Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
6 I DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 23. Kunszabó Ferenc; i EGY PAKLI DOHÁNY Raífai Sarolta: Törpe lábon Kintről, bentről is dönög a muszáj. Apró intelmek vérbő sokadalma körülfolyt, befon, púpjára emeltet és akaratlan, halkan rezonál tudatom, szivem, idegrendszerem ... vagy ösztöneim? Talán az ösztönök. Megbecsülendők a nesztelen sikló magavigyázók rendjei között. Azok a rendek! Nagy múlttal kis jelen útvesztőit mintha csak törpe járná. Nehezen nő az ember óriássá: hétmérföldes csizmácska irgalomból kinek-kinek itt már alig terem, se fán, se réten — semmi hivatalban, hiszem — még ezt is hinni merhetem, bár tenni jogom nincs. Varázshatalmam se volt soha. De dönög a muszáj, s a föld lökései míg megcibálnak, tudom: gyűrött dombokra lép a bátrabb, szétnéz, látni mer, majd megújulni is. Csak dönögjön még az a kényszerűség, dübörögjön, mig mozdulni merek, s máris készülhet újabb tervezet, mely ránk szabott, így törpe lábon áll: mikor jelezzen újra a muszáj. Buda Ferenc: Holt számból búzaszál Vagyok szegény, világ adósa, voltam vendég, fogadott vándor. Havas hegyek, morajló tenger dicséretükre fölfogadtak. Szálltam haza világos égen, köröskörül szemekkel teljes. Dérrel sózott, ködlő lapályon feküdt hazám, szívott magához. Tarlók, fehér tanyák. December. Pörölj velem, sivalló lélek I Hitem reggele mosd meg arcom, táplálj, taposs, tűzzel keresztelj! Rost nem leszek vérrel fizetni, hússal, csonttal csak itt adózom. Itthon vagyok, öledbe fekszem. Holt számból búzaszál kizöldel. H armadik napja voltunk már együtt. Kínos volt minden rágyújtásom: nem bámult, nem figyelte mozdulataimat a csavarásnál, nem húzódott el a füst elől — igyekezett közönyösen viselkedni; ám ettől a közönytől vibrált a zárka levegője. Ha kínáltam, elhárította. A harmadik napon kelkáposz- tafőzelék volt a vacsora, s a föházi kitüntetett bennünket azzal, hogy a kendért beadta kikaparni. Hihetetlenül jóllaktunk és őszintén sajnáltuk azokat a szegény ördögöket, akik töltött borjúszegyek meg egyéb ilyenek között turkálnak < kis unott csömörrel.- Most már csak egy liter kadarka kellene — mondta a társam, doktor Ákfay Ákos, mikor kiadta a kendért. Ilyen fejedelmi lakoma után rá kell gyújtani. De csak ha rágondoltam, mór elment a kedvem . .. Elővettem a dóznit és hirtelen ötlettel Áfkay elé álltam: — Gyújts iái Rámnézett, kicsit meghSkőlt a tekintetemtől, de csők rázta a fejét Kidobtam a szelencét az ablakon. Odaléptem a zacskómhoz, pakli dohányt vettem elő: - Gyújts ró!- De kérlek!... Szinte könyörgő volt a hangja, szeme, arca, görnyedt tartása. Én azonban erre ügyet sem vetettem:- Nem?! Megfordult, odament a kittihez és halkon dotálni kezdett a tetején. Kidobtam a paklit is a hozzávaló papírral, gyufával, s nyúltam az újabbért, egyre könnyebbedé szívvel — végre itt a megoldás: vagy rágyújt, vagy megszabadulok a dohányomtól, de mindenképpen vége lesz ennek a felemás helyzetnek! A második csomag a rács rúdjába ütközött. Mielőtt lehajolhattam volna érte, odaugrott, felkapta; pár pillanatig szemben álltunk egymással. Aztán leült a padlóra - az ágyak skatulyaszerűségét lefekvés előtt tilos volt elrontani —, s lassan bontani kezdte a paklit Az első cigarettát azonban csők félig szívta. Akkor széde- legve hányni kezdett: nyolc hónapja nem volt már pénze vásárolni, s ebből fél évet egyedül töltött. Két hét alatt odáig haladtunk, hogy mindig együtt csavartunk. Fejenként napi hat cigarettával, így körülbelül ki is tart az a mennyiség, amit én havonta egyszer vásárolhatok. Egy este éppen végeztünk a vacsorával, mikor csapódott az ajtó:- Bili! Ugrottam, mert én voltam a soros. Mire visszajöttem az üres kiblivel, mindkettőnk csajkája tiszta voft. Nem szóltam semmit hanem másnap én mostam ef az övét Nézett rám.- Bevezethetjük — mondtam -, hogy felváltva mossuk a csajkákat Naposrendszerben. Ezt bevezethetjük, de mást nem! Hiába vagyok fcriusi származás, o nyersszalonnát sohasem tudtam megenni. Márpedig minden szombaton és vasárnap a hidegvacsora - rabnéven: hidegtál - darab szalonnából és lekvárból állt A szalonnarészemet mindig örömest odaadtam a lekvárért Azt mondta egy szombaton, mikor hallottuk, hogy o trepni túlsó végén már osztják a vacsorát:- A háziak is elcserélnék a szalonnát, méghozzá két lekvárra, mert ebben a házban ez az árfolyam. Én meg a lekvárt úgy sem szeretem, odaadom .., A másnapi sétán az előttem trappoló részletesen tájékoztatott: egy adag szalonna ára valóban vagy három cigaretta, vagy két napi fegyelmit maga utón vonó balhé átvállalása, vagy két adag lekvár; két adag szalonna már egy buziöröm - és így tovább. Rendben. Jótékonykodni eszem ágában sem volt, azontúl tehát fél adag szalonnát a háziaknál cseréltem be, fél adagot pedig az Aki bácsi lekvárjáért adtam. Egy viharos augusztusi éjszakán valami csapódott a rácson. Felnéztem, de már ugrottam is: újságpapírt sodort a szél. Behúztam, s olyan izgatott lettem, hogy rögtön felköltöttem Akfayt. Teljes négy oldal volt! Napokig habzsoltuk, szalmazsákban, kibli alatt, bakancsbélésben rejtegettük. Persze, az első komolyabb hipisnél lebukunk vele, és akkor fejenként legalább tíz nap sötét, de nem volt szívünk eldobni, még egy hét múlva sem, mert olyan kutya szerencsénk volt, hogy az apróhirdetéses oldalt is „megkaptuk". Ezekben o napokban azzal fokoztuk gyönyörteljessé az ebéd utáni cigarettát, hogy egyikőnk odaálit az ajtó elé, fejével, mintegy véletlenül eltakarva a kémlelönyílást, a másik pedig behúzódott a túlsó sarokba, s felolvasott az apróhirdetésekből : „Alig használt' Pannónia eladó."- Te, milyen az a Pannónia — kérdezte Aki bácsi, mert ő jóval előbb kezdte nálam. „Garantált cserépkályha-ja- vítás. Hívásra házhoz jövök.” Ránéztünk a zárkánkon végigfutó, tyúkbélvastagságú három fűtőcsőre. „Reprezentatív megjelenésű titkárnőt keres ..."- Az anyád jóistenit I- Mi a jelige? „ .. „ gyakorlott1 jeligére.”- Ez se hamvóbgholt pali!- Lesz neki „gyakorlott” titkárnője I Egy hirdetést az öreg többször is elolvasott, de sohase tett rá megjegyzést: „Műtárgyakat, vitrindíszeket adok-ve- szek. Balogh, V., Bajcsy Zsilinszky 15.” Tíz nap múlva mégis úgy döntöttünk, hogy megszabadulunk a kósza örömszerzőtől. Kivártunk egy szeles éjszakát, s kiengedtük a rácson: talán rátapad egy másik zárkaablakra. Másnap este, az ötnapos cigarettánál - takarodó után tilos volt a dohányzás, és öt nap szigorítottat osztogattak, ha észrevették - azt mondja az öreg:- Milyen dózni volt az?- Melyik? Ja!... Vácon fusiztam, a gombüzemben.- Emlék?- A ... affenét... egy vacak ... A legközelebbi kérelmilap- osztásánál ő is kért egyet A kérelem csaknem mindig kihallgatással járt, s a kihallgatás a robfelfogás szerint potenciális lehetőséget jelentett a vomzerolásra. Ezért, mikor a ceruzát is beadták, hogy kitöltse, magyarázólag mondta:- Van a letétemben egy elefántcsont kiskutya ... Állítólag jopán munka ...- Csak nem okarod elvinni a Bajcsy tizenötbe — vágtam közbe nevetve, hogy ne folytassa: a magyarázkodó mindig jobban gyanús, ezt maga is érzi, s ezért esetleg megalázkodik rabtársoi előtt, hogy mindenképpen igazolja magát Én pedig nem néztem ki dr. Ákfayból, hogy vamzolni akarna. Csak zárás után folytatta:- Te szereted a keleti művészetet ,.. — Nem adják ki I - mondtam mogorván, s odaálltam az ablakhoz, nézni az éjszakát kínkeserves lassúsággal hozó sötétszürke felhőket. Kint akkor gyújtották meg a fényszórókat. Fényüket a rács nagy téglalapokra osztva engedte be a zárkába. Hátranéztem. Társom az ajtónál állt, hosszú karjait kinyújtva elérte a két oldalfalat. Néha így szoktunk felhúzódzkodni a me- nyezetig. Most csak állt ott, s a vasrudak árnyéka lemetszette róla két karját, lábát és a fejét. Többször elsuttogta, halkan: / - Ki kell, adják!... Ugyan hagyd már! - mordultam ró végképp felingerülten. — Ez csak amolyan úri tempó: honorálni a szívességet!... Különben sem adják ki! Tátogott egy kicsit, de hang nem jött: vagy nem volt érve, vagy maga sem hitte, hogy kedvéért az őrök bemennek a civil- ruharaktárba, felbolygatják a holmik halmazát, és az ő cuc- cából előkaparásszák azt az elefántcsont micsodát... Két nap múfva beszóltak: — Ákfay Akosl Szedje össze minden cuccátl De nyomási Csak meredt a bezárt vasajtóra. Egy darabig nem szóltam, de hogy csak állt ott, hát kénytelen voltam: — Aki bácsi, öreg sittes vagy te már. Tudod, úgyis elvisznek, És ha nem rakjuk össze a holmidat, mire jönnek, akkor egyenest a pincébe... A havi vásárlás előtt álltunk, egy pakli dohányom volt már csak. Beloptam a hoimi- jába, a hozzátartozó papírral, gyufával együtt. ő csak ácsorgott a kiblivel szemben, dadogott: — Nem revanzsáIhattam ... hát nem revanzsáihattam ..., és ha ismét egyedül tesznek ... Ügy ment ki az ajtón, hogy el sem búcsúzott. A házi még aznop este bedobott hozzám egy pakli dohányt, papírt, gyufát Megismertem 'őket. Később hallottam, hogy csak a másik osztályra vitték és ismét egyedül. Ott támolyog tehát most fel-alá a négy fehér fal között, s viaskodik a szervezetéből csak lassan fogyó nikotinnal. Vagy két hét múlva kihallgatásra vitték. — Te mit kérsz? — kockáztatott meg egy súgást a mellettem álló, a le-föl sétáló őr háta mögött. — Nobel-díjat — mondtam. Be se adtam kérelmi lapot. — Ajjaj, akkor ez fegyelmi! Mennyit saccoisz? Akkor beszófrtottak. A parancsnokot én csak láttam addig, dolgom nem volt vele. Miközben a jelentkezés kölcsönösen unott formuláját daráltam, megfordult a fejemben, hogy mindent kitalálok. Mikor azonban rámnézett szürke szemével, tudtam, hogy nem fogom megtenni.- Na, Fehér Gábor - kérdezte —, mikor olvasott utoljára újságot?- őrnagy úrnak tisztelettel jelentem, körülbelül három hete. Ákfay Ákos nem hazudott. Rám nézett hökkenten, de csak egy pillanatra, aztán bólintott és maga elé húzta a fegyelmi lapot:- Két hét elég lesz, Fehér? — őrnagy úrnak tisztelettel jelentem, elég lesz. Talán még kevés is. Kezdett vörösödéi a nyaka:- Na, kotródj gyorsan, mert mindjárt négy hét lesz belőle, a sötétben! ... A pincében nincs dohányzás. A második héten - újabb fegyelmit kockáztatva - egy csikket sikerült kilopnom a folyósói köpőcsészéből. Gyufám nem volt, így hát kibontottam, megszáritgattam, betettem bagónak. S mikor két perc múlva majd a belemet okádtam ki, arra jutattam, hogy föltétlenül bocsánatot kell kérnem Ákfay- tól. S ajnos, többé nem találkoztam vele, s így ezt a tartozásomat is el kellett tennem a többi, börtönben oly könnyen fölgyűlő teljesíthetetlen fizetségek mellé. Hatvani Dániel: Torlódó sziromlevélre Onnan I« * hegyekből pisztrángos patakokat vizelnek ax istenek egyfolytában tán e völgyben örökre leheverednék a szerelem őrült virágszagában Hátára vesz a csobogás füvek lándzsái hasitnak sejtjeimbe kilométerkövekkel záporozott szememet már készül a halát, hogy himporával behintse Itt a pillanat, hogy megadjam magam húsom legyen a kőrisé a hársé minek vergődni gyökér-ölelésben ha szívdobogásom az avarral szivacsos ehnufásé De halmozódik a hasadó anyag s vérrel vegyül a kopár kínok füstje torlódó sziromlevélre buggyan nyelvem hogy sugárzó bélyegét rásüsse Goór Imre1 Csend jő hamar Klorofil hol vagy? Oxidált rétek kiégve borzadoznak. Harmatasszonyom merre mentél? Forgó kerekek beporoznak. Indul a szálló szél nyugatról, Shellye szele: az ősz itt van már/ nem más! Távoli hangod érthetetlen, akár a gerlebúgós. Csend jő hamar, betakarják szerelem-galamb testét a nappalok arany selyemmel s feketével az esték. Járitz Rózsa festmény*
