az öné, tizedes?- Látja, ezt én is szeretném tud ni... KATONALEVELEK „Késő este von már, s én kimondhatatlanul fáradt vagyok. Egész nap mentünk, kocsira fel, kocsiról le, s közben ezernyi feladat. A rajpk, azt mondta: magából katona lesz, fiam, s én nem röhöghettem. A rajpia 19 éves, én 22... Egyébként minden rendben van, a pénzt megkaptam, köszönöm. Azt kérdezed, milyen a város? Hát milyen lenne? Fekete, üres, idegen. Ha kiengednek, csak járom az utcákat, csavargók össze-vissza, s közben egyre csak azt mondogatom magamban: Edit, Edit,-.Edit.,.” Évforduló Surányi Miklós Egy nap boldogság • műhelyirodába. Ott csak Tériké ült, a többiek ebédeltek. — Tériké! Térikéi A számoki... — mondta köszönés nélkül. Tériké, a csúnya Tériké kitűnően játszotta szerepét, örült, hogy a fiúk szóra méltatták. Bár érezte, hogy valami nem egészen helyes, örült, hogy a fiúkkal közös buliban vesz részt. Különben is balhé lesz, ha rosszul csinálja ... így mondták; meg is járhbtja. Tériké szegény, nem akarta megjárni. — Milyen számok, János bácsi? — állt föl, de nem nézett az öregre, ceruzájával babrált. — A lottó, Teriket A lottószámok! — Nem tudja még a számokat, János bácsi? - álmélkodott megint Tériké. - Hova is tettem a cetlit? - matatott az asztalon. — Dehogynem! Akarom mondani... a táblán ... — dadogott is, kezével kapkodott. — Tériké a táblán ... — Ma nem írtam volna ki? — nyúlt e fejéhez a csúnya lány és krétát kerített, indult ki a táblához. - Akkor kiírom - mondta még. Az öreg izgatottan követte. A lány emelte a krétát a tábla felé. Igen jól játszott, és boldog volt, hogy szerepelhetett. Ö látta a fiúkat is. Ez volt Tériké nagyjelenete. - De hiszen - torpant meg a keze mór kiírtam őket - mondta megint úgy, hogy egyetlen arcizma sem rendült. Még a fiúk felé is tudott kacsintani titokban. Azoknak imponált is a dolog. Ügy látták, hogy Tériké nem is annyira csúnya, hogy belevaló csaj. Egyikük cuppantva meg is jegyezte: „Egész klassz nő ez". János bácsi pedig már átlényegültén állt. Egyszerre akart kimondani sok szót és először artikulátlan kiáltás tört ki belőle és csak azután mondta: — ötös! Űristen, nyertem! - mind hangosabban kiáltozott. — Emberek! Nyertem! ötösöm vanl Az öltözőben, a kabátomban... ötös! Emberek! - futott lelkendezve géptől gépig, mint egy gyerek és már sírt, hangosan, szégyentelenül zokogott a boldogságtól. Piszkos öklével törülgette a szemét, el- maszatolta az arcát. Egész testét rázta a sírás, és a nevetés váltóláza. így ment ez fél órán át. Sokan szívszorongva nézték a kis öreget, akire nem lehetett ráismerni. Hát ennyi érzés lakik benne? Ez az a „Héjónos”? Alit a munka, áiltak az emberek és félni kezdtek. A fiúk még a térdüket csapkodták, úgy nevettek. Csöpi egész hosszában hentergett a röhögéstől. Az öreg kiáltozása, sírása-nevetése meg hol itt, hol ott hangzott fel a gépek között. A fiúk mindenhova követték, röhögve, egymást lökdösve lopakodtak utána, és mondogatták: „Ez aztán jó hecc!” „Klasszul sikerült!" Még fürdéskor, o zuhany alatt is röhögve utánozták az öreget. De jutott a gyárkapun kívülre is. Öbégatva mentek az utcán. Ügy érezték: be vannak rúgva és nem lehet abbahagyni a röhögést, pedig már fájt a hasuk, sajgott a fejük, pedig már jó lett volna különválni a többiektől és leülni valahová szótlanul. De nem lehetett. Meg kellett várni Terikét is. Jött is, kivirulva. Csókolgatták, „Ha nem hagyod abba ezt a siránkozást, én isten az atyám csinálok valami őrültséget. Mond, mit akarsz végülis, mit tegyek. Csapjak agyon valakit, vagy szökjek meg? Ezernyi a dolgom, a fejem olyan, mint a méhkas, te meg folyton csak sírsz, s macerálsz ,. „Ez a száz forint öcsié, vegyél neki kezeslábast, ez az ötvenes meg a Tiéd: menj el a fodrászhoz, legyél szép ..." „Nem, ne küldjél kaját, Édes. Azt nem mondom, hogy ez a Royal, de amit adnok, az elég, s ehető. Ital se kell, nem is szabad. Inkább gyakrabban írjál Kedves, s többet, annyit, mint annak idején,*az elején..." HÁROM PORTRÉ 0 Baloghné. „Én hálás szívvel köszönöm a sorsnak, hogy téged adott nékem, senki mást." A pirossal kivarrt, frissen vasalt és keményített falvédő alatt ülünk a ház enyatlen meleg helyiségében, -j ke \ bon, s az asszony ölelgették és beültek vele egy cukrászdába. Istenem, micsoda boldogsági Ezekkel a fiúkkal ül együtt Másnap reggel mindenki az őreget leste. Jött. Lassan poroszkálva, kissé meggörnyedten. Nem nézett semerre. Nem köszönt senkinek, neki se mert köszönni senki. De azért hallatszott néhány megjegyzés: „Jön a milliomos!" Nem törődött vele. Egyenesen' az irodához ment. A fiúk halkan követték és megálltak mögötte az ajtóban. Tériké fal arccal állt fői írógépe mögül.- Tériké — kezdte rekedt hangon az öreg -, én nem haragszom. Ne féljen ám. Én ...- Nem ... En nem ... - susogta Tériké. - Én nem ... - a fiúkra nézett és megérezte nagy bűnét, s teljes szívéből kiáltotta, eldobva a fiúk barátságát, a további randevúkat, e reményt - a fiúk. ök voltak!- A fiúk? — fordult meg az öreg a lány tekintetét követve és nézte, amint olyan tehetetlen összevisszaságban és furcsán vigyorogva állnak ott az ajtó keretében. Egy csomó fej hegyén-há- tán. — Szóval a fiúk...- No ésl - röfferrt fel valamelyikükből.- Én rájuk sem haragszom - mondta szelíden az öreg. - Nem haragudhatok rájuk, mert én fiúk, fiaim, ilyen boldog csaknem egy napig, még soha életemben nem voltam. Még gyerekkoromban sem. Soha... Ezt én csak megköszönhetem — folytatta őszinte, tiszta arccal és lassan elindult a kocsija felé. Lehet, hogy csak a fiúk vélték úgy, hogy görnyedtebben jár az öreg János, mint azelőtt szokott. nem fs próbálja eltitkolni mérhetetlen keserűségét — Van itt legény Is, nem ‘is egy, azokat miért nem vitték el? — Mióta házasok? — Négy éve múlt, s itt a két gyerek , — A férje mikor volt szabadságon? — Szabadságon még nem volt, de most vasárnap itthon volt eltávozáson. — Gyakran váltanak levelet? — Nem, inkább bemegyek hozzá Ha eljön a szombat, én már készülök, pakolom a szatyrot, s aztán vasárnap reggel az első busszal irány Pécs. Az úton mindig arra gondolok, mennyit beszélgetünk majd, elvégre ezernyi itthon a gond, de amikor ott vagyok, valahogy nem tudom magam kifejezni. Mi még nem voltunk távol egymástól ... Balogh István honvéd hidasi. A ház, ahol most a feleségével beszélgetünk, a szó legszorosabb értelmében üres, amióta bevonult. A gyerekek átjönnek a nagymamától, felülnek a konyha főfalára támaszkodó padra, s a világ minden kincséért se szólalnának meg. Az asszony simogatja, biztatja őket — no, mondjatok már valamit —, aztán hirtelen megint panaszkodni kezd. „Századvégi színezetű, fülledten szecessziós írásokkal indult, köztük a „Kantáié", a vidéki város jellegzetes rajza. Később festői és drámai képekben gazdag regényeiben, történelmi tablóiban a középkor, reneszánsz, rokokó korát festi. Liberálisan színezett konzervativizmussal szemlélte a történelmet; legnagyobb műve egy befejezetlenül maradt, hatalmasra méretezett, Széchenyi Istvánról szóló műve." A „Kis magyar irodalomtörténet" ezzel a három mondattal jellemzi Surányi Miklóst. Baranyában, Felsőmind- szenten, 1882 február 16-án született, a mai Kossuth Lajos utca 71. számú házban, amely akkor a számtartó-is- páni lakás volt Tíz éves korától kezdve, amikor Pécsre került és beiratkozott a ciszterci rend főgimnáziumába, a mai Nagy Lajos Gimnáziumba, elszakíthatatlan szálak fűzték a Mecsek alján elterülő patinás, romantikus, akkor még csöndes városhoz és irodalomhoz. Mély, megrázó hangja sűrűn csendült fel Pécsett, ahol az iskolai ünnepélyeken Petőfi Sándor és Vörösmarty Mihály verseit szavalta. Az egykori pécsi temetőfelügyelő fia: Surányi Miklós, az iskolai önképzőkörben nemes versengést folytatott Babits Mihállyal, old egy osztállyal járt alatta. A gimnázium 18 irodalmi pályázata közül tizenhetet Babits Mihály, egyet pedig Surányi Miklós nyert meg, de számtalan tanulmányáért is dicséretben részesült Az érettségi után beiratkozott a pécsi püspöki jogakadémiára. Elvégzése után azonban nem jogi pályára lépett, hanem újságíró és író lett. Belső munkatársa volt egy ideig a „íécsi Közlöny” című lap— A férjem Zetere»! dolgozott, őjobban megkereste a háromezret is. Ha itthon marad, szépen összeszedjük magunkat, most meg soha egy fillérem sincs. Csak tejre 300-350 forintot költők havonta ... — A szülei nem segítik? — Miből? Apám örül, ha az 13Ö0-at meg keresi... ® Simonné. Géza e ház minden helyiségében jelen van. A nagyszobában, ahol beszélgetünk, két példányban is: az egyik képen egyedül, felvetett fejjel, magabiztosan, a másikon kissé megilletődve, völegényi díszben, Piroskához bújva. — A férjem ügyében? Az ijedtség - Géza megint valami butaságot csinált?, s a remény: hátha a leszerelés miatt —, egyszerre fut át rajt. — Géza mikor volt itthon? — Akkor is csak egy eltávozást kapott, amikor megszületett a kicsi. Egy eltávozás - Pestről ... Az elején, amikor bevonult, gyakran jött. Kétszer pénzt is küldött — 400—400 forintot —, de aztán mintha történt volna vele valami. Egyik büntetést a másik után kapja. Mikor kérdeztem: mit jelentsen ez; azt mondta: rossz brigádba kenők, majd Budapestre és Máramaro»- szigetre költözött. Több könyvének megírásához Pécs városa, diákköri élménye adott ihletet Regényeiben: a „Kantáté"-ban, valamint a „Noé bárkájá"-ban, a pécsi utcák kelnek életre. „Csodavárók" eí- mű regényének színhelye pedig javarészt Baranya. „A gyújtogatok" Sás- don játszódik le, ahol éveken át éK nagybátyjánál. Pécsről szóló írásai valóságos színes leporellók. „öreg, romantikus város. A Mecsek hegység oldalában festői aszimmetriával nyújtózkodnak el a házsorok. A székesegyház négy tornya, mint egy középkori erősség. Török mecset, minaret, öreg romok, barátságos szőlők, őszi hervadásban pirosló erdők, fehér vili ókkal... nyáron selyem zöld füvet simogat a szellő... rózsákért a napos oldalon, Itt-ott még a fügefa is megterem, a tenger nincsen messze, a dél! szél meleg áramlatokat hoz a Balkán felől,.. valóságos trópusi levegő" — írta visszaemlékezéseiben. Helyesen állapította meg róla néhai Musrty László pécsi tanár, hogy; „Az egyetemes magyar irodalom Surányi Miklós fellépése után vett tudomást Pécs tájképéről és ismert« meg a pécsi tájkultúra különlegességét. ó az első neves magyar író, aki szándékosan művelte és érlelte magában a pécsi lelkiséget, s a betű sugall mazó erejével vetítette ki Pécs városképét és szellemi színeit a magyar irodalmi köztudatba“. Sutánk Miklós tervbevette, hogy történelmi regényt ir Janus Pannonius- ról, mert azt vallotta, hogy Pécs városát nem lehet kihagyni a humanizmus történetéből. Ezt a tervét azonban nem sikerült megvalósítania. Pusztai József »Oft*... A múttkor például egy hónapig nem tehette ki a lábát a laktanyából. Pedig nem rossz ember. Szereti a társaságot, talán ez az egy. Ha pénze van, senkitől se sajnálja. Lehet, hogy az ital miatt van mindaz, bár ő nemigen iszik. Keveset és mindenről csak felületesen ír, ez a baj. De a kicsit azt szereti, mindig kérdezi: mit tud már? — A gyereket ki akarta? — En már mindenképpen akartam. Most éppen hét-hetes ... Egyébként amióta megvan a gyerek, gyorsabban megy az idő, szinte repülnek a napok. A kollegák nagyon kedvesek, eljöttek meglátogatni a gyárból. A fonodában dolgoztam, ahol rengeteg nő van, mégis jutott rám idő. A szakszervezet is eljött, hoztak a fiamnak egy kis ruhát .., — Anyagi gondjai? — Kapom, ami a szülési szabadság-» ra jár, de állítólag azért is járna valami, hogy a férjem katona. Géza küldött is egy papírt, elvittem a tanácsra, de egyelőre semmi hír. Anyagi gondom persze így sincs: ha valami kell, itt van anya ... (3) Kati. A Nádorban ülünk, délelőtt 11 óra van, már jó félórája várunk, de barátom változatlan magabizto*Képzőmövészeink kislexikonja MARTYNFERENC művészete a két háború kőzöm „Párizsi iskola" szellemi légkörében formálódott. Tizenöt éves franciaországi tartózkodása ellenére életművében a hazai táj és folklór mélyen gyökerezik. Munkássága sokirányú: a gondosan megfigyelt természettanulmánytól az elvont megfogalmazású, színekkel szerkesztő absztrakcióig a festői és rajzi nyelv különböző módszerű útjain követhető. Műveit logikusan épített kompozíciós rend,'tiszta színvilág, harmónia jellemzi. Az élet, az átélt valóság jut kifejezésre alkotásain, a tartalmi mondanivaló igénye szerint egyszer közelebbi, máskor távolabbi kapcsolatban a természeti látvánnyal. Rajzai sorában külön csoportot jelölnek irodalmi illusztrációi, amelyek közül az utóbbi években több nyomtatásban is megjelent. E rajzok a magasfokú technikai tudás mellett a mű mély átélése s az írói gondolat teljesértékű, egyenrangú társai. Mint a dél-dunántúli képzőművészeti élet szervezője, 1940 óta fáradhatatlanul tevékenykedik a művészet, s a művészbarátok ügyeiért. Társadalmi érdeklődése és segítőkészsége éppoly sokoldalú, mint művészete: tizenöt éve városa bizalmából választott tanácstag. Életének főbb adatai; szül. 1899. Kaposvár. Gyermekkorát Rippl-Rónal mellett töltötte. Főiskoláit Budapesten és Bécsiben végezte. 1925-től 1940-ig Párizsban élt. Itt kiállító tagja volt az Abstraction-Creation művészcsoportnak. Több utazást tett Európa különböző országaiban. 1940 óta Pécsett él. 1929- től napjainkig számos kiállítása volt Budapesten és a Dunántúlon. 1962-ben a Munkácsy-díj I. fokozatával, 1969-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, 1970-ben elnyerte az Érdemes Művész címet. Több műve múzeumok tulajdonában van. A magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. . K4p; A „IwiMnyr’ tározóiból, ttot. I 4 A férjem katona..,
