Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-18 / 14. szám

1972. Január 18. DUNÁNTÚLI NAPLÓ & Négy és fél évtized az emberekért... Dr. Szabi József és dr. Barla Szabó Jenő kitüntetése Dr. Szabó József Nyugállományba vonult Ba­ranya megye két ismert orvosa: dr. Szabó József, a harkányi gyógyfürdőkórház igazgató fő­orvosa, és dr. Barla Szabó Je­nő, a pécsi megyei gyermek- kórház igazgató főorvosa. Több mint négy és fél évtizedes gyó­gyító-kutató munkájuk elisme­réséül az Elnöki Tanács mind­kettőjüket a Munka érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetéseket hétfőn délben Horváth Lajos, a Megyei Tanács elnöke nyújtotta át Életútjuk két ponton azonos. Negyvenhat esztendővel ezelőtt együtt dolgoztak egy pécsi kli­nikán, s onnan indultak azonos céllal, de más-más utakon to­vább. Most, a Megyei Tanács elnökének irodájában újból ta­lálkoztak ... <* Nehéz rostálni az emlékeket, j», hiszen mindegyik kedves, nehéz majd egy fél évszázad munká­ját néhány mondatba tömörí­teni, hiszen a nagy dolgok szür­ke hétköznapok munkájából születtek.- Tulajdonképpen minden nap élményt jelentett. Az az időszak is, amikor Baranyában még csak egyetlen mentőautó volt, és mi, körzeti orvosok vé­geztünk komoly műtéteket... Vagy mondok mást: amikor ná­lunk még nem volt komoly tü­dőbeteg-ellátás, vidéken én csi­náltam meg az első tüdőtöltést, és mi hoztuk létre Dél-Dunón- túlon elsőként a tüdőtöltő ál­lomást — mondja dr. Szabó Jó­zsef, aki egész orvosi pályafu­tása alatt Baranyában dolgo­zott. Csak a legfontosabb dol­gokat említi, s a további kér- dezősködést szerényen elhárít­ja: „ennyi talán elég is lesz..." Igen, ennyi is elég lenne, de hadd mondjuk el helyette, hogy nagy része volt a megyei isko­lafogászat megszervezésében, hogy ő szervezte újjá Baranyá­ban 1947-ben a megyei Vörös- keresztet, hogy dr. Szabó József vezetése alatt itt indultak be az országban először az ápolónői tanfolyamok, hogy 1966 óta az ö irányításával indult gyors fej­lődésnek, és vívott ki nemzetkö­zi rangot a harkányi gyógyfür­dőkórház ... És a sort még most sem fejezhetjük be, mert a kitüntetés átvétele után ez volt az első mondata: „ha gya­korlatunkra, tapasztalatunkra továbbra is szüksége lesz a me­gyének, mindig szívesen segí­tünk ..." A megyei gyermekkórház tör­ténete és dr. Barla Szabó Jenő életútja tulajdonképpen azonos. Csak a főbb dátumok: 1938- ban gyermekmenhely volt Pé­csett, amelynek dr. Barla Szabó Jenő az igazgató főorvosa. A gyermekmenhelyből később gyermekvédő intézet lett, 1953- ban állami gyermekkórház, 1954 óta megyei gyermekkór­ház, 195? óta pedig 200 ágyas szakosított gyermekkórház. — A tízezernyi élményből na­gyon sokat ki lehetne emelni, mégis, ez a legnagyobb: az or­Dr. Barla Szabó Jenő szagban először és mindmáig egyedül, itt sikerült önálló sza­kosított gyermekkórházat létre­hozni, a felnőtteket gyógyító megyei kórházak mintájára. Koncepciómat elfogadta az egészségügyi miniszter is, és a mi példánk alapján ajánlotta országos bevezetésre — mondja dr. Barla Szabó Jenő. Felesle­ges lenne erről többet monda­ni: élete munkáját áldozta erre az intézményre — a gyerekek érdekében. Mindent értük tett: vidéken ugyancsak először, megszervezte a gyermek-szív- gondozát, segített a mecsekjá- nosi csecsemőotthon létrehozá­sában. A Magyar Gyermekgyó­gyász Szakcsoportban igazgató tanácstag, országos gyermek­gyógyász-kongresszusok előadó­ja, öt nyelven több mint húsz tudományos munkája jelent meg. Szabad idejét ezután Is meg­osztja: gyerekeket gyógyít, és j kedvenc növényeit ápolja. Dr. | Sztrókay után ő az ország leg­nagyobb növénygyűjtője ... d. k. J- i A Philips cég képviselői Pécsett A TITÁN Nagykereskedel­mi Vállalat vendégeként va­sárnap Pécsett tartózkodott S. Glastra és W. F. L. Keuls az N. V. Philips cég kelet- éurópai területének igazga­tói. Ä világhírű vállalat négy éve exportál márkás cikkeket a TITAN-nak, amely ebben az évben tovább kívánja bővíteni a választékot. A holland cég képviselői kéré­sünkre rövid áttekintést ad­tak vállalatuk eddigi munká­járól. — A Philips fivérek 1891- ben alapították a gyárat. Miután nagy volt a konkur- rencia, számításaikat nem találták meg. Már-már elad­ni kényszerültek, de nem kapták meg á kért huszon­ötezer gulden aranyat A Philips cég tehát fennma­radt, s azóta óriás-vállalat­tá fejlődött. Jelenleg három- százezer alkalmazottal hat­vanöt országban rtiintegy 15 milliárd gulden értékben gyárt különböző cikkeket, amelyek a világ minden ré­szébe eljutnak. — Hazánkban a jó mi­nőségű lemezjátszók és rá­diók a legismertebbek. Ezen túl még milyen termékeik vannak? — Tartós fogyasztási cik­keket és termelőeszközöket egyaránt gyártunk a rádiók­tól a hűtőszekrényig, a pa­rányi műszerektől a kompu­terig — mondja W. F. L. Keuls. — Magyarországra rádió­kat, magnetofonokat, lemez­játszókat, villanyborotvákat és néhány háztartási qépet szállítunk. A TITÁN Nagy­kereskedelmi Vállalat hír­adástechnikai termékeket vásárolt, illetve vásárol a jövőben is tőlünk. A mai tárgyalással az 1972. évi szerződéskötést készítjük elő. H. T. A Mecseki Szénbányák munkásőr zászlóalja nyerte el a vándorserleget Ünnepi egységgyíílés Komlón Kitüntetett munkásörök egy csoportja, az ünnepségen A Munkásőrség Központi Kó­rusának nagyszerű műsorával kezdődött vasárnap délelőtt a komlói munkásszálló nagyter­mében a Mecseki Szénbányák Steinmetz Miklós munkásőr- zászlóaljának ünnepi egység­gyűlése. A párt önkéntes fegy veres testületének megalakulá­sa óta eltelt 15 esztendő, s ezen belül az 1971-es év munkájá­nak, eredményeinek értékelésé­re eljött Novics János, a Bara­nya megyei Pártbizottság titka ra, dr. Bánki Nándor, a Mecse­ki Szénbányák Pártbizottságá­nak megbízott titkára, Földes Róbert, a Munkásőrség Orszá­gos Parancsnokságának osz­tályvezetője és Vass István me­gyei parancsnokhelyettes. Vis- licz Ivanczicz ezredes, katonai attasé személyében a Lengyel | Népköztársaság budapesti j nagykövetsége is képviseltette magát. Resztvettek továbbá az í egységgyűlésen a vállalat igaz- i gatóságának, KISZ és szakszer­A remények déle'őttje Bemondó kerestetett — „Tilos jelzésnél indult el kerékpárjával tegnap reggel a Szabadság út és a József At­tila utca kereszteződésében Takács Ferenc pécsi lakos, s összeütközött egy szabályosan balra nagy ívben kanyarodó tehergépkocsival". — Jó, köszönöm elég — szól a mikrofonon keresztül az üveg­falon túlra a rádióriporter, majd kollégáihoz fordul: — Szép a hangszíne. Olyan, mint Kudliké. Olvastassuk még. — Kérem, folytassa a követ­kező hírrel, de előbb figyelme­sen tanulmányozza át. — Azt hiszem, érdemes fog­lalkozni vele — fűzi hozzá a rádió vezetője. — Három mon­datból meg lehet állapítani, hogy alkalmas-e. Hatvannégyen tolongtak va­sárnap reggel a Pécsi Rádió előtt. Fiatal fiúk, lányok. Vala­mennyien bemondók szeretné­nek lenni. Az arcokon nem- tikolt izgalom. A rádió ismeret­len, a kívülálló előtt szinte eg­zotikus világa vonzó. Varázsa van. Van, aki talán hírnévre vágyik... „Mindenesetre meg­próbáljuk" — mondták azok is, akiknek szemmel láthatóan és füllel hallhatóan semmi esé­lyük nem volt. „Hátha sikerű!...’’ Szőke fiatalember ül a mikro­fon elé. Sóhajt. — Izgul egy kicsit? — Nem is kicsit... — Ha int a technikus kollé­ga, mondja be o nevét és a lakcímét, majd olvassa a hírt. — Értelmesen, kifejezően ol­vas, jó a hangszíne — mondja a riporter, majd ótszól oz üveg­falon. — Most játsszunk riporterest. Maga mellett ül a Somogyvári Valéria, aki — mondjuk — női labdarúgó. Készítsen vele vil­láminterjút az Ifjúsági randevú kettőtől hatig című műsorba. — Azt hiszem, visszahívjuk a fiút — jegyzi meg a stúdió ve­zetője. — Egészen jól csinálta. Pirospulóveres lány olvas. Ta­goltan, határozottan beszél. — Jaj, ne így! Úgy hangzott, mint egy külpolitikai kommen­tár. Próbálja kicsit melegebben, szívből jövően. Mintha a bará­tainak mesélne. — Ez meg az ellenkező vég­let volt. Mint egy altatódal, vagy gyászmise. Valahol a ket­tő között. A bemondó'elölt erőt vesz magán, koncentrál, s most már sokkal jobban sikerül. — Mi a foglalkozása? — Művészeti előadó vagyok. — Hol lakik? — Kicsit meglepő a válaszom. Egerben. — S hogy került ide? — Olvastam a Dunántúli Naplóban — jár a munkahe­lyemre, — hogy bemondó- felvételt hirdetnek, s gondol­tam, megpróbálom. Úgyis Pécs­re szeretnék jönni. Fél tizenegy felé még mindig újabb jelentkezők jönnek. — Sokan vannak, de sajnos, kevesebb a fiú. A keretszám nincs meghatározva, aki tehet­séges, azzal később foglalko- iunk — mond'ák a rádiósok. — Mindenkit írásban értesítünk az eredményről. — Éppen így izgultam annak idején — emlékezik az egyik riporter. — Én is hirdetés alap­ján jelentkeztem. Sikerült... — Panics — vezeti bizottságának vezetői, a társ fegyveres testületek és az üzemek képviselői. Dóri István egységparancs­nok Novics János elvtársnak tett jelentése és üdvözlőbeszó- de után Vass István, a megyei parancsnok helyettese felolvas­ta a munkásőrség országos pa­rancsnokának az évforduló al­kalmából kiadott díszparan­csát. Ezt követően a vállalati pártbizottság nevében dr. Bánki Nándor mondott ünnepi beszé­det. Röviden visszatekintett a fegy­veres testület megalakulásának Időszakára, megállapítva, hogy az ellenforradalom utáni ne­héz helyzetben munkásosztá­lyunk és a párt legjobbjai fog tak fegyvert. A bányászok har­cos hagyományaikhoz méltóan az elsők között keltek szocialis­ta hazánk védelmére. A mun­kásőrség azóta létszámában, szervezettségében, felszereltsé­gében megerősödve, a fegyver- forgatás tudnivalóit áldozatos tanulással és munkával elsajá­títva, ma is szilárd bázisa a pártnak. A bányász-munkásőrök rr unkahelyükön is példamutató­nk, a termelő munkában is min­dig ott találjuk őket, ahol a legnehezebb feladatokat vállal­hatják. Beszéde végén Bánki Nándor elvtárs további sikere­ket kívánt az egység minden tagjának. A szolgálati érdemérmek és egyéb kitüntetések átadása kö­vetkezett ezután. A 15 éves szolgálat elismerését jelentő ér­met 53, a 10 évest 10 munkás- őrnek nyújtották át. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany és ezüst fokozatával, illetve o Munkásőrség Emlékjelvénnye! egy-egy munkásőrt tüntettek ki. A különböző szervek és szer vezetek képviselőinek üdvözlő beszédét követően Novics János elvtórs felolvasta a Megyei Pártbizottság levelét majd át­adta a megye legjobb önálló egységének járó vándorserle­get, amelyet a zászlóalj évi te­vékenységével érdemelt ki. Az ünnepség második részé­ben elbúcsúztatták a leszerelő és tartalékállományba vonuló idős munkásőröket, és esküt tettek a helyükbe lépő fiatalok. Az egységgyűlés befejeztével a Mecseki Szénbányák Pártbi­zottsága és igazgatósága a Ju­hász Gyula klubban fogadást adott a 15 éve szolgálatot tel jesítő, illetve a kitüntetett mun­kásőrök tiszteletére. A be••• cndé;eleiteket a Pécsi Rádió zenei stúdiójában Borsos József, a rádió vezetője üdvözölte Hegy nap a!a!t 15 fokká! csökkent a hőmérséklet Több közkút befagyott Pécsett — Didergő lakók A múlt hét elején még — ja­nuári ritkaságként — rügyező fákról, tavaszt érző, fészekrakó madarakról, veróíényes, kelle­mes időjárásról adhattak hírt a lapok. A késlekedő tél megle­hetősen hirtelen érte el hazán­kat, s utolsóként Baranyát. A Misinán lévő meteorológiai ál­lomás tájékoztatása szerint négy nap alatt 15 fokkal csökkent a hőmérséklet Pécsett. Hétfőn mínusz 15 fok volt a legalacso­nyabb hőmérséklet, de a leg­melegebb is igazi száraz fagy mínusz 11.4 fok. Az ország töb­bi részén megindult a havazás, megyénk közséqeiből azonban csak hószállingózást jelentettek. Az utóbbi 48 órában szinte egycsapásra bejegesedtek a folyók, tavak. A Balatont össze­függő 4—10 centiméter vastag páncél borítja, s a Duna is zajlik. Mohácsnál a víztükör 30 százalékán jégtáblák úszkálnak, a komp a parton vesztegel. Teg­nap csupán egy hajó, a Ben­degúz merészkedett ki, a jég­táblák között manőverezve tud­ta csak elérni a szigeti rév ki­kötőjét. Megszűnt a kompközle- kedés Dunaszekcsőn is, ahol egyelőre a 40 személyes Új­mohács nevű haió bonyolítja le a forgalmat a folyó két partja között. A Révátkelési Vállalat igazgatójának tóiékoztatása szerint: ha a jégzajlás erősödik, a hajóforgalmat is szünetelte­tik. A hirtelen lehűlés az ivóvíz- ellátásban okozott kisebb fenn­akadásokat Pécsett. Hétfőre több utcai közkút, valamint víz­vezeték szerelvény elfagyott. így, többek között a Duna vezetéken előforduló fagyás miatt másik vezetékvonaira kellett átterelni a vizet. A javítás miatt tegnap délelőtt több órán át nem volt ivóvíz Pécs belvárosában. A Pécsi Víz- és Csatornamű sze­relőinek „meleg” napjuk volt, percnyi megállás nélkül csengett a telefon, segítséget kértek.. Sajnos, meglehetősen sok téves bejelentés érkezett, amikor nem a Vízmű vezetékevei volt baj, csupán a kellően nem téliesített kifolyó csapok, vízórák fagytak be. Jelentősebb csőtörés ezidáig nem volt, mindenesetre meg­erősített ügyeletét tartanak, hogy a vízellátásban ne legyen fennakadás. Az idei első igazán fagyos napon már több helyütt problé­mák voltak a hőszolgál .aíásban. Elsősorban az egycsöves fűtési rendszerrel ellátott Tüzér utca környéki, valamint újmecsekal- jai házak alsóbb szintjein pa­naszkodtak a lakók. Radiátor- lyukadós miatt dideregtek a Páfrány utca 43 számú ház la­kói is, napközben azonban a hibát sikerült kijavítani. A közlekedésben ezidáig min­den rendben. Prob1 imát okozott ugyan néhány autóbusz és te­herkocsi lefagyása, kisebb ké­sések, lényeges fennakadás azonban nem volt. Igaz, még csak az elején tartunk. * I ?

Next

/
Thumbnails
Contents