Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

2 DUNANTOl! NAPlö 1971. szeptember IS. Óvári Miklós, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának vezetésé­vel hétfőn délután magyar párt­küldöttség érkezett Torinóba, hogy részt vegyen az OKP köz­ponti lapja, az Unita fesztivál­ján. A nagyszabású ünnepségso­rozat keretében magyar napo­kat Is tartanak. Kedd délelőtt a magyar párt­küldöttség városnéző sétán vett részt és virágcsokrot helyezett el Kossuth Lajos bronzból ké­szült mellszobránál, a Cavour téren, azzal a házzal szemben, ahol hosszú éveken át élt, 1894- ben bekövetkezett haláláig. Délután Óvári Miklós és Bé- nyi József nagykövet megtekin­tette a „fesztivál-város”-t és szí­vélyesen elbeszélgetett a ma­gyar kiállítás szervezőivel. Kedd este a budapesti tánc- együttes lép fel a torinói sport­palotában, az előadáson dele­gációnk is részt vesz. Az esti órákban egymást kö- • vetően két magyar filmet is be­mutatnak: Keleti Márton — A tizedes és a többiek és Fábry j Zoltán — Húsz óra című alkotá­sát. Kádár János üzenetben fejez­te ki jókívánságait az olasz testvérpártnak és központi lap­jának a fesztivál alkalmából. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titká­rának üdvözlő szavait az Unita keddi száma közölte. TÍMÁR MÁTYÁS FOLYTATJA CHILEI TARGYALASAIT. Timár Mátyás miniizíero’r.'ií:-helyettes, chilei tárgyolásai folyami í talál­kozott Orlando Caniuarias, chilei bányaügyi miniszterrel is. Ké­pünkön: Timár Mátyás (balról) és Orlando Cantuarias óra Fock Jenő fogadta az indiai külkereskedelmi minisztert Fock Jenő, a kormány elnöke kedden délelőtt hivatalában fo­gadta L. N. Mishra indiai kül­kereskedelmi minisztert Az eszmecserén részt vett dr. Biró József külkereskedelmi mi­niszter, valamint C. B. Mutham- ma asszony, az Indiai Köztársa­ság- budapesti nagykövete is. * A nap folyamán dr. Lőrinc Imre, a nehézipari miniszter el­ső helyettese is fogadta az in­diai külkereskedelmi minisztert. Ennél a megbeszélésnél is je­len volt az indiai nagykövet- asszony. ♦ ■9 PRÁGA: A Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormá­nya megállapodott abban, hogy folytatja a tárgyalásokat a két ‘őYsí'ág kölcsönös kapcsolatairól. A megbeszélések harmádik for­dulójára Prágában kerül sor szeptember 27—28-án. A cseh­szlovák küldöttséget liri Götz külügyminiszter-helyettes, az NSZK delegációját pedig dr. Paul Frank külügyi államtitkár vezeti.-f LONDONDERRY: London­derry egyik külvárosában orvlö­vész golyója talált egy kaszár­nya előtt szolgálatot teljesítő angol őrszemet. Az angol kato­na — számszerint a 21., aki az észak-írországi zavargások so­rán vesztette életét, — a hely­színen belehalt sérüléseibe. + AMMAN: Jordániában hétfőn Ismét kivégeztek két Palesztinái ge­rillát. Mohamed Khalil Kaiszi-t és Iszo Hilu-t, a Habbas-féle Palesztin Népi Felszabadítás! Front tagjait a rögtönitélő bíróság azzal vádolta, hogy márciusban megöltek egy kor­mányhivatalnokot. Halálra Ítélték éket, s Husszein király jóváhagyta az ítéletet. Halálukkal 12-re emelkedett ov idén kivégzett palesztinai geril­lák száma. ♦ KARACHI: Jahja Khan pa- i kisztáni elnök kedden kétnapos i iráni látogatásra Teheránba utazott. Karachi diplomáciai kö­rök véleménye szerint a pakisz­táni elnök és az iráni sah tár­gyalásainak középpontjában In­dia és Pakisztán viszonya áll majd. ♦ SAN FRANCISCO: Georgia Jackson asszony, az augusztus 21-én meggyilkolt néger forra­dalmár, George Jackson édes­anyja hétfőn közölte: az ENSZ- töl log vizsgálatot kérni fia ha­lálának körülményeiről. •f MONTEVIDEO: A tupama- ros-gerillák hétfőn újból hallat­tak magukról. Egy montevideoi mozi két helyiségében megsza­kították az előadást, film he­lyett levetítették a 106 városi gerilla kiszabadítását ábrázoló képeket és forradalmi jelszavak- | kai ellátott plakátjaikat, majd elmenekültek. •é BUENOS AIRES: Argentin j sajtóértesülések szerint az or­szág kormánya tanulmányozza annak lehetőségét, hogy az év végén lelvegye a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköz­társasággal,-f KAIRÓ: Az Arab Liga ta­nácsának politikai bizottsága kedden a megszállt gazai öve­zetben kialakult helyzetet vitat­ta meg. A tizenhat tagállam képviselői megállapodtak ab­ban: felkérik U Thant főtitkárt, hogy indítson vizsgálatot a ga­zai övezetben, akadályozza meg a folytatódó izraeli agresszió további törvénytelen intézkedé­seit. Jelentések szerint az izraeli hatóságok kényszerrel áttelepí­tik az övezetből az arab lakos­ságot. * TEL AVIV: Kedden kétna­pos látogatásra Izraelbe érke­zett Edward Kennedy amerikai demokratapárti szenátor. A ne­ves politikus a közel-keleti hely­zetről tanácskozik Golda Meir asszony, miniszterelnökkel és Abba Eban külügyminiszterrel. A- VARSÓ: Lengyelország csaknem 60 millió deviza-zloty értékben 40 darab emeletes vo­natot vásárolt a Német Demok­ratikus Köztársaságtól. Ezeket a négy kocsiból álló szerelvénye­ket a peremvárosok közlekedé­sének korszerűsítésére szánják. ♦ BELGRAD: Nem mindennapi ka­landban volt rásxa eyy Opatija kör­nyéki halásznak. Csónakjával béké­+ MOSZKVA: Mohammed Za- hir Sah, Afganisztán királya fe­leségével együtt kedden hivata­los baráti látogatásra Moszkvá­ba érkezett, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának elnöksége és j a szovjet kormány meghívására. A repülőtéren Nyikolaj Podgor- j nij, a Legfelső Tanács Elnöksé- | gének elnöke és más szovjet j vezetők fogadták a vendégeket. ■f SZÓFIA: A Bolgár Újság­író Szövetség meghívására ame­rikai újsógírócsoport látogatott a Bolgár Népköztársaságba. A SAIGON: Kedden folyta­tódtak az amerikaellenes tünte­tések Huéban, az egykori csá­szári fővárosban és Saigonban. Tüntető diákok mindkét város­ban, láthatóan összehangolt tá­madás során gyújtóbombákat dobáltak parkoló amerikai jár­müvekre. Egy amerikai katonai szóvivő közölte, hogy Huéban korlátozták az amerikai katonai jármüvek mozgását. Titkos zso'doshadsereg Laoszban Az Egyesült Állomok kormá­nya — a központi hírszerző hi­vatal (CIA) ügynökeinek irányí­tásával - egy 30 000 fős titkos zsoldoshadsereget tart fenn La­oszban — tűnik ki az amerikai szenátus hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből E jelentésből szerezhetett tu­domást a közvélemény arról :s, hogy a kormányzat ebben az évben a Laoszban folyó hadmű­veletek finanszírozására 490 millió dolláros költségvetést irányzott elő. Ezt a számada­tot egyébként Laird hadügymi­niszter közölte még júliusban, a szenátus hadügyi bizottságának titkos ülésén. Ebben az összeg­ben azonban — mutatott rá ak­kor Laird — nincsen benne az úgynevezett „Ho Si Minh-ös- vény” bombázásának költsége. ♦ A- MOSZKVA: A Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsa Moszkvában folyó plénumán el­határozta, hogy 1972. március 20-ra összehívják a szovjet szakszervezetek XV, kongresszu­sát. A több mint 93 millió mun­kást és alkalmazottat tömörítő szakszervezetek minden negy­venezer tagja küld egy delegá­tust a kongresszusra. A BRAZZAVILLE: Katonai egyezmény jegyzőkönyvét irta alá hétfőn Brazzaville-ben Joa­chim Hyombi őrnagy, a Kongói Népi Köztársaság fegyveres erőinek vezérkari főnöke és a Kínai Népköztársaság Brazza- I vUte-ben akkreditált nagyköve­te.-f ATTICA: Nixon elnök teljes helyesléséről biztosította Rocke- | feliért, New York állam kor­mányzóját, amiért börtönható­ságok letörték az atticai fegy- j házban kirobbant lázadást. A j valóságos vérfürdővel végződött rendőrroham után 28 fogoly és kilenc őr maradt a helyszínen j holtan. A hevenyészve felszerelt ■ börtönkórház legalább száz se­besült rabot kezel, közülük sok- ! nak az állapota válságos. A —----------------------­AZ ENSZ-KOZGYOLÉS OJ ELNÖKE U THANTNAL. Adam Malik, indonéz külügyminiszter, a most megnyíló ENSZ-közgyülés új elnöke, feladatával kapcsolatos megbeszélést folytatott U Thant ENSZ főtitkárral. Képünk a találkozóról készült •---------------------------*---------------------------­s en halászott az Adriai tengeren. Egyszerre Hatol mos hol okod! hor­gára, nem is tudott vele egyedül megbirkózni. Közelben levő társai siettek a segítségére és egyesült erő­vel nagy keservesen portra vonszol­ták zsákmányukat, egy hatalmas macskacápát. Minthogy ezen a kör­nyéken a cápa meglehetősen ritka, feltételezik, hogy »suttal a néhány nappal ezelőtt halálosan megsebesí­tett lengyel turista ,,gyilkosa" akadt i — a szó szoros értelmében — ho- ! rogra. A MADRID: Dr. Candau, ez egészségügyi világszervezet fő­titkára hétfőn, Madridba érke­zésekor nyilatkozatban foglalt állást a kolerával koResolotós — szerinte — indokolatlan ag­godalmak ellen. Candau han­goztatta, hogy Európában va­lóságos kolera-pszichózis ala­kult ki, noha a betegség az egészségügyileg fejlett orszá­gokban, igy az európaiakban semmiféle súlyos veszélyt nem jelent, * AZ ATTICAI BORTONLAZADAS LEVERÉSE. Az amerikai rendőrség a hadsereg segítségével leverte az atticai börtönlázodást és - vrnyü vérengzést rendezett a foglyok között, akik viszont o 1" iönórök közül szedett tuszok közül többet megöltek. Kép: Katonai helikopterről támadják a fellázadt foglyokat Jugoszláviában fokozódik az érdeklődés Brezsnyev látogatása iránt Jugoszláviában fokozódó ér­deklődéssel tekintenek Leonyid Brezsnyev közelgő jugoszláviai látogatáso elé. A belgrádi úttal és annak várható eredményé­vel foglalkozik a belgrádi Po­litika keddi számában a lap kommentátora. A cikk többek között megál­lapítja, hogy „szükség van a ju­goszláv—szovjet együttműködés­re és ez az igény tartós. A két ország felelős vezetői már több ízben rámutattak erre és ez a kölcsönös óhaj a lehetőségek és érdekek figyelembevételével meg is valósult. A belgrádi lap cikkében vé­gül megállapítja: a két fél tár­gyalásain új lehetőség kínálko­zik majd arra, hogy o két szo­cialista ország kapcsolatai, amelyek eddig is az egyenjo­gúságon és a kölcsönös tiszte­leten alapulva virágoztak, to­vább fejlődjenek". Wilson—Patolicsev találkozó Harold Wilson, az angol mun­káspárt vezetője kedden talál­kozott Nyikolaj Patolicsev szov- jét külkereskedelmi miniszterrel. Megvitatták a szovjet-angol ke­reskedelmi és gazdasági kap­csolatok kérdéseit. A két ország közötti kereske­delem az utóbbi öt év alatt több mint másfélszeresére nö­vekedett és 1970-ben megha­ladta a 640 millió rubelt. Ang­lia az európai kapitalista orszá­gokkal folytatott szovjet külke­reskedelemben az első helyre került Szombatra várható az új egyiptomi kormány megalakítása Mahmud Favzi kijelölt egyip­tomi miniszterelnök intenzív kormányalakítási tárgyalásokat folytat, egyelőre azonban nem közölték azoknak a „kiemelke­dő személyiségeknek" a nevét, akikkel ez ügyben találkozott. Az AI Ahram úgy értesült, hogy Szadat elnök csütörtök es­te beszédet intéz a nemzethez, s kifejti elgondolásait az egyiD- tomi állami élet átszervezéséről, korszerűsítéséről. . Az AI Ahram értesülése sze­rint az új kormány megalakí­tását a korábbi hírekkel szem­ben - valószínűleg csak szom­baton jelentik be. Az AI Gum- hurija hasonló értesülést szer­zett, míg más lapok korábbi időpontokról írnak. Feltehetően a kormányátala­kítás elhúzódásával függ ösz- sze az is, hogy Mahmud Riad miniszterelnökhelyettes és kül­ügyminiszter nem e hét végén. hanem a jövő hét keddjén uta­zik New Yorkba, az ENSZ-köz- gyűlés aznap kezdődő üléssza­kára. Az AI Ahram úgy tudja, hogy Riad szeptember végén, vagy október elején terjeszti az ENSZ-közgyülés elé közel-keleti beszámolóját, majd ezt követő­en visszatér Kairóba, s csak no­vember első felében utazik is­mét New Yorkba a közel-keleti kérdés vitájára. Mahmud Riad egyébként Douglos-Home brit külügymi­niszterrel tárgyalva ismételten leszögezte, hogy Egyiptom tá­mogatja a békés megoldást, de csak úgy, hogy az összes meg­szállt arab területekről vissza­vonják az izraeli csapatokat s helyreállítják a palesztinai nép jogait. Egyiptom elveti az olyan részleges megoldást, amely nincs összekötve a megszállt te­rületek teljes kiürítésével — hangoztatta a tárgyalások so­rán Riad. Egon Bohr, a bonni kancellá­ri hivatal államtitkára szerdán tájékoztatja Werner Marx és Leo Wagner ellenzéki képvise­lőket Willy Brandt nyugatnémet kancellár küszöbönálló szovjet­unióbeli látogatásáról. Rüdiger von Wechmar kor­mányszóvivő e bejelentéssel egyidőben kedden azt is közöl­te, hogy a ’ Szovjetunióból való hazatérése után maga a kan- cel'ár is tájékoztatja majd Leo­nyid S. ezs v/evvcl, az SZKP KB főtitkárával folytatott megbe­széléseiről dr. Rainer Barzelt, a CDU^CSU parlamenti csoport­jának elnökét és Richard Stück- lent, a CSU tartományi csoport­jának vezetőjét. Á brüsszeli három pont Brüsszelben, amely immár nem­csak a belga királyság, hanem a [ Közös Piac „fővárosa" is, tizenegy i órán keresztül tárgyaltak az EGK j pénzügyminiszterei. A téma enyhén szólva adva volt: a hatoknak »I kel- * lett dönteniök, hogyan reagáljanak Richard Nixon emlékezetes gazdasá­gi-pénzügyi döntéseire. óriási túlzás lenne ezt a fontos brüsszeli tanácskozást a résztvevő hatalmak látványos egység-demonstrá­ciójának nevezni — semmiképpen nem volt az: a határozaton még a kevéssé rutinos megfigyelő is észre­veheti a komoly nézeteltérések jeleit. Volt azonban három lényeges pont, amelyben egyetértettek a Közös Piac országai, ezt deklarálták is: 1. Valamennyien a dollár leértéke­lése mellett szálltak síkra. 2. Azt követelték, hogy szűnjék meg a dollár tartalékvaluta szerepé és 3. Hogy ai Egyesült Államok elnöke mielőbb szüntesse meg a nemrég bejelentett tíz százalékos importvá* mot, amely gyakorlatilag lehetetlenné tesz csaknem minden, az USA-ba Irá­nyuló exportot. Ha szemügyre vesszük ezeket a kö­veteléseket, azonnal szembetűnik, hogy mindhárom pont több szempont­ból i* rendkívül fontos. Gazdasági vonatkozásban mindegyik önmagáért beszél. Ma már aligha szorul ma­gyarázatra, miért követelik a Közös Piac pénzügyminiszterei a dollár le­értékelését, tartalék-valuta jellegének megszüntetését és az őket hatalmas mértékben sújtó amerikai importvám eltörlését. Az ilyen horderejű gazdasági kö­veteléseknek azonban politikai jelen­tőségük is van és ez az, amiről eddig viszonylag kevés szó esett. Ami Brüsz- szelben történt, természetesen nem fújta és nem fújhatta el a nézetel­térések, viszályok felhőit a Közös Piac egéről. De először fordult elő, hogy a hatok ilyen súlyos kérdések­ben egyértelműen fellépnek az Egye­sült Államokkal szemben és követe­léseiket csaknem ultimátumszerűén szedik pontokba. A néhai Charles de Gaulle, a Közős Piac legmarkánsabb személyisége mindig is úgy képzelte, hogy ez a szervezet egy napon majd képes lesz szembefordulni a hotolmas Egyesült Államok diktátumával. Nem rajta, de Gaulle-on, hanem számta lan gazdasági és palltlkai körülmé­nyen múlot*, hogy ez a nap nem előbb következett be. A gaulleista Nation „Amerika-ei- lénés frontról, az erÓsébb jogával szemben megmutatkozott bizonyos el­lenállás erősödéséről*' beszél. A fo­galmazás vltatháté, o brüsszeli dön­tés politikai vonatkozásait ném sza­bad túlbecsülni. De figyelmen kívül hagyni sem. Magyar küldöttség Torinóban Brandt utazása

Next

/
Thumbnails
Contents