Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 20. 1 Egy kilométer légvezeték 140000 forint smsf foltok Érettségizett a Komarov első földmérés osztálya A gyermekkor ködösödő múlt­jába vész lassan egy emlékkép: sötétedő konyhában ülünk, az öregek sajnálják még meggyúj­tani a petróleumlámpát és csak a sparhertből kiszűrődő tűzfény ad valami sejtelmes világítást. Nagyapa meséje Rinaldo Ri- naldiniről így még izgalmasabb. Ma csodásnak tűnik ama régi téli alkony hangulata. Régi? A 30-as évek elején volt és nem is falun, hanem egy városszéli házban, amit még kikerült a villany. * Magyarországon befejeződött a faluvillamosítás már régen — ezt mindenki tudja. De arról keveset beszélünk, hogy vannak úgynevezett külterületek, ahol nincs még villany, s ahol be­látható időn belül nem is lehet számítani villamosításra. Két meghökkentő számot hallottam minap ezzel kapcsolatban. Az egyik: Magyarországon a laká­sok mintegy 13 százalékában nincs még villany. Ugyanez Ba­ranyára: 6—8 százalék körül le­het Sok a tanya, a félreeső, régi uradalmi major, s ezekben évtizedek óta élnek emberek úgy, hogy amikor eljő az este, nem kattinthatják fel a villanyt, nem kapcsolhatják be a tévét. Még szerencse, hogy a rádió azért eljut ityen helyekre is s az elszigeteltség a világtól nem olyan elviselhetetlen, és azért a világot is könnyebb ma már megközelíteni. Mégis, villany nélkül élni nem megnyugtató állapot. • Magasfeszültségű vezetékek hálózzák be a vidéket, végte­lenbe nyúló kábeleken áramla­nak a tízezer voltok, s hány meg hány család él ezeknek a tövében úgy, hogy e modern csodából semmi hasznuk. Ne­héz megérteni ezt. Mint ahogy Gyozsán Mihály és családja is képtelen megérteni a helyzetét. A tsz-juhász háza Hidas és Bonyhád között van,távol mind­két hely utolsó villanyától, va­lahol a „senki földjén”, a két megye határán, távvezeték kö­zelében. Évek óta ostromolja a tanácsi szerveket, s ma már ott tart, hogy tízezer forintot fizet­Két zenei esemény kezdődik ma és holnap, hétfőn. Ma, az­az vasárnap délben érkezik Budapestre a pécsi Mecsek Kó­rus cserepartnere Lengyelor­szágból: Chelm város Lubelski nevű énekkara. A lengyel együt­tes három napot tölt Budapes­ten, majd Baranyába érkezik. Június 25-én, a harkányi nyár második programjaként önálló estet ad Harkányban, a Zsig­mondi sétányon. Pécsett két fellépésük lesz. Június 26-án a Doktor Sándor Művelődési Köz­pontban, 27-én pedig a Vasas I bányatelep Kodály Művelő­dési Házában adnak a Mecsek ne, ha odavinnék a házához a villanyt. De hiába, hiszen en­nek többszörösét kellene beru­házni és ugyan ki vállalná ezt * Kockázat. Nem is olyan ré­gen volt, 1955-ben, amikor megjelentek Gyűrűfűn a DÉ- DASZ emberei és a nem is olyan félreeső, akkor még ön­álló kis falut villamosították. Ki gondolt akkoriban kockázatra. Olyan beruházás volt ez, mint ami azokban az években erős ütemben haladt sokszáz falu­ban módszeres alapossággal. Régi álom vált valóra Gyűrűfűn is, amikor először kigyúltak a villanyok. És egy évtized múl­tán elindult egy Magyarorszá­gon addig ismeretlen folyamat: egy falu elnéptelenedésének folyamata. 1970 őszén bezárta maga mögött a kaput az utolsó gyűrűfűi polgár is és ezzel Gyű­rűfű megszűnt falu lenni. Az 55-ös villamosítás néhány-száz- ezer forintos költségét tavaly a kikapcsolás, az áramtalanítás költsége tetézte. • Gyozsánék és Gyűrűfű két szélső eset, de sok magános, villamosítatlan lakóház van szerte a megyében és akad vil­lamosított falu, amely körül ott ólálkodik már az elnéptelene­dés árnya. Vannak sötét foltja­ink. Az 1972-es villamosítási program előkészítését szolgáló feljegyzésekből származó né­hány adat: a siklósi járásban, Nagysárostó-pusztán 6, a sik­lósi Schneider tanyán 5 család vár villanyra; a szigetvári járás­ban a Mozsgóhoz tartozó Alsó­szőlőhegyen és Jedinka-szőlö- hegyen 20 csalód él villany nél­kül; a sásdi gálykúti telepen 30 család van ugyanígy. A vá­rosi külterületeken is vannak villamosítatlan részek. Komlón a Cseresznyág, Szigetvárott a becefai és a zsiboti szőlőhegy, Mohácson Sáros, túl a Dunán, s Pécsett főleg az I. kerületben akadnak elszórtan villamosítat­lan házak, házcsoportok. Csak a 72-es igénybejelentések sze­rint mintegy 32 kilométernyi légvezeték kiépítésére lenne szükség szerte a megyében. Van, ahol csak 3—400 méterről, de van, ahol 2-3 kilométerről lenne Szó. és egy kilométernyi szabad légvezeték építési költ­sége mintegy 140 ezer forint Négy és fél millió forintra len­ne szükség 1972-ben a megyé­ben a külterületi villamosítá­sokra, holott összesen 2 millió­ból kell megoldani minden vil­lamosítási feladatot * Sáros villamosításához 350 ezer forintra van szükség, s ok­kor 38 család otthonában ki- gyulhat a villany. A Mohácsi városi Tanács a költségek felét fedezi. A becefai és a zsibóti szőlőhegyen összesen 95 család él, zöldség- és gyümölcsterme­léssel is foglalkoznak, nagyban hozzájárulnak Szigetvár ellátá­sához. A szigetvári tanács tisz­Kórussal közös koncertet, majd másnap, június 28-án utaznak vissza Lengyelországba. Viszon­zásul a pécsi Mecsek Kórus jú­lius 7-én indul nyolcnapos ven­dégszereplésre Chelmbe és kör­nyékére. Holnap, hétfőn Jandó Jenő karnagy vezetésével egyhetes körútra Lahtiba utazik a Bara­nya megyei Állami Építőipari Vállalat madrigálkórusa. A lahti kórussal közösen két hang­versenyt adnak Pécs testvérvá­rosában. Műsorukban a finnek kérésére elsősorban magyar népdalgyűjtéseket és feldolgo- I zásokat, Bartók-, Kodály-műve- | tában van azzal, hogy beköl- töztetésükre nem lehet számi- , tani, a villamosítással járó költ­ségeket azonban nem tudja vállalni. A siklósi tanács az igé­nyek mérséklésének gondolatá­val foglalkozik. Háromféle hoz­záállás, közülük az első lehet a követendő a tanácsok számá­ra. A külterületek villamosításá­hoz a helyi tanácsok is járulja­nak hozzá. Persze nem váloga­tás nélkül, hanem mérlegelve a dolgokat és egy kicsit a jövőbe is nézve, mert nagyon drága villamosítás lenne az, ahol pár év múlva, Gyűrűfű példájára áramtalanítani kellene. így las­san talán kivilágosodnak Bora nya térképén a sötét foltok. Hársfai István j Tegnap már kora reggel bir­tokukba vették a stadiont a nagy parádé rendezői: készült a SZÜR-vonat, helyükre kerül­tek a díszletek s a körben lera­kott hangszórókon megszólalt a zene. Előkerült a bakterház, az ökör és egy népes lúdcsapat is. — Két mozdony, s így két szerelvény is lesz. Egy kék és egy piros. Mindkettő már csak a zöld jelzésre vár.., Locsolják a füvet, fel kell an­nak teljes egészében frissülnie, mire az aranylábú „gyerekek” a pályára lépnek. És természe­tesen minden a főbakter szavá­ra kezdődik majd. Ha megadja a jelet — indulhat a kavalkád. S hogy ki ő? Majd meglátjuk. Marton Frigyes rendező a fő­próbát igazgatja már. Délután két óra — s minden simán megy. — Kell, hogy menjen I — A pesti hogy sikerült? két adnak elő. Programjukban megtekintik a vihuri sörgyárat és az Asko bútorgyárat, s hajó- kiránduláson vesznek részt a közeli tórendszeren. Ott érik jú­nius 24-ét is, amely a finnek és az északi népek népi-nem­zeti hagyományünnepe. Meg­hívást kaptak családi összejö­vetelre is egy tóparti nyaraló­ba. Itt vesznek részt a termé­szet megújulását köszöntő szép hagyományőrző nemzeti szokás ünnepén, a szent Iván éji tűz­gyújtáson. A 34 tagú együttes június 28- án tér vissza Pécsre. 200 megawatt A Gagarin hőerőmű 200 me­gawattos — sorrendben már a harmadik, de méreteiben a leg­nagyobb — blokkja hosszabb kísérleti működtetés után jú­niusban elérte a névleges tel­jesítményt és ezzel a terhelés­sel folytatja próbaüzemelését. Ez azt jelenti, hogy az óriás kazán 535 fokos hőmérséklet­tel, 130 atmoszféra nyomással 620 tonna gőzt termel és ennek nyomán a turbina folyamato­san 200 megawattos teljesít­ményt nyújt. Ezt a villamosener­giát már az országos hálózat­ba táplálja a 3-as blokk. A Gagarin hőerőmű 3-as blokkját — a tervek szerint - szeptember 1-én adják át fo­lyamatos terhelésre. — Ha Jaj! Ilyen hamar még soha nem adták el a jegyeket, s ebben a jubileumi 30. SZŰR is debütált. Ha háromszor any- nyi hely lenne a Népstadionban, hát akkor is minden széken ült volna valakL Persze. Az emberek — a né­zők — részvétele sem megy akárhogy. Készülnek ők is — demizsonnal, uzsonnával, nap. ellenzővel, négy sarkán lekötött zsebkendővel — Ogy érzem — mondja a főrendező —, hogy ez egy ma­gyar „riói karnevál", ök az ut­cán táncolnak napestig, mi pe­dig kiülünk a napra, hogy ked­venceinkben gyönyörködjünk. — Jön mindenki? — Hogyne I Sőt többen K, mint ahogy ez a szerény pécsi TDKE-paródé plakát hirdeti. Itt lesz a LOKOMOTIV GT is — ez végleges. Persze nem játszanak, még az összeszokás elején von­nak. így majd a terveikről szá­molnak be. De jön az Angyal — parodistánk — és Fenyvesi Gabi is az utolsó pillanatban ugrott be. A szereplők — többen mint százan — szinte a zöld gyepre lépés — azaz a vonatba szállás sorrendjében érnek a stadion­ba. Reggef 6-kor indul az első turnus a fővárosi Opera elől — s tízpercenkénti indítással jön­nek Pécs felé. — Miskolci fellépésünk előtt egy kocsi bedöglött az ország­úton, s sorra át kellett száll­niuk a művészeknek ... De min­denki idejében megérkezett. A csapatok jó erőben vannak — s feltehetően bizakodnak. Hogy miben? Hogy a gyengébb marad alul. Mi pedig bízhatunk abban, hogy jól érezzük majd magunk a második TÜKE-pará- dén. Csak egy jótanács: érde­mes korábban megindulni o stadionba, mert bizony a vasúti felüljáró lassú menete miatt 'Fotogrammetria . . . topog­ráfia . . . geodézia - tantárgyak. Talán egy kicsit meghökkentő és furcsa, hogy érettségi vizsga tantárgyaiként lehet őket emlí­teni. De annak a 27 tegnap „érett” tizennyolc évesnek már másként hangzik, ök otthono­sak e szakterületen. Az osztály, a IV. b egy kicsit a Komarov Gimnázium dédel­getett osztálya volt. Négy évvel ezelőtt indult a kísérlet - a l földmérőképzés. A Pécsi Geo­déziai és Térképészeti Válla­lat és az iskola együttműködé­sének eredményességét végül is a tegnapi nap bizonyította: az osztály átlaga 4,1 lett. Többen továbbtanulnak — hárman Szovjetunióban. Gross Miki a előfordulhat hogy valaki nem tudja meg, hogy ki lesz a bak- ter? Akinek még nincs jegye, az holnap délelőtt a pálya men­tén a jegyárusítóknál még be­szerezheti. Egy utolsó kérdés Marton Fri­gyeshez: — Izgul? — Már hogyne Izgulnék! El­képzelheti. Minden éjjel hátrál­tatja elalvásomat egy tény: va­jon szóltam-e mindenkinek, va­jon nem felejtettem el valamit? S ennyi szereplőnél — tüdő kell az embernek. No meg a szurkolóknak is — a drukkoláshoz. Mert itt ma csak a kedvenceik győzhetnek — mégha a színészek nyernek is. légi fényképezés és térképészet szakát választotta Németh Ist­vánnal együtt - Jung Ferenc néhány év múlva az optikai műszerek specialistájának vall­hatja magát. Sípos Bernadett a Pécsi Geodéziai és Térképésze­ti Vállalatnál kapott állást több társával együtt, összesen 87 munkaajánlatot kapott az osz­tály - és nem akármilyen kez­dő fizetéssel Mit is adott tu­lajdonképpen ez a négy esz­tendő: szakmát, mégpedig föld­mérési, földügyi szakigazgatási munkák elvégzésére. Az eredményhirdetéskor Szent­irányi Józsefné, az iskola igaz­gatója mindegyikükkel kezet fogott, mindegyiküknek mondott néhány közvetlen szót. Ügy éreztem, hogy szavai mögött a szeretet mellett egy kis meg­könnyebbülés is rejtőzik: — Már hogyne, hiszen oly sok bizonyítani való akadt e négy esztendő alatt! Nemcsak a tanulóinknak, hanem nekünk is. Ügy érzem, hogy sikerült a mérnök-tanárokkal jó kapcsola­tot kialakítani — a Geodéziai Vállalat nélkül ma sehol sem lennénk. Szentesi András, a MÉM Or­szágos Földtani és Térképészeti Hivatala kiküldött vizsgabizott­sági tagja így nyilatkozott. — Szükség van rájuk, hiszen az országban négy geodéta osztály végzett az idén. Ha mégegyszer ennyien lettek vol­na, akkor is kevesen lennének. Az eredményhirdetés a szü­lők előtt zajlott. A „különleges” kék borítójú érettségi oklevelet és a munkakönyvét kézhez kap­ta a 20 fiú és a hét leány. Jöhet tehát IV. b-nek a ban­kett a Szőlőskertben - majd a munka I-kf­Továbbképzés gépkocsi­vezetőknek Befejeződött szombaté« a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgató­ság és a TIT közreműködésével indított szervezett oktatás, me­lyet a vállalati gépkocsivezetők részére kezdeményeztek. Az ok­tatási kurzust teszt-vetélkedő­vel fejezték be, s az elért ered­mények alapján három gépko­csivezetőt megjutalmaztak. Ga­rami István 500, Várdai András 300 és Fáhcsi János 200 forin­tot kapott. A szakmai tovább­képzésen 60 gépkocsivezető és tizennyolc rakodómunkás vett részt. Képzésükben jelentés szerepe volt Molnár László gép­jármű-üzemvezetőnek, valamint Jávor Antal és Hoffman Pál gépkocsielőadóknak. A szomba­ton tartott vizsga után felké­szülnek a jövő félévi gépjármű- vezetői továbbképzésre. Kozma F. Durrdefektet kapott egy Barkas-siemélygépkocsi első kereke tegnap Net közelében a 6-os főközlekedési úton, a hosszúhetényi elágazástól nem messze» A köpenyszakadás után a járműi az útmenti korlátnak ütközött A baleset következtében Haska János 29 éves budapesti lakos, a Boy Szolgálat gép* kocsívezetöje gerincsérülést szenvedett. Mick Márton, a kocsin utazó ár«* kihordó, pilisvörösvárí lakosnak a jobb lába törött el. A mentők mindkettőjükéi • pécsi 400 ágyas klinikára szállították Lengyel kórus Baranyában Pécsi kórus Lahtiban A SZÜR-vonat már a zöld jelzésre vár... Jó erőben a csapatok Ma délelőtt 10 órakor a PYSK-pályán

Next

/
Thumbnails
Contents