Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

1971. júnlui 20. DUNÁNTÚLI NAPLÓ r Látogalóban a fonás szerkesztőségéDsn A Kecskeméten megjelenő Forrás az ország egyik legfiatalabb irodalmi folyóirata. Első számát 1969. február­jában adták ki. Azóta 16 szám jelent meg. Jelenlegi szerkesztői gárdája, néhány változástól eltekintve a megje­lenés óta áll a folyóirat élén. Varga Mihály főszerkesztővel, Sze­kér Endre főszerkesztő-helyettessel és Hatvani Dániel szerkesztőségi taggal beszélgettünk a folyóirat tevékenysé­géről. hogy bemutathassuk lapunk ol­vasóinak.- Mnym MSUiMéM H** "• ■ Forrásf — Eddig kéthavonta, hat ív terje­delemben Jelentünk meg, de már a közeli megvalósulás előtt áll a havon­kénti, azonos terjedelmű megjelenés.- Mennyi ■ Wyéirol havf Magot példányiamat (Tájékoztatásul me»­Segyeiiük, begy a vidéki kézül a napjaink 3000, a Tiszotaj Z700 példányban jelenik meg ha­vonta.) — Jelenleg 3500 példányban jele­nik meg folyóiratunk, és ebből 1500 előfizetőnk van. Szerkesztő bizottsá­gunk nagyon örül ennek a példány­számnak.- Milyen elképzelések, célkitűzések hívták életre a tolyóiratat ét hogyne véltek ezek eddig valórat — Hosszú, másfél évtizedes munka előzte meg a FORRÁS megjelenését 1955-től, rendszeresen, vagy rendszer­telenül megjelent a megyében a KIS­KUNSÁG című antológia. Egy-egy al­kalommal ARANYHOMOK és BIZTA­TÓ címmel is napvilágot látott a me­gyében antológia. Sőt 1967-től 1969- ig a KISKUNSÁG negyedévenként jelent meg, országos terjesztéssel. Ez a rendszeresség teremtette meg egy későbbi folyóirat megjelenésének fel­tételeit Megteremtődött egy olyan irodalmi mag, mely igényelte, és egy­ben alapját képezte a folyóirat meg­jelenésének. Nagy segítséget jelen­tett hogy ezt a törekvést a helyi párt- és állami vezetés messzemenően támogatta, olyan társadalmi légkör jött létre, melyben megérettek a folyó­irat létrehozásának feltételei, örven­detes, hogy a szerkesztő bizottság ré­szére a helyi irányító szervek a leg­szélesebb körű önállóságot biztosítot­ták. — Ml jpnomzű e folyóirat kóré #■ «lürüld szériái gárdára? Milyen az arány az ún. helyi szériák is a tá­véiból kák kázöttt — Semmiképpen sem akarunk be­szűkülni a szerzői gárda „földrajzi” környezetére. A közvetlen vonzáskö­rünkben élő szerzőkön túl igényt tar­tunk mindazokra, akik szívesen vállal­ják, hogy folyóiratunk közölje alkotá­saikat. Eddigi tapasztalataink szerint szerzőink 60 százaléka itt helyben él, dolgozik, vagy született, esetleg innen származott el. Ezek sorából meg kell említeni Buda Ferenc, Hatvani Dá­niel, Gól Farkas, Goór Imre lírikuso­kat, Raffai Saroltát, Zám Tibort, Kun­szabó Ferencet, akik a szépprózát képviselik, kritikusaink közül Benkő Ákost, Szekér Endrét, és Orosz Lász­lót, a képzőművészek sorából Tóth Menyhértet, Kótai Mihályt Bozsó Já­nost A távolban élők, de rendszere­sebben megjelenők sorából Kiss Be­nedeket Major Mátét, Zoltán Zoltánt Galambosi Lászlót Simonyl Imrét Fodor Andrást — A máenté bliattvág milyen el­vek alapján választja ki a közlésre kerüld írásokat? — Ezt három törekvésűnk határoz­za meg. Először: arra törekszünk. hogy írásaink minél sokoldalúbban, szemléletesebben ábrázolják a mai valóságot. Ezért kap olyan nagy helyet folyóiratunkban a szociográfia. Másod­szor: a környező népek irodalmával megismertetni olvasóinkat, ezen belül a szomszéd népek magyar irodalmá­val. Sikerült eleven, szoros kapcso­latot teremtenünk a szomszédos or­szágok irodalmi életével, kölcsönös látogatások, folyóiratcserék formájá­ban. Gondoskodunk a fordításról, ami a közlés fontos feltétele. És harmad­szor: nagy jelentőséget tulajdonítunk a hagyományok ápolásának. Kutató munkával, újabb dokumentumok fel­tárásával ápoljuk Petőfi, Katona, Móra, Nagy Lajos örökségét. Ugyan­akkor nagy figyelmet fordítunk a népi művészet, a néprajz értékeinek meg­őrzésére, továbbható, ma is élő ér­tékeinek feltárására. — Az egyet műfajok — líra, nép­próza, kritika, tanulmány — között milyen arányok kialakítására torek* szik a szerkesztő bizottság f — Sok vita folyik arról, hogy kevés az irodalom a folyóiratban. Nem min­dig van igazuk azoknak, akik ezt ál­lítják. Egy izgalmas tanulmány, egy szépen megírt szociográfia Irodalmi értékkel bír! Főleg akkor, ha ezeknek az írásoknak a középpontjában az ember áll. Persze az az arány, mely jelenleg kialakult folyóiratunkban — egyharmad hagyományos értelemben vett irodalom, kétharmad tanulmány, szociográfia, művészet és kritika — nem megnyugtató. Több, kifejezetten hagyományos értelemben vett irodal­mi alkotásra lenne szükség. De több színvonalas kritikai írásra isi — Van-« a folyóiratnál olya« vájó- tos rovata, amelyik valamiben kü­lönbözik, ismereteik szerint a többi folyóirat rovataitól? — E vonatkozásban a Hazai Tükör című rovatunkat kell megemlítenünk. Ebben írásaink többsége a mai ma­gyar valósághoz kötődik. Rendszere­sen foglalkozunk a tanyovilág mai problémáival. Fontos és izgalmas kér­dés: mivé lesz és mivé lehet a magyar falu? Visszatérő téma a városi élettel való foglalkozás,, vagy a vidéken élő értelmiség problémáinak napirenden tartása. Egy másik, amelyre szeret­nénk felhívni a figyelmet: nagy szere­tettel pártfogoljuk a fiatalokat öröm­mel állapíthatjuk meg, hogy egyre több olyan fiatal van, akit mi fedez­tünk fel, indítottunk el és azóta szép sikereket értek el, mint Ószabó Ist­ván, Pintér Lajos, Temesi Ferenc — Hogyan , értékelik a folyóirat és az olvasók közötti kapcsolatot? Mi­lyen rendezvényekkel segítik elő en­nek állandó erősödését? — A példányszám állandó növeke­dése részben annak köszönhető, hogy rendszeresen találkozunk a fo­lyóiratot szerető olvasókkal. 1970-ben a megyében és az ország különböző helyein 26 FORRAS-ankétot tartottunk. Az idén, beszélgetésünkig, 16-ra ke­rült sor. Ezeken résztvesznek a fo­lyóirat szerkesztő bizottságának tag­jai, szerzőink. Külön említésre méltó az a nagysikerű est, melyet májusban a fővárosban a Fészek Klubban ren­deztünk. A kecskeméti Katona József színházban is rendezünk FORRÁS-es- tet. — Milyen«* értékeli* a FORRÁS é> ox ország többi vidéki folyóirata kö­zötti kapcsolatot, ezen belül a Pé­csett megjelenő JELENKOR-ral ki­alakult együttműködést? — Kezdettől fogva törekedtünk a jó kapcsolatok kialakítására. Ez ed­dig elképzeléseinknek megfelelően alakult. Rendszeresek a személyes találkozások, a kölcsönös közlések. Nagy figyelemmel kísérjük o Jelenkor minden számát Szerzői gárdájához személyes, baráti kapcsolatok fűznek bennünket. Szerkesztő bizottságunkat magával ragadja az a légkör, mely a JELENKOR-ra jellemző. — Végeidül: milyen éj terve*, el­képzelések megvalósításé foglalkoi- tatják jelenleg a sierkesztö bizott­ságot? — Havonta megjelenni — akkor elképzeléseinket jobban meg tudnánk valósítani. Szeretnénk elérni a pél­dányszámban a 4 ezret. Tovább akar­juk szélesíteni kapcsolatainkat olva­sókkal, szerzőkkel, a szerkesztőségek­kel idehaza és külföldön egyaránt Es ami a legfontosabb: szeretnénk tar­tani, sőt ha lehetséges, emelni folyó­iratunk eddig kialakult színvonalát KSsiánjük ■ beszélgetést ét rége rétül néhány írás közlésével szeret­nénk némi betekintést nyújtani la­punk olvasóinak a FORRÁS szánéi gárdájának alkotásaiba. — Szívesen teszünk eleget a kérés­nek Raffai Sarolta, Buda Ferenc, Hatvani Dániel, Goór Imre és Kun­szabó Ferenc írásainak rendelkezésre bocsátásával Mitxki Ervin Évfordulós meditáció Idtaet mofáttaift •mlékílnl: Mal- mm la. Paraxa nliépsM kérdéaa, oannylra ét áriban. A határkövek, a nagy tőrténelrni szakaszokat összefogó kerek Évszá­mok visszapillantásra ösztönöznek. Ilyenkor valahogy élesebbek az emlé­kek, az eseményeket fölidéző mozza­natok. Ami volt, ami végbement, — törté­nelem. A tudomány értékelte, helyük­re tette már a most 30 éve kirobbant nagy történelmi mozgás okait, össze­tevőit. Egyéni sorsára, emlékeire, azonban gyakran visszatekint az em­ber mostanában. Talán önvizsgáló­dással Is, ki-ki tudata, lelkiismerete szerint. Átéltem • háborút. Igaz, gyerek­fejjel, de azt hiszem, csaknem min­denre világosan emlékszem. Két kis gyerekbiciklire különösen. Pontosan egyformák voltak, mint két tojás. Es nem akármilyenek. Ne­kem akkori szemmel csak annyi tűnt fel, hogy nem akármilyenek, hogy ilyet nálunk Magyarországon nem le­het kapni. Erős, masszív kis Jószág volt mind a kettő; erős, tömör gumi­kerekekkel. Igaz, kicsit használt álla­potban, a kormány bakelitfogantyúja is lekopott vagy letöredezett már, de azért remekül szaladt. Meg aztán azokban a háborús években annyi mindent vásároltunk „kéz alól" hasz­náltan ... Ügy kerültek hozzánk, hogy az uno­kaöcsém és húgom kapta ajándékba — talán negyvenkettő vagy negyven- három nyarán — a család egyik iá- barátjától, aki mellesleg falusi káp­lán, illetve akkor tábori lelkész volt valahol a keleti frontvonalon. Vagvis ott, ahol — milyen ironikus Így a szó! — honvédeink ez idő tájt megfor­dultak. Emlékszem, milyen respektus- sál néztem tiszti csákójára, aranybojtos cingulusára. Ma már nem él. Ha Jól tudom, néhány éve halt meg, vala­hol az Alföldön. Elég az hozzá, hogy a két kisbiciklit ő hozta, amikor sza­badságra hazatért valahonnan Uk­rajnából. Nagy örömet szerzett vele nekem is, hiszen a vakációban reg­geltől estig ezen nyargalásztam én is a gömbakácos falusi járdákon. Amikor visszajöttünk a menekülésből, nagy örömünkre a két kisbicikli meg­maradt; a faluban megőrizték a ta­nító úr gyermekeinek. Néhány év alatt kinőttük. Am az elnyühetetlen kis masina kiszolgált még legalább négy-öt rokongyereket. S évek múltával a két kis kerékpár emléke is, eredete is elmosódott ben­nem. Nemrég /irtott eszembe Ismét. Pon­tosabban eszembe Juttatta egy apró­ság, amely megindított bennem egy meglehetősen lehangoló gondolat­sort. Kalirryinból hazatért kollegám fo­tói között felfigyeltem egyre; napfé­nyes Játszótéren kisgyerekek karikáz- tak pontosan olyan biciklin, amilyen az én háborús gyerekkoromban a leg­kedvesebb játékszerem volt. Szakasz­tott ugyanaz a kormánya, a kereke, a csengője ... A felismerés, az összefüggések meglátása most, mintegy három évti­zeddel később ébresztett rá az igaz­ságra, amit valószinűleg a családban sem tudtak vagy sejtettek a roko­naim: En is azzal a kerékpárral Játszottam, amelyet valamikor ott, „valahol Oroszországban" gyártottak. És előttem is gyerekek Játszottak vele ott, valahol „Szovjet-Oroszország- ban". Gazdájuk velemkorú lehetne, ha hagyták volna Játszani. De — aho­gyan a háború hideg számadataiból ismeretes — nemcsak játszani nem hagyták őket • »• Ismerem Galina Szanyko megren­dítő ereiü dokumentumfotóját és az­óta gyakran elidőzöm előtte. A kép gondolati és érzéstartalma ott ül a drótkerítésnél ácsorgó gyerekek sze­mében. Naiv-ártatlan — vagy sorsu­kat sejtő — szorongó tekintetüknél drámaibb hangú vádirat aligha van még a fasizmus, az embertelenség ellen. Nézem és egymás mellé ijesztge­tem a két képet. Arra gondolok, hogy a történelem előtt a túlélő bűnösök­nek telelniük kellett. Es vannak, akik felelnek ma is. A háborús bűnök nem évülhetnek el. Ez mind Igaz. De valahogy mégsem sikerül teljesen megnyugodnom. K e- v é s... Érzem ezt attól kezdve, amikor fel­ismertem, hogy a kedves gyermek­kori Játék emléke nem is olyan de­rűs, mint amilyennek hittem. Es sa­játos módon ezek az évszámok, a ke­rek évfordulók újra és újra eszembe juttatják az egykor ajándékul hozott idegen formájú kis kerékpár néhai gazdáit, akik harminc éve még vol­tak... Azután köddé váltak, füstjük elenyészett. Sirjuk sincs, lejfájukra senki nem irta rá: élt 6 évet, 8 évet... Ma velem egy idősek lehet­nének. Nézem a két fotót. Az egyiken: akiktől elvehettek... A másikon: akiktől már nem vehetik el soha. Nézem őket — mementóképpen. WALUNGER ENDRE »QÜPSBKfS DOHOGASOK FELALOMBAN Többnyire csendes, langyos, közé^- szerű, időnként kissé unalmas műso­rok csordogálnak megint mostaná­ban, valami koranyári félájultsógban, álmatlan révületben. Csupán az ököl­vívó Európa-bajnokság tartja az egészséges országos vérnyomás-szin­tet, amely biztosítja, hogy a késő éj­szakába nyúló izgalmak után másnap reggel újjászülessünk vagy legalábbis feltámadjunk. Nem új jelenség ez az edzett és tapasztalt tévénéző életében; így van ez — vagy csak így tűnik — minden esetben, amikor jelentős sportese­mény sorozat-közvetítés áll a műsor- szerkezet gerincében, legyen az olimpia, labdarúgó világbajnokság, műkorcsolyázás, vagy más egyéb. Aki érdeklődik a sport iránt — s nálunk a nézők többsége ugyancsak érdek­lődik — annak ilyenkor ennek izgal­ma o mérce, s akaratlanul is ehhez viszonyítja a többi műsort Ez o töb­bi ilyenkor veszít jelentőségéből, ho­mályba burkolózik, s nehéz megálla­pítani, hogy hol is a hiba: a tévések lazsálnak-e egy kicsit az ajándékba kapott izgalom-közvetítés árnyékában, vagy pedig a nézők torz viszonyítása degradálja a nem közvetlenül idő­szerű átlagműsorokat Akár így van, akár úgy, nekem a csütörtöki Riporter kerestetik! jóval gyengébbnek tűnt a többinél. A szer­kesztők nyilván kedves ajándéknak szánták az ökölvívás „közbevágását”, örültünk is a szép küzdelmeknek, s kiváltképp a magyar győzelmeknek — a két műsor így mégis valami alak­talan masszává keveredett, egy este kilenctől éjjel egyig tartó négyórás lidércnyomássá, amelyből másnap — pontosabban még aznap — kábulton, fáradtan ébredünk. Végül is úgy érzem, nem sikerült ennek a két műsornak az egymásba oldása; egyik sem tett jót a másik­nak. Az ifjú riporter-jelöltek vajmi ke­veset tudtak kezdeni ez ökölvívással, közhelyeket, általánosságokat mond­tak. Lehet persze, hogy annak már nem az ökölvívás volt az oka, de mintha ezen az estén a műsorvezető Vértessy Sándor is indiszponált lett volna, nem kevésbé a zsűri, amely szokatlan szeszélyességgel osztogatta a pontokat Alighanem ziccert ha­gyott ki Vértessy, amikor nem firtatta, mi lehet az oka, hogy egyik őt pont­tal értékelhető feladatnál egyik zsű­ritag 1, a másik pedig 5 pontot ado­mányozott Azért sem őrülök a csütörtök esti keveréknek, mert amitől néhány hete féltem, úgy látszik bekövetkezik: a Riporter kerestetik! kilép józan med­réből s mesterségesen — tehát nem belülről fakadó, természetes színvo­nal-emelkedés következményeként — mértéktelenre duzzad, egyre kevésbé a lényegre összpontosul. Csütörtökön mór kilátásba helyezték megint ■ döntőre a villanygyújtásos nagy népi játékot, amelynek először még volt némi értelme-izgalmo néhány éve, most azonban félő, hogy nagyobb lesz a „felhajtás", mint az országos izgalom. Az ökölvívó Európa-bajnokság persze ettől függetlenül rendkívül iz­galmas. A technikai „nehézségek”, kapcsolási akadozások ellenére — fő­ként Vitroy Tamás jóvoltából — szó­rakoztatók és izgalmasak a közvetí­tések. A vonzóerő és a népszerűség legfőbb alapja persze maga a „tar­talom”, a magyar öklözök kitűnő sze­replése. A televízió nem fukarkodott a lehetőségekkel: néhány összecsa­pást egy este kétszer-háromszor Is láthattunk. A győzelmekből azonban ez sem volt sok; többször is szívesen megnéztük. A döntők előtt, amikor ezek a so­rok íródnak, csak remélhetem, hogy örömünk akkor sem csökken, amikor e sorok megjelennek — a döntők után. Szederkényi Ervin wtw wmt/tmx mmm1 pnmmmm, •állná Sianyko: A fasizmus foglyai... (A tdbldn-. „A szügesdróton tilos k«resitúlnyúlni. Aki megszegi, lelövik.'*)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents