Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
t 4 DUNANTOll NAPLÓ 1971. december 12. Ser, csokoládé és márványzúzalék Négymillió dolláros kishatármenti árucsere Befejeződött a KISZ Vili. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) az aktus sem volt azonban eseménytelen: az egyetemi szekció elnökének jelentése után egy egyetemi küldött azonnal interpellált. A szekcióülésen szó esett az autóstoppos országjárás feltételeinek megteremtéséről, illetve szabályozásáról is. Az elnök erről a plenáris ülésen mit sem szólt. Az ELTE Jog- tudományi Karának küldötte a plenáris ülés előtt is megismételte: a kispénzű egyetemi-főiskolai ifjúság fontosnak tartaná ennek a lehetőségnek a megteremtését. Mindjárt egy vállalást is tett: a jogászhallgatók kidolgozzák a szervezett és ellenőrzött autóstoppos országjárás jogi feltételeit... Amikor ezeket a sorokat (rom, a KISZ Vili. kongresszusának küldöttei már készülnek az évtized kétségtelenül legnagyobb báljára. A hivatalos összegezésre, illetve értékelésre a megfigyelő természetesen nem vállalkozhat, néhány észrevétel, megjegyzés azonban önmagát kínálja. Szép volt ez a kongresszus — s nemcsak azért, mert a rendezők mindent megtettek, hogy így legyen. Az ünnepélyes külsőségek, az országos méretek már önmagukban is biztosították az élményszerűséget, az Igazán szép és felejthetetlen azonban nem ez, volt. A fiatalságot. a magától értetődő bátorságot és nyíltságot emelném ki Inkább: azt a szépséget, amit egy 17 éves diáklány felhőtlenül őszinte és felnőttesen magabiztos beszédének hallgatása jelent, vagy azt a pillanatot, amikor valaki — minden külön engedély, jel nélkül —, énekelni kezd, s vele énekel az egész terem ... A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség jövőre lesz 15 éves. Ez a mostani kongresszus pgy új korszak kezdetét jelentheti, fiatalosabban, bátrabban, lényegre törőbben. Ezt kérték á KlSZ-tagok tízezrei a kongresZ- szust megelőző taggyűlési felszólalásaik során — s a kongresszus ezeket a jelszavakat most visszaigazolta. A küldöttek ma reggel indulnak haza. Megyénk delegációját a kongresszus külföldi vendégeinek egy nagyobb csoportja is elkíséri Pécsre: az ünnep után a hétköznapokra is kíváncsiak .., Békés Sándor ♦ A kongresszus szombaton zárt ülést tartott, amelyen megválasztotta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 105 tagú Központi Bizottságát és 17 tagú központi pénzügyi ellenőrző bizottságát. A KISZ Központi Bizottságának első titkárává ismét dr. Horváth Istvánt választották. Titkárok: Borbély Gábor, Főcze Lajos, dr. Gombár József, lllisz László és Szűcs Istvánná. A KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának tagja lett Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára. Tegnap érkezett haza Jugoszláviából az a küldöttség, omely Nagy Sándor MESZOV-elnök vezetésével tárgyalásokat folytatott az 1972. évi kishatármenti árucsere lehetőségeiről. A megbeszéléseken részt vett a Hungarocoop Külkereskedelmi Vállalat valamint a megyénket érintő kereskedelmi ügyletek lebonyolításával megbízott UNIVERZUM Szövetkezeti Vállalat képviselője is.- A levesporok, sör, kakaó, textília és más, választékot bővítő cikkek utón milyen árukat várhatnak a baranyaiak Jugoszláviából a' jövő évben? — kérdeztük Horn Gyulát, az UNIVERZUM igazgatóját.- Konkrét magállapodás nem született. így árukat sem sorolhatok fel. Csupán előtárgyalá- sokat folytattunk, amely után ajánlólistát készítünk, részletes tervezetet. Ennek alapján kerül sor a jövő év tavaszán az üzletkötésre.- Sikerült-e kiszélesíteni az eddigi kapcsolatokat?- Ez idáig csak eszéki cégekkel álltunk kapcsolatban, a jövőben azonban már távolabbi partnerekkel Is kereskedünk. Jelentősnek tartom, hogy a zágrábi ASTRA-cég - amelynek érdekeltségei a fél világot behálózzák — velünk is együttműködik. Az ASTRA vezetőivel magyar sörtöltő állomások ügyében tárgyaltunk. Az az elképzelésünk, hogy a tartálykocsiban érkező sört, pécsi, mohácsi, vagy szigetvári állomásokon mi töltenénk, palackoznánk. Remélhetően meg tudunk állapodni velük, hiszen az ASTRA tőke-gazdag cég, Jugoszláviában is több vállalkozást finanszíroz.- Ismereteink szerint évek óta kapcsolatban áll Baranyával az eszéki Slavonija Commerce cég, többek között ételízesítőt és száraztésztát szállítva. Milyen eredménnyel Jártak a velük folytatott tárgyalások?- Ajánlatainkat - miszerint fából készült szerszámnyeleket, hordót szállítanánk — szívesen fogadták. Ezen túl, érdeklődnek a különféle vasszerkezetek iránt. Az IPEKA céggel együttműködve mogyorót, mandulát, uborkát és felerónit szeretnének vásárolni Baranyából. Unyanakkor nyílászáró szerkezeteket ajánlanak, valamint márványzuzalékot, amit a Pécs- váradi Építő Szövetkezet mozaiklap gyártó üzeme fel tudna használni. Bérmunkát vállalnának száraztészta készítésére, valamint tejpor gyártására. Előreláthatólag négymillió dollár értékű áru cseréjére van lehetőség Baranya és Jugoszlávia között. Ezen belül pontosan meghatározott az élelmi- szeripari cikkek, textília, építőanyagok beszerzésére fordítható keret. Az élelmiszeripar termékei közül továbbra is ajánlják a már ismerteket, kiegészítve csokoládéval, bonbonnal.- A konkrét árucserén túl, lehetőség nyílik-e más jellegű együttműködésre?- Jugoszláv partnereink kezdeményezték, vizsgáljuk meg, lehetőség van-e Pécsett egy speciális horvát vendéglő nyitására. Zágrábban ugyanakkor magyar csárda működését tennék lehetővé. Reális alap látszik a megvalósításra, ezzel kapcsolatban is tervezetet készítünk. Az említetteken kivül igényként vetődött fel, hogy a Coopturist Utazási Iroda bevonásával csereüdültetéseket, kölcsönös vásárokat, divat- és árubemutatókat rendezzünk. A tervek nem távoliak, 1972-ben szeretnénk valósággá váltani azokat. Wesztl Márta 15 éves az Expressz Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1957-ben született meg az Expressz Ifjúsági és Diók Utazási Iroda. Munkája arra irányul, hogy tovább fejlődjenek, szélesedjenek a magyar fiatalok nemzetköri kapcsolatai, segítsen az ifjúság szabad idejének kulturált, hasznos eltöltésében, hozzájáruljon a fiatalok neveléséhez. Az Expressz ma több, mint 300 utazási irodával áll kapcsolatbon. Ausztrália kivételével valamennyi földrészen vannak partnerei. A magyar fiata- j lók az Expresszen keresztül el- ! jutottak Indiába és Japánba is. J Háromnapostól 24 naposig terjedt az utak időtartama. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács 1971-től jelentős anyagi hozzájárulással segíti az ifjúsági turizmust. Például 1971-ben a középiskolás üdülőtáborokban nyaraló 15 i ezer diák mindegyike 150 forint hozzájárulást élvezett. A jövő j esztendőben az ilymódon nya- ' raltatott középiskolások száma 20 ezerre növekszik. 1971-ben | nyitotta meg az Expressz a bolgár tengerparton, Komcsidban | nemzetközi táborát. 1971-től a Kamcsiába utazó diákok rész- I vételi díjának felét ismét az if- j júságpolitikai alapból fizetik. Az Expressz tervei között szerepel, hogy nagyobb mértékben fejleszti saját eszközeit (szállás, étkezés, szállítás). A kiépülő hat kiránduló- és üdülőcentrum egyikét az ifjúság számára ; biztosítja a kormány. Ennek alapján már a jövő esztendő- | ben megkezdődik a Velencei-tó partján egy ifjúsági üdülőköz- j pont építése. A jövőben a nyári főidényben, illetőleg a vaká- j dóban elsősorban az ifjúsági turizmus rendelkezésére állnak majd a kollégiumok. Az Expressz Baranya megyei Kirendeltsége 1967-ben alakult. Pécs és Baranya idegenforgal- milag vonzó körzet, így ez a vidék az elsők között szerepel az ifjúsági turizmusban. Különösen a Szovjetunióból és Bulgáriából érkezik ide sok csoport, de sokan jönnek az NDK- ból, Lengyelországból is. Minden évben érkeznek hozzánk finnek, japánok, marokkóiak. A belföldről jelentkező igényeket ki sem tudják elégíteni a szálláshiány miatt. Pécsről és a megyéből Is többezer fiatal utazott külföldre az Expresszen keresztül, így látogatták meg sokan a testvérvárosokat, Lvovot és Cser- vonográdot. Több szakmai csoport indult Pécsről a Szovjetunióba és az NDK-ba, s az utóbbi években Lengyelországba és Jugoszláviába is. Jelentő- | sen fejlődött az Expressz segít- I ségével egyénileg utazók száma is. Az iroda megszervezi a szállást, utazást, étkezést és zsebpénzt ad. A pécsiek az Expressz segítségével eljutottak már többek között az EAK-ba, Marokkóba, Tunéziába, Görögországba, Japánba, Indiába is. Terveik között szerepel, hogy önálló szerződést kötnek egy jugoszláv partnerrel, s akkor kibővül a jugoszláv utak választéka is. A jövőben szeretnék kényelmesebbé tenni az utazásokat — „saját nevelésű” j Idegenvezetők kísérik a csoportokat —, S megszerezni q pécsi kollégiumokat a nyári szezonban az iroda számára. Panics A Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalat Pécsi Gyára (Műszergyár) FELVESZ ssztergályos és mwrés szakm unkásokat Jelentkezés: í i-ban vrgy szóban Pécs, Rákóczi út 39/c, vagy „Müszergyár" jeligére a Sallai u, hirdetőbe Kiváló pécsi idegenvezetők Turista csúcsforgalom volt 1971-ben hazánkban, de Baranyában, illetve Pécsett is. Az Országos Idegenforgalmi Tanács állami kitüntetésben részesítette a kiváló idegenvezetőket. Az állom és a társadalom megbecsülését bizonyító jelvényt pénteken, dr. Nagy Gyula, az ÓIT helyettes titkára nyújtotta át Budapesten a Kossuth Klubban. A kitüntetettek között van dr. Kitka László, a Pécsi Idegenforgalmi Hivatal igazgató- helyettese, Csonka Vilmosné, a hivatal csoportvezetője. Kiváló idegenvezető kitüntetésben részesítették dr. Iglái Zoltánnét a Centrum Áruház dolgozóját és Zelms Mária nyugdíjast. 467 szocialista brigád képviseletében őszinte hangú, szenvedélyes tanácskozáson tárgyalták a Mecseki Ércbányászati Vállalat szocialista brigádjai tegnap a vállalati versenymozgalom legfontosabb kérdéseit. A MÉV- központ tanácstermébe 467 brigád küldötte, az üzemek párt-, tömegszervezeti és gazdasági vezetői mellett eljöttek a vállalat vezetői is. Részt vett a szocialista brigádvezetők tanácskozásán Vig Árpád, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének titkára, Bogár József, az SZMT vezető titkára, Kós László, a Megyei Pártbizottság gazdaság- politikai osztályának munkatársa és Jávori István, a III. kerületi Tanócshivatal vezetője. „Nyitás előtt" Eilenden Hét vízadó réteget jelöltek ki Az ellendi 2. számú kutatófúrást újabban felmerült földtani szempontok tisztázása végett tovább mélyítik, s előreláthatóan az 1560 méteres mélység elérése után befejezik a mélyfúrási munkát. Pillanatnyilag 1410 méteres mélységben, tehát a vizadó rétegek alatt a fúrórudazat törése miatt áll a fúrás és a szerszám mentése folyik. A mentés eredményességétől függ egyébként, hogy tovább mé- lyithetik-e a fúrólyukat. A közelmúltban megtörtént a vízadó rétegek geofizikai vizsgálata, s a mérési adatokat a napokban értékelték ki a Vízföldtani Felügyelet, a Geofizikai Infezei, a Vízkutató is Fúró Vállalat, a Magyar Állami Földtani Intézet és a Központi Földtani Hivatal geofizikai és vízföldtani szakértői. A fúrás 960 és 1180 méter közötti mélységében hét olyan réteget találtak, amelyből vizet lehet nyerni. Ezt a geofizikai mérések egyértelműen jelzik. A rétegek megnyitását december végén kezdi meg a Vízkutató és Fúró Vállalat. A 4—12 méter vastagságú rétegek megnyitása három szakaszban történik. A fúrásból nyerhető víz mennyiségét és hőfokát jelentő eredményre január végén lehet számítani. jelentés a felüljáró építéséről Beiejezés előtt az új szennyvízgyűjtő-csatorna A szinte naponta változó időjárás vegyes érzelmeket kelt a majdani felüljáró építési területén dolgozó alvállalkozókban. Ez érhető is, hiszen az idő sürget, tavasszal már a felüljáró építéséhez kell hozzákezdeni. Legnyugodtabbnak a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat mondhqjó, amelynek IV/3. építésvezetősége a közeli napokban tesz pontot egy évek óta folyó munka végére. Az új, nagybefogadóképességű szennyvízcsatorna utolsó szakaszán a Batthyány utcánál dolgoznak. A Húsipari Vállalat és a Megyeri úti szennyvíztisztító telep között nagyszelvényű, helyszínen gyártott, járható csatorna készült, ami később a déli főgyűjtőn érkező szennyvizet is befogadja. A Húsipari Váll. és a Batthyány utca közötti szakasz építését 1970 nyarán kezdték, s a hátralévő két hétről a következőket mondja AI macht Gábor építés- vezető : — Ahogy jöttünk felfelé az építéssel, úgy kötöttük be a környéket folyomatosan az új szennyvízcsatornába, ami szakaszosan üzemel már. A Batthyány utca alatt két ágra szakad a csatorna. Az egyik ág a keleti városrészek, a Rózsa Ferenc utcai ág pedig a Belváros keleti részének szennyvizét fogadja be. Az elsővel úgy állunk, hogy a december 16-ra virradó éjszaka áttörjük a régi és az új csatornát elválasztó falat. A másik ágra valamivel később kerül sor. Az új szennyvíz- csatorna műszaki átadásának határideje december 20-a, ezt mi tartani is tudjuk. Egy közmű átépítése tehát befejezés előtt áll. A másik, s ez idő szerint egyben legna- m'obb munkán a Déldunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat pécsi főépítésvezetősége dolgozik. Ez a vállalat építi az új csapadékcsatornát, s ez a Vállalat az, amelyiknek a legtöbb aggodalmat okozza az időjárás gykori változása. Az emberek a mély munkaárokban dolgoznak, néha még szombat-vasárnap Is. Betonozzák a 3 méter széles csatorna alsó felét, s ahol már kész ez, helyezik rá a hirdi be- tonórugyárban készült fedlapo- kat. Ezen a munkán a legkisebb eső is úgy jelentkezik', hogy a munkaárkot ellepi a víz, kezdhetik a szivattyúzást, s ez bizony hátráltatja az építést. Az idei program szerint — ha az időjárás is engedi — a Lég- szeszgyár utca feletti nagy kanyarig, ahol a csapadékcsatorna átmegy az úttest alatt a Rózsa Ferenc utca keleti oldalára, el akarják végezni a betonozási munkákat, s Jövőre marad a csatorna felső szakaszának építése, majd becsatlakoztatása a régi csapadékcsatornába. Kovács István, a MÉV párt- bizottságának titkára nyitotta meg a tanácskozást, majd Tóka Jenő, a vállalat igazgatója ismertette a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál dolgozó szocialista brigádok munkáját. Az igazgató a 13 éves mozgalom múltjával kapcsolatban elmondotta, hogy az egykori alapítók valamennyien törzsgárda tagok, a MÉV megbecsült dolgozói. Meleg hangon emlékezett meg az elnökségben helyetfoglaló Gadó Istvánról, aki 1958-ban az első szocialista brigádok egyikét szervezte, most pedig a vállalat két kiváló brigádja kd* zül az egyiknek a vezetője. — Üzemeink közül öt egf- szer vagy többszőr is elnyerte m szocialista üzem címet — mondotta az igazgató — s valamennyi üzemünk elnyerte már az élüzem címet is. A mozgalom termelést segítő tevékenységéről elég, ha csak néhány számot említek: a termelékenység 1968 és 1971 között 31 százalékkal emelkedett, a vágathop tásban pedig ugyanez idő alatt 24,3 centiméterről 30-ra emelkedett az egy műszakra eső teljesítmény. A negyedik 5 éves terv első évét — már most bejelenthetem — sikerrel teljesítettük, bár a IV-es üzem termelése a vártnál későbben indult Az igazgató ezután a brigádok széleskörű társadalmi munkájáról szólt elismerően. 1959- ben három, 1962-ben 95, 1965- { ben 222, 1969-ben 415 és jé- ! lenleg 467 brigád működik a vállalatnál. A számszerű fejlődés természetesen lassulni fog, hiszen a dolgozók túlnyomó többsége ma már szocialista közösségekben dolgozik. A vállalatnál azonban nagymértékű a fluktuáció, s éppen ebben kell a jövőben a brigádoknak a vállalat segítségére lenniük. — A szocialista munkaver- seny kritériuma közé, ma még nagyon nehéz beiktatni a fegyelmezett, a biztonságot mindig szem előtt tartó munkát — moridotta az Ércbányászati Vállalat igazgatója. — 1971-ben jónéhány halálos baleset történt a vállalatnál, s bár nem kellemes, hogy ezen a fórumon erről kell beszélni, de ezen a téren még számos tennivaló vár a szocialista brigádokra. Az igazgató után Rácz Gyula, a vállalat szb-titkára beszélt e vállalatot és szocialista brlgád- mózgalmat egyaránt érintő problémákról. — Az elmúlt években Időről időre megszigorítottuk a vállalásokat, s az értékelést is. Ennek ellenére a szocialista brigádok jelentős mértékben felhígultak. Nagyon sok esetben a műszaki feltételek sem adottak, s a műszaki patronálók sem képesek feladatukat kifogástalanul megoldani. Különösen <r fiatal brigádok esetében lehet ez döntő, hiszen egy aranyjelvényes brigád már ki- sebb-nagyobb sikerrel önmagától is boldogul. A vita igazolta az Igazgató és az szb-titkár által elmondottakat. Jónéhány bíráló kritikai észrevétel is elhangzott, melyek megszívlelése feltétlenül a mozgalom előrelépését eredményezheti. L L Sásd és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága mérlegképes oklevéllel rendelkező személyt keres belső ellenőri munkakörbe. Illetmény megállapodás szerint Jelentkezés személyesen vagy írásban Sásd, Dózsa György u. 30. ÁFÉSZ Igazgatósága címen