Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-20 / 196. szám
1*7T. augusztus 20. DUNANTOU NAPLÓ 5 3anus Pannonius 2600 verssora Beszélgetés Csorba Győzővel készülő műfordításairól A küszöbön álló Janus Pannonius évfordulóra a Baranya megyei Tanács megbízást adott Csorba Győző József Attila- dijas költőnek Janus Pannonius verseinek fordítására. Egyidejűleg a Tankönyvkiadó határozta el, hogy teljes magyar nyelvű Janus Pannonius kötetet ad ki. így Csorba Győző munkája, Janus Pannonius mintegy 2600 sorának magyar fordítása ebben a kötetben lát majd napvilágot. Ebből az alkalomból kerestük fel Csorba Győzőt, hogy a nagy munkáról érdeklődjünk. — Meglepj elgondolni, hogy elsA nagy költőnk összes műveit mind ez ideig nem olvashatta magyarul a magyar olvasóközönség. — Ilymódon legalább halálának 500. évfordulójára elkészül a teljes kötet. Voltak egyébként kezdeményezések, még a pécsi Janus Pannonius Társaság is kiadott néhány Janus Pannonius verset, Berczeli A. Károly fordításában. Az első komolyabb kísérlet 1953-ban jelent meg, Gerézdi Rábán és Kálnoky László jóvoltából, és Kardos Tibor segítségével, aki egyébként már előbb is szervezte a Janus-fordítósakat többek között az egyetemi szöveg- gyűjtemény számára. Érdekessége azonban ennek a mostani kiadásnak az lesz, hogy tulajdonképpen fordított sorrendben dolgozunk: a latinnyelvű teljes kritikai kiadásnak meg kellett volna előznie a teljes magyarnyelvű kiadást. Hogy latinul is mennyire kevéssé hozzáférhetőek Janus művei, azt a munka megkezdésekor magam is meglepve tapasztaltam. Kérésemre a budapesti Széchenyi Könyvtár is csak mikrofilmet tudott küldeni, méghozzá rövid időre. Szerencsére itt Pécsett, az Egyetemi Könyvtár Klimó- részlegében megtaláltam az 1784-es latin kiadást, amelyet Teleld Sámuel Utrechtben jelentetett meg. Ebben a kötetben sincs azonban benne valamennyi Janus-vers. A költőnek kereken 11 ezer sornyi verse van, ennek eddig a fele sem volt hozzáférhető magyar nyelven. Egyéb műveivel, leveleivel, beszédeivel még rosszabb a helyzet. Ebben a készülő kötetben, úgy tudom, az utóbbiak is részben helyet kapnak, legjelentősebb verseit pedig latin eredetiben is közli majd a kötet. Ez egyébként szép bibliofil könyv lesz és a Pécsi Szikra Nyomda készíti. A jövő évi Költészet Napjára tervezik a megjelenést. Tudtommal az Akadémia néhány éven belül elkészíti a teljes latin kritikai kiadást, majd a kétnyelvű teljes kiadást, emiatt aztán lehetséges, hogy később újra felül keU vizsgálni a fordításokat. Ami a fordításokat illeti: néhány kitűnő magyar műfordító munkája átkerül a régebbi kötetekből az újba, így például Aprilyé, Weöresé, Illyésé, Jékelyé, Nemes Nagy Ágnesé, Kálnoky Lászlóé, Takáts Gyuláé. Nagyobb mennyiségű fordításra rajtam kívül Kerényi Grácia kapott megbízatást, s a fiatalabb költők közül is bedolgoznak néhányon a készülő kötetbe. — A versek közül, amelyeket fordít, melyek a legkedvesebbek? Von-e Janus Pannoniusban új fel- fedeznivaló? — A legizgalmasabb verseket persze már lefordították magyarra. De én a korábbi fordítósaimat is elővettem, s tovább dolgozom rajtuk, átdolgozom azokat a részeket, amelyekké1 ma már nem vagyok megelégedve. Ezek közül való például az Anyja halálára írt vers, amely egyike a legszebbeknek, modern, emberi, lírai — mai. Nagyon szeretem. Janus Pannoniusban egyébként ez a legnagyobb: hogy a korában kötelező, hatalmas mitológiai apparátus, az egész humanista költői kelléktár ellenére roppant emberi, lírai hangon tud megszólalni. Az Anyja halálára írott versében is ott van a sok klasszikus név, ott vannak a megszokott fordulatok, de közben mégis kibontakozik Vitéz Borbálának, az asszonynak, az anyának a jellemzése, életének pór vonósa, a fiához fűződő viszony, az anya—gyermek kapcsolat emberi tartalma. A korabeli „díszruha” ellenére megindító, nagyon szép vers. De a kor jellegzetes dicsőítő énekében, a panegyricusban is tudott nagyot alkotni ez a kivételes tehetségű költő. Mesteréhez, Guarinóhoz írt panegyricu- sában is szétrobbantják a kötelező, fennkölt stílus kereteit az erős realista részletek. A mester jelenik meg előttünk ma is, akihez messzi földről zarándokoltak a tanulnivágyók. Guarino köre Ferrarában a kor legnagyobb humanista központja volt, az ő nevéhez fűződik a görög kultúra felelevenítése, a latin mellett ennek az ősibb, gazdagabb, elsődlegesebb klasszikus műveltségnek a megismerése. — A költő egész munkásságát, nagy verseit, életét ez az ellentmondás határozta meg. Kifejtené erről a véleményét? — Abból a szempontból érdekelt elsősorban, hogy miért nem írt Janus magyarul. Írhatott volna egyáltalán? Mit írhatott volna meg magyarul? Miért nem próbálkozott soha az anyanyelvével? S mi lett volna, ha megteszi? Csikorgóit volna a pallérozatlan, csiszolatlan magyar nyelv a kezében? Vagy meg tudta volna teremteni a magyar irodaim! nyelvet, ami majd jóval később Balassinak sikerül? Figyelembe kell azonban venni, hogy Janus Pannonius egyenesen a humanizmus „központi tűzhelyétől" érkezett Magyarországra. S mi volt akkor itt, milyen környezet? Mátyás udvarában élt egy műveltebb réteg. Pécsett volt gimnázium, Hantó György prépostnak egy háromszáz kötetes könyvtára, amelynek külön könyvtárosa is volt, azután egy aranyműves céh. Ez csak annyiban érdekes, hogy eszerint kellett lennie egy olyan rétegnek, ami foglalkoztatta, ellátta munkával az aranyműveseket. De mi volt mindez ahhoz a légkörhöz képest, ahonnan a pécsi püspök jött? Mit kezdhetett „barbár” hazájában? Idecsalogathatta barátját, Galeotto Mar- ziot vagy Bonfinit, levelezheted, ha követként útrakelt, találkozhatott néhánnyal a régiek közül. De költő akart lenni. Verseit megírta s nem vihette másnap a többiek, az értők közé. Nem volt visszhang. S ez az ember, akit hatéves koráig anyja nevelt, s később is minden bizonnyal magyarul beszélt vele, magyarok közt élt, mégis, azért is a legcsiszoltabb, leg- árnyaltabb humanista latin nyelven írta tovább verseit. A versek tartalmilag mind „bar- bárabbak” lettek, írt betegségéről, halálról, természetről, kínlódásról, teliszőve a verseket a valóság ezer meg ezer jelével, azokkal, amelyek miatt ma any- nyira modernnek, igaznak érezzük költészetét. Nem tudok felelni arra, miért írt Janus Pannonius ezen a latin nyelven, miért nem használta a Carmina Burana nyers „konyhalatinját" se, a kipróbálatlanul maradt magyart se. De van egy olyan érzésem, hogy csakazértis latinul írt, a dicsőítő költemények finom, csiszolt nyelvén, amelyhez nem illettek a betegségéről, nyomorúságáról elmondandó véresebb, mindennaposabb tartalmak. Talán keserű elégtétel volt ez Janusnál. Hozzá kell persze tenni, hogy egy olyan emberről van szó, aki a kor legnagyobb szellemi magaslatain állt, Guarino iskolája után Páduában jogot is tanult, s filozófiáról, költészetről annyi s olyan gondolatai voltak, amelyeket az akkori kezdetleges magyar nyelven megközelítően sem lehetett volna elmondani. Mindezek az én töprengéseim, a kötet bevezetőjében is ezekről a kérdésekről elmélkedem — mert a gondolat izgalmas és Janus Pannonius titka talán ebben rejlik. — Végül: mint műfordító, mi hon gondokkal küzd leginkább? Mik o Janus-forditás legnagyobb problémái? — Minden műfordítás megértetést, értelmezést is jelent, ami feltételezi a költő minél jobb megismerését, s ez nem is olyan könnyű 500 év távlatából. Azonosulni kell a költővel, de a helytelen azonosulás az egész munkát megkérdőjelezi. Konkrét nehézséget az jelent, hogy a nagy mitológiai apparátust, ami akkor természetes volt, hozzátartozott a reneszánsz emberének alapvető gondolat- világához, a mai emberhez kell közelhozni, elfogadhatóvá tenni. Neveket, példákat, hasonlatokat kell áttenni, olyanokat, amelyek a mai átlagemberben semmiféle asszociációt nem keltenek. Kötelez másrészt a magyar műfordítás alaptétele, etikai követelménye: a formai hűség. Felvetődik végül az archaizálás kérdése. Magyar költőt ültetünk át magyar nyelvre, de melyikre ültessük át? A korabelire nem lehet, nem is ismerjük azt. Száz-kétszáz évvel későbbire — már meghamisítás lenne. Tegyünk bele egy-két archaikus fordulatot, néhány félmúltat például? Nem, azt hiszem akkor leszünk leghívebbek a feladathoz, ha Janus Pannonius költészetét a mai magyar olvasóhoz a mai magyar költő eszközeivel hozzuk közel. Haflama Erzsébet Janus Pannonius verseiből: Hugóra Túl-bölcsnek kivánsz látszódni, Hugó, ügyeidben. Ámde, Hugó, aki túl-bölcs: nem is annyira bölcs. Szamárdyhoz Csúf a Szamárdy családnév: kívánsz lenni Samárdy. Hagyd inkább el a „dy”-t, — jobb cserenév marad így. Malatésta Zsigmondról, Rimim zsarnokáról / Majd ha a kései kor Zsigmondról olvas, a hősről, s a Malatesta-család nagy diadalmairól: olcsó költők léha meséi ezek, ne feledje, korgó gyomrukból súgta a Múzsa nekik. Troilushoz Verset akarsz nagyságodról, Troilus, de csak ingyen; hírem örök lesz igy — mondod —, elég legyen ez. Ó, hisz Ulysses, Achilles, Herkules ezt nekem éppúgy meghozzák, ha neved még le sem írja kezem, vagy Jason bárkája s a testvérharc, hol a vér folyt, s Róma korában lett bármi nagyobb esemény. Mit? Hogy téged is ekként tisztelnek valahára, s kötve neved mellé így marad élve nevem? Es ha személyem lábjegyzetben sem szerepel már, érted egész lapon át lelkesedik az utód? Ujjam sem mozdítom! Nem méltánylod a költőt? Végső szóm, Troilus: pénzt, vagy a szám se nyitom! Crispus Kristófnak Crispus, akarnád, írjam meg nagyurunk hadi dolgát, s éppúgy azt is, amit hősen a hős atya tett. Hogyha erőm lesz rá, és lesz kellő nyugodalmam, buzdításod tán megfogadom valaha. Am az oroszlánokról nincs rendjén, ha szúnyog szól, s pásztorsíp nem jól fújja a kürt-muzsikát. Mondd, te, kinek gondod kevesebb, s hangod kicsiszoltabb: mért tegye más, amihez senki, ahogy te, nem ért? A köszvényes Brigittára Lágy fűben fekszik — mert köszvény gyötri — Brigitta, s lám, hosszú kígyó csúszik a lába felé; aztán érzi, amint gyűrűsen rátekerőzik, hej! az anyó pattan, s már az úton menekül. Vége a fájásnak! Mire nem volt képes az orvos, azt egy véletlen megcselekedte hamar. Tán az ijedtség volt oka? Vagy, hol elérte, a testbe titkon Apolló szent állata vitt be erőt. Ó, de milyen ritkán kap méltó díjat az érdemi Azt a szegény kígyót bot veri máris agyon. Hálátlan, ki a jótettet rútul viszonoztad, kapjon el új köszvény görcse, de most kezeden) CSORBA GYŐZŐ FORDÍTÁSAI Negyvennyolcezer forint értékben Kézikönyvek falun Nem múlik el nap, hogy Bt újság, a rádió vagy a televízió ilyen vagy olyan formában ne közölne új fogalmakat, új ismereteket az olvasóval illetőleg a hallgatóval, (gy ma már elképzelhetetlen, hogy valaki „polihisztor módon” egyaránt tájékozott legyen a művészetek, o tudományok legkülönbözőbb területén. Nem véletlen, hogy a megnövekedett információk áradatában éppen a könyvtárak váltak hivatottá arra, hogy tájé- koztasát nyújtsanak a hozzájuk fordulóknak. De mi a helyzet falun? Az elmúlt évek igazolták, hogy kisközséges megyénk lakosságának gazdagabb könyvellátása és az eredményes tájékoztató tevékenység biztosítása csak körzeti rendszerben lehetséges. Az 1985-ig tartó fejlesztési program keretében a legfontosabb cél éppen e könyvtárak tájékoztató tevékenységének növelése — • meglévő könyvtári állomány korszerűsítése és bővítése révén. Ebben az évben a Megyei Könyvtár a 36 körzeti könyvtár közül eddig huszonnyolcnak vásárolt 48 000 forint értékben lexikonokat, mezőgazdasági és egyéb szakkönyveket Az elkövetkező években az anyagi támogatás mellett szakmai útmutatásokkal is segíti a körzeti könyvtárakat, hogy biztosítani tudják a falusi lakosság megfelelő szintű művelődési és információs igényeinek kielégítését (Balatoni nőíejzlapők O - Mi is erre a Balatonra megyünk?- kérdezi a fiam, amikor Fonyódnál meg- pillantja a vizet. — Balaton csak egy van!- magyarázom, de amikor a tó újra előbukkan a Iák és a nyaralók közül, önfeledten felkiált: — Itt is egy Balaton! — Egy hét és egy balatoni hajóút után a túlsó parton már igy teszi lel a kérdést:- Ugye, ez is a mi Balatonunk? — Igen. válaszolom, s titokban a lél kezemen kiszámolom, hogy hány napunk van még. © Vibrál a meleg levegő az út felett. Megnyúltak a vasúti sínek. Itt a kánikula közepe. „Ezt jól kifogtuk I" - hangzik el itt is, ott is, ha ismerősök találkoznak Csúcsforgalom. Reggel hosszú sorok kígyóznak az élelmiszerboltok előtt. Mindenki nyugodt, szó nélkül várja, hogy sorra kerüljön. Akkor sem szólnak, Ha valaki odamegy a sor elején állóhoz, átadja neki a szatyrot és a pénzt, és elsorolja, hogy mire van szüksége. Meg kell csípnem magam. Nem! Nem álmodom ... Nevetve döbbenek rá, hogy nem isméi- tem meg a kolleganőmet s üdülőtársamat, aki a bevásárlás idejére szoknyát vett fel. © Tíz órára megtelik a viz fürdözök- kel. No nem úgy, mint a fürdőkád, de ha csónakázni indulunk, gyakran le kell állni az evezéssel, kanyarogni kell, nehogy balesetet okozzunk. Irány a nyilt viz! Néhány vitorlás, néhány csónak a környéken. Leállnak, elcsendesednek, ha megjelenik a vizek új ura, a motorcsónak. Hasítja a vizet és a dobhártyát, fesziti kormányosa mellét. Némelyik a fürdőzők közé is bemerészkedik, vízisít húz, cikázik. Szaporodnak. Vajon itt is piros és zöld lámpa jelzi majd, hogy mikor mehetnek át a gyalogosok? Vagy akad valaki, aki kijelöli, hogy mikor és hol száguldozhatnak a motorok? © Egy jó alakú, bikinis asszonykát fi gyetek. A szomszédban nyaral. Beviszi, kihozza a kisfiát. Egész napirendje a gyerektől függ. Ebéd után egyedül fekszik a gumimatracon. Partközeiben. Az agy passzív, megelégszik a szem jelentéseivel. Azazhogy: ..Fürdőruhában széplépésű nő — Jó alakja az eleganciája. Hogy idei Ilik! Mily „előkelő" I S mi mindent mond el, ahogy kisfiára pillantva elkiáltja: „Hun mész te, Fercsi! Vigyázz, beeső!" - hallatszik a belső barázdákról Illyés verse, s zörögnek a Balaton felé a háború utáni parasztszekerek. A lélek útjain. Lovak állnak a tóban, dagad a kerékagy, pendelyek úsznak a vízen. © A közelben többemeletes üdülő épül. Kátrányozzák a tetőt. Hány fok lehet ott? A munkások a Balatonra látnak. Ebédszünetben egytől-egyig bele a vízbe. Hűtőzni, erőt és kedvet gyűjteni. Ügy ér zem, a munka Itt más arcot mutat. Szemérmesebb, jobban hozzásimul a kézhez. Tudja, hogy nagy ellenféllel néz farkasszemet. Valami mégis azt súgja, hogy a szezon előtt kellett volna befejezni az építkezést. S meghívni az építőket, szenteljék tel, töltsék benne a szabadságukat. Talán elkészült volna, ha ezt tűzik ki prémiumként. © Fiam utánozza a nagyfiúkat. Nem hagy békén, amíg egy arasznyi műanyagkampót felhasználva össze nem eszkábá- 'ok egy horgász-alkalmatosságot. Cápát akar fogni. A cápa ma nem úszik erre. Vagy nem éhes. A gyerek egyszercsak abbahagyja. — Apu, ugye a Balatonban nincsenek is cápák? — Nincsenek, - mondom. A következő pillanatban mégis újra ott van a parton, belógatja a kampót, és komoly arccal figyeli, hogyan hintáztatja a viz. © Vörös hajú, bermudanadrágos német kamasz. Kézreáll a derékig érő vízben. Egy magyar megbillenti. Szócsata, mutogatás, verekedés. A végén kezet fognak. A magyar is megpróbálja. Idegen szó a parton, a vízben, az utcán, a boltban, a vendéglőben. A külföldiek felfedezték a Balatont. Jól érzik magukat, megéri nekik. Nekünk is. A tervezett hatszázezres balatoni szállodakapacitás a mostani létszám többszörösét is be tudja fogadni. Talán lesz hely, olcsó szállodai szoba a mi fiataljaink számára is. © - Apu, amikor ezt a nagy gödröt kiásták a bácsik, honnan hozták ide ezt a sok vizet? — kérdezi eavik este a fiam, miután — lefeküdt. — Nem hozták ezt sehonnan, — kezdeném, de a kérdés lo gikája játékra csábit. Felveszem a fonalat. - Hát, tudod, az úgy volt, hogy amikor jöttek a bácsik ásni a gödröt Pécsről, Budapestről, Kaposvárról, eqész Magyar- országról, sőt más országokból is, nemcsak ásót és kapát hoztak, hanem mindenki hozott magával egy játékvödröt is, tele'vízzel. Szombaton mindig hazautaztak, s hétfőn amikor visszaindultak, újra hoztak egy-egy vödör vizet. Mire a gödör elkészült, tele volt vízzel. Azért jöhet most ide mindenki, aki akar, mert a nagypapája is ásta a gödröt és hordta a vizet. - Nem is igaz! — mondja nevetve, de kíváncsian várja, hogyan folytatom a mesét. © Este. A víz moccanatlan. Olyan sírna és szürke, hogy rálépni csábit, elindulni a túlsó partra. Ahonnan nemcsak az üdülök fényei, hanem a kivilágított autók is idelátszanak. Csobogás, kiabálás. Csaknem mindenki kipróbálja a későesti fürdőzést. A Iélénkebbek hamar visszajönnek. A sötét ismeretlen neszeket siklat a vizen. Mintha a tó felfelé is folytatódna. Fent, a pislákoló fényeknél érne véget. Valaki felfedez egy szputnyi- kot a csillagok között. Nézzük, amíg el nem tűnik, akár a túlsó parti autók, s megvan a hid, amelyen pillanatok alatt hazaérhetünk: Valaki azt meséli, hogy ezt a szputnyikot esténként otthon is látni szokta. BERTÓK LÁSZLÓ