Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
1*71. szeptember 19. DUNANTOU NAPLÓ 5 A mi párttitkárunk Jft z íróasztalon papírokat rendez. Ritka eset. Az is, hogy zsörtölődik. — Nincs nőbizottsági elnök, ösz- szevitatkoztam a főagronómussal, mert miatta négy ember nem jutott el a taggyűlésre. Itt az öreg, majd elintézi. Az alkotmány napján felavattuk a klubot és vitatkozni kellett, hogy mi szükség van a háromnyelvű feliratra. Az is megvan. Zajlik az élet. Zajlik, mint tíz éve állandóan, azóta, hogy Omacht János elvtárs a Mohácsi Üj Barázda Termelőszövetkezet párttitkára. Elrepültek az évek, mintha minden tegnap történt volna. Annak is tíz esztendeje múlt, hogy a hat főből álló pártszervezet tagjai elhatározták: Életerős, tevékeny párt- szervezetet kell létrehozni. Most 52 főt számlál a pártszervezet és többségük a termelőszövetkezetben nevelődött, Hosszú és fáradságos munka volt. Nevelni, tanítani az embereket, őszinte politikai állásfoglalásra bírni és utána elvárni tőlük többet mint másoktól, felruházni őket olyan tulajdonságokkal, melyek a kommunistákat jellemzik. Ki tudná összeszámlálni, hogy hány hét és hónap teltei egy-egy emberrel? Egyikük-másikuk „öreg" kommunistának számít 30—35 éves fejjel. o — Gyerekek, indulás tanulni! 1963-ban történt. A brigádvezetőknek a helyi szakmai képzés mellé alaposabb általános műveltséget kell adni, mert enélkül a szakmai képzés nehézkes, féleredmény. A brigádvezetők, ki fiatalon, ki őszülő fejjel, nekidőltek a könyveknek, irkáknak. A napi fáradságos munka után tanultak. Irgalmatlanul nehéz volt, de egyikük se mondta, hogy abbahagyja, nem látja értelmét. így történt, hogy az Üj Barázdában, ami kissé szimbolikus is lehet, minden szakterület vezetője felsőfokú szakmai és politikai képzettséggel bír, érettségizettek és szakmai képesítéssel ellátottak a középszintű vezetők, de a tanulás tovább tart. — Ismerem a mohácsi járást mint a tenyeremet. Az ötvenes években a járásban nem volt annyi szakember, A székesfehérvári huszáremlékmű, a pécsi Hunyadi-szobor, a budapesti Sportlovas, a Felvonulás téri monumentális Lenin emlékmű, a nyíregyházi, debreceni, ózdi felszabadulási emlékmű, a kazincbarcikai Munkácsy- szobor, s még számos, megkapó szépségű köztéri szobor, portré, kisplasztika alkotója: Pátzay Pál 75 éves. A kétszeres Kossuth-díjas, a Nép- köztársaság zászlórendjével kitüntetett kiváló művész, a Képzőművészeti főiskola tanára különösen az utóbbi negyed században gazdagította életünket sok értékes alkotással. A második világháború alatt Villám utcai műtermében huszonnégy év munkája pusztult el! S ahogy az ország kiheverte a mérhetetlen károkat, népünk új rendet, új világot teremtett, úgy lett részese Pátzay Pál művészete is az újjászületésnek, a teremtő életnek. Csak nagyon keveseknek jut osztályrészül az, ami néki. hozzátehetem, kommunista szakember, mint amennyi most van a mi termelőszövetkezetünkben. o Igaz, — nemcsak ő ismeri a mohácsi járást. Más is, de ő jobban, mint bárki más. Akkor kezdte a szervezést, az irányítást, amikor Mohácsra tervezték a Dunai Vasműt, majd folytatta különböző funkciókban. Itt lett honos, itt eresztett gyökeret. — Jellemző emlékek? Egyet, két-' tőt, hármat. — Hármat. Az első, amikor tizenkilencben apámnak menekülnie kellett, mert vörös őr volt a pesti Gizella malomban. Apám idejött, mi utána. Nem volt hős, csak egy a sok közül, de megkaptam tőle az indítást. A második sok év múlva történt. A szigeti jeges árvízkor. Kitelepítési megbízott voltam, nyakunkon volt a jégtáblás szörnyűség és menteni kellett embert, vagyont, beszö- gelt ajtókat feltörni, ahol emberek, leláncolt állatok húzódtak meg. Nem jönnek. Nem-e?! És a sok élmény között az egyik szüle kérdezi: „Aztán fiam, már tényleg nem Horthy a király?” Nem, de gyorsan üljön ide a szekérre! Ekkor döbbentem rá igazán, hogy több a tennivaló, mint valaha is hittem. A harmadik, amikor a termelőszövetkezeti tagság, nem tévedés, a termelőszövetkezeti tagság egyhangúlag megválasztott párttitkárnak. Tíz éve... A tízből öt, kemény, fáradsággal és eredményekkel teli esztendő telt el, mig kezdett rendbejönni a termelőszövetkezet. A termesztés, a gazdálkodás új módszereinek bevezetése mindig nehézségekkel jár. A közben fejlődő pártszervezet is kétfron- tos harcot vívott, mint mondják „helyileg". Egyik front: Nagygazdaság ez, nem kisbirtok, mert (a sok közül egy eset) az asszonyok ritkítani akarták a korszerűen, nagyobb tőszómmal vetett kukoricát. A másik front: A régi felfogás nem maradhat, új embereket a vezető munkakörökbe. Ez időben jöttek és érkeztek vissza az új szakemberek, akik nem hordozták már az „apám így csinálta” nosztalgiát. Formálni a jövőt, új utat jelölni. ® Könnyű elképzelni, mondani, de közben, hogy szóba kerülhessen any- nyi a tennivaló, hogy hét manó se bírja, pedig egy mesebeli manó is képes arra, hogy vizet hozzon szitában. íme a „mellékmunkák” halmazából néhány. Az asszonyok panaszkodtak, nincs mosógép, kellene, mert sok a munka és otthon is van elég tennivaló. A gyermekes családokon kellene segíteni . . . Vizsgálat, beszélgetés, lehetőség, vita, javaslat, döntés: Az Üj Barázda Termelőszövetkezet tagsága elhatározta, hogy minden év november 7-én, 2000 forint családi segélyt ad, minden gyermek utón 14 éves korig, azoknak a szülőknek, anyáknak, egyedül állóknak, akik a hogy életük delén túl fejtsék ki alkotómunkásságuk legjavát. A felszabadulás óta nem volt önálló, gyűjteményes kiállítása, mégis szüntelen jelen volt képzőművészeti életünkben, vidéki városokban: a fővárosban felállított köztéri szobrai előtt százak és százak állnak meg naponta: kisplasztikáival, portréival, érmeivel pedig a nemzetközi kiállításokon találkozhattunk. Emberi és művészi pályája nagy világégéseken, világháborúkon, forradalmakon át vezetett. De mindig tudta, hol a helye, nemcsak alkotásaival, közéleti szerepléseivel; magatartásával is mindig a haladást szolgálta. 1919-ben, amikor részt vállalt a művészeti direktórium munkájában, 1942- ben, amikor elkészítette az antifasiszta mozgalom emblémáját. Tanulmányait a budapesti Képző- művészeti Főiskolán, majd Franciaországban és Olaszországban végezte. A hellén kultúra emlőin nevelkedett. megállapított minimális munkaidőt a termelőszövetkezetben ledolgozták. A nyugdíjasokon is kellene segíteni... Mint előbb — döntés: 50— 300 forint nyugdíjkiegészítés minden hónapban. Szabad szombat? Lehet, de a munka ... Elvégzik, kire hogyan tartozik, nappal-e vagy éjjel és e szabadjára engedett szabad szombattal két éve nincs baj. Utazzunk! E kívánság itt is elérkezett. Utazzunk, de hova? Oda, ahol nemcsak nézünk, de látunk is, jót, követendőt, talán rosszat, amit itthon nem akarunk, de szórakozunk is. így történt. Bejárták az ország nagy részét. Eredmény? Nálunk ez jobban van . . Nálunk is így kellene.. . A nyitott szem sok kincset meglát. o Nehéz a párttitkár munkája. Ha egyívású a nép, könnyebb szót érteni. De itt? — Feleségem sokac lány. Húsz éve együtt élünk — nem értem rá előbb nősülni — és jól. Egy szavát sem értem, ha anyanyelvén beszél. Fordítsd magyarra a nyelvedet és mondja, értem, mit kíván. Az Új Barázdában magyarok, hor- vát és német nemzetiségek vannak. Ez sem egyszerű, de bonyolította az összetételt, hogy a magyarok is két részen álltak, katolikusok és reformátusok. Három nyelv, két vallás, öt-' féle különtartozás, régi eredésből élő valóságként. Tűnik, tűnik az' évtizedes mesterségesen keltett ellentét maradványa, de lassan. Utazás. Ismét. Egyik nemzetiség kisajátítja magának a lehetőséget, csak „ők" mennek. Ez volt az egyetlen utazás, amelyik nem ment. Ment másként. A legjobb szocialista brigádvezetők, a legjobb dolgozók, legyen az magyar, német, horvát, református vagy katolikus. Menetlevél? Pecsét? Lehet gázt adni... Jó szórakozást! Nem ment ilyen könnyen. Ha kü- lömbözőségek, ellentétek nincsenek is a nemzetiségek között, régi félreértett, egymáshoz tartozó fogalmak, szokások hosszú ideig éltek és talán élnek is még, csak nem látszanak a felszínen, mert kicsik, eltörpültek. Ez is sok gondot, munkát adott. Egy brigádban, egy munkahelyen egyik o másikkal nem dolgozott szívesen. Ez elég, hogy ne menjen jól a munka. És még tapintatosság is kell, mert nem arról van szó, hogy nem akar dolgozni egyik vagy másik lelkes, szorgalmas ember, de máshol, másokkal az „övéivel”. Szervezés ide, szervezés oda, itt kevesen vannak, ott sokan. Ki ér ennek a végére? — Van világos, közérthető álláspont. Ennek kell érvényt szerezni. Mindenkit aszerint értékelünk, hogyan végzi munkáját. Ezt érvényesítették a munkaszervezésnél, a premizálásnál, a jutalmazásnál, mindenütt, ahol kellett és rövidesen kitűntek addig észre sem vett dolgozók mindhárom nemzetiségből. — Nehéz volt. Talán ez volt az s egész pályáján arra törekedett, hogy azt mutassa meg, omi szép az emberben: az arcra kisugárzó szellemiséget, a nemes testformákat. Mindig olyan művek létrehozásán fáradozott, amelyek érthetőek, időtállóak, maradandó élményt adnak a szemlélőnek. Tanítványai is mekszokták, hogy közölnivalóját nemcsak alkotásaiban, de a köznapi társalgásban világosan fejti ki. Több mint negyed százada oktat- nevel a Képzőművészeti Főiskolán, művészgenerációk sora kerül ki keze alól. Számos tanítványa számára nemcsak példa: mérték is. Alkotásai, noha a nemes szépségű, klasszikus formák felé tárulkoznak, sosem lezért szépségek hordozói. A mester nagy tudással, tapasztalással ötvözi, egyesíti mindazokat az eredményeket, melyeket a kor, a technika fejlődése hozott a képalkotás, a térplasztika kifejező-rendszerébe. A tömör formaképzés, ritmikus tagolás jellemző rá. A Kenyérszegő, Bánat, Anyaság, Család, Kígyóbűvölő, az Integető — az élet megkapóan szép mindennapi pillanatait ragadja meg műegyik legnehezebb, legaprólékosabb munka. Egyik szemünket mindig ezen kellett tartani. Ma már sok a változás. Az első vegyes házasság szenzáció volt, ma már nem különleges eset. Jani bácsi (Omacht elvtárs) az utóbbi öt évben több ilyen lakodalomba volt hivatalos. Statisztikát nem vezet róla, azt a pap teszi, de mivel az ilyen szertartást elhagyták, megmaradt belőle a valóság, hogy szép esküvők, szép lakodalmak voltak és jó házasságok lettek. o Az élet előre megy. Rendbejött egy olyan termelőszövetkezet, amely 1960- ban 9 forintot fizetett egy munkaegységre és nem egészen tíz évre elérték a 100 forint körüli átlagbért. Sokat kellett dolgozni, tenni érte, amely elvezetett a mai hírnévig. Nem a párttitkár eredménye ez, mert ő „nem tett semmi különöset". Tovább kell lépni, gyorsítani kell a fejlődést a tsz, az ország érdekében. Tapasztalás, tervezés, döntés. A jó eredményű növénytermesztésről át kell térni az állattenyésztésre. Hat év alatt 80 millió forintos beruházásból megvalósítható. Ebből lesz évenként 10 500 hízott sertést adó hizlalda, 530 tehenet tartó üzem, mindkettőre saját termékfeldolgozás, járulékos létesítmények és a növény- termelést át kell alakítani. — Ez volt a másik, hosszú ideig tartó nehéz ügy. Egy év alatt csak a pártvezetőség 74 értekezletet tartott ez ügyben, magyaráztuk a döntés értelmét, célját. Voltak, akik elmentek, mert úgymond, nem akartak résztvenni a csődben. A többség ingadozott, hogy miért kell a jót megbolygatni. De ez a jó, csak tegnap volt jó, holnap már nem lesz az. A tervek megvalósulnak. 60 millió forintot befektettek, még 20 millió kell és átalakul a termelőszövetkezet gazdálkodása. Omacht elvtárs pedig jár-kel, utazik motoron, tárgyal, vitatkozik, megnyugtat és biztat. Embereket a mára, a jóra, a közeljövőre. Többször akad más dolga is, mert sokan kiváncsiak az Új Barázdára. Néha az érdeklődőknek se eleje, se vége. Egy epizód a sok közül, sok más, le nem írtra választ ad. A „dubcseki zűr" után (így mesélték), csehszlovák elvtársak arra voltak kíváncsiak, hogy ma (1956 után), milyen tekintélye van a pórttitkár- nak és nekik a tapasztalásból mit mutathat a jövő. Egyik akkurátusabb helyzetet teremtett. A tsz-központ nagyméretű udvarán megszólított egy éppen érkezőt: „Ki az az őszhajú ember?” — Maga nem ismeri? Hát a mi párttitkórunk. Maga nem idevalósi a környékre? Aki mondta, párton kívüli volt. A mi párttitkárunk ... A mi párttitkárunk ... Az Üj Barázdában pedig fiatalnak, idősebbnek Jani bácsi. Hatvan éves lesz jövőre, ötvennek látszik, pedig gyermekkora óta munkával teli az élete. Talán éppen ezért Kászon József vészi erővel és emeli szimbólummá. Pátzay nagy belső fegyelemmel alkot, különleges gonddal dolgozza ki a legapróbb részleteket, felületeket is. Szoros barátság fűzte nagy írókhoz, zeneszerzőkhöz, s más alkotó és előadóművészekhez. Gyakran ihlették alkotásra irodalmi, zenei élmények, drága emlékű barátok: Babits, Kosztolányi, Móricz, Karinthy, Kodály. Epres-kerti műtermében ma is gyakran keresik fel barátok, hajdani tanítványok vagy éppen szülővárosának, Kapuvárnak polgárai (Kapuvár nemrég díszpolgárává választotta, s a múzeumban emlékszobát rendeztek be műveivel), szíves szóra és szoborszemlére. Minden idegszálával benne él mindennapjainkban, s figyelő -tekintete nem kerüli el közéleti gondjainkat, örömeinket, meghitt hangulati baráti beszélgetésekben is mindig úgy fogalmaz, hogy a hangsúly a lényegen van, az egész nép életére kiható események, gondok foglalkoztatják, a nagy család, a társadalom közös örömei, feladatai hevítik. H. I. LENNI VAGY NEM LENNI... Közhely talán, de nélkülözhetetlen, hogy Shakespeare a múlt századtól, s kiváltképpen Arany János fordításai óta klasszikus „magyar szerző”, akinek drámáit s azok közül is főként a Hamletet, köztudatunk nagy nemzeti drámáinkkal, a Bánk bánnal és Az ember tragédiájával azonos kategóriában tartja szómon. Emlékezetes magyar színházi bemutatók, legutóbb a Gábor Miklós-féle előadás, amelyet a televízió nézők is láthattak néhány éve, Kozincev szovjet és Lawrence Olivier angol filmje után, méltán került képernyőre csütörtökön az angol—dán együttműködéssel készült tv-film változat A film az 1964-es Shakespeare-ju- bileumra készült, nem lehet tehát azt mondani, hogy televíziónk túlságosan sietett volna átvételével és bemutatásával, a késedelem azonban semmit sem ártott az előadás időszerűségének, s akik rászánták estéjüket a csaknem háromórás műsorra, bizonyára nem csalódtak. Shakespeare emlékéhez méltó, szép és értékes filmet láthattunk, korszerű felfogásban, kitűnő színészekkel, eredeti dán, helsingőri környezetben. Ez utóbbit, a dráma eredeti helyszínét, nem kell persze túlbecsülni. Shakespeare-t sem itt, sem másutt nem túlságosan érdekelte az eredeti helyszín, ő maga aligha járt Hel- singőrben, a dán környezet a Hamlet forrásaiból adódott, lényeges szerepe nincs a drámában. A mostani filmnél kétségtelenül jó ötlet és szép gesztus volt a BBC-től az angol— dán együttműködés, s a helsigőri vár és környéke valóban érdekes színezetet, a romantika idején különösen kedvelt coulear local-1 adott a történetnek, a film legfőbb értéke azonban nem önmagában ez a helyszín. Elsősorban a rendezői alapkoncepció tetszett, Hamlet alakjának aktív, késlekedéseiben, habozásaiban is meggyőző, egyáltalán nem ogyonpszichologizált felfogása. Az egész darab egészséges realista felfogása tetszett, amely elkerülte o divatos modernkedést, a mélylélektani felfogást és a misztikus ködösítést egyaránt. Az eredeti színhelynek is ebből a szempontból volt funkciója: az igazi helsingőri környezet reális, hétköznapi gondolat! terepet kívánt, s csökkentette a dráma — egyébként meglévő — misztikus rétegének hangsúlyát. A legvonzóbb o szerepfelfogásokban is a környezettel összehangolt emberméretű realitás-alap volt, amely nemcsak a kiváló Christopher Plummer Hamlet-alakítását teszi emlékezetessé — anélkül, hogy ezzel különösen felülmúlná Lawrence Olivier, vagy akár Gábor Miklós más felfogású, de hasonlóképpen kiváló alakítását —, hanem meggyőzően rombolt szét olyan egyéb, a köztudatban már-már megmerevedett karakter-sémákat, mint például Ophé- liáé, aki ezúttal távol állt attól a leheletfinom, légies, szőke szellemalaktól, akit általában a magyar Hamlet-elóadások, de Lawrence Olivier filmje is — sőt a fél világirodalom Ophelia-versei Rimbaud-val bezárólag — meg szoktak jeleníteni. A film szerkezete is figyelemre méltó. A felvonások eredeti tagolásáról természetesen lemondott a rendező, hiszen nem óhajtotta a színházi előadás illúzióját kelteni. A szerkesztési masinéria, a tévéfilm sajátos lehetőségeinek megfelelően az intimebb, premier plan-ban fényképezett monológok, dialógusok és a tágabb környezetet is mutató, gazdagon részletezett udvari jelenetek váltakozására, ritmusára épült. Végül néhány szót arról, amit a magyar televízió „tett hozzá" az eredeti angol—dán produkcióhoz, tehát a szinkronról. Általában azt, hogy ilyen kitűnő előadásnál az eredeti színész-alakításokkal egyértékű szinkron-átélés szinte lehetetlen. Ezt lehetett is érezni. Másrészt a szinkronszöveg szájmozgást követő alapelve miatt az Arany János szöveget csak kényszerű kompromisszummal lehetett használni. Az átdolgozó érdeme, hogy ez a kompromisszum a lehetségesig tisztességes és bölcs volt. Ellenőriztem ... Szederkényi Ervw Pátzay Pál 75 éves
