Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
\ 1971. Július 11. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Évfordulq Hodinka Antal Harmincöt évvel ezelőtt, 1936. július 15-én, 82 éves korában, Budapesten örökre lehunyta szemét Hodinka Antal, a neves történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nem „kincses Baranyában" született, hanem az Erdős- Kárpátok alján: Ladoméroru Apja, kárpát-orosz görögkatolikus esperes volt. Ez a magyarázata annak, hogy fia Ungváron, majd Budapesten beiratkozott a teológiára. Ennek befejezése után azonban nem lépett az egyház szolgálatába, mert érdeklődési köre akkor mór az orosz történelmi témákra terjedt ki. 1888- ban a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába került, majd egy év múlva ösztöndíjjal Bécsbe, az Osztrák Történelmi Intézetbe, ahol diplomatikai és paleográfiai, valamint szláv filológiai kérdésekkel foglalkozott 1892—1906 között a csász. kir. hitbizományi könyvtár őre lett. E mellett Rómában is kutatott és ennek eredményeként két kötetes munkát írt Róma könyvtárairól és levéltárairól. A budapesti tudományegyetemen »magyar és szláv érintkezések” tárgykörben magántanári képesítést nyert 1906-ban a pozsonyi jogakadémia művelődéstörténeti tanszékére nevezték kU 1914-ben pedig a pozsonyi tudományegyetem tanára lett és a jogi koron történelmet tanított, majd a bölcsészeti karon kapott katedrát Hodinka Antal 1923 ban került Pécsre, ahol 12 évig, 1935-ig, egészen nyugdíjbavonulásóig volt az egyetem tanára, 1932—33-ban pedig rektora. Érdeklődésének középpontjában mindenkor Magyarországnak a szláv népekkel való kapcsolata állott. Főleg orosz és délszláv forrósok magyar vonatkozásaival foglalkozott 1889-ben Jelent meg: „A szerb fejedelemség viszonya Magyarországhoz” draű műve, 1909-ben pedig „A munkácsi görög kath. püspökség története” e. munkája, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának felkérésére irt meg. Két év múlva látott napvilágot: „A munkácsi görög szertartásé püspökség okmánytára”, ö gyűjtötte ösz- sze és fordította magyar nyelvre az orosz évkönyvek magyar vonatkozású részeit 1918-ban Budapesten Jelent meg: »Adalékok az ungvári vár és tartománya Ungvár város történetéhez", 1923-ban pedig: »A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk" e. műve. Thallóczy Lajossal együtt készítette el a „Magyarország melléktartományainak oklevéltana” ámen tervezett sorozat első kötetét (1903). Ez a horvát véghelyekre vonatkozó dokumentumokat tartalmazza az 1490—1526 közötti években. A kötet bevezető tanulmányát Is 6 Irta. Foglalkozott az egyház küzdelmével a bosnyák bogumil eretnekekkel, továbbá a szerb történet forrásaival, valamint a bosnyák-djakovári püspökség egyes kérdéseivel is. Az Erdős-Kárpátok átjárói a Mecsek alján elterülő városba került Hodinka Antal — aki addig főleg orosz és délszláv források magyar vonatkozásaival foglalkozott — pécsi egyetemi tanársága idején már dunántúli és pécsi témák felé orientálódott. Egyre kevesebbet foglalkozott szláv vonatkozású kérdésekkel, de annál több tanulmányával szolgálta Pécs város és Baranya megye történeti irodalmát. Főleg a mohácsi csata és Pécs sorsa, helyzete, benépesülése a török kiűzése utáni időkben került érdeklődésének középpontjába. Tanítványai közül még ma Is számosán élnek, akik a tőle kapott történelmi tudást mint levéltárosok, történelemtanárok, vagy tudományos kutatókként hasznosítják, kamatoztatják az országban. Halálának harminc- ötödik évfordulóján, egykori pécsi tanítványai szeretettel emlékeznek meg Hodinka Antalról, volt professzorukról, aki már az elmúlt történelmi korszakokban felhívta figyelmüket a magyar—szláv kapcsolatok kutatásának jelentőségére. A Történelem és az Idő azóta is Hodinka Antalt, az egykori pécsi professzort igazolta. P. J. 192 ÉV ALATT ÉRTEK SZENTPÉTERVÁRRÓL SZENTENDRÉRE A Botcsinálta bölcsek Az elmúlt két évad igazolta a Szentendrei Teátrum létjogosultságát. Nemcsak beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hanem messzemenően eleget tett annak a várakozásnak is, ameiy- lyel a régi magyar drámák feltámasztásának színháztörténeti fórumát adta meg. Most a nyári szezonban, június 26-tól kezdődően tizenegy alkalommal két újabb, minden bizonnyal nagy tetszést arató darabot láthat a közönség Szentendre Fő terén. Az eqy estét betöltő két mű, A szüzesség acél tüköré és a Botcsinálta bölcsek közül az utóbbi, újból a magyar színháztörténet kezdő lépéseit idézi. Ugyanis negyed évvel a Pilcko herceg és Jutka Perzsi ősbemutatója utón, 1793 szeptemberében került színre ' Pesten az első, magyar nyelven játszott olasz vígopera, Giovanni Pai- sieflo I filosofi immaginari című remekműve. Az Európa szinte volameny- nyi operaházóban sikerrel előadott dalművet az olasz komponista eredetileg az orosz cári udvar megrendelésére írta, s Szentpétervárott 1779-ben mutatták be. A hazai ősbemutatón csak részben énekelték a vígoperát, szövegének re- citatívóit prózai rövidítésben deklamól- ták. Az előadásnak azonban ebben a formájában is úttörő jelentősége volt, mert a magyar színtársulatot főleg zenés darabok kecsegtethették eredménnyel, a német színházzal vívott versengésben. A hazai ősbemutató után 178 évvel Szerriendrén bemutatásra kerülő opera vezérkönyve a velencei Marciano könyvtárban megtalált eredeti partitúra fényképmásolatáról készült. Űj, teljes fordítását kiváló operaénekeseink szólaltatják meg, s a Teátrum közönsége csaknem két évszázaddal a hazai ősbemutató után hiánytalanul élvezheti a korszerű átültetésben, a Botcsinálta bölcsek címre keresztelt vibrálóan mulatságos, csipkelődő, helyenként bájosan érzelmes vígopera életkedvét, szatirikus derűjét A világhírű olasz származású énekesnő, Anna Moffo, a New York-i Metropolitan tagja játssza a magyar—NSZK koprodukcióban készülő Csárdáskirálynő című film címszerepét (JlzLügyzLtt V okszor órákig nézem a C7~ játszótereket. Felderengenek az emlékképek: mindig nagyon szép várat akartam építeni, sok alagúttal, toronnyal... Életem legszebb várát azonban soha nem sikerült megépíteni. Mindig akadt valaki, nagyobb gyerek, aki elrontotta, durván beletaposott, vagy kijelentette, hogy neki szebb jutott az eszébe — s aztán ellentmondást nem tűrő arroganciával megépítette a maga várát... Kajánul vigyorogtak sirásragörbülő számon, keserves gondolataim homlokráncaín. Néha azért megfizettek nekik. Ha észrevette a csősz bácsi, hogy bántják a kisebbeket, nincsenek tekintettel a lakli kamaszok rájuk, mindjárt megjelent: a karszalagos, szöges botos csősz valamennyiünk rettegett mumusa volt... Ő volt a hatalom, a rend. A szigorú jelenség mögötti emberről azonban mindnyájan tudtuk, hogy szeret bennünket Vigyáz ránk. Nem tudják az emberek, hogy az ilyen ad hoc közösség, amilyen egy játszótéren kialakulhat milyen komoly hatóerőt jelent a jellem kialakulásában. Aprók társadalma, amelyben saját törvényeik érvényesülnek, az anarchia igazi szabályai szerint a leinőttek sok esetben önkényes beleszólásával ... Apró emberek apró konfliktusai, amelyek igenis hatalmas konfliktusok, meghatározhatják a jövendő embert. Fals erkölcsi normák, óvatoskodó, őszintétlen, vagy basáskodó, vélt hatalmukkal visz- szaélő felnőttek alakulhatnak ki az utca táptalaján. Baj van a felügyelettel. Az utcán, a játszótereken nincsenek csőszök, a padokon csak egy-két mama ül... Teret nyer a fejetlenség, a hamis értékmérő: ki az erősebb? Játszótér van, jónéhárty akad Ujmecsekalja panelházai között, a belső utak mentén ... Hinta is van, homokozó is van. Csak,' ha elnézem a délután utcán raj*• csúrozó gyerekeket, valamit hiányolok: a felügyeletet. Nincs felügyelet. Nincs okos, értő ember, aki szeretettel oldja meg a gyerekek között kialakult problémákat, legfeljebb egy-két harcias szülő, akiket egyáltalán nem fertőzött meg az elfogulatlanság... Ok aztán még többet árthatnak. De ez a dolgoknak csak bizonytalan, lélektani oldala. Nem egzakt, nem lemérhető, legalábbis nem azonnal. Tiz, húsz év múlva hatnak a játszótéren szerzett tapasztalatok. Addig meg sok viz lefolyik a Dunán ... Kit érdekel? Van viszont egy sokkal gyakorlatibb oldala a felügyelet hiányának. Mindenki elszoruló szívvel hallhat, olvashat a gyermekbalesetekről. Legtöbbjük az utcán történik, hiszen közlekedni nem tanítjuk meg őket, elkérik a biciklit, és hajrá ... Ki állítja meg a száguldó csemetéket a forgalmas utak torkolatánál? Senki. Igaz, még én sem szólok, csak tűnődöm. Azon tűnődöm, hogy közönyös vagyok-e? Vagy csak nem szeretném kitenni magam obszcén megjegyzéseknek, a gyermekét „védelmező" atya esetleg durva intelmeinek? A helyzet az: történhet bármi. A szülő az emeleti ablakból sandít időnként az utcára, de ez inkább amolyan leltározás. Ki ne látott volna sírástól maszatos képű cseppséget, mert fejberúgták a futballozó kamaszok? Hol a csősz bácsi? Ha nem is jelent megoldást: a nagyobb játszótereken szívesen látnám viszont. Karszalagja, szöges botja (amellyel a papirszemeteket szedi össze, no, meg fenyegetőzik) tiszteletet gerjesztene a gyermekseregben. Jelenléte oldana meg egy csomó problémát. Ű volna a hatalom, a rend. Nincs talán nyugdíjas bácsi, aki. szereti a gyerekeket? Vagy nincs rá „keret"? em hiszem, hogy Itt a ku- urk- tya eltemetve. Azt hiszem, hogy nagyobb horderejű problémákkal vagyunk elfoglalva, mint gyermekeink biztonsága, életformájuknak — a'játéknak — biztosítása a rend és a szabályok keretei között. Olyan rend és olyan szabályok keretei között, amelyekből okosan tanulhatnának i megtanulhatnák a felnőttek rendjét és a felnőttek életformájának — a munkának — szabályait. Es azt hiszem, hogy nincs Is ennél nagyobb horderejű probléma. KAMPIS PÉTER Bábel volt Véménd! Thiery Árpád új könyvéről Az elmúlt évben Pécs város és Boranya megye felszabadulási jubileumi pályázatán Thiery Árpád: Egy csepp tenger c. művét jutalmazták a legjobbnak járó első díjjaL A műfaji szempontból is újszerű: szociográfiát, riportot, statisztikát és dokumentum-elbeszélést élvezetes regénnyé ötvöző alkotást folytatásokban közölte a Jelenkor c. folyóirat, s ezt olvashatjuk most könyv alakban Bábel volt VéméndI címen. A „szűkebb haza” kitüntető megbecsülése után a kiadás által kerül a mű először országos megméretésre. A könyvet ezen a tájon nem lehet elfogultság nélkül olvasni. írásban sem kötelező talán ezúttal a szigorú tárgyilagosság. Kezdjük mégis a nehezén. Aki hagyományos, szépen kerekre zárt regényt vár, alighanem cso- lódni fog a könyvben. Aki a népi írók harmincas évekbeni klasszikus szociográfiai műveit állítja mércéül, az se sokra megy vele. Amikor először olvastam, magam is kissé kócosnak, egyenetlennek, itt-ott vázlatosnak, elnagyoltnak találtam. Nehezen barátkoztam a fikció és a naturalisztikus valóság néha „szabálytalan” váltakozásával vagy egymásba játszatásával; a riporteri hűség szigorú adatszerűségével és a novellista itt-ott mái lírába hajló „tündérkedéseivel”. Most újraolvasva a kócosság is tetszik, az egyenetlenség is vonzónak tűnik s a módszerek gazdagsága csak tiszteletemet fokozza. Thiery láthatóan mindent tud, amit egy kitűnő újságíró tudhat: fölényes biztonsággal mozog a legkülönbözőbb területeken ét műfajokban; könnyed eleganciával vázol fel történelmi hátteret embercsoportok, népek életéhez, a moldvai csángók sorsát a történetíró biztonságával kíséri végig a madéfalvi veszedelemtől a végleges dunántúli letelepedésig, mégsem érezzük egy pillanatra sem, hogy történelemkönyvet olvasunk, mert a történelmi anyag „természetesen" tömörül és feszül drámai elbeszéléssé. Néhány faluszéli cigánycsalád bemutatása mögé a cigányság európai távlatú sorsképét rajzolja fel, egyszerre láttat történelmi mélységet és a jelen színes kavargását, egy falut és egy országrészt, néhány embercsoportot, és ugyanakkor egy országos, sót európai problémát Azt Is tudja tehát Thiery, amit már a legjobb újságírónak sem kell tudnia, csak az írónak: az életet a jelenség szintjén megragadni, de ugyanakkor felmutatni benne a tágabb érvényű törvényszerűt, a valóságból egy új minőségű esztétikai valóságot teremteni. A Bábel volt Véménd szándékos nyitottsággal mintegy „a születés pillanatában” láttatja a regényt: az író megmutatja az olvasónak a nyersanyagot, aztán kézbe vesz belőle egy darabot, s a szemünk előtt formálja belőle a műalkotást A mű Véméndről szól, közvetlen tárgya egyetlen falu élete és története. Véménd leglényegesebb sajátossága, ami az írót megragadta, igen vegyes és a többi baranyai faluénál is bonyolultabb, sokrétűbb nemzetiségi összetétele. A falu története és jelene elválaszthatatlan „a népek" történetétől. Magyar, sváb, szerb, székely, felvidéki telepes és cigány sorsok kavarogtak ebben a miniatűr történelmi üstben. Egymást gyűlölve, marva, irtva éltek itt sokszor a népek, s a történelem ritkán hozott enyhülést. A „probléma” ősrégi, de a mába nyúló. A megoldás feltétele és kezdete a fel- szabaduláshoz kapcsolódik, de a folyamat napjainkig nyitott. Évszázadok terhes „öröksége” s a közelmúlt történelmének újabb torlódásai most oldódnak lassan termékeny együttműködéssé. „Az első nemzetiségi vegyes házasságot Márton Piusz és Schmidt Klári kötötte 1951-ben. Nagy esemény volt. A székely Rómeó és a sváb Júlia elhatározása megroppantott valamit. Az emberek már nem azok voltak, mint azelőtt. - Az utolsó verekedés, amikor a kések székelyül, svábul, szerbül, felvidéki módra vagy cigányul villogtak — 1955-ben volt" — olvashatjuk a könyvben. Még nem Is olyan régen valóban Bábel volt tehát Véménd, ahol nem is csak más nyelvet beszéltek az emberek, de szivük és sorsuk is egymás ellen kavargott. Ez a belső feszültség adja a mű „természetes” drámaiságát, ebből a szempontból válnak lényegessé a „közelről fényképezett” egyéni életsorsok is. Thieryt nem csupán „a népek” érdeklik, hanem főképpen az ember, a még régi terheket cipelő, de a megbékélés útján a jövő felé kanyargó mai véméndiek. A könyv második fele ilyen egyéni arcokat villant fel s a mai faluról is szociográfiai. egyszersmind művészi hitelű képet ad. Az egyéni sorsok néha közvetlenül is „ismétlik” a népek sorsát, elemek és motívumok jelennek meg újra a könyvben, ez az ismétlés mégsem felesleges, hiszen ebben ölt testet egyén és közösség, nép és történelem összefonódása. Mint cseppben a tenger - ahogy a régi cím jelezte —, a véméndiek falu- nyi közösségében országos gondok is tükröződnek. Történelmük nem helyi s nem is baranyai „specialitás”. Talán nem is csupán magyar. A könyv holdudvarában közép-európai kérdések derengenek, néha csak szomorú, máskor meggondolásra késztő, tanulságot kínáló párhuzamok. Thiery könyvének legnagyobb értéke alighanem ez a gazdag többrétű- ség. Nem többértelműségről, nem szándékolt, tudálékos történelemre kacsintásról van itt szó, hanem egy gondosan kiválasztott részterület egyidejű egészének és történelmi mélységének pontos és művészileg teljes feltárásáról. A Bábel volt Véménd I elválaszthatatlan mai irodalmunk egyik legnagyszerűbb vállalkozásától, a „Magyarország felfedezése” sorozattól, még akkor is, ha íróját nem a „hivatalos" mozgalom, hanem egy megye és város pályázata inspirálta a mű megalkotására. Sőt ez nekünk külön őröm! Szeretném leírni újra, amit Pécsről elszármazott írókról szólva, akik műveikben a hazai táj értékeit emelik országos rangra — egyszer már megfogalmaztam: országos sikerük a szűkebb haza külön büszkesége. Ha itt tartani őket nem volt ereje a szűkebb hazának, remélhető, hogy vonzásában, becsülésében megtartani mindig gondja lesz. Szedeikényi Emu L
