Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

1971. fftnhts 20. DUNÁNTÚL! NAPLÓ 5 Mi a kispolgáriság? Évforduló Surányi Miklós A Ptcsatt járóm 14. és 1*. között megrendezett Országos Etikai Kon­ferencia keretében az egyik legna­gyobb érdeklődést kiváltott előadás dr. Kéri Elemér kandidátusnak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola marxizmus—leninizmus tanszéke ve­zetőjének A kispolgári Ságról című előadása volt. Az alábbiakban az előadás alapján foglaljuk össze e rendkívül időszerű és viszonylag ke­véssé ismert téma néhány gondola­tát A kispolgárság eredetileg a feuda­lizmus és kapitalizmus, majd a kapi­talizmus és szocializmus harcának időszakában létező kistulajdonosokat jelenti, akiknek léte átmeneti, bizony­talan, veszélyeztetett, érzelem- és ér­telemviláguk, magatartásuk ennek megfelelően leginkább a következő meghatározó jegyeket hordozza: a ve­szélyre való érzékenységet, a védeke­zést, a kiúttalanságból a fantázia vi­lágába menekülést a birtoklás vá­gyát az individualizmust A proletariátus győzelmével új hely­zet áll elő: a kispolgári életmód ve­szélyeztetettsége csökken, sőt meg is szűnhet mint ahogy ez nálunk is be­következett a városi kispolgár életé­ben. A falusi kistulajdonos pedig a szocialista parasztsággá válás útjára lépett Ily módon a kispolgáriság mint erkölcsi, ízlésbeli, magatartásbeli erő jelenik meg elsősorban, a kismagán- tulajdonosi értékrend, életmód, érvé­nyesülés megléteként A harc nálunk nem a kispolgár el­len, hanem a kispolgáriság ellen fo­lyik, az emberért, hogy a kismagántu- lajdonosi szférából új értékrendbe emelkedjék. AZ „ESZME-MAGANTULAJDONOS" A nagyüzemi útra lépett parasztsá­gon, a városi kismagántulajdonosokon kívül léteznek társadalmunkban ér­telmiségi kispolgárok is. Az értelmisé­git magatartása, világszemlélete teszi ilyenné vagy olyanná, kispolgárivá, kommunistává, egy-egy kérdésben feudálissá, másban haladó gondolko­dóvá. Az értelmiségi akkor válik kis­polgárivá, ha gondolkodását, szemlé­letét önző, egyéni üdvözülésre való törekvés kormányozza. Hogyan való­sulhat ez meg magántulajdonosi táv­lat nélkül? Az emberi kapcsolatok és a szellemi, erkölcsi, politikai, ideoló­giai élet területén, a szellemi mono­pólium, az eszme egyéni kisajátítása, magántulajdonba vétele révén. A kispolgár fölött ma nincs nagy­tőkés rivális, sem uralkodó úri hier­archia, s mégis van még lehetősége, Hogy a régi modell szerint töreked­jék az új hierarchia csúcsaira, hogy feltűnjön, kitűnjön, — „pozitíve" pél­dául. Pozitíve kitűnni annyi, mint nél­külözhetetlenné válni, a tömegek ta­nítójává, vezérévé emelkedni, azt érezve, hogy ezzel a „képességgel” csak kevesek rendelkeznek, a kivá­lasztottak. S ha ő felel meg legjob­ban az eszmének, akkor már nem­csak kötelessége, hanem joga, sőt, kiváltsága is, hogy a többi embert vezesse, igazgassa, tanítsa, s eköz­ben teljesen elfeledkezik arról, hogy neki is tanulnia kellene, hogy a tö­megeknek nem az ő szolgálata a fel­adatuk. A tulajdon kisajátítása helyett íme: az „eszme” kisajátítása, magántu­lajdonba vétele. Már csak néhány lé­pés, s néhány ilyen „eszme-monopo­listából” monopólium, klikk is össze­tákolható. És mi o magántulajdon? A másik kizárása a magánbirtoklás­ból, a klikkből. „Az eszme én vagyok — aki ellenem, az az eszme ellen.” S e jóindulatú eszme-magántulajdo­nos — rendszerint, kiseszme-tulajdo- nos vagy az eszme kismagántulajdo- nosa, azaz igen korlátolt gondolatok­kal rendelkező, az igazi eszmét el­torzító ember — rendszerint eltiltja a másikat attól, amit magának meg­enged, természetesnek érzi, hogy a másiknak nem szabad azt tennie, amit ö megtehet stb. A „pozitív kitűnés” egyik vele­járója az illúziótermelés: az illúzió mámora. Az így gondolkodó ember úgy véli, arra született, hogy szemé­lyesen hozza helyre o világ elron­tott dolgait. Ahhoz viszont nincs ele­gendő narkotikuma, hogy időnként kétségek ne gyötörjék. így kell újra és újra túlteljesítenie az illúzióterme­lést, az összeomlásig. S amikor a vi­lág helyett saját illúziói omlanak ösz- sze és ott áll vele szemben a pőre világ — mert nem a való világba volt szerelmes —, nem is kell neki. Kiáb­rándult belőle, pedig még bele sem szeretett, becsapva érzi magát attól, amit még nem is ismert. Abszurd vi­selkedése helyett a világot hiszi ab­szurdnak, igazságtalannak. Ezért is vonzódik az olyan eszmékhez, irány­zatokhoz, művészi áramlatokhoz, ame­lyek saját hamis gondolatait, érzel­meit fejezik ki. Akarja ezt az értelmi és érzelmi hazugságot, hogy valósá­gos tehetetlenségét elviselje. Valószí­nű, hogy a giccs-szükséglet okait is itt kell keresni. NEGATÍV KITONÉS ÉS KÖZÖMBÖSSÉG Adandó alkalommal a pozitív feltű­nés hiányában szenvedők átmehetnek a „negatívak" táborába, mert a lé­nyeg maga a feltűnés, a helyzet hul­lámain való egyéni felülemelkedés, egyéni uralomra törekvés a pillanat­nyi szituációban. Az intrika, a háta- mögöttiség, a magánértesültség, a csoportosdi, a fehér asztal, a kártya- partik stb. közben megbeszélt „dönté­sek”, „megoldások" — a társadalmi, mozgalmi, demokratikus formák, a tes­tületi szervezetek döntéseinek, a szer­vezeti fegyelemnek a megkerülése vagy személyi szolgálatba állítása — nagyon jellemző a kispolgárokra. Fel­mérhetetlen ennek a veszedelme: a szocializmus fordítottját szocialistának követeli elismertetni. Nem kétséges, hogy még az ilyen kispolgár is akarhatja a szocializmust, de mindenekelőtt önmagának. Amíg nem éri el a szerinte jogos életszíni vonalat, szabadságfokot, addig azo­kért mint szocialista és egyetemes em­beri célokért küzd. Amikor megszeg rezte, már természetesnek tartja, hogy azok nem is olyan egyetemesek, má­sok számára nem léteznek. Az eszme végül is csak annyiban kell neki, amennyiben egyéni üdve elnyerésére felváltható. S mégis, szemrebbenés nélkül, a maga számára teljes bizal­mat követel, s bizalmatlanságot azok­kal szemben — természetesen ismét a szocializmus érdekére hivatkozva — akik vele szemben bizalmatlanok. Ha pedig mind a pozitív, mind a negatív kitűnés leáldozóban van, új magatartás kezd vonzóvá válni: a nem tenni semmit ideálja. A puszta ma­gánélet, az igénytelenség újraterme­lése ez: mivel abból indul ki, hogy a politikai varjy társadalmi cselekvés­ből semmi jó nem származik, a pusz­ta létezésen túl nem is ismer célt, te­hát céllá válhat számára a puszta jóllakottság is. S ebből az igénytelen individuális létből könnyen létrejön a mindennel — minden, az igénytelen léten kívül­állóval — szembeni közömbösség, ez a hatalmas negatív erő. A közönyö­sök nagy veszélyt jelentenek, mert bár nem tesznek semmit, „az ő jóváhagyó hallgatásukkal van gyilkosság és áru­lás a földön”. A kispolgáriság megszerzéséhez te­hát nem kell kistulajdon. Mérhetetle­nek a lehetőségei annak, hogy adott helyzetben kispolgári tulajdonságok alakuljanak ki. A kispolgáriság sok­pólusú, s a különböző fajtájú kispol­gárok rendszerint egymást minősítik kispolgárnak, egymást tartják tehe­tetlennek, azaz abnormálisnak. KISPOLGÁRISÁG ELLENI HARC — NEM KISPOLGÁRI MÓDRA Végezetül: módunkban állt dr. Kéri Elemérnek néhány kérdést is feltenni, amelyek részben a téma aktuális prob­lémáira, részben annak egyes gya­korlati következtetéseire vonatkoztak. — Egres lelemények werint ax új gazdaságirányítási rendszer tápta- !ajt ad az anyagiasság elharapód- zásának, s ezzel együtt a kispolgári ság új formáinak. Mi a véleménye erről? — Akik az új mechanizmust a kis­polgáriság forrásának tekintik, egy­szerűen nem értik annak lényegét. A kispolgáriság máskor is, most is megtalálja a maga kifejeződési for­máit Az új mechanizmusban éppen úgy benne van felszínre kerülésé­nek, mint legyőzésének lehetősége. — A kispolgáriság, mint magatar­tás, nagyon sokarcú, s az egyes fej* lődési szakaszokban mindig új és új arcot, kifejezési formát ölt. Van*e a mai körülmények között reális le* hetősége az ellene való küzdelem­nek, s ha igen, milyen módokon? — A kispolgáriság, ezt nem sza­bad elfelejteni, összefügg a társada­lom termelőerőinek, kultúrájának vi­szonylag alacsony színvonalával is. A magasabb életszínvonal, kulturális szint mind a kispolgáriság ellen hat. A küzdelem konkrét módja nem le­het kispolgári, vagyis olyan, amely nem számol a realitásokkal. Vélemé­nyem szerint a kispolgáriság elleni küzdelem módját elsősorban a perma­nens etikai értékelés, illetve az iránta való igény kell hogy jelentse. Vagyis az, hogy a legkülönfélébb állami ve­zető szervektől kezdve mondjuk egé­szen az iskolákig mindenütt igényel­jék, hogy minden kapcsolatot, jelen­séget, intézkedést etikai értékelés kö­vessen. A negatív jelenségek így nem halmozódnak fel, nem jutnak el a durva beavatkozásig, az adminisztra­tív intézkedésekig. Ezzel a preventív terápiával nem szüntetjük meg ugyan magát a jelenséget, de csökkenthet­jük hatását, erejét, elérhetjük, hogy ne legyenek áldozatai. Végső soron ebből is az következik, hogy az igazi megoldás erre a kérdésre is a szoci­alista demokrácia szélesedése, erősö­dése. A szocialista demokrácia a kis­polgáriság ellen dolgozik. S amilyen mértékben uralkodóvá tesszük társa­dalmunkban az igazi emberi értékek szerinti érvényesülést, olyan mértékben szorul vissza a kispolgári érvényesülés, az élet kispolgári módja. Harmincöt évvel ezelőtt, 1936. jú­nius 23-án korán reggel táviratot kéz­besített Pécsett a postás. Csathó Kál­mán író küldte Budapestről Fischer Bélának, a Janus Pannonius Társaság akkori társelnökének. A távirat szö­vege mindössze egy mondat volt: „Surányi Miklós ma éjjel félkettőkor meghalt." Nem Pécsett született, hanem a sze­líd lankás Hegyháton, a mai Felső- mindstenten, a Kossuth Lajos utca 71. számú házban. De minden idegszálo Pécshez fűzte. Az egykori pécsi te- metőfelügyelö fia, itt élt Pécsett, itt járt iskolába a mai Nagy Lajos Gim­náziumban. Pécsi lapnál: a „Pécsi Közlönyénél kezdődött újságírói pá­lyája. E történelmi város falai között alakította meg a Janus Pannonius Társaságot és több könyvének meg­írásához is e város adott ihletet neki. Regényeiben: a „Kanfáfé”-ban és a „Noé bárkája"-ban a pécsi utcák kel­nek életre. „Csodavárók" című regé­nyének színhelye is javarészt Bara­nya, „A gyújtogatok" pedig Sásdon játszódik, ahol éveken át élt nagy­bátyjánál: Gundy Miklósnál. Pécsről szóló írásai valóságos szí­nes leporellók. Sorai hűségesen tük­rözik vissza a régi Pécs hangulatát, „öreg, romantikus város.. A Mecsek hegység oldalában festői aszimétri- ával nyújtózkodnak el a házsorok. A székesegyház négy tornya, mint egy középkori erősség. Török mecset, mi­naret, öreg romok, barátságos sző­lők, őszi hervadásban pirosló erdők, fehér villákkal, lugasokkal, présházak­kal... nyáron selyemzöld füvet simogat a szellő... rózsakertek a napos ol­dalon, itt-ott még a fügefa is meg­él, a tenger nincsen messze, a déli szél meleg áramlatokat hoz a Balkéw felől . . . valóságos trópusi levegő.” „A hegyről szüntelenül csorog a víz az utcákon, záporesó idején nagy hi­dakat tóinak ki, hogy az emberek jár­kálni tudjanak a városban, minden utca meredek, kavicsos, szűk, árnyé­kos, csendes finom, kedves kis csalá­di házakkal, amelyek alatt reggel és délután a pereces sípja szól. Kinyíl­nak az ablakok és a háziasszony fe­hér karja kinyúl, hogy a kosárból be­emelje a friss, meleg, ropogós süte­ményt . . . Még van itt valami a XVIII. századbeli patriarchális kényelemből, jómód, lustaság, egyszerűség ... Né­hány utcája, a kanonokok háza, a püspöki vár környéke valóságos törté­nelmi múzeum, beszédes régi kő a tizenkét apostol szobra, római, cs- keresztény, árpádkori meg török em­lék, ha építkeznek régi sírok bukkan­nak fel a föld alól s itt járt Madonna Beatrice, a nagy Corvin felesége, a humanista gavallér, dúsgazdag, finom és okos Ernuszt püspök palotájában." Surányi Miklós nemcsak elmerült Pécs hangulatába, hanem tollával harcolni is tudott érte. Magyar Hei- delberget, európai kultúrvárost sze­retett volna alakítani az akkor még nyárspolgári, szendergő, álmos Pécs­ből. Vádolta a királyokat és a kény­urakat, akik mostoha gyermekként ke­zelték ezt a várost Tervbe vette, hogy történelmi reg t fr Janus Pannoniusról, mert azt va! lotta, hogy Pécs városát nem lehet kihagyni o humanizmus történetéből. Ezt a tervét azonban nem sikerült megvalósítania. De reánk maradtak történelmi regényei, amelyekben re­mek portréfestőnek bizonyult az a Su- rónyi Miklós, aki írói pályájára Pécs­ről indult el... P. L H. L Négyszemközt Breitner Tamással Zenekarunk képes a színvonalas munkára A Pécsi Filharmonikus Zenekar ve­zető karmesteri és a Pécsi Nemzeti Színház zenei vezetőjének állása az utóbbi években többször is gazdát cserélt. Szervezeti, gazdasági és sze­mélyi problémák nehezítik hosszú évek óta mind a szimfonikus zenekar, mind pedig az operatársulat műkö­dését és fejlődését. Ismertek azok a létrehozó jellegű eredmények, ame­lyek Paulusz Elemér nevéhez fűződ­nek mindkét területen. Nagy Ferenc igyekezetének eredményességét a fen­ti problémák korlátozták. Az elmúlt évadban új vezető került a két zenei intézmény élére: Breitner Tamás. — Az operajátszást és a szimfoni­kus zenekart egyaránt szívügyemnek tekintem. Legelső feladatomnak azt tartottam, hogy biztosítani tudjam a munka megfelelő feltételeit. Manap­ság nem lehet kielégíteni az opera­látogató közönség igényeit 11 magán­énekessel, 20 tagú énekkarral, 35 ze­nekari muzsikussal. Sikerült elérnem, hogy az énekesek számát 18-ra, a kó­rusét 36-ra növeljük, 66 tagú zenekar részére van anyagi ellátottságunk. Pénzünk tehát most már lenne, de nem sietünk a keret feltöltésével, csak olyan zenekari muzsikust alkal­mazunk, akit valóban jónak tartunk. Sikerült növelnünk a város zenei éle­tének vonzóerejét, sorra visszajönnek azok a nemrég Pécsett végzett mu­zsikusok, akik korábban nem találtak itt megfelelő elhelyezkedést. A szim­fonikus zenekar magja a függetlení­tett színházi részleg, akiket zeneta­nárokkal és zeneművészeti főiskolás fiatalokkal egészítünk ki továbbra is. A színháziak részére ez, minthogy kö­telező szolgálatszámukba a szimfoni­kus zenekarban végzett munka is be­számít, nemhogy nem jelent külön megterhelést, de megszünteti eddigi túlzott igénybevételüket.- Ez persze azt is jelenti, hogy a zenekari muzsikusok keresete a meg­növekedett alapfizetés ellenére némi­leg csökken. De nem a munkaidő­csökkenés arányában! A muzsikusok talán majd gyakorolni is ráérnek a jövőben — ez alapvető követelmény — és a produkciók során is többre lesznek képesek. / — Nagyfokú együttműködésre lesz szükség a Színház és a Filharmónia részéről! A tervezésnél és a menet­közben adódó problémáknál egy­aránt. Széles látókörű, nagyvonalú és egyben rugalmas vezetést és együtt­működést igényel nemcsak a város, de egy országrész zenei ellátásának felelős gondja. — Egy évad, kiváltképpen az átala­kulás forrongásának idején, rövid idő­szak. Mégis, hogyan értékeli Breitner Tamás a megtett utat és mit vár a kö­vetkezőktől? — Valóban, csak a kezdetnél tar­tunk. Türelmes munkára van szükség a látható előrelépésekhez. A munka eredményességét megítélni nem az én feladatom, de felhívhatom a figyelmet néhány pozitív jelenségre. Közönsé­günk talán nem is tudja, hogy a Va- rózsfuvola és a Carmen mellett leg­nagyobb operai sikerünket Eszéken arattuk Károly Róbert egyfelvonásosá- val, a Japán halászok-kal. A nemzet­közi szakma, a kritika és a közönség melegen fogadta a művet és az elő­adást is. Kitűnő képességű énekesek szerződtetésével tovább emeljük a pécsi operajátszás színvonalát, a főbb szerepeket kettős szereposztás­ban fogjuk játszani. Repertoár-ope­rává kívánunk alakulni, elevenen tart­va az elmúlt évadok bemutatóit. így láthatjuk el Dunántúlt változatos, színvonalas operaműsorral. A szimfo­nikus zenekarral már érezhetőbben előreléptünk. A zenekari játék fe­gyelmezettsége, a szólamok tisztasá­ga, ritmikussága, a dinamikai skála szélessége mind javult. Nagyobb gondot fordítunk majd a hangolás pontosságára. Szeretnék elérni egy könnyedebb, „mediterrán" hangzást, ennek érdekében sokat kell játsza­nunk Haydntól, Mozarttól és francia szerzőktől. Zenekarunkat jelenlegi ösz- szetételében jónak tartom, képesnek o színvonalas munkára. Hangver­senyeink színvonalát eddig is a ve­zénylő karmester igényessége és a rendelkezésre álló felkészülési idő szabta meg döntően. A jövő évad műsorát már én terveztem meg, a koncertek időpontjainak beosztását is. Legalább kétheti munka előzi majd meg fellépéseinket!- Közismert, hogy Breitner Tamás egyike a kortárs zene avatott előadói­nak. A Rádiózenekar élén számos új magyar művet mutat be. Hogyan igyekszik Pécsett népszerűsíteni a modern zenét, milyennek találja a le­hetőségeket, képes-e zenekarunk ilyen feladatokra?- Feltétlenül képes, ha több mun­ka árán is. Sok Bartók-művet kívá­nok vezényelni. De az újabbakat is! Egy legmodernebb technikájú mű elő­adása nem szükségszerűen nehezebb feladat, mint egy virtuóz Mozart-di- vertimentóé. Kiemelkedő esemény lesz a jövő évadban, hogy Ferencsik János vezényli majd Sztravinszkij Ta­vaszi áldozás-át az Állami Hangver­senyzenekar élén. De szeretnénk megrendezni tavasszal a vidéki zene­karok kis-fesztiválját is, amelyen mind­egyik zenekar magyar bemutatót is játszana, vagy legalább egy egészen friss művet. Meg kell ismernünk ko­runk muzsikáját. Ebben látom egyik legfontosabb feladatom.- Egy éve Nagy Ferenc, Pécsről tá­vozva, azt nyilatkozta az Elet és Iro- dalom-ban, hogy a pécsi zenei élet hátráltatója az erők megosztottsága. Mi az észrevétele Breitner Tamásnak, egy év után?- Lényegesen előrébb és többre jutnánk, ha mindanyian egy irányba húznánk a pécsi zenei élet szekerét. Én derűlátó vagyok. Jó a kapcsola­tom a pécsi zenei intézmények veze­tőivel, állandó támogatásukat élve­zem. Közös a célunk: olyan muzsiku­sokat akarunk nevelni és alkalmazni, akiknek révén nyer zenei életünk. So­kat várok a jövő évadtól: sok örömet, élményteli meglepetéseket, a színház­ban és a szimfonikus zenekarban egy­aránt ♦ Csodákat nem várunk Breitner Ta­mástól. Dolgozzon tovább azzal a hit­tel és alapossággal, amely az el­múlt évben jellemezte munkáját. Tervezzen hosszú távra, legyen türel­me és ereje végigjárni és végigjárat­ni az emelkedő minden lépcsőjét. Vá­rosunk befogadta és sokat vár tőle: maradjon zenei életünk méltó régi jó­híréhez. Szesztay Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents