Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-06 / 157. szám

2 DUNANTOLI NAPLÓ 1971. július 6, Magyar közlekedési delegáció a szovjet fővárosban Dr. Csanádi György közleke­dés- és postaügyi miniszter ve­zetésével hétfőn reggel közle­kedési küldöttség utazott Moszk­vába. A delegáció a magyar- szovjet közlekedési kapcsolatok továbbfejlesztéséről tárgyal a szovjet fővárosban. Közös közlemény Riad moszkvai látogatásáról A szovjet és az egyiptomi fő­városban egyidejűleg közös közleményt jelentettek meg Mahmud Riad egyiptomi mi­niszterelnök-helyettes, külügy­miniszter június 29—július 4. között lezajlott hivatalos moszk­vai látogatásáról. A közlemény leszögezi, hogy a két fél véleménye szerint a A NAGYVILÁGBAN-f KAIRÓ: Vasárnap az egyiptomi fővárosban hat Kairóban akkreditált nagykövet — köztük az új jordániai nagy­követ, Ali Al-Hiari - átnyúj­totta megbízólevelét Anvar Szádot elnöknek.-f TEL AVIV: Kahane rabbi, a Zsidó Védelmi Liga elnevezésű cio­nista szervezet vezetője vasárnap Tel Avivban tartott sajtókonferenciá­ján bejelentette, hogy Jeruzsálem­ben felállítják a szervezet „világ- központját", amelynek feladata a Zsidó Védelmi Liga nemzetközi te­vékenységének koordinálása lesz. + PERING: Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke szombaton táviratot küldött Koszigin szovjet miniszterelnöknek, amelyben kifejezésre juttatja mély fájdalmát a három szov­jet űrhajós halála miatt. + BEIRUT: A libanoni rendőrség szombaton a „fegyveres erők meg­sértése" címén letartóztatta Georges Haui-t, a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját. A párt vasárnap közzétett nyilatko­zatában teljességgel megalapozat­lannak minősíti a felhozott vádakat és követeli Haui haladéktalan sza- badonbocsátását. ♦ ISZLÁMÁBÁD: A pakisz­táni „..kormány szóvivője szom­baton este közölte, hogy a . pap folyamán az indiai légi­erő négy bombázója és egy helikoptere behatolt Kelet- Pakisztán légiterébe, és tá­madta Amarkhana helységet. Később ugyanezt a falut az indiai oldalról állítólag 120 milliméteres ágyúkkal lőtték. 4- BUJUMBURA: Független­né válásának 9. évfordulóját ünnepli az Afrikai Burundi Köztársaság. Az évforduló al­kalmából Micombero köztár­sasági elnök amnesztiát ren­delt el, amelynek értelmében 451 személyt bocsátanak sza­badon. Bankrablás A Reggio di Calabriá-tól 78 kilo­méterre fekvő Polistena városka bankja elé hétfőn délben négy ál­arcos ember érkezett gépkocsin. Hói­mon pisztollyal a kezükben beléptek a bankba, s háttal a falnak felsora­koztatták a banktisztviselőket és az ügyfeleket. Megparancsolták, hogy senki ne mozduljon. Az egyik banktisztviselő azonban megmoccant, mire a rablók tüzet nyitottak. A bank igazgutója és két tisztviselő holtan rogyott össze. To­vábbi három banktisztviselő meg­sebesült. A banditák gépkocsin el­menekültek. Egyelőre nem tudni, hogy vittek-e magukkal pénzt. A rendőrség úttorlaszokat emelt a vá­roskából kivezető utakon. * Nápolyban tolvajoknak sikerült mintegy 300 millió líra értékű drágakövet zsákmányoltok a város központjának egyik ékszerüzletéből. ♦ SHEFFIELD: Szombaton szívroham következtében, 54 éves korában elhunyt Dorothy Andrews Kabis asszony, az Egyesült Államok főkincstár­noka. Az ő kézjegye 1átható a közelmúltban kiadott amerikai bankjegyeken. 4 LONDON: Csodával határos mádon egyetlen halálos áldozata sem volt egy vonofszerencsétlenség- nek, amely Londontól körülbelül 20 kilométernyire délre Surbiton köze­lében történt, vasárnap amikor egy elektromos hajtású személyvonat egy kisiklott mozdonyba ütközve szintén ki siklott. A vonat hét va- oonja be ült le a sínekről. A közeli kórházba kilenc sebesültet kellett szállítani, körülük kettőnek vannak súlyosabb sérülésel.­+ LONDON: A londoni Covent Garden-ben szombaton vezényelte búcsúkoncertjét a világhírű magyar származású karmester, Solti György, aki a jövőben a chicagói szimfonikus zenekart és a világ más ki­emelkedő zeneegyütteseit fog­ja dirigálni. + BELFAST: Ismeretlen személyek tüzet nyitottak két őrjáratot teljesítő angol katonára vasárnap Belfastban — közölte a hadsereg egyik szó­vivője. A két katonát — egyiket láb-, másikat karlövéssel — kórház­ba szállították. Állapotuk nem sú­lyos. + PRÁGA: Mahmud Riad, az EAK miniszterelnökhelyettese, egyiptomi külügyminiszter a csehszlovák külügyminisztérium meghívására vasárnap ötnapos hivatalos látogatásra Prágába érkezett. + VARSÓ: Az Odera-Neisse ha­tár mellett fekvő zielona—gorai vaj­daság székhelyén vasárnap lengyel —NDK barátsági nagygyűlést ren­deztek a két ország kapcsolatai rendezésének alapjául szolgáló gör- litzi szerződés aláírásának 21. év­fordulója alkalmából. A találkozón a zielona—gora iák vendégeként több száz tagú NDK-beli küldöttség vett részt. ♦ ÚJ DELHI: Vasárnap ki­adott hivatalos indiai jelentés szerint az utóbbi két-három hétben India három északi ál­lamában - Rajasthonban, Uttar Pradesh-ben és Hima­chal Pradesh-ben — a rendkí­vüli esőzések következtében 28-an meghaltak, több ezren fedél nélkül maradtak, és a termésben súlyos károk kelet­keztek. A földcsuszamlások sok­helyütt eltorlaszolták az utakat. ♦ NEW PORT: Tumultuózus jel»- netekre került sor szombaton este az évenként megrendezésre kerülő hí­res New Port-i dzsessz-fesztivál esti előadása előtt, és a városi hatósá­gok úgy határoztak, hogy elhalaszt­ják a hangversenyt. A hangverseny félbeszakítására az adott okot, hogy mintegy kétszáz fanatikus ze­nerajongó megkísérelt erőszakkal be­hatolni az előadásra. Megfékezé­sükre a jelenlévő rendőri egységek könnygázt használtak, s a kialakult kézitusában mintegy 47 ember se­besült meg. 35 személyt letartóz­tattak. ' + CORK: Az Írország déli részén• fekvő Cork városában vasárnap bomba robbant a brit nyugdíjhivatalban. A me­rénylet emberáldozatot nem követelt, de jelentős anyagi károk keletkeztek. közel-keleti válság rendezésé­nek fel kell ölelnie a kérdés valamennyi vonatkozását, ame­lyek közül a legfontosabb va­lamennyi izraeli egység kivo­nása az 1967-ben megszállt összes arab területről, a béke helyreállítása, a palésztinai arab nép törvényes jogainak biztosítása. ‘ Mahmud Riad és Andrej Gromiko szovjet külügyminisz­ter kicserélték a Kairóban má­jus 27-én aláírt szovjet—egyip­tomi barátsági és együttmű­ködési szerződés ratifikációs ok­mányait. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára fogadta Mahmud Riadót, akivel baráti légkörben megbeszéléseket foly­tatott a szovjet—egyiptomi kap­csolatokkal, a közel-keleti hely­zettel és a nemzetközi helyzet­tel összefüggő kérdésekről. Riad több ízben találkozott és foly­tatott tárgyalásokat Andrej Gromikóval. E tárgyalások során a felek hangsúlyozták, hogy a közel- keleti feszültség oka az Izrael által folytatott agresszív, expanzionista irányvonal. A felek meggyőződése szerint Iz­rael nem tudná agresszív poli­tikáját folytatni, és nem lenne képes a válság rendezésére tö­rekvő erők közvetítési kísérletei­nek elszabotálására az Ameri­kai Egyesült Államok politikai, gazdasági és katonai támoga­tása nélkül. A tárgyaló felek leszögezték, hogy a Szuezi-csatornának a nemzetközi hajózás számára történő megnyitását nem lehet elszakítani a rendezés egyéb problémáitól és az izraeli csa­patoknak az 1967. június 5-i határok mögé való visszavoná­sáról szóló megállapodással összefüggésben kell végrehaj­tani. A szerződés rendelkezéseinek megfelelően a felek vélemény- cserét folytattak a közel-keleti kérdések rendezését célzó to­vábbi lépéseikről. A kétoldalú kapcsolatokkal összefüggésben a felek kifeje­zésre juttatták meggyőződésü­ket, hogy a Szovjetunió és az EAK között életbe lépett szer­ződés hozzájárul kapcsolataik további aktivizálásához politi­kai, gazdasági, kulturális és egyéb téren egyaránt. A felek hangsúlyozták, hogy a szerző­dés újabb csapást mér a nem­zetközi imperializmusra, amely minden erővel a két ország, a két nép között a baráti és együttműködési kapcsolatok megbontására törekszik. A szer­ződés jelentős hozzájárulás az imperialista izraeli agresszió következményeinek felszámolá­sáért, a közel-keleti helyzet normalizálásáért, a térség bé­kéjének és biztonságának meg­szilárdításáért vívott harc ügyé­hez. M barátság útján Ludvik Svoboda látogatása újabb jelentős állomás a két baráti szomszédos szocialista ország élénk diplomáciai kap­csolataiban. A csehszlovák ál­lamfő magyar vezetőkkel foly­tatandó eszmecseréje minden bizonnyal tovább erősíti a két állam sokoldalú együttműködé­sét a közös célok érdekében. Mint budapesti diplomáciai körök hangsúlyozzák, Ludvik Svoboda magyarországi tartóz­kodása kedvező alkalom arra, hogy a vendégek és vendéglá­tók áttekintsék az országaink közötti sokoldalú együttműkö­dést és ismételten kinyilvánítsák a magyar és a csehszlovák kor­mány azonos nézeteit a nem­zetközi kérdésekről. Ludvik Svoboda személyében a magyar nép őszinte barátját, a magyar—csehszlovák együtt­működés elmélyítésének oda­adó hívét köszönthetjük ha­zánkban; annak a testvéri or­szágnak legmagasabb rangú állami vezetőjét, amely — a szocialistaellenes erők teljes és végleges leverése után — ismét szilárd, megbízható tagja a szocialista országok közösségé­nek. Ami a két ország közötti gaz­dasági kapcsolatokat illeti, az utóbbi időben mind nyilván­valóbbá vált, hogy az országa­ink közötti gazdasági és keres­kedelmi kapcsolatok bővülésé­nek további lehetőségeit el­sősorban a szocialista integrá­ció kibontakozását is szem előtt tartó együttműködésben kell keresni. Biztatóak az eredmé­nyek a termelési kooperációk területén. Külön is érdemes emlékeztetni a magyar és a csehszlovák vízügyi szervek kö­zötti jó együttműködésre a Du- na-szakasz rendezésében, ör­vendetesen fejlődnek a ma­gyar és a csehszlovák belke­reskedelem kapcsolatai: az el­múlt öt esztendőben csaknem kétszeresére emelkedett a két ország belkereskedelmének választékcsere-forgalma. Gaz­dasági kapcsolatainkban egyébként komoly szerepet ját­szik a kishatármenti áruforga­lom, amely a választék bővíté­sét, a határmenti területek ellá­tásának javítását szolgálja. Fi­gyelmet érdemel a magyar- csehszlovák határ mentén la­kók kölcsönös foglalkoztatásá­ról szóló megállapodás. Magyarország és Csehszlová­kia között sokoldalú kulturális kapcsolatok további lehetősé­geit tárta fel az ez év febru­árjában aláírt, két évre szóló új kulturális munkaterv. Ludvik Svoboda n bandita megadta magát Az amerikai Braniff légitár­saság elrabolt és Buenos Aires­ben feltartóztatott gépéből va­sárnap délelőtt kiszállt az el­rabló, a 36 éves Robert Lee Jackson amerikai állampolgár és megadta magát a Buenos Aires-i rendőrségnek. Előzőleg szabadon bocsátotta a gép Li­mában lecserélt hattagú sze­mélyzetét és kísérőnőjét a guetamalai Ligia Sanchez Archi- lat, aki a géprablásban segéd­kezett neki. Sorsukról közelebbi részletek egyelőre nem ismere­tesek. Az üggyel kapcsolatban a DPA azt a meg nem erősített értesülést ismerteti, amely sze­rint Jackson valamikor az FBI alkalmazottja volt. A repülő­gépet - mint már jelentettük — Jackson és társnője Mexikóból New York felé tartó útján, erő­szakkal kényszerítette irányá­nak megváltoztatására. A gép­rablónak sikerült a repülő- társaságtól, amelynek tulajdo­nában a géo van, 100 ezer dol­lár összeget kicsikarni. + SYDNEY: Sydney repülő­terén vasárnap mintegy három­száz apartheid-ellenes tüntető fogadott egy dél-afrikai rugby csapatot. A tüntetők énekszó­val kísérték a csapatot szállo­dájukhoz. Útközben százak csatlakoztak a lezajló tünte­téshez. A szálló előtt már kö­rülbelül ezren tiltakoztak a fajüldöző országból érkezett sportolók látogatása ellen. A rendőrség hat személyt őri­zetbe vett. Szovjetunióban az olasz külügyminiszter Róma: Aldo Moro olasz külügymi­niszter hétfőn Moszkvába ér­kezett. Az olasz államférfi jú­lius 12-ig hivatalos látogatá­son a Szovjetunióban tartózko­dik. A szovjet fővároson kívül látogatást tesz Leningrádban, Novoszibirszkben, Taskentben és Szamarkandban is. A szovjet—olasz párbeszéd újabb fontos láncszemeként értékelik moszkvai diplomáciai körökben Aldo Moro olasz külügyminiszter egyhetes szov­jetunióbeli látogatását. Megfi­gyelők szerint az olasz külügy­minisztert nem csupán a kül­ügyminisztériumban fogadják, hanem a Kremlben is. Gromiko—Moro tárgyaláso­kon a felek áttekintik mind a kétoldalú kapcsolatok témáit, mind pedig a nemzetközi aktu­alitásokat: az európai, a közel- keleti, valamint az indokínai problémakört, továbbá a lesze­relés „dossziéját” is. Nguyen Huu Tho levele az amerikai néphez Hanoi : Nguyen Huu Tho, a DNFF Központi Bizottsága elnökségé­nek elnöke, az Egyesült Álla­mok július 4-i függetlenségi napja alkalmából levelet inté­zett az amerikai néphez. A Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormá­nyának július 1-én beterjesztett hétpontos javaslata logikus és ésszerű új kezdeményezés, amely szélesebbre tárja a béke kapuját a Nixon-kormány előtt, hogy tisztességben ki­vonhassa csapatait - mutat rá a levél.- Ha az amerikai kormány 1971-ben kitűzi az amerikai haderők és más külföldi csapa­tok kivonásának végső időpont „A félrevezetés folytatódik“ „Remélem az emberek nem f azt látják a dokumentumokban, hogy azok egy olyan hibás fel­fogást jeleznek, amely 1968- ban megszűnt. Rendkívül fon­tos, hogy ne tévesszék szem elől ezeknek a jelenlegi politi­kára vonatkozó reális jelentősé­gét” — mondotta Melvin Gur- tov professzor, a titkos Penta­gon-dokumentumokhoz fűzött tanulmányok egyik szerzője, aki otthonában fogadta Steven V. Roberts-et, a New York Times munkatársát. Gurtov professzor nemrégen vált meg a katonapolitikai ta­nulmányokkal foglalkozó Rand Corppration-tól és jelenleg a kaliforniai egyetem tanára. Ana a kérdésre, mit tort a Pentagon-dokumentumok fő ta­nulságának, Gurtov ezt vála­szolta : „Véleményem szerint a ta­nulmánykötet legfőbb jelentő­sége az, amit arról mond el, hogyan születnek a döntések ma. Elegendő áttekinteni a je­lenlegi kormány vietnami poli­tikáját, s bárki láthatja, hogy ugyanazok és ugyanolyan nagy- | ságrendű hibák — az előrelátás hiánya, a hatalom arroganciá­ja és főként az amerikai köz­vélemény és a kongresszus fél­revezetése és manipulálása — folytatódik ma is”. „Az első és alapvető félre­vezetés az, hogy a jelenlegi kormány azt állítja, csökkenti részvételünket ét kifelé me­gyünk a háborúból" — folytatta és rámutatott, hogy a „vietna- mizálás” lényegében azt jelen­ti, hogy az amerikai szárazföldi erőket az amerikai légierő vált­ja fel a háborúban, „A második csalás — mon­dotta —, hogy komolyan érde­kelve vagyunk a hadifoglyok szabadonbocsátásában. Szá­momra teljesen világos, hogy ami a jelenlegi kormányt ille­ti, a hadifogolykérdés az eszka­láció indoklására szolgáló po­litikai eszköz ... A harmadik fajta félrevezetés az az állítás,, amely szerint a Nixon-doktrina értelmében nem óhajtunk elkö­telezettségeket vállalni Délke- let-Ázsiában”. A kormány arra használta fel Norodom Szihanuk herceg meg­buktatását Kambodzsában — magyarázta Gurtov -, hogy al­kalmat teremtsen magának újabb délkelet-ázsiai kötele zettségvállalásra. jót, a felek egyidejűleg meg fognak egyezni a biztonságos kivonulás módozataiban és o háború során foglyul ejtett ösz- szes katonák és polgári szemé­lyek, köztük az Észak-Vietnam- ban elfogott amerikai pilóták szabadonbocsátásának módo­zataiban — hangzik a levél. - Az amerikai kormánynak egy­idejűleg valóban tiszteletben kell tartania a dél-vietnami nép önrendelkezési jogát, meg kell szüntetnie a jelenlegi sal- goni rezsim támogatását és fel kell hagynia az összes ma­nőverekkel, amelyek a Thieu- rezsim hatalmának fenntartá­sát célozzák, hogy a dél-viet­nami politikai, társadalmi és vallási erők olyan új kormányt alakíthassanak, amely a béke, a függetlenség, a semlegesség és a demokrácia mellett van. Nguyen Huu Tho végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ameri­kai nép az egész világ haladó népével együtt, híven a haza­fias küzdelmének nagy eszméi­hez és az 1776-os függetlenségi nyilatkozathoz, teljes szívvel fogja támogatni ezt a kezde­ményezést, és érdemi választ fog követelni az amerikai kor­mánytól. Saigon: Dél-vietnami sza­badságharcosok a vasárnap­ról hétfőre virradó éjszaka több 122 milliméteres rakétát lőttek az amerikaiak Da Nang mel­letti légitámaszpontjára. Több épület erősen megrongálódott. Egy amerikai szóvivő szerint a támadás következtében három amerikai katona életét vesztet­te, 36 megsebesült Ludvik Svoboda 1895. no- vember 25-én született. Agronó- j must végzettséget szerzett 1915-ben, az első világháború­ban az orosz frontra került, s egy évvel később belépett a cseh légióba, hogy fegyverrel a kézben harcoljon az önálló csehszlovák állam megalakulá­sáért. Hazájába visszatérve a katonai pályát választotta. Csehszlovákia náci megszál­lása után jelentékeny részt vállalt a lasisztaellenes moz­galomban. 1939-ben Krakkó­ban megszervezte az első kül­földi csehszlovák katonai ala­kulatot, amely a lengyel had­sereg oldalán részt vett a meg­szállók elleni harcban. 1939 szeptemberében alakulatával a Szovjetunióban folytatja a har­cot, részt vesz az első cseh­szlovák hadtest élén az emlé­kezetes duklai hadműveletben. 1945-ben nevezték ki honvédel­mi miniszterré; ő is aláírta a Kassai Program-ot, majd a csehszlovák kormánnyal együtt tért vissza felszabadított hazá­jába. Honvédelmi miniszterként új­jászervezte a csehszlovák nép­hadsereget. Beválasztották a nemzetgyűlésbe, tagja lett a Csehszlovák Kommunista Párt­nak, majd a párt Központi Bi­zottságának. 1950 után rövid ideig miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be. Miután ve­zető funkcióiból visszahívták, fáradhatatlanul segítette a fal­vak szocialista átépítését. 1955—58 között a Prágai Kle­mért Gottwald Katonai Akadé­mia parancsnoki tisztét töltötte be. 1968. március 30-án vá­lasztották meg a Csehszlovák S;'dc'i'‘a Köz* 'rr.oság elnöké­vé, s nevezték la a fegyveres erők főparancsnokává. Ugyan­ez évben a kommunista párt Központi Bizottságának és el­nökségének tagja lett, majd 1969 elején beválasztották az elnökség végrehajtó bizottsága tagjainak sorába. A kritikus 1968—69-es időszakban határo­zottan fellépett a Szovjetunió és szövetségesei megbontha­tatlan barátsága, szövetsége és baráti együttműködése mellett, s tevékenyen elősegítette a kon­szolidációt. A XIV. pártkong­resszus ismét a Központi Bi­zottság elnökségi tagjának vá­lasztotta. Ludvik Svoboda több mint 70 csehszlovák és külföldi kitün­tetés birtokosa. 4- NEW YORK: New Yorkban ft- geért a „Békeharcosok Országos Koalíciója" elnevezésű szervezet ér­tekezlete. Az értekezleten az "gye- sült Államok 197 városából mintegy 2400 küldött vett részt, — 385 szak szervezet, ifjúsági, diák-, no- és más haladó társadalmi szervezetek képviselői. A tanácskozáson megvi­tatták az indokínai háború ellen folytatott harc programját és hatá­rozatokat hoztak az idei nyári és őszi háborúellenes tömegmegmoz­dulásokról és konkrét intézkedések­ről. •f PEKING Szombaton ausztráliai munkáspárti dele­gáció érkezett Pekingbe a kínai külügyi intézet meghívására, élén Gough Whitlam-mel, az Ausztráliai Munkáspárt veze­tőjével.

Next

/
Thumbnails
Contents