Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-07 / 185. szám

6 DUNANTŰLI NAPLÓ 1971. augusztus 7. Szenzációs felfedezés lennel Kincs a hegy mélyén „Bécsi prognózis" — magyar módra Sokan még mindig inkább hisznek a „bécsi prognózis­nak", mint saját meteorológu­saink előrejelzéseinek. Pedig hát az utóbbit tudományos módszerekkel az időjárást ala­kító összes tényezők összeveté­sével állítják össze, a bécsi — és ugyanígy a belgrádi is — a sok évtized alatt mért adatok átlaga csupán, tehát nem is előre- —, hanem legfeljebb „utójelzés”-nek minősíthető. Ilyesféle „prognózist" termé­szetesen itthon is lehet készí­teni. Lássuk, hogyan festene az augusztusi „bécsi prognózis”, ha a budapesti alapadatok alapján Budapesten állítanák össze. Eszerint a napi középhőmér­séklet a hó első 9 napján 21,5 és 22, utána 13 napon át 20,5 és 21,5, a hátralévő napokon pedig 19,4 és 20,5 C fok között maradna. Az átlagos napi maximumok általában az első 11 napon át 27 és 28, majd 25-éig 26 és 27, az utolsó hat napon pedig 25 és 26 C fok között alakulnak ki. Az átlagos minimumok között még kisebb az ingadozás: egészen 23-ig bezárólag 15 és 16, majd 30- áig 14 és 15 C fok közötti ér­tékek szerepelnek a sok évti­zedes adatok átlagainak listá­ján, s csupán 31-én csökken az átlagos minimum 13,9 C fokra. Egyébként az eddigi legma­gasabb augusztusi hőmérsék­letet 21-én mérték 1943-ban 39 fokkal, de 12-én is 1921-ben 38,7, 15-én pedig 1952-ben 38,5 fokig emelkedett a hőmé­rő higanyszála. Ami pedig a legalacsonyabbakat illeti, 26- ón 1919-ben 7, 1912-ben 7,4 és 30-án 1884-ben 7,5 C fokig süllyedt a hőmérséklet. A napsütéses órák száma az egész hónapban mindennap meghaladja a nyolcat, a csa­padék valószínűsége pedig ál­talában 20—35 százalék között mozog, de 15-én csak 17, 2-án 20, 5-én és 27-én pedig 21, viszont 4-én 39, 17-én 41, 10- én pedig éppenséggel 44 szá­zalék a csapadék valószínűsé­ge. Ez tehát az az augusztusi Budapest környéki időjárás, ami soha nem volt és — éppen mert átlag — valószínűleg so­ha nem is lesz. De legalább annyira hiteles „prognózis", mint a bécsi. — Megjelent a Somogy című antológia idei első száma. A folyóirat élén Berták László pé­csi költő írását találhatjuk, aki a hatvan éves Takáts Gyulát, Kaposvár József Attrla-díjas köl­tőjét köszönti. A folyóirat másik pécsi vonatkozású írása Tüskés Tiboré, aki Táj és költészet cí­mű írásában Ady: Séta bölcső- helyem körül című versét mél­tatja. — Jöhetsz! A kiáltás a mélyről mordul fel. Sietve begombolom az ove­rall felső gombját is, húzok egyet a derékszíjon, megigazí­tom a fejlámpát és kissé elfo- gódottan elindulok a létrán le­felé. A betongyűrűk csak leg­felül vannak, alattuk az út meg­lehetősen szűkre szabott, min­denütt nyirkos agyag. Egy ideig óvatoskodók, aztán egye fene, beletenyerelek, térdelek, kö­nyökölök. Percek alatt sáros a fülem is. Sötét van. Megpihenek egy kiugrón, s a szabály szerint fel­kiabálok a következőnek. — Jöhetsz! Ugyanez hallatszik lentről. Most úgy kell mászni, mint a I lajhárok, az enyhén dőlt létra alján, aztán megfordulni, így, felcsavarodni egy szűk lyukon, majd egy másikba óvatosan be­dugom a lábam . .. Nem ér ta­lajt, megállók. — Bátran engedd magad — szól a fejem fölül az utasítás — félméterre vagy a talajtól. Igaz. Itt is lecsúszom, keresz­tülcuppogok egy dagadó agyag­téren. Felfelé kell mászni, s lám, elérten a szobába. Kékes fény: neoncső világít. Az első már ott áll, felkúszom a lépcső­kön és melléérek, megérkeztünk. Huszonnyolc méterre vagyunk a felszín — az abaligeti út — alatt, a Szuadó-völgy egyik víz­nyelőjében, ahogy elnevezték: Achilles-nyelőben. * Miért Achilles? Mert úgy gon­dolják: ez a Vízfő gyenge pont­ja, innen közelítik meg a felté­telezett barlangrendszert... De ne vágjunk a dolgok elébe, is­merkedjünk meg az előzmé­nyekkel. 1954-ben Kevi László és Vass Béla mérnökök a Dunántúli Tu­dományos Intézet számára karsztvizsgálatokat végzett a Mecsekben. Megalakult a bar­langkutató csoport, s még ez év őszén feltárták az Abaligeti bar­lang emeleti nagytermét. Sora­koznak a nevezetes dátumok. 1958: bejutnak a Vízfó forrás barlangjába, úgy ötven méter­nyire. 1960: feltárják a Vízfő- barlangot eddig ismert hosszá­ban, mintegy százhatvan méte­ren. Hatalmas szifon állja útju­kat, máig sem tudtak megbir­kózni vele. 1962: feltárják az Abaligeti barlang második ol­dalágát is. 1963: a Szuadó- völgy egyik víznyelőjében dol­goznak, egyre mélyebbre jut­nak. Egyikük közben ráakad az országút melletti lyukra, de sen­ki nem tulajdonít jelentőséget az akkor csak négy méter mély nyelőnek... Amott munkájuk­kal nem tudnak azonban to­vábbhaladni: huszonnyolc mé­ter mélyen a víznyelő „bedög­lik", összeszűkül... 1964: át­települnek az országút mellé, vallják, szenvedélyesen hiszik valamennyien, hogy ez az Achil- les-sarok, ez a víznyelő elvezeti őket a Vízfő-barlang feltárat­lan szakaszába, a szifon mögé, amelynél nagyobb nincs az or­szágban, s amelyet nem tudtak leküzdeni . . . * Ma: harminchat méter mély­ségben dolgoznak, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal barlangkutatói, Vass Béla veze­tésével. Iszonyatos munka volt ez eddig is: létrán mászni is ne­héz, de volt idő, amikor ezt a luxust még nem engedhették meg maguknak. Egyre mélyebb­ről kellett kitermelni a törmelé­ket, amelyet a víz sok-sok éven át belehordott kanyarulatos, szeszélyes, magavájta csatorná­jába. A teremben, ahol állunk, az egyik sarokban csörlő áll. Itt in­dul újabb tizenkét méteres útjá­ra a víznyelő. A hatalmas bolto­zatról furcsa mintájú, szürkeszí­nű cseppkövek: évszázadok munkája csüngenek. Hat helyről is érkeznek ide víznyelők a fel­szín különböző pontjairól. An­nak idején a kutatók idejöttek táborozni, a föld alá, sátorba, hogy megállapítsák: innen mer­re? A mosakodóvíz útja mutatta meg a helyes irányt végül — eb­ben az esetben rendkívül célra­vezető műszer volt — s ott kezdték hát az ásást. Tizenkét méter mélyen vannak. Harminchat méteren, a tal­pon már csak egy ember fér. Fentről kukkantok hát le: Vass Béla ül odalent, figyelem mit csinál: rágyújt. A cigaretta füst­Hazai karrierje éppen hu­szonnyolc esztendős. A kis esz­kimó-bébi meghódította magyar vásárlóit is. Megszámlálhatatlan mélyhűtött áruféleségeken jelzi a kis fehér-ruhás eszkimó em­berke a MIRELIT márka nívóját. De mit is jelent ez a szó: MIRELIT? Hangzásából ítélve az ember azt gondolná, szerte a világon így jelölik a mélyhűtött áruféleségeket. Pedig a MIRELIT nem nemzetközi szó, hazai ta­lálmány. Igaz, hogy ez a ma­gyar márka külföldön is sokat jelent. Hazánkban az első mély­hűtött árut 28 esztendővel ez­előtt, 1943-ban a budapesti FRIGELITE cég gyártotta. Termé­szetesen ez is mesterségesen képzett név volt. A latin frigidus (=hideg), és az elite (=kiváló) szavak összevonásából, némi rö­vidítéséből eredt. A felszabadu­lás után a FRIGELITE megszűnt, je pillanatok alatt felér hozzám — huzat van ... — Már nem lehetünk mesz- sze — mondja — még tíz mé­ter és biztosan beérünk. Füstöl minden: az overallom, a kezem, csizmám. Száz száza­lékos a levegő páratartalma. — Akkor pedig a közelben víz van . .. * Mit is keresnek ilyen elszánt hittel? Ismerik a terület víznye­lőit, feltételezik, hogy összeköt­tetésben vannak a Vízfő-forrás- sal. Ez a hipotézis —, amely azonban inkább bizonyosság, hiszen a forrás valahonnan táp­lálkozik — azt jelenti, hogy kö­zel húsz kilométeres barlang­rendszer kanyarog a föld alatt, akkora, mint a Baradla, hazánk legnagyobb feltárt barlangja. Es mit rejthet az „új” bar­lang? A kutatás láza hajtja a csoportot. Föld alatti tó? Hatal­mas, színes cseppkövek? Eset­leg más rendszerekkel — az abaligeti barlanggal, vagy az orfűi kőbányával, a zsombollyal — való összefüggés? Lehetsé­ges, hogy egyetlen, hatalmas, sokkilométeres, cseppköves cso­davilág várja őket? Még ki tudja. De mindeneset­re szenzációs felfedezés lenne. Idegenforgalmi szempontból fel­becsülhetetlen érték. Kincset rejt a Mecsek. De eh­hez a kincshez csak egy szen­vedély képes élvezetni bennün­ket: a kutatás szenvedélye, az, amely annyi kincset adott már a világnak, de annyi vámot sze­dett ... Kampis Péter s helyette megalakult a Mező­gazdasági Ipari Részvénytársa­ság. Az új vállalat nevének kezdőbetűit (MIR) a fonetiku­san ejtett ELIT szóval össze­vonva alakult ki a MIRELIT fo­galom, amely azóta a szó szo­ros értelmében idehaza is, ha­tárainkon túl is fogalommá vált. Azóta ugyan ez a cég is meg­szűnt, az elnevezés azonban megmaradt. A gyorsfagyasztott áruk fo­gyasztásában egyébként az amerikaiak a „világbajnokok”, annyira megkedvelték, hogy évente 500 új mélyhűtött áru­fajtát hoznak forgalomba, s 12 hónap alatt minden amerikai csaknem 30 kiló mélyhűtött élel- hónap alatt átlag minden ame­rikai csaknem 30 kg mélyhűtött élelmiszert fogyaszt. Az Európa- csúcsot a svédek tartják, sze­mélyenkénti mintegy 10 kilós évi átlagos fogyasztással. Huszonnyolc esztendős az eszkimó bébi komolytalan rovat Hogyan születik a nélkülözhetetlen ember? Van tiz szoba. Az első szo­bában: — El kell mennem a postá­ra!... A második szobában: — Muszáj mennem a postá­ra!... A harmadik szoba: — Elviselhetetlen. Nekem kell mennem!... Negyedik szoba: — Dolgozik itt valaki? Isméi én vagyok az egyetlen embei, akit elküldenek. ötödik szoba: — Mindig nekem kell vál­lalnom a felelősségetI Nincs egy ember, aki elmenne a pos­tára ... Hatodik szoba: — Hát mit csinálnak maguk itt emberek?! Megint nem akad egy lélek se, aki elmenne a postára . . . Nyolcadik szoba: — Adjanak egy zsebkendőtI Ki kell sírnom magam! Nem maradhatok örökké önök kö­zött. El kell mennem a postá­ra! Kilencedik szoba: — Hát van igazság a nap alatt, elzavarnak a postára!? Tizedik szoba: — En nem vállalom a fele­lősséget, ami az alatt, amíg a postán vagyok, történik! Me­gyek a postára! Megyek (el­haló hangon) megyek, fogja­nak meg, fogjanak meg. öt perc szünet, de lehet fél­óra is. A szobák száma mint fent: — Már indulok a postára. Van igazság az ég alatti? Már megyek is! Ki vállal ekkora ter­het rajtam kivül?! Üjabb tiz perc, szózat az ud­varról: — Megyek a postára I Már nem is vagyok fenn! Egyszerre két helyen nem lehetek ... Hé, öcsi? Hová viszed azt a szék tényt? Ne állj az utamba! Nem látod, hogy megyek a postára?! Te akadályozol itt engem! Rög­tön lekeverek egyet neked, ha az utamba állsz! öt perc múlva szózat az ab­lak alatt: — Nem maradnék itt, ha akarnák sem! Ezt az óriási fe­lelősséget! Ha közben elüt egy autó, akkor megtudják, ki vol­tam, ha most nem is becsül­nek. öt perc múlva párbeszéd a hivatal és a posta között: — Hová megy megint Gusz- tavsson úr? — A postára! (Megtörtén) Hát ki menjen? Van itt vagy negy­ven léhűtő, de amikor valami fontos dologra kerül a sor, ak kor csak engem lehet elővenni. Mi lenne velük nélkülem?I De itt vagyok én a jó marha! Az embernek mindent ki kell bír­nia. A postaablaknál: — Hé. emberek engedjenek előre! Maguk ráérnek, de ne­kem a postát kell vinnem. Tud­ják milyen gond ez? Maguk csak itt tátják a szájukat, mig én cipelkedek. Ezt nem viheti akárki!... Ne tolongjon öreg úr, maga nyugdíjas! Minek é az ilyen tehetetlen vén ember. Majd engem nézzen meg, ha nyugdíjas leszek. Most azon­ban nem érek rá. Viszem! Vi­szem! A kijáratnál: — Hé emberek ne álljanak az utamba! Viszem a postát! A holttestén is áttaposok annak, aki elém áll! Viszem az állami postát! Nélkülem ez nem jutna el a helyére. így is csak nagy nehézségek között. De ennek nem én vagyok az oka, hanem a szervezetlenség, mert senki sem azt csinálja, amit kellene Es is többre vagyok hivatva, mint a postacipelés, de mit te­het az ember? öt perc múlva az utcán: — Hová rohan Gustavsson úr? — Ne akadályozzon meg! Vi­szem ezt az átkozott postát! Még ezt is nekem kell! Itt van­nak ezek a levelek is ... Eb­ben például megint az SZTK sürget valamit, amit a múltkor is késve suszteroltak be a zse­bembe, és megint rámkentek . .. Ez meg egy üdvözlet... A Ko­vácsáénak küldi a lánya. Nézze itt alá van Írva: csókol Ve­rőn . .. Engem akarnak átejte­ni, az a Verőn Vilmos, én nem is a lánya, hanem a szeretője, aki ott lakik a Ledinán . .. Ha akarnék, sokat tudnék beszél­ni, de nem akarok, én nem, mert nézze például ezt a leve­let! Azt hiszik, hogy Szeksiárd- ról jött a főosztályvezetőnek. Jó trükk mi. Engem akarnak átei- teni. Szép kis firma az is, de én nem akarok beszélni! En so­ha semmiről nem beszélek . . . Nézze például ezt az aktát! Azt hiszi nem tudom mi van benne? Félóra múlva a hivatal előtt, elnyújtott hangon: — Hozom a postát. Senki ne álljon az utamba! Itt a posta, PÓDIUM REKORD. Hosszú évek óta szerdán telt meg legjobban a Pécsi Szabadtéri Színpad nézőtere. Az Országos Ren­dezőiroda az Illés-zenekar és Koncz Zsuzsa estjére eladott minden ülőhelyet — 2222-őt - továbbá több mint félezer állóhelyét, s ezzel 65 ezer forint nyers, s mintegy 40 ezer forint tiszta bevételhez jutott. ÜDVÖZLET. Mester István, a Pécsi Nemzeti Színház bon- vivánja az Adriai-tenger part­járól, Porecsböl küldött ké­peslapon üdvözletét a Du­nántúli Napló olvasóinak. (Képünk: Mester István.) OMEGAÉK IS JÖNNEK. Az újjáalakult OMEGA beat­zenekar szeptember 2-án es­te fellép és önálló hangver­senyt ad a Pécsi Szabadtéri Színpadon. BORS. Folytatják a „Bors" filmsorozatot, s ennek fősze­repét továbbra is Bujtor Ist­ván játssza, aki az új évad­tól kezdve a Pécsi Nemzeti Színház tagja. A dinnyecsősz A felfordított kátrányoshordó „hűvöséből” a dinnyés mérge­sebbik kutyája néz ránk bá­gyadtan, láthatóan annyi ereje sincs, hogy megugasson. Nem csoda, tikkasztó a hőség ebben az órában. Ilyenkor délben a dinnyecsőszök is elbújnak a földbe vájt kunyhókba. Kémes és Vajszló között vagy fél tuca­tot számoltunk meg az út mel­lett. Pár méterrel odébb három srác kártyázik, vitatkozik, majd szétvetik a kunyhó falát, de csak az orrukat hajlandók kidugni, hogy odakiáltsák: Nincs eladó dinnye! Az öregember nem fél a nap­tól. A kunyhója előtt egy szal­mabálán üldögél és a pipájával babrál, amikor ráköszönünk. Ki­sebbik . kutyáját figyeli, amint fent az erdőszélen egy egeret vagy ürgét kerget. Dinnyéje még neki is éretlen, könyörgésre sem lékelne meg egyet, de mi­vel nágyon unja magát, szóval tart. — Ugye nem láttak még ilyen hosszi dinnyét? Itt a környékbe senkinek nincs ilyen, mert ez amerikai. Nézzük a fura alakú dinnyé­ket, amint indájukkal a kunyhót körül kúszva henteregnek szerte szét a forró napon. Formára olyanok, mint a közönséges fő­zótök, úgy is fekszenek a földön a hátuk teljes hosszán, színre, mint a rücskös héjú cukordiny- nye, zöldessárgák, de a húsuk piros. Lehetséges, hogy ez a vö­röshúsú ananász, ami a Kanta- lup sárgadinnyék családjába tartozik. Ezt a fajtát régen ter­melik Hevesben, Szabolcsban. Mondom lehet, de mi mégis szí­vesen elhisszük az öreg történe­tét, mert érdekes. — Amerikai bizony, Kalifor­niából vagy honnan való. A vömnek — akié ez a dinnyés — a keresztapja él Amerikában, aztán gyakran hazajön Vajszló- ra. Egyszer azt mondta, várja­tok, várjatok, majd hozok nek­tek dinnyét, de olyat, amilyet még nem ettetek. Mikor legkö­zelebb jött, azzal kezdte: Na itt a dinnye! Néztük hol van, hát előveszi a botját, — ez olyan sétapálca féle, ami belül üres — és óvatosan rázza ki belőle a magot. Tilos volt hozni, de hát ha egyszer megígérte. Ab­ból a pár szemből van ez a nagy tábla, tápkockártuk, meg­trágyáztuk, babusgattuk, hogy baja ne legyen. De ez igényte­len, akár a tök. Amikor olyan nagy ködök voltak tavasszal, ott a hajlatban a görögdinnye ki­pusztult, de ennek nem ártott meg. Hát most őrzöm, mert el­lopják, mindenki magot akar belőle. Egy pécsi fiatalember már háromszor volt itt taxival. Annak is csak azt mondtam, amit maguknak, jöjjenek a jö­vőhéten. Aki megveszi a diny- nyét és megeszi a húsát, az el­vetheti a magját, nem lehet azt megtiltani. Miközben hallgatom az öre­get, arra gondolok, hogy ha minden vevőjének elmondja ezt a történetet, akkora reklámot csinál magának, hogy eheti a méreg itt körben a konkuren­ciát. de én nem vállalom a felelős­séget!... Nagy szaktárs itt a levele. A kislánya irt, már ki­gyógyult a kanyaróból.. , Fe- keténé miért nem fizeti be a bútorrészletet? Most itt a bank felszólítása. Legközelebb szól­jon nekem, mindent rám lehet bízni. öt perc múlva: — Hé emberek meghoztam a postát! Ne tolongjanak! Ne nyuládozzon a szaktárs! Ezt az aktát kétfelé osztom, én tu­dom, hogy hová mi keil. Mint az elején, a tiz szoba a posta kiosztása után. — Meghoztam a postát. Szét osztottam, elosztottam, kiosz­tottam, itt csak rám lehet szá­mítani! A pénzügyes odaszól: — Gusztavsson úr, menjen el a bankba! Gusztavsson felordit, mint a megsebzett oroszlán - Lehet ezt kívánni tőlem?! Lassan összeroskad, mint a nyári melegben a luftballon, só­hajt egyet, majd halkan nyögi: — Mennem kell a bankba! ló isten, hát nincs itt senki, aki elmenjen a bankba? így megy el a napom! Egy pillanat nyu­galmam sincs! Megyek! Fogja­nak meg! Fogjanak meg! Szöllősy Kálmán A dinnyesor közepén boros­üvegbe botiok, kissé a földbe nyomva, majd észreveszem, hogy több is van. — üresek? — mutatok a pa­lackok felé, de az öreg elérti és jót nevet. — Most azt hiszik, ezt én it­tam meg. Nem mondom, el is mulatnám magam éjjel nappal itt őrőzni. Márcsak unalomból is. De ez a nyulak ellen van. Kreolint főztünk, és kiraktuk az üvegekbe, az tudja nagyon bü­dös és elriasztja a vadnyulat. Vágyakozva nézzük a hosszú dinnyéket, miközben búcsút ve­szünk a barátságos dinnye­csősztől, aki kézfogáskor bemu­tatkozik. Erdős Lajosnak hívják, 72 éves és szaporcai, a kémesi tsz nyugdíjasa. Hát akkor a jövő héten Lajos bácsi! ha meg nincs erre dol­gunk, akkor viszontlátásra jö­vőre. De jövőre ne ide jöjjenek, ha­nem Vejtibe. Ez a föld nem va­lami jó a dinnyének, nagyon agyagos, jó ha megtaláljuk a számításunkat. Vejtibe ott van­nak a legjobb dinnyeföldek, jö­vőre ott próbálkozunk. A viszont­látásra. — Rné — Mi is az a MIRELIT?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents