Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-14 / 242. szám

» DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. október 14. 24 ora a nagyvilágban Nisüljink? — Ne nősüljünk? A püspöki szinódus keddi 11. nunkanapjáro a latin-arnerikai püspökök felszólalása nyomta rá bélyegét, akik együttesen ja­vasolták a pápának, hogy nős férfiakat is szenteljen pappá a elenlegi súlyos paphiány meg­szüntetése érdekében. A püspöki szinódus résztvevői között változatlanul éles véle­mény-különbségek állnak fenn n cölibátus eltörlésének kérdé­sében. Egy ír püspök például azt hangoztatta, hogy a cöli­bátus eltörlésének hívei számá­ra teendő minden engedmény a katolikus egyház jelenlegi struktúrájának összeomlásához vezetne. I A legfontosabb konkrét ja­vaslatot Julius Döpfner nyugat­német bíboros, müncheni érsek, a nyugatnémet püspöki kar el­nöke tette, aki azt indítványoz­ta, hogy rendezzenek titkos sza­vazást két kérdésben: a latin szertartásé egyház fenntartsa-e a cölibátus intézményét; he­lyénvalónak tartják-e, hogy a szinódus javaslatot tegyen a pápának nős férfiak pappá szentelése ügyében. A szónokok többsége ez ide­ig az eddigi rendszer fenntar­tása mellett foglalt állást, mind­azonáltal az esetleges titkos szavazás során meglepetésekre is sor kerülhet. 4 BUENOS AIRES: A latin- omerikai országok kedden ün­nepelték Amerika felfedezésé- sének 479. évfordulóját, Kolum­busz napját. 4 LONDON: Írország is Észak- Irorsiág határán az angol műszaki alakulatok szerdán megkezdték az úgynevezett „jóváhagyatlan” föld- | utak felrobbantását. A földutak fel- | robbantása Taylor észak-ír belügyi j államminíszter, a Stormont-kormány ! egyik szélsőséges hangadójának , vesszőparipája volt. Azt remélik, hogy ezzel fogják majd megakadó- ! lyozni a titkos republikánus terror- i szervezet, az IRA úgynevezett ideig­lenes szárnya tagjainak beszivárgó- • sót és a hadianyag átcsempészését ' Ulsterbe. •f ATHÉN: A görög kormány j kedden újabb sajlórendeletet j bocsátott ki, amely az újság- ! írók állásukból történő elbocsá­tásának terhe mellett kötelezi őket írásaik cenzuráztatására. +• KANTON: Haifé Szelasszié, Etiópia császára szerdán befejezte hivatalos látogatását a Kínai Nép- köztársaságban és Kantonból külön- repülőgéppel Iránba utazott. Az uralkodót Csou En-laj, kínai minisz« terelnék búcsúztatta. ♦ SZÖUL: Csaknem húszán — többségükben gyermekek — lelték halálukat abban a vo\ natszerencsétlenségben, amely a dél-koreai Hamvon közelében történt. Egy személyvonat ösz- szeütközött egy tehervonattal és mindkkttö vagonjai felborultak. + LOS ANGELES: Előre megfon­tolt szándékkal elkövetett gyilkos­ságban mondta ki bűnösnek a los angelesi esküdtszék Charles Wat- sont, aki 1949. augusztusában Man- sonnal együtt behatolt a Polanski- villába és végzett az ott tartózkodók­kal. Korábban egy bíróság már ha­lálra ítélte Charles Mansont. ♦ WASHINGTON: Dean Acheson, a hidegháború egyik fő stratégája, kedden este Maryland-i fgrmján 78 éves ko­rában elhunyt. Acheson 1949-től 1953-ig Truman külügyminiszte­re volt. Nagy szerepet játszott a NATO-nak 1949-ben történt megalakításában és ő irányítot­ta az Egyesült Államok külpoli­tikáját a második világháborút közvetlenül követő években. Kül­ügyminiszter volt, amikor orszá­ga háborút folytatott Koreában, megkötötte Japánnal a béke- szerződést és az ő vezetése ide­jén kezdődött el a hírhedt McCarthy-korszak. •+• JERUZSÁLEM: Az izraeli kor­mány kedden egyhangúlag úgy dön­tött, hogy támogatja Golda Meir miniszterelnök „elmarasztaló állás­pontját'1 Rogers amerikai külügymi­niszter által előterjesztett hatpontos közel-keleti rendezési javaslatról. A kormány ülésének befejeztével kiadott közlemény szerint a miniszterek ha­tározottan helytelenítették Rogers- j nek azt a javaslatát, hogy az izraeli , csapatoknak a Szuezi-csatorna meüől I történő visszavonulását követően j egyiptomi alakulatok keljenek át a 1 csatornán. A kabinet határozatairól j azonnal tájékoztatták az ENSZ szék- | helyén tartózkodó Abba Eban izraeli | külügyminisztert is, cki csütörtökön tanácskozik majd Rogers-szel. ♦ MOSZKVA: A kedd esti „Trisztán és Izolda" előadással befejezte tíznapos moszkvai vendégszereplését a Bécsi Álla­mi Operaház együttese, amely a Magyar Állami Ooeraház előadásait követően lépett fel a Moszkvai Nagyszínházban, ugyancsak óriási sikerrel. 4- BONN: A Bundesbank központi banktanácsa szerdán úgy döntött, hogy a leszámíto­lási kamatlábat október 14-1 hatállyal 5 százalékról 4.5 szá­zalékra csökkenti. 4 CARACAS: Kubába terítették el a venezuelai légitársaság Convair tí­pusú belföldi járatú repülőgépét. Ot perccel azelőtt, hogy a gép Maique tiába érkezett volna, három revol­verrel felfegyverzett férfi tört be a pilótafülkébe és a pilóták nyakának szegezve fegyverüket, felszólította őket, változtassák meg útirányukat Kuba felé. A repülőgép azonban üzemanyagvétei céljából kénytelen volt leszállni Curacaoban a Holland- Antillákon, ahol kiengedték a repülő­gépből öt utast: három gyermeket és két idős embert. Csodagyerek Ted Mandham hegedűmű­vész mindössze két és fél esz­tendős. Ifjú kora ellenére még­is az Egyesült Államok-beli Morristown város szimfonikus zenekarában játszik, mint első- hegedüs. MOSZKVA: Vlagyivosztokból kü­lönböző felszerelésekkel megrakott hajót indítanak Haiphongba, a har­coló vietnami fiatalok számára. A hajó jövő hónap elején indul útjára és magával viszi a laoszi ifjúságnak szánt ajándékokat is, illetve gyógy­szereket a Nguyen Van Troi-ról, a McNamara ellen elkövetett merény­let miatt 1964-ben kivégzett dél-viet­nami hazafiról elnevezett gyermek- kórház kis ápoltjai számára. Az ajándékot azon a pénzen veszik meg, amelyet sokezer szovjet fiatal kere­sett meg a szombati és vasárnapi társadalmi munkával. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO A dániai Sivel falu felett egy farmra zuhant a brit légierő egyik vadászgépe. A katasztrófa két embert megölt Szó vj et—egy i pto m i közös közlemény (Folytatás az 1. oldalról.) harcosok sorainak megbontása, j Ezek a próbálkozások azt is I szeretnék elérni, hogy kárt okozzanak az arab népek és igazi szövetségeseik, a szocia­lista országok közössége között meglévő együttműködés és szo­lidaritás ügyének. Ezért a felek határozottan elítélik a kommu- nista-elienességet és a szovjet- ellenességet, mert az a népek nemzeti érdekeinek okoz kárt és csakis a nemzetközi imperia­lizmus érdekeit szolgálja. A Szovjetunió vezetői kifejez­ték reményüket, hogy az Arab Köztársaságok Szövetsége való­ra váltja az arab népek törek­véseit, az egész arab világ va­lamennyi valóban haladó ere­jének központi támasszává vá­lik és hozzájárul az antiimpe- rialista harcban összeforrott arab népek sorainak tömöríté­séhez. A két fél szilárd meggyőző­dése, hogy azok a tárgyalások és beszélgetések, amelyekre Anvar Szadat elnök Moszkvá­ban tett látogatása idején ke­rült sor, új szakaszt nyitottak a Szovjetunió és az EAK, az SZKP és az ASZÚ közötti baráti kap­csolatok elmélyítésének és ki­bővítésének útján. Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin elfogadta Anvar Szadat egyip­tomi látogatásra szóló meghí­vását. 4 LONDON: Londoni diplo- | máciai forrásokból származó i értesülések szerint Tito jugoszláv j elnök novemberben valószínű­leg ellátogat Nagy-Britanniába hazatérőben az Egyesült Álla- i mokban és Kanadában tett lá- í togatásáról. ! -4- BRIGHTON: A Brit Konzervatív Párt majdnem ötezer küldötte szer­dán a tengerparti Brightonban or­szágos kongresszusra gyűlt össze. Az első munkanapon a tory kongresszus katonapolitikai kérdésekről (Lord Car- i rington hadügyminiszter témája), • I „Törvény és a rend” helyzetéről (*«- j ginald Maudling belügyminiszter tár- j cája), végezetül pedig a közös piaci j belépésről tárgyalt. 2474 delegátus I a közös ‘ piaci csatlakozás mellett, 324 pedig ellene foglalt állást, 1®- I an tartózkodtak. Á békecsináfó elnök? „Nixon Moszkvába megy" — ezzel az első oldalas szalag- cimmel jelentek meg kedden es­te a washingtoni délutáni la­pok késői kiadásai. A CBS, az NBC és az ABC országos tv­hálózatok esti híradóikban rész­letes filmriportban számoltak be a Fehér Ház rendkívüli sajtó- értekezletéről, amelyen Nixon elnök személyesen jelentette be az 1972. május második felére tervezett moszkvai látogatását. Első kommentárjaikban az amerikai hírmagyarázók egyön­tetűen kiemelték, hogy a má­sodik világháborús antifasiszta koalíció jaltai találkozója óta, amelyen az USA-t Franklin D. Roosevelt elnök képviselte, ez lesz az első eset, hogy amerikai elnök látogat el a Szovjet­unióba. Az amerikai fővárosban egyébként nem annyira a hosz- szabb idő óta „a levegőben lógó" szovjet—amerikai csúcs- találkozó híre, mint inkább az elnöki látogatás jóelőre tör­tént bejelentésének időzítése keltett meglepetést. Nixon elnök nyomatékosan hangsúlyozta ugyan, hogy pekingi és az azt követő moszkvai látogatása „nem kozmetikai célzatú" vagyis hogy nem kortes-megfontolá­sokból kíván „megszépített ar­culatot" ölteni, mindazonáltal amerikai hírmagyarázók Nixon elnök 1972-es elnökválasztási stratégiáját látják kikristályo­sodni a keddi bejelentéshez fű­zött elnöki megjegyzésekből. Ford Rowan, a washingtoni WTOP tv-állomás fehér házi tu­dósítója szerint az elnöki sajtó- értekezlet megjegyzéseiből ki­rajzolódik a választási menet­rend: novemberben újobb be­jelentés a Dél-Vietnamban állo­másozó amerikai csapatok to­vábbi kivonásáról, azután láto­gatás Pekingben, majd a viet­nami háborúban való amerikai „kombattans részvétel befejezé­sének" bejelentése és 'végül a moszkvai látogatás. „Mindez alkalmas lehet arra — fűzte hozzá a tudósító —, hogy Ri­chard Nixon o „békecsináló el­nök" szerepében jelenítse meg az amerikai közvélemény előtt az elnökválasztások évében”. Nixon elnök sajtóértekezleti megjegyzéseiből amerikai meg­figyelők arra következtetnek, hogy a szovjet—amerikai csúcs- találkozó napirendjén a leg­nagyobb hangsúllyal a straté­giai fegyverkorlátozás probléma­köre, az európai biztonsági ér­tekezlet témája, valamint a kö­zel-keleti helyzet kerül majd szőnyegre. Feltételezik, hogy a vietnami háború kérdése is „szóba kerülhet”. Ez utóbbira egyébként Nixon elnök csak na­gyon óvatos formában utalt, mintegy azt a benyomást keltve, hogy addigra „esetleg véget- ér az amerikai részvétel a há­borúban". 4 WASHINGTON: Laird ame­rikai hadügyminiszter szerdán sajtóértekezleten bejelentette, hogy Nixon elnök kérésére no­vember elején Dél-Vietnambo látogat. Majd útja végeztével jelentést készít az elnöknek, aki ennek alapján teszi meg november közepén beharango­zott újabb dél-vietnami létszám­csökkentésről szóló jelentését. Dél-Vietnamban jelenleg 210 ezer amerikai katona tartózko­dik. Laird kijelentette, hogy ez a létszám december elsején 184 ezerre csökken, „esetleg még kevesebb lesz". 4 KOPPENHÁGA: A dán tel«»liió képernyői kedden sötétben marad­tok, mivel a technikusok is csatla­koztak szolidaritásból az újságírók és a fotóriporterek sztrájkjához. Az újságírók* tizenegy nappal ezelőtt szüntették be a munkát a szerzői jogvédelemmel kapcsolatos követe­léseik alátámasztása érdekében. 4 BONN: Hirohito japán csá­szár, — aki Nagako császárné társaságában 17 nap alatt hét európai országot látogatott meg — szerdán befejezte három­napos hivatalos látogatását az NSZK-ba és a Japán Airlines különrepülőgépén visszaindultak Tokióba. MÜNCHEN: Eg, amerikai kato­nai szóvivő szerint három amerikai is két n,ugatnémet katona vesztette életét abban a hadgyakorlatban, amal, Münchentől északra folyik. A szóvivő közölte, hogy mintegy száz katonát ápolnak kórházban külön­féle sérülésekkel. 4 BELGRAD: A jugoszláviai Szlavonszki Brodban kedden ün­nepélyes 'keretek közöt adták át a belgrádi vasútoknak a magyar—jugoszláv kooperáció- i ban készülő 35 darab 600 ló­erős Diesel mozdony első pél­I dányát. A mozdonyokat o bu­dapesti Ganz-MÁVAG és a Szlavonszki Brodban levő Gyúró Gyakovics művek kooperációban készítik. 4 HAGA: A holland légierő egy T—33-as és egy Starfighter típusú re­pülőgépe kedden a levegőben ösz- szeütközött. A T—33-as pilótája ka­tapultált és kisebb sérülésekkel föl­det ért, a Starfighter pedig vissza­tért a repülőtérre. 4 MOSZKVA: Moszkvában ülést tartott a szovjet—amerikai űrbiológiai és orvostudományi közös munkacsoport, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia és az Egyesült Államok orszá­gos űrhajózási hivatolo közötti megállapodás alapján létesítet­tek. A tanácskozás résztvevői tudományos anyagokat cserél­tek és részletesen megbeszélték az ember irányította Szojuz és Apollo típusú űrhajók útjainak orvosbiológiai vonatkozású tu­dományos eredményeit. A felek elkészítették az űrbiológia és or­vostudomány területén folyta­tandó együttműködésről szóló ajánlást. 4 CORDOBA: Három bombarob­banás kedden csaknem teljesen megsemmisítette az argentínai Cor­doba Villa Alfende elnevezésű ka­tolikus templomát. 4 CHICAGO: Négy munkás meghalt, öt komolyan megsérült kedden Chicagóban, amikor egy gázpalack felrobbant. 4 BERLIN: Véget ért Michael Kohl és Egon Bahr szerdai találko­zója. A két államtitkár csütörtök dél­előtt 11 ára körül Berlinben folytatja megbeszéléseit. A bonni delegáció és a házigazdák szerda este közö­sen megtekintik a berlini együttes előadásában az „Állítsátok meg Arturo Uit" című Brecht-darabot. 4- HANOI: A laoszi függet­lenség 26. évfordulója alkalmá­ból Szufanuvong herceg, a lao­szi hazafias front pártja köz­ponti bizottságának elnöke a Patet Lao rádióban elhangzott beszédében a laoszi nép kato­nai és politikai győzelmeiről szólva elmondta, hogy az utób­bi 26 évben a hazafias erők az ellenség 222 380 katonáját tet­ték harcképtelenné és 2240 amerikai repülőgépet semmisí­tettek meg. 2500 éves a perzsa birodalom Színpompás ünnepségsorozat, Persepolisban KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Podgornij szovjet államfő az iráni sah meghívására Teheránba érkezett. Podgornij részt vesz a perzsa állam megalakításának 2500. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken Nem vettünk tervbe semmiféle politikai találkozót a persepo- lisi ünnepségekre érkező és kü­lönböző nemzeteket képviselő vezetők között, de rendelkezé­sére állunk mindazoknak, akik igényt tartanak ilyen jellegű ta­lálkozók megszervezésére — je­lentette ki Reza Pahlavi iráni sah, a császárság megalapítá­sának 2500. évfordulója alkal­mából megrendezett ünnepség- sorozat második napján, szer­dán a persepolisi Dárius palota festői romjai között megtartott sajtóértekezletén. Az egyhetes színpompás ün­nepség-sorozatra 37 ország ál­lamfőjét, illetve kormányfőjét várják, akiket a Shiráztól 60 kilométerre délre elterülő ősi Persepolisban felállított hatal­mas sátortáborban látnok ven­dégül. A magasrangú meghí­vottak közül szerdán az elsők között érkezett meg Spiro Ag- new amerikai alelnök és felesé­ge, valamint II. Moshoeshoe, Lesotho királya és Imelda Mar­cos, a Fülöp-szigeti államfő fe­lesége. Az amerikai alelnököt és feleségét, akik Törökország­ban tett kétnapos látogatás utón landoltak Shiráz repülőte­rén a császári jelvényekkel fel­ékesített kék egyenruhában fel­sorakozott díszszázad előtt Amlr Abbasz Hoveida iráni miniszter- elnök fogadta, majd a vendé­geket helikopterrel Persepolisba szállították. Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnöksé­gének elnöke ugyancsak meg­érkezett Iránba. A repülőtéren Podgornijt Golam Reza Pahlavi herceg fogadta. Iránba utazott Ludvik Svobo- da, csehszlovák államelnök, a Magyar Népköztársaságot Lo- senczi Pál, az Elnöki Tanács el- r e, ! 7 —'áv!'t P'o államfő képviseli. Utón van Irán felé V. Olaf norvég király és IX. Fri­gyes dán uralkodó is. Szintén szerdán érkezett Iránba Hailé Szelasszié etióp császár. A Né­met Szövetségi Köztársaság képviseletében a megbetege­dett Heinemann elnök helyett von Hassel, a Bundestag elnö­ke utazott Iránba. Az eredeti tervektől eltérően nem vesz részt az ünnepségeken Kuo Mo- zso, a Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése állandó bizottságának elnökhelyettese sem. Az AFP jelentése szerint Kuo Mo-zso megbetegedett és helyette van Csing-jung, Peking teherání ügyvivője képviseli a Kínai Népköztársaságot. • Kreisky maiad a kanceüár Ausztriában a „feszült vára­kozás csendje” után szerdán már nyugodtabb légkörben tar­totta meg sajtótájékoztatóját Kreisky kancellár. A feszült vá­rakozás oka: a vasárnapi vá­lasztás után 48 órán át nyitott volt a kérdés, hogy milyen kor­mány feje lesz Bruno Kreisky. Miután a „vándorszavazók" —, akik nem lakhelyükön adták le voksaikat, eredményei nem változtattak az eredeti mandá­tumelosztáson. A pártelnök- kancellár megerősítette elhatá­rozását, kijelentve, hogy a szo­cialisták egyedül kormányoznak o jövőben is. A Néppárt vezetői most azt hangoztatják, tovább erősítik soraikat és a parlamentben ha­tározottabb ellenzéki politikát folytatnak. A Szabadságpárt egyik „nyertese” volt a válasz­tásnak _ kevesebb szavazatot kopott, mint tavaly, mégis hat helyett tíz képviselője van a parlamentben — „tárgyalásra kész”. Bécsi politikai megfigyelők azonban úgy látják, hogy Kreiskyék most nem fogadták el a Szabadságpártnak ajánla­tát. A 93 képviselővel rendelke­ző többségi kormánypártnak egyelőre nincs szüksége a szél­sőjobboldal támogatására. v

Next

/
Thumbnails
Contents