Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

mi.aMtMrn.

DUNÁMTÓL) NAPlö

5

F. GIBISZER KATALIN: EGYEDÜL

A szegedi fotószalon kiállítása

A Mecse/W Fotó Klub otthont adott « szegődi Kör 68 kiállrfásáncé. A ki- áliító művészek képei bizonyítják, hogy e fotóművészet szerves része a vizuáfis kultúrának, s hogy felfedezett szem szerepe még a fotó műfaji objektivitása és a mechanikai eljárások közbeiktatása mellett a irányító, látó és láttatni akaró funkciót tölt be. A fotó jellegéből adódik az egyik forma jegy: az objektivitás. Az eljárás mechanikája könyörtelen fegyver. Nem szépít meg semmit, de precíz megbízhatósága túlmegy a látvány felszínes hűségábrázolásán, s a pillanat tört része alatt nem elsősorban benyomást, ellibbenő vizuális élményt hanem állapotot helyzetet összefüggéseket rögzít

fotó, sem metszet. A „Csapolás” ösz- szefogott: nagy értéke: a hasonlóság erényével él.

Dr. Pórszász János fotói tanuímány- jellegűek, s mintha nehezen birkózna meg az alkotás fázisával. A „Korsók” és az „Éj” esetében is ritmusgyakor- latról van szó. „Hamlet”-je viszont kitűnő. Sűrített, izzó hangulatot teremt, a mű alaphangját kongatja meg. Megértett átgondolt szerencsés alkotás.

Szávoy István kísérletező, nyugtalan alkatú emberként mutatkozott be. A „Lovak” csurgatott technikájú fi- toros kép lett Tájképein derengő, bizonytalan érzések futnak át, szürrealista ihletésű egymásra másolt negatívok nyomán. Nagyon komor „Vasvilág”-a — drámaiságot sugall, biztos kézzel kerülte el a feszültségteremtés leíró, vagy magyarázó buktatóit

Dr. Kosztolányi Gyula képei közül az „Asszonyok" című fotót emelném ki.

A kör tagjai szubjektiven, de az objektivitás jegyében alkotnak, s szólnak hozzánk, hogy megismerjük gondolkodásukat látásmódjukat hogy bepillantást nyerjünk szemléletűkbe. Egy alföldi város hírnökeiként művészetet képviselnek, a vizuális kultúránk gyarapításán fáradoznak. Nagy elismeréssel fogadjuk törekvéseiket.

B, Pilaszanovich Irén

Horváth Dezső képei közül kiemelném a „Szélmalom Mártélyon1' címűt. Szűkszavú, nagy foltokban komponált kép — tiszta, átgondolt látásmódot takart „Szik” című képe édeskés, érzelmekre ható, direkt hatást kereső munka. A fej karaktere eleget árul el a megjelenített ember életéről, jelleméről. Szükségtelen félreérthetetlen helyzetet teremteni, ami irodalmisá- gávol bóbeszédűsbe fordul és csökkenti a kép feszültségét, izgalmát,

P. Giblszer Katalin „Egyedül“ című fotója kemény, markáns munka. A formai szűkszavúság, a horizont tartalmi szerepe és a fekete-fehér ellentéte pszichológiai mozzanat hordozói lesznek. „Facsonkja” kevés, még ötletnek sem elegendő, „rátalált" téma — megoldatlan kompozi- ciós problémával.

Dr. Lajos Sándor — technikai eljárása fotóit közel vitte a grafika, pontosabban o linóleum technikához. „Algyői olajbányászok” azonban sem

SZAVAY ISTVÁN: ÁRVÍZI HAJÓS

Kontrasztív nyelvészeti konferencia Pécsett

A Magyar Tudományos Akadémia

Nyelvtudományi Intézetének és a Pécsi Tanárképző Főiskola rendezésében, volomint a TIT Idegennyelv-oktatási Országos Választmánya közreműködésével 1971. évi október hó 14., 15. és 16-án „Az élő nyelvelt összevető nyelvtanainak elvi és gyakorlati kérdései" néven o Pécsi Tanárképző Főiskola épületéiben nyelvtudományi munkaértekezletre kerül sor.

Az élő nyelvek oktatása hatásfokának növelésére, különös tekintettel oz idegen nyelvek mogyarorszógi tanítására, a különböző nyelvrendszerekben történő egyidejű gondolkodás nyelvelméleti és alkalmazott nyelvtudományi kérdéseinek részletező kifejtése ma már nálunk is sürgős feladat, — ezért a konferencia létrehívott az a cél vezérelte, hogy a magyar és a számunkra legfontosabb élő nyelvek (orosz, szerb-horvát, szlovák, angol, német, francia, olasz, román, spa nyol) összevető nyelvtanainak kimunkálásához a kontrasztív grammatikai eljárásokat megvitassák.

Az értekezlet célja a gyakorlati nyelvpedagógia új területeinek és eljárásainak feltárása. Ez a munka jelentős állomásához ért el ezzel a konferenciával, de nyilvánvaló az is, hogy az új irányú nyelvpedagógia népünk általános műveltségét nemcsak növelni fogja, hanem egyúttal megkönnyíti a dolgozóik idegen nyelvi ismeretének kiteljesítésével hazánknak o népek nagy családjába való eredményesebb beilleszkedését. Társadalmunk fejlődése erre kedvező lehetőségeket teremt, és állandóan növeli az ilyen irányú munka iránti igényt is. A konferencia tárgya nemcsak egy szűk szakmai kör érdeklődését felkeltő vizsgálati anyag, hanem szerves része a dolgozók műveltségi színvonalát emelő kultúrforradalomnak. Minden esetben kétnyelvűségnek kell értékelnünk, ha valaki a megnyilatkozása során a különböző nyelvrendszerek egyenértékű szó- és kifejezéskészletét váltakozva használja — vagyis földünkön száz és százmillió ember gyakorlatilag kétnyelvű. Ez o kétnyelvűség a nyelvhasználatban elsősorban akkor okoz súlyos gondokat, ha valaki a mindennapi életben nemcsak anyanyelvét, hanem annak a népnek a nyelvét is használni köteles, amellyel közös államiságban él. Ezeket a gondokat eddig a gyakorlat oldotta meg, de a kétnyelvűség tudatosítását, iskolai oktatását a mindkét irányú nyelvrontás lehetőségeinek csökkentését eddig csak szórványosan biztosították. Az összevető nyelvtanok a kétnyelvűek nyelvhasználatában «

normához viszonyított eltéréseknek,

valamint a kétnyelvűek nyelvi viselkedésformáinak feltárásával közvetlen segítséget nyújthatnak a kétnyelvű területen élők és oz idegen nyelvet használók napi munkájához. Ezért a kontrasztív nyelvészeti munkaértekezlet tárgya a magyar nyelvnek bármely más idegen nyelvvel történő tudományos igényű összevetése. Ennek érdekében a konferencia feladata:

a) az összevető nyelvtanok nyelv- elméleti és alkalmazott nyelvtudományi, módszertani kérdéseinek megvitatása;

b) a germán, román, szláv nyelvek szekciójában az összevető nyelvtani feldolgozások gyakorlati problémáinak feltárása.

Az 1959-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán rendezett „Anyanyelvi műveltségünk” konferencia az anyanyelvi tárgyak új tanterve kidolgozásában és korszerűsítésében tett néhány lépést, — bízunk benne, hogy a „kontrasztív nyelvészet" témakörében a munkaértekezlet híven szolgálja majd nemcsak a magyar nyelvnek a számunkra legfontosabb élő nyelvekkel történő nyelvtani összevetése kimunkálását, hanem az élő nyelvek tanítása új eljárásainak kidolgozását is.

Of. Temesi Mihály

Igények és lehetőségek

A mohácsi nemzetiségiek helyzetéről, problémáiról

Ismeretes, hogy hazánk lakosságának mindössze 2—3 százaléka nemzetiségi, s az is köztudott, hogy pártunk helyes és következetes nemzetiségi politikájának eredményeképpen súlyos megoldatlan nemzetiségi problémák nálunk nincsenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e kérdéssel nem kell foglalkozni, vagy hogy nincsenek olyan gondok, időről időre felmerülő újabb problémák, amelyek ne igényelnék a következetes, célratörő, alapos elemzésre épülő intézkedéseket. A hazánkban élő nemzetiségiek magyar állampolgárok, az azokat megillető összes jogokkal és kötelességekkel, ám sajátos hagyományaik, nyelvük, kultúrájuk, szokásaik révén sajátos problémák, s ezekkel kapcsolatban sajátos feladatok is jelentkeznek.

Különösen áll ez azokon a helyeken, ahol a nemzetiségiek koncentráltabban települtek, $ a lakosságnak jelentős részét alkotják — így Baranyában Mohács városában is. Mohá- csoij a lakosság 30—35 százaléka délszláv, illetve német anyanyelvű. S ha hozzávesszük még azt a sajátosságot, hogy e nyelveket még ennél Is többen ismerik, beszélik a városban, akkor világos, hogy itt a nemzetiségi politikának kiemelkedő, különleges jelentősége von.

Mohács város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága egyik legutóbbi ülésén visszatért azokra a kérdésekre, amelyekkel ezt megelőzően, 1969. őszén a városi pórt vb és a városi tanács vb együttesen foglalkozott. Akkor alapos, mélyreható elemzés után meghatározták a főbb tennivalókat, s az elmúlt két esztendőben e határozatok jegyében folytatták a munkát. Most azt vizsgálták, hogyan állnak jelenleg a nemzetiségi politika egyes ösz- szetevői, hol mutatkoznak még tennivalók és azok milyen jellegűek.

AZ ANVANYELV TANULASA

A kérdés egyik kulcspontja feltétlenül — az anyanyelv. Hazánkban az elmúlt évben országosan 1923 tanuló járt nemzetiségi iskolákba (ebből 713 gimnáziumba), és 18448 diák magyar nyelvű iskolákban tanulta saját anyanyelvét. Mohácson azonban nem ilyen egyértelműen, nem mutatós számokkal jellemezhetóen — végsősoron nem ilyen megnyugtatóan áll a helyzet. A dolog nyitja valahol a szülői érdektelenségben keresendő, de túlságosan egyszerű volna azzal elintézni a kérdést, hogy a nemzetiségi szülők nem fektetnek túlzottan nagy súlyt gyermekeik anyanyelvi oktatására. Bizonyára része van ebben a nagyfokú urbanizációnak, annak, hogy a nemzetiségiek, megváltozott élet- és munkakörülményeik folytán egyre inkább egybeolvadnak, azonosulnak a városban élő magyar lakossággal. (Ennek a jelenségnek másik oldala a nemzetiségi kultúra eléggé gyors, szinte szemmel látható elsorvadása, a hagyományokhoz való ragaszkodás csökkenése.) Része van a jelenségben sok régi sérelemnek, sok félreértésnek, tévedésnek, a történelmi események sokféle hatásának, bár ezeknek mind kevesebb a befolyása.

Tény azonban az, hogy az utóbbi négy évben a következőképp alakult a nemzetiségi nyelveket tanuló diákok szóma Mohácson: Német: 20 — 47 — 47 — 26; délszláv: 36 — 50 — 99 — 91. (AÍz első adat az 1967-es évre, az utolsó a tavalyi tanévre vonatkozik.) Vagyis egészében mégiscsak látható emelkedés, de nem olyon, mint azt a város vezetői, az ügyet szívükön viselők remélnék.

A mohácsi városi tanács művelődés- ügyi osztálya egyébként érdekes ösz- szefüggést is kimutatott; úgy növekszik a jelentkezők aránya (időszakonként és iskolánként), ahogyan az iskolák vezetői ténylegesen foglalkoznak a kérdéssel, ahogyan tevékenykednek azon, hogy a szülők figyelmét felhívják, őket meggyőzzék az anya- nyelv tanulásának jelentőségéről. Voltak Mohácson olyan iskolák, amelyek külön megbeszélésre is összehívták o délszláv szülőket, de szülői értekezletek, beíratások alkalmával sok helyen foglalkoznak a kérdéssel. Néhány iskolában azonban még érezhetően mellékes feladatként kezelik az anyanyelvi oktatást — mert még ma sem szerepel ez a probléma például az éwégi tantestületi megbeszéléseken, ahol az iskolakoncepció összes fontos kérdése napirendre kerül.

Az iskolák erőfeszítései mellett tér mészetesen szükség van a legkülönfélébb szervek, tömegszervezetek átgondolt segítségére is, arra, hogy valamennyi helyi intézmény és vezető ugyanígy lássa a kérdést, ugyanazt a célt kívánja elérni. Számtalan egyéb körülmény is befolyásolhatja a nemzetiségi szülök gondolkodását e kérdésben. Felvetődött egy megoldatlan probléma: az anyanyelv jelenléte már az óvodákban. Az óvodai évek különben törést jelentenek a gyermekek életében: délszláv vagy német nyelven tanultak meg beszélni, de legfogékonyabb éveikben a napjuk nagy részében magyarul beszélnek, magyar szót hallanak maguk körül.

Az óvodai nemzetiségi nyelvoktatás (nyelvhasználat) kérdése természetesen nagyon sok szervezési problémát vet fei. Ugyanígy van az iskolákban is: mivel kevés gyerekről van szó, ritkán sikerül egy-egy iskola egy-egy osztályában megfelelő létszámú tanulót összevonni. így két-három osztályból tevődik lei a csoport, ezáltal minden évben változik oz összetétele a távozó nyolcadikosok helyére kerülő fiatalabbak révén. így aztán egységes, rendszeres formában igen nehéz a tananyagon végigmenni.

Végül: talán a legfontosabb tényező az érdektelenség megszüntetésében az, ha nemcsak jó, de hasznos is a nemzetiségiek saját anyonyelvének színvonalas ismerete. Mind a német, mind pedig a szerb-horvát nyelv esetében egyre erőteljesebben hat ez oz ösztönző is.

KÖNYVTARAK,

AMATORMOZGALOM

A nyelv az alap, de erre épül eztán a sajátos nemzetiségi kultúra ápolása, gyarapítása, befogadása és művelése.

A szerb-horvát és rvémet nyelvű könyvállományt Mohácson résziben maga a városi tanács, részben o szövetségek gyarapítják rendre. A nemzetiségi könyvek alig több mint 2 százalékát teszik ki így is a könyv- állománynak, pontosan 372 délszláv, 751 német nyelvű könyv áM az olvasók rendelkezésére. Igaz, az csak újabb jelenség, hogy kifejezettem ilyen könyveket kérnek a könyvtárlátogatók. Mindennek sok olyan oka is van, omit föntebb vázoltunk. De föltétlenül oka, s egyre kevésbé elhanyagolható oka az is, hogy a választék igen szegényes. Ez pedig túlmegy már a mohácsi lehetőségeken, hatáskörön: itt országos szervek sokkai jobb munkájára lenne szükség, mégpedig a könyvkiadás, illetve beszerzés területén. Érthetetlen módon a válogatás, a nemzetiségi politika ilyen értelmű segítése egyáltalán nem érvényesül például ott, ahol leginkább érvényesülhetne: az érintett szocialista országok gazdag könyvkiadásából még ízelítőt is ólig hoznak be illetékes szerveink.

Végül a nemzetiségi kultúra számos területe közül emeljünk ki egyet: az öntevékeny művészeti csoportok kérdését ismert tény, hogy Mohácson éveken át működött egy nemzetiségi folklór együttes, amelynek színvonalát a Szocialista kultúráért kitüntetés elnyerése is jellemezte. Körülbelül egy évvel ezelőtt e csoport egyesült a Bartók Béla Művelődési Központ magyar együttesével, s ebből azután létrejött az egységes Mohácsi Népi- Nemzetiségi Tánccsoport Fenntartásában több tsz, üzem részt vesz, a városi tanácson kívül. A csoport munkájában azonban az eddigieknél sokkal inkább ki kell domborodnia a nemzetiségi jellegnek, hiszen az a gazdag folklór anyag, ami Mohács városában és környékén még fellelhető, rájuk, az ő feldolgozásukra, megőrzésükre is vár. Ugyanakkor foglalkozni kellene a hajdan nagy hagyományokkal rendelkező színjátszás felélesztésével is. A hosszabb ideig problematikus délszláv klub ma szépen rendbehozva várja, hogy gazdagabb, színesebb kulturális és más tartalommal töltsék ki.

Van tehát még tennivaló, hiszen hosszan sorolhatnánk a lehetőségeket, amelyek mind a nemzetiségi kultúra ápolását, gazdagítását szolgálnák. Ami azonban a legfontosabb: a mohácsi nemzetiségiek egyenrangú, megbecsült polgárai a városnak is, nemcsak az országnak. Ott vannak a felelős posztokon, a politikai testületekben, tömegszervezetekben, mindenütt, ahol szavukat hallathatják, képviselhetik a város délszláv és németajkú lakosainak érdekeit. S a város lakossága egyet akar, egységes a feladatok, felismerésében és megoldásában, a légkör jó. a közös tennivalókat nem zavarják meg ellentétek.

Ami pedig még hátra van a nemzetiségiek dolgában, az leginkább speciális közművelődési és közoktatási feladat. S az igények helyes irányba terelése, az igények felkeltése és tudatosítása — ebben pedig legtöbbet a város nemzetiségi értelmisége, tanárok, népművelők, vezető szakemberek, felelős tisztségviselők, öntudatos társadalmi munkások tehetnének.

H L