Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
«ntMbraArn. DUNANTOLI NAPLÓ Puccini operája a Nemzeh Színházban Bohémélet // JK baAémsíg a művészet próbaideje; előszó az akadémiába, a kórházba vagy a hullaházba.” Murger bevezető sorol ezek, jnetye- két 1851-ben megjelent könyve, a Bohémélet (lo vie de Bohémé) előszavában olvashatunk. Puccini csaknem félévszázaddal később, máig legnépszerűbb operájában tette halhatatlanná Murger hőseit. E félévszázad alatt nagyot változott a bohémvilóg, s még jobban a róla alkotott erősen idealizált kép. Verlaine és Rimbaud verseikben, Daudet pedig noveücsoro- zatában tárta fel a »bohémek” küzdelmekkel, nélkülözésekkel terhes mindennapjait. azt az életet, mely minden látszólagos könnyedsége, vidámsága, búfelejtő nemtörődömsége ellenére • legtöbb benneélőnek csak szenvedést, kiábrándulást, tragédiát hozott Puccini minderről alig vesz tudomást 1896- ban bemutatott operájában művészi szinten utoljára ragyog tatja fel a bohémvilág romantikus szépségét Négy jelenetre, képre — mert a felvonás elnevezést az alkotók szándékosan kerülték — tagolódik a Bohémélet cselekménye. A hagyományos epero- librettókkal szemben itt »semmi sem történik", pontosabban: csak kis dolgok, kis mozaikok egymásutánját tótjuk. Ezekből azonban, nem is annyira a szöveg, mint sokkal inkább a zene segítségével, teljes emberi portrék rajzolódnak elénk, hús-vér figurák. A jelentéktelennek látszó szituációkból az 1830-as évek párizsi bohémvilága születik újjá az opera színpadon. Puccini nem kritizál, hanem élezhető szeretettel azonosul hőseivel, osztozik örömeikben és mókáikban, de együtt érez csalódottságukban, fájdalmaikban Is. Egyik méltatója találó szavaival »Puccini az érzelmek ébresztésének e művésze”. Valóban, ez a zene nem ismer formai kötöttségeket, a jellegzetes Puccini dallamokat egyetlen eél Irányítja: az érzelmek telítettsége. Ebből önmagában természetesen még nem születnének színpadi remekművek, ehhez elengedhetetlen a kitűnő színpad- ismeret és remek dramaturgiai érzék —- mindazok a tulajdonságok, melyek Puccini művészi portréjának hasonlóképpen Jellemzői. , * . Két erőssége von a Nemzeti Srihhár Bohémélet előadásának: a zenei irányítás és a rendezés. Ez a két »pillér” szerencsére olyan erős, hogy a kisebb- nagyobb egyenetlenségek terhe alatt sem roppan össze, ezért érezzük egé- czében megoldottnak a produkciót A január 29-1 bemutatót láttam, ezért az alábbiakban csak az első szereposztásról írhatok. Breitner Tamás vezényelt Mindvégig érezhetően kézben tartotta a zenekart és a színpadot az ő érdeme elsősorban az, hogy a Puecini-zene drámaisága és színpompája egyaránt érvényesült Egészséges hangzásra törekedett sehol sem engedett a szentimentalizmus csábításának. Érezhetően kidolgozottak az egyes részletek, ami Puccini esetében azért nélkülözhetetlen, mert gyakran szinte, pillanatonként változnak, ezer színben, kaleidoszkópszerűen viliódznak, a hangulatok, ezeket pedig éppen a zenekarnak kell egységesíteni, összetartani. Rangoson muzsikál a zenekar, s itt kell említenünk a rendkívül igényes feladatának jól helytálló kórust is (kar- igazgató: Károly Róbert). Hagyományosak, iflúziótkeltők a díszletek és jelmezek (tervezőjük: Vota Emil). Horváth Zoltán rendezése is minden dicséretet megérdemel. Neki kellett a „cselekmény nélküli” darabból valóságos életképek sorozatát teremteni és elhitetni a színpadon. A rendezőnek köszönhető, hogy a mozdulatok, gesztusok valóban kifejezések hordozói. Remekül érzékelteti az opera megannyi fénytörését, azt, ahol a bur- leszkszerű vígopera jelenetek szinte átmenet nélkül érzelmes szerelmi kettősbe torkollnak; vagy a harmadik felvonás kezdetének és folytatásának ellentétét, vagy a negyedik felvonás elsöté- tedését: a barátok kirobbanó vidám hangulatával, a hirtelen „váltással”, Musette és Mimi megérkezésével. Sorolhatnánk tovább a rendezés sikerét Jelző példákat, de talán elég, ha még csak egyre utalunk: a második felvonás „tömegmozgatásáro". A viszonylag kis színpadra Horváth Zoltán színesen kavargó életet vitt Tökéletesen átéljük a párizsi Momus-kávéház körüli karácsonyesti népünnepélyt, o társaság óvódáséit, játékait És akárcsak a zenei Irányításnál, a rendezésnél is ki kell emelnünk, hogy kerülte az érzelgősséget még az arra legvonzóbb pillanatokban Is, gondolok itt a záró- jelenetre elsősorban. • Rodoiph meg személyesftője Réti Csaba. Az első felvonás kezdetén érezhető indiszpozícióval, vagy Idegességgel küzdött, később fokozatosan feloldódott. Különösen magas hangjai szépek, erősek és hatásosak. Néhány nagyon jó pillanatából következtethetünk arra, hogy nekivaló szerepet kapott, s később kiforrottabb, kiegyenlítettebb figurát vihet majd a színpadra. „Schaunard, a nagy zeneszerző, Gustave Collíné, a nagy filozófus, Marcel, a nagy festő” (így nevezik egymást a darabban) alakítói is tetszettek: Ber- czelli Tibor, Marczis Demeter és Bolla Tibor színészi alakítása is jó, különösen a felszabadultabb Jelenetekben (1. és ÍV. feW. kezdete). ínekük azonban, Marczis Demetert kivéve, nem mindenhol pontos és tiszta. Alcindort, az öreg gavallért Molnár Miklós keltette életre, liangban-játékban egyaránt lllúziót- adóan. Virutze János és Visnyei Tibor kisebb szerepeikkel jól alkalmazkodtak az együttesbe. A darab női főszereplőjét, Németh Alicet korábbi szereplései alapján, bevallom, alig tudtam elképzelni Mimi megformálójának. Igaz, a partitúra lírai szopránt, vogy líraibb jellegű drámai szopránt ír elő, s ez utóbbi kategória ráillik a művésznőre. De hangját, hangszínét az előadás hallatán is túl súlyosnak, sötétnek érzem Mimi törékeny figurájához. Kétségtelen, Németh Alice nemcsak szépcsengésű hang, de kiművelt technika birtokosa, így sok mindent nagyon szépen sikerült megvalósítania. A teljes élményt azonban zavarták a nála eddig csak nagyon ritkán tapasztalt intonációs problémák, melyek az Indiszpozíció mellett alighanem a nem-testére-sza- bott szerepkör számlájára írhatók. Ágoston Edit pontosan elhitette azt a figurát, melyről így írt Murger: „szép, húszéves lány volt.., sok kacérság- gal... Természetében volt az elegancia tehetsége ... Fellázadt minden zsarnokság ellen: csak egy szabályt ismert, szeszélyét Az egyetlen férfi, akit szeretett, Marcel volt — talán mert csők 6 tudott neki szenvedést akozni. De a luxust egyszerűen egészsége kívánta ...” Jóízűen énekelt és játszott — talán a Musettektől megszokottnál Is' kicsit harsányabban, de seholsem rikítóan, inkább őszintén és meggyőzően, S Németh Aiicehoz hasonlóan légköre volt, amit azért kell hangsúlyoznunk, mert a Puecini-operók mindig „asszony-centrikusak”, $ ©nélkül az atmoszférateremtés nélkül feltétlen csorbát szenvedne a dramaturgiai egyensúly. Nem először és remélhetőleg nem utoljára számolhatunk be arról, hogy sikeresnek ígérkező produkcióval gazdagodott a pécsi operatársulat repertoárja. Várjuk a további premiereket, a tervezett opeiasiágereket és a kevésbé ismert, vagy ma-születő újabb operák bemutatóit Juhász Előd RICHARD BURTON ÉS LIZ TAYLOR BUDAPESTEN. Kit világhírű művész érkezett február 7-én délután magánrepülögépen a Ferihegyi repülőtérre. A „Kékszakáll” című NSZK— francia—olasz koprodukció« film helyszíni forgatását már meg is kezdték Budapesten Rkhard Burtonna! a főszerepben. Richard Burtont elkísérte felesége — Liz Taylor, a y:'«gh'rü fflmsxínésznő. Képünkön: RichcmJ Búdon és liz Tayloi a repülőtéren, Janus Pannonius Guarino nagysága — Részlet a Guarino-panegiricuszból — Senkit a hosszú ókor nem szült mást, oki inkább használt volna a népeknek, Tyrins daliája földeket és vizeket mentett meg szörnyetegektől, sőt a sötét Orcus házőrző Cerberusát is — három láncot kötve a három nyakra — kihozta, föl, hozzánk, és tűrnie kellett annak a fényt itt Am te a Barbárságot, melynél szörnyetegsbb a poklok mélyén sincs, azt űzted el innen a földről, s ott jajgat, sir újra a mély Styx árnyai közt most. Nincsen a Mindenségben a Napnál semmi csodásabb: ö Jupiter szeme, ö a világ értelme, a fénynek atyja, a hő forrása, az ég szíve, lelke a légnek, csillag-kormányzó, a szabályos idő tagolója, élők élete, érzők érzékiése, szülőnők magzata, gazdagság, tisztesség osztogatása, termő-párja a fölánek-víznek, sors-alakitó, legfőbb istenség, és egymaga mindenik isten: hívja akár Attisnak a frig, Adonisnak a szír nép, Perzsia Mithrasként tisztelje, Pharos Serapisként, fegea Pánnak lássa, sirassa benne Ozirist Memphisz városa. Mégis, bár gyógyítja a fájást, s lángjával bár mindent fénybe borit a világon: olykor vészes dárdákat hajigái fene balja, s mély árnyékba meríti sugár-küllős ragyogását; többször alant járván elbágyad a téli hidegben, és míg — mert ez a rend —, meghátrál mindig az éjtől, gyűlöli váltó nővérét, hogy az ott van az égen. Más a te fényed: lelkek kapják, nem tunya testek, s nincs fogyatéka e fénynek, nem lankad soha semmit, éjszaka éppúgy ébren van, mint hogyha a nap süt, s gyógyitgatja az ostobaság tenger nyavalyáját. így hát nem hinném, hogy az Ég szándéka, kegyelme nélkül jöttél éppen most és éppen ilyennek. Csorba Győző fordításé Hangversenykrónika 1/ A Téli-bérlet utolsó zenekari hangversenyeként. francia műsor zárta le a nemzeti zenék — bécsi, orosz, magyar, cseh — összeállításainak sorát A hangverseny érdekességét növelte, hogy francia karmester, dijoni vendég: André Ameller vezényelte a Pécsi Filharmonikus Zenekart. „Nem karmester vagyok, hanem muzsikus" — mondta bemutatkozásakor Ameller, s tegyük rögtön hozzá: széles látókörű, kiválóan képzett muzsikus, akinek egy igen szép hangverseny élményét és emlékét köszönhetjük. A múlt század legvégén keletkezett a modern zenekari muzsika egyik legfontosabb előfutára, Debussy: Egy faun délutánja. A színek és vonalak impresz- szionista kezelésében a kortárs festészettel együtt elfordul a romantikától, hatása mindmáig kimutatható. Barth István érzékenyen formált fuvolaszólóját sikerült a zenekarnak valódi impresszionista környezetbe ágyaznia, Ameller mesterien keverte ki a világos vonalvezetés és az elmosódó kontúrok arányát Ravel balkézre írt zongoraversenye már az első világháború utáni évekből .való. Antik ünnepeket idéző nemes pátosz, ódon veretű dallam- és hang- zalvilág elegyedik itt az akkortájt még alig felfedezett jazzhatásokkal. A „túlságosan is jó akusztikájú” Liszt-teremben szinte reménytelen és helyenként egyoldalú volt a félkezes hangszer és a nagyzenekar koncsertálása. Fellegi Ádám fölényesen uralta igen nehéz szólamát, latin világossággal építette fel az egytételes versenymű hatalmas ívét Miként Ravel zongoraversenyeit is hallhatta már a pécsi közönség Bánky József előadásában, Honegger Dávid király-a sem ezúttal hangzott el Pécsett először, nyolc évvel ezelőtt bemutatta már a Liszt Ferenc Kórus Antal György vezényletével. A mostani előadás —, amely Honegger születésének 80. évfordulójára emlékeztető — azonban új betanulást igényelt, hiszen az eltelt, idő alatt az énekkar csaknem teljesen kicserélődött. Honegger szimfonikus zsoltára, mely eredetileg színpadi kísérőzenének készült, a keletkezése óta eltelt fél évszázad alatt órától iurnként hódította meg a zenét szerető embereket. t. nagylélegzetű remekmű gondos, ugyanakkor nagyvonalú életrekeitésé- nél világlott ki, milyen jó muzsikus a dijoni vendégkarmester. Bánfly György narrátora az egész előadás tónusát meghatározta, szuggesztiven és együtt érzőn vezetett végig a történés fordulatain. Andor Éva gyönyörű, hatalmas erejű, kristálytisztán éneklő szopránhangja, Barlay Zsuzsa átélt, muzikális altja, Szigeti László kifejező éneke mind hozzájárultak az előadás nagy hatásához és sikeréhez. Külön kiemelést érdemel a Liszt Ferenc Kórus. Intonációban, intenzitásban, kifejezésben egyaránt óriási feladat hárult az előadásban lényegében főszereplő énekkarra. Kiváltképpen a harsány, akkor- díkus tömbökben remekeltek, de igen szépen sikerűit mindkét Alleluja hosz- szúívű felépítése is. Feltétlen elismerést érdeme! a zenekar játéka is, bár az a körülmény, hogy a karmester figyelme szükségszerűen megoszlott a sok szereplő között, őket sújtotta leginkább. A vonósok inkább a líraibb, halk részekben, a fúvósok pedig az induló- és fanfárzenékben tűntek ki. * Szépszámú közönség örült a szerdai kamaraest szép produkcióinak is. Joggal tekinti közönségünk szívügyének o szereplő fiatal művészek és művészjelöltek szereplését, művészi fejlődését, hiszen mind a négyen Pécsett végezték zenei tanulmányaik jelentős, talán döntő részét, örömünk és jogos büszkeségünk, hogy évről évre magasabb színvonallal örvendeztetnek meg. Érdekes, példamutató 'kezdeményezés, hogy Kircsi László hangversenyei egyben rögtönzött kiállítások is, ezúttal Kismányoki Károly képeit tekinthettük rneg a Liszt-terem előcsarnokában. Kitűnő oboaművészünk, Kircsi László ismét bizonyította, hogy egyike a város legmélyebb tehetségű, jói felkészült muzsikusainak. Nemes oboahangja, dallamformáló készsége különösen a barokk művek (Händel: g-molt szonáta és Marcello: Concerto) lassú tételeiben mutatkozott meg. A gyors tételeket azonban kissé elsietettnek találtuk, Az igazi élményt, mint már sokadszor, ez alkalommal is századunk ismeretlen műveinek bemutatásává! szerezte. Castered Oboaszőnáta és Makoto Shinohara Obsession (Rögeszme) c. művei technikában — főként ritmikában — és kifejezésben egyaránt hallatlanul nagyigényűek. Kircsi László teljesen járatos e világban, a nálunk még ismeretien stílusokban a legnagyobb természetességgel, fölényes fel- készültséggel, meggyőző erővel — és mindezek folytán átütő sikerrel játszik. Zongorakísérője, Sz. Simonfai Mária ugyancsak lelkiismeretes felkészülésről tett bizonyságot. A helyenként roppant nehéz kíséretet tisztán, megbízhatón, muzikálisan játszotta. Igen igényes műsorral lépett a közönség elé Ligeti András. A bedeyülés virtuóz eleméinek elsajátítása terén lépett előre a legnagyobbat az utóbbi időben. Bizet—Sarasate Carmen fantáziájának nyaktörő nehézségeit szinte hibátlanul oldotta meg A Bach-téíe- lek még további érlelést és érlelődést igényelnek, de előadásuk máris sokat ígér és sejtet. Nem kis vállalkozás volt Ravel hegedű-zongora szonátájának műsorra tűzése sem. Az igen jói megoldott előadáson meglátszott Mihály András kiváló iskolájának a nyoma, de az is ismételten kiviláglott, hogy Ligeti András nagytehetségű ifjú muzsikus, akitől sokat várhatunk. landó Jenő a zongorakísérő és kamarapartner szerepében legalább azt a magas színvonalat nyújtotta, amit szólószereplései során már megszoktunk tőle. Nagyszerű érzéke van az együttjátszáshoz, az arányok alakításához. Talán nem tévedünk, ha megjósoljuk, hogy a kamaramuzsikálás lesz a jövőben egyik legsikeresebb területe. Siesztay Zsolt » i
