Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

6

DUNÁN TÜL! NAPLÖ

1971. április 18.

Lázár Ervin

Vadszamár és vigyori

Kende Sándor:

Nem hiszem...

Megvan itt, a bárban a helye is, az ideje is mindennek. Azért első osztályú. Hely tekintetében: a bőgő például a szünetben a széknek támasztva csupán, de a szaxofon részére már kapcsos, tokszerűre képzett, speciális tartóállvány. Idő tekintetében: a zenészek részére orrfúvás lehetőségeként, az énekesnő számára pedig smink-újítás címén óránként tíz perc szünet. A szakszervezet biztosítja,

Gounod. - Itt, ezt?l... - Két hónapig tartott, amíg e tétel komponálásában idáig ért. Naponta alig néhány taktussal haladt, kínlódott, a ruháját tépte. Mégis elakadt, nem tartotta jónak, összetépte, s hetekre elbujdosott. Végül ugyanolyannak írta meg másodszor is. Támadó kételyeit tehát legyőzte, az igaz, de közben valami megroppant benne - kimutathatóan' nem a dereka ... - S itt, most, talán épp ennél a taktusnál, mely annyi vergődés árán született, a zongorista odakacsint oldalra a fúvósnak, mert a vörös énekesnő — miután ő csak tíz perc múlva következik - keresztbe vetette a lábát, s a szoknya libbenése alól kivillan a fehér harisnyutartó.- Hajrái - kacsint vissza a fúvós, s a zongorista megtáltosodva csap a billentyűkre, induló lesz mindjárt az egészből!...

. . . Nem hiszem, hogy a tükör az embert mutatja. Csak azt, aki belenéz.

De ha egyszer nem vagy kíváncsi semmire!

Akkor a tükröt sem érdemied.

.. . Nem hiszem, hogy megtenni

vagy elkövetni valamit nagyobb bűn, mint bizonyos esetekben valamit meg nem tenni.- Ami utána következik, azt tessék megpróbálni; aztán majd megbeszéljük.

... Persze, fiatalnak lenni se köny- nyű. — Csak minél szélesebben tárhassam a karom ölelésre! És ne kelljen közben hátra néznem, hogy fza- bad-e?

...Nem tudom: megemelni nehe- zebb-e vagy megtartani, ami ránk nehezedik? Erőlködni, húzni, tépni — vagy tiltakozni? - Akinek szíve van: annak menekülni.

. . . Nem hiszem, hogy okkor vagyunk a legjobbak önmagunkhoz, amikor újra és újra még újabb fölfedezéseken törjük a fejünket - ahelyett, hogy a már fölfedezettet valósítanánk meg azok számára is, akik még az előzőnél sem tartanak.

... Nem hiszem, hogy az a hasznos állat, mely hasznot hajt az embernek, és hogy az a kártékony állat, mely árt nekünk. — Minden az emberen múlik. Vagyis, hogy az ember mit művel, miközben az állat kiszolgálja? Ha ártalmas az ember, akkor hasznos, ha kártékony az állat.

...Nem hiszem, hogy a, madárfütty a legszebb hang. A lélekharang sem, az igaz. - Hanem, hogy odabent mi szól.

...Miben nem hiszek még? — Például abban sem, hogy aki nem figyel odo semmire, annak könnyebb.

...Mit tett? - Gondolkozott. Egész életében gondolkozott. Ezért volt hős.

Mit hagyott maga után? - Piramist, hálistennek, nem. De gondolni kell rá, még mindig.

. . . Nem hiszem, hogy mindent elkövetni többet jelent mindig annál, mint nem tenni semmit.

.. . Nem hiszem, hogy a rohanás vezet leggyorsabban a célhoz. Bár a szívós kitartás se csalogatja közelebb

a célt.

. . . Nem hiszem, hogy a fiatalság erény. Irigylésre méltó állapot, mindenesetre. De fiatal mindenki lehet.

*

...A följegyzések évezredes árodá- sa tanúsítja, hogy hinni mindig kellett valamiben — anélkül képtelenség élni. Ez olyan igaz és annyira közhely, hogy kimondani se érdemes már.

Hanem tagadnivalóim Is akadnak im bőven - szerencsére. Melyek nélkül fényűzés az élet; bíbelődni se volna érdemes vele, nem hogy belepusztulni.

N

em egy röhej, tanár úr, hogy a villamosban behúztam a nyakam? Közel húsz év után?! Ámbár lehet, hogy nem is ön volt. Mindenesetre a keskenrtyé préselt száj, a rágóizmok hatáiozott dudora, a gödrös, előreugró áll önre emlékeztetett.

Hej, szép grafitevő múltam, hogy a nyakamba hullott!

Talán meg kellett volna kérdeznem, miért éppen hajmáskéri vadszamaraknak hívott bennünket? Akkoriban megnéztem egy állattani könyvben o vadszamarat. Pokolian gubancos, a szokásosnál némileg nagyobb fejű állatot ábrázolt a kép. Némi büszkeséggel töltött el a szövegnek ama kitétele, mely szerint a gubancos szörnyeteg lényegesen értelmesebb do- mesztikált testvérénél. Mindemellett a könyv Hajmáskérről egyetlen szót sem ejtett. Ettől függetlenül, elképzelésemben Hajmáskér még ma is lapos, füves, fás, Serengeti-szerű pusztaként él, ahol gubancos vadszamarak ro- hangásznak. Csak éppen a vadszamarak a szokásosnál valamivel nagyobb feje helyett, gyerekfejek ülnek a lobogó-sörényű nyakakon.

MUZSLAI KAMPIS MARGIT RA1ZA

A következő megállónál villámgyorsan leszálltam a villamosról, pedig sietős lett volna az utam.

ön azt mondta egyszer:- Majd ha felnőttök, hajmáskéri vadszamarak, megköszönitek ezt nekem.

A tízéves vadszamarak rettegve ültek a politúros padokban, és sajgó fejüket tapogatták.

Ami azt illeti, ma is csodálattal kell adóznom, tanár úr, kimeríthetetlen leleményességének.

Az áll balkézzel feltámasztva, jobbal villámgyors pofon, s mielőtt a vadszamár lélegzethez jutna, vissza- kézzel pont az íré. Ez volt a kellemesebb, a fordítottja (feltámasztás jobbal, pofon ballal), sokkal jobban fájt. A gyűrű miatt. Talán tetszik még emlékezni arra a dromedár pecsétgyűrűre?

A koki sem volt kutya. Jól betrenírozott, maximális technikai biztonsággal elvégzett művelet. A vadszamár pajeszát fölfele méltóztatott húzni, — szerencsétlen valami csoda folytán szeretett volna a plafonig kinyúlni - csodák azonban nincsenek, mindösz- sze' csak lóbujjhegyre álltunk. S ebben a kritikus pillanatban ön villámgyorsan elengedte a hajcsomót, s ugyanazt a kezét ökölbe szorítva úgy kólintott bennünket kupán, hogy az eget is nagybőgőnek néztük.

Valamelyik nap a kezembe akadt egy fénykép. „Az x-i iskola ötödik osztálya”. Többen kopaszon virítunk rajta. Biztos lehel benne, tanár úr, ez a koki miatt volt!

S rendelkezett még ön rajztáblával és fejesvonalzóval. Szerencsére taglóval nem!

S az különösen szép produkció volt, mikor a tanár úr a fejek magasságában oldalra hajtott rajztáblával végigszaladt a sor mellett. Hátulról előre. Ha a vadszamarak feje zenei hangot ad — ez bizonyára rendkívül mi/-' zikális kínzási módszernek bizonyul.

Szegény nagynéném! Má;g sem tudja mivel magyarázni periodikus péntek reggeli rosszulléteimet. Pedig csak az órarendre kellett volna néznie: Első-második óra: „Rajz, a műalkotások ismeretével”.

Gyűlöltem a rajzot és a műalkotások ismeretét. A vízfestékek és színes ceruzák láttán remegni kezdett a kezem. ,

Egyébként nem használt sem a grafit, sem a kréta. Mindössze csak néhány évvel fiatalabb unokaöcsé/m

előtt szereztem cso/bíthatatlan tekintélyt azzal, hogy csütörtök estenként feketét tudtam köpni. Lázas, sajnos, sohasem lettem. Maradt hót a színészi alakítás. Idővel a görcsök mesteri előadójává váltam. Ezek a pénteki görcsök 9.30-kor minden további nélkül megszűntek, s vágtattam az iskolába. A többi tárgyat ugyanis szerettem. Vagy a többi tanárt.,. Ezen még nem gondolkoztam.

Most is rohanok az utcán. Felnőttként, nyugalmazott hajmáskéri vadszamár, — grafitevő-, és görcs-színművészként ... és itt dobol a .ölemben, hogy „egyszer majd megköszönitek ezt nekem".

Megköszönni?

Az x-i iskolától boldogan búcsút véve Bonyhádon magánvizsgázlam. Mikor a rajzra került a sor, remegni kezdett a térdem, elfehéredtem, mintha akkor ütött volna ki rajtam a nevezetes grafit-evéseim hatása. Gyűlölködve néztem a fehér rajzlapot, a rajztáblát legszívesebben odavágtam volna. Az ottani rajztanár - ha jól emlékszem, Palkó volt a vezetékneve- a hátam mögé állt.- Na. mit vagy begazolva, öregem- mondta -, menni fog ez, — és a kezét egy pillanatra szelíden a fejemre tette.

És képzelje, tanár úr, menti Ügy éreztem, az életemet is hajlandó lennék eltölteni emögött a rajztábla mögött. Rajzoltam mint egy táltos ... és fülig érő szájjal mosolyogtam.- Mitől van ilyen jókedved? -kérdezte a tanár, s mikor erre is csak vigyorogtam, ő is elmosolyodott és nagyon kedvesen azt mondta: Vigyori,- Tetszik érezni a különbséget: „Hajmáskéri vadszamarak'’ - „Vigyori".

Annak a bonyhádi rajztanárnak van

mit megköszönni.

A/T ikor hazaértem az egyik häzbeÜ -*■ srác fakanállal kétszer rámlőtt. Jól célozhat, mert rámüvöltőtt. összeesni I Mit tehettem, nekitámaszkodtam a lépcsőkorlátnak. A fakana'as hős diadalmasan odavágtatott, a biztonság kedvéért még egyszer hasbalőtt.- Mondd, Zoli, vernek téged az iskolában?

Bámész, érteti en szemmel nézett

rám.- Qgy értem ...- Csönd I - szakított félbe -, nem érted, hogy le vagy lőve?! Nem dumálsz!

Természetesen nem dumáltam.

Nádor Tamás;

A Pitoni-zsoltár

(Regényrészlet)

•1776 NAGYBOLDOGASSZONY NAPJANAK vigíliáján, pontosan tizenegy órakor lépte át a magisztrátus küldöttsége Klimó püspök dómtéri palotájának kapuját. A püspök földigérő brokátfüggönyökkel félhomályosított termében Tímár Gerzson céhmester érdeklődéssel tekintett körül. Elsőnek az a hat gyönyörű kárpit ötlött a szemébe, mely Mózes történetéből jelenített meg részleteket. A szép iránt fogékony céhmester egészen belefeledkezett a gyönyörködésbe, észre sem vette, hogy az aula praefektusa sietett eléjük összekulcsolt kézzel.- A püspökatya rövidesen fogadja a küldöttséget, csupán délelőtti elmélkedését fejezi be . ..

Az elmélkedés meglehetősen hosz- szúra nyúlt. Mór a negyedet is elütötték odakünn a toronyórák, amikor véjre nyílt az ajtó és belépett Klimó György püspök. Egyszerű, pirosszegélyű fekete reverendát viselt, arca sápadtan világított. A jólértesültek tudták, hogy az éjszakát szörnyű fejfájás közepette álmatlanul töltötte.

Valóban, a püspök szobájában egész éjjel világított a fény, s még alig szűrődött be kelet felől a hajnali pirkadat első halovány sugara, amikor a fejfájástól gyötrődő püspök átment a könyvtárszobába.

Kilenc óra tájban jelentették az előző este érkezett kedves vendéget, Ber- ráth Györgyöt, aki a püspök bécsi ' írottja volt és már sok értékes, r,. .a könyvet szerzett a könyvtárnak.- örülök, hogy láthatom, s megmutathatom legújabb kincseimet — lágyultak el a püspök arcvonásai és

máris kitárta karját, a könyvek felé mutatva. A vendég a hozzáértő szemével tekintett körül, majd egy kis csomagot nyújtott át a püspöknek, aki alig tudta palástolni örömét és meghatottságát. Az a könyv volt a kezében, melyet Giordani ígért már régen, Onus: Ecclesae című műve.- Ugye most boldog, szentatyám? - kérdezte Bernáth György, amint a püspököt nézte, aki reszkető kézzel simogatta új kincse barna, világosszínű bőrkötését.

A püspököt a váratlan kérdés felriasztotta.- Boldog? - ismételte szinte ijedten és szégyenkezve.

Nem, igazán nem mondhatja azt, hogy boldog ... Nem engedik. Jóllehet ő mindenben igyekezett kedvezni a városnak, hogy a török dúlás pusztításait helyrehozva visszaadja székhelyének régi fényét. Külföldi mesterek keze nyomán szépül a dóm, hatalmas négyszögű tornyot emeltetett és csillagvizsgáló építéséhez is hozzákezdett. Könyvtárat alapított, melyben több mint tizenötezer kötetet helyezett el, s melyet megnyitott a nyilvánosság előtt is . . . Hát mi kell még ennél több? Hogyan is érthette meg Klimó püspök a ritka, értékes könyvek, fóliánsok, a távoli Rómából, Lipcséből, Párizsból hozatott könyvek, görög és római kori érmék, festmények és gobelinek között, a dóm aranyozástól csillogó fényében, orgonazúgásban és tömjénfüstben, hogy a pécsieknek egy kell csupán, a szabadságuk ...- El szomorodott, atyám ... - eszmélt fel a vendég. Látta, hogy o püspök lelkében vihar tombol. Tudta, hogy a püspök esküjéhez híven kénytelen szembeszállni a magisztrátus minden erőszakoskodásával, de tudta azt is, hogy Mária Terézia már hajlik a kérés teljesítésére és a várost szabad királyi rangra emeli . ..

Hosszú, nehéz csend utón nyílt az ajtó, s az aula praefektusónak görnyedt alakja tűnt fel.- Püspökatyám ... a magisztrátus küldöttsége . . . Már türelmetlenkednek . . .

A MAGISZTRÁTUS KÜLDÖTTSÉGE a terem közepén állt. Klimó püspök elfoglalta helyét, aztán intett. Ekkor előlépett Józsa városbíró:- Mielőtt a város tanácsa új ágensét Bécsbe küldené, mégegyszer eljöttünk püspök urunkhoz, hogy megkér- , jük, úgy is mint földesurat, adja hozzájárulását a város szabad királyi rangra emeléséhez. Tudjuk, hogy addig nem lészen békesség és egyetértés, - mondta és hosszan sorakoztatta fel érveit a város szabad királyi rangra emelése mellett. Szavai álmosítóan zümmögtek a hatalmas teremben. Amikor nagysokára befejezte, hosszú, mély csend következett, A püspök sokáig maga elé meredve nézte a hatalmas terem padozatának díszítését. Aztán végre megszólalt. Hangja halk volt, de határozott.- A magisztrátus érvelései ügyesek, de nem eléggé alaposak és súlyosak ahhoz, hogy a város felszabadítását megindokolják - kezdte.

Tímár Gerzson összehúzta bozontos szemöldökét, mint mindig, ha nagyon figyelt. Várta, mit beszél Klimó György? Hátha megértő lesz, s ő, Tímár Gerzson tisztelheti továbbra is ... De ahogy a püspök tovább beszélt, egyre jobban megerősödött a céhmesterben a felismerés: ettől a halk, de erélyeshangú embertől nincs mit várnia. Mert a püspök sorra megcáfolta a városbíró érveit. Tímár Gerzson tekintete találkozott a városbíróéval. Annak szemében a legyőzőitek tehetetlen vergődése tükröződött.

A püspök intett, hogy befejezte. Kezét áldóan emelte a magasba, midőn hirtelen előrelépett Timár Gerzson.- Püspökatyánk szavait megértettük. De mi, Pécs polgárainak, céhmestereinek küldöttei azt mondjuk, hogy még sincsen úgy . ..

Az oroszlánsörényű férfi mélyen zengő hangja ércesen verődött vissza a cifrafestményű falakról. A küldöttség tagjai meglepetten nézték, s önkéntelenül utat engedtek neki, hogy a tömegből • kiválva a püspök elé léphessen és beszélhessen.

Voltak, akik azt várták, melyik pillanatban zuhan ró a mennyezet' az ilyen pogány beszédű emberre? Timár Gerzson épp folytatni akarta, midőn odakünn megszólalt az öreg Péter- harang delet jelző szava. A püspök letérdelt, keresztet vetett és félhangosan mondani kezdte az Angelus Do- minit. A papok mind követték példáját. A magisztrátus küldöttei közül is sokan letérdeltek és a püspökkel együtt mormolták az imát... Csak Timár Gerzson állt, megfeszülő izmokkal, a bennerekedt szavakkal...

MASNAP A KAPTALAN VALAMENNYI rendű és rangú papja tudta, hogy Timár Gerzson céhmester szentségtörő beszédet mondott a püspök fogadótermében, aminek hatására az

amúgyis gyengélkedő püspök újobb

rohamot kapott és már a második éjszakát töltötte álmatlanul, gyötrő fejfájással. Az úriszék pedig úgy döntött, hogy a céhmester Éva leánya ellen kell olyan vádat bizonyítani, aminek alapján őt kiseprűzhetik a városból. Ez elegendő Timár Gerzson elnémi- tására.

A káptalani ülésen rossz hangulat uralkodott. Épp Gnadt Andrásról, a templomi kürtösről tárgyaltak, oki nemcsak kötekedő és kihívó viselkedésű, de a templomi szolgálatot is elhanyagolja, miért is a káptalan úgy határozott, hogy elbocsátják a kürtöst. Gnadt Andrással szóbakerült a zenekar többi tagja. Nevek röpködtek, a hangulat még jobban elmérgesedett. Nem lehetetlen, hogy ez volt az oka annak, ahogy végül is Frosch úrral, a basszistával elbántak.- Hangja alig van már, a próbákon inkább alszik, mint énekel, de még ő az, aki el szeretné énekelni e nagymisén Pitoni zsoltárát! — méltatlankodott Peck József regens chori.

A többiek bólintottak, a kántorko- nonok már az utódjáról beszélt, és ezzel el is intézték Frosch úr sorsát.

AZ ÖREG MUZSIKUS ezalatt fent ült a székesegyházi Corpus Christi kápolnájának kórusán és orgonáit. Mellette kuporgott megszokott hallgatója, a nyomorék kis Kriszta, aki a Malom- szegvikus házainak apró történeteit mesélte Frosch úrnak, mivel Timár Gerzson házában lakott, eszmélő kora óta.

A kórusfeljáró lépcsői megreccsentek, valaki közeledett. A sekrestyés feje bukkant elő a mélyből.

A regens chori üzeni Frosch úrnak, hogy hazamenet térjen be a kántorkanonok úrhoz. Nagyon fontos ügyben.

Az öreg Frosch urat egyszerre heves szívdobogás fogto el, Most... bizto-