Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-03 / 233. szám

1971. október 3. DUNÁNTÚLI NAPLÓ r Mire jó a művészet? „MIKOR állítják végre bíróság elé azokat, akik ilyen filmeket csinálnak, és akik pénzt adnak rájuk?” A kérdés korántsem költői. Nagyonis valóságosan, indulatosan hangzott el egy ankéton, melynek témája a mai magyar filmművészet volt. S aki új­ságnál dolgozik, ráadásul a művészetekkel kapcsolatos cikkeket ír, havonta kap hasonló tartalmú leveleket. S persze, nemcsak a film témakörében, bár kétségtelen, hogy a filmgyártás, milliós tételei miatt igen divatos céltábla lett. Nincs Ludas Matyi-, és nincs kabarészám, ahol ne lövöldöznének szívesen a filmgyártás „szélbeszórt” forintjaira. Van, aki nem marad meg az indulatos kérdéseknél, hanem javaslatokat is tesz. Például ilyeneket: miért nem adják azt a sok milliót inkább a nyugdí­jasoknak? Vagy kórházépítésre? Ha azt a rengeteg fémet meg követ, amiből azokat a szörnyű, torz testű szobrokat csinálják, az idétlen talapzatukkal meg­takarítanák, akkor nem lenne olyan nehéz építőanyagot vásárolni. Tudják, kinek kellenek azok a bárgyú filmek, meg lyukas hasú, madárfejű asszony­szobrok? Csak azoknak, akik csinálják, - mert így lesz autójuk, meg nyaraló­juk a Balaton mellett! Az ilyen és az ehhez hasonló típusú kérdések elől az újságíró gyakran kitér, rosszabb esetben egy kézlegyintéssel elintézi azokat, mint a művészetek iránt érzéketlen emberek felszínes megnyilatkozásait. De vajon jogos ez? Semmibe vehetjük-e azok elégedetlenségét, akik kezük munkájával maguk is hozzájárulnak a sokat emlegetett, állítólag szélbe-szórt milliók előteremtésé­hez?! Valóban, ne beszéljünk mellé! Egy játékfilm előállítása Magyarországon ma 4-6-8 millió forintba kerül, de készült már 40 milliós fim is. Ha az or­szágban bárki színházjegyet vásárol, akkor a jegy árához az állam 17—20—25 forintot ad hozzá (színháza válogatja a mértéket), hogy egyáltalán megtart­hassák az előadást Sok pénz ez, hiszen évente mintegy ötmillió a színházlá­togató. A mozijegyekhez is mintegy 70 fillérrel járul hozzá a népgazdaság. Ha az országban bárhol állami építkezés folyik, akkor a költségek egy ezrelé­két eleve képzőművészeti alkotásokra kötelesek fordítani a beruházók. (Tör­vény van rá.) Nos, ha valaki mindennek utánaszámol, akkor kiderül, hogy a vitás ösz- szeg valóban nem jelentéktelen, sőt. Nagy a valószínűsége ugyan, hogy ha a nyugdíjak emelésére fordítanák, akkor egy-egy embernek igen kevés forint jutna, kórházakat se lehetne felépíteni belőle, de jónéhány kórházi férőhely bizonyára kitelne az összegből. És ez is nagy szó. Hát akkor miért nem fordítjuk ezt a sok pénzt hasznos, kézzelfogható dol­gokra? íme, a kérdés most már a maga drámai egyszerűségében, életszerű keménységében. EGY BIZTOS. Mindenkinek, aki becsületesen válaszolni pióbál -, akár úgy, hogy egyetért a kérdés feltevésével, akár úgy, hogy nem - előbb tisz­táznia kell: mit ért a hasznos, a kézzelfogható kifejezés alatt? Mert ha kü­lönböző dolgokra gondolunk — miközben a hasznosságról beszélünk —, akkor nehéz igazságot tennünk ebben a vitában. — Minek ez a köntörfalazás? — hallom a kifakadást. — Minek ez a mel­lébeszélés? Minden gyerek tudja, hogy számára mi a hasznos, miért ne tud­ná ugyanezt a felnőtt? Hasznos az, amitől jobban lehet élni, amitől többet lehet venni a piacon, amitől kényelmesebb az élet, többet pihenhetünk, töb­bet szórakozhatunk, amitől kevesebbet kell kínlódni a hétköznapok szürke unalmával, a munka nyűgével. A hasznosságnak ez az értelmezése határozott életszemléletről tanúsko­dik, s ezt az életszemléletet bizony sokan vallják magukénak. Aki ezt érti a hasznosságon', az nem nagyon szereti a munkáját, inkább csak kenyérkereseti lehetőségnek tartja. Az evésen, pihenésen, öltözködésen kívül legfeljebb szó­rakozni kíván, S nem nehéz elképzelni, hogy a szórakozás alatt olyasmit ért, ami semmiben sem emlékeztet saját, nem épp szórakoztatónak ítélt életére. De hátha az emberi élet gazdagsága nemcsak ennyit jelent? Hátha a munkának lehet értelme, mi több, öröme?! Hátha az evésen, pihenésen, öl­tözködésen, kikapcsolódáson kívül — amelyek persze nagyon fontos alapdol­gok — például gondolkodni is kell. Sőt, hátha a gondolkodás — különösebb közvetlen haszon nélkül is — adhat örömet, esetleg az emberi élet legnagyobb örömeit nyújthatja? Aztán hátha a többi ember is fontos rajtunk kívül, mert nélkülük mit sem érünk, s hátha kötelességeink vannak — éppen mert embe­rek vagyunk — a többiekkel szemben is? Hátha az is szórakoztat, ha egy mű­alkotás segít megértetni velünk önmagunkat, s a többi embert? Ha így gondolkozunk az életről, akkor a hasznosság alatt minden bizony­nyal mást kell értenünk, mint az első felsorolásban találhatókat. Akkor hasz­nosnak, sőt nagyon is hasznosnak tarthatjuk a művészeteket. Az olyan mű­alkotásokat is, amelyek talán nem sodró izgalmúak, de nagy málységűek; nem látványosak, de sokértelműek; kevés a cselekmény bennük, de sok a gondolat, amit elindíthatnak; nincsenek romantikus hőseik, de elárulnak va­lamit a valóságról. Miért ad hát pénzt, gyakran nem is kevés pénzt társadalmunk a művé­szetekre? Miért áldozott mindig is pénzt, fáradtságot, energiát a művészetek­re az emberiség, amióta csak leszállt o fáról és kétlóbra állt? Mindenkit meg­győzhet talán a kérdések ilyen szigorú logikája, hogy a miértekre a válasz attól függ: ki mit vár az élettől. Eszerint tetszik hasznosnak, vagy haszonta­lannak a művészetekre költött pénz is. E KÉRDÉSEK azonban olyan szerteágazóak, hogy valójában minden rész­let alapos választ kíván. Ebben a most induló sorozatban az itt sommázott gondolatok kibontásával szeretnénk részletesebb magyarázatot adni a cím­beli kérdésre: Mire jó, miért szükséges, sőt hasznos a művészet? Bernáth László Túl a kétszázadik köteten A Modern Könyvtár Az Európa Könyvkiadó gondozásá­ban megjelenő Modern Könyvtár so­rozat a közelmúltban lépte túl a két­századik kötetet. A népszerű zseb­könyvek immár tizenhárom éve szol­gálják az élő világirodalom hazai terjesztését. Szinte minden számotte­vő író szerepelt már a sorozatban legalább egy művével, s a jelentősebb irodalmi irányzatok csaknem kivétel nélkül bemutatásra kerültek. Sokszor felfedező, ajánló szándékkal vállalko­zott a kiadó egy-egy mű megjelente­tésére. A sorozat írói között számos új, eddig ismeretlen nevet is talá­lunk. Külön érdekessége a Modern Könyvtárnak a műfaji változatosság. A szerkesztők kezdettől fogva töre­kedtek arra, hogy vers, regény, novel­la, dráma, sőt irodplmi tanulmány „színezze" a sorozatot. A kétszázadik kötet jelentős állo­más a Modern Könyvtár történetében. Alkalom az áttekintésre, néhány jel­lemző vonás kiemelésére, s talán rö­vid értékelésre is. Az első kötet 1958-ban látott nap­világot, Félicien Marceau Antoinette kisasszony gyémántjai című hosszabb elbeszélése volt. Hamarosan azonban olyan művek követték, melyek külföl­dön mór komoly sikereket arattak. Megjelent John Osborne Dühöngő if­júság c. drámája, Dürrenmatt világhí­rű alkotása, Az öreg hölgy látogatása, Sartre izgalmas regénye, az Egy ve­zér gyermekkora. Fényes nevek, em­lékezetes művek sorakoztak egymás után. Vercors, Dylan Thomas, Flein- rich Böll, Salinger, Mrozek, Katajev, Semprun stb., — hogy csak néhány igazán kiemelkedőt említsünk a gaz­dag választékból. Az irodalmi szenzációk sokszor nem állják ki az idő próbáját. A Modern Könyvtár sorozatában megjelent szen­zációk azonban mindmáig igazolják a jogos népszerűséget. A Jevtusenkot, Vinokurovot, Rozsgyesztvesnszkijt és Voznyeszenszkijt bemutató kötet, a Mai orosz líra, Szolzsenyicin kisregé­nye az Iván Gyenyiszovics egy napja, a bolgár Emil Manov munkája, a Ga­lathea szökése vagy az üvöltés című beat-antológia állandó olvasmányok. Nem okozott csalódást, sőt egyre ke­resettebb a lengyel Mrozek, az olasz Calvino, a francia Queneau. A Modern Könyvtár feladatának te­kinti egy-egy zártabb nyelvterület iro­dalmának, vagy egy-egy írójának a bemutatását. Ezt Igazolja a japán Fu- kazava regénye, a svéd Bergman tri­lógiája vagy a cseh Paral sikeres mű­ve, a Vihar a lombikban. Az utóbbi években még több példát találunk erre a törekvésre. Kis népek novella- irodalmát bemutató antológiák jelen­tek meg. A csíkos trolibusz litván, a Téli éj szlovén, az Előérzet észt, A bol­dogtalan konzervatív finn elbeszélők és novellisták munkáiból adott ízelí­tőt. És önálló regénnyel szerepelt az afrikai Okara. Mint már korábban említettük, az érdekesebb irodalmi irányzatok, je­lenségek is helyet kaptak a sorozat­ban. Tanulmányok és idézetek, hosz- szabb-rövidebb részletek együtteséből ismertük meg a beat-nemzedéket (övöltés), a francia „új regényt". A groteszk Mrozek és Paral műveiben volt jelen az újszerűség ingerével. A tényregényre Katajev Szentkút-ja a legérdekesebb példa. A regény és az esszé remek ötvözetét találjuk Bran­dys alkotásában (Levelek Z. asszony­hoz.) Komoly siker követte a hatvanas évek közepén azt a kétkötetes váloga­tást, melyben a világirodalom nagy íróival készített interjúk szerepeltek (Interjú). A nyílt, őszinte hangú be­szélgetések jelentős hatással voltak az interjú műfajának széleskörű hazai elterjedésében. Túl a kétszázadik köteten a Modern Könyvtár sorozat folytatja világirodal­mi felfedező munkáját. Állandó figye­lemmel kíséri az új jelenségeket, az új írók felbukkanását, s hírt ad róluk, bemutatja őket minden újabb köny­vében. Kovács Sándor Évforduló Kiss Ernő HARMINC évvel ezelőtt, 1941. ok­tóber 3-án a hírhedt szegedi Csillag­börtön udvarán sortűz dördült el. A következő pillanatban pedig egy har­minckét éves férfi: Kiss Ernő kárpitos­segéd, a-dél-baranyai munkásmozga­lom egykori harcosa holtan rogyott össze. Egész élete nem volt más, mint üldöztetés, fegyház és fáradhatatlan szervezőmunka Dél-Baranya területén a Kommunista Párt megszervezéséért, a kommunista sejtek kialakításáért. Kiss Ernő hatvankét évvel ezelőtt, 1909. január 14-én született Csuza községben. Egészen fiatalon került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Még be sem töltötte tizenhetedik élet­évét, amikor 1925-ben szülőfalujában kommunista szervezkedés címén a szerb hatóságok letartóztatták. A fiatal és lelkes munkást azonban semmiféle terrorral, brutalitással nem tudták visszarettenteni attól, hogy to­vább folytassa szervező tevékenysé­gét. Az elkövetkező években a kommu­nista emigránsok segítségével Csúzán és a környékbeli falvakban pártsejt létrehozásába, szervezésébe kezdett. Ű lett az összekötő a zombori, majd az eszéki illegális területi pártbizott­ság és a községi pártcsoportok kö­zött. 1929-ben azonban a rendőrség a szervezeteket felgöngyölítette és több kommunistát letartóztatott. Kiss Ernőnek ezúttal szerencséje volt, mert őt nem sikerült elfogniok. [gy hozzáláthatott □ megmaradt mun­kásmozgalmi erők sorainak rendezé­séhez és újabb párttagok beszerve­zéséhez. Kiss Ernő ekkor már tagja volt a Kommunista Párt zombori te­rületi bizottságának. Jugoszlávia területén 1933-bart is­mét általános hadjáratot indítottak a Kommunista Párt és annak tagjai el­len. Ekkor került Kiss Ernő immár má­sodízben a rendőrség kezére. Az újvi­déki törvényszék háromévi fegyházra ítélte. Büntetését a mitrovicai fegy- házban töltötte le, de kommunista vi­lágnézetéből, meggyőződéséből egy jottányit sem engedett. Kiszabadulása után is fáradhatatlanul dolgozott to­vább. Pártküldetéseket kapott, többek között azt, hogy utazza be egész Ju­goszláviát és annak fővárosát: Belg- rádot. 1941. április 11-én, amikor a német és magyar fasiszta hadsereg megtámadta Jugoszláviát, Kiss Ernő életében még szomorúbb, de új feje­zet kezdődött. Illegalitásba vonult, de kapcsolata egy pillanatra sem sza­kadt meg Csuza és környéke kommu­nista csoportjaival. Amikor azután a párt kiadta a jelszót: „fegyvert, pénzt kell gyűjteni!”, a dél-baranyai kom­munisták az illegális találkozásokon neki adták át a gyűjtött pénzt és rob­banó anyagokat. Az utolsó találkozója 1941. augusz­tusában volt. Kiss Ernő ekkor civil- ruhát kért, mert várható volt, hogy szovjet ejtőernyősök ereszkednek majd le. Ezt a feladatot még teljesítették. 1941. augusztus 28-án azonban Kiss Ernőt egy találkozón elfogták és Sze­gedre szállították. KISS ERNŐT 1941, szeptember 11- én rögtönítélő bíróság elé állították és halálra ítélték. A fiatal, mindössze harminckét éves munkásmozgalmi harcost 1941. október 3-án a szegedi Csillag-börtönben kivégezték. Har­minc év távlatából adózunk ma Kiss Ernő emlékének. P, J. RÓZSA Sm,.uORRÓL — FÉLIDŐBEN Hat epizódot, a sorozat felét lát­hattuk eddig a televízió Rózsa Sán- dorából. Az egészről nem mondha­tunk tehát még véleményt, néhány megjegyzésre azonban alapot adhat az „első félidő". — Azért sem érde­mes megvárni a végét, mert hiszen a nézők vasárnapról vasárnapra, azon frissében „nyilatkoznak", véleményt formálnak, vitatkoznak, szidják vagy dicsérik a produkciót. Hadd kezdjem a végén, a legke­vésbé lényegessel, amely azonban ta­pasztalataim szerint a közönségben méltatlanul sok szenvedélyt kavar, s a lényegtelenből sajnálatosan lé­nyegessé lépett elő: a szegedies be­szédmód problémájával. Néhány ked­ves kollégám, aki kitüntető és eléggé meg nem hálálható figyelemmel kísé­ri a képernyő körüli töprengéseimet, már hetekkel ezelőtt a telkemre kö­tötte, hogy „ezt a borzalmas beszéd­módot" ne hagyjam említetlenül. F. Zsuzsa kolléga egy rendkívül izgal­mas főigazgatói expozé kellős köze­pén fenyegetett meg: ha ezt a tele­vízió orra alá nem dörgölöd, igy lesz meg úgy lesz ... Ilyes előzmények utón — mérlegel­ve a közvélemény ellenszelét — némi szorongással merem csak leírni, hogy: kedves nézőtársak, nem ez itt a lé­nyeg! Ami a tényeket illeti, először is Móricz Zsigmond sem kottázta ki­fogástalan pontossággal a szegedi nyelvjárást. Ezt a nyelvészek még 1941-ben, a regény megjelenésének idején megállapították, de a legfris­sebb marxista irodalomtörténet se mond mást. Czine Mihály irodalom- történész, Móricz műveinek egyik leg­kiválóbb ismerője így ír a Rózsa Sán­dor nyelvéről: „A nyelv a tájhoz, em­berekhez igazodik: a Szeged környé­kiek bugyogó, színes, minden pátosz­tól mentes nyelvén beszélteti a hősö­ket... Nem naturalista elképzelésből. Nyelvében »a magyart, az emberit, s a mindnyájunkkal közöset-« akarta, csak színt keresett a szegedi tájnyelv­ben, s jelezte, hogy az úri és paraszti világ még nyelvében is mennyire más... — Sok helyütt pontatlan a regényben a »-szögedi hangokba« va­ló »átkottázás«; értelme azonban nyilvánvaló, s eredménye is: a hősök gondolatain haladó beszéltetéssel a magába záruló népi világ rajzát tel­jesebbé, a fent és lent közötti szaka­dást pedig érzékletesebbé tette.” Tegyük még hozzá, hogy egy száz­ötven évvel korábbi nyelvjárási gya­korlat egészen pontos rögzítésére alighanem még a nyelvtudomány sem képes. Ma már van pontos nyelvjárá­si térképünk Szeged vidékéről, ez azonban természetesen nem azonos az élő gyakorlattal, hanem annak tu­dományos absztrakciója. Sokan a mai szegedi nyelvjárás egyes, főképpen hangtani jellemzőit legtöbben csak az ő-zés helyes használatát kérik szá­mon a filmtől. Kétségtelen, hogy vannak a Rózsa Sándor filmben olyan szereplők, akik­től annyira távol áll a százötven év­vel ezelőtti tanyasi jobbágynép külső és belső világa, gondolkodás- és vi­selkedésmódja, akik annyira nem is­merik a mai vidéki embert sem, hogy a film világába nem érezzük őket hi­telesnek. Ezek a szereplők minden színészi képességük birtokában sem tudják áthidalni azt a szakadékot, amely Rózsa Sándor világa és a mai pesti, nagyvárosi világ között tátong. Ez azonban már nem nyelvi hiteles­ség kérdése, hanem a film súlyosabb gondjai közé tartozik. A film alapkérdése véleményem sze­rint az, hogyan tudja hitelesén meg­fogalmazni a saját eszközeivel Mó­ricz regényének legnagyobb művészi eredményét: a múlt századi jobbágy­élet széles társadalmi rajzának és Rózsa Sándor betyársorsának össze­fonódását, emellett a háttérben az egész vidéki társadalom, a fent és a lent ellentétének és harcának művé­szi képét. A Rózsa Sándor — kivált­képpen az első része — Móricz leg­jobb betyárregénye, de nemcsak az. Németh László, Czine Mihály és má­sok joggal látják benne az eposzi koncepciót, egy egész nép sorsának tükröztetését, amely mérhetetlenül több, mint egy még oly híres betyár életének és kalandjainak története. Véleményem szerint ezt érdemes figyelni a filmben, s ebből kiindulva lehet felmérni a megvalósítás erényeit és hibáit. Ennek összegezéséhez azon­ban valóban meg kell várnunk a so­rozat végét... Sz, E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents