Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

8 DUNANTOLI NAPLÓ 1971. augusztus 13. Déli szomszédunk: JUGOSZLÁVIA Bármennyire is izgalmas egy ország történelme, vonzók és felüdülést ígé­rők a tájai, sokat ígérők a műemlé­kei, látnivalói, nem kevesebb érdeklő­déssel kutatjuk mai arculatát, állami és gazdasági viszonyait, lakosainak mindennapi életét. Nem kivétel e te kintetben déli szomszédunk, Jugoszlá­via sem. Ott jártamkor én is a mai Ju­goszláviát figyeltem; azt kutattam, ho­gyan valósulnak meg a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége által megszabott feladatok, hogyan találnak kiutat a felgyülemlett gazdasági, politikai prob­lémáknál? Hogyan tud a JKSZ irányt mutatni azoknak, akik őszintén kere­sik a megoldást? Már a lapok címei is a helyzet ko­molyságára figyelmeztettek. Néhányat belőlük: „Első számú feladatunk a gazdaság megszilárdítása” - „Nincs elég pénz a búza felvásárlására” — „Minden népnek joga van, hogy ma­ga irányítsa sorsát" — „Mit akar a szakszervezet?" — „Hogyan szüntethe­tő meg a gazdaság pénztelensége?” — A cikkek tömkelegé a dolgozók azon töprengéseire keres választ, melyeket az oktalan, indokolatlan és könnyelmű intézkedések sorozata bennük kivál­tott. A beszélgetésekből, a lapok cik­keiből kicsendült azonban az is, hogy a jugoszláv elvtársak szembenéznek fogyatékosságaikkal, az anyagi, tár­gyi és személyi gyengéikkel. A TÁRSADALOM ÉS AZ ALLAMREND Déli szomszédunk területe 255 ezer 804 négyzetkilométer. Lakóinak száma 20 millió. Jugoszlávia hat köztársaság szövetsége. Ezek: Szerbia, Horvátor­szág, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina Crnagora és Macedónia. Szerbián be­lül két autonóm területe van: a Vaj­daság és Koszovó-Metohija. Fővárosa Belgrád, a város lakóinak száma 750 ezer. Jugoszláviában a legfőbb hatalmi szerv, a szövetségi nemzetgyűlés, amelynek hat háza van. A szövetségi nemzetgyűlés a végrehajtó hatalmata szövetségi végrehajtó tanácsra (kor- mányra és a köztársasági elnökre ru­házza. A szövetségi végrehajtó tanács­nak tizenhét tagja van. Az egyes ál­lamtitkárságok (nálunk minisztériu­mok) vezetői korábban nem voltak tagjai a végrehajtó tanácsnak, a kor­mánynak). A mostani alkotmánymódo­sítás azonban helyet itt biztosít szá­mukra. Az igazgatási teendőket az ál­lamigazgatási szetvek látják el. Ju­goszlávia mintegy ezer igazgatási egy­ségre — a kommunákra — oszlik. Ezek élén a helyi tanácsok állnak. A politi­kai és társadalmi élet a mintegy 1200 különféle önálló társadalmi szervben is zajlik. Ezek közül a Dolgozó Néo Szocialista Szövetsége (Népfront) a legjelentősebb, mintegy hét és fél mil­lió tagot számlál. A szövetségbe a polgárok önkéntes elhatározásuk alapján lépnek be. Tagja lehet továb­bá egész politikai szervezet is. Ilyen kollektív tagságuk van a többi között a szakszervezeteknek, az ifjúsági szer­vezetnek, a nőszervezetnek és a volt harcosok szövetségének. A változások jelentőségét és a to vábbi fejlődés irányát ottjártamkor még aligha lehetett lemérni. De két dolog már ebben a pillanatban bizo nyos: a köztársaságok és tartományok önállósága s ezáltal a felelőssége is sokkal nagyobb lesz, mint eddig volt. Beszélgető partnereim állították: „A társadalmi rendszer e minőséginek mondható változásaira a további fej­lődés érdekében feltétlenül szükség van.” A központosított államigazgatás le­bontásának folyamata Jugoszláviában már 1950-ben, a munkásönigazgatás bevezetésével megkezdődött. A de­centralizáció nem haladt mindig zök­kenőmentesen. E nehézségek meg­szüntetésére nagy szükség volt. Ezt bi­zonyítják a gazdaság már-már króni­kussá váló nehézségei és nem utolsó sorban az alkotmány-függelékek mea- hozatalának gyors üteme. Annak el­lenére, hogy az alkc'mány-függelékek ilyen gyorsan megkapták végső for májukat, nem lehet azt állítani, hogy könnyű volt a megállapodás A poli­tikai és gazdasági rendszer megvál toztatásáról folyó vitában Tito elnök tavaly októberi kezdeményezésétől a> alkotmány-függelékek végső megszö­vegezéséig voltak olyan pillanatok is. amikor a mindenkit kielégítő megol­dás nagyon is távolinak tűnt. A né­zeteltéréseken nem is kell csodálkoz­ni, hiszen a szövetség hatáskörének részleges átruházása a köztársaságok­ra és tartományokra nem egyszerű do­log. (Lásd nálunk a minisztériumok s helyi tanácsok hatásköri kötélhúzását) Akarva, nem akarva össze kell egyez­tetni a vita részvevőinek sokszor el­lentétes érdekeit. Az eddigi előkészületek alapján úgy látszik, hogy a köztársaságok kü- lön-külön is, még az év végéig meg­hozzák új alkotmányaikat, hogy mi­nél előbb alkalmazkodhassanak az újonnan előállott helyzethez. Jugoszlávia sok nemzetiségű állam. Lakosságának 42 százaléka szerb, 23 horvát, kilenc szlovén és öt százaléka macedón. A tizenöt nemzeti kisebbség közül a legjelentősebbek az albánok, a magyarok, a törökök, az olaszok és a szlovákok. Mivel én a Horváth Szö­vetségi Köztársaság fővárosában, a félmillió lakosú Zágrábban és a Vaj­daság fővárosában, Újvidéken jártam, leggyakrabban a horvát-szerb viszony­ról és a magyarok helyzetéről érdek­lődtem. A hibákat említették beszélgetőpart­nereim először, pedig pozitívum is van jócskán. Az autonóm Vajdaság terü­letén él a körülbelül félmillió jugosz­láviai magyarság legnagyobb része; mintegy 450 ezer. Jugoszlávia alkot­mánya teljes egyenjogúságot, széles körű kulturális lehetőséget, kiterjedt nyelvhasználati jogot biztosít számuk­ra. Az autonóm Vajdaság közigazga­tása két nyelvű, szerb és magyar. Az egyetemen magyar tanszék, tanító­képző, a magyarlakta helységekben pedig elemi, közép- és szakiskolák biztosítják az anyanyelven való okta­tást. Több magyar nyelvű napilap és folyóirat jelenik meg; az Újvidéki Rá­dió adásidejének egy részében ma gyár műsort sugároz, Szabadkán pe­dig Állami Magyar Nemzeti Színház működik. A GAZDASÁGI ÉLET Az utóbbi időben az alkotmány mó­dosításán túl a lapok a legnagyobb figyelmet a gazdasági élet problémái nak elemzésére, a kézzel fogható eredmények összegezésére, de különö­sen a hibák, fogyatékosságok bírála tára fordítják. A cikk írói hangoztat­ják, hogy a gazdasági reform óta - 1955 - a fejlődés ütemét tekintve Ju­goszlávia világviszonylatban is előkelő helyet foglal el, eközben azonban bi­zonyos gyengeségek és káros jelensé­gek is mutatkoznak. Az egykor Európa legelmaradottabb agrárországának számító Jugoszlávia az elmúlt évtize­dek alatt a közepesen fejlett ipari ál­lamok sorába lépett. Bár az ország gazdasági élete is gyors ütemben fejlődik, mégsem men­tes a problémáktól. A beruházási ter­veket évek óta túllépték, bizonyos aránytalanságok keletkeztek. Egyes áqazatok, elsősorban a mezőgazda­ság, a közlekedés, a nyersanyagipar elmaradt a többi mögött. A külkeres­kedelmi mérleg évek óta deficites. Az 50-es évek végén jelentkezett munka- nélküliség tovább növekedett, annak ellenére, hogy sokan külföldön vállal­tak munkát. Aránytalanul nagy a szak­képzetlen munkások száma. Nyílt titok már az infláció. Az élel­miszerárak 12—14 százalékos emelke dése. Pénztelenség jelentkezik ország­szerte. A Szövetségi Gazdasági Kama­rától és a Belgrádi Piackutató Intézet­től származó adatok szerint a követ­kező hónapokban csökkenni fog a ke­reslet a közszükségleti cikkek iránt. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó arról panaszkodik: „Minden év­ben, az idén is nehézségeket okoz a jó termés. Nincs elég pénz a búza felvásárlására. Ezért a Köztársasági Végrehajtó Tanács felhívja a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács figyelmét, hogy a jó termés és a terményárak növekedése miatt több pénzre lesz szükség. A becslések szerint a búza felvásárlására 700 millió dinárra.” Másutt pedig, mint Zomborban a hús árának megemelését kérte a mező- gazdasági ipari kombinát. Jelenleg a sertéshús ára Zomborban 17 dinár (34 forint), a dolgozók keresete havon­ta 500—1200 dinár (1000—2400 forint). Az új ár 19 dinár lenne kilogrammon­ként (38 forint). Ezek és más hasonló jelenségek arra mutatnak, hogy a baj a mellékajtón tör be. Azonban a Szo­cialista Szövetség, valamint a szak- szervezetek erős befolyása a kormányt is sok mindenben újabb megfontolás­ra késztette. A szakszervezet abból a meggondolásból indul ki, hogy az infláció a munkásosztály legnagyobb ellensége. Szigorú, megtorló intézke­déseket kér azok ellen, akik közvetle­nül vagy közvetve hátráltatják a stabi­lizációs intézkedések végrehajtását. KÜLFÖLDI MUNKAVALLALAS Jugoszlávia 082 ezer lakosa dolgo­zik külföldön, főként Nyugat-Német- országban. A 4 millió 442 ezer lakosú Horvátországból 272 ezren vállaltak más országban munkát. „Valóban nagyszámú munkás dol­gozik. más országokban, pedig válla­latainknak sok mérnökre, technikusra és magasan kvalifikált munkásra van Szüksége — válaszolta kérdéseimre Andrija Podruzic munkaügyi államtit­kár. Sok dolgozónak — szakembernek is — volt munkája itthon, de azért tá­vozott külföldre, mert nem részesült megfelelő javadalmazásban. Ezért részben mi is hibásak vagyunk. Túlsá­gosan sokáig tétováztunk azon, hogy megkezdjük az emberek munka sze­rinti javadalmazását. Az egyenlősdi most megbosszúlja magát. E problé­mát természetesen nem tudjuk egy­szerre megoldani, nem hívhatunk min­denkit egyszerre haza, nem adhatunk mindenkinek munkát, olyan magas keresetet, mint amennyit külföldön kap. Igaz, hogy az ott dolgozók devi­zát keresnek, országunk ezért nagy árat fizet. A haszon ott marad, ahol a munkás dolgozik." További cél? „Dolgozóink, különösen pedig az ifjúság külföldi munkavállalására jó­val nagyobb figyelmet kell fordítani. Nem adminisztratív intézkedésre gon­dolok, hanem a nevelésre, a hazai szakmunkásképzésre, valamint a szak­emberek munkájának megfelelő érté­kelésére, bérezésére." A beszélgetés során kiderült az is. ho / a piacokon megjelentek az em- be.l.ufárok, ügynökök, csábítók, akik busás hasznot húznak e szorult hely­zetből. A közelmúltban szép számban akadtak magán-munkaközvetítők, akik a nyugati országokban felkeresték azokat a vidékeket, ahol nagy volt a munkaerőhiány, összeírták a kisebb üzemek igényeit és hazatérésük után munkásokat toboroztak. A közvetíté­sért tetemes összeget kértek mind a munkásoktól, mind a munkaadóktól. Mindezt annak ellenére tették, hogv az érvényben lévő rendelet szerint magánszemély nem foglalkozhat mun­kaközvetítéssel. Amióta Jugoszlávia az érdekelt országokkal megállapodott abban, hogy a külföldi munkaadók csak a munkaközvetítő hivatal által szerződtetett munkásokat foglalkoztat­hatják, ez a ténykedés alábbhagyott. Helyette egy másik jelenség ütötte fér a fejét. Nem egy olyan munkaszerve­zetről tudnak, amely külföldre szállí­tott dolgozókat, illetve bérbeadta őket- Hogy meg legyen a törvényes formá­ja a közvetítésnek, az ilyen vállalat a munkaerőhiánnyal küzdő külföldivel, névleges műszaki vagy beruházási szerződést kötött. Ezt a törvény így biztosította: ha a hazai vállalat kül­földivel ilyen értelmű szerződést köt, a munkálatokat saját dolgozóival vé­geztetheti el. így játszották ki a válla­latok a törvényt és busás haszonra tet­tek szert. Egy nyugatnémet partner például a jugoszláv kivitelezőknek minden munkás után 15 márka óra­bért fizetett, a dolgozó azonban eb­ből csak 5 márkát kapott. A különb séget a vállalat vágta zsebre. Ez csak egy példa a sok közül. Ezért mondják Jugoszláviában: „Igaz, hogy a kinti munkások devizát keresnek, az ország ezért azonban nagy árat fizet." A nagy árhoz tartozik még az is, hogy a külföldre vándoroltaknak 5—8 százalé­ka nem tér vissza Jugoszláviába. Törekvésük most a jó szakmunkás helybeli képzése. Olyan szakemberek nevelése, akik úgy a munkapadnál, mint a vezetésben is megállják a he­lyüket. A mostani törvény értelmében minden ötven fizikai munkás után egy tanulót, egy technikust, vagy mérnöki diplomával rendelkező gyakornokot kell az üzemnek felvenni. Erről a gya­korlatról Aleksander Bútor, az Újvi­déki NOVKÁBEL főmérnöke tájékoz­tatott engem. Jelenleg náluk az 1500 dolgozóhoz harminc gyakornokot al­kalmaznak. Mint mondotta, igen érde­kes módon. A technikust vagy egye­temi végzettet a Kábelgyárban egy éven keresztül először a munka min­den folyamatával ismertetik meg, egé­szen a drótválogatástól a teljes kábel elkészítéséig. Együtt dolgozik a fizikai dolgozókkal. Az egy év leteltével szak- dolgozatot készítenek, melyet az üzem vezető mérnökeiből, idős szakemberei­ből alakított bizottság osztályoz s en­nek eredménye vagy eredménytelen­sége szerint sorolják be, nevezik ki vezető beosztásba. Ez a módszer oly­annyira jónak ígérkezik, hogy a Kábel­gyárból eddig még soha sem kíván­kozott senki külföldre menni dolaozni. Itt említem meg, hogy a Kábelgyár­nak igen jó kapcsolatai vannak ma­gyar — budapesti, csepeli, debreceni — kábelüzemekkel. Természetesen nem ez a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés egyetlen eredménye. A két ország közötti árucsereforgalom egyre nagyobb méreteket ölt. A tava­lyi 100 millió dolláros forgalom ar idén 121 millió dollárra emelkedik, míg a következő öt évre 630 millió dolláros forgalmat irányoztak elő. Nagymértékben növekszik a kis-határ- menti árucsereforgalom is. Az is isme retes, hogy gazdasági együttműködési vegyesbizottság létesült, amely feltár­ta az együttműködés fejlesztésének újabb lehetőségeit. Ez elsősorban a gépiparban, a fémkohászatban és o vegyiiparban gyümölcsöztethető. FORDULÓPONT Azon a napon, július 7-én, léptem az ország területére, amikor a parti­zánok első puskalövésének 30. évfor­dulóját ünnepelték országszerte. An­nak a forró júliusi napnak, 1941. július 7-nek évfordulóját, amikor a hitleris­ták elleni felkelés és forradalom kez­dődött. Egy kicsit mint magyar, az ünneplők közé tartozónak éreztem nyögöm. Leírások alapján tudom: 1943. augusztus 15-én a Papuk hegység lábánál megalakult a Petőfi Sándor zászlóalj, amelynek egy Kiss Ferenc nevű magyar volt a parancsnoka. A zászlóaljba tömegesen léptek be a szlovéniai magyarok és az anyaország­ból odaszökött hazafiak. 1944 ben a vajdasági hadműveletek alkalmával a bácskai és bánáti magyarok belépté- vel a zászlóalj brigáddá alakult, mely legnagyobb csatáját Baranyában és Bolman környékén vívta. A 30 évvel ezelőtti július 7. egy új társadalmi rend születését jelezte. Új Jugoszlávia alakult ki, azzal a törek­véssel, hogy a nemzeti összetételben rendüívül tarka orsíág valóban az egyenjogú népek és nemzetiségiek közössége legyen. Jugoszláviában megalakulása óta a nemzeti kérdés mindenkor nagy próbakő volt. Ma az itt élő emberek büszkén vallják ma­gukat jugoszlávoknak és ugyanakkor szerbnek, horvátnak, macedónnak, szlovénnak, vagy magyarnak. A nagy többségnél a kettő nem áll ellentét­ben, sőt feltételezi egymást. Nagyobb erő vallja, hogy az új Jugoszláviát nem azért alkották olyannak, amilyen, hogy felszabadítsák a centrifugális erő­ket, hogy azok törjék és darabolják az országot. Úgy épült meg, hogy mindenki érvényesíthesse egyenjogú­ságát s hogy ezt beleépítse a közös függetlenségbe. Megvallom őszintén, nem érzem magam jogosultnak arra, hogy a ta­pasztalatokat dicsérjem vagy bíráljam. Tegye meg helyettem a Jugoszláv Kommunista Szövetség lapja, a Kom­munista 1971. július 8-án megjelent Kedvezőtlen irányzatok című cikke, amelyből szó szerint idézem az aláb­biakat: „Az egyre kedvezőtlenebb gaz­dasági irányzatok újra igazolják azt, hogy általános értékelésekkel és állás- foglalásokkal nem tudunk lényegesen változtatni a helyezten, ha nem te­szünk konkrét intézkedéseket is. Meg­annyi ellenállást kell megtörnünk, megannyi tévhitet és illúziót kell szer- tefosziatnunk s nem egy kiváltságot kell megszüntetnünk a gazdálkodás­ban. Nyilvánvaló, hogy az elkövetkező ckciókat meg kell goyrsítani, kezdve a föderációtól egészen a vállalatokig. Minden további idáfecsérelés miatt nagyobb és nagyobb árat kell fizet­nünk a gazdaság kedvezőtlen helyze­téért mindenekelőtt az életszínvonal kárára." Rocskár Janó» Kutmán épül Jugoszlávia legnagyobb műtrágyagyára, amely napi 2500 ton ■ás termelésével Európa tíz legnagyobb műtrágyagyára közé tartozik majd.

Next

/
Thumbnails
Contents