Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-09 / 84. szám
DUNÁNTÚL! NAPLÓ 1971. április 9. A szovjet űrhajós- és tudósküldöttség látogatása Szegeden Nixon rádió- és televíziónyilatkozata Mentegetőzött Nixon elnök szerdán este (magyar idő szerint csütörtökön hajnalban) elmondott rádió- és tv-beszédében bejelentette, hogy az idén május 1. és december 1. között további 100 000 amerikai katona kivonásával 184 000-re csökkenti a Dél-Vietnamban levő amerikai fegyveres erők létszámát. Az amerikai elnök 20 perces beszéde mindvégig rendkívül védekező, sőt mentegetőző hangvételű volt, s helyenként annyira érzelmes és kérlelő, hogy Nixon elcsukló hangon valósággal könyör- gött a közvélemény bizalmáért, nehogy — mint mondotta — „hiábavalónak bizonyuljanak az amerikai katonák hősies áldozatai”. Elismerte: minden oldalról növekvő nyomás nehezedik a Fehér Házra, hogy végleges ♦ BÉLÉN: Harminc évi börtönbüntetésre ítéltek Brazíliában egy argentin származású személyt, aki 1969 novemberében kísérletet tett arra, hogy egy brazil repülőgépet Kubába térítsen. 4 SZÓFIA: Aszenovgradban ünnepélyes külsőségek között i helyezték üzembe Bulgária új fémmegmunkáló szerszámgép- gyárát, amelynek berendezése egy részét a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszloyákia szállította. ■f LIMA: Áradást okoztak a felhőszakadásszerű esőzé- sék' Pehuban. Harminckét em- beí= •meghalt, több százan megsebesültek. 4 SANTIAGO: A 35 millió escudo alaptőkével rendelkező Banco De Valdivia április 7-én állami ellenőrzés alá került. Ez már a nyolcadik chilei magánbank, amelyet államosítottak. ♦ MONTEVIDEO: Szívrohamot kapott Jackson, Nagy- Britannia uruguayi nagykövete, akit a Tűpárnátok már három hónapja fogságban tartanak — közölte egy uruguayi. rádióadó. A rádiót az emberrablók értesítették Jackson betegségéről. 4 TUNISZ: A Tuniszban aláírt hároméves gazdasági megegyezés értelmében Tunézia építőanyagot és vasat exportál az Egyesült Arab Köztársaságba gyapot és rizs ellenében. •f DETROIT: A Chrysler Corporation amerikai autógyár műszaki hibák miatti felülvizsgálatra 65 000 általa gyártott személy- és tehergépkocsit „hív vissza”. • Úiból dolgozik a Luuoliod 1. A TASZSZ külön tudósító ja jelenti a földi irányító központból: A Lunohod—1. hozzálátott a hatodik holdnappalra kidolgozott program teljesítéséhez. Szerdán kétszer létesítettek kapcsolatot a holdjáróval. Az első kapcsolatfelvétel idején szabaddá tették a napelemeket, ellenőrizték a fedélzeti rendszereket és bekapcsolták a tudományos berendezéseket. A következő kapcsolatfelvételkor, amely moszkvai idő szerint 19 órakor kezdődött és több mint négy óra hosszat (ártott, a Lunohod újra 'mozgásba lendült. • ♦ LAGOS- A/, elmúlt év decembere óta 3033 kolerás megbetegedés fordult elő Nigériában A betegek közül 481-en haltak meg. Hivatalos közlemény szerint a járványt sikerült lokalizálni. 4. \ ARSO: A katowicei vajdasági bíróság 35 évi börtönbüntetéssel sújtotta Rudolf Ólma lengyel állampolgárt, mert 1970. augusztus 26-án egy lengyel utas- szállító repülő-téoet eredeti belföldi útjáról Ausztriába próbált eltéríteni. A kezében tartott rob- banóanvag felrobbant és néhány utast, de magát a merénylőt is súlyosan megsebesített. Két bűntársát négy, illetve két évre itélTito beszéde Jugoszlávia belpolitikai helyzetéről Magyar—török árucsere-forgalmi jegyzőkönyv E héten Ankarában befejeződtek a magyar—török árucsereforgalmi vegyesbizottság tárgyalásai, amelynek eredményeként aláírták az 1971. április 1-től 1972. március 31-ig tartó időszakra a két ország közötti árucserét szabályozó jegyzőkönyvet. Az árulistákon rögzített kontingensek összértéke több mint 40 millió dollár. 4. ZWICKAU: A Saehsemring- Automobilwerk szerelőszalagját szerdán hagyta el a 750 000. Trabant típusú gépkocsi. Amióta 1957-ben az tizemben elkészült az első műanyag karosszériájú Trabant, évről évre növekedett a termelés, amely 1970-ben elérte a 86 200 darabot. •f DUBLIN: Ír búvárok másfél tonnás ágyút emeltek felszínre Dublin közelében. Az ágyú az egykori spanyol Armada egyik hajórajához tartozott, amely 1588-ban süllyedt el az ír partok közelében. 4 VARSÓ: Lengyelországban az Idén, az új ötéves terv első évében körülbelül 150 C00 teher- és személygépkocsit gyártanak, vagyis 30 ezerrel többet, mint 1970-ben. Nő a lengyel gépkocsiexport is. f OTTAWA: A kanadai kormány hétmillió dollár értékű búzát szállít a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. 4. ALGÍR: Az algériai kormány szerdán hivatalosan támogatásáról biztosította azt a marokkói I javaslatot, hogy rendezzenek Algírban arab csúcsértekezletet a közel-keleti konfliktus és a Palesztina! kérdés megvitatására. I A szovjet űrhajós- és tudósküldöttség tagjai tegnap ellátogattak a Magyar Kábelművek szegedi gyárába, ahol a művelődési teremben magyar—szovjet barátsági nagygyűlést tartottak. Elsőnek a Gagarin nevét viselő szegedi általános iskola diákjai orosz nyelven köszöntötték a szovjet küldöttség tagjait, majd Sipos Géza, a Szegedi városi Pártbizottság első titkára méltatta a szovjet űrkutatás sikereit, hazánk és a Szovjetunió együttműködésének jelentőségét. A nagygyűlésen felszólalt B. Jegorov űrhajós is. Ezt követően a szegedi kábelgyár dolgozóinak nevében Oskó Lajosné, az üzemi pártszervezet csúcstitkára bejelentette: kérik, hogy az üzem kollektíváját nyilvánítsák a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjává. Ezután az elnöklő Kakuszi Géza javaslatára a részvevők elhatározták, hogy táviratban köszöntik az SZKP XXIV. kong- reszusát. A lelkes hangulatú üzemi gyűlés után a vendégek szegedi felsőoktatási intézményekbe, kutatóintézetekbe látogattak el. B. Jegorov űrhajós, az or- ) vostudományok kandidátusa ] a Szegedi Orvostudományi | Egyetemet, J. Rilov, a fizikai | és a matematikai tudomá- j nyok kandidátusa a Szegedi ! József Attila Tudományegye- I tem Bolyai Intézetét, V. I. j Jazdovszkij, az orvostudomá- ! nyok doktora pedig az MTA | napokban felavatott, új szegedi biológiai központját kereste fel. A vendégeket az intézmények állami vezetői, a Szegeden dolgozó akadémikusok, neves kutatók fogadták és baráti beszélgetésen adtak tájékoztatást munkájukról. A szovjet delegáló tagjai az esti órákban városnéző sétán ismerkedtek Szegeddel. B. Jegorov a Vörös Csillag Filmszínházban részt vett Az évszázad riportja című, a szovjet űrkutatásról szóló film vetítésén. Puccskísérlet Maliban és Laoszban Bamako: Katonai puccskísérletet ! lepleztek le a Mali Köütársa- I ságban. Moussa Traore, a Nemzeti Felszabadítási Katonatanács (az ország kormányzó testületé — szerk.—) elnöke szerda este rádió beszédében közölte, hogy az összeesküvés hátterében a katonatanács két tagja, Yoro Diakite alelnök, egyúttal közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint Malik Diallo tájékoztatásügyi biztos állt, a két összeesküvőt a hadsereg őrizetbe vette. A katonatanács március 26— 27-i rendkívüli ülésén mindkettőjüket lefokozták és kizárták a hadseregből. Az elnöki bejelentés szerint Diakite és Diallo a Nemzeti Felszabadítási Katona- tanács erőszakos megdöntésére készült. Traore nemzet- ellenesnek, Afrika-ellenesnek és konzervatívnak minősítette a két puccsistát. sunk, s így minden köztársaság, minden nemzet tudja, mivel rendelkezik” és ne mondhassa, hogy mások kizsákmányolják. „A kérdés ma az, ki fogadja el és ki nem az alkotmány kiegészítését. Vannak, akik nem nagy barátai a szocializmus fejlődésének Jugoszláviában, vagy akik még mindig a régi álláspontot vallják, s meg akarják őrizni a status quot De ők sem beszélhetnek nyíltan a módosítások ellen. Ezért a bírálat eszközeinek felhasználásával és más módokon próbálják megakadályozni a módosításokat, a nemzeti gyűlölet tüzet szítják, s gyakran nemzeti lepelbe bújtatják a gazdasági problémákat és a nehézségeket” — jelentette ki a JKSZ elnöke, aki elutasította az olyan véleményeket, amelyek szerint az alkotmányreform Jugoszlávia, a szocialista jugoszláv allam felbomlásához vezetne. A jugoszláv elnök felhívta a figyelmet arra, hogy „az alkotmányvita során jelentkezett az osztályéi!enseg, felbukkantak a szocialista- és kommunista-ellenes elemek, nacionalisták és soviniszták. Ezért nagyon ébereknek kell lennünk. Határozott választ akarok itt adni azoknak, akik. akadályozni próbálják munkánkat es utunkat, bárkik legyenek is azok” — hangoztatta. Tito ismét kijelentette, ellenzi, hogy Jugoszlávia konföderációvá váljék. A jugoszláv államfő elégedettségét fejezte ki afölött, hogy Bosznia—Hercegovinában „nyugodtan tekintenek a dolgokra és nincsenek összetűzések”, ami „példaként szolgálhat egész Jugoszlávia számára”. Hozzátette: „Nem akarok csak Bosznia-Hercegovináról beszélni. Vegyük például Horvátországot. Ott a horvátok mellett sok szerb és nemzetiségi is él. Ez Hor- vát Köztársaság, de minden ott élő nemzetnek és nemzetiségnek, horvátnak, szerbnek és másnak egyenlő jogokat kell élveznie”. Tito röviden foglalkozott a jugoszláv gazdaságmegszilár- dítási program állásával is, megállapította, hogy annak végrehajtása „sokkal nehezebben és lassabban megy, mint ahogyan kezdetben elképzeltük”. * A zágrábi Vjesnik csütörtöki számában nyilvánosságra hozta azt a beszédet, amelyet Pero Pirker, a Hor- vát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának titkára mondott el a horvát kommunista egyetemisták március 31—április 1-i zágrábi konferenciáján. A horvát politikus kijelentette, hogy minden kommunista oktatónak és diáknak határozottabban kell képviselnie a Horvát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága tavaly megtartott X. plénumának irányvonalát. az amerikai elnök határidőt szabjon a háború befejezésére és valamennyi amerikai katona kivonására. „Nagyon népszerű ez a követelés — mondotta —, de ha most előre bejelenteném, hogy tekintet nélkül a következményekre és arra, mit tesz az ellenség, ekkor és ekkor távozunk, ezzel megfosztanánk magunkat leghatékonyabb tárgyalási ütőkártyánktól, amely Észak-Viet- namot az amerikai foglyok szabadon bocsátására ösztönözheti.” Quangtri : Az UPI amerikai hírügynökség helyszíni tudósítást közöl a Dél-Vietnamban lévő amerikai katonák köréből Nixon elnök szerda esti beszédének fogadtatásáról. James R. White őrmester két korsó jéghideg sör között Nixon szerda esti beszédén tűnődött „nahát az elnöknek fogalma sincs arról, hogy mi történik itt!” A támaszponton megkérdezett húsz katona többsége úgy vélte, Nixon okosan tette, hogy nem jelölte meg az amerikai csapatok teljes kivonásának pontos menetrendjét. A megkérdezettek többsége a Laosz ellen indított délvietnami támadás idején részt vett az amerikaiak támogató hadműveletében. — Az a laoszi művelet szomorú dolog volt, nagyon szomorú — mondta White. — Azok ott (a saigoniak) nem csináltak semmit. Egyszerűen elszaladtak. Terry Shelton őrmester szembeszállt Nixonnak azzal / a kijelentésével, hogy a háború a vége felé közeledik. — Majdnem két éve vagyok itt és az iram nem csökkent — mondta. — Mindnyájan ki akarunk kerülni innen — mondta Shelton —, de a dél-vietnamiak mindent összezavarnak és elügyetlenkednek. Fogalmuk sincs arról, mit csinálnak. Ha most kivonulnánk innen, a partizánok egyetlen nap alatt elfoglalnák ezt a helyet. Mint jelentettük a három legnagyobb olasz szakszervezet szerdán egynapos országos tiltakozó sztrájkra szólította fel i tagjait. A felhívás nyomán a dolgozók milliói szüntették be a munkái, tiltakozásul a kormány szociálpolitikája, különösen ! a lakásépítés programjának elégtelensége miatt. Képünkön: ; Olasz parasztok traktoros tüntetése Rómában a Colosseum mellett. Vientiane: Az UPI hírügynökség szerint Vietnamban a Souvanna Phouma-kormány rendőrsége puccskísérletet fojtott el, amelyet valószínűleg a még ettől a kormánytól is jobbra álló erők kezdeményeztek. Souvanna Phouma királyi kormányából, amely még mindig semlegesnek és egységkormánynak nevezi magát, már régen kizárták a baloldali minisztereket, illetve azok a kormánypolitika elleni tiltakozásul kiléptek. Ezt a- kormányt — vietnami katonai körök-, szerint — a királyi laoszi hadsereg „néhány” tisztiiskolai parancsnoka akarta megbuktatni. (őrnagytól felfelé ezredesig), de letartóztatták őket. A szélsőjobboldali katonatisztek azt követelték, hogy Laosz alakítson ki együttműködést az Egyesült Államokkal. valamint más nyugati hatalmakkal. Tito jugoszláv elnök a hét elején megkezdett bosznia— hercegovinál körútja során, Bugojnóban beszédet mondott, amelyben azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Jugoszlávia „gyorsan előre fog haladni” azt követően, hogy a szövetségi nemzet- gyűlés elfogadja az alkotmány kiegészítését, vagyis a jelenleginél lényegesen nagyobb önállóságot kapnak Jugoszlávia tagköztársaságai. A cél az — mondotta Tito, —• hogy „tiszta lapot nyisKS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Mint tegnap jelentettük Vladimir Rolovic, Jugoszlávia stockholmi nagykövete ellen usztasa soviniszták merényletet követtek el. Rolovic nagykövet. A zágrábi egyetemisták . szervezetében kirobbant politikai viták — amelyek .a korábbi vezetőség „palota- forradalom”-szerű eltávolításához, s új vezetőség megválasztásához vezettek — néhány nappal ez után a konferencia után, április 4-én érték el csúcspontjukat. A zágrábi egyetemisták új vezetősége teljes támogatásáról biztosította a Horvát KSZ KB X. plénumának határozatait. a különböző hivatalos zágrábi szervek — így az egyetem rektora, az egyetemi pártbizottság elnöke, a népfront zágrábi elnöke és a harcosok szövetségének horvátországi elnöke — pedig törvényesnek mondották azt a közgyűlést, amély a zágrábi egyetemisták korábbi vezetőit eltávolította. MOBUTU JAPAN BAN: Szato miniszterelnök Tokióban fogadja a hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Mobutut, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökét. A A