Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-19 / 116. szám

2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. május 19. KS/D. NAPLŐ, TELEFOTO Budapestre érkezett kedden a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának (kormány) elnöke, Milanko Bojanics (a képen balra). A Ferihegyi repülőtéren készült képünkön mellette meghívója, dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, a tolmács, valamint Marjai József külügyminiszter-helyettes. Közös közlemény a Dél-Vietnami Köztársaság külügyminiszterének magyarországi látogatásáról A NAGYVILÁGBAN LETARTÓZTATASI HULLÁM TÖRÖKORSZÁGBAN AZ IZRAELI KONZUL ELRABLÁSA MIATT Több mint százra tehető azoknak a száma, akiket a török biztönsági erők Ephraim Elrom, Izrael istambuli főkon- zulja elrablását követően ed­dig letartóztattak, illetve köröz­nek. Az Anatolia hírügynökség szerint elfogadási parancsot adtak ki többek között néhány egyetemi tanár, valamint a Tő­rök Munkáspárt volt elnöke ellen is. Istambul teljhatalmú katonai parancsnoka, közleményben szólította fel az emberrablókat, hogy bocsássák szabadon az izraeli főkonzult, mert ellenkező esetben a hatóságok „tömeges megtorlást” foganatosítanak. 4- UNOSA: Tizenhat maffia- vezért deportáltak kedden Li- 0050 szigetére. A mindössze öt 'négyzetkilométer nagyságú szi­getecskére 50 rendőr kísérte e maffia hirhedt vezetőit, akik szoros kapcsolatban álltak az Egyesült Államokban működő Cosa Nostra-val. A rendőrség nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy a második világhá­ború óta a legnagyobb depor­tálást akció kapcsolatban áll-e Scaglione palermói főügyész meggyilkolásával, 4- ALGÍR; Agostino Novellá­nak, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának vezetésével héttagú pártküldött­ség tett látogatást Algériában. A látogatásról kiadott közle­mény hangsúlyozza, hogy az Olasz Kommunista Párt támo­gatja Algéria oldjpolitikáját és helyesli a francia olajtársasá­gok februárban történt államo­sításét. TEHERAN: fűnésr ÖtSt« ki kedd réggé! c teheránl kftxponti bank épü­letében. A bank elsA emelete lán­gokban áll. Ezen az emeleten árzik a ,,korona-ékszereket*' és annyi biz­tos, hogy a lángokban máris számos okmány semmisült meg. A tűzvész oka egyelSre nem ismeretes, de rendárségi körökben gyújtogatásra gyanakszanak. 4 BONN; Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár kedden fo­gadta a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének küldöttségét, amely Vladimir Bakaricsnak, a JKSZ elnöksége végrehajtó irodája tagjának vezetésével szombaton érkezett az NSZK- ba. A jugoszláv pártdelegáció egy SPD-küldöttség tavaly szep­temberben Belgrádban tett lá­togatását viszonozza. 4 BELGRAD: Kedden meg­kezdte jugoszláviai megbeszé­léseit Dplores Ibárruri, a Spa­nyol Kommunista Párt elnöke, aki a IKSZ elnökségének meg­hívására hétiőn érkezett Belg- rádba. La Passionoria talál­kozik Tito jugoszláv elnökkel is, aki átadja neki azt a ki­tüntetést, amelyet 75. születés­napjára adott a nagy spanyol forradalmár számára, iugosz- láviában tartózkodik Santiago Carrillo, a Spanyol KP főtit­kára is. 4 KELLMONZ: Kedden, rö­viddel 13 óra előtt súlyos vasúti szerencsétlenség történt Bajor­országáén. Síntörés miatt Kell- münztől — Ulm és Memmingen között — két kilométerre észak­ra kisiklott az Oberstdorf—dort- mundi gyorsvonat két utolsó ko­csija. A szerencsétlenség követ­keztében hat személy életét vesztette, húsz utas pedig meg­sebesült — közülük néhányon súlyosan. Idén ez már a máso­dik súlyos vasúti szerencsétlen­ség Bajorországban, 4 VARSÓ: Lengyelország lakóinak száma 32,6 millió, s az utóbbi 10 évben 2,8 millióval növekedett. A lakosság felének átlagéletkora 27,5 év. — Ezek a tavaly december 8-1 lengyelországi népszámlálás első hi­vatalos adatai, amelyeket most tett közzé a Varsói Központi Statisztikai Intézet. Az ország 17 millió lakosa a városokban él. A nők arányszáma magasabb a férfiakénál: minden 100 férfire 106 nő jut. A mezőgazdaság­ból 8,8 millió ember él. 4 CARACAS: A Venezuelá­ban négy hónapja tartó diák­zavargások nyomán a közokta­tásügyi miniszter rendeletére hétfőn az ország valamennyi középfokú tanintézetében be­szüntették az oktatást Heves tüntetések voltak Caracasban és más venezuelai városokban az elmúlt héten is. Ekkor két diák vesztette életét, a sebe­sültek száma hatvan. A rend­őrök több mint háromszáz fia­talt letartóztattak. 4 BAKU: A földkerekség egyik legidősebb embere hunyt el kedden a Szovjetunióban.. A 154 évesnek tar­tott Síron óaszanov, az azerbajd­zsán! Csereken faluban született és életének egészen a legutolsó napjáig a falu kolhozában dolgozott. Az Idős emberek születésekor általában még nem vezettek hivatalos adatokat és ezért életkoruk meghatározásakor olyan tényezőkre támaszkodnak, mint az emlékezet, és gyermekeik, vala­mint unokáik kora. Péter Jánosnak, a Magyar r Népköztársaság külügyminiszte- rének meghívására 1971. május 12—18. között hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon Nguyen Thi Binh, a Dél-Viet­nami Köztársaság külügymi­nisztere. Magyarországi látogatása idején fogadta Nguyen Thi Binh külügyminisztert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány elnöke, valamint Kállai Öyulá, a Hazafias Népfrónt el­nöke. Részt vett a Béke-vilógta- nócs és a Hazafias Népfront több rendezvényén, így a viet­nami, kambodzsai és laoszi nép­pel való szolidaritási nagygyű­lésen Budapesten. Péter János és Nguyen Thi Binh tárgyalásain magyar rész­ről részt vett Marjai József kül­ügyminiszter-helyettes, Kádás István, főosztályvezető és Híd­végi Ferenc főosztályvezető-he­lyettes. Dél-vietnami részről Binh Ba Thi, a Dél-Vietnami Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Pham Thanh Van, a külügyminisztérium szakértő- je. A bensőséges, baráti légkör­ben lezajlott tárgyalásokat a teljes nézetazonosság jellemez­te. A Dél-Vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nyának külügyminisztere kifejez­te őszinte háláját a magyar kormánynak és népnek a dél­vietnami népnek az amerikai I agresszió elleni honvédő harcá­hoz nyújtott önzetlen, kitartó segítségért. Tájékoztatta a Ma­gyar Népköztársaság külügymi­niszterét a dél-vietnami hely­zetről. A magyar fél melegen üdvö­zölte azokat a győzelmeket, amelyeket a dél-vietnami nép és az indokínai népek az ame­rikai agresszorok elleni harcuk­ban elértek; különösen a dél­laoszi fronton nemrég aratott és nagy visszhangot kiváltott győzelmeket, amelyek döntő csapást mértek a háború „viet- narrtizólásának" politikájára, a Nixon-doktrinóra. A magyar fél leszögezte, hogy minden erejével támogat ja a testvéri vietnami népnek a függetlenségéért, a szabadsá­gáért, s egyben a nemzeti fel - szabodítási mozgalom és a vi­lágbéke ügyéért vívott igazsá­gos harcát A két fél követeli, hogy az amerikai kormány tartsa be vál­lalt kötelezettségét és hagyjon fel a Vietnami Demokratikus Köztársaság területének bom­bázásával, pusztításával, vala­mint a légi felderítéssel. A két fél melegen üdvözli a Laoszi Hazafias Front 1971. má­jus 12-i új kezdeményezését, amely a laoszi kérdés igazságos megoldásának előmozdítását célozza, a reális helyzetnek, a laoszi, az indokínai népek és a világ népei békevágyának meg felelően. A két fél határozottan támo­gatja a kambodzsai népnek a békéért, a függetlenségéért és a semlegességért, az amerikai agresszorok és lakájaik ellen folytatott harcát, amelyet Noro­dom Szihanuk államfővel az élén a Kambodzsai Nemzeti Egységfront és kormány ve2et. A Dél-Vietnami Köztársaság külügyminiszterének magyáror- szági látogatása fontos lépést jelent a Magyar Népköztársa­ság és a Dél-Vietnami Köztár­saság testvéri barátságának el­mélyítésében, együttműködésük további megszilárdításában. Iraki pártküldöttség Budapesten Az MSZMP Központi Bizottsé° ga meghívására kedden baráti látogatásra Budapestre érkezett az Iraki Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának küldöttsé­ge, melyet Aziz Mohamed, s párt főtitkára vezet Koszigin és Trudeau beszéde a szovjet-kanadai kapcsolatról Heinemann—Cesosescv tárgyalások A hivatalos látogatáson Ro­mániában tartózkodó Gustav Heinemann, az NSZK elnöke, kedden délelőtt Bukarestben megkezdte tárgyalásait Nicolae Ceausescuval, a Román Állam­tanács elnökével. A tárgyalások után Gustav Heinemann és kísérete megte­kintette Bukarest nevezetessé­geit, gyárakba és új lakóne­gyedekbe látogatott Alekszej Kószigin szovjet miniszterelnök kedden beszé­det mondott azon az ebéden, amelyet a szovjet kormány adott a Moszkvában tartóz­kodó Trudeau kanadai minisz­terelnök tiszteletére. Koszigin hangoztatta, hogy az európai biztonsági értekez­let előkészítését meg kellene gyorsítani és a Szovjetunió szeretné, ha ebben számíthat­na Kanada együttműködésére. KoSzigin a továbbiakban hangoztatta, hogy a Szovjet­unió nyugtalanul figyeli az in­dokínai és közel-keleti helyze­tet, s ragaszkodik ahhoz a vé­leményéhez, hogy az agresz- szoroknak távozniuk kell a számukra idegen földről. Ugyanakkor a Szovjetunió tá­mogatja a vietnami, laoszi és kambodzsai hazafiak, valamint a közel-keleti államok politikai rendezési terveit, amelyek reá­lis lehetőséget nyitnak a béke helyreállítására az érintett tér­ségekben. A szovjet kormányfő meg­elégedéssel állapította meg, hogy a Szovjetunió és Kanada kapcsolataiban bizonyos hala­dás mutatkozik. A Szovjetunió a kétoldalú együttműködés és a nemzetközi együttműködés fejlesztésére törekszik, s e tö­rekvésében nem konjukturális meggondolások, hanem hosz- szútávú érdekek figyelembe vé­tele a megoldás. A szovjet kormány által ked­den tiszteletére adott ebéden mondott beszédében Trudeau Kritika váratlan helyről A bírálat maga nem várat­lan, sőt, gyakran elhangzott már, csak a bírálón lepődünk meg. Ezúttal ugyanis az ameri­kai tőkésvilág lapja, a Wall Street Journal kritizálja a Sza­bad Európa Rádiót (s az ugyan­csak Münchenben, hasonló el­vek alapján működő Szabad­ság Rádiót, amely kizárólag a Szovjetuniónak sugároz műsort), méghozzá vezércikkben. Ez meglepő, ezt csakugyan nem vártuk. A lapnak már a neve is mutatja, mit és kiket képvisel: a Wall Street-et, New York tőzsdéjének és üzleti ne­gyedének milliomosait, azokat, akik aztán semmi pénrt nem sajnálnak — legalábbis nem sajnáltak eddig - a kommunis­ta-ellenes harc bármely formá­jától. És most mégis sajnálják?! Legalábbis, a Szabad Európa Rádiótól sajnálják, pedig hát az igazán kommunista-ellenes intézmény. Ám a Wall Street Journal keddi vezércikke helyte­leníti, hogy a washingtoni kor­mány eddig „bújócskát ját­szott", azzal a mesével akarta becsapni az amerikai népet, hogy a SZER (és a Szabadság Rádió) „magánvállalat”, amely „közadakozásból” tartja fenn magát. A legutóbbi szenátusi vizsgálótok azonban végleg le­leplezték (amit a szocialista vi­lágban egyébként kezdettől fog­va tudtak és mondtak), hogy szó sincs magánvállalatokról: a kormány titkosszolgálata, a CIA és a kormány több más szerve tartja fenn a Szabad Európa Rádiót, a kormány, azaz az adófizetők pénzén. No de miért fáj ez épp a Wall Street Journalnak? Két­ségtelen, hogy 9 Wall Street emberei több adót fizetnek, mint az egyszerű emberek, igaz, hogy mérhetetlenül nagy is az a pénzösszeg, amelyből adóju­kat leróják. Jut Is, marad is, lényegesen több marad, mint amennyit elvisz az adó. Csakhogy a Wall Street ha Frzet, kapni is akar valamit. Ha befektet, annak hasznát előbb- utóbb viszont akarja látni, sok­szorosan. Ha nem mondja is ki a Wall Street Journal, bírálatából és elégedetlenségéből mégis kide­rül: azért panaszkodnak, mert rájöttek, hogy rossz a befekte­tés. Harcolni a kommunizmus ellen és pénzt áldozni ró — azt igenl VállátjákI De úgy harcol­ni a kommunizmus ellen és úgy pénzt áldozni rá, hogy annak semmi eredménye: azt már megelégelték. Rájöttek tehát a Wall Stree- ten is, hogy a SZER finanszíro­zása — kidobott pénz. A népi demokráciák jó ütemben fej­lődnek, a SZER minden kártevő igyekezete ellenére. A propa­gandára fordított milliók nem használtak. Most íViár csak a pontot kel­lene feltenni az i-re. Az pedig a) a SZER és a Szabadság Rá­dió müncheni működési enge­délyének megvonását; b) min­den anyagi támogatás megvo­nását, vagyis a két rádióállo­más beszüntetését jelentené. kanadai miniszterelnök kijelen­tette: szovjetunióbeli látogatá­sa „történelmi jelentőségű Ka­nada számára, olyan esemény, amelyben kifejezésre jut a két kormány megfeszített munkája a konstruktív kölcsönös kap­csolatok alapjainak megterem­tése érdekében”. A továbbiakban kifejezte reményét, hogy nagy érdeklő­déssel néz a Szovjetunióban folytatandó tárgyalásai, vala­mint a két nagy északi szovjet városban, Norilszkban és Mur- manszkban teendő látogatása elé. Kijelentette, hogy. — vélemé­nye szerint - a Szovjetunió és Kanada egyformán szükséges­nek tartja az európai béke és biztonság megszilárdítását, mint fontos lépést a nemzetközi béke megteremtése irányában. Megkezdődtek a magyar—chilei külügyminiszteri tárgyalások Clodomiro Almeyda Medina chilei külügyminiszter — aki Pé­ter János külügyminiszter meg­hívására hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban — ked­den délelőtt megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. A koszorúzásnál jelen volt dr. Szabó Károly, a Külügyminisz­térium csoportfőnöke, dr. Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője, Kovács Zoltán, a Külügyminisz­térium főosztályvezetője, Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, Skoda Lajos, a Fővárosi Tanács elnök- helyettese, valamint a Külügy­minisztérium több vezető mun­katársa. Ott volt Claudio Frei- re Chile budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője és a chilei külügyminiszter társa­ságában lévő személyiségek. * Péter János külügyminiszter kedden délután hivatalában fogadta Clodomiro Almeyda Medina chilei külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tar­tózkodik Magyarországon. Ezt követően a Külügyminisz­tériumban megkezdődtek a ma­gyar-chilei külügyminiszteri tár­gyalások. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Pierre Elliott Trudeau (a képen balra, mellette a felesége), a szov­jet meghívásra Moszkvában tartózkodó kanadai miniszterelnök képünkön Alekszej Koszigin szovjet miniszerelnökkel látható. A két kormányfő a Kremlben megkezdte hivatalos tárgyalásait. Letartóztatások Egyiptomban Szadat csütörtökön beszédet mond a nemzetgyűlésben Az Arab Szocialista Unió új­jászervezéséig Szadat elnök ki­lenctagú ideiglenes bizottságra ruházta a főtitkárság hatáskö­rét. A bizottság elnöke Aziz Szidki miniszterelnök-helyettes. Az ASZÚ kairói titkárává Sző­jed Zaki Abdel-Hadit, az ed­digi titkárhelyettest nevezték ki. Az AI Gumhurija szerint a vizs­gálat megállapította, hogy az ASZÚ fővárosi bizottságai rém­híreket terjesztettek. E rémhí­rek az eddigi titkártól - Abdel- Megid Faridtól — származtak, s ő kérte fel a kerületi titkárokat a rémhírek terjesztésére. A kai­rói ASZU-bizottságók több tit­kárát és tagját őrizetbe vették. Csütörtökön Szadat elnök be­szédet mond a nemzetgyűlés­ben. Az új kormány szerdán tartja első ülését Szadat elnök­letével. Mohamed Ahmed, az elnökségi ügyek államminiszte­re bejelentette, hogy az elnök — az állampolgárok kérésére — rövidesen látogatást tesz három kormányzóságban. A főügyészség elrendelte a rádió és tévé több vezetőjének, köztük az arabok hangja című adás szerkesztőjének letartózta­tását Az AI Akhbar szerint Mo­hammed Mahar Hosszan fő­ügyész szabadlábra helyeztetett több letartóztatottat, miután a vizsgálat nem tárt fel rájuk néz­ve terhelő bizonyítékokat. Kairóban az elnöki palota körül folytatódnak a Szadat el­nököt támogató tömegtünteté­sek. I a

Next

/
Thumbnails
Contents