Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
6 DUNANTÜLI NAPLÓ 1971. július 11. Rubin Szilárd: Nem akarsz beszállni? ásfél kilométerre fürdött a parttól. Hanyatl feküdt, és sütkérezett a vizen. A tó üres volt. Az előbb, amikor néhány meJI- tempót csinált, csak a Tihanynak tartó hajó úszott a szemhatáron. Most mozdulatlanul feküdt Szemét lezárta, gumisapkás fülét elborította a víz. De tisztán hallotta az uszony zúgását a habok alatt. Amikor kinyitotta a szemét, a vitorlás már csak méterekre volt tőle. Hasra fordult, és megnézte a hajót 15-8s túra yolle volt, friss kék sávval hófehér törzsén. A reggeli nap mór kioldott valamit á lakkfesték illatából. A lány a fiú napolajának szagát is érezte. — Csaol — mondta a fiú. — Szállj be. A lány félkézzel felhajtotta a gumisapka fülét. — Szállj be! Portyázunk egyet Felelet helyett a lány újra fülére húzta a sapkát. A fiú elvigyorodott — Szép, süket baba vagy — mondta. Elhúzott mellette a hajóval, aztán hirtelen visszafordult A yolle lassan, cammogva közeledett — Milyent — érdeklődött a ftú. — Meleg? A lány nem válaszolt. Ismét hanyatt feküdt, és lábával rúgta a vizet A fiú búvármaszkot vett elő. Olasz gyártmányú maszk volt, csábító ritkaságnok számított — Kipróbálhatod — kfnálta. A lány felült, s egy erős lábtempóval derékig kiemelkedett a vízből. Széles válla és karcsú csípője volt Mellén piros klubjelvényt viselt — Nézd csak! — kiáltott a fiú. — Hiszen te is Meteoros vagy! Fölemelte a melegítőjét és megmutatta ez embléma párját A lány végre oda to lato« a hajóhoz. Felült a yolle (seremére és kezet adott. — Kata. — Verbőczy. A fiúnak kerek macskafeje volt és feltűnően nagy, indigókék szeme. Bőre fehér és szeplős. A sudár, kreolbőrű lány mellett véznának látszott Kata arcára húzta a maszkot és nyombon le is bukott Pár tempóval utolérte a zöld derengésben sikló ólomuszonyt belekapaszkodott és vitette magát Mint az országút az autóablak- ból, úgy suhant tova a homokos tómeder. Hálás volt ezért a mulatságért Ahogy fölbukkant a fiú megismételte: — Szállj be. Szeretnék megfürdenl. Kata utálta az ilyen Ismerkedést. A hajó azonban az ő klubjáé volt * a fiú sjsorttársa. Ez megnyugtatta. — Füredről jössz? — kérdezte, ahogy bekee- mergett a hajóba. — Ja. Indulnom kellett volna a versenyen, de otthagytam őket. Reggel táviratot kaptam az anyámtól, hegy elutasítottak az egyetemről. Köpök mindenre! Átadta a vitorla kötelet, és fejest ugrott a tóba. A nap már hevesen tűzött Enyhe szél Járt, a parton lomhán ringatózott a nádas. Mögötte egészen eltűnt a néhány aprócska villa. Jelentéktelen fürdőtelep állt Ott Kata a roppant víztükör felé fordult a vitorlással. A tó végtelennek látszott. Itt volt • legszélesebb. Verbőczy gyorsan végzett a fürdéssel. Ahogy a hajóba huppant, elnyúlt az orrvitorla alatt, és lehunyta a szemét Ügy tett, mint aki aludni készül. Kis idő múlva megszólalt: — Legszívesebben megdöglenék. — Ugyani Jövőre megpróbálhatod. — Kétszer kaptak el disszidálásért Engem sohasem vesznek fel... Körös-körül arany nyugalom fénylett az apró hullámokon. A fiú szavai elképesztően hontalanok voltak. Kata szeretett volna kiszállni, de valahogy félszegség fogta el. Ezért csak tartotta tovább a kormányt, meg a vitorlakötelet. Kinyújtott lába ott feküdt a fiú dereka mellett. Qzerelőnő volt, s egy KISZ alapszervezet ^ titkára. Vőlegénye a Műegyetem esti tagozatára járt. Mindketten sportoltak is: Kata úszott, az udvarlója meg vitorlázott. A fiú a mai versenynapoh is rajtolt. Verbőczy felsóhajtott: — Mindig orvos akartam lenni. Sohasem féltem a halottaktól, a vértől. Mások rosszul lesznek, ha balesetet látnak. En nem. Érzem, hogy sebésznek kellett volna mennem! Keleten néhány felhőcske mutatkozott, s a szél érezhetően megnőtt. A yolle erősen oldalra dőlt. — Hülyeség, hogy itt panaszkodom neked — mondta Verbőczy. — Van más öröm is, mint orvosnak lenni. — Nem is egy! — De most csak te tudnál megvigasztalni. Amikor ezt mondta, a vitorlás már igen mesz- sze siklott velük a parttói. Verbőczy felült és látta, hogy hat-hét kilométerre is eltávolodtak, így hát elhatározta, hogy nem vár többé. Felállt, és kezdte lebocsátani a vitorlát. — Fürdünk! — mondta határozottan. De a lány már átlátott rajta. — Frászt! — kiáltotta durván. — Azonnal vigyél ki innen! VÍG ISTVÁN RAJZA I Mielőtt bármi is történt volna, már ellenségként álltak szemben. Kata a fiú első arcátlan mozdulatára ütött. A kővetkező percben odalent hemperegtek a csónakfenéken. S okáig, vadul birkóztak. Végül mindketten kimerültek. Verbőczy látta, hogy a gyors győzelemről le kell mondania. Erre átnyalábolta, és betaszította a lányt a vízbe. — Ússz! — kiáltotta. — Ússz, amíg bírod! Kata vad karcsapásokkal távolodott a hajótól. A birkózás kimerítette, a vízben azonban magához tért. A víz lemosta róla a küzdelem szennyét, és lelkileg is fölfrissítette. Bízott oz erejében. Jó eróbeosztással el fogja éml a partot Zöld sávként nyúlt el a part a messzeségben. Kata néha kiemelte az arcát a hullámokból, hogy lássa. Mintegy kétszáz méter után hátra tekintett a vitorlásra. A yolle egy helyben ringott a vizen. A vitorla lebocsátva, gazdája nem mutatkozott Nyilván pihent a hajófenéken. A hajó azonban mozdulatlanul is fenyegető volt. Kata tudta, hogy a fiú nem adta föl a harcot. Nagy, hosszú tempókkal szelte a vizet, ötszáz méternél mellúszásra váltott, aztán pillangózni kezdett. így is, úgy is számbavette az erejét. A Stílusváltások pihentették is. A Nap el-eltűnt a gyülekező felhők mögött, nagy arany pászmákat vetve a tóra. Kata levette fejéről a piros fürdősapkát. Aranyszőke haja most összeolvadt a ragyogó hullámokkal. Amikor Verbőczy végigtekintett a tavon, sokáig nem látott semmit. Megdöbbent, hogy a lány egérutat nyert Nagy indigákék szeme lázasan fürkészte a vizet. Annyira eltávolodott volna, hogy észrevétlenné vált? Végre elbújt a Nap, és a sötétzöld vizen hirtelen szemébe ötlött a szőke lányfej. Látta, hogy a távolság * korántsem olyan nagy, a part pedig végtelen messze. Erre hanyattfeküdt és cigarettára gyújtott Feje fölött sebesen szálltak a felhők. Szelet hoztak, de vihar nem lesz belőlük. A szél pedig gyorsabbá teszi a hajót, és nehezebbé az úszást... \#erbőczy egyik külföldi útján ismerte ' meg a módszert, amely a legelszántabb lányt is kezessé teszi. Eleinte békén kel! hagyni az áldozatot Hagyni, hogy ússzon. Ez a távolság egy-két kilométer is lehet. A módszer komolyabb része pedig azután következik. Verbőczy biztosra vette, hogy nem fog csalódni a módszerben. Egyelőre tehát hevert és kellemes izgalomban szívta a cigarettáját Amikor elérkezettnek látta az időt, és felvonta a vitorlát, azonnal látta, hogy baj van. A lány szél ellen úszik, s neki oldalaznia kell. így pedig hosszú időbe telik, míg a közelébe juthat , Ugyanebben a percben Kata megérezte, hogy fárad. A szél meg a hullámok kimerítették, s a part reménytelenül távolinak rémlett. Hátra tekintett és látta, hogy a hajó megindult Erre mégis krállozni kezdett Félt a szégyentől, a vízbefúlásnál Is jobban. Pedig ha meghal, senki sem fogja tudni, hogy harcolt Az iszonyat tartotta fenn a reménytelen csatatérré vált vizen. Féléra múltán egyszerre könnyebb lett úszni. A szél megfordult Kata látta, hogy mögötte sebesen közeledik a hajó. ;— Hello! — kiáltotta már messziről a fiú. — Bírod-e még? Most, hogy jó szelet kapott, a vitorlás csakhamar mellette termett Épp csak akkora távolságot tartott, hogy az úszó bele ne fogódzhasson. — Nem akarsz beszállni? — érdeklődött a fiú. — Kár. Akkor még várok. — Szeretnék elbeszélgetni veled — mondta Verbőczy. — Természetesen valami mély és komoly témáról... — Gyere közelebb! — zihálta a lány. — Én is beszélni akarok veled. — Mi a csudának ez a hecc? — kérdezte Verbőczy, amint odokormányozta a hajót. — Vőlegényed van? Kata alig hallhatóan lihegte: — Ha most beszállhatok, nem fogok szólni róla. Te pedig úszol a hajó mellett — Minek? Úgyis hallgatni fogsz! Erről egy lány se fecseg a vőlegényének ... Kata abban a pillanatban elkapta a vitorlás végét. Belekapaszkodott, de karja annyira erőtlen volt, hogy a szél meg a hajó tánca csaknem letépte róla. Egy pillanatra egymás arcába néztek. A lány vonásai dermedtek, vértelenek voltak. Úgy tűnt hogy kilókat fogyott. Verbőczy megrettent ettől az arctól. De riadtságában megint csak egyetlen kiutat látott Magáévá tenni, hogy elhallgattassa. Odakapott hogy megragadja a kapaszkodó kart De Kata abban a pillanatban elengedte a hajót Pár tempót tett, érezve, hogy az utolsók jönnek. A tó felforrt körülötte. Forróság verte ki, szeme elhomályosult. A napsütött vizen fekete karikák táncoltak. Mind több és több. Elkezdett talaj után kutatni, de kinyújtott lába nem érte el a medret. Feje újra meg újra a víz alá bukott. Erre hanyatt vetette magát. Ott feküdt kitárt karral, a légszomjtól felpeckelt szájjal, mintegy keresztre feszítve a vizen. Pákolitz István: Nyolcas A zománca-vesztett lyukas bögre öreganyánktól maradt örökbe. „Még az a jó, hogy nem kér kenyeret’1 — házi szótárunk így jelölte meg a kacatot, ami a ház körül láb alatt volt s szemétre nem került; nem ám: a szegénység költészete ilyen megoldással nem érte be; az ócska bögrét eztán várta csak a sorsszépitő újabb föladat: mellőzött és csak épp-hogy-vahiml- voltából fölös, esztétikai eszközzé vált: — akár a toll, ecset — nyomában alkotás keletkezett; én töltöttem meg vizzel, mialatt kisujjammal befogtam a lyukat; s mire Terus ripsz-ropszra fölsöpört, kezébe adhattam az öntözőt; a földes padlón — sujtás a subán — szép íveket rajzolt a vizsugár; és csupa nyolcast, csöppös-sugaras^ mindig ugyanúgy, mégse ugyanazt; Terus nővérem rendszerint dalolt valami búsat — ha jókedve volt; így a nyolcas is szebbre sikerült, s a vizszag virágillattal vegyült; pár percig mászkálni se volt szabad, ne mázolódjék el a rajzolat A zomárfta-vesztett lyukas bögre nyolcast rajzol időtlen időkbe. Verbőczy, végső kísérletképpen messze átsiklott tőle a vitorlással. Lüktető aggyal, már- már maga is halálfélelemben várta a megadó, visszahívó segélykiáltóst De nem hallott semmit. Erre gyors, éles kanyarral visszafordította a hajót Kata nem látta őt A messzeségbe meredt ahol tíz meg tíz hajócska siklott. Az apró vitorlák el-eltűntek a félméteres hullámok mögött A kékszalag versenymezőnye suhant a szem határon. — Szállj be! — kiáltotta Verbőczy. — Egyetlen métert se engedlek tovább. Ha nem szállsz be, csak visszafelé úszhatsz! Kata számított erre a fortélyra. A hajó útjába áll, kitérőkre kényszeríti, s neki egyhelyben kell keringenie a vizen. Ezzel az utolsó remény ks kihunyt De ugyanabban a percben egy motorcsónak zúgása ütötte meg a fülét A yolle eltakárta a kilátást, és Kata nem láthatta a csónakot A hangot azonban megismerte. Verbőczy küzdött, hogy hajójával az úszó és a motoros között maradjon. Ettől a lavirozós- tól függött, hogy lebukik-e. Izgalmában eszébe jutott a táskarádiója. Gyorsan bekapcsolta ■ készüléket Kata tudta, hogy a zene elnyomja a segélykiáltást, hogy egyetlen lehetősége, ha integetni tud, ha észrevéteti magát. Egy perc múlva • motoros talán irányt változtat, elkanyarodik e messzeségbe. Abban a pillanatban, amikor a levegő megtelt jó kedvű tánczenével, a lány mély lélegzetet vett, és a víz alá bukott. Most nem viselt búvármaszkot, nem láthatta a feléje suhanó uszonyt. Az ólomszárny azonban elszállt felette. A következő pillanatban egy rendőrsapka vakító fehérségét látta, és fülébe belerobbant ct nyersolajmotor hangja. 1 óval később, hogy a motorosba emelték, kinyitotta a szemét. Verbőczy ott ült előtte a pádon, egy rendőr mellett. Mögöttük begöngyölt vitorlával siklott a vontatókötélre fogott yolle. Kata elfordította a fejét. Szeme végigsuhant a végtelen vizen, a vizen, amelyet annyira szeretett. Távol a menetrendszerű hajó úszott Tihany felől. Kora délután volt máz.
