Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-28 / 99. szám
2 DUNANTÜLT N*PLO 1971. április 28. KS/D. NAPLÖ, TELEFOTO Moszkvában kiosztották a magyar drámai fesztivál dijait. A díjkiosztáson készült felvételünk, akkor, amikor Malonyai Dezső (jobboldalt), a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályvezetője mond beszédet. Még a konzervatívok is megütköztek... Heath a hidegháború szellemét idézi fel a SEATO értekezletén ■f MOSZKVA: Moszkvában kedden megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának 52. ülésszaka, amely megvitatja a gazdasági és tudományosműszaki együttműködés ki- szélesítésének kérdéseit. + COLOMBO: A ceyloni kormány kedden rendkívüli ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy május 1-ét szabja meg végleges határidőnek az ultrabaloldali zen- dülők fegyverbeszolgáltatására, Félmillió röplapon, valamint a rádióban ismertetik a fegyverbeadás feltételeit. Egy kormányközlemény szerint máris számos lázadó jelentkezett a különböző rendőrőrsökön. Az őserdőből azonban még mindig kisebb összecsapásokról érkeznek jelentések.-f WASHINGTON: Melvin Laird, az Egyesült Államok hadügyminisztere, kedden váratlanul sajtóértekezletet hívott össze és azon közölte, hogy a Pentagon újabb összegeket akar kérni a kongresz- szustól a Minuteman interkontinentális ballasztikus rakétarendszer további kifejlesztésére. VIETNAMI LOBOGÖ LAIRT LAKÓHAZÁN : Az amerikai Bethcsda városban a vietna- ! mi háborúért, a béke mellett tüntetők a DNFF zászlaját tűzték ki Melviu Laird, az USA hadügyminiszterének otthonára. ♦ ZENICA: A Doboj-Sa- rajevo vasútvonalon, Zenica közelében egy alagútban ösz- szeütközött két tehervonat. Négy ember súlyosan megsebesült. A SANTIAGO: A chilei elnöki palota hétfőn közleményben cáfolta azokat a ti- tokzatoskodó külföldi sajtó- értesüléseket, amelyek szerint Fidel Castro kubai miniszterelnök chilei látogatása „küszöbön áll’'. A közlemény szerint Castro meghívást kapott Santiagóba. s látogatására majd akkor kerül sor, ha ő maga, valamint vendéglátója. Allende elnök alkalmasnak találja az időt. + PÁRIZS: Franciaország idén az NDK hajógyárainak harmadik legnagyobb ügyfele a Szovjetunió és Norvégia után. Az NDK gyárai kereken 30 000 bruttó regisztertonna vízkiszoritású hajóterét szállítottak Franciaországnak. + VARSÖ: A varsói külügyminisztériumban lengyel —francia politikai tárgyalások kezdődtek kedden az európai biztonság és a kétoldalú együttműködés időszerű kérdéseiről. A lengyel küldöttséget Adam Willmann külügyminiszter-helyettes, a franciát Jean de Lipkowski külügyi államtitkár vezeti. + MADRID: Hailé Szelasz- szié etióp uralkodó négynapos hivatalos látogatásra Spanyolországba érkezett. Eljárt az idó a SEATO- hoz hasonló „védelmi” paktumok felett — mondják egyes politikusok a nyugati világban is. Am Edward Heath brit miniszterelnök, a SEATO kedden, Londonban megnyílt évi miniszteri értekezletének házigazdája, vitába szállt ezzel a véleménynyel. Heath szerint a paktumra igenis szükség van mindaddig, amíg, úgymond, ,.a kommunista felforgató tevékenység” tart. Hogy közben azalatt a háromnegyed év alatt, amióta Heath konzervatív pártja a tavaly nyári választások megnyerésével ismét uralmon van, Angliában ijesztően nőttek az árak és emelkedett a munkanélküliek száma (már 800 000-nél tartanak!). és ennek egészen bizonyosan nem a „kommunisták felforgató tevékenysége”, Heath angol miniszterelnök ismét a „kommunista veszély” mumusával házait hidegháborús beszédében a SEATO délkelet-ázsiai agresszív katonai tömb évi miniszteri értekezletének megnyitásakor. A konferenciát kedden délelőtt Londonban nyitották meg. Franciaország ezúttal is távol maradt, de jelen volt Rogers amerikai I külügyminiszter, valamint a többi tagállam (Anglia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Ausztrália, Űj-Zéland és Pakisztán) képviselője. Heath vitába szállt azokkal a meg nem nevezett politikusokkal, akik józanul azt állítják, hogy a SEATO- hoz hasonló „védelmi” paktumok fölött eljárt az idő és megérettek a feloszlatásra. Elutazott Budapestről Harris szenátor A néhány napos látogatáson hazánkban járt Fred Harris amerikai szenátor és kísérete Budapestről Prágába utazott. Harris szenátorral magyarországi látogatása során megbeszéléseket folytatott Vályi Péter pénzügyminiszter, dr. László Andor, az MNB elnöke, valamint Marjai József külügyminiszterhelyettes. Marjai József külügyminiszter-helyettes ebéden látta vendégül a szenátort és kíséretét. hanem csakis a tőkések politikája az oka, arról ne ejtsünk most sok szót. Hiszen eleget beszél róla az angol sajtó. Még a konzervatívabb lapokat is nyugtalanítja ez a helyzet, amelyről már nyíltan „gazdasági válságként” írnak. Beszéljünk inkább arról, hogy jóllehet a SEATO (South-East Asian Treaty Organization — Délkelet- Ázsiai Szövetségi Szervezet) annak idején mint az elsősorban a Szovjetunió ellen irányuló európai NATO ázsiai megfelelője: a kom- j munista Kína (ez a nyugati- j ak szóhasználata!) ellen irányult —, most éppen a SEATO vezető hatalma, az Egyesült Államok az, amely az utóbbi hetekben a legbarátibb szirénhangokat hallatja Peking irányában. Ezek szerint: A helyzet változhat — mondotta — de amíg a „kommunista felforgató tevékenység” tart, a paktumra szükség van. Az indokínai helyzetről szólva a Vietnami Demokratikus Köztársaságot vádolta a háború elhúzódásáért. „Sajnálkozását” fejezte ki amiatt, hogy Párizsban a VDK és a dél-vietnami szabadságharcosok küldött- 1 ségei elutasították Nixon korábbi javaslatait, majd szemrebbenés nélkül támogatásáról biztosította azokat, Satalov, Jeliszejev és Ru- kavisnyikov a Szojuz 10. kozmonautái jelenleg tudósok társaságában a Moszkva környéki csillagvárosban összegezik a Szojuz 10. űrhajó és a Szaljut tudományos űrállomás együttes munkájának eredményeit. Általános vélemény szerint a jelenlegi szovjet űrkísérlet most lezárult szakasza jelentős mértékben közelebb hozta a Föld körül keringő tudományos űrállomások létesítését. Egyben az is világos, hogy ez a távlat még további problémákat vet fel a tudomány szempontjából. Oleg Gazenko, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pravda keddi számában a huzamosan fennmaradó űrállomások létesítésével kapcsolatos orvos-biológiai kérdéseket elemzi. Gazenko sorra veszi az orvosi-biológiai tudományok szempontjából legizgalmasabb témákat. Ennek kapcsán elmondja, hogy amikor az ember a súlytalanság állapotában van, a hidrostati- kus vérnyomás megszűnik és a kozmonauta bizonyos nehézségeket tapasztal, egyebek között azt érzi, hogy a vér erőteljesen áramlik a fejébe, szíve pedig egyre kevesebb terheléssel kezd dolgozni. Előfordul az is, hogy a szív tömege kisebbedik. A súlytalanság állapotában gyengül a vérkeringés olyan lényeges tényezője is, mint az izmok összehúzódása. Amikor például az ember járkál, izmai összehúzódnak, mintegy adagolják a vért, s i ilymódon segítik a normális vérkeringést. Az űrrepülés során ez a vérmozgási mechanizmus megváltozik. További kritikus pontnak nevezi Gazenko az egyensúlyt biztosító rendszert, „tájékoztatja” az embert arról, hogy testse milyen viszonyban van a vonzási erőkhöz képest. a) vagy nem fenyeget többé a „kommunista felforgató veszély” Kína részéről — és akkor minek a SEATO?; b) vagy igaza van Rogers- nek, aki a SEATO londoni ülésén most kijelentette: az USA Kína-politikája gondos és realisztikus, mert ez jelentheti a legjobb hosszúlejáratú reményt egy olyan Ázsiára, amilyent a SEATO- beli szövetségesek kívánnak, amelyben különböző politikai rendszerek egymás mellett létezhetnek. Ám ha hiszünk Rogers eme szavainak, hogy a SEATO célja: különböző politikai rendszerek egymás melletti létezése — akkor megint csak mi szükség van a SEATO-ra? Hiszen — Ázsiában a különböző politikai rendszerek eddig is, a SEATO megalakulása óta is egymás mellett léteztek. Talán mégiscsak azoknak a nyugati politikusoknak van igazuk, akiket Heath ugyan nem nevezett meg, de cáfolni próbált: akik szerint eljárt az idő a SEATO-hoz j hasonló védelmi paktumok I felett?! akiket „nyílt agresszió vagy leplezett felforgatás” fenyeget. A brit' kormányfő beszéde megütközést keltett sok részvevőben, nem utolsó sorban a pakisztáni küldöttség körében, a legutóbbi fejlemények, a „pingpong diplomácia” és az angol—kínai közeledés számos jele után a beszéd agresszív, mereven hidegháborús hangneme még a brit konzervatív külpolitika sok ismerőjét is meglepte. A szovjet tudós figyelmet fordít az űrutazás lélektani mozzanataira is. Mint rámutat, minden embernek szüksége van egyfajta feloldásra, környezetváltozásra, időleges egyedüllétre pihenés céljából. A viszonylag szűk űrkabin mindezeket az emberi igényeket nehezen lehet kielégíteni. A tudós arra a következtetésre jut, hogy a hónapokig. sőt évekig tartó űrutazásokat szem előtt tartva, ki kell dolgozni az emberi szervezet ellenállóképessége megőrzésének módszereit és eszközeit. Három új mozzanat ismét a washingtoni diplomáciai körök érdeklődésének középpontjába állította az amerikai—kínai kapcsolatok alakulását. 1. Henry Cabot Lodge hétfőn átnyújtotta Nixon elnöknek 100 oldalas jelentését, amelyet egy tavaly júliusban kinevezett 50 tagú elnöki bizottság dolgozott ki az ENSZ működésének „megjavítására”. A bizottság, a többi között azt javasolja, hogy „amilyen hamar gyakorlatilag csak lehetséges”, az USA járuljon hozzá a Kínai Nép- köztársaság ENSZ-tagságá- nak elismeréséhez, de „semmilyen körülmények között se egyezzen bele” Tajvannak az ENSZ-ből való kizárásába. 2. A Life magazin hétfőn utcára került e heti számában Edgar Snow amerikai író és újságíró, akit régi baA SEATO-hoz hasonló „védelminek” nevezett paktum a CENTO is, amely ugyancsak most tartja tanácsülését, mégpedig Törökországban, aholis, pontosabban: az ország 11 tartományában, ostromállapotot hirdettek ki! Ilyen szigorú biztonsági intézkedésre Törökországban a második világháború óta nem volt példa. Ankarai és istan- buli politikai megfigyelők szerint azért került rá sor, hogy „biztosítsák” a CENTO- ülés zavartalanságát. De ki ellen? Nyilván: a lakosság, a nép egy része ellen, amely elégedetlenkedik az ilyen „védelmi” — a valóságban: az USA szupremáciáját biztosító — paktumokkal szemben. NATO, SEATO, CENTO ~ ezek a rövidítések csakugyan mind lényegében egyet jelentenek. Az amerikai imperializmus hatalmának szolgálatát a világ különböző térségeiben. Nem csoda, ha éppen az érintett térségekben egyre nagyobb a száma azoknak a tömegeknek, amelyeknek ebből elegük van. Élénk harci tevékenység Indokínában Az indokínai hadijelentések a népi felszabadító erők élénk harci tevékenységéről, újabb sikeres akcióiról számolnak be. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője kedden reggel beismerte, hogy a partizánok hétfőn éjjel támadásokat hajtottak végre dél-vietnami amerikai támaszpontok és létesítmények ellen, összehangolt offenzívá- juk fő célpontja a Da Nang-i és a Cam Ranh-i repülőtér, valamint egy amerikai légi- deszant-hadosztály Hűé közelében lévő főhadiszállása volt. Az amerikai parancsnokság szóvivője beismerte, hogy a támadás során súlyos anyagi károk keletkeztek. A kambodzsai hazafiak Phnom Penh főváros közvetlen környékén folytatják zavaró akcióikat, s kedden hajnalban a fővárostól mindössze 19 kilométerrel délnyugatra, sikeres támadást hajtottak végre a kambodzsai kormánykatonaság Ang Snuol-i rádióközpontja ellen. A többórás támadásban 9 kambodzsai kormánykatona meghalt, 25 megsebesült. A rádió-állomás szorongatott helyzetben lévő védőinek felmentésére segítségül hívták a légierőt. A khmer hazafiak további akcióinak célpontja Thmat Phong és Prek Rhdam volt. Támadásaik nyomán komoly fennakadások keletkeztek a kambodzsai kormánykatonaság utánpótlási vonalain, nevezetesen a stratégiai fontosságú 4. számú főútvonal mentén. ráti kapcsolatok fűznek a kínai vezetőkhöz, elmondja: tavaly decemberben Mao elnökkel folytatott beszélgetése során Mao Ce-tung már akkor közölte vele, hogy „örömmel beszélgetne Nixon úrral Pekingben, akár mint túristával, akár mint elnökkel. Mint ismeretes, Nixon elnök április 18-án egy ke- rekasztal-beszélgetés alkalmával megjegyezte, reméli, hogy módja lesz „egyszer” ellátogatni Kínába, ámbár nem bizonyos, hogy erre még elnöki hivatali ideje alatt sor kerülhet. Snow azt is elmondja, tavaly decemberben Pekingben tudomást szerzett arról, hogy akkor már hónapok óta közvetítők útján ü: -v'e- tek jöttek és mentek Washington és Peking között, s ennek során Nixon elnök felvetette azt a gondolatot, hogy elküldi személyes képviselőjét Pekingbe. Snow szerint egy pekingi európai diplomáciai képviselet vezetője tavaly decemberben látogatást tett a Fehér Házban, majd januárban visszatért Pekingbe. 3. Charles Bray, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn nem erősítette meg, de nem is cáfolta Snow- nak azt az értesülését, hogy Nixon elnök személyes képviselőt szándékozott küldeni Pekingbe. A szóvivő ugyanakkor megerősítette azt a „lehetőséget”, hogy más kormányok közvetítettek Washington és Peking között. A New York Times kedden jóltájékozott diplomáciai forrásokra hivatkozva azt az értesülést közli, hogy Nicolae Ceausescu román államfő és Nixon elnök tavaly október 26-i washingtoni találkozóját követően Gogu Radulescu román miniszterelnök-helyettes továbbította „a kapcsolatok megjavítására irányuló amerikai reményeket, jóltájékozott diplomaták úgy vélik, hogy az amerikai—kínai kapcsolatokban mutatkozó olvadás részben Radulescu és Csou En-laj márciusi találkozójának folyománya volt”. A végsőkig kiéleződött az indiai —pakisztáni diplomáciai válság Politikai megfigyelők szerint a kelet-pakisztáni polgárháború következtében kialakult diplomáciai válság a végsőkig kiéleződött India és Pakisztán között, küszöbön- áll a két ország diplomáciai kapcsolatainak megszakítása. Az indiai kormány jegyzékben tiltakozott a daccai képviselet munkatársaival szemben alkalmazott pakisztáni bánásmód miatt. A jegyzék szerint a diplomatákat gyakorlatilag túszként kezelik. , Pakisztán újdelhi főmegbízottját (nagykövetét) az indiai külügyminisztériumba kérették, miközben Indira Gandhi miniszterelnök országa islamabadi diplomáciai képviseletének vezetőjével tárgyalt. A megbeszélés után közölték, hogy az indiai diplomata egyelőre nem tér vissza állomáshelyére. Calcuttái katonai körökben hangoztatják, hogy a pakisz- j táni központi kormány kato- I nái a nap folyamán két ízben is lőttek indiai területet. Az indiai határőrség a tüzet viszonozta. A pakisztáni rádió viszont azt közölte, hogy a hadsereg egységei Kelet-Pakisztánban, mindössze 54 mérföldre a határtól, 300 indiai „beszi- [ várgót” tettek ártalmatlan- | ná. Az indiai külügyminisz- j térium hivatalos szóvivője ezt az állítást cáfolta. I Beszéljünk SEATO-ul Összegezik a Szojuz 10. tudományos tapasztalatait Vj mozzanatok az amerikai-kínai kapcsolatokban I