Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-09 / 290. szám

2 DUNANTOLI NAPLÓ 1*71. december f. 24 ora a nagyvilágban Olasz elnökválasztás Csütörtökön délelőtt Rómá­ban együttes ülést tartanak a képviselőhöz és a szenátus tagjai és a tartományi küldöt­tek. Ez az ülés hivatott meg­választani az Olasz Köztársa­ság új elnökét. * Olaszország köztársasági el­nökét nem népszavazással, ha­nem a szenátus és a képviselő­höz, valamint a tartományi ta­nácsok által delegált küldöt­tek együttes ülésén választják meg hét évre. Ezzel a szavazási formulával is hangsúlyozni kí­vánta az alkotmány az Olasz Köztársaság parlamentáris jel­legét. Az 1947-ben kibocsátott és mindmáig érvényes alkotmány az antifasiszta ellenállási moz­galom talaján jött létre, meg­Tanzánia ünnepére Tanzánia több mint tízmillió lakosa a gyarmatosítás öröksé­gének fokozatos felszámolása, a haladó rendszer következetes fejlesztése jegyében ünnepli az afrikai köztársaság tizedik születésnapját Tanzánia tulaj­donképpen két ország egyesü­lését jelenti: Tanganyika és Zanzibár tömörült szövetségbe. Ez az egyesülés 1964 tavaszán jött létre, de országszerte meg- ünneplik a tanganyikai függet­lenségi ünnepet is, amely elin­dította a tanzánia fejlődést Tanganyika és Zanzibár kü­lönböző úton jutott el a füg­getlenséghez, de a gyarmati rendszertől egyformán súlyos terheket örökölt. Ezektől a ter­hektől szabadítja meg Tanzá­nia népét Nyerere elnök veze­tésével oz a progresszív politi­ka, amely a nemzeti ipar meg­teremtésére, a parasztok és a kézművesek szövetkezeteinek létrehozására, az oktatás és az egészségvédelem fejlesztésére fektette a fő súlyt Tanzánia az építőmunka során eredménye­sen küzdi le azokat a nehézsé­geket, amelyeket az imperialis­ták politikai cselszövései és gazdasági mesterkedései okoz­nak. Tanzánia visszaveri ezeket a manővereket, külpolitikájá­ban el nem kötelezettséget hir­det, ugyanakkor vállalja az an- tiimperialista küzdelmet. Tanzánia az afrikai antikolo- nialista és nemzeti felszabadító mozgalom egyik bástyája, s következetes antiimperialista politikájával párhuzamosan mind szorosabbra fűzi baráti kapcsolatait a szocialista or­szágokkal. Eredményesen fej­lődnek Magyarország és Tan­zánia sokoldalú kapcsolatai is, amelyeket a két ország vezetői­nek személyes érintkezései, lá­togatásai, eszmecseréi is elmé­lyítenek. Ennek keretében tar­tózkodik most is Tanzániában magyar baráti kormánydelegá­ció Fehér Lajos miniszterelnök­helyettes vezetésével. A magyar és a tanzániai ál­lamférfiak találkozói során be­bizonyosodott, hogy a két or­szág a nemzetközi helyzet leg­fontosabb kérdéseiben azonos nézeteket vall, s hogy a két kormány haladó és antiimperia­lista politikája kedvező feltéte­leket teremt a kölcsönös barát­ság és együttműködés további fejlesztéséhez. A tanzániai nemzeti ünnep alkalmával ismét hangot adunk népünk őszinte rokonszenvének és szolidaritásának, nagyra ér­tékeljük azokat az eredménye­ket, amelyeket Tanzánia népe a függetlenség kivívása óta az ország építésében elért. Nagy­ra becsüljük és támogatjuk azt a küzdelmet, amelyet a tanzá­niai nép az Imperializmus és a gyarmatosítás ellen folytat. Sok sikert kívánunk a baráti afrikai országnak, a Fekete Földrészen kibontakozott felszabadító moz­galom szilárd osztagának, ab­ban a harcban, amelyet a gyarmati rendszer végleges megszüntetéséért, a neokolo- niaíista törekvések megakadá­lyozásáért, a nemzeti haladó program megvalósításáért vív. L I. alkotói a kommunistáktól a li­berálisokig bezárólag a pár­tokra épülő választott képvise­leti testület működésében lát­ták áz ország demokratikus fej­lődésének biztosítékát. Az al­kotmány szigorúan körülhatá- j rplja az elnöki funkciókat, el- I választja azokat a végrehajtó j hatalomtól, amellyel a kormány j rendelkezik. Az olasz elnöknek j lényegében csak egy esetben ■ van végrehajtó hatalma: kor- j mányválság idején. Ekkor meg­bízza valamelyik párt politiku­sát az új kabinet megalakításá­val, előzőleg azonban a pár­tok képviselőivel konzultál. Po­litikai válság esetén feloszlat­hatja a házakat, de ebben is korlátozzák jogkörét. Ö a fegy­veres erők főparancsnoka, de ezt a hatalmát is csak megfe­lelő korlátok közt gyakorolhat­ja. A kormány politikai vonalát nem a köztársasági elnök, ha­nem a parlament határozza meg, amely a többpárt-rendszer elvén működik. A BERLIN: Az NDK minisz­tertanácsának elnöke mellett működő sajtóhivatal jelenti: Günter Kohrt külügyi államtitkár, az NDK kormányának megbí­zottja megbetegedett és orvo­sainak tanácsára kórházi gyógy­kezelésre van szüksége. Az NDK kormánya Peter Florint, a kül- | ügyminisztérium államtitkárát ' bízta meg a nyugat-berlini szenátussal kötendő megállapo­dások parafálásának előkészí­tését szolgáló tárgyalások foly­tatásával. + YOKOHAMA: Jövő már­cius 1. és 15. között Yokohama ipari termékeit bemutató kiállí­tást rendeznek Hamburgban. A PRÁGA: A prágai várban szerdán külön-külön megtartot­ta a választások utáni alakuló ülését a csehszlovák szövetségi gyűlés, a parlament hét háza: a népi és a nemzeti kamara. + BECS: Ausztriában december 8 tál kezdve átlagosan mintegy 17 szá­zalékkal megdrágult a cigaretta és egyéb dohánytermékek ára. Az ár­emelésről szóló kormányhatározatot a pénzügyminiszter azzal indokolta, hogy Ausztriában a dohányáruk ára több mint tiz év éta nem változott. Januárban előreláthatólag megdrágul a vasúti vitetdij és az elektromos energia ára is. •f MOSZKVA. Moszkvában bejelentették, hogy Andrej Grecsko marsall, szovjet hon­védelmi nrniszte-r december második felében hivatalos ba­ráti látogatásra Irakba, Szíriába és Szomáliába utazik. A OSAKA: Japán ipari kö­rökben aggodalommal figye­lik az indiai-pakisztáni konflik­tusnak a japán nyersgyapot és pamutfonal importra gyakorolt hatását. é- MEXIKÓVÁROS: Mexikó és Hollandia képviselői új légi- forgalmi megállapodást írtak alá, melynek értelmében a mexikói állami légiforgalmi tár­saság repülőgépei leszállhat­nak az amsterdami nemzetközi repülőtéren. A MOSZKVA: Szászok! Ta- kuo-nak, a Nippon Electric társaság alelnökének vezetésé­vel japán gyáriparosok küldött­sége tartózkodik Moszkvában. A PÁRIZS: Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagja ked­den Chilébe utazott, a Chilei Kommunista Párt Központi Bi­zottságának meghívására. *s/D napló leiEPOli. A magyar származású Dennis Gábor amerikai fizika professzor (jobboldalt, szemüvegben) a Nobel-dij átvételére a svéd fővárosba érkezett. Képünkön: A professzor újságírók gyűrűjében Tovább foly az indiai—pakisztáni háború (Folytatás at 1. oldalról) tűzszünetet, az ellenségeskedé­sek megszüntetését A magyar ENSZ-küldöttség nevében felszólalva Csatorday Károly külügyminiszter-helyettes bevezetőben hangsúlyozta: „Hónapok óta súlyos aggoda­lommal figyeljük az indiai szub- kontinensen végbemenő fejle­ményeket, amelyek tragikus kö­rülményeket teremtve, ember­millióknak okoznak mérhetetlen szenvedéseket1’. A magyar külügyminiszter­helyettes a továbbiakban em­lékeztetett a tragikus konflik­tushoz vezető előzményekre, majd megállapította: „A kelet­pakisztáni nép harca önrendel­kezési jogáért, alapvető demok­ratikus és politikai jogaiért és függetlenségéért, a nemzeti ha­tárokon átcsapva nemzetközi jelleget öltött." A továbbiakban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a vita folyamán „képmutató megjegy­zések hangzottak el egy nagy­hatalom képviselője részéről, amikor „mélységes elborzadá- sát” hangoztatta az előttünk kibontakozó tragédia láttán. Ugyanez a nagyhatalom minden függetlenségi harcot és a nem­zeti önrendelkezésért indított minden mozgalmat megbélye­gez. Ugyanez a nagyhatalom az indiai szubkontinens tőszom­szédságában évek óta hadat visel, hogy elfojtsa az önrendel­kezésre és függetlenségre igényt tartó népek jogos követeléseit Vajon miért nem javasolják a külföldi csapatok távozását Dél- kelet-Azsiából? Ügy tűnik, mintha pillanatnyilag megfeled­keztek volna arról, hogy ez a súlyos teherként nehezedve á probléma változatlanul létezik, világ valamennyi nemzetére”. Az USA képviselőjének cím­zett szavak utón a magyar kül­ügyminiszter-helyettes röviden utalt Peking képviselőjének képmutató szóvjet-ellenés kiro­hanásaira is. „A Biztonsági Ta­nács vitáját figyelve — mon­dotta — enyhén szólva meg­lepőnek találtuk, hogy egy kül­döttség, amely a világ vala­mennyi felszabadító mozgalmá­nak bajnokaként óhajt fellépni, most egy felszabadító mozga­lom elismert vezetőjét, Mud- zsibur Rahman sejket egyszerű­en Quislingnek minősíti. Az ilyesfajta megnyilatkozások minden bizonnyal kinyitják a né­pek szemét, s roppant nehéz lesz megölelő magyarázatot találni az ilyen magatartásra". Befejezésül a magyar ENSZ- küldöttség vezetője hangsúlyoz­ta, hogy a helyzet megoldása csakis a probléma három leg­fontosabb vonatkozásának együttes rendezése esetén lehet­séges: © A kelet-pakisztáni nép túl­nyomó nagy többségének az 1970. decemberi választásokon kifejezett akaratával összhang­ban biztosítani kell demokra­tikus politikai jogait; © Garantálni kell az Indiá­ban lévő menekültek szabad visszatérését otthonaikba; © A fenti lépésekkel egy­idejűleg kell életbeléptetni • a tűzszünetet India és Paiksztán között A vita, amelynek során ösz- szesen 57 tagállam képviselője kért szót, nem hozott új ele­meket a Biztonsági Tanács há­romnapos vitájához képest. Vi­lágosan kirajzolódott, hogy a háttérbe húzódva az USA moz­gatja szövetségeseit abból a célból, hogy egy, a cselekvés látszatát keltő, de semmit meg nem oldó közgyűlési határozat­tal hangulatot keltsen India, a Bangla Desh felszabadító moz­galom és a mellettük kiálló Szovjetunió ellen. Számos jó­szándékú küldöttségre hatott az olyan típusú felszínes érv, hogy amikor „a ház ég, akkor először tüzet kel! oltani, s csak azután az okokat kutatni". A vita jellege abban sem változott, hogy a közgyűlésben — más szereposztásban ugyan —, de változatlan hangerővel, s csaknem szószerint azonos tar­talommal kerültek előadásra a kínai küldöttség legszélszősé­gesobb szovjetellenes rágalmai. Az előadó ezúttal Csiao ICuan- l-lua külügyminiszterhelyettes, a KNK küldöttségének vezetője volt. Indiát „agresszióval", a Szovjetuniót pedig „világuralmi terve-ltkel” vádolta, miközben élctre-halálra kiállt Jahja Khan katonai kormányzata „törvé­nyes rendiének" védelmében — beszédének „csúcspontjaként” teátrálisan Jakov Malikhoz in­tézve szavait, felszólította, hogy mondja meg itt a közgyűlésben, „milyen terveket forral a Szov­jetunió”. Nyolc órán át megszakítás nélkül folytatott vita után, ma­gyar idő szerint szerda hajnali 5 órakor bocsátották szavazás­ra az argentin határozati ja­vaslatot, amely a tűzszünet azonnali elrendelését és az el­lenségeskedések megszünteté­sét irányozza elő és a csapatok kölcsönös visszavonására hívja fel a szembenálló feleket, de csak általánosságban szól arról, hogy a közgyűlés „szorgalmazza az erőfeszítéseket a kelet-pa­kisztáni menekültek önkéntes hazatéréséhez szükséges felté­telek létrehozása érdekében”. A közgyűlés 104 szavazattal 11 ellenében és 10 tartózkodás­sal elfogadta az argentin ha­tározati javaslatot. A KNK és Albánia mellett a szocialista országok közül csupán Jugo­szlávia és Románia szavazott az elégtelen határozati javas­latra, a többi szocialista or- j szag ellene szavazott. A Biz- I tonsági Tanács öt állandó tag- i ja közül kettő, Nagy-Britannia és Franciaország tartózkodott a szavazástól. Karachi : Zulfikar Ali Bhutto, az új pa­kisztáni kormány helyettes mi­niszterelnöke és külügyminisz­tere vezeti azt a pakisztáni kül­döttséget, amely részt vesz az ENSZ-közgyűlésnek az indiai szubkontinens helyzetéről folyó vitáján — jelentette be a pa­kisztáni hírügynökség. Bhutto és az általa vezetett küldöttség szerdán Pakisztánból elutazott New Yorkba­A LEMP kongresszusa folytatta munkáját Szerdán folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusa, A küldöttek a munkacsopor­tok ülésein vesznek részt, ahol megvitatják a párt társadalmi és gazdasági politikájával ösz- szefüggő problémák széles kö­rét. Külön munkacsoport fog­lalkozik a Lengyel Egyesült Munkáspárt külpolitikájának megvizsgálásával. A testvéri kommunista él munkáspártok kongresszusi kül­döttségei szerdán reggel vidék! ipari üzemekbe látogattak. Kádár János eivtárs a varsói kohóműben Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a LEMP VI. kong­resszusán résztvevő magyar pártküldöttség vezetője szerdán a varsói kohóműbe látogatott. Elkísérte Németi József, hazánk lengyelországi nagykövete, a magyar pártküldöttség tagja. Lengyel részről Kádár János társaságában volt Józef Kepa, a LEMP KB póttagja, a varsói fővárosi pártbizottság első tit­kára és Wlodzimierz Leitzak ne­hézipari miniszter. A vendégeket a gyár kapu­jánál Stanislaw Detko vezér- igazgató és Jan Glue, az üze­mi PB első titkára fogadta. Kádár János megtekintette a gyár több részlegét, s elbeszél­getett o dolgozókkal. Ezt köve­tően mintegy ötezer részvevő­vel nagygyűlést tartottak, ahol Kádár elvtárs beszédet mondott Hazaérkezett az Országos Béketanács küldöttsége a Szovjetunióból Kiss Károly, az MSZMP KB I tagja, az Országos Béketanács alelnöke vezetésével hazaérke­zett az a delegáció, amely a Szovjet Békevédelmi Bizottság meghívására tartózkodott a Szovjetunióban. A küldöttséget a repülőtéren dr. Mondok Pál, az Országos Béketanács alel­nöke, valamint az MSZMP KB és a Béketanács több munka­társa fogadta. Kiss Károly az MTI munkatársának adott nyi­latkozatában elmondta: — Gazdag, a magyar béke­mozgalom számára igen érté­kes tapasztalatokkal tértünk haza. Személyesen is meggyő­ződhettünk arról, hogy a Szov­jet Békevédelmi Bizottság nem­zetközi tevékenysége szoros összhangban van a szovjet bé- keofíenzívával, és jelentősen hozzájárul a béke védelméhez, az imperialista agresszorok megfékezéséhez az egész vilá­gon. — Hagyományainkhoz híven véleménycserét folytattunk az aktuális nemzetközi kérdések­ről, elemeztük ez évi munkán­kat, értékeltük a két mozgalom közötti igen gyümölcsöző együttműködést, s egyeztettük jövő évi terveinket. A Szovjet­unióban tett látogatásunk vé­gén közös közleményt írtunk alá - fejezte be nyilatkozatát Kiss Károly, az OBT alelnöke. A közös közlemény hangsú­lyozza, hogy a béke szempont­jából igen nagy jelentőségű volt L. Brezsnyevnek, az SZKP K3 főtitkárának franciaországi útja, a Szovjetunió és a szo­cialista közösség országai ve­zetőinek több nyugati ország í képviselőivel folytatott tárgya- i lásai, a szocialista és más eu­rópai államok közötti kétoldalú kapcsolatok kiszélesítése. A közlemény szolidaritását fejezi ki az indokínai és arab népeknek az agresszió ellen ví­vott harcával. A magyar és a szovjet béke­harcosok határozottan síkra- szállnak azért, hogy haladékta­lanul szűnjék meg a Hindosz- tán-félszigeten a háborús konf­liktus és a vérontás, hogy po­litikailag rendezzék a helyze­tet Kelet-Pakisztánban és te­remtsenek olyan feltételeket amelyek között a kelet-pakisz­táni menekültek milliói vissza­térhetnek hazájukba. Az európai biztonság kérdé­seit taglalva a magyar és a szovjet békeharcosok kijelen­tették, hogy készek hathatósan segíteni az állami szintű euró­pai értekezlet összehívását. A Szovjet Békevédelmi Ta­nács és oz Országos Béketa­nács képviselői szükségesnek tartják, hogy fejlesszék az ösz- szes békeszerető erők akcióit az általános és teljes leszerelé­sért Aktívan támogatják a Szovjetuniónak a javaslatát a leszerelési világkonferencia ösz- szehívására, amelyen minden állam részt venne. A Szovjet Békevédelmi Bi­zottság és az Országos Béke- tanács képviselői — akiknek ta- tanácskozásai baráti, testvéri 'égkörben folytak le és a jelen­kori béke- és biztonsági moz­galom minden kérdésében tel­jesen azonos volt a vélemé­nyük — egyeztették és elfogad­ták azokat a konkrét terveket, amelyek ez 1972-es év kétol­dalú együttműködésének és ak­cióinak további bővítését szol­gálják. Másfélnapos vidéki körutat tett Tanzániában Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, aki Tanzánia nemzeti ün­nepe, az ország függetlenségé­nek 10. évfordulója alkalmából érkezett Dar es Salaamba. Kí­séretének tagjai közül kedden , dr. Soós Gábor, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tárgyalásokat folytatott Derek N. M. Bryce- sonnai, a tanzániai földművelés- ügyi miniszterrel. A megbeszé­lések során — mintegy folyta­tásképpen a szeptemberi buda­pesti találkozásnak — elsősor­ban a tanzániai szövetkezeti falumozgalom és a magyar tsz- ek tapasztalatcseréjénak- tá gab lehetőségeiről esett szó. , Kelenhegyi Emil, az OXISZ el­nökhelyettese C. G. Kahamaval, az NDC országos fejlesztési testület vezérigazgatójával a Tanzániában most igen aktuá­lis kisüzemi fejlesztés kérdései­ről tárgyalt s felmerült az a lehetőség Is, hogy Magyaror­szág szállítóként szerepeljen. Kelenhegyi Emil meghívta az NCD néhány munkatársát ma­gyarországi tanulmányútra. Gáspár Sándor Berlinben 'Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára Berlinbe érke­zett, a Szakszervezeti Világszö­vetség Főtanácsának berlini ülésszakára. A Tribüne, az NDK-beli szak- szervezetek központi lapja köz- I U. hogy az SZVSZ irodájának 4. ülésére december 8-án és 9-én kerül sor Berlinben, a következő témával: „A szocialista orszá gokban működő .szakszervezetek tevékenységének tapasztalatai". A Főtanács december 10-től 13-ig nemzetközi szakszervezeti kérdésekről és az ezekből adó dó időszerű problémákról tár­gyai. Fehér Lajos Tanzániában

Next

/
Thumbnails
Contents