Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-13 / 241. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. október 13. 24 ora a nagyvilágban IS'* Megnyílt a KGST 55. ülésszaka Moszkva : Moszkvában kedden megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának 55. ülésszaka. Az ülésszakon, amelyen Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese elnököl, megvitatják a KGST-országok gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésének további fejlesztésével összefüggő kérdéseket.' 4 COTTBUS: Hermann Ann, a Német Szocialista Egységpárt PB tagja, a KB titkára hétfőn Cottbus- ban beszédet mondott a választási bizalmiak konferenciáján. Rámutatott arra, Hogy a Szovjetunió és az NDK kormánya a nyugat-berlini négyoldalú megállapodás létrehozása érdekében jóindulatról és nagy előzékenységről tett tanúbizonyságot. 4 VARSÓ: Mindössze 450 grammos csecsemő született Felsösziléziában, a swietochlo- wicei kórházban. A kislány már elmúlt hét hetes és az orvosok szerint nagy remény van arra, hogy életben marad. A kicsi a világ legkisebb újszülöttje, eddig még nem anyakönyvezték, mert a lengyel törvények értelmében csak 600 grammnál súlyosabb csecsemő sorolható be az állampolgárok közé. 4 KOPPENHÁGA: Dániában kod- den egy tanyára zuhant az angol légierő egy Phantom típusú vadászbombázója. A repülőgép személyzete időben katapultált és megmenekült, a házban azonban, amelyre a gép zuhant, egy asszony és 5 éves gyermeke életét vesztette. 4 VARSÓ: A Lengyel Katolikus Püspöki Kar pásztorlevelet adott ki Maksymilian Kolbe atya boldoggá avatásáról. Az auschwitzi hitlerista koncentrációs táborban mártírhalált halt volt lengyel katolikus papot VI. Pál pápa a Vatikánban a jövő vasárnap avatja boldoggá. ENOERBE ZUHANT ARGENTIN REIILOGEP. Röviddel a felszállás után tengerbe zuhant egy repülőgép az rgentin főváros közelében. A Bue- >s Aires-i Colon színház táncegyOt- rsének 9 tagja életét vesztette a erenesétlenség következtében. Kép: repülögéproncsot kiemelik a tengerből 4 VARSÓ: 5 hónaposak múltak kedden (október 12-én) délelőtt a gdanski ötösikrek. A három fiú és a két kislány egészséges, s állandó orvosi ellenőrzés mellett szépen fejlődnek. A Rychert család most a városi klinika közelében kapott átsző-- bás villában lakik.-f RIO DE JANEIRO: Egy szuper market-hálózat alkalmazottait, akik a bankba vittek 40 000 dollárt, útközben csaknem egy tucatnyi rendkívül jólöltözött férfi támadta meg. Két kocsival közrefogták az áruház autóját, figyelmeztető lövéseket ad tak le, majd a pénzeszsákot magukkal vive elmenekültek. Az egész akció összesen egy percig tartott. + DELHI: A Patriot círpű lap tudósítójának Jammu és Kasmír államból keltezett jelentése szerint az indiai—pakisztáni határon a pakisztáni sorkatonaság alakulatai váltják fel a határ- rendőrséget. A határmenti pakisztáni _ falvakból a lakosság eltávozott. A polgári személyek nagy tömegekben hagyják el a határtól 12 kilométerre fekvő Sialkot ipari várost. Hasonló a helyzet . több más nyugat-pakisztáni városban is. 4 HONGKONG: A hivatalos látogatáson a Kínai Népköztársaságban tartózkodó Hailé Sze- lasszié etiópiai császár hétiön megtekintett egy sanghaji gyárat és egy népi kommunát. Sanghajból kedden Kantonba repült, majd szerdán befejezi kínai látogatását és Iránba utazik. 4- BELFAST: A Reuter angol hír- ügynökség értesülése szerint az észak-irórszági biztonsági erők jövő héten megkezdik az országot az Ir Köztársasággal összekötő kisebb utak felrobbantását, mert a betiltott ir köztársasági hadsereg (IRA) állítólag a szomszédos Ir Köztársaságból kapja a fegyvereket. A határon áthaladó fő országutakon kívül valószínűleg felrobbantják a kisebb utakat is. A Reuter szerint a kérdésben a döntés Heath angol és Faulkner észak-ir miniszterelnök múltheti tárgyalásai sarán született. 4 PÁRIZS: A Párizsi Közlekedési Vállalat igazgatósága és a szakszervezetek között az éjszaka egészen hajnali 4.15 óráig elhúzódtak a tárgyalások, majd félbeszakították azokat, hogy a szakszervezetek az 1973-ra szóló új béremelési javaslatokat megtárgyalhassák illetékes szervükkel. Akkor döntenek majd arról, hogy folytatják-e vagy megszüntetik a sztrájkot. 4 BUKAREST: A szocialista országok nagyáruházai közötti megállapodás keretében, a bukaresti Victoria ámháiban keddea délelőtt megnyílt a budapesti Divatcsarnok nagyáruház árusítással egybekötött bemutatója. A magyar népművészeti, kozmetikai, háztartási cikkaknok, játékoknak, kötöttáruknak, méteráruknak ás italoknak nagy sikerűk van a román vásárlók körében. 4 KAIRÓ: Szádot egyiptomi elnök 17 éves Lubna nevű leánya vasárnap tartja eljegyzését legszűkebb családi körben a 28 éves Ahmad Meszirí volt test- őrségi parancsnokkal, Szádot elnök titkárságának tagjával. Államosítások Chilében Santiago: A chilei főszámvevő hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy Chile nem köteles kártalanítást fizetni annak a három amerikai társaságnak, amelyeknek az országban levő rézbányáit államosították. Ezek a társaságok tevékenységük során olyan extra-profitra tettek szert, hogy az Anaconda és a Kennecott társaság összesen több mint 388 millió dollárral tartozik Chilének. Ennek ellenére a kormány méltányosnak tartja, hogyaCer- i ro és az Anaconda társaság a nemrégiben megnyitott bá- ! nyák ellenértékét mintegy 28 { millió dollárt kapjon. BISZKU BÉLA BERLINBEN. Biszku Béla (balrcl), az MSZMP P3 tagja, a KB titkára az NSZEP K3 meghívására púrtküldüítság élén az NDK fővárosába érkezett. A képen Paul Verner, a P3 tagja, a KB titkára fogadja Biszku Bélát Új alkotmány Pakisztánban Rawalpindi : Jahja Khan, pakisztáni elnök kedden este bejelentette: az ország új alkotmányát december 20-án hozzák nyilvánosságra, s egy héttel azután összeül a nemzetgyűlés, hogy megalakítsa az új központi kormányt. Az elnök rádióbeszédében közölte, hogy célja a hatalom átadása „a nép megválasztott képviselőinek”. Hozzáfűzte azonban, a nemzetgyűlés ülése után még legalább három hónapig megtartja államfői tisztséget. 4- HANOI: Az Afroázsiai Szolidaritás Vlotnami Bizottsága, a Vietnami Bókebizottság és a Vietnami Hazafias Front Központi Bizottsága gyűlést rendezett a laoszi függetlenség kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából. A gyűlés résztvevői felszólították a vietnami népet, fokozza szolidaritását a laoszi és a kambodzsai néppel, az amerikai agresszorok legyőzése céljából. 4 VERBANIA: Luigi Pintort, az II Manifesto című szélsőbal- oldali olasz lap szerkesztőjét — aki egyúttal parlamenti képviselő is — a rendőrség a közrend megzavarását szolgáló hamis és célzatos hírek terjesztésével vádolja. Pintor lapjában azt állította, hogy Verbania térségében több szakszervezeti funkcionáriust letartóztattak és hogy egy funkcionáriusnak csak nagynehezen sikerült elkerülnie a letartóztatást. A hatóságok cáfolják Pintor állításait. 4- SZÖUL: Szöulban tovább tartanak és egyre nagyobb méreteket öltenek a diáktüntetések. Kedden reggel a dél-koreoi fővárosban mintegy 3000 egyetemista vonult ki az utcákra. A tüntetők a korrupt rendszer ellen tiltakoztak és követelték Csoj- Hung Ju hadügyminiszter azonnali lemondását. A tüntető fiatalok köveket hajigáltak a rendőrökre, akik könnygáz-bombákkal próbálták őket szétoszlatni. A Reuter értesülése szerint a rendőrség több egyetemistát őrizetbe vett. ¥ METROSZTRAJK PÁRIZSBAN: Hétfőn tovább folytatódott a párizsi metrósztrájk, amely továbbra is óriási nehézség:’:?* okoz a frcncio főváros közlekedésében. Kép: Az utazni vágyók s-ézai várakoznak «9!f'e8f autóbuszmegállónál 4 INDIANA: Mansfield szenátor az amerikai szenátus demokratapárti csoportjának vezetője a pennsylvaniai Indiana állambeli egyetemen mondott beszédében hétfőn este amellett foglalt állást, hogy a NATO- tagállamok hadihajóiból álló tengerészeti erővel váltsák fel a Földközi-tengeren állomásozó amerikai 6. flottát. 4 BONN: A diáktüntetések jegyé ben zajlik Hirohito japán császár bonni programja. A japán militariz- mus és az imperializmus allen küzdő diákligák kedden a belvárosban tiltakoztak a látogatás ellen. A rendőrség vizágyút vetett be szétosztó- fásukra. 4 VATIKÁNVÁROS: John Krol bíboros, Philadelphia érseke hétfőn a szinádus előtt ismertette mintegy 59 000 amerikai pap körében végzett közvélemény- kutatás eredményét, amelyből kitűnik, hogy az amerikai papok 87 százaléka szerint a cölibátus megkönnyíti a papi hivatást. Banditák és rsstlärök csatája Nairobiban Egyetlen pisztolyos bandita 500 I < géppisztoiyos rendőrrel vívott 1 órás csatát hétfőn a kenyai fővárosban. Egy banda bankrablást követett el, de a riasztóberendezés jel- > zésére a rendőrök hamarosan a < helyszínre értek és követték a ) menekülő gengsztereket, akik egy ) házba vették be magukat. A hó- { rom bankrabló közül csak az ) egyiknek volt pisztolya. Ennek el- \ lenére azonban, bár a rendőrök könnygázt és magasnyomású vízfecskendőket vetettek be és géppisztollyal tartották tűz alatt az épületet, amíg a gengszter lőszere el nem fogyott nem tudtak behatolni a házba. A lövöldözés során egy kéthetes csecsemő és egy 13 éves kislány megsebesült. Az 500 tagú rendőri különítménynek végül sikerült elfognia a három banditát. + RÓMA: Paj Hsziang-Kuo külkereskedelmi miniszter vezetésével nagyobb kínai kormányküldöttség készül látogatást tenni Olaszországban október 28-án — közölte a ró mai külügyminisztérium. A küldöttség Mario Zagari olasz külkereskedelmi miniszter meghívására tesz majd egyhetes hivatalos látogatást. ♦ MOSZKVA: Mint Moszkvában közölték, kedden a korábbi megállapodásnak megfelelően, megkezdődtek a tárgyalások a szovjet és az amerikai lél között az esetleges tengeri vagy légi incidensek elhárításának kérdéseiről. ± PÁRIZS: Lezuhant a francia légierő egyik Mirage IV. típusú repülőgépe. A földhöz csapódva felrobbant, kéttagú személyzete életét vesztette. •f MOSZKVA: A Nemzetközi Gazdasági Együttműködés Bankja Moszkvában megtartotta tanácsülését. A bank tanácsa jóváhagyta a Nemzetközi Gazdasági Együttműködés Bankjának 1972. évre szóló hiteltervét és munkatervét. 4 BEIRUT: Gaafar Mimen, a Szu- dóní Köztársaság első megválasztó^ elnöke kedden letette o hivatali esküt — közöJte 9i amdurmani rádió. Szovjet—egyiptomi tárgyalások Moszkva: Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikolaj Podgor- nij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Anva> Szádot egyiptomi elnök között. Mint jelentettük, Anvar Szódat hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. A barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalások során megvitatták a szovjet-egyiptomi kapcsolatok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit az 1971. május 27-én aláírt barátsági és együttműködési szerződésnek megfelelően. Ugyancsak megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó fontos nemzetközi kérdéseket. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzetnek, és azoknak a kérdéseknek, amelyek az izraeli agresszió következményeinek felszámolását és a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtését szolgálják a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata valamennyi tételének teljesítése alapján. A tárgyalások tovább folytatódnak. Scheel televíziós nyilatkozata Az NSZK külpolitikájának kétéves mérlege Az 1972-es esztendő számos igen fontos külpolitikai eredményt ígér a Német Szövetségi Köztársaság számára — mondotta televíziós nyilatkozatában Scheel nyugatnémet külügyminiszter. A nyugatnémet politikus megvonta az NSZK kormánya külpolitikai tevékenységének kétéves mérlegét és azt a következtetést vonta le belőle, hogy a nyugatnémet kormány nem hagyta kihasználatlanul a lehetőségeket, hanem gondosan felépített ütemterv alapján maximális eredményeket ért el egész külpolitikájában, beleértve Nyugat-Németország és a kelet-európai szocialista országok közti viszony fejlesztését. Hangsúlyozta, hogy az NSZK egységes külpolitikai célokat követ és „keleti politikáját" egész külpolitikai tevékenysége szerves részének tartja, bár sorrendben előbb következett be Nyugat-Európa irányában követett politikájának aktivizálása. Az 1972-es esztendőben már „számos párhuzamos tevékenység” várható — mondotta Scheel. Ezek nem bilaterális jellegűek lesznek (mint a szovjetnyugatnémet megállapodás) és nemcsak Kelet-Európa és az NSZK kapcsolataira korlátozódnak, hanem az egész európai földrészt érintik. A folyamat elkezdődik a nyugat-berlini egyezmény végleges aláírásával." Ezután lezajlik a ratifikációs vita a szövetségi gyűlésben és megtörténik a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződések ratifikálása. Ezt követi — az előbbiekkel összhangban — a diplomáciai kapcsolatok felvétele Lengyelországgal, s esetleg más kelet-európai államokkal. Mindezzel párhuzamosan megkezdődik az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről tartandó értekezlet sokoldalú előkészítése. Ugyancsak | ezzel párhuzamosan, de vele összefüggésben, megkezdődnek a véleménycserék a NATO-szö- vetségesek - vagy a NATO- szövetségesek zöme — és a Varsói Szerződés tagállamai között a csapatok és fegyverzet kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről. Scheel visszautasította azokat az ellenzéki vádaskodásokat, amelyek szerint az NSZK túlságosan gyorsan haladt előre külpolitikai céljainak érvényesítése útján. Rámutatott, hogy az NSZK törekvései egy világpolitikai folyamatba illeszkednek bele, amelytől nem szabad lemaradni, miként a múltban olykor megesett. Befejezésül Scheel pozitívan értékelte a két koalíciós párt, az SPD és FDP együttműködését és hangsúlyozta,'hogy — a CDU-CSU állításaival ellentétben — igen harmonikusan működik együtt Brandt kancellárral. Kambodzsától San Franciscóig Nem kell hozzá különleges távolbalátó készülék, hogy biztosak lehessünk abban: az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon hatalmas, ötszögű tömbjében ezekben az órákban a szokottnál is idegesebb a hangulat. A Pentagon illetékeseinek ugyanis néhány napon belül immár másodszor kell szembenézniük egy olyan helyzettel, amely sokkal rosszabb — mert kényesebb és perspektívában veszélyesebb — egy kisebb- nagyobb ütközet látványos elvesztésénél. Először szombaton érkezett hír arról, hogy a vietnami háború egyik neuralgikus pontján, a kambodzsai határnál lévő Pace amerikai bázison a katonák megtagadták feletteseik parancsát. Petíciót adtak át egy újságírónak, akit arra kértek, juttassa el állásfoglalásukat Edward Kennedy szenátornak. Aláírásaik felett a szöveg úgy hangzik, mint egy kétségbeesett segélykiáltás — és tulajdonképpen az is. Mondanivalójuk lényege, hogy mindaz, amit parancsolnak nekik, „törvénytelen" és „felér egy öngyilkossággal”. Ez az okmány tartotta izgalomban a Pentagont a hétvégén és az új hét kezdetén. Álig csökkent az ezzel kapcsolatos idegesség, megérkezett a másik hasonló hír — ezúttal Washing- I tanhoz sokkal közelebbről, az Egyesült Államok távol-keleti [ kapujából, a világszép San I Franciscoból. Itt, az öbölben várja a Viet- i namba indulási parancsot az amerikai hadiflotta egyik legnagyobb és legkorszerűbb re- pülőgép-anyahajója, a Coral Sea. Ennek a legénységétől érkezett a második petíció, amelynek címzettje egyenesen a kongresszus volt, de tartalma kísértetiesen hasonlított a Pace- támaszpont segélykiáltásához. Nem is olyan régen az amerikai lapokban még gúnyos utalások láttak napvilágot arról, hogy milyen a dél-vietnami kormánycsapatok harci szelleme. Hírek kezdtek szállingózni az amerikai morál közelgő Dien Phu-járól, a marihuana — vagy éppen heroin kábulatában heverő katonákról, a hazatérést követelő mozgalomról és a de- zertálási kísérletek növekvő számáról. Most pedig megérkezett a hír o két parancs-megtagadási petícióról. Az első ilyen akciót meglepően gyorsan követte a második és nem elképzelhetetlen, hogy láncreakciónak leszünk tanúi. De ha a most felbolygatott méhkashoz hasonló Pentagonban megtorlásokkal és ígéretekkel meg is állítják a folyamatot, már eddig is valami rendkívül lényeges történt. Amerika és a világ félreérthetetlen jelzést kapott arról, hogy a hé- borúellenes mozgalom immár nemcsak a civileket hatja át, hanem elérte a washingtoni szempontból lehető legkényesebb közeget: a harcoló hadsereget.