Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-06 / 262. szám
1971. november 6. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Gyorsabb, biztonságosabb közlekedést Készül a pécsi közlekedés javításának intézkedési terve Kitüntetések november 7. alkalmából Pécs egyre rosszabbodó közlekedési helyzetéből a kiutat sürgősen meg kell találni. Ezért hozott a Városi Pártbizottság és o Városi Tanács legutóbbi együttes élésén határozatot arról, hogy november végéig el kell készíteni az azonnali és a középtávú intézkedések tervét a város közlekedésének javítására. A tervet az e célra létrehozott munkabizottság dolgozza kí, s ennek tegnapi ülésén a köziekedésrendészet, a Közúti Igazgatóság és a Volán 12. Vállalata tette le saját elgondolásait tárgyalási alapként az asztalra. INTÉZKEDÉST SÜRGETŐ BALESETI GÓCOK i Szinte azonnal intézkedést követel a Bajcsy Zsilinszky út és a Szalai András út keresztezése, ahol ebben az évben eddig 32 gázolás történt. A keresztezés forgalma rohamosan növekszik, a közlekedés egyre kevésbé biztonságos. A megállapodás szerint már jövőre le kell bontani a Bajcsy Zsilinszky út és a Regős utca sarkán lévő házat, a Közúti Igazgatóság pedig gondoskodik a keresztezés Rózsa Ferenc utcához igazodó csatlakozásának megterveztetéséről. Elengedhetetlen a Regős utca forgalmának szabályozása, s a piaci napokon tapasztalható kaotikus állapotok megszüntetése. A közlekedésrendészet ugyancsak a baleseti gyakoriságra való hivatkozással javasolta a sebesség- korlátozás bevezetését a Veress Endre úton, a 39-es dandár úton és az Építők útján. Az utóbbi esetében nem volt véleményeltérés, az előbbieket illetően azonban - a város egyik legforgalmasabb és legfontosabb útvonaláról van szó - az a nézet alakult ki, hogy itt a sebességkorlátozás határozottan rontaná a közlekedési viszonyokat. Megoldás a gyalogosok védelmében: haladéktalanul hozzá kell látni a Veress Endre út. déli oldalán teljes hosszúságban a járda kiépítésének. (Érthetetlen, hogy ezzel miért kellett idáig is várni.) Sok szó esett a Megyeri úti átjáróról is, ami hovatovább a város legkomolyabb forgalmi akadályává „növi ki” magát. Az időszakos forgalomirányítás itt elkerülhetetlen és indokolt. A közlekedésrendészet vállalta, hogy mozgó őrszem beállításával gondoskodik az esetenként keletkező dugók eloszlatásáról. A probléma azonban ezzel nem szűnik mea. A végső megoldást hatékonyabb eszközökkel kell elősegíteni. Az UVATERV tanulmányszinten foglalkozik a csomópont rendezési megoldásaival. Ezek: közúti felüljáró, illetve aluliáró, valamint új út nyitása a Tüzér utca felé. GONDOK A BELVÁROSBAN Egyéb belvárosi forgalmi gondok között vetődött fel a Rét utca felső szakasza megnyitásának szükségessége. Mint ismeretes, 1969-ben e szakasz parkolóutcává alakításával megszüntették a József Attila utcából való felhajtás lehetőségét. A Szabadság úti keresztezés tehermentesítése érdekében kell a Rét utca egyirányú megnyitásával foglalkozni. Ezzel kapcsolatban szóba került az is, hogy a Zsolnay szobor környékének és a Petőfi (Kórház) tér általános forgalmi rendezését is napirendre kell tűzni. Különösen az utóbbi egyre veszélyesebb forgalmi góc a város belterületén. Emelkedő pálya állomása... Fürtös György kerámiai kiállítása Pécsi származású és Pécsre visszatért kerámikusművész, Fürtös György kiállítása nyílt meg tegnap este a Technika Háza nagytermében. A Zsolnay gyár fiatal művésze közel tíz év terméséből válogatta ösz- sze a kiállított mintegy 80 alkotást. Az 1964-es bemutatkozó kiállítás és az 19ó9-es me- szesi kiállítása után a mostani mintegy áttekinti eddigi munkásságát. Egy felfelé ívelő művészi pálya legszebb darabjai láthatók a november 5—21-e között nyitvatartó kiállítási teremben. Pénteken a nagyszámú érdeklődőt Várady Géza, a városi népművelési csoport vezetője köszöntötte, majd Csekovszky Árpád Munkácsy-díjas kerámikusművész, Fürtös György egykori főiskolai tanára mondott bevezetőt. Ebben méltatta a vidéki városok, köztük Pécs úttörő szerepét bizonyos képzőművészeti ágak felkarolásáért. A kerámiai biennálék városa, Pécs megteremtette az alkotás feltételeit az itt élő művészek számára is. Csekovszky Árpád elmondotta, hogy már a főiskolás évek alatt kibontakozó tehetség ezen a kiállításon olyan értékeket vonultat fel, amelyek feljogosítanak a várakozásra a későbbi tevékenységét illetően is. A megnyitón Dubois: Variációk című művét Kircsi László (oboa) és Sz. Simonlai Mária (zongora) adták elő. A megnyitón részt vettek a pécsi és baranyai képzőművészeti élet ! ismert képviselői, akik melegen ' gratuláltak a bemutatkozó művésznek. A kiállítást Pécs megyei város művelődésügyi osztálya, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Szervezete, a FIM Pécsi Porcelángyára és a Kiállítási Intézmények rendezték. A személygépkocsik száma növekedésével jár, hogy a parkoló járművek mind jobban akadályozzák a forgalmat. A munkabizottság álláspontja szerint meg kell keresni azokat a helyeket, ahol a gépkocsik akár csak két kerékkel is parkolhatnak a járdán a gyalogosforgalom akadályozása nélkül. JAVÍTANI KELL A TÖMEGKÖZLEKEDÉST Élénk vita alakult ki a lapunk tegnapi cikke alapján a KN- közlekedés pécsi lehetőségeiről. A bizottság tagjai egyetértettek azzal, hogy keresni kell az utasáramlás meggyorsításának lehetőségeit, mert Pécs tömegközlekedésében ez hozhat javulást. Megtudtuk azt is, hogy a Volán Tröszt országos méretekben keres megoldást a tömegközlekedés javítására, s ebbe az Ikarus-gyár járműfejlesztési programját is be akarja vonni. Ugyancsak vitára adott alkalmat a Volánnak az a szándéka, hogy a városi közlekedés javítása címén néhány olyan járatot hozzon vissza a Kossuth térre, amit korábban a tér tehermentesítése végett vittek el onnan. Az álláspont változatlan: a Kossuth téren továbbra is a forgalom csökkentésére kell törekedni ahelyett, hogy növelnénk. A közlekedési munkabizottság az intézkedési terv elkészítésével kapcsolatban további tárgyalásokat tart. Hársfai István A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója alkalmából Baranya megye és Pécs város több dolgozójának eredményes munkája elismeréseként tegnap — pénteken - kormánykitüntetéseket és miniszteri kitüntetéseket adtak át. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Eperjessy Ferenc rendőrszázadost „Kiváló Szolgálatért Érdemrend”-del tüntette ki. A belügvminiszter a Baranya megyei Rendőrfőkapitányság állományában lévő dr. Rácz Péter őrnagynak, dr. Deák János őrnagynak, Pék Sándor őrnagynak, Györay Jenő őrnagynak, Leitner Nándor főhadnagynak. Imre Gyula hadnagynak, Sirok Ferenc főtörzsőrmesternek a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát adományozta Az érdemérem ezüst fokozatával öt, bronz fokozatával két szem''l’tt tüntettek ki. A Közbiztonsági Érem arany fokozatát kapta: Hóbor Kálmán főtörzsőrmester, Tóffalusi András főtörzsőrmester, Kovács László törzsőrmester. Szűcs János törzs- őrmester, Virth József törzs- őrmester, Ferenczi István őrmester és Tomoó János őrmester. A Közbiztonsági Érem ezüst fokozatával négy, bronz fokozatával három főt tüntettek ki A belügvminiszter több sze- mélvt dicséretben és pénzjutalomban részesített. A kitüntetéseket teqnap délután, dr. Nemes Alajos rendőr vezérőrnagy, a Baranya megyei Rendőrfőkapitánvsóg vezetője nvúitotta át Pécsett a Dózsa klubban rendezett ünnepségen. * A honvédelmi miniszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem Epésznapos küzdelem a lángokkal % Hatalmas bányatűz Zobákon Nem történt személyi sérülés Veszélyben az üzem leggazdagabb telepe I ezüst fokozatával tüntette ki Sebők Lászlót, a Magyar Honvédelmi Szövetség Baranya megyei titkára gazdasági helyettesét. Honvédelmi érdemérmet kapott 20 éves szolgálatáért Egervári József ejtőernyős oktató, 10 éves szolgálatáért Bencze Béláné ügyintéző, Kovács István, az MHSZ mohácsi járási titkára és Kuti Imre modellező főelőadó. * A belkereskedelmi miniszter a „Belkereskedelem kiváló dolgozója” kitüntetést adományozta: Dr. Adóm Valériának, a megyei Idegenforgalmi Hivatal főelőadójának, dr. Utassy Ferenc jogtanácsosnak, Wéber Adóm áruforgalmi előadónak, Vadász Ödön boltvezetőnek, Petényi Györgyné boltvezetőnek, Kamá- csay Hugóné boltvezetőnek, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat dolgozóinak, továbbá; Túrós József munkavédelmi előadónak, Kassai Sándor áruforgalmi osztályvezetőnek, dr. Sebök Imré- né üzletvezetőnek, György La- josné szakácsnak, Kern József- né titkárnőnek, a megyei Vendéglátó Vállalat munkatársainak, valamint: Perlaki Károly csoportvezetőnek, Bubreg An- talné eladónak, Vass Gyula boltvezetőnek, a BARANYA Kereskedelmi Vállalat dolgozóinak és Földényi Mihátyné pénzügyi osztályvezetőnek, Griffaton Gyu- láné pénztárosnak, a megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat alkalmazottainak. A kitüntetéseket Jakabos Zoltánná osztályvezető nyújtotta át tegnap a Megyei Tanács épületében rendezett ünnepség««, melyen részt vett Takács Gyula tanácselnök-helyettes. * Az ifjúsági mozgalomban eredményesen dolgozó baranyai fiataloknak tegnap — pénteken — a KISZ Megyei Bizottsága tanácstermében kitüntetéseket adtak át. Az ünnepségen résztvett Novics János, a Megyei Pártbizottság titkára. KISZ Érdemérem kitüntetést kapott: Bálint Ernő, a Mecseki Szénbányák Kossuth-bánya KISZ Bizottságának titkára, Bogdán László, a KISZ Komló városi Bizottságának titkára, Eckert Péter, a Mecseki Ércbányászati Vállalat KISZ Bizottságának volt titkára, Harmath János propagandista, a pellérdi Általános Iskola igazgatóhelyettese, Kovács József, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára, Körtési József, a KISZ Mohács járási Végrehajtó Bizottság tagja, Novák Szilveszter, a KISZ Pécs városi Bizottsága volt titkára, a Pártfőiskola hallgatója, Papp Lajos, a Mecseki Szénbányák KISZ Végrehajtó Bizottságának tagja, Petőh Sándor, a KISZ Siklós járási Bizottságának volt titkára, a Pártfőiskola hallgatója, és Takács Ferenc, a KISZ MB tagja, Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetésben 17 fiatalt részesítettek, 92-en pedig a KISZ KB Dicsérő oklevelét kapták. A kitüntetéseket. Petőházi Szilveszter, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a megyei KISZ bizottság első titkára nyújtotta át. Megoldást kell keresni! Kevés a szakmunkástanuló Don Quijote és Sancho Panza piiogiánit figuiái a kiállításon — Ég a bánya I A riasztás pénteken reggel, röviddel hat óra előtt érkezett a komlói Zobák-bányaüzem első szintjének tízes telepéről. A közelben fejtés folyt és éppen műszakváltáshoz készültek, amikor felcsaptak a lángok az egyik gurítóban. Izzott a szénfal, lángoltak a fából készült ácsola- tok. Pillanatok alatt megmozdult az egész üzem. Ami a legfontosabb, sikerült azonnal tisztázni a helyzetet, biztonságba helyezni az éjszakai műszakban dolgozókat. Személyi sérülés nem történt. A mentési munkálatokat a főmérnöki irodából irányították az üzem vezetői. Csengtek a telefonok, egymást érték az intézkedések, utasító-- sok, kérések. Gázálarcos, védőruhás bányamentők próbálták lokalizálni a gócot, a friss lég- áramú helyeken pedig a bányászok dolgoztak, gátépítéssel, iszaptömedékeléssel lezárva a veszélyes területet. A behúzó levegő szinte táplálta az égést, rövidesén a légaknákon is ömlött a füst, jelezve, hogy a tűz- kígyót nem sikerült megállítani. Időközben a helyszínre érkeztek a Mecseki Szénbányák vezetői, valamint a Bányaműszaki Felügyelőség szakemberei. Újabb haditerv, jelölés a térképeken. Autók száguldottak haboltóért, s az átszakadással fenyegető gáthoz szállítva a nagyteljesítményű habfejlesztő generátorokat. Délutón két óra. A helyzet •egyre veszélyesebb; a tűz elérte a keresztvágatot. Háromszáz méteres szakaszt lezártak. Egyidejűleg több irányban kellett elzárni a tűz útját: Kos- suth-akna felől sűrű iszapot ontottak a csövek, a II, szint felől pedig gátakat emeltek, valamint habbal árasztották el a vágatokat. — Valóban hatalmas bánya- tűzzel állunk szemben — állapította meg Garamvölgyi János, a Mecseki Szénbányák igazgatója. Nehéz küzdelem a megfékezése és komoly feladat lesz a termelési egyensúly visszaállítása. Az üzem elkésxi| tette a háromharmados műszakbeosztást. Egyelőre mindenki a mentést segíti. — Nagyszerű eredménysort szakított meg ez a természeti csapás. Az elmúlt hónapban kitűnően dolgoztak bányászaink. Olyan nap is volt, amikor 2900 tonna szenet adott az üzem. A tízes telep, ahol az öngyulladás történt, a leggazdagabb, leggazdaságosabb része Zo- báknak. Mindenképpen nagy kár ért bennünket. A tűz pusztításán túl jelentős a termelés- kiesés. A 603-as fejtésben, ahol ma nem dolgozhattak, átlag 40 vagon szenet nyerünk naponta. Gálfi István főmérnök szavait valamennyi vezető megerősítette, hangsúlyozván, még rettenetesebbé tehetné a pusztítást, ha felbukkan a metán. Figyelő szolgálatot szerveztek, a bánya valamennyi veszélyeztetett pontján műszereket helyeztek el. Dr. Koncsag Ká- rolynak, a Bányaműszaki Felügyelőség helyi vezetőjének tájékoztatása szerint az öngyulladás következtében előállott bányatűz közvetlen közelében nincs metán, nem fenyeget sújtólégrobbanás. Órák telnek, mindenki nagyon fáradt. Lassan közeleg a váltás. Ozqa István iszapolási körletvezető elsők közt száll ki a kasból. — Reggel hét óra óta voltam a mélyben — esetenként eaészen közel a tűzhöz. Harminchárom éve vagyok bányász, rok ilyet láttam már, de nem lehet megszokni. Valamennyi egyformán félelmetes. Olyan, mint a pokol. Alig látni kar- hossznyira és szinte ég a levegő ... Az embernyi feketeséaből I csak a szeme villan kéken. Kor- | mosok, fáradtak a többiek is, de úgy mondják, nem számít. Fontos, hogy a bányát mentsék . .. Este hét óra. Telefonon je- Jentik, hoqy habdugót vontak az átégéssel fenyegető gát elé. Minden szakaszon áll a harc. A tüzet lapzártáig nem sikerült megfékezni. Wesztl Márta A demográfiai hullámvölgy egyre jobban érezteti hatását. Az 1970—71-es tanévben Pécsett 6600 gyerek fejezte be az áltolárps iskolát, ebben az évben már csak 6100 várható. 500-zal kevesebb tehát, mint tavaly, s ez a csökkenés igen nagy gond elé állítja a szakmunkástanuló-képzést — állapították meg azon a tanácskozáson, melyet tegnap tartottak Pécsett a Baranya megyei szakmunkásképző intézetek vezetői. A középiskolákba a kővetkező tanévben 2300 tanulót vesznek fel, s ezt a számot és a tovább nem tanulók létszámát levonva mindössze 3200 tanuló „marad” a szakmunkásképzés számára. Ezzel szemben a vállalatoktól, üzemektől 5200 igény futott be; 2000-rel több, mint ahány gyerek „rendelkezésre áll”. A divatos szakmákkal — fodrász, autószerelő — nincs is probléma. Asztalosnak, géplakatosnak, nem beszélve valamennyi építőipari szakmáról, azonban nagyon kevesen akarnak menni. Az építőipar igénye 700 fő, de csak 300-at tudnak beiskolázni — jelentkező híján. A mezőgazdaság igényét sem tudják kielégíteni. Maradt tehát az egyetlen megoldás: a 3200 főt megpróbálták arányosan elosztani. Sajnos az üzemek ettől az úgynevezett pályairányítástól várnak mindent, pedig kényszerrel senkit sem lehet más szakmára bírni, mint amit tanulni szeretne. Ha nem akarjuk — állapították meg a tanácskozáson — hogy a demográfiai hullámvölgy miatt fi—5 év múlva ez az arány még jobban eltolódjon, sürgős intézkedésekre van szükség. Reális, a valós igényeknek megfelelő létszámtervet kell készíteni. A megoldás másik útja: nem elegendő csak az ifjúságot szakmunkássá képezni, ezért a vállalatoknak szorgalmazniuk kell a segédmunkások, betanított munkások szakmunkássá képzését is. — Országos tanácskozás Pécsett. A szilikátipari felsőfokú szakemberképzés kérdéseiről tanácskoznak hétfőn és kedden — november 8—9-én — Pécsett az MTESZ Baranya megyei Szervezete rendezésében, a Szilikátipari Tudományos Egyesület Oktatási Bizottsága részvételével. A megbeszélés célja az építő- anyagipari szakközépiskolai és felsőfokú szakemberképzés jelenlegi problémáinak megvitatása és távlati lehetőségeinek bővítése. A találkozó gyakorlati célkitűzéseinek megvalósulását segíti a Pollack Mihály Műszaki Főiskola, melynek vezetői üzemlátogatás keretében ismertetik meg a résztvevőkkel az üzemmérnökképzés helyzetét. A IB. KERÜLETI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM felvételre keres állandó helyi munkára, gyakorlattal rendelkező: gépésztechnikust, kertésztechnikust, továbbá KŐMŰVES, VÍZVEZETÉK SZERELŐ, MOTORSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, valamint FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT és NŐI KERTÉSZETI DOLGOZÓKAT Jelentkezés: Pécs III. kér., Rácváros 26. (Templom mellett) szombat kivételével mindennap 10—12 ig. L