Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-07 / 263. szám
tin. iwwnber 7. DUN ANTOLI N APLÖ S A turonyi ház 0 baranyai tizenegyből Foto: Erb János Népi műemlékek Hogy miért kerültek o figyelem középpontjába nálunk a népi műemlékek, annak több oka van. Magyar- ország műemlékei nemzetközi viszonylatban — legyünk őszinték — nem kiemelkedők, Ka szerény szépségük, olykor gondozottságuk, a tájjal harmonizáló összképük rendkívül vonzó Is lebet idegen országbelieknek is. Népi műemlékeinkkel ezzel szemben másként áll a helyzet. A népi, elsősorban a paraszti múlt építészeti emlékei, mint szakmai körökben tudják, hazánktól nyugatra szinte egyáltalán nincsenek már meg. Nálunk még akad menteni való. Akadnak paraszthózak, falusi műhelyek, öreg gazdasági épületek, amelyek a történelem látható- tapintható dokumentumai, s egyben kuriózumok. Szépek is a maguk nemében. Hiszen (ahogy az idevágó hazai jogszabály ki is mondja!) a műemlék nem kizárólag művészi értékétől az, sokkal inkább a történeti értéke folytán. * A törvény Igen ám, de a magyar falu hiába őrizte meg eredeti arcát szinte változatlanul évszázadokon át, ezelőtt másfél évtizeddel hirtelen hatalmas fejlődésnek indult. Ami jó az embereknek, ami a jobb gazdasági viszonyokból, a civilizáltabb körülményekből, a jogos igényekből fakad, vagyis tehát o régi házak sietős lebontása és újra cserélése — az népi műemlékeink szempontjából éppenhogy veszélyes. Sajnos, mire oz erre hivatott szervek, emberek kialakították a mentés módszereit, megteremtették lehetőségeit addigra rengeteg épület elepusztult. S pusztul ma is, feljegyzett, védett műemlék is, naponta szinte. Az alapvető elv pedig tisztázott: ha lehet, eredeti helyén, eredeti környezetében kelt megőrizni a népi műemlékeket, s csak különleges esetekben, indokoltan kell skanzenben tömöríteni őket Az első lényeges lépések is megtörténtek még 1960-ban és a megelőző években, 1960-ban adták ki ugyanis az első hivatalos jegyzéket a műemlékké nyitván ított falusi épületekről. De a probléma igazából nem áttolóban, hanem konkrétan ott, a helyszínen jelentkezett. A műemlékben, ha lakóház volt, laktak, ha gazdasági épület volt, legjobb esetben lomot őriztek, ha műhely volt, lebontották vagy hagyták pusztulni. A funkciójukat vesztett épületeknek ki is viselné gondját? A lakóházakat ki ne akarná átalakítani nagyobbra, világosabbra, modernebbre, divatosabbra? Melyik falusi embertől lehet elvárni, hogy lemondjon az ikerablakról, a fürdőszobáról, valamilyen ködös és távoli kívánság kedvéért? Igaz, o ma is érvényben tévő műemléki törvény kimondja, hogy a tulajdonos köteles fenntartani o birtokában lévő műemléket. De hogyan lehet ezt érvényesíteni az ország több száz kis falujában, a szinte kizárólag magántulajdonban lévő népi műemlékek esetében? Ki érvényesítse s hogyan vegye a lelkére, hogy büntetéssel sújtsa azt az embert, akit épp eléggé „megvert az isten" azzal, hogy beleszólnak a nagyapjától örökölt háza lebontásába vagy átépítésébe? A törvények ugyanakkor az emlékek köztulajdonára épültek, azzal számoltak, hogy a közösségi tulajdonban lévő műemlékek fenntartásába besegíteni az államnak, természetes állapot. A személyi tulajdonban lévő házak persze más lapra tartoznak. Ez volt az a fő probléma, ami megnehezítette a népi műemlékek védelmét. Állami tömogatös Most végre megszületett az új törvény, amely lehetőséget teremt a beavatkozó, hatékony ^védelemre. Az Országos Műemléki Felügyelőség népi műemlékekkel foglalkozó főelőadójával, dr. Erdélyi Zoltánnéval arról beszéltünk, hogyan történik majd ennek az új törvénynek a végrehajtása. — A 16-os rendelet rendszeres évi támogatást biztosít, aszerinti összegben, hogy műemlékről, műemlék jellegű vagy városképi jelentőségű épületről van-e szó. Ért elsősorban ott alkalmazzuk, ahol laknak az épületben vagy gondozzák, de a fenntartáshoz szükség van bizonyos pénzre, amit a többnyire idős, magányos tulajdonosoktól nem lehet elvárni. Ezenkívül eseti támogatást is nyújthatunk, ha a műemlék megóvásáról van szó, olyan munkáról, amit okvetlenül el kell végezni ahhoz, hogy az épület megmaradjon. Ez egészen 25 ezer forintig terjedhető összeg, külön kell kérni, de van egy megszorítása, ami miatt nehéz kivitelezni. Éppen egy baranyai példa: Cun községben van egy ház, amelyben idős tulajdonosok laknak A ház rendbehozásához kőműves Kellene, de a községben az nincs. A törvény előírja, hogy költségvetést, pontos tervet kell készíteni a tatarozásról, ezt pedig a Felügyelőség kevés szakembere egyszerűen nem tudja biztosítani. Helyi segítség is kell tehát az oly nagy megkönnyebbüléssel fogadott törvény mellett. Nem tudunk mindenhová eljutni. Az országban például nem lehet zsúpot és nádat kapni, holott sok régi épület rendbehozásához az kellene. Itt az állami gazdaságok, tsz-ek segíthetnek helyileg. 1963-ban 2000 fölött volt az ország népi műemlékeinek száma. Az ekkor végrehajtott revízió után lecsökkent 900-ra. Vagy lebontották, vagy átalakították az épületeket, vagy annyira tönkrementek, hogy ki kellett húzni a listáról. Ma Baranyában tizenegy községben van egy-egy védett műemlék, ezek: Cun, Erzsébet, Kistótfalu, Luzsok, Nagydoboza, Mekényes, Nemeske, Okorág, Turöny, Zaláta és Villánykö- vesd (ahol egyébként épületegységről, a pincesorról van szó). A legutóbbi vizsgálatok felvetették, hogy Ófalun és Ócsárdon is védetté kelt nyilvánítani egy-egy házat. A falukutatást az OMF még folytatja, az idén be is fejezi, s akkor következik az a terv, hogy elvégzik a teljes műszaki felmérést Sok műemléki épületről máris megvan a műszaki dokumentáció, leírás, fotók s a szükséges munkák feltérképezése. Mi legyen a sorsuk? Ha tehát az OMF megadja a szükséges, törvényben rögzített támogatást, ha a helyi szervek a maguk részéről segítik a védelem feladatait, ha a „műemlék-ellenes hangulat” is megszűnik majd falun, ahol immár kézzelfogható bizonyítéka is lesz az állam műemlékvédelmének — a helyzet nagyban változhat. De mi legyen a megőrzött helyreállított épületek sorsa? Az OMF budapesti székhazában baranyai házak képeit, adatait is őrzik a szekrények. Erdélyiné sorba rakja a dossziékat, amelyek egy-egy házat jeleznek, s példaként elmond néhány ötletet, lehetőséget: — Nagydobszán, a Fő utca 6. számú ház Baranyában egyik legutolsó példája a talpasháznok. Idős tulajdonosai vannak, addig lakják, míg élnek. Az állami tulajdonba vételt sokféleképp meg lehet oldani, de fokozatosan mindenképpen szükséges. Nagydobszán ezt a házat okvetlenül múzeummá kellene fejleszteni. Ritka példány. De nem kell mindenütt falumúzeumot csinálni a műemlékből, az okorági épület például belül teljesen korszerű, bármilyen községi intézmény dolgozhat később benne. Ahol van idegenforgalom, ott kis népművészeti árusítóhelynek lehet megcsinálni a műemlék-házat, mint ahogy ezt például Balatonszentgyörgyön megoldották. Elképzelhető az is, hogy a vendéglátó használja fel ezeket az épületeket, a spk mű-magyar csárda helyett ideális, ízléses, stílusos lehetőség. A védelem utón az épületek köztulajdonba vétele lehet csak a végső megoldás. Az OMF-nél készül a tervezet is, amely azt célozza, hogy majdan a teljesen helyreállított, több évre biztosan megóvott ház kulcsát adják át a tulajdonosoknak. Igen, a műemlékek rendbehozatalát leginkább központilag, szakmai és anyagi tekintetben egyaránt egységesen lenne jó elvégezni. De ez nem jelenti azt, hogy helyben addig is és azon kívül is nem kell mindent elkövetni az ügy érdekében. Ez is versenyfutás az idővel. Amit egyszer kénytelenek voltak áthúzni azon a bizonyos listán, az egyszer s .mindenkorra elveszett a mi számunkra és a jövő számára is. MUZSIKA A KÉPERNYŐN Ismert és általában elfogadott tény, hogy a televízió műsorszerkesztésében viszonylag kevesebb időt foglal el a muzsika, mint a rádióéban. A legtöbb tiszta zenei műfaj nem igényli feltétlenül a képi megjelenítést, azaz a zenemű hallható közvetítése mellett az előadó személy látható megjelenését. A televízió ennek ellenére nem mond le természetesen a zene közvetítéséről, kétségtelen azonban, hogy több időt szentel a komoly zenének, mint a könnyű, csak szórakoztató muzsikának. Ez már, gondolom, nem minden néző számára természetes és kézenfekvő. Még akkor sem, ha a könnyű muzsika nem egyszer koncentrált odafigyelést sem igényel, hanem csupán egy egyéb tevékenység kellemes hangulati hátteréül szolgál. Van nak ugyanis a könnyű zenének is olyan műfajai és előadásai, amelyeknek képi megjelenítése fokozza a hatást. A kedvenc sztár személyes megjelenése, egy- egy forró hangulatú koncert látással bővített átélése, külföldi nevezetességek megismerése stb. - megannyi. igény, amely nagyobb teret, több időt és a Ilkáimat kíván a televíziótól a könnyű zene számára. Ügy tűnik, a televízió zenei vezetése ezzel is számolva alakította ki az igényesebb zenére alapozott műsorpolitikáját. Ha „hosszabb távon" figyeljük munkáját, az arányokból arra következtethetünk, hogy más műsortípusokéhoz viszonyítva szigorúbban és következetesebben érvényesíti a magasabb ízlésszintek szolgálatát. Ezt a koncepciót még akkor is csak helye-^ selni lehet, ha ebben a pillanatban nem felel meg a statisztikailag ér- zékelhető többségi elvárásoknak. Tekintsük át futólag az elmúlt hónap zenei műsorszerkezetét! Az igényes komoly zene túlsúlya szembeszökő és imponáló. A műsorszerkezet gerincét a Budapesti Művészeti Hetek négy nagy előadása és az Interlórum ugyancsak négy adása alkotta. Az előbbi keretében két balett-filmet, Delibes Coppéliáját és Adam: Giselle- jét láthattuk. Mindkettő kiválóan alkalmas arra, hogy a komoly muzsikát valóban jó értelemben népszerűsítse felhasználva a látványos, komplex műfaj lehetőségeit. A másik két adásban egy nagyzenekari hangverseny (Bartók Táncszvitje a Cseh Filharmonikusok előadásában és a liszt-Bartók* zongoraverseny szép részlete) hangzott el.. A láttatást is igénylő komplex zenei műfajok sorába illeszkedik a két októberi operaközvetítés, a János vitás margitszigeti előadása és a Moszkvai Nagy Színház Budapesten bemutatott Borisz Godunovjána'k felvétele, Az Interfórum sorozatában egy cseh, egy bolgár és egy magyar zongora- művésszel, valamint egy jugoszláv klarinétművésszel ismerkedhettünk. Ez a sorozat kétségtelenül viszonylag szűk nézőrétegekre számíthatott, rövid és többnyire a késő esti órákra elhelyezett adásidejével azonban mértéktartóan illeszkedett a komolyzenei szerkezetbe. A Zenei figyelő havonta visszatérő adása és a Nyitott füllel ugyancsak kitűnő zenepedagógiai és népszerűsítő sorozata mellett figyelmet érdemel két okóberben indított új zenei sorozat. A Muzsikus fiatalok a zeneművészeti szakközépiskolák hallgatóival szervezett versenyműsor, a Televízió, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB dicséretes közös kezdeményezésére, ígéretes kísérlet egy speciálisan televíziós zenei versenyforma kialakítására. Nehézkesebbnek, erőltetettebbnek tűnik a „Hang-villa" keretjátékos sorozata. Hadarna Erzsébet Képzőművészeink kislexikonja Sfoborkomgolicií. M6r»i*j BOCZ GYULA A nonfiguratív szobrászat képviselője. Kő és márvány szobrai mindemellett többhyire az emberre hivatkoznak, simára csiszolt, hullámzóan lágy felületeikkel humánus torta-lom hordozói. A harmóniát keresi, az egymásba simuló, egymással érintkező formák arányaiban és viszonylataiban a rendteremtés szándéka érvényesül. Plasztikái szabad teret kívánnak, o gazdagon motivált, minden oldalról teljes szemléletet nyújtó formák azo-’ nosulnak táji környezetükkel, hivalkodás nélkül jelezve az emberi kéz természetformáló, alkotó erejét. Bocz Gyula alig • tizennyolc évesen már a Sopiana Gépgyár fizikai munkása volt. Tehetsége és művészi akarása révén, a maga erejéből vált szobrásszá. Fejlődésében döntő lehetőséget o Siklósi Képzőművészeti Szimpozion hozott. Csaknem három éve tartó, kemény munkával a villányi szabadtéri szoborparkban monumentális emlékművet bont ki a sziklafalból. A hatalmas, nonfiguratív szobormű elementáris erejével még befejezetlenül is impozáns, magávalragadó. Életének főbb adatai: Született 1937-ben, Pécsett. 1963 óta vesz részt rendszeresen a dél-dunántúli szervezet kiállításain. Szerepelt az országos kisplasztikái biennálékon, Budapesten 1969-ben a Sürenon kiállításon és a Pécs-Baranyai Képzőművészeknek a Nemzeti Galériában rendezett kiállításán. 1964-ben és 1969- ben a Baranya megyei Tanács ösztöndíjasa volt. Több műve közületek s a Janus Pannonius Múzeum tulajdonában van. A Sopiana Gépgyár kultúrtermének falára öt négyzetméteres, három részből álló fadomborművet forogott. A népdal és a magyarnóta az október havi népdalcsokorral és a két Nótaszó műsorral viszonylag szerényebb helyet kapott. Helyes azonban, hogy a televízió következetesen elkülöníti a két műfajt. A könnyűzenei műsorok arányát megnyugtatónak tarthatjuk. A Sanzonról sanzonra sorozat Vécsey Ernő da Iáit fűzte csokorba, a „Rizi-bizi" az újabb nemzedéket képviseltette, a Lulu egy angol, a Szófiai séta pedig egy bolgár tóncdaiénekest mutatott be. Ugyancsak nemzetközi jellegű volt a Táncdalfesztivál gálaestjének első része. Futólag áttekintve, ez volt az októberi zenei program. Ismétlem: jók az arányok és figyelemre méltó a televízió zenei szerkesztésének színvonalas és következetes munkája. Szederkényi Emin
