Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. május 5. r HÍREK 1971, MÁJUS 5 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GYÖRGYI nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.21, nyugszik 19.01 órakor. - A Hold kél 14.03, nyugszik 2.13 órakor. KGST­tanácskozás Magyarországon Szegeden kedden megkezdő­dött a KGST-országok valuta és pénzügyi állandó bizottságának ülése. A tanácskozáson részt vesznek a KGST-tagországok pénzügyminiszter-helyettesei és nemzeti bankjaik helyettes ve­zetői. A tárgyaláson megvitat­ják az állandó bizottság múlt évben végzett munkáját és meghatározzák a további teen­J — Csehszlovák vendégek jár­tak tegnap Pécsett, a Dél-Du­nántúli Vízügyi Igazgatóságon. A Nyitra és a Garom vidékén működő pöstyéni vízgazdálkodá­si vállalat vezetői a szakmai együttműködés és csereüdülte­tés lehetőségeiről tárgyaltak. A megállapodás értelmében a nyár végén 30 tagú csoport ér­kezik szakmai tapasztalatcserére a pécsiekhez. A látogatás során a vendégek a Vízügyi Igazgató­ság repülőgépén tettek sétát a város felett. — Beethoven-délután. A va­sasi Petőfi művelődési házban ma délután fél 5 órakor Beet­hoven hangversenyt rendez a Vasasi Ifjú Zenebarátok Klubja. A műsorban Veress Endre tanár, valamint a Liszt Ferenc Zeneis­kola növendékei működnek köz­re, a műsort Huba János igaz­gatóhelyettes vezeti. — Autóbuszok a baranyai ide­genforgalomnak. A múlt héten érkezett meg a Pécsi városi Ide­genforgalmi Hivatal, tegnap pe­dig befutott a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal által ta­nácsi támogatással vásárolt új Ikarus 250-es autóbusz. A két jármű a város és a megye ide­genforgalmának fellendítésében hivatott közreműködni. — Kiállítás. Május 6-án, csü­törtökön délután 5 órakor Vá- j rady Géza, a Városi Tanács nép­művelési csoportvezetője nyitja meg a meszesi József Attila Mű­velődési Házban a Művészeti Szakközépiskola növendékeinek kiállítását. — Olcsó zománcozott edényvásár Uránváros piócán. Nyitva; 8—17 óráig. (x) dőket. — Lantos Miklós fotókiállítá­sát május 7-én, pénteken dél­után 5 órakor nyitja meg Tüskés Tibor, a Janus Pannonius Mú­zeum néprajzi osztályának föld­szinti kiállítóhelyiségében. — Kihelyezett fakultást sze­retne indítani Pécsett a Keszt­helyi Agráregyetem. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások már megkezdődtek, s ha a jelenlegi akadályokat sikerül elhárítani, a pécsi karon agrárközgazdászo­*1oaRöt képeznek majd ki. — Pécsi fotóművész nemzet­közi sikere. Az APN szovjet hír- ügynökség nemzetközi fotókiállí­tást rendezett, melynek a díj­kiosztó ünnepségét az elmúlt hét végén tartották Moszkvában. A kiállításon dr. Szász János, a Mecseki Fotóklub titkára a pé­csi Szigeti úti városrész építésé­ről szóló sorozatával harmadik díjat nyert. — Aszfaltozott úton járhatnak iskolába a kétújfalusi gyerekek. Két millió forintos költséggel, szilárd burkolattal látják eí azt a földes utcát, amelyben a mű­velődési ház, valamint az iskola ‘ van. A Budapesti Közlekedési Vállalat 44 őrás munkahéttel, állandó 1 műszakos beosztással, azonnali belépésre keres: KŐMŰVES, TETŐFEDŐ, ACS-ALLVANYOZO, KÖVEZŐ, Épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, viz-gAzszérelö, központifütés-szerelO, gépszerelő, gyalus, maros, vasbetonszerelő szakmunkasokat, valamint építőipart BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Munkaidő-beosztás: hetenkénti szabad szombat. Félvesz link továbbá: szakma nélküli férfi munkaerőket; VASÜTI palyajavitasi és építési MUNKÁBA. Női munkaerőket: PALYATAKARITÁSI MUNKÁRA A munkaidő-beosztás: KÉTHETENKÉNT SZABAD SZOMBAT ÉS SZABAD HÉTFŐ Egyenruhaellátás: Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villa­mosra, HÉV-re és Metróra szóló díjmentes utazási iga­zolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest VII., Kertész utca 16. és a vállalat valamennyi telephelyén. Százhúsz idős «mbernek Százhúsz idős — többnyire magányos pécsi ember kap még ebben a hónapban ott- ! hont, korszerűt, egészségügyi, kulturális szempontból a mai j igényeknek megfelelőt. A város ! egészségügyi és szociális szer- j vei hosszú, gondos előkészület után, a kerületi tanácsokkal i karöltve két öregek napközi ott- I honót adja át májusban: egyet a második, egyet az első kerü­letben. Az első kerületben lakáskiu­taló révén egy családi házat szerzett a kerületi tanács, a Vö- j röskereszt utca 20. számút. Eb- j ben mintegy százezer forintos ) költséggel alakították ki a kor­szerű öregek napközi otthonát, amelynek tegnap, május 4-én volt a műszaki átadása. Itt tíz helyiségből áll majd az otthon, s negyven idős ember használ­hatja. Lesz benne étkező-, für­dő-, pihenőszoba, klubszoba, a pihenőben heverőket helyeznek el. Ezen kívül munkaszobát is j berendeznek az otthon lakóinak j önkéntes foglalkoztatása, lekö­tése céljából. A másik otthon a Geisler Eta utca 12. szóm alatt nyílik majd | meg, tizenhárom helyiségből i áll, s nyolcvan idős ember hasz­nálhatja. — Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság lett a sombereki Bé­ke Őre Tsz, amely az 1970-es termelési versenyben elért or­szágos ötödik helyezésével el­nyerte a TŐT vándorzászlaját. A zászlóátadási ünnepségre ma — szerdán — délelőtt fél 11 órai kezdettel kerül sor, Som­berekén a mozi helyiségében. — Három új csuklós autóbusz érkezett ma reggel Pécsre a Vo­lán 12. vállalatához. A kocsikat a helyi közlekedés javítására ál­lítják forgalomba. — Ifjúsági sajtóhónap. Ma, 5-én délután fél 4-kor a dr. Doktor Sándor Művelődési Köz­pontban az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda és a Fiatal Utazók Klubja közös szellemi vetélkedőjével kezdődik az ifjú­sági sajtóhónap baranyai ren­dezvénysorozata. — író—olvasó találkozó Pé­csett, a Tüdőszanatóriumban. Május hatodikón, csütörtökön délután a „Mi 68" pécsi írócso­port néhány tagja látogat a tüdőszanatóriumba, hogy elbe­szélgessenek az olvasókkal. — Grabóna félti lakó érkezett, drapp, barna színben. Újdonság. — Olcsó áron, 650 Ft. Belvárosi Áruház, Pécs, Kossuth L u. 23. (x) — Nemzetiségi könyvtárfej­lesztés Mórokon. Az elmúlt év őszén német nemzetiségi könyv­tár alakult a móroki művelődési otthon könyvtárában. A Bara­nya megyei Tanács művelődési osztálya a nemzetiségi könyvtár fejlesztésére 3000 forintot utalt ki. A művelődési otthon részéré a Baranya megyei Tanács 70 000 forintot adományozott. — Rekonstrukció Márián. Rö­videsen megkezdik a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Pécs- máriai telepén lévő műemlék présház rekonstrukcióját. A mun­kát még ebben az ötéves terv­ben befejezik. A pécsi telepet egyidejűleg — régen nélkülö­zött — modem laboratóriummal szerelik fel. • Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: vál­tozóan felhős idő, szórványosan zá­porral, zivatarral. Máriákéit, változó irányú, majd megélénkülő északnyu­gati-északi szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 16—20 fok között — Hévizén kezdte meg a SZOT szanatóriumi és üdülési főigaz­gatósága egyik legnagyobb be­ruházását. 13 emeletes gyógy­üdülőt épít. Az előregyártott elemekből épülő gyógyüdülőben 414 szobát képeznek ki. — Vezetékes viz Szentdéne- sen. A napokban állították fel és most szerelik azt a 150 köb­méteres víztornyot, amely 180 szentdénesi családot lát majd el jó minőségű ivóvízzel. A Su- perstátot még ebben a hónap­ban rákötik a közelmúltban el­készült vezetékrendszerre, amely a lakosságon kívül a tsz mező- gazdasági üzemeit is ellátja majd. — Terliszter mintabolt. — Jókai tér 2. — A Centrum Aruház kezelésében. <x) — A Dunai Vasmű lemezfel­dolgozó gyárának radiátor üze­me az idén a tavalyinál negy­ven—ötvenezer négyzetméterrel több radiátort gyárt. A keres­kedelemmel történt megállapo­dás alapján az üzem a kisla­kásépítők számára a tavalyi mennyiség háromszorosát szál­lítja. — Elveszett április 28-án Mandula j utca 19-ből egy barna tacskó kutya. A becsületes megtalálót megjutalma­zom. (x) | Selyemvásár! EXPORT, MINTÁS ÜYÜRTELENtTETT SELYMEK KAPHATOK 3# %-OS ARENGEDMÉN N Y EL A HAL TÉRI RUHÁZATI BOLTBAN Árubemutató - boltvezetőknek Népszerű módon ismerteti áruit a Dél-dunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat. Újabban divatbemuta­tókat rendeznek, s ezeken fel­vonultatják az összes olyan árul, amelyet a soronkövetkező idény­re ajánlanak a kiskereskedelem­nek. A vállalat pécsi központ­jában kedden délelőtt tartott nagysikerű árubemutatón nyári ajánlatait ismertette a boltve­zetőkkel a nagykereskedelem. — ítéletidő Villányban. Hét­főn a koraesti árában hatalmas vihar vonult el Villány, Villány- kövesd és Mórok felett. A felhő- szakadást nagymennyiségű mo­gyoró-nagyságú jégesés előzte meg, mely 15—20 cm vastag­ságban borította el a földeket. Az orkánszerű felhőszakadás és jég nagy károkat okozott a ter­melőszövetkezet vetés- és szőlő- területein, jelentős kár érte a háztáji gazdaságok kertjeit és gyümölcsöseit is. — Gyermek bábegyüttesek megyei találkozója. Holnap, csü­törtökön délelőtt rendezik meg Baranya és Pécs város úttörő bábszakköreinek, csoportjainak hagyományos megyei szemléjét. A magyar úttörőmozgalom ne­gyedszázados jubileuma tiszte­letére meghirdetett találkozón mintegy 20 gyermek-bábegyüt- tes mutatja be ünnepi műsorát délelőtt 9 órától folyamatosan délutánig a Doktor Sándor Mű­velődési Központban. — Jubileumi úttörő lövészver­seny. A pécsi Szabó István Út­törőhöz és az MHSZ megyei ve­zetősége az úttörőmozgalom fennállásának 25. évfordulója tiszteletére május 3-án úttörő lövészversenyt rendezett Pécsett. A lányok csapatversenyét a me- csekaljai iskola, a fiúk csapat- versenyét pedig az Úttörőház I. sz. csapata nyerte. Az egyéni versenyben Berecz Rózsa és Lip- pai Kálmán lett az első. — Áramszünet lesz május 15-ig 7-16 óráig Bolgár Néphadsereg u., Nagy- árpádí út, László u., Bokréta u., Béke u., Szövetség u. által határolt terü­letén. - Május 15-ig 7—16 óráig Úttö­rő u., Rácváros területén. - Május 10-ig 7—16 óráig Pécsváradi út, Bu- zsáki u., Karancs u., Deák F. u. által határolt területen. — Május 7-ig 7—16 óráig Alsó-, Felsőgyükés, Marx u., Dömörkapu, Vidámpark, Rigóder dű­lő, Kispiricsizma által határolt terüle­ten. — Május 15-ig 7—16 óráig Vad­rózsa u., Százszorszép u., Borostyán u,, Árvácska u., Baranya u. által ha­tárolt területen. (x) • A MÉK árai Néhány primőr cikkből még mindig csak kóstolónak való mennyiség ér­kezik a szerdai piacra. Kevés a me- legágyi uborka, s ez az árban is megmutatkozik. Kilóját 34 forintért kínálják. Az eső miatt ugyancsak kevés érkezik zöldhagymából, amely 1,30 és 1 forint csomónként. Bőségben van fejes saláta, amely súlytól füg­gően 1,20 és 80 fillér. Az adventi kel­káposzta kilója 5,60, az ó fejeská­poszta pedig 5 forint. A piros és jég­csap hónaposretek csomónként 2, 1,50 és 1 forint, míg karalábé darabja minőségtől függően 3,20 és 2,50. A zöld, csomós fokhagyma 1,50, a csí­pős, hegyes zöldpaprikát pedig 1,30 és 2,20-as áron adják. Kapható még paraj, ára kilónként 4 forint. Csupán mutatóban van még melegágyi sza­móca, amelynek 100 forint a kilón­kénti ára. A tárolt téli áruk ára vál­tozatlan. Kapható még savanyúká­poszta 6 forintért, az almaválaszték pedig 10 forintos, úgynevezett extra almával bővült. A tojás darabonként 1,50. Varázslat a Mesebálban Ha stílszerűek lennénk, akkor ezt a kritikát egy kisgyermekkel kellene meg­íratni Sólyom Kati Mesebál- járói. De a gyerekek in- I kább tapsikolnak, ha tel- S7.ik nekik valami, s a lá­bukkal dobognak, ha nem, így marad ez a feladat ne­kem, aki írógépen is le tudom kopogni az „érzései­met". A Kamaraszínház gyer­mekközössége (s a nem kevés felnőtt) a gyermekirodalom már klasszikusnak számító szerzőinek Saint-Exupery, Weöres Sándor, s a mai ma­gyar gyermekirodalom jeles képviselőinek versei, prózai írásai hangzottak el, ve­gyítve népmesékkel, találós kérdésekkel, gyermekjáté­kokkal, mondókákkal. Ilyen műsornál a legelső feltétel a leleményes szerkesztés. Olyannak kell lennie az elő- í adás ivének, hogy a kíváncsi gyermekközönség mindig változatos, mindig új és le­bilincselő művekkel találkoz­zon. Sólyom Kati nemcsak gazdaságosan, zsúfoltság nélkül építette fel az elő­adást, hanem találékonyan kötötte egymásba a nagyobb részeket is. A szünetre is kaptak feladatot a nézők; ki kellett találniuk egy kér­dést, s akinek kedve volt, még rajzolhatott is a szét­osztott rajzlapokra. A néző és a művész kö­zött kapcsolatnak kell te­remtődnie - enélkül semmi­féle színházi hatás nincs. Sólyom Kati sikeres kísér­lete ezt a kapcsolatot, - ami hagyományosan látha­tatlan szokott lenni, csak a közönség figyelmén, s reak­cióin mérhető le, — teszi percről percre valóságossá, érzékelhetővé. Úgy szól a gyerekekhez, s úgy várja o választ, mintha a pódium és a nézőtér között nem lenne érezhető különbség. S azért sikeres ez a próbál­kozás, mert jól rátalált a gyermekközönség igényére: a játék-készségre, Tévedés lenne azt hinni, hogy ez a fogás önmagában rejti a siker lehetőségét. Sokkal nehezebb feladat ez, mint­ha hangtalan közönség ülne a nézőtéren, aki csak a megengedett időpontban tapsol. Itt előadásról elő- j adásra változik az összeté­tel, s a gyerekek közvetle­nül, közbekiáltásokkal ki­fejezhetik nemtetszésüket. Ezért kell sokkal inkább koncentrálnia a művésznek, s az alkalmas pillanatokat improvizációra is felhasz­nálni. Gyermekeknél őszintébb közönség nincs - ezért kell gratulálni Sólyom Kati ere­deti felfogású, önálló és si­keres bemutotkozásához. (Marafkó L.) — Balotonlellén 12 lakrészes szö­vetkezeti társasüdülőben lakrészek sürgősen leköthetők 1972. májusi át­adásra, Jelentkezés „vizközelben" jeligére a Somogy megyei MÉSZÖV lakásszövetkezeti Titkárság címén. Kaposvár, Május 1, u, 7. (s) 20, Canaris, az Abwehr főnöke, Hitler főhadiszállására igyekezett. Rossz elő- érzetei voltak. Már sejtette, hogy Ribbentrop külügyminiszter „eláztatta” őt a führernél. Alig egy órája kapta az értesítést, hogy kihallgatásra kell jelentkeznie helyettesével, Lahousen ezredessel együtt. 1941 nyarát írták. Lahousen erről a napról a következő­ket jegyezte be később előkerült nap­lójába: „Hitler dührohammal fogadott bennünket. Kiabált és szitkozódott. Szinte hisztériásnak tűnt. A roham csúcsán azt követelte Canaristól, ma­gyarázza meg, hogyan kerülhetett sor az árulásra”. — Magyarázza meg, admirális úr, hogyan történhetett ilyesmi?! — kia­bált a führer. - Hogyan? Követelem, hogy magyarázatot adjon. És minél hangosabban ordítozott Hitler, Canaris tengernagy annál mélyebbre hajolt. Kivárta, amíg le­csillapodik a führer első dühe, hiszen oz Abwehr főnöke jól ismerte vezéré­nek lobbanékony, könyörtelen termé­szetét. Amikor Hitler már csak da­dogni tudott a kimerültségtől, megszó­lalt: — Mein Führer — kezdte nyugodt hangon, — Bizonyosra veszem, hogy emlékszik még azokra a nehézségek­re, amelyekkel a múltban szembeta­lálkoztunk az Egyesült Államok terü­letén. Bizonyára emlékszik még arra is, hogy amikor átvettem az Abwehr parancsnokságát, megállapítottam és közöltem önnel, hogy mindenekelőtt teljesen át kell szerveznünk amerikai hálózatunkat. Azt is tudja, führerem, hogy az FBI már fényt derített egy­szer tevékenységünkre, és ébersége azóta sem csökkent irántunk. Hiába volt minden ellenintézkedésünk, vere­séget szenvedtünk. Mást víselrtünk kell ennek a csapásnak miifiden kö­vetkezményét ... Hitler alig kapott levegőt a hallot­takról, csupán egy lesújtó pillantást vetett 0 tengernagyra. Hogy elokadt a szava, annak nem utolsósorban az volt az oka, amit Canaris, bár a leg­nagyobb tisztelettel, de a fejére ol­vasott ,., A führer még arra sem pazarolt szót, hogy elbocsássa beosztottjait, csak egy kézlegyintéssel adta Canaris és Lahousen tudomására, hogy tá­vozhatnak, E rövid beszélgetés előzményeit Hitler is ismerte. Amikor Canaris 1935- ben az Abwehr, vagyis a német ka­tonai hírszerző szolgálat élére került, a német kémszervezet amerikai tevé­kenysége rendszertelen, sót zűrzava­ros volt. A náci párt tagjai - Hitler hotalomra kerülése után - két év alatt beszivárogtak a kémszolgálatba, és Canarisnak tudomására hozták, hpgy a német kémhcílózat csak a Gesta- póval együttműködve dolgozhat. ., Pedig Canaris tudta, hogy Heydrich biztonsági szolgálata — a Sicher­heitsdienst, vagyis a Gestapo hírszer­ző és kémelhárító szolgálata - har­cot kezdett az Abwehr ellen, és en­nek a harcnak a jegyében saját sza­kállára kezdett kémkedni az Egyesült Államokban. Az Abwehrnek bele kel­lett tehát nyugodnia, hogy munkáját tulajdonképpen kompromittálták. Tény, hogy a náci hírszerzők annak idején egészen „amatőr" módon dol­goztak az Egyesült Államokban, és Canarisnak később sem sikerült meg­tudnia, vajon az FBI emberei milyen mértékben épültek be a nácik kém­szervezetébe. A harmincas évek vége felé azonban Canaris értésére adta Hitlernek, hogy a német kémszolgá­lat tevékenységét megnehezítik, sőt megbénítják az ilyen egyéni akciók. Canarisék számára a helyzet akkor vált tarthatatlanná, amikor Hitler uta­sította őket, hogy kezdjenek tárgyal­ni egy Rumrich nevű szudétanémettel, aki állítólag az Egyesült Államokban kitűnő kapcsolatokat tartott fenn az ottani náci párttal, s vonják be őt a hírszerző szolgálatba. Utólag kiderült, hogy ez a Rumrich kissé hóbortos, vagyis gyengeelméjű, s nyilván ennek tudták be az akcióit is, amelyekkel azonban óriási kórokat okozott az Abwehrnek. Rumrich ugyanis a ber­lini központ tudta és beleegyezése nélkül rábeszélte az Abwehr egyik ügynökét, hogy kezdjenek együttes vállalkozásba, amelybe belevonják az' USA hadseregének egyik tábornokát. Olyan tervet akartak végrehajtani, amely eleve nem kecsegtetett sok si­kerrel: az USA hadseregének egyik tábornokát akarták meggyőzéssel vagy rászedéssel arra kényszeríteni, hogy adja át nekik az USA hadseregének mozgósítási tervét. Kétségtelen, hogy Rumrich meg is szerezte a mozgósí­tási terv hivatalos másolatát, és en­nek birtokában hívta találkozásra a tábornokot egy vendéglőbe, ahelyett, hogy a tervet eljuttatta volna Berlin­be. A tábornok természetesen értesí­tette a történtekről az FBI-t és a nagy­arányú nyomozás azonnal megindult. Rumrichot letartóztatták, és ő renge­teg német kém nevét elárulta. Igen sokat őrizetbe vettek; köztük volt a Libertó nevű hajó egyik alkalmazott­ja is, aki az Abwehr egyik legfonto­sabb, legmegbízhatóbb futáraként működött New York és Hamburg kö­zött. Mindez pedig azért következhe­tett be, mert Hitler áldását adta ah­hoz, hogy Rumrich és társai részt ve­gyenek a Canarís-féle hírszerző szol­gálatban, ifolytatása következik) a J J t Két új napközi otthon Pécsett

Next

/
Thumbnails
Contents