Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-11 / 109. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971, május 11. Elutazott a szudáni külügyminiszter Farouk Abu Eisa, a Szudáni Demokratikus Köztársaság külügyminisztere —, aki hivatalos látogatáson tartózkodott Budapesten 1 — vasárnap elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter búcsúztatta. A NAGYVILÁGBAN Halálra ítélték Wolniak gyilkosát Karachiban egy különleges ! katonai biróság hétfőn halálra j ítélte annak a teherautónak a i vezetőjét, amely tavaly novem- j bér 1-én a pakisztáni város re- j pülőterén halálra gázolta Wol- i niak lengyel külügyminiszter-helyettest és másik három személyt A bíróság szerint Mohammed Firoze Abdullah szándékosan hajtott a repülőtérén állók közé, akik a hivatalos látogatáson ott tartózkodó Marian Spychals- kit, a Lengyel Államtanács akkori elnökét búcsúztatták. Spy- chalskit csak néhány centiméter választotta el a robogó gépkocsitól. A merénylő egy szélsőjobboldali, fanatikus vallási szervezet tagja volt. O ISrar , , • 4 SZÓFIA: A szófiai repülőtéren vámvizsgálat közben 13 kilogramm súlyú különböző1 oranytárgyat találtak két átutazó jordóniai állampolgárnál. Ez volt eddig a legnagyobb aranycsempészés Bulgáriában. 4- ZANZIBAR: Egy romi béri blré- ság halálra ítélte azokat az összeesküvőket, akik a múlt év augusztusában Tanzánia szigetrészének népi kormányát akarták megdönteni. A halálos ítéleteket vasárnap egy nagygyűlésen hirdették ki. 4 BONN: Az NSZK Statisztikai Hivatalának adatai szerint a megélhetési költségek a Német Szövetségi Köztársaságban ez év április derekán, az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 4.8 százalékkal emelkedtek. 4 SZÓFIA: Bulgária lakossága e vasárnapi népszavazásra készül. A népszavazáson az ország új alkotmányának tervezetéről döntenek. A Hazafias Front Országos Tanácsának kezdeményezésére hétfőn megalakult a referendum lebonyolításával és előkészítésével kapcsolatos központi szervező bizottság. 4 HELSINKI: Helsinkiben szovjet—finn együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió részt vesz a raahei kohászati üzem kibővítésének munkálataiban. 4 WASHINGTON: Mik* Manifield, az amerikai szenátus demokratapárti csoportjának vezetője hétfőn újságírók előtt ismételten kijelentette: rá akarja bírni a kongresszust az Európában állomásozó amerikai csapatok létszámának 50 százalékos csökkentésére. * 4 LIPCSE: Május 8-án — hét nappal a tervezett időpont előtt — elkészült a Lipcse melletti Thierb.achi Erőmű negyedik és utolsó turbinája és megkezdte az energiatermelést. SZÖUL; Szörnyű katasztrófa történt hétfőn a dél-koreai fővárostól mintegy 50 kilométerre keletre. Egy j utasokkal — főként iskolás gyerekek- | kel — tömött autóbusz az országúton megcsúszbt! és mintegy 20 métert zu- ; hanvc eqy víztárolóban kötött ki. A j 70 utas közül tizenegyet kimentettek; j a többiek életüket vesztették, illetve | életben maradásukra gyakorlatilag I semmi remény sincs, 1 4 SZÓFIA: Szófiában hétfőn ! délután ünnepélyesén megnyílt a harmadik nemzetközi tudományos műszaki filmfesztivál, amelyre több mint tizenöt ország nevezte be filmjeit. 4 MOSZKVA: Vasárnap Moszkvából hazautazott Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára, aki pártja küldöttségét vezette az SZKP 24. kongresszusán. 4 PEKING: Május 16-án egyhetes látogatásra 65 tagú olasz kereskedelmi küldöttség érkezését várják Pekingbe. A küldöttségben kereskedelmi funkcionáriusok, a magánipar képviselői és a nagy olasz lapok munkatársai vesznek részt. 4 VARSÓ: Vasárnap Lengyelországban, a varsó—koliuszki útszakaszon kisiklott egy Lodzból Varsóba tartó személyvonat. A szerencsétlenség következtében harminchaton megsebesültek — közülük huszonnégyet kórházba szállítottak. 4 MOSZKVA: A Szovjetunió Kereskedelmi Kamarájának meghívására francia gyáriparosok küldöttsége érkezett Moszkvába, hogy tanulmányozza a Szovjetunióval való kereskedelmi árucsere bővítésének lehetőségeit. 4 GENOVA: Az olasz rendőrség folytatja a hajszát a 13 éves Milena Sutter elrablói után. Milena apjától, Arturo Sutter nagyiparostól állítólag 50 millió líra váltságdíjat követelnek, de a rablók egyelőre nem léptek kapcsolatba a családdal. Az apa a televízió képernyőjéről biztatta leányának fogvatartóit: ha félnek a családtagoktól, teremtsenek összeköttetést a genovai polgármesterrel, vagy a város püspökével, s ő azonnal fizet a közvetítőknek. 4 SANTIAGO: A Ford Művek chilei leányvállalatának 600 dolgozója közül 400-at elbocsátott és bejelentette, hogy nem folytatja tovább működését. A határozatra azt kővetően került sor, hogy a leányvállalat két vezetője sikertelen tárgyalást folytatott Salvador Allende \ köztársasági elnökkel a cég gazdasági problémáinak megoldásáról. 4 BECS: Bécsi politikai niegfigye- lök jelentősnek tartják, hogy hétfőn Gerard C. Smith, o Bécsben tárgyaló amerikai delegáció vezetője vissza- i repült New Yorkba. Az osztrák fővárosban a hadászati fegyverrend- I szerek korlátozásáról folyó szovjet— j amerikai tárgyalás inúltheti 350 per- | ces tanácskozás-sorozata — utalnak rá Bécsben — feltehetően szükségessé tette az amerikai delegáció vezetőjének hazautazását jelentéstételre. 4 CATANIA: Az Etna két évtizede legkomolyabb kitörése veszélyes szakaszába jutott hétfőn. A hegyoldalban keletkezett új kráterből vasárnap éjjel lávafoíyamok törtek elő és az izzó tömeg két közeli város felé ömlött. A lávafolyam 1100 méter magasságig jutott le. Az új kráterek vasárnap éjjel ke letkeztek, meglehetősen közel a hegyoldalban fekvő városokhoz. 4 VARSÓ: Vasárnap hazaérkezett Varsóba ián Kaezmarek, a Lengyel Tudományos és Műszaki Állami Bizottság elnöke, aki Edward Dávidnak, Nixon elnök tudományos tanács- j adójának meghívására egy delegáció élén az Egyesült Államokban tett is* nulmányutat» * i Közös közlemény a szudáni külügyminiszter magyarországi lálogalásárál Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1971. május 6—9 között hivatalos baráti látogatást tett Magyar- országon Farouk Abu Eisa, a Szudáni Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta a szudáni külügyminisztert, aki átadta Ni- merinek, a Szudáni Forradalmi Tanács elnökének üzenetét. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke fogadta a szudáni külügyminisztert. A külügyminiszterek a kölcsönös megértés szellemében véleményt cseréltek a legfontosabb nemzetközi kérdésekről és tárgyaltak a kétoldalú kapcsolatokról, a további hatékony együttműködés lehetőségeiről. A nemzetközi helyzet áttekintése során megerősítették, hogy kormányaik álláspontja a fontosabb időszerű nemzetközi kérdésekben megegyezik. A külügyminiszterek a közel- keleti helyzet alakulásával kapcsolatban elítélték az amerikai kormány által támogatott az arab népek elleni izraeli agressziót és megerősítették kormányaik állásfoglalását a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának maradéktalan végrehajtása mellett. Péter János a megbeszélések során hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és a magyar nép támogatja az arab népeknek a függetlenségük megszilárdításáért, területi integritásuk megvédéséért, a társadalmi haladásért vívott küzdelmét; szolidáris az izrael' agresszió és az amerikai imperialista cselszövések elleni harcukkkal. A felek teljes és legőszintébb szolidaritásukról biztosítják és támogatják az imperializmus ellen küzdő afrikai és minden más nemzeti felszabadító mozgalmat, az Amerikai Egyesült Államok bűnös agresz- sziója ellen harcoló hős vietnami népet, Indokína népeit. A külügyminiszterek megelégedéssel állapították meg, hogy az országaik közötti politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális kapcsolatok jól fejlődnek. Farouk Abu Eisa hivatalos látogatásra hívta meg Péter János külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Magyar—iraki tárgyalások Púja Frigyes, a külügyminlsz- ter első helyettese és a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Nima AI Nima iraki külügyi államtitkár között hétfőn a Külügyminisztériumban tárgyalásokra került sor. A tárgyalásokat, amelyeken a két országot kölcsönösen érintő nemzetközi kérdéseket, valamint kapcsolataik kérdéseit beszélték meg baráti légkör jellemezte. Péter János külügyminiszter baráti beszélgetésen fogadta az iraki külügyi államtitkár vezette delegációt Összeült a Közös Piac minisztertanácsa Május 20—21-én Heath—Pompidou találkozó A valutáris válság okozta nyomott hangulat légkörében ült össze hétfőn a Közös Piac minisztertanácsa, hogy egyeztesse a hatok álláspontját az angol küldöttséggel kedden és szerdán Anglia csatlakozásáról folytatandó tárgyalások előtt. Az angolokkal most folytatandó tárgyalásokat korábban „döntő jelentőségűnek" minősítették és a kommentátorok általában drámai hangsúllyal utaltak arra, most dől el, van-e belátható időn belül kilátás a Közös Piac kibővítésére. A most következő tárgyalási szakasz e „drámai jellegét” azonban lényegesen csökkentette az a Eltemették Milentije Popovicsot A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés elnöksége, a kormány, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Elnöksége más társadalmi, politikai szervezetekkel együtt hétfőn gyászülésen emlékezett meg Milentije Po- povicsról, a Jugoszláv Nemzet- gyűlés elnökéről, a JKSZ Elnökségének tagjáról, aki szombaton 58 éves korában — váratlanul szívroham következtében elhunyt. A jugoszláv politikus, oki az alkotmány rendelkezései értelmében az államfő helyettese volt, a kiadott hivatalos orvosi jelentés szerint szombat este kapott szívrohamot, közvetlenül azután, hogy visszaérkezett Belgrádba Szarajevóból, ahol az önigazgatók II. kongresszusának egyik előadója volt. Jugoszláviában hétfőre országos gyászt hirdettek, A parlamenti ülésteremben megtartott gyászülésen Joszip Broz Tito köztársasági elnök, a JKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy Milentije Popovics halhatatlan forradalmár és kommunista volt, aki egész életét a kommunista mozgalomnak és népének szentelte, a munkásosztály érdekében, internacionalista szellemben munkálkodott. * Milentije Popovicsot hétfőn délután négy órakor temették el a belgrádi újtemetőben. Tóth Elek, hazánk belgrádi nagykövete levélben fejezte ki részvétét és együttérzését a jugoszláv parlament . elnökségének és Milentije Popovics özvegyének. szombat esti jelentés, hogy május 20-án. és 21-én Párizsban csúcstalálkozóra kerül sor Pompidou francia elnök és Heath angol miniszterelnök között. E bejelentés után ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a mostani brüsszeli megbeszélések elsősorban inkább a probléma technikai vonatkozásaival foglalkoznak és a párizsi csúcs- találkozó előkészítését szolgálják, az érdemi politikai döntés oz angol csatlakozás ügyében majd csak a párizsi csúcstalálkozón várható. Heath miniszterelnök ugyan Pompidou elnök meghívására utazik Párizsba, de francia körökben diszkréten utalnak arra, hogy angol sugallatra történt a régebben tervezgetett csúcs- találkozó időpontjának feltűnő előbbre hozása. A közös piaci körök véleménye szerint ennek két oka is van: 4 A most kirobbant valu- :■ táris válság annyira •.összekeverte a közös piaci kártyákat" s következményeiben még olyan súlyos kihatásokkal fenyegethet, hogy a két kormányfő szükségesnek tartotta a mielőbbi személyes találkozót, még mielőtt a nyugateurópai konstelláció még bonyolultabbá és zavarosabbá válna; O London nyomatékosan “■ sürgeti, hogy — legalább is elvben — mielőbb döntés történjék a csatlakozás ügyében, mert a tárgyalások tartós elhúzódása még csak tetézné a Heath-kormány belpolitikai gondjait, s fokozná az angol közvéleményben a csatlakozással szemben egyre erősödő ellenszenvet. ; te BUDDHISTA SZERZETES TUZHALALA; A vietnami háború elleni tiltakozásul vasárnap Hűé városában, a Buddha születésének évfordulóját ünneplő tömeg előtt öngyilkosságot követett el egy buddhista szerzetes és egy fiatal nő. Mindketten a tűzhalalt választották, Kép; A tüzhalált halt buddhista szerzetes. A valutáris válság ügyében a közös piaci pénzügyminisztereknek vasárnap hajnalban hozott határozatáról a közös piaci körök általában hangsúlyozzák, hogy a heves vias- kodás után kialakult kompromisszum, amely lényegében a nyugatnémet álláspont győzelmét jelenti a francia állásponttal szemben — további boA bonni kormány a Közös Piac brüsszeli döntése alapján úgy határozott, hogy ideiglenesen felszabadítja a dollárárfolyamot. A képen: Kari Schiller gazdaságügyi miniszter a Minisztertanács ülése után a fejét fogja. Fáj a feje, vagy sok a gond- ja? nyodalmak csíráit rejti magában. A nyugatnémet márka és a holland forint „hulláinoztatása” következtében kialakuló Helyzetnek legelső kellemetlen következménye az lesz, hogy súlyos zavarok keletkeznek a Közös Piac agrárszektorában. A közös piaci földművelés- ügyi miniszterek kedden Brüsz- szelben tanácskozást tartanak, hogy hogyan enyhíthetnék e zavarokat, de azok teljes kiküszöbölését közös piaci szakértők kilátástalannak tartják. A közös piaci agrárrendszer eddigi bázisa ugyanis a dollárral egyenértékű úgynevezett elszámolási egység volt, s az ezen alapuló számítási rendszert rendkívüli módon megnehezíti majd a nyugatnémet márka és a holland forint most kezdődő árfolyamingadozása. Néhány francia lap, így például a Journal du Dimanche kommentárjaiban arra utal, hogy a mostani válság hátterében egy amerikai—nyugatnémet „összeesküvés” rejlik, amelynek messzemenő célja a zárt közös piaci agrárrendszer felbomlasztáso. Nem 'árt eredménnyel Rogers „közvetítő missziója“ Washington : Rogers külügyminiszter közel- keleti körútjáról hazatérve hétfőn — magyar idő szerint a késő éjszakai órákban — számolt be Nixon elnöknek „közvetítő missziójáról”. Rogers visszaér- keztekor az „óvatos optimizmus" jegyében nyilatkozott a Tel Aviv- ban és az arab fővárosokban folytatott megbeszéléseinek eredményeiről, azonban csupán általánosságokat hangoztatott. A külügyminisztériumhoz közelálló források szerint Rogers és Sisco közvetítésének eredményeként Kairó és Tel Aviv között a következő vitapontok kristályosodtak ki; 1. A Szuezi-csatornától való izraeli visszavonulás mértéke, 2. Az egyiptomi katonai erőknek a csatorna keleti partjára történő átlépése. 3. Tartózkodás a harcok felújításától. 4. A csatorno megnyitására vonatkozó megállapodásnak a teljes izraeli visszavonulás „közbeeső” részeként történő keze' lése. 5. Az izraeli hajózás szabadsága a Szuezi-csatornán. Megfigyelők szerint valameny- nyi pontban lényeges nézeteltérések vannak, s gyors eredményre nem lehet számítani.