Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-11 / 266. szám

197t. november 11. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Külföldi tudósok AZ AKADÉMIA DUNÁNTÚLI TUDOMÁNYOS INTÉZETÉBEN Eduard Winter akadémikus (NDK), a berlini egyetem taná­ra, aki Kelet-Európa történeté­vel foglalkozik — az MTA ven­dégeként Pécsett járt és a Du­nántúli Tudományos Intézet tör­ténészei segítségével a török­emlékeket tanulmányozta. A I. Davidova, a földrajztu­dományok kandidátusa, a moszkvai vízproblémákkal fog­lalkozó intézet igazgatóhelyet­tese pedig a felszíni vízháztar­tás kutatásának módszertani kérdéseiről konzultált a Dunán­túli Tudományos Intézet termé­szet-földrajzos munkatársaival. Tovább erősödnek a magyar—olasz kereskedelmi kapcsolatok Mario Zagari miniszter sajtókonferenciája Koszorúzás a DÍVSZ évfordulóján Szerdán a Demokratikus If­júsági Világszövetség megala­kulásának 26. évfordulóján meg­hitt ünnepség színhelye volt Bu­dapesten a II. kerületi Világ­ifjúsági park. A KISZ Központi Bizottsága nevében Vajó Péter, a Központi Bizottság titkára és Kovács László, a KISZ KB osz­tályvezetője, a DÍVSZ nevében Roberto Viezzi elnök és Alain Thérouse főtitkár koszorút he­lyezett el a világ ifjúságának emléktábláján. A koszorúzási ünnepségen részt vettek a II. kerületi KISZ Bizottság vezetői és a DÍVSZ irodájának tagjai. A Duna Intercontinental szál­lóban szerdán hivatalos ma­gyarországi látogatása alkal­mából sajtókonferenciát tartott Mario Zagari olasz külkereske­delmi miniszter. Látogatásának céljáról és eredményeiről tájé­koztatta a magyar és a külföldi újságírókat. Mario Zagari kifejtette dr. Tí­már Mátyás miniszterelnök-he­lyettessel folytatott megbeszélé­sein megállapították, hogy a két ország közötti árucserefor­galom igen előnyös. Eszmecse­rét folytattak a gazdasági kap­csolatok fejlesztésének lehető­ségeiről, problémáiról is. Talál­kozott Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszterrel, s a további­akban megbeszéléseket folyta­tott Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszterrel és dr. Szekér Gyula nehézipari miniszterrel is. Az újságírók kérdésére vála­szolva kijelentette, látogatása, tárgyalásai hozzájárulnak ah­hoz, hogy új szakasz bontakoz­zon ki a két ország gazdasági kapcsolataiban. Magyarország­nak a nyugati országokkal foly­tatott kereskedelmében Olasz­ország a második helyen áll. E kedvező helyzetkép ellenére még jelentős tartalékokat lehet­ne felhasználni az árucsere gyorsabb ütemű fejlesztése ér­dekében. Magyar és az olasz vállalatok eddig 26 kooperációs szerződést kötöttek, s a kapcso­latok fejlesztésének ezt a mód­szerét kívánják fokozottabban érvényesíteni. Olaszország a külkereskedel­mi és gazdasági együttműkö­désben messzemenően figye­Elufazott a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége Szerdán elutazott Budapest­ről a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely J. F. Karpovának, az OSZSZSZK miniszterelnök-helyettesének, az SZKP KB póttagjának, az SZMBT elnökhelyettesének vezetésével hét napot töltött hazánkban. A küldöttség magyarországi tar­tózkodása alatt többek között részt vett Leninvárosnak a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjává nyilvánítása al­Vendégünk volt: a szlovén szakszervezetek elnöke Érdekességek a jugoszláviai egészségügyi ellátásban Beszélgetés dr. Vinko Kosteliccel Magyarországi látogatása so­rán tegnap Pécsett járt dr. Vin­ko Kostelic, a Szlovén Köztársa­ság Szakszervezeti Szövetségé­nek elnöke és dr. Drago Vuko tics, a szövetség alelnöke, dr. Gazdag Imrének, a Magyar Or­vosegészségügyi Szakszervezet titkárának társaságában. A vendégeket dr. Fűzi István, az Orvosegészségügyi Szakszerve­zet Baranya megyei Bizottságá­nak titkára és dr. Végi János, e szakszervezet orvostudományi egyetemi bizottságának titkára kísérte pécsi látogatása során Ez alkalommal a város legkü­lönbözőbb egészségügyi intéz­ményeiben fogadták őket, s köz­ben interjút kértünk dr. Vinko Kostelictől: — Jugoszláviában milyen ará­nyú az orvospálya elnőiesedése, s ez milyen munkaerőgazdálko­dási gondokat okoz? — Nálunk, ellentétben az ápolói és asszisztensi pályává', az orvospálya nem nőiesedett el. A jugoszláv orvosok nyolc­van százaléka férfi, húsz szá­zalékuk nő. — Milyen a lalusi és milyen a városi orvoseliúlottság önök­nél? — Az orvosellátottságunk föld rajzilag nem arányos. Az észa­ki területek ellátása jobb, mint kaiméból rendezett ünnepsé­gén, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 54. évforduló­jának Nógrád megyei ünnep­ségein, és látogatást tett Keserű Jánosné könnyűipari miniszter­nél. A küldöttséget o Ferihegyi repülőtéren Nagy Mária, az MSZBT főtitkára és a Külügy­minisztérium képviselője bú­csúztatta. Ott volt A. M. Szoro- kin, a budapesti nagykövetség követtanácsosa. a délieké. Ljubljanában egy or­vosra ötszázhatvan lakos jut, de sok déli faluban öt-hatezer. A jugoszláviai összövetségi átlag: egy orvosra ezeregyszáz lakos — A jugoszláviai jogszabá­lyok szerint az orvosnak mikor szabad pénzt elfogadnia a tár­sadalmi biztosításban részesülő betegtől?- Soha és semmikor. Tehát még a kezelés befejezése után és a beteg önkéntes ajánlatára sem. Ennek értékeléséhez azt is tudni kell, hogy nálunk a mun­kában lévő teljes lakosság ré­szesül társadalombiztosításban, még a viszonylag jelentős szá­mú egyéni parasztok is. Állam' nyugdíjat viszont az egyéni pa­rasztok és magánkisiparosok nem kapnak. A pénz elfogadása gyakorlatilag ritkán, csak az or- vassal rosszul ellátott vidéke ken fordul elő.- Mennyi az orvosok fizetése? — A földrajzi terület gazda­sági erejétől függően eltérő A Szlovén Köztársaságban a körzeti orvos átlagfizetése — a túlóra és az egyéb többletmun­kák bérezése nélkül — három- ezerkétszáz dinár, a szakorvo­soké háromezernyolcszázötven dinár. Földessy Dénes lembe kívánja venni a magyar kormány IV. ötéves tervében meghatározott feladatokat, cé­lokat. A gazdasági kapcsolatok fej­lesztése során az érdeklődés homlokterében áll a könnyű­ipar. így jelentős fejlődés vár­ható a textilipari gépek, a pa­pír- és nyomdaipari berendezé­sek szállításában. A szélesebb- körű lehetőségek feltárásához azonban alaposabb vizsgálatok szükségesek. Magyar—olasz szakértő bizottságok rendszeres eszmecseréje alapján keli meg­határozni az együttműködésben rejlő újabb tartalékokat. így rö­videsen Budapestre jön egy olasz gazdasági küldöttség, amely széleskörű tárgyalásokat kezd a magyarországi partne­rekkel, A Magyar Kereskedelmi — Természetvédelem. A Me­gyei Természetvédelmi Bizott­ság gondozásában Baranya természetvédelme címmel ismer­tető jelent meg, melyet a közel­jövőben postáznak a megye ál­talános iskolái számára. Az is­mertető célja, hogy osztályfő­nöki órákon a gyerekek megis­merjék a baranyai erdők, dom­bok növényeit, állatait, s a ter­mészetvédelem feladatait. Az is­mertetőt Örkényi Miklós megyei természetvédelmi felügyelő szer­kesztette. Kamara hamarosan magyar gazdasági és műszaki napokat rendez Olaszországban. Erőtel­jesen kell fejleszteni a műszaki- tudományos kapcsolatokat is. Az újságírók kérdésére vála­szolva Mdrio Zagari kifejtette, hogy Olaszország kezdeménye­ző szerepet töltött be a kelet- és nyugat-európai országok ke­reskedelmi kapcsolatainak fej­lesztésében. Olaszország volt az első, amely új módszereket keresett e kapcsolatok kialakí­tására. Számos közös piaci or­szág is elismerte és követté eze­ket a törekvéseket. Olaszország tehát mindig kész arra, hogy síkra szálljon a kélet- és nyu­gat-európai országok kereske­delmi kapcsolatainak a fejlesz­téséért. Mario Zagari miniszter kitért arra, hogy minden évben meg­rendezik Olaszország külföldi kereskedelmi képviselőinek kon­ferenciáját. Az idén Budapes­ten tartották ezt a tanácsko­zást, mert ezzel is kifejezésre akarták juttatni, hogy jelentős­nek tartják a magyar—olasz ke­reskedelmi kapcsolatokat és fej­lesztési lehetőségeit. Ezén a konferencián határozzák meg Olaszország kereskedelem-fej­lesztési és kereskedelem-politi­kai törekvéseit, amelyek kifeje­zésre juttatják, hogy a kelet- és d nyugat európai országok közötti politikai enyhülésnek a gazdasági kapcsolatok erősíté­sében is meg kell nyilvánulniq. Elutaztak a jugoszláv pártmunkások Ljuban Ljubisicsnek, a Hor- vát Szocialista Köztársaság Szlavónia Területi Pártbizottsága titkárának vezetésével három tagú jugoszláv pártmunkás­küldöttség volt hétfőtől - no­vember 8-tól — Baranya megye és Pécs város vendége. Érkezé­sük napján a Megyei Pártbi­zottság vezetői, élükön Eg'i Gyulával, a Megyei Pártbizott­ság első titkárával — fogadták a szlavóniai pártmunkásokat Baranyai tartózkodásuk máso­dik napján - kedden - a Me­cseki Szénbányák Vállalat párt, állami és mozgalmi vezetői hív­ták meg a jugoszláv . pártmun­kásokat, akik dr. Nagy József megyei titkár társaságában a szénbányák központjában meg­hallgatták Stier Józsefnek, a Mecseki Szénbányák pártbizott­sága titkárának és Garamvölgyi János igazgatónak tájékoztató­ját a mecseki szénbányászok élet- és munkakörülményeiről. A vendégek Komlón a Kossuth- bányán — bányajárás során - egyik fejtésben bányászokkal beszélgettek, de találkoztak vá­jártanulókkal is. Keddi prog­ramjuk egyik jelentős állomása a szénbányák kutatási osztályá­nak meglátogatása volt, ahol többek között - megnéztek egy hazai és nemzetközi kutatási eredményeket bemutató kisfil- met. A vendéglátók megmutat­ták- a harkányi bányászszállót is. A Horvát Köztársaság párt­munkásai tegnap — szerdán - Egri Gyula első titkár és Novics János titkár társaságában Mo­hácsra látogattak, ahol Borsos János, a Városi Pártbizottság titkára adott tájékoztatót a Du- na-parti városról. A vendégek mea,.ffkin*'ítték a Farostlemez- gya.ot és az Uj Barázda Terme­lőszövetkezetet, majd az esti órákban hazautaztak. Kilenc körle! 45 szocialista brgátfja csatlakozott Zoliikon a §0i-ss csapat felhívásához Zobák bányaüzem dolgozói komolyan veszik az üzemveze­tőség ígéretét, miszerint a hó­nap végéig kitermelik a tűz miatt keletkezett lemaradást. A Kollár Dénes vezette 604-es csapat vállalásához, amely a kiesések pótlását célozza, szer­dán délig valamennyi körlet csatlakozott. A kilenc körletben dolgozó 45 s dialista brigád tagjainak példáját a többi bri­gád munkásai is követték, így együttesen 1672-en vesznek részt a szabad szombatra és vasárnapra tervezett termelés­ben. Mérnöki továbbképzési tanács létesül Szabályozták a műszaki egyetemet végzett mérnökök továbbképzését A művelődésügyi miniszter utasításban szabályozta a mű­szaki egyetemet végzett mérnö­kök továbbképzését. Ennek ér­telmében a továbbképzést köz­vetlenül az újonnan létesült mérnöki továbbképzési tanács irányítja, amely a "Budapesti Műszaki Egyetem rektorának felügyelete alatt működik. Az utasítás érteimében a tanácsot a mérnök-továbbképzésbén ér­dekelt minisztériumok, országos hatáskörű szerzek, társadalmi szervezetek, valamint a műsza­ki egyetemek tanácsainak kép­viselőiből kell megalakítani. Biztosítani kell, hogy a mérnö­ki továbbképzési tanácsban he­lyet kapjanak műszaki kutatás és az ipar területén dolgozó szakemberek is. A tanács legfőbb feladata, hogy tervszerűen irányítsa a műszaki egyetemet végzett mér­nökök továbbképzését oly mó­don, hogy az összhangban le­gyen az őrszagos kutatási es fejlesztési célprogramokkal, va­lamint a műszaki szakember- I szükséglet távlati terveivel. Fel­adatai közé tartozik a tovább­képzési formák és módszerek fejlesztése, továbbá az oiszág műegyetemein és az egyeteme­ken kívül folyó mérnök-tovább­képzés koordinációja is. A Budapesti Műszaki Egye­temen továbbképző intézet old­ja meg hazánk legnagyobb feb sóoktatási intézményének to­vábbképzési feladatait - kivé­ve a szakmérnök- és a mérnök­közgazdász képzést. Az utasítás értelmében a Műegyetem to­vábbképző intézetének feladata lesz továbbképző tanfolyamok szervezése is, amelyeken első­sorban a gyakorlati szakembe­rek ismereteit fejlesztik tovább. A tanfolyamok hallgatóit a je­lentkező mérnökök közül oz in­tézet veszi fel. Hetvenéves a magyar ibc­és tüdőgyógyászat központi intézménye Hetven évvel ezelőtt, 1901. november 11-én adták át ren­deltetésének a társadalmi ada­kozásból létrehozott Erzsébet­15 millió forintos költséggel új szociális épületet létesít a Pécsi Húsipari Vállalót. Az épületben az öltözők, fürdői mellett ebédlő, konyha, * raktárak lesznek és itt helyezik el az igazgotási részt is. Az építők Ígérete szerint a modern épület jövő és áprilisára készül el Fotó: Erb János szanatóriumot, amelynek érde­kében sok más jeles társadal­mi személyiséggel együtt Jókai Mór is igen élénk tevékenysé­get fejtett ki. A jubileum alkalmából a sza­natórium jogutódjának, az Or­szágos Korányi Tbc és Pulmono- lógiai Intézetnek sajtótájékozta­tóján dr. Hutás Imre, az intézet igazgató főorvosa elmondta, hogy Korányi Frigyes elgondo­lásainak megfelelően a szegény sorsú tbc-s betegek ápolására, gyógyítására rendeltetett sza­natórium 116 ággyal kezdte meg működését. 1954-től mint Országos Korányi Tbc intézet a tbc elleni magyarországi küz­delem szakmai irányító és el­lenőrző központja lett. Az utób­bi évtizedben azután a tbc mint népbetegség visszaszorításában elért kedvező eredmények lehe­tővé tették, hogy megkezdődjék az intézet és egyben a tbc-s szakhálózat fokozatos pulmono- lógiai átállása: a felszabaduló erőket a krónikus, nem specifi­kus tüdőbetegségek, elsősorban az idült hörghurut és a tüdőrák elleni küzdelemre csoportosít­ják ót. Jelenleg az intézet ágyainak száma meghaladja az ezret, a tíz tüdő belosztályon kívül mellkas- és csontsebészeti, urológiai, bronchológiai osztály, fizikotherápiás részleg, légzés­keringési laboratóriumok, rönt­gen-osztályok stb. működnek. Az intézet gondoskodik a tbc és tüdőgyógyász szakhálózat orvosainak rendszeres tovább­képzéséről és igen jelentős el­méleti és klinikai kutató munkát is folytat. Influenza elleni védekezés a fővárosban A fővárosban egyre na­gyobb számban előforduló influenzamegbetegedések miatt rendkívüli intézkedé­seket léptetett életbe a Fő­városi Tanács egészségügyi főosztálya. A jelenleg is működő, úgy­nevezett figyelő szolgálat egészségügyi részlegeit kö­telezték a pontos adatszol­gáltatásra. Ha valamelyik területen fokozódó influen­zás megbetegedést észlel­nek, telefonon soronkívü! je­lentik a fővárosi K'ÖJÁL- nak, illetve a Fővárosi Ta­nács egészségügyi főosztá­lyának. Az orvosi ügyelete­ket az igényeknek megfele­lően akár az éjjeli, akár a nappali műszakban megerő­sítik, számukra közlekedési eszközről gondoskodnak a központi garázs, illetve a taxi vállalat útján. Azok az üzemorvosok, akiknek nincs táppénzbe vételi joguk, a járvány időszakában 3 nap­ra jogosultak táppénzre ven­ni az üzemi influenzás be­tegeket. Az egészségügyi dolgozókat folyamatosan vé­dőoltással látják el. A kór­házak osztályaira csak sür­gős kezelést igénylő, illetve életveszélyes állapotban lé­vő betegeket utalnak be. Elrendelték azt is, hogy a kórházak vezetői a nélkülöz­hető orvosaikat — a rende­lőintézetek kérésére — a te­rületi ellátás megsegítésére irányítsák. Ennek érdekében a tüdőgondozók az influen­za tartamára leállítják szű­rővizsgálataikat, s röntgen- kapacitásukat és orvosaik a járóbeteq-ellátás rendelke­zésére állnak. — Tudományos ülés. A Ma­gyar Anaesthesiologus és^Rea- nimatios Társaság dél-dunán­túli csoportja november 13-án a POTE elméleti tömb II. tan­termében tudományos ülést tart. Az üiésen részt vesz prof. dr. O. Mayrhofer, az Anaesíhe- siologus Világszövetség főtitká­ra, a bécsi egyetem Anaesthe- sioloqiai Intézetének vezetője. Dr. Török Endre osztályvezető Az első év tapasztalatai a PÖTE Központi Intensiv Therapiás Osztálya és Anaesthesiologiai szolgálata munkájában címmel tart előadást. t I

Next

/
Thumbnails
Contents