Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
DUNANTOU NAPLÓ tftt. december It. <S Fehér Klára: A FARKAS Ö téves lehettem, amikor életemben először utaztam vonaton. Nagymamához utaztunk, a szomszéd városkába. Apám előre sietett, helyet keresett g homályos kupéban. Aztán visszajött értünk, a levegőbe kapott, úgy emelt át a magas lépcsőkön, meg a batyukon, amelyek eltorlaszolták a peront. Csodálatos hely volt ez a vonat. A széngáz savanykás szagával, sistergő gőzfelhőkkel, falusi nénikékkel, nevetgélő diákokkal, a vonat mellett futó ezüst sínekkel, kiabálással. — Erre, erre... — mutatta édesapám, és félrehúzott egy ajtót. A fülkében egy férfi újságot olvasott, két termetes asszonyság a padra terített asztalkendőn kolbászt és kenyeret szelt. Az ablaknál, a sarokban egy szürke felöltővel leborított valami vagy valaki mocorgott. — Ott a farkas — mondta édesapám anyámhoz fordulva. — Alszik. — Jó, — felelte anyám. — Hát akkor üljünk le. Megrettenve bámultam anyámra. Hogyhogy üljünk le? Hiszen most mondta apám, hogy a farkas ... Szüléimén azonban nyoma sem volt a rémületnek. Apám feltette a polcra a bőröndöt, a nagymamának szánt kosarat, amelyet reggel borral, süteménnyel, gyümölccsel töltöttünk meg. Rólam levették a kabátot, hagyták, hogy a fülke túlsó ablakához húzódjam, és mit sem törődve szepegő félelmemmel — anyám elővette a könyvét, apám az újságját, és engem sorsomra hagytak. A farkas pedig aludt Néha horkant egyet ilyenkor megrebbent feje fölött a kabát. Máskor előnyújtotta hosszú lábát. A lábán valóságos fekete cipó volt, de ez persze nem tette kevésbé félelmetessé. Minden valamire való gyerek tudja, hogy a farkas liszttel szokta bekenni a mellső lábát, hogy becsapja a k%cske- gidát, cipőt húz és elváltoztatja a hangját, amikor Piroskát akarja felfalni. Bejött a kalauz, kérte az új felszállók jegyeit, apómmal barátságosan üdvözölték egymást, majd a farkas felé bökött:-— Hadd aludjon. — Persze — mondta apám. Persze, —' nyugodtam meg én is. Hát persze. A farkas most alszik. Nem szabad hangosan beszélni, nem szabad sokat mocorogni, nehogy . . . Jaj. A kabát most félelmetesen mozogni kezdett, a farkas szuszogott, morgott, cipőbe bújtatott szőrös lábát előre- hátra csúsztatta a padlón. Aztán megint elcsitult, békésen hortyogott tovább. Szerencsénk volt, nem érezte meg az emberszagot. — Kérsz almásrétest? — kérdezte édesanyám. Csak némán ráztam a fejemet Nem kérek, dehogyis kérek. — Mindig ilyen jó ez a kislány? érdeklődött csodálkozva az egyik aszzonyság. — Talán beteg — tódítotto a másik. — Dehogyis. Csak először utazik vonaton. Meg van illetödve — így édesapám. Istenem, Istenem, miért beszélnek olyon hangosan? — akadozott a lélegzetem. Nem látják az út mentén húzódó sötét erdőket? A piros cseréptetőket kivillanni a fák közül? Valamelyikben ott lakik ez a farkas, mielőtt leszáll, felébred, ha felébred, szőróstól-bőröstől bekap minket. Ha volna valami varázsszerünk. Ha kővé lehetne változtatni a gonosz farkast. Vagy önmagunkat láthatatlanná. Ha jönne egy jóságos tündér, aki azt mondja, jótett helyébe jót várj. Ha jönne a mesebeli vadász, vagy legalább egy tündérkirályfi ... A vonat zakatolva nyelte az utat. Erdők, patakok, sorompók, falvak, felhők szaladtak visszafelé, és a farkas még mindig aludt. Egy-egy állomásnál vészesen horkant. — A következő állomásnál leszál- lunk, készülj — mondta édesapám. Megint levették a bőröndöt, a kosarat, a kabátomat, még piros sapkát is nyomtak a fejembe. Igazán olyan voltam, mint a mesebeli Piroska, csak az hiányzott, hogy a farkas megegyen. Még mindig nem mertem elmoccanni a sarokból, megbabonázva néztem a farkast. Tudtam, hogy k°misz- ság, amit kívánok, de szívből óhajtottam, hogy még egy kicsit aludjon, legalább egy negyed órát, legalább addig aludjon, amíg ml leszállunk. Egye meg helyettünk a barátságos néniket és az újságot olvasó, idegen bácsit... A vonat sípolva megállt — Te, én felkeltem a farkast — mondta apám. — Erdőbényén neki is le kell szállnia ... — Ne... opu ... ne keltsd fel — kiáltottam magamon kívül. — Igaza van a gyereknek — mondta anyám. — Majd a kalauz. M ásnap nagymama üres teára és ricinusra fogott, mert szerinte csakis elrontott gyomrom okozhatta, hogy egész éjjel fogcsikorgatva ordítoztam, hogy a kalauz bácsit se egye meg a farkas ... Már a vonaton is olyon szótlan volt, még almásrétest sem akart — mondta apám. — Ja, igen, nem is meséltem, mama. Egy kupéban utaztunk a Farkas Jenővel, tudod, most nevezték ki Erdőbényére ... Fehér Klára Dr. Varga Gyula: Kerámiák és üvegek Vota Emil Jásrol-dfjas díszlettervei« hiálTitáso a Picii Klsgaliriában (SZMT-hbtapohmel). A kiállítás december 24-ig látogathatá. Kép: Shakespeare „Sientleánéji álom" cM darabjának színpadkép«. Berták László • Vasárnapi mozaik Szabadság lapulevala kitárt égbolt villogó pajzs habkönnyű takaró lebegsz a szélben szemérmünket elfújó szélben feszülsz barmok gyerekek leszünk alattad faágon hintázunk lavór vízben ölelkezünk a kelő nappal pántolt mellkasunk kitárjuk szálljon a piros harangszó allunkon zöld szakállt növaczt a háromhetes búzatábla csupasz karjaink kileveleznek lobog a szélben a hegy haja fakó szirmok hullnak a fákról makk-betli gól ordítozunk elfelejtjük hogy nyomja vállunk beszakadt az ég Ázsiában vasat emésztő repülőgép rondítja ünneplő ruhánkat elmentek mind szellőztetek kiabál Kissné benzinfüst kék buborékai pukkadoznak csak a szokásos kirándulás ide kérem a világűrbe nézze meg televízión valaki tüzet kér a Marstól fölizzik ezer cigarettavég hé tartsátok ide a Holdat erős a szél Árnyék és fény — EGY FOTÓKIÁLLÍTÁS KATALÓGUSÁBA — Tetten émí a pillanatot, mikor szinén a lényeg átsajog, látni, láttatni, hogy élet, halál egy pillanat szarvhegyén dől vagy áll, hogy a világ teljesebb, mint amit szemünk jelez, képzeletünk vetít, kívülről, mégis benne! emberi korlátáinkat szétfeszíteni - ragyogja, ami ki sem mondható, árnyék és fény keresztjén a való. Anafol Polemkowski: Társasági történetek A NÁTHA Egy nap felhivotl költő ismerősöm, Roslanek és elpanaszolta, hogy náthás. Emiatt otthon vacsorázik, nem jön megszokott kis társaságunkba. Beszámoltam a többieknek Roslanek esetéről, s nyomban elhatároztuk, hogy meglátogatjuk.- A betegek gyakran tévesen Ítélik meg az állapotukat - mondta aggodalmasan Soloweiczik. - Lehet, hogy csakugyan náthája van Roslaneknek, de eiölordulhat, hogy valami komolyabb baj támadta meg. Feltétlenül meg kell látogatnunk! Roslanek pizsamában ült az ágya szélén és rántottét evett. Mellette a széken egy félig kiürített vodkásüveg volt.- Mi van veled? — kérdeztük.- Meghűltem. Nátha - mondta hanyagul Roslanek.- Hivtál már orvostf- Nem — lelelte Roslanek és kedvesen elmosolyodott.- Pedig hívnod kellett volnál - mondta Kuczia. - Legjobb lesz egy gyermekspecialista.- Elment a józan eszedi - kiáltott Roslanek. - Minek nekem gyermek- orvos?! A he'eq ivott egy pohárka vodkát és Óiból le'elöltötte a poharat.- Minden eshetőségre számítani kelll - magyarázta Kuczia. - A gyermekbetegségek nagyon veszélyesek, ha leinőtt kapja meg őketl Roslanek megrázkódott és klifta az újabb pohár vodkát. — Az is lehet, hogy ki kell mosni a gyomrod — állapította meg Soloweiczik. — Vagy piócát kell a nyakadra rakni. Tudod, ezt nevezik kö- pülyözésnek. Persze, majd az orvos jobban tudja. — Minek jöttetek ide?! — kérdezte dühösen Roslanek. - Azért, hogy ilyen ostobaságokkal zaklassatok? Közönséges náthám van, semmi egyéb ... — Nem hagyhattunk magadra, elvégre a barátaid vagyunk - világosította fel Soloweiczik. — A betegek néha rosszul Ítélik meg az állapotukat. Kérlek, ne szóljunk annak a sebésznek, aki... Roslanek megragadta a rántottás tányért és teljes erejéből Soloweiczik felé hajította. Szerencsére nem tálalta el. — Valami nincs rendben nála — szögezte le Kuczia. — Náthás vagyok! — ordította Ros- lanek és sirva fakadt. - Hagyjatok engem békén,] holnapra kiheverem! — Ráment az idegeire — mondta lestö barátunk. - Az idegekkel pedig nem lehet kukoricázni. Igen furcsák a tünetek.,, Roslanek ugatni kezdett dühében, s a kezeügyébe akadó tárgyakat felénk vagdosta. Csak akkor csillapodott le, mikor a mentőorvos beadta neki a nyugtató injekciót. Most már az elten sem tiltakozott, hogy a kórházba szállítsák.- Milyen jó, hogy eljöttünk meglátogatni ezt a szerencsétlent! — mondta Soloweiczik. — Szentül meg volt győződve, hogy közönséges náthája van .., A KUTYA Pár nappal ezelőtt Kuczia egy hatalmas kutyával jelent meg szerény társaságunkban. Rövidre fogott pórázon vezette.- Oda nézzetek, micsoda pompás jószág! — kiáltott fel Zuzia elragadtatottan. - Remek példányi - dicsértük valamennyien.- Nekem egyáltalán nem tetszik - hűtött le bennünket Kuczia. Zuzia mégpaskolta az állat nyakát, de abban a pillanatban visszarántotta a kezét, mert q kutya rámordult. ■* A szomszédunkban van egy pasas — szólt. — Annak olyan kutyája van, hogy minden reggel odaviszi neki az újságot az ágyába. — Ez Ilyesmire nem képes — mondta Kuczia. — Teljesen ostoba és amellett gonosz lény. Állandóan rettegek, hogy egyszer megtépáz azzal a szörnyűség es fogaival. Szerencsére a ház- mesterné kölcsönadta a férje szájkosarát. 1 — A házmesterné férje szájkosarat hord? - kérdezte álmélkodva a Bárónő. — A férjének volt egy kutyája — magyarázta Kuczia. — Mikor meglépett a barátnőjével, a házmesterné elkergette a kutyát, de a szájkosarat megtartotta. — Hogy hívják? - érdeklődött Zúzta. — Slepák. — Nem a házmesterné férjét kérdeztem — méltatlankodott Zuzia. — A kutyádat. Hogy hívják a kutyádat? — A lene tudja - mondta Kuczia. - Nem az én kutyám ez, így azt sem tudom, mi a nevel Kuczia felállt és kivezette a kutyát az utcára. Körülbelül tíz perc múlva tért vissza. — Űqv látszik, még kínlódnom kell vele néhány napig - mondta letörTen. —- Pedig már szívesen átadnám valakinek. — En akár mindjárt elvihetem — szólt közbe Zoszia asszony a pult mögül. - Az anyósomnak nagy szüksége lenne egy kutyára! — Nem — mondta Kuczia. — Sajnos, ma még nem lehet. Másnap Kuczia ismét a kutyával jött a Kókuszba. Nagyon rossz hangulatban volt, mert az eb rávetette magát egy járókelőre és a rendőr jegyzőkönyvet vett lel az esetről. Ennek ellenére néhányszor kivitte az utcára sétálni és nem adta oda Zoszia asszonynak, hogy megajándékozza vele az anyósát. — Talán már holnap, remélem ... — mondta titokzatosan. Két-három nap után hozzászoktunk a kutyádhoz, de nem annyira, hogy többé ne foglalkoztatott volna bennünket. — Az az érzésem, hogy megkedvelted - jegyezte meg a Bárónő, amikor Kuczia ismét elhalasztotta egy nappal a kutya átadását, — Ronda dög! - mondta Kuczia. — Szépnek nem szép, ez igaz — szóit Bezpalczik. — Nem a külső a lényeg - állt a kutya mellé a Bárónő. - Az a fontos, hogy belül mi van, q lélek ... — Belül mi van! - Kuczia egy szempillantás alatt dühbe gurult. - A karórám, mert lenyelte az átkozottl Ezért kell még néhány napig várnom ... Kuczia megint felállt az asztal mellől és reménykedve kivezette a kutyát sétálni az utcára. Kovács Sándor fordítósa
