Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
1971. október 3. DUNÁNTÚLI NAPlö 7 Janus-rajzok Martyn Ferenc, készüiö rajzsorozatáról Ex libris kiállítás Mohácson Tudunk róla. hogy Martyn Ferenc, kiváló festőművészünk, a megyei tanács felkérésére rajzsorozatot készít Janus Pannoniusról, a költő halálának 500. évfordulója alkalmából. A rajzokat tavasszal, az évforduló idején kiállítják, de kiadásukról is szó van, A mester, hasonlóan korábbi irodalmi rajzsorozataihoz, ezt is 40—50 lapból álló sorozatnak tervezi. Egyelőre tizenöt lapot rak egymás mellé; Janus Pannonius portréi, jelenetek Budán és Pécsett, Janus Pannonius emberek és falak között. ' — Janus Pannonius-portri? Induljunk ki ebből. Van-e a nagy humanista költőről hiteles portréi — Készült róla egy jelentékeny festmény, Mantegncj festette, de az nyomtalanul eltűnt. Adat is elég kevés van arról, milyen lehetett Janus Pannonius. Kardos Tibor professzor, aki hallatlan bőségű ismereteinek közlésével oly sokat segített nekem már eddig is, mutatott ugyan két miniatűrét az egyik Corvina kódexen, ezek talán Vitéz Jánost és Janus Pannoniust ábrázolják. — De ha nem tudjuk, milyen veit külsőre Janus Pannonius, akkor hogyan lehet őt ábrázolni f azután a mai ember szemével láttatni — mindössze ennyi e rajzok célja. Egy jelentős hiányt érzek még; az itáliai tanulóévek színhelyének levegőjét kellene hitelesen felidézni. Felmerült bennem a gondolat: viszont kellene látnom Janus Pannonius akkori környezetének fennmaradt nyomait. Pá- dovában jártam, nem is egyszer, de Ferrarában nem. Legutóbb Párizsban sem ok nélkül kerestem a reneszánsz emlékeit, elsősorban a Cluny Múzeumban. Készülök erre a feladatra, komolyan veszem, fontosnak tartom. Ennek értelmében a közeljövőben el akarok jutni főként Ferrarába, hogy tavaszig elkészülhessek a rajzokkal. — Azt mondta: fontosnak tartja a feladatot. Közelebbről mit jelent ez? — Szeretném leszögezni, hogy a Janus Pannonius jubileum nem egy nagy halottról való emlékezés lesz, hanem az élő költő ünneplése. A nagy költőre való emlékezés pedig Pécs feladata, s nem valamelyik más városé. Indokolja ezt Janus Pannonius élete, születése és munkássága, de a korabeli Pécs máig sugárzó szellemisége. A pályázat, a megbízatások, az, hogy Janus Pannoniusnak szobra kerül Pécsre, hogy megjelenik verseinek fordítása — többek közt éppen a nekem is igen sok segítséget nyújtó Csorba Győző munkája eredményeképpen — s talán teljes életműve is napvilágot lát, ez mind olyan dolog, ami méltónak ígérkezik az évfordulóhoz. A magam szerény eszközeivel ehhez szeretnék hozzájárulni. Gondolkoztam a megoldáson: a történelmi festészet eszközei erre a célra nem alkalmasak, számomra túlságosan adottak, nem mozgékonyak. S ennek a nagy szellemnek az életét, jellegét, gondolkodásmódját, jelentőségét folyamatában, sokoldalúan kell bemutatni. Bele kell élnünk magunkat korába és problémáiba, s erre a bele- é'ésre, véleményem szerint egy rajzsorozat ad nagyobb lehetőséget. S végül : ezt csakis mi végezhetjük el, ránk, pécsiekre várt ez a feladat. Az a sajátos pécsi atmoszféra, ami a reneszánsz-városig s talán még korábbra nyúlik vissza, ma is jelen van, ma is hat, s egy város úgy válhat jelentőssé, úgy alakíthatja ki a maga arculatát, úgy hozhat létre jelentékeny dolgokat, ha megőrzi, számbaveszi, ápolja hajdani létének legnagyobb értékeit. íme, ezért tartom fontosnak, megtisztelőnek a Janus-rajzok elkészítését. A fehér rajzlapon Janus Pannonius néz a távolba, markáns és jellegzetes, de finoman érzékeny profil, hosz- szú hajviselet, nagy, tágranyitott, okos és sokat tudó szemek. Egy ember, aki szerette az életet, izig-vérig korának, az életszeretetet felszabadító reneszánsznak fia volt, benne volt a világ nagy kérdéseinek, a politikának, a filozófiának legfontosabb áramlataiban, aki királyokkal tárgyalt, diplomáciai küldetéseket teljesített, politikai akciókat szervezett, miközben a kor egész költői eszköztárát kisujjában hordta, s a magyar mécsesek lángjánál latin verseket írogatott, — s aki magyar volt, dunántúli. Vékony, önnön tüzétől elégő, érzékeny, okos arc, a rövid élet bélyegével. Most, hogy látom: ilyennek képzeltem Janus Pannoniust. Hallama Erzsébet Az egy hónapja fölavatott mohácsi könyvtár a város büszkesége. Egyre több új olvasó keresi föl kíváncsiságból, olvasási szándékkal, vagy éppen a gyermekét hozza beíratni. Kevesen térnek azonban be emeleti klubjába, pedig ritka kincseket, élményt kaphat itt. A könyvhöz tartozó tulajdon- jegyek, az ex librisek kiállítása fogadja a betérőt. A pécsi Kisgrafika Barátok Köre titkárának, Szentesi Flóriánnak a gyűjteményéből valók ezek az apó remekművek. A rendezés is az ő segédletével történt. A mohácsi közönség először találkozik kiállításon ex librisekkel. Ezért a belépőt egy rövid tájékoztató fogadja indításul. Megtudjuk belőle, hogy Dürer és kortársai készítették az első ex libriseket. Igazán a XIX. században terjedtek el, és századunk elejétől gyűjtik is. Kicsi képek ezek a könyv tulajdonosának nevével, és a könyvek borítójának belső oldalára szokták ragasztani. Végignézve a négyszáz darabnyi gyűjteményt- olyannak tűnik, mintha egy nagy galériában járnánk: fametszetek, linók, rézmetszetek sorakoznak körben a falon. Mindegyik alkotó önmagát hozza. ■ Néhány név vagy ország azonban jobban megragad. Kékesi László finom rézmetszetein az emberi test szépsége sugárzik át. Fery Antal sokféleségével tűnik ki a gyűjteményből. Több könyvjegye hajókat, mások* népi motívumokat ábrázolnak. Igazán azonban két stilizált madara marad emlékezetes. Karakteres alkotó az USÁ- ban élő Németh Nándor. Ex libriseit magyar barátainak, önmagának készítette. Kétféle Rodin Gondolkodója vagy három képből álló civakodói vonzzák a tekintetet. Mély nyomot hagynak a látogatóban a szovjet Kalarsnyikov fametszetei. Leheletvékony vonalai elegánsan ívelnek vagy metszik egymást, és állnak össze képpé. Egyiken vésői sorakoznak, a másikon a fekete formákból a tudás piros szikrái, csillagai villannak ki. Két dúccal nyomott gyárai is izzón sütnek át a fekete vonalok rendjéből. Az egyes képeken azonban ráismerünk a megrendelőre, az ex libris tulajdonosára is. Utalnak az illető foglalkozására, komor vagy vidám egyéniségére, a művész és a megrendelő kapcsolatára. Ismerős pécsi gyűjtők Kesteri Kochman Jenő ex libris* nevével Is találkozhat az ember. Von, aki külön ex librist készíttetett egy- egy szerző könyveihez: Madáchhoz, Dantehoz, Shakespeare-hez. Szép- nemes szenvedély az ex librisek gyűjtése. Kis helyen fér el. Elidegenítő világunkban személyes kapcsolatba kerül vele az egyén a művészettel: egyrészt a készítő művész révén, másrészt az egyénre szabott alkotással. A csere pedig kitekintést ad, barátokat jelent idehaza és külföldön. Talán kevesen tudják, hogy a harmincas évek végén, negyvenes évek elején mohácsi művészek — Rohacsek Anni és Kolbe Mihály — is készítettek ex libriseket. Napjainkban is sokasodnak Mohácson a képzőművészeti kiállítások, gyermekrajz bemutatók, rajztanáraink is aktivizálódtak. A műveltség terjed a saját könyvek révén is. Miért ne lehetne Mohácson is kőre e nemes szenvedélynek? Akik még nem látták, menjenék el a mohácsi új könyvtárba, és kapjanak indítékot megszeretni a könyveket, közelebb kerülni a képzőművészet sajátos területéhez, a kisgrafi- káhozl Müller Géza Színházi jegyzet Pirandello és a „Nem tudni, hogyan” — Hadd mondjak el itt egy tréfás anekdotát, amelyet Michelangelóról jegyeztek fel. Amikor elkészült a Me- dici-hercegek szobrával, valaki azt mondta neki: de hiszen ezek nem hasonlítanak! Mire a szobrász azt felelte: majd kétszáz év múlva hasonlítani fognak... Ha nem tudjuk is, milyen volt Janus Pannonius, azért hihetően megformálhatjuk, ismert vonásaiból létrehozhatjuk. Janus Pannonius idevalósi ember volt, dunántúli. A dunántúli ember más, mint például az alföldi, más a típusa, belső struktúrája, ez még ma, a nagyfokú keveredések után is észrevehető. Ügy gondoltam, a Janus Pannoniushoz hasonló emberek ma is itt élnek köztünk. Én ehhez ragaszkodom, ehhez a gondolatomhoz: Janus Pannoniusban az e vidékre való emberek jellemző vonásait is meg kell jeleníteni. Tudom róla, hogy beteg volt, tüdőbeteg, tehát valószínűleg igen sovány. Bizonyos jelzések szerint szőke típus volt. S tudom róla a leglényegesebbet: Mátyás jelentékeny diplomatája, pécsi püspök, művelt, európai ember, aki korának legkiválóbb iskoláiban a legkiválóbb professzorok mellett tanult, s aki létrehozott egy írásos életművet. Műveiből egy örökké aktív, nyughatatlan, mozgékony ember, egy nagy reneszánsz szellem sugárzik. Ha műveinek teljes gyűjteménye napvilágot lát, abból majd olyan területek is előbukkannak, amelyek — én, a hozzá nem értő így hiszem: — csak Villonnál, a francia reneszánszban jelentkeztek eddig. A legfőbb dokumentum tehát: Janus Pannonius művei. Az azokból kisugárzó energia és a rendelkezésre álló adatok alapján alakítottam ki a költő külsejét, ehhez szükséges még a hiteles környezet, Buda és a Mátyás korabeli Pécs, a magyar reneszánsz egész ragyogó háttere, majd mindezt LASSAN már hagyománnyá nemesedő következetességgel, az idei évadot is magyarországi ősbemutatóval nyitja a pécsi színház: Pirandello 1934-ben keletkezett, nálunk ismeretlen darabját mutatják be, s ezt a választást több okból csak helyeselni lehet. Nem csupán azért, mert a mindössze öt szereplőt kívánó mű kitűnően megfelel a Kamaraszínház kisebb színpadterének és intimebb lehetőségeinek; — ismeretes, hogy az évad első felében, a felújítás idején, szünetelnek a nagyszínházi előadások s a teljes programot a kamarában láthatjuk. Fontosabb szempont, hogy Pirandello kifogástalanul beleillik a színháznak abba a műsorrend-koncepciójába, amely minden évadban feladatának érzi egy vagy két huszadik századi klasszikus művének bemutatását. Luigi Pirandellót úgy tartja számon a színház- és irodalomtörténet, mint a modern európai dráma egyik legjelentősebb úttörőjét, a huszas, harmincas években világhírű, mindmáig eleven hatású képviselőjét. Brecht epikus színháza és híres elidegenítés-elmélete éppúgy elképzelhetetlen Pirandello nélkül- mint a francia Anouilh „újításai”; egyaránt sokat köszönhet neki a mai amerikai dráma, az „abszurd” színház, nálunk pedig Németh László. Pirandello időszerűségét számunkra nem müveinek filozófiai tartalma adja. Ez a filozófia lényegében a század első két évtizedének idealista rendszerein alapszik, a korra nagyon jellemző, számunkra azonban teljesen használhatatlan. Szerencsére a Pirandello műveiből kibontakozó filozófia nem alkot lezárt rendszert és nem is túl lényeges. Sokkal fontosabb számunkra az, amiben meghaladta kora idealizmusát, az a küzdelem a drámáiban, amely éppen egy elviselhetetlenül szorongató, végsőkig individualista, pesszimista világfelfogás ellen folyik. Pirandello nemcsak Olaszország- hanem egész Európa egyik legnyomorúságosabb, legelmaradottabb vidékéről, Szicíliából származik, abból a világból, amelyet a magyar közönség Verga elbeszéléseiből, valamint Lampedusa csodálatos szépségű Párducából ismerhet. Az író 1867-ben született, szülei nem voltak éppen szegények, kén-kereskedelemmel foglalkoztak, éppen akkor omlott azonban be a kénbánya és ment tönkre a család, amikor Pirandellónak a legnagyobb szüksége lett volna az anyagi biztonságra: irodalmi pályája elején és házassága kezdetén. Korábban Rómában, majd Bonnban egyetemet végzett, tanárként dolgozott, a ,.szicíliai nyomorúság" azonban egészen az utolsó évtizedig kísérte életét. Házassága szülei üzleti szándékai alapján létrejött szicíliai érdekházasság volt. amely az anyagi összeomlás után másfél évtizedig tartó pokollá változott. Feleségének üldöztetési mániája, alaptalan féltékenységi komplexusa, melyek végül zárt intézetet igénylő nyílt őrületig fokozódtak — egyik meghatározójává váltak Pirandello drámai alapképletének, a műveiben állandóan visszatérő, variálódó magányproblé- mónak. PIRANDELLO világában az ember elszigetelten, mások és önmaga számára egyaránt megismerhetetlenül él. Lényege megfoghatatlan, csak szerepeiben létezik, szüntelenül álarcot visel, amelyet ha letép magáról, mögötte nem a meztelen valóság, hanem az üres semmi marad: a halál vagy az őrület. Az élet olyan, mint a színház: lényege a szerepjátszásra ítéltetés. Pirandello hősei mindig szenvednek az álarc alatt, de a megoldás csak újabb szerepvállalás lehet. Ez a sötét világ mégsem teljesen zárt világ. Benne van a polgári individualizmus csődje, de benne van a sorsába bele nem törődő, szüntelenül méltóbb helyét, igazabb szerepét kereső ember aktivitása is. Az ismert, leghíresebb Pirandello-drámák, a Hat szerep keres egy szerzőt és a IV. Henrik, még a zártabb körben mozognak, de ezek hozták meg a szerző számára a huszas évek elején a világhírt, majd 34-ben a Nobel-díjat is. (Együtt* persze az egész életművel; Pirandello összesen 8 verseskötetet, 7 regényt, 15 novelláskötetet, 43 drámát- 3 tanulmánykötetet, 3 filmforgatókönyvet és egy sereg vázlatot írt.) A csúcspontot emberi és művészi válság követte, a művekben a tartalmi elmélyülés helyett a formális, technikai újítások csillogtak csupán, az író pedig átmenetileg az olasz fasizmus pártjához sodródott. Ez a kétségtelenül felületes, meg nem alapozott politikai állásfoglalás Pirandello művészetében közvetlen nyomot nem hagyott, a huszas évek második felének válságához azonban feltétlenül hozzájárult, s az utolsó néhány esztendő új művészi fellendülése sem független attól, hogy az író igen rövid idő után minden közösséget megtagadott és minden kapcsolatot megszakított a fasizmussal. A PÉCSETT színre kerülő mű ebből a tisztultabb korszakból való, Pirandello utolsó befejezett drámája. A Nem tudni hogyan — Kolozsvári Grandpierre Emil szavaival — méltatlanul mellőzött remekmű, mai szemmel Pirandellónak talán legmodernebb alkotása, melyben az élet diadalmaskodik a merev, mozdulatlan formán- szétrobbantja, megsemmisíti a szerepet. — Végülis ez a legfontosabb oka és feltétele, hogy helyesnek tartsuk a pécsi színház választását. Szederkényi Ervin
