Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
1*71. mójus 9. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Hajdú Gyula köszöntése Ho festő lennék, igen sok portrét tudnék készíteni a »5. születésnapját ünneplő Hajdú Gyuláról, Pécs »áros díszpolgáráról, vagy ahogyan a munkásmozgalom Pécs-baranyai veteránjai nevezik: a „doktor elvtársiról. Megrajzolhatnám a politikust, aki az 1918-as októberi polgári forradalom idején a pécsi Nemzeti Tanács titkára, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben parancsnok, és az Országos Ellenőrző Bizottság tagja volt. Kirajzolódnának az emigráció kontúrjai, amikor Horthy fehérterror-uralma elől Milánóba, Bécsbe, majd Dél-Francioor- szágba kényszerült, 1921-ben a Kommin- tern III. kongresszusán mint magyar küldött szerepelt, s az egyik bizottságban, ahol Lenin volt az elnök, ő volt a titkár. Pécs-Baranya öntudatos munkásainak, bányászainak azonban nem kell külön képet festeni a forradalmi harcokban meged zett politikusról, a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő személyiségéről. A politikus Hajdú Gyula — akit Kun Béla a Külügyi Népbiztosság délvidéki biztosának, a Honvédelmi Népbiztossóg, a kaposvári 44-es Vörös Dandár politikai biztosának nevezett ki, az egykori főispán és iparügyi államtitkár — ma is ott él a munkások szivében. Ki ne ismerné a neves nemzetközi jogászt, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Jogtudományi Karának egykori professzorát, a jogtudomány doktorát? Es Hajdú Gyulát, az embert, aki mindenkor emberközelségben volt a kétkézi dolgozókkal, az elnyomottakkal, munkásokkal. Sokan ismerik a harcos publicistát, de vajmi kevesen Hajdú Gyulát, az írót. Pedig politikai, tudományos és irodalmi munkásságot is folytatott. Bécsben 1931- ben jelent meg „Ins Chaos?” című könyve és ugyanott látott napvilágot: „Russland 1932” c. nagy műve. Utópisztikus regényét: „Roman der Sonne"-t 1928-ban irta. Ez a Nap energiájának felhasználásáról szól. A Jeho- vahs gebur” c. munkája 1930-ban Bécsben jelent meg. Ebben a világtörténelem első forradalmának történetét örökítette meg. A nemzetközi jogról oz első szocialista egyetemi tankönyvet ő írta meg 1951- ben. Ezzel nyerte el oz Állami Dijat. Es jellemző emberi magatartására, szocialista közösségi érzésére, humánumára, hogy e tankönyv honoráriumából százezer forintot adott Pécsnek ajándékul, hogy e pályadij-alapból a Városi Tanács retorikai pályázatot írjon ki. Ezt megelőzően az apósáról: dr. Doktor Sándorról elnevezett helytörténeti pályadijat U létesített. Főbb munkái közé tartozik: „A Scbu- man-terv és a szuverénitás” című írása. És 1957-ben Pécs m. j. Város Tanácsának kiadásában jelent meg: „Harcban elnyomók és megszállók ellen” (Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról) című, közel 500 oldalas könyve. Nyolcvanötödik születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük dr. Hajdú Gyulát, a politikust, a magyar munkás- mozgalom régi harcosát, a publicistát, a nemzetközi jogászt, az emberi életkor őszi évszakába lépett Embert. Igazán elégedett lehetne a szép Harka ördöge, jól sikerült, hiteles ábrázolását látván Németh János kerámia faliképsorozatán, a Harkányi téli fürdő falán. A szólás szerint nem jó az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik. Azonban ez a szegény szoknyavadász ördögöt megcsúfoló történet inkább távoltartja majd főhősét, mint a helyszínre bűvöli, így a műélvezet zavartalanul marad a fürdőzőkre. A harkányi legendát, pontosabban, — mivel egy vidék földrajzi jellemzőire próbál helyi csodás magyarázatot adni, — helyi mondát Ipolyi Arnold publikálta először, 1847-ben, az Életképek 2—3. számában. A történetek legfontosabb motívuma az ördög és az ember szerződéskötése, szövetsége, de az embert kisegítő munka ellenértékéként elígért lelket furfanggal visszaszerzik az orra elől, vagy olyan feladat elé állítják, melyet nem tud megoldani. A harkányi ördög is ezekkel a figurákkal áll rokonságban. Nem követel emberáldozatot, hanem feleséget kér, a szép Harkáért maga vállalja a grandiózus munkát, a harsányi hegy felszántását. Mielőtt befejezhetné furfangos anyósjelöltjének fellármázott kakasai megfutamítják. Néhány „óriás lépés”: eldobott ekéjéből lett a bere- mendi domb, bocskorából lehullott rög a Göntéri domb, még Mária- gyűdnél látszik a következő lábnyom, és ahol föld alá bújt, „kénköves víz tört föl”, — a harkányi meleg forrás. A harkányi mondát sikeresen elevenítette meg Garányiné Staindl Katalin, az első Kerámia Biennalén bemutatott faliképében, Kustár Zsuzsa Villányban készített festményeiben, grafikáiban. De Németh Jánosnak ugyanebben a témában „ördöge volt”, kis, szerencsét hozó házi szelleme, amely hozzásegítette, hogy a lehető leghitelesebb hangulattal, a népi kerámia humorával, a fazekasság eszközeinek szellemes felhasználásával g tartalomhoz igencsak illő formát adjon. Jó érzékkel kikerült minden veszélyt, ami csak leselkedhet egy mondát feldolgozó urbánus iparművészre: a kész mű nem lett negédes, nem lett aprólékos, bőbeszédű, agyondíszített, nem lett népieskedő, sem felemásan sikerült „modern szobrászat-utánzás". igazi iparművészeti kerámia plasztika lett, olyan elszármazott, de egyenesági egészséges utódja a grand art plasztikának, akár a harkányi ördög Lucifernek. A kivitelezés során csupa hagyományos megoldás válik kezében karakteresen újjá: stációszerűen elrendezett domborműsorozatot választott elbeszélése keretéül, a képek között — Páko- litz István mondót feldolgozó versével — írásos táblák segítségét is igénybe véve. (Miiyen kór, hogy a merev vonalas betűk nemigen illenek a szinte gurulóan erőteljes plasztikához). A képek kompozíciós szerkezete követi a cselekmény bonyolódását, az expozíció nyugodt elrendezései egyre bonyolultabb, feszültebb konstrukció váltja fel. A vaskos, rendkívül ötletes figurák elemei korongolt köcsögök, hengerek ügyesen alakított, lemetszett darabjai, magukon viselik még a ko- rongozó ujj-nyomát is. A határozott plasztikát hagyja érvényesülni — legalábbis az eredeti szándék szerint — az egységes, szép felületű sötétzöld oxidmázozás is. Sajnos, csak az eredeti szándék szerint. Bár a faliképeket születésüktől a jelenlegi helyükre, a téli medencét védő kőfalra tervezték, a sűrű pára, a viszonylag gyenge világítás mellett a sötét szín is hozzájárul ahhoz, hogy a sorozat nem érvényesül teljes szépségében. Csenkey Éva RÉSZLET A KERÁMIA FALIKÉPSOROZATBÓL Kutassuk fel a bolgár hősök emlékeit 1945. május 9-en, ma huszonhat éve ért veget a II. világháború, az emberiség történetének legvéresebb eseménysora, legalábbis az európai hadszíntereken: Berlinben feltétel nélkül kapitulált a fasiszta német hadsereg ... Hatalmas véráldozatokat követelt a győzelem, s nemcsak a Vörös Hadsereg, hanem a vele szövetségben harcolt egyéb reguláris és partizán alakulatok részéről is. 1944 szeptember—októberében zajlottak a 3. Ukrán Front véres csatái Bulgária, majd Jugoszlávia teljes felszabadításáért, s november 7-én léptek először a Dunántúl területére az értünk is küzdő harcosok. Csaták sora utón szabadult fel november 26-án Mohács, majd három nap múlva Pécs, de még hónapokig tartott a küzdelem a kétségbeesetten védekező, sőt, időnként ellentámadásokba iendülő fasiszta egységek ellen. A harcoknak ebben az időszakában jelentős szerepe volt a jugoszláv és bolgár hadseregnek is — az 1. Bolgár Hadsereg Drávaszabolcsnál rendeződött ütőképes harci egységgé, és a március 6-tól 22-ig tartó elkeseredett küzdelemben iszonyatos véráldozatok árán visszaverte a Dráván áttört németeket ... A bolgár hősök emlékét Harkányban a katonai temető, a siklósi várban pedig kiállítás őrzi: A Bolgár Néphadsereg részvétele hazánk lelsza- baditásában. Ezen 1967-ben rendezett kiállítás tárgyi emlékeit a Bolgár Népköztársaságtól kaptuk ajándékba: a bolgár honvédelmi miniszter aláírásával ellátott plakátok, újság- és rádiófelhívások nyomán gyűlt össze az anyag, az egykori harcosok, az elesett hősök hozzátartozói adták át a nemes célra féltve őrzött emlékeiket . .. Ma, amikor a fasiszta fenevad pusztulására emlékezünk, célul kell kitűznünk, hogy magunk is hozzájárulunk a hősök emlékének ápolásához — legyen harci feladata az úttörőknek, KISZ- fiataloknak az itt harcolt, értünk elesett bolgár hősök emlékeinek feltárása, de kérjük az idősebbeket is, honismereti szakköröket, hogy tárgyi emlékek, fényképek, levelek, visszaemlékezések beküldésével segítsék azon törekvésünket, hogy a bolgár ikatonák baranyai múzeumát gazdagabb, helyben gyűjtött anyag bemutatásával bő- víthessük. Kérünk mindenkit, akinek az itt harcolt hősökkel kapcsolatos tárgyi emlék stb. van birtokában, küldje el azt címünkre: Janus Pannonius Múzeum Új- és Legú/abbkori Osztálya (Pécs, Káptalan u. 2.), vagy legalább levélben jelezze ezt, vagy pedig azt, hogy ezen napok eseményeit megvilágító visszaemlékezéssel tudna segítségünkre lenni. A leírt visszaemlékezéseket helytörténeti pályázatként is értékeljük. A levelekre kérjük ráírni: Bolgár anyag. Mándoki László Németh János kerámiája: A harkányi legenda Egy tanulságos cikk további tanulságai MEGJEGYZÉSEK A DUNÁNTÚLI NAPLÓ: „EGY DÖNTÉS TANULSÁGAI" C. CIKKÉHEZ A POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI FŐISKOLA kollégiumában szinte „palotaforradalom“ tört ki — olvassuk egy, a főigazgatónak a főiskolai tanáccsal, tehát a tanári testülettel s a diákság képviselőivel együttesen hozott azon intézkedése ellen, mely az intézet kollégiumában a koedukációt ideiglenesen megszünteti; nevelési szempontból, a tanulmányi fegyelem érezhető meglazulása miatt, úgy rendelkezett, hogy a fiúk és leányok egymás lakószobáit nem látogathatják. „Viharos tanácskozások", „Egekre kiáltó” sérelmeket emlegettek az utóbbiak, és az illetékes minisztérium, meg a Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió segítségét kérik az ügy általuk helyesnek vélt rendezése kérdésében. Azaz: helyezzék hatályon kívül a főigazgató intézkedését, és se ő, se a főiskolai tanács ne szabályozza kollégiumi életüket, ne korlátozza jogaikat! Nyilván és félreérthetetlenül erről van szó! A cjkk írója helyesen vonja le az esemény tanulságait. De mert sajnos, nem egészen elszigetelt jelenségről van szó, és az az 5 százalék, mely a cikk szerint a józan többséggel szemben áll — tartok tőle, hogy ennél jóval nagyobb százalékban — általában követelődzik és jogokra hivatkozik, talán nem lesz érdektelen azokra a hivatalosan és legmagasabb szinten oz ifjúság jogairól folytatott megbeszélésekre is emlékeztetni, melyeket a következőkben ismertetek röviden. * 1947. SZEPTEMBER 25-ÉN indult el Moszkvába a szovjet kormány meghívására az első magyar kulturális delegáció. Tagjai: Ortutay Gyula művelődésügyi miniszter, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Darvas József író, építésügyi miniszter, Tóth Aladár, a Magyar Állami Opera igazgatója, Kisfaludy Strobl Zsigmond szobrászművész, Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, Fischer József, a Közmunkatanács elnöke és e sorok írója — voltak. Feladata, a meghívottak érdeklődési körének és munkaterületének megfelelően, természetesen más és más volt. Ortutay Gyula, többek között és elsősorban, az egyetemi és főiskolai ifjúság önrendelkezési jogainak, az egyetemi autonomic az időkben állandóan napirenden levő és különféleképp magyarázott, sokat s szenvedélyesen vitatott kérdéseiben kívánt információkat szerezni. Az új, demokratikus egyetemi s főiskolai rend kialakításával kapcsolatban fontos volt a maximális, a középutas és az épülőfélben levő népi demokrácia érdekeinek megfelelő felfogást ott tisztázni, ahol a probléma mór jóval korábban ugyancsak felvetődött, szintén viták tárgya volt, és ezek eredményeként, 30 évre már az Októberi Forradalom után, tapasztalatilag — tehát kísérletileg beigazoltan — helyesen megoldottnak is tekinthető volt. Kalasnyikov nevelési és oktatásügyi miniszterhez, Ortutayt én kísértem el. Már előzőleg megállapodtunk abban, hogy Kalasnyikovnál ez irányban érdeklődünk elsősorban. Felvázoltuk a nálunk megnyilvánult elképzeléseket és vitákat, mire a szovjet nevelésügy minisztere a következőkben foglalta össze részünkre tájékoztatását. Majd szóról szóra idézem, aznap tett feljegyzéseim alapján: Az ifjúság joga nálunk először, másodszor és harmadszor is az, hogy tanuljon. Ez nemcsak joga, de legfőbb kötelessége is! Hogy mit tanuljon, hogy az egye emen és a főiskolákon kik tanítsanak, mit tanítsanak, heti hány órában adjanak elő a tanárok, s mik legyenek általános emberi magatartásuk normái — őzt mi, felnőttek határozzuk meg. És nem az ifjak, akik esetleg megfelelő képzettség és élettapasztalatok nélkül inkább döntenének változó és viharzó hangulatuk, saját szubjektív érzéseik szerint ezekben a nemcsak saját maguk, de a szovjet állam és társadalom jelenét és jövőjét is lényegében befolyásoló kérdésekben, mint megfontolt mérlegelés alapján. Bár egyébként képviselőik állandóan jelen vannak értekezleteinken, résztvesznek vitáinkban és javaslatokat tehetnek. Sajnos, nálunk is voltak az önökéihez hasonló elképzelések, de tarthatatlanságukat a gyakorlat, az élet bizonyította be, s ma már úgy tekintünk rájuk, mint antidemokratikus kísérletezésekre. Természetes, hogy ezekben az alapvető és lényeges elvi kérdésekben az állam, a felsőoktatás és a nevelés vezetőire, meg szakembereire ruházott döntési jogon kívül, széleskörű jogokat biztosítunk az ifjúság számára is. — Joga van tanulá- és szakköröket létesíteni, segély- zőegyleteket, színjátszó közösségeket, irodalmi és művészi klubokat, különféle testedző, sport és turisztikai egyesületeket alapítani, ezirányú törekvéseikben messzemenő támogatást nyújtunk részükre, s magunknak is legfőbb törekvésünk, hogy pártfogásunkkal minden egészséges kezdeményezésüket valóra is válthassák. De mivel a felelősséget értük: kiformálódásukért, jövendő munkájukért, jellemük kialakulásáért, a szovjet állam s a szovjet nép előtt mi viseljük — nem rájuk bízzuk, hogy nevelésük problémáit ők maguk, csak a saját belátásuk szerint oldják meg. Lényegében ugyanilyen tájékoztatást kaptunk Grúzia fővárosában, Tbilisziben, az ottani tudományegyetem rektorától, Ketikovellitől, az egyetemi tanács fogadótermében, az egész delegáció valamennyi tagjának jelenlétében. Kívüle, a tiszteletünkre összehívott értekezleten, az egyetem tanárai közül többen és az ifjúság meghívott képviselői is ugyanilyen értelemben szólaltak fel. Utóbbiak különösen hangsúlyozták, hogy a náluknál élettapasztalatokban gazdagabbak, érettebb belátá- súak és megfontoltabbak irányítását és útmutatását nemcsak természetesnek, de az egész emberiség sorsára kiható és sorsdöntő események, meg különféle ideológiák korszakában, mint amilyenbe napjaink esnek — azokat feltétlenül szükségeseknek és nélkülözhetetleneknek is tartják. Ebben a kérdésben nincs helye semmiféle vitának. A felnőttek autoritásának elismerése részünkről, nevelésük conditio sine qua non-jo — elengedhetetlen feltétele. S nemegyszer hangoztatják is — szerintem nagyon találóan és helytállóan a véleményt, hogy a Nagy Honvédő Háború győzedelmes befejezése ezeknek o nevelési elveknek a főpróbája volt. Változtatni rajtuk semmi okuk. S nem is változtattak! 1949-ben közel háromnegyed évig diplomáciai kiküldetésben voltom a Szovjetunióban. Az akkori külügyminiszter: Rajk elvtárs külön megbízásából feladatom volt, az ott tanuló magyar ösztöndíjasok helyzetéről, tanulmányi eredményeiről, kollégiumi életéről, magatartásáról is információkat szerezni. így értesültem arról, hogy valóban az említett elvekre szigorúan ügyelve tartják fenn a rendet. S ha előfordul, hogy megfeledkezve az illendőségről, egyesek pl. a leányokkal szemben agresszíven vagy tolakodóan viselkednek, a Komszomol vezetősége lép fel velük szemben, legyen az illető akárki fia-borja, „kuko- ricázás” nélkül eltávolítják. Konkréten egy admirális fiáról volt értesülésem, akivel ez megesett. * DELEGÁCIÓNK HAZAÉRKEZÉSE UTÁN, 1947 novemberének elején, minderről sajtóértekezleten is nyilatkoztunk, és Ortutay a minisztertanács ülésén referált kint szerzett tapasztalatainkról. Nem rajta múlott, hogy a kérdés — bár sok vonatkozásban szolgáltak útmutatásul — nem mindenben a példák szerint nyert megoldást. Szülőktől, tanároktól, nevelőktől gyakran hallani a kifaka- dást: Valahol eleresztettük a gyeplőt! — Jó volna fenti megbeszéléseknek tanulságait is levonni, s nemcsak „ideiglenesen” hozni e téren is népünk és szocialista demokráciánk érdekeinek védelmében álló intézkedéseket, hanem az elkapatott követelődzőkkel a hőzöngőkkel szemben álláspontunkat — minden további kísérletezés, men- tegetődzés és alkudozások nélkül, — végleg és határozotton leszögezni. Abból kiindulva, amit ezek kifejeznek, nevezetesen, hogy a szabadság nem jelenthet szabadosságot, kialakítani olyan helyzetet, melyben valamennyi, főként azonban a fegyelem és rend fenntartására irányuló kérdésben azok dönthetnének, akikre ifjúságunk nevelése elsősorban tartozik, Dr, Boros István k
