Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-14 / 242. szám
t,IC« fiüir Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVIII. évfolyam, 242. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. október 14., csütörtök AFÉSZ-ek Évfordulókból, eseményekből bőven kijutott a fogyasztási szövetkezeteknek. Az ország- gyűlés nemrég szavazta meg az egységes szövetkezeti törvényt. Megalkotásánál hallatták hangjukat a baranyai szövetkezetek is. A világon egyedülállónak mondott egységes szövetkezeti törvény új fejlődési szakasz nyitánya. A másik fontos esemény a fogyasztási szövetkezetek közelgő hetedik országos kongresszusa. Az erre való készülődés időszaka egybeesett a fogyasztási szövetkezetek megalakulásának 25., a takarékszövetkezetek zászlóbontásának 10. évfordulójával. Ma, 25 fogyasztási, 19 takarék-, 17 lakás- és garázsszövetkezet képviseletében összeül a megyei küldöttgyűlés. Az eseményt megelőzően a megye 113 ezer főnyi tagságának képviseletében küldöttgyűléseket tartottak a szövetkezetek. A négyezer küldött megvitatta a kongresszusi irányelveket, szövetkezetük akcióprogramját. A számokból kiviláglik, milyen tömegbefolyással rendelkeznek a fogyasztási szövetkezetek. A megye minden negyedik emberét a mozgalmukban tudhatnak. A megyei küldöttek elégedetten vonhatják meg a két kongresszus közt eltelt időszak mérlegét. A szövetkezetek tömeg- befolyása egyre nagyobb. Az új helyzettel, önállóságukkal élve gyarapították vagyonukat, bővült hálózatuk, terebélyesedik tevékenységük. Pécs legkorszerűbb áruházát a szövetkezetek készülnek felépíteni. Egyre több a forint a takarékszövetkezetek széfjeiben. A lakásszövetkezetek karbantartó részleget hoztak létre. Újfajta szövetkezetek alakultak, mások megalakítása küszöbön áll. Négy évvel ezelőtt Baranyában még nem emlegették: munkás-fogyasztási, ifjúsági lakásépítő, garázs-, üdülőszövetkezet. Szóval van mivel számot vetni, van mit felmutatni. S a múltba pillantás mellett a jövőbe nézés is izgalmas. Az intenzív gazdálkodás útjára lépett szövetkezetek hozzákezdenek belső mechanizmusuk modernizálásához. A megyei küldöttgyűlés és a kongresszus a szövetkezeti demokrácia erősítésének jegyében tanácskozik. Újszerű fórumok ezek, A kongresszus most nem az országos szövetség, a 5ZÖVOSZ, hanem a fogyasztási, a takarék- és a lakásszövetkezetek kongresszusaként ül össze és fejti ki tevékenységét a szövetkezetek közvetlen képviseletének megvalósításával. A fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusán érvényesül első ízben a szövetségi föderatív elv, egyben a három fogyasztási szövetkezeti ágazat önállósága. A mindhárom ágazatot érintő kérdéseket a teljes ülés keretében tárgyalják és hoznak döntést. Az egyes ágazatok küldöttei önállóan, saját üléseiken, szekciókban tárgyalják majd meg sajátos kérdéseiket és választják meg választmányukat. így ül ma össze a megyei küldöttgyűlés is. Résztvevőit tisztelettel köszöntjük. Arról a tevékenységükről készítenek számvetést, amelynek hasznán majd Mindannyian osztozunk. S«iylitiltf bizakodó iégkir A magyar külügyminiszter felszólalása az ENSZ közgyűlésén Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Szerdán, az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájának befejezése napján került sor Péter János külügyminiszter felszólalására. A magyar ENSZ- küldöttség vezetőjének Nymodon lehetősége nyílt, hogy széles horizontú nemzetközi körképében nemcsak hazánk, hanem a szocialista országok közösségének nézőpontjából is mintegy összegezze az általa - nos vita legjellemzőbb vonásait. Befejeződött az ipari szövetkezetek kongresszusa Az ipari szövetkezetek VI.* kongresszusán a MOM művelődési házában az eredeti programtól eltérően szerdán is folytatódott a beszámoló és a határozati javaslat vitája. A vitában összesen 23 küldött kért szót, ismertette a tagságot foglalkoztató gondokat, terveket. A kongresszus elfogadta a határozati javaslatot, tudomásul vette az ellenőrző bizottság jelentését, megtárgyalta és jóváhagyta az OKISZ új alapszabályát és állástfoglalt az ipari szövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet-tervezettel kapcsolatban. A magyar külügyminiszter felszólalásában több szempontból is különös érdeklődést keltett az ülésszak során 127-ről 131 tagállamra szaporodott közgyűlésben. A szocialista országok képviselői közül utolsóként felszólalva Péter János elsőként reagálhatott arra a bejelentésre, hogy Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke jővő év májusában Moszkvába látogat. A küldöttségek körében általános egyetértés fogadta a magyar külügyminiszter nyomatékos megállapítását, amely aláhúzta: a jelen közgyűlés enyhült, bizakodó légköre min- cjenekfelett a két rakétanukleáris szuper-nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban mutatkozó javulásnak tulajdonítható A hallgatóság sorában jelen volt számos olyan külüqyminisz- ter is, akikkel Péter János korábbi találkozókon, vagy a jelenlegi ülésszak során személyesen is megbeszéléseket folytatott az európai együttműködés és biztonság problémakörének megvitatására összehívandó értekezlet előkészítéséről, s így mint az európai párbeszéd előmozdításáért dolgozó szocialista diplomácia egyik ismert képviselőjét különös figyelemmel hallgatták meg kollégái. Nagy érdeklődést keltett például az a nyomatékosan hangsúlyozott megállapítása, hogy a magyar kormány - teljes egyetértésben a Varsó! Szerződés többi tagállamával - nem tekinti hasznosnak és célravezetőnek, ha a megoldan- dó problémák egyikét függővé teszik egy másik probléma megoldásától az európai együttműködést és biztonságot érintő problémakörben. A közel-keleti konfliktus politikai rendezésére és a vietnami háború tárgyalások útján való békés rendezésére vonatkozólag előadott magyar elgondolások ugyancsak széles- j körű figyelmet keltettek. Végül nagy együttérzésre találtak Péter János befejező sza- | vai, amelyek rendkívül melegen I méltatták U Thant ENSZ-főtit- kár történelmi érdemeit. Péter János magyar külügy- , miniszter nagy tetszéssel fogadott felszólalásával ért véget a J délelőtti ülés. Az általános vitát i befejező délutáni ülésen Burundi, Málta, Ciprus, Mauritius és Algéria képviselője szólalt fel. Az általános vitában összesen 126 ország képviselője fejtette ki kormánya álláspontját, a közgyűlés munkájában összesen két államfő, 5 kormányfő, 106 külügyminiszter és 13 kabinetminiszter vett, illetve vesz részt Csütörtökön és pénteken a közgyűlés 1. számú politikai bizottságának tanácskozásával folytatódik a világszervezet munkája és hétfőn kezdődik a nagy érdeklődéssel várt vita a kínai ENSZ-képviselet kérdéséről. Szov'et-egyiptomi közös közlemény További sokoldalú segítség Szerdán Moszkvában közös közleményt hoztak nyilvánosságra Anvar Szadat egyiptomi elnöknek a Szovjetunióban tett hivatalos baráti látogatásáról, Leonyid Brezsnyevvel, Nyikoiaj Podgornijjal és Alekszej Koszi- ginnal folytatott tárgyalásairól. A tárgyalások során a szovjet fél leszögezte, hogy a jövőben is sokoldalú segítséget nyújt Egyiptomnak és a többi arab országnak, és a jövőben is hatékonyan támogatja az imperialista izraeli agresszióval vívott igazságos harcukat. A felek - figyelembe véve az izraeli agressziós politika következtében kialakult rendkívül veszélyes .közel-keleti helyzetet - véleménycserét folytattak azokról a további közös lépésekről, amelyek célja az izraeli agresz- szió következmenyeinek felszámolása, a térség biztonságának, igazságos békéjének megteremtése. Egyebek között megállapodtak azokban az intézkedésekben, melyek Egyiptom katonai erejének további erősítését célozzák. Az Egyiptomi Arab Köztársaság szilárd álláspontja az imperializmus és a cionizmus provokációival szemben az az elr Uj termék a Sopianában: £ ■» ■■ ■ ff w froccsontogep Új termékkel jelentkezett az ÉBGV pécsi Sopiana Gépgyára: műhelyében elkészült egy hidromechanikus működtetésű csigadugattyús fröccsöntőgép mintapéldánya, amely hőre táguló műanyagok feldolgozására alkalmas és rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, mint a nemzetközi élvonalban szereplő hasonló külföldi berendezések. Teljesítménye 75 gramm, azaz olyan alkatrészek készíthetők vele, amelyek maximális súlya ennél nem több. A szép kivitelű gép apró műanyagcikkek tömeggyártására megfelelő típus, három műszakban lehet üzemeltetni. A nemzetközi kívánalom szerint működtethető kézi vezérléssel. Félautomatikus rendszerét olyan munkadaraboknál alkalmazzák, amelyeknek a gépből való kiejtése nem valósítható meg. Ez egy ciklust elvégez és visszamegy az alaphelyzetbe. A teljesen automatikus rendszernél a megfelelő idő lejárta után az egész ciklus újra indul. Ennek biztosítására felszerelték megfelelő védőberendezéssel. Ha például a munkadarab nem esik ki a gépből, akkor a formazáró erő — ami 50 tonna - nem zár teljes erővel, így nem megy tönkre a forma, am: egyébként igen drága. A fröccsöntő gépészeti részét Kalocsai Ernő mérnök, a gép automatikáját Palotai Gábor elektrotechnikus, a gyár dolgozói tervezték. A berendezés másfélezer alkatrészből áll. Hidraulikája nyugatnémet gyártmány, a többi egység itt készült. Kalocsai Ernő három évvel ezelőtt - másodállásban — már konstruált egy műanyagot gyártó fröccsöntőgépet a Baranya megyei Háziipari Szövetkezet megbízásából. Ennek sikeres működése láttán határozta «I a Sopiana Gépgyár vezetősége, hogy egy kifejlesztett típust legyártanak, saját termékként. Magyarországon jelenleg nem készül fröccsöntőgép. Erőteljesen fejlődő műanyagiparunk hazai berendezések hiányában importra szorul, mégpedig igen drágán. Ilyen jellegű műanyagfeldolgozó gépek ára félmillió forintnál kezdődik. Ha a Sopiana új terméke jól szerepel, számíthat piacra - ha ott gyorsan megjelennek. Az üzemszerű vizsgára egyébként a Kon- takta Alkatrészgyárban kerül sor. Zárnak a SZOT-üdü ők Október 15 -én országszerte bezárnak a SZOT időszakos üdülői és az idényszállodák. Sokféle kellemes üdülési, pihenési lehetőség várja azonban még azokat is, akik az év hátralévő részében veszik ki szabadságukat, vagy a hétvégeket akarják a városon kívül eltölteni. Az őszi-téli SZOT-beutalók számából ítélve az év végéig még csaknem 35 ezren pihennek a nyolcvan szakszervezeti üdülőtelep 240 üdülőházában. Az üdülőtelepek mellett egészen december közepéig fogód vendégeket Budapesten a két SZOT-üdülőhajó. A turistaházakban most kezdődik a „főszezon". A Turistaellátó Vállalat 52 turistaházában, ahol 2150 hely várja az erdők szerelmeseit, már elvégezték az őszi karbantartási munkákat. A legtöbb turistaház egész télen nyitva van, mindössze három, télen kevésbé látogatott házat zárnak be. A téli Balaton látogatói egész évben nyitva találják a balatonalmádi turistaházat, bővítik a programokat is. határozása, hogy eléri az izraeli csapatok kivonását az 1967. június 5-e után elfoglalt összes területekről, gátat vet az arab nemzet törvényes jogai és érdekei ellen irányuló tervek megvalósításának. A felek hangot adtak annak a mély meggyőződésüknek, hogy a Közel-Kelpt igazságos és tartós békéje csakis a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatainak maradéktalan teljesítése alapján valósítható meg, valameny- nyi izraeli egység kivonásával, a térség valamennyi országa, így a palesztinai arab nép törvényes jogainak és érdekeinek tiszteletben tartásával, összhangban azzal az alapelvvel, mely törvénytelennek minősíti a háborús területszerzést. A tárgyalások során Anvar Szadat egyiptomi elnök igen nagyra értékelte azt a támogatást, amelyet az arab népek és államok a Szovjetuniótól és a többi szocialista országtól kapnak. A kommunista-ellenesség és a szovjetellenesség terjesztésére irányuló próbálkozások egyetlen célja a forradalmi arab (Folytatás a 2. oldalon.) Kedvez az időjárás a BCM építőinek Rendkívüli erőfeszítések a határidő előtti indításért A BCM-nél tegnap átadták a molomcsarnok födémét. A Bere- menden járt tervezők mindent rendben találtak. A 31-es Állami Építőipari Vállalat munkásai állják szavukat: éppen vasárnapi számunkban írtuk, hogy amennyiben október 15-ig sikerül ezt a munkát befejezni a szerelők rendelkeznek majd annyi idővel, hogy az április 4-i üzembehelyezés megvalósulhasson. Mint ismeretes, éppen a malomcsarnok az építkezés legkritikusabb létesítménye, az építők sikerének, vagy „bukásának" sarkalatos pontja. Elkészült a héten a + 6 és 23 méteres szint bunkersora, amelyet szintén tegnap adtak át szerelésre a GÉPSZER Vállalat munkásainak. Ma folytatóP V ji P v Uj társasházasat épít Kertvárosban a Pécsi ffpítő Ktsz. A Móra Ferenc utcai két társasházban már laknak, 0 harmcdik épületet a közeli napokban adják át Szokolai felv. dik a szerelés a + 19 méteres szinten is, mely a födém építési munkái miatt eddig szünetelt Nagyot léptek előre az építők a létesítmények téliesítésé- ben, a malomcsarnok födémének elkészülte egyben azt is jelenti, hogy ha az időjárás rosszabbra fordul, a fűtőberendezéseket már zárt helyen lehet majd működtetni. A malomcsarnokban építik be a BCM egy- milliárd forint értékű gépi berendezésének egyharmadát, elképzelhető, mennyire fontosak ezek a munkák. Ezekben a napokban egyébként 630 szerelő dolgozik Be- remenden — 800 kiváló szerelő kellene. Azonban nem ez az egyetlen probléma: néhány vállalat — úgy tűnik - nem tartja szívügyének a határidők betar- tását. Az elektrofiltereket a Csepeli Egyedi Gépgyár kellene, hogy elkészítse. A gyár azonban késik a szállítással, s nem is a szereléshez szükséges sorrendben gyártja a berendezéseket. Úgy tűnik, míg néhány vállalat talán erején felüli erőfeszítéseket is tesz: a 31-es építőipari vállalat például újból ácsokat küldött a munkák meggyorsítására Beremendre, más vállalatok késleltetik, sőt veszélyeztetik az április 4-i indulást. Újság még Beremenden, hogy az ÉPGÉP 7-es gyára (Pécs) megkapta az első megbizatásí, (szabad kapacitását a pécsi gyár felajánlotta a BCM építési munkáinak meggyorsítására) a barcsi telepén a hőkicserélő lemez kéményét készítik. Egyébként a Pest megyei Szolgáltató és Karbantartó Vállalat is csatlakozott az ÉPGÉP felhívásához, ők a fűtési vezeték-rendszer építésében segédkeznek. Beremenden iái kihasználják a szép őszi napokat az útépítők is, a BCM 6 kilométeres úthálózatának legfontosabb 70 százalékát még ez évben megépítik. t. I,