Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
c DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 20. Á szocialista világrendszer és az SZKP XXIV. kongresszusa Rabszolgakereskedelem Afrikában I. Az elmúlt felévben a tizennégy szocialista ország közül hét kommunista és munkáspártjának kongresszusa állította össze mintegy fél évtizedes tevékenységének mérlegét. Időbeli sorrendben képet kaphattunk a Koreai Munkáspárt, az MSZMP, az SZKP, a Bolgár KP, a CSKP, a Mongol Népi Forradalmi Párt és az NSZEP tevékenységéről. Nemzetközi súlya és szerepe, gazdasági ereje és hatalmas tapasztalata alapján közülük is kiemelkedő jelentőségű az SZKP március végén—április elején lezajlott XXIV. kongresszusa, amely a legátfogóbb és legmélyebb elemzést adta az éppen negyedszázados szocialista világrendszer helyzetéről, dinamikus fejlődéséről. A szocialista világ — hangsúlyozta a KB referátuma — olyan tapasztalatot adott át a kommunista és munkás- mozgalomnak, amely valóban történelmi jelentőségű. Ezzel összefüggésben az SZKP kongresszusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialista társadalmi rend bebizonyította nagy életerejét a kapitalizmussal folyó történelmi párharcban. Igazolódott a kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozásának következtetése, amely szerint „a szocialista világrendszer az antiimperialista harc döntő ereje". A szocialista világrend- szer óriási mértékben előmozdítja az olyan, valamennyi nép számára életbevágóan font<?s feladatok megoldását, mint az új világháború megakadályozása. Az imperialista agresszo- rok számos terve azért szenvedett kudarcot, mert létezik és aktívan működik a szocialista világrendszer. Az SZKP kongresszusa megkülönböztetett figyelmet fordított a szocializmus általános törvényszerűségei és nemzeti sajátosságai összhangjára, amikor rámutatott, hogy: „a szocializmus építésének sikerei sokban függnek a társadalmi fejlődés általános és sajátos nemzeti szempontjainak helyes összehangolásából. A szocializmushoz vezető utat, s annak fő vonalait olyan általános törvényszerűségek határozzák meg, amelyek valamennyi szocialista ország fejlődését jellemzik. De az általános törvényszerűségek hatása különböző, a konkrét történelmi viszonyoknak, nemzett sajátosságoknak megfelelő formában nyilvánul meg. Az általános törvényszerűségeknek és az egyes országok konkrét történelmi sojótosságainak figyelembevétele nélkül nem lehet építeni a szocializmust.” Az SZKP kongresszusa ezzel elméleti megalapozását adta a szocialista építés időszakában is nélkülözhetetlen kétfrontos harcnak, a revizionista, nocionalista szűkkeblűség és a dogmatikus, szektás szemlélet ellen. A szocialista országok mindenekelőtt óriási mértékben növekvő gazdasági potenciáljukkal gyakorolnak mind erőteljesebb hatást a szocialista világ általános fejlődésére, a nemzetközi helyzetre, a két világrendszer párviadalára. Az imperializmust több század választja el az első polgári forradalmak és az ipari forradalom korától. A szocializmus története viszont csupán félévszázados, sőt a szocialista világrendszer kialakulása alig negyedszázados. Mégis, az egymással szembenálló két rendszer helyzetét ma a következő főbb adatok jellemzik: A fejlett tőkésországok és gyarmataik a Föld területének 9 százalékát foglalják el, s ezen 540 millió ember él. A szocialista országokra a Föld területének 26 százaléka jut, 1210 millió emberrel. A világ ipari termelésének teljes volumenéből a tőkés országok részesedése körülbelül 54 százalék, a szocialista országoké csaknem 40 százalék. A szocialista országok gazdaságának növekedési üteme túlszárnyalja a tőkésországokét. A legdinamikusabb a fejlődés a KGST- országokban, ahol az ipari termelés volumene 1950—1°69 között csaknem 6,3-szeresére növekedett, a fejlett tőkésországok 2,7-szeres növekedésével szemben. A KGST-országokra, amelyek lakossága a Föld népességének mindössze egytized része, ma a világ nemzeti jövedelmének 25 százaléka jut, a világ ipari termelésében való részesedése pedig 1950-tól napjainkig •gyötödról egyharmadra emelkedett. Mindamellett a szocialista országoknak még sokat kell tenniük azért, hogy a tudományos-technikai haladás meggyorsuljon, hogy nagyobb ütemben növekedjen a munka termelékenysége és a társadalmi termelés hatékonysága. Nem titok, hogy ebben a tekintetben elmaradunk még a fejlett tőkésországok és különösen az Egyesült Államok mögött. A KGST-országokban a tudomány és a technika legújabb vívmányainak meghonosítása, új kapacitások üzembehelyezése sokszor túlságosan elhúzódik, s lassabban halad, mint a fejlett tőkésországokban. De ez a helyzet történelmileg nézve átmeneti jellegű, korántsem az imperializmus természetéből fakad. Hiszen a szocialista országok nemcsak a termelés abszolút volumene tekintetében zárkóznak fel a fejlett tőkésországokhoz, hanem a munkatermelékenység emelkedésének ütemét tekintve is gyorsabban fejlődnek. Az .európai KGST-országok ipari termelésének átlagos évi növekedése 1961 —65 között 7,7 százalék volt, 1966— 69 között pedig 8 százalék, a nem zeti jövedelem növekedése ennek megfelelően 5 százalékról 6,6 százalékra emelkedett. Az utóbbi négy évben a munka termelékenységének növekedéséből adódik az NDK-ban az ipari termelés növekedésének csaknem 100 százaléka, a Szovjetunióban és Csehszlovákiában több mint 80 százalék, Bulgáriában, Magyarországon, Romániában pedig 60 —70 százalék. II. A sikerek elérésében nagy szerepet játszott, hogy a szocialista országok igyekeznek kölcsönösen segíteni egymást a nemzeti gazdaságuk fejlesztésében. Ebben elsőrendű szerepet játszik a Szovjetunió, amely a legtöbb támogatást adja a többi szocialista országnak. Az elmúlt öt évben a Szovjetunió közreműködésével a szocialista országokban több mint 300 ipari és mezőgazdasági létesítményt építettek, illetve korszerűsítettek. A Szovjetunió 70 százalékban, vagy még nagyobb arányban elégíti ki a KGST- országok, Kuba, továbbá — jelentős mértékben — a VDK és a KNDK importszükségleteit. De ma már a Szovjetunió népgazdaságfejlesztésében is növekszik a többi szocialista ország i szerepe. Az elmúlt fél évtizedben például a Szovjetunió a KGST-országok- tól 54 vegyiüzemhez szükséges berendezést kapott. A baráti országok hajógyáraiban építették ez idő alatt az új szovjet tengerjáró hajók 38 százalékát. A KGST-országok beruházásokkal is résztvesznek a szovjet gazdaság nyers- és tüzelőanyag-ágazatainak fejlesztésében és sokféle közszükségleti cikket is szállítanak neki. A tudományos-technikai haladás meggyorsításáért, a társadalmi termelés hatékonyságának emeléséért vívott harc két fő irányban folyik. Az egyik: o gazdasági mechanizmusnak, az egyes szocialista országokon belül meglevő szocialista társadalmi viszonyok összességének a további tökéletesítése. A másik: o gazdasági együttműködés legerőteljesebb fejlesztése és mélyítése, a KGST-országok gazdasági integrációjának kibontakoztatása. Egybehangolták például a Szovjetunió és a többi KGST-ország népgazdasági tervét 1971—75-re. Sok irányú munka folyik a több oldalú gazdasági együttműködés tervezési struktúrájának és műszaki bázisának fejlesztése érdekében. Épül a Barátság-olajvezeték második szakasza, amelyen keresztül 1975-ben a testvéri országok mintegy 50 millió tonna olajat kapnak a Szovjetunióból. Épül az a páratlan méietű gázvezeték, amely Szibéria földgázát szállítja az európai szocialista országoknak. Sikeresen működik az egyesített energetikai rendszer, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank és a KGST közös beruházási bankja. A szocialista országok gazdasági integrációja persze bonyolult folyamat, amely szükségessé teszi, hogy újszerűén, szélesebb látókörrel közelítsünk meg sok gazdasági kérdést és meg tudjuk találni a legésszerűbb megoldásokat, amely az illető ország és az együttműködés valamennyi résztvevőjének érdekeit egyafánt szolgálja. Az együttműködés új útjainak kitaposása természetesen nem megy nehézségek nélkül. Az egyes szocialista országok — éppen, mert történelmileg rendkívül fiatalok —, még maguk is keresik fejlődésük legjobb, legcélravezetőbb útjait, módjait. Fzek a problémák azonban átmenetiek, amelyeken mindenképpen felülemelkedett és a jövőben még inkább felülemelkedik a közös érdek, a haladást meggyorsító ösz- szefogás. S hogy az egység milyen nagy erő, azt különösen jól jelzik azok az eredmények, amelyeket a szocialista országok, mindenekelőtt a Varsó Szerződés szervezetében tömörült államok a nemzetközi porondon vívtak ki. A Varsói Szerződés országaitól származik az európai béke megszilárdítása széleskörű programjának kezdeményezése. E szerződés országai politikai tevékenységének sikerét jelenti, hogy nem valósultak meg a NATO-nak azok a tervei, amelyek az NSZK militaristáit atomfegyverhez juttatták volna. A szocialista államok közös erőfeszítésével sikerült számottevő haladást elérni az európai helyzet stabilizálódása szempontjából fontos kérdés megoldásában, az NDK nemzetközi helyzete megszilárdításában. Mindez arra figyelmezeti a szocialista országokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az egység további erősítése, ahol még szükséges, helyreállítása érdekében. Az SZKP XXIV. kongresszusa is ezt tartotta szem előtt, amikor hangsúlyozta: „Nemcsak arra vagyunk képes, hogy mindenképpen előmozdítsuk a kapcsolat normalizálódását, hanem arra is, hogy helyreállítsuk a jószomszédi kapcsolatot és barátságot a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között.” Az SZKP XXIV. kongresszusát az a törekvés hatotta át, hogy a szocialista világrendszer baráti családja legyen azoknak a népeknek, amelyek együttesen építik és védelmezik az új társadalmat, s amelyben a világ emberei a szabad emberek leendő világközösségének mintáját látják. Várnai Ferenc Valamennyi kormány ellenzi, az Egyesült Nemzetek Szervezete elítéli, valamennyi jelentős vallás sajnálkozik miatta — a férfiak, nők és gyermekek azonban még mindig rabszolgaságban élnek. A szaharaí sivatag térségének néhány országában egy felnőtt férfi rabszolga ára 10 leve. Máshol 180 dollárba kerül, vagyis egy női rabszolga árának a felébe. Az árak változnak. A Rabszolgaságellenes Társaság, amely a londoni Victoria Station melletti épület harmadik emeleti hivatalában működik, 1823 óta végez nyomozást a rabszolgák és tulajdonosaik után. A társaság szerint rabszolgakereskedelem létezik 11 országban, és az ENSZ közlése szerint „rabszolgakereskedelemhez hasonló manipulációkat" folytatnak további 30 országban. Elismervén, hogy o rabszolgaság vagy hasonló manipulációk mértéke jelentősen változik a vétkes országok körében, a társaság nemrég felsorolta azt a 11 országot, ahol rabszolgakereskedelem létezik. Ezek a következők: Algéria, Csád, Líbia, Mali, Mauritania, Marokkó, Niger, Oman, Pakisztán, o Fülöp-szigetek és Szenegál. A rabszolgakereskedelmet hivatalosan megtiltották mindezekben az országokban. A társaság közlése szerint a ■jobbágyság az élet tényét képezi Afrikában, Bolíviában, Ecuadorban, Etiópiában és Peruban. Az eladósodottak szolgasága mindennapos dolog Burmában és Indiában. A gyermekek kizsákmányolását nyolc nyugat-afrikai országban, nyolc délkelet-ázsiai országban, Libanonban, Szíriában és Törökországban, valamint Latin-Amerika majdnem mind a 22 országában gyakorolják. A házasság szolgai formái különböző fokozatokban léteznek valamennyi mohamedán vagy félig mohamedán országban. A rabszolgakereskedelem napjainkban szigorúan titkos tevékenység formáját öltötte magára. A régi rabszolgavásárok — többek között Zanzibár- ban és a nyugat-afrikai kikötőkben — már régóta eltűntek. Afrikai rabszolgák azonban még mindig léteznek. A Rabszolgaságellenes Társaság becslése szerint a világon 500 000 rabsjolga él rabszolgatartók tulajdonában. A rabszolgákhoz hasonló sorban több mint 10 millió ember él. A libériái flotta titkai A kis Libéria kereskedelmi hajóinak űrtartalma a legújabb Lloyd's-féle kézikönyv adatai szerint csaknem 26 millió tonna. Ennek az országnak azonban, amelynek flottája bármely tengeri nagyhatalom kereskedelmi hajóhadát felülmúlja, ténylegesen csak egy hajója van. A többi csupán papíron a tulajdona. Annak története, hogy Libéria, ez az Afrika nyugati partvidékén fekvő, kicsiny állam miként lett óriási kereskedelmi flotta „tulajdonosává” nem annyira az ország gazdasági helyzetére vet fényt, mint inkább az Egyesült Államok hatalmas hajózási társaságainak üzelmeire. Ennek a históriának a kezdete 1947-re nyúlik vissza. Ugyanis akkor merült fel az Egyesült Államok külügyminisztériumában a „kényelmes zászló" ötlete. Az amerikai hajómágnások, akik mesés profitot vágtak zsebre a háborúban, most annak módját keresték, miként őrizhetik meg hasznukat az új körülmények között. Hajóik bejegyeztetése egy más országban, „liberális feltételekkel” — lehetőséget nyújtott számukra, hogy j kibújjanak az adófizetés alól, és megszabadította őket annak szükségétől, hogy szembekerüljenek a szakszervezetekkel. Ebben a tekintetben a Libériában éivényes törvények óriási kiváltságokat biztosítanak a külföldi hajótulajdonosoknak. A hajó bejegyeztetéséhez elegendő bármely libériái konzulátushoz fordulni, megfizetni ott a bejegyeztetési illetéket és az űrtartalom szerinti adót. Ennek fejében a hajótulajdonos zászlóhasználati jogot és hajóokmányokat kap. Ettől a pillanattól fogva bármilyen rakományt szállíthat és semmiféle hatóságnak sincs joga beavatkoznia műveleteibe. Nem csoda, hogy e „láthatatlan" flotta hajói eléggé gyakran vállalják az imperialista kormányok mindenféle kényes megbízásait, amikor ez utóbbiak el akarják kerülni a közfeltűnést. Hiszen — a libériái tengerészeti kódex szerint — még egyik-másik hajó nemzeti hovatartozása is titok marad, amelyről csak a bejegyző hatóságoknak van tudomásuk. Ami más imperialista hatalmak hajótulajdonosait illeti — akik nem tagjai a libériái tengeri „klubnak” — ezek a Daily Times című nigériai újság szerint „sárgák az irigységtől, és fogukat csikorgatják felháborodásukban". A többi között a brit tenger- hajózási mágnások e klub fennállását „a modern kalózkodás törvényesített formájának” tartják. (Pravda) Ezeket a rabszolga kereskedelemhez hasonló manipulációkat az ENSZ kiegészítő egyezménye a rabszolgaság eltörléséről 1956-ban elítélte. A társaság konzultációt folytat az ENSZ gazdasági és társadalmi tanácsával és igyekszik megvalósítani céljait az ENSZ különböző szerveiben történő működésével. Elősegíti a kutatásokat azokban az országokban, ahol rabszolgakereskedelmet folytatnak. Az Arab-félsziget délkeleti térségében még mindig folyik rabszolgakereskedelem, bár Fejszál szaud-arábiai király 1962-ben megtiltotta a rabszolgabirtoklást országában. Abban az időben a szaud-arábiai kormány becslése szerint mintegy 250 000 rabszolga élt ebben a gazdag olajországban. Jelentések szerint a félsziget tengerparti falvaiban nagyszámú afrikai származású rabszolgát tartanak a helyi törzsek. A rabszolgák kiszolgálják uraikat, a mezőkön dolgoznak, a háztartásban a szolgák szerepét töltik be, vagy pedig testőrként és evezősként szolgálnak. A társaság legutóbbi évi beszámolójában megjegyezte, hogy mintegy 50 000 afrikait szabadítottak fel Kamerun északi területén, akiket korábban egy törzsfőnök tartott rabszolgaságban. A társaság jelenleg egy jelentést vár a törzsfőnök háreméről, amelyhez 300—400 nő tartozik, akiket a 16 láb magas fal választ el a külvilágtól. A Társaság az elmúlt évben felhívást intézett a tanzániai kormányhoz, akadályozza meg, hogy négy 16 éves perzsa lányt erőszakkal hozzáadjanak a Tanzánia részét képező Zanzibár forradalmi tanácsának tagjaihoz. Ezeket a házasságokat azonban később mégis megkötötték. Sir Douglas Glover, a társaság elnöke, elítélő levelet írt egy londoni újságnak, s kifejtette, hogy a kényszerházasság az „egyik alapvető emberi jog durva megsértése”. Sir Douglas hozzáfűzte, hogy Tanzánia mind ez ideig sikeres erőfeszítéseket fejtett ki az ENSZ-ben, „hogy meghiúsítson minden olyan erőfeszítést 1966 óta, amely a rabszolgaság eltörlésére vonatkozó egyezmények végrehajtására irányul”. Tanzánia ellenezte, hogy az ENSZ-ben szakértői bizottságot hozzanak létre a rabszolgakereskedelem ügyében, azt állítva, hogy a dél-afrikai faji elkülönítés a rabszolgaság egyetlen formája, amely manapság létezik. A Társaság nem foglalkozik a faji elkülönítés problémájával, de úgy véli. hogy annak néhány aspektusa „potenciálisan és néha gyakorlatilag is ugyanolyan gyűlöletes, mint a rabszolgaság." „Manapság számos olyan szervezet létezik, amelyek kizárólagos feladata a faji elkülönítés elleni harc — mondotta Montgomery ezredes. — Ezek a szervezetek megfelelő személyi állománnyal és idővel rendelkeznek ahhoz, hogy erőfeszítésüket erre a feladatra koncentrálják. Mi hajlandók vagyunk ezt a feladatot rájuk bízni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevésbé ítéljük el a faji elkülönítést.” (International Herald Tribune) Hc^bm és fél mázsa hasis Három és fél mázsa - mintegy 6 millió forint értékű - hasist talált a müncheni rendőrség egy Törökországból érkezett turistabuszban. Képünkön: A lefoglalt kábítószer a müncheni rendör-fökapitányság egyik szobájának asztalán. (Telefotó - AP-MTI-K5)
