Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-31 / 76. szám
RÖVIDEN ASZTALITENISZ: Pécsi Ércbányász—Dunaújvárosi Ruhagyár 24:1, NB I. férfi mérkőzés, Leöwey Gimnázium. Az előrehozott találkozón a pécsiek köny- nyedén játszva, biztosan nyertek. Győztesek: Arató, dr. Horváth, Balázs. Szederkényi 5—5, Szelfer 4, Illetve Török. CSELGÁNCS: Tatabányán tizenegy egyesület 54 versenyzője jelent meg a benevezett 95 versenyző közül a vidéki felnőtt egyéni cselgáncs bajnokságok versenyén. A pehelysúlyban indultak a legtöbben. Tizennyolc versenyző vetélkedett. A győzelmet Lukacsi, a Pécsi Dózsa versenyzője szerezte meg. KERÉKPÁR; Budapesten az év első kerékpáros versenyén a Pécsi Spartacus versenyzői is rajthoz állták. A felnőttek 84 km-ea távon csatáztak, a pécsi Rajnai jól küzdött. 30 k.o-rel a cél előtt, a Videoton versenyzőjével, Borossal megugrott és az elsőséget egymásközt döntötték el. Boros győzött. Rajnai a második. Hírt, a pécsiek élversenyzője Is eredményesen szerepelt. 4. helyen futott be a célba. SÚLYEMELÉS: Budapesten a 11. osztályú vidéki felnőtt súlyemelő bajnokságon a pehelysúlyban Salamon (Pécsi Bányász) 1. volt 270 kg-os üsszteljesit- ménnyel. A könnyűsúlyúén Mézes 4, lett, a középsúlyban Czett 372.5 kg-vo'. a "3. helyen végzett. SAKK: MTK—Ércbányász 10:4, OB I. mérkőzés, Ujmecsekalja, műszaki klub. A pécsi csapatból Rlbli nemzetközi mester, a budapesti együttesből Portlsch és Lengyal nemzetközi nagymesterek külföldi szereplés miatt hiányoztak. Így a pécsiek egy, a vendegek két táblával előrébb játszottak. Ennek ellenére a rutinosabb, nagyobb tapasztalatokkal rendelkező budapestiek a vártnál nagyobb arányban nyertek. Pécsi győztesek: András és Jávor. döntetlenül Játs/otlak: Kádár, Lénárt, Kamaras és Glatt. ÖTTUSA: A pécsf évadnyitó Óltusa verseny utolsó számában, a futásban több meglepetés született, ami megváltoztatta a végső sorrendet. Győztesek, juniorok: Bank 4311 "pont, ifjúságiak: Sápi 4439 p„ úttörők: Nyitrai 4573 p. A verseny utolsó szántál, a terepfutást a sportág szakfelügyelője Mizsér Jenő is megtekintette. A héten a ha- íomtusázók is megkezdik versenyeiket, XJSZAS: Kaposváron a területi gyermek seregszemle második fordulója versenyein álltak rajthoz a pécsi Sportiskola növendékei. A Trentobari nemzetközi versenyen résztvevő Vár- konyi Kati távollétében Is figyelemreméltó eredményeket érlelt el a pécsiek. TEKE: Fő! sikert hozott az NB-s csapatok hét végi fordulója Pécsi Gázmű—Ganz MA- VAG 6:2. NB I. férfi mérkőzés, Ujmecsekalja. A pécsi győzelemből Gulyás 898. Budai 364 fával vette ki részét. Ganz- MAVAG—Pécsi Gázmű 3:1. NB 1. ifjúsági mérkőzés KIST EXT— Baranyai Építők 6:2. 1VB II. férfi mérkőzés. Budapest. TORNA: Kévéi résztvevője volt a megyei I. o. úttörő bajnokságoknak. Lányoknál 3, fiúknál mindössze egy csapat Indult. I^ány I. o. csapat: 1. Jókai u. Alt. Isk. Egyéniben: 1. Grág Gyakorló 73.0. Fiú csapat: 1. Petőfi u. isk.. fiú egyéni: 1. Amon 90.7. Kisdobos fiú csapat: 1. Petőfi, fiú egyéni: 1. Dravecz, Petőfi 54.6. — Leány egyéni: 1. Memye, Jókai 53.6. TANFOLYAM: Labdarúgó játékvezetői tanfolyam. Az MTS pécsi járást Tanács március Síén 17 órai kezdettel labdarúgó játékvezetői tanfolyamat Indít. Tanfolyam helye: Pécs, Kulich Gy. u. 5. 11. em. kisterem. Jelentkezéseket a helyszínen is elfogadnak. KÉZILABDA: Befejeződtek a Vörös Meteor Kupa női mérkőzések, Az első helyet, s a kupát u A csapata nyerte a Vörös Mstenr és a Tanárképző előtt. Siklódé a Hegedűs em- lékforna találkozói során az Ercbrnyósz két alkalommal is vereséget szenvedett: Siklós- Ércbányász 12:11. Komló—Ércbányász 15:11. Az első helyet a Bányász szerezte meg Siklós és a Komlói Bányász előtt. RÖPLABDA: Befejeződtek a pécsi röplabdátok Terem Kupa mérkőzései. Az utolsó forduló érdekesebb eredményei: férfi csapatok: PEAC 1.—Honvéd Steinmetz SE 4:9, Oregfiúk—Élelmiszer V'M 4:0. PEAC 11.—Élelmiszer VM 4:0. TORNA: Dunaújvárosban a területi II. osztályú csapatbajnokságokon a pécsi tornászok Jól szerepeltek. A férfiak versenyében a Tanárképző Főiskola uvőzötf. a nőknél Is a fő- ísko sok csapata szerezte meg az első helyet, a PVSK 3. volt. BIRKÓZÁS: Szegeden tfs indulója volt az országos vidéki ifjúsági birkózó bajnokságok versenyeinek. A kötöttfogásban Antal es Mucsi, a PVSK két versenyzője bajnokságot nyert, a szabadfogásban Gazdaa, a Pécsi Kinizsi Húsos birkózója szerzett aranyérmet. EG VETET 4T NAPOK; öt sportágban versenyeztek a pécsi felsőoktatási intézmények hallgatói. A kispályás labdarúgásban a férfi és női kosárlabda tornán és a sakkozók vetélkedőjén az Orvosegyetem csapatai diadalmaskodtak, az úszóknál a Tanárképző Fötsko'a férfi és női versenyzői jeleskedtek, a férfi as7.tal1teni«ezőknél az Állam- és Jogtudományi Egyetem, a nőknél a Tanárképző Főiskola versenyzői szerepeltek a legeredményesebben. SLSPORT Magyar vidékbajnoksigol nyert Jeleskedtek a gyöngyösi es a debreceni versenyzők Az országos vidéki ökölvívó bajnokságon kél pécsi versenyző. Magyar (PVSK) és Jerzsabek (Steinmetz Síi) vívta a lég- súlyban a döntőt. A győzelmet és ezzel a vidékbajnoki címet Magyar szerezte meg. Közel 600 néző volt kíváncsi vasárnap délelőtt a PV- í SK tornacsarnokában az országos vidéki, íelnőtt ökől- ! vívó bajnokság döntő mérkőzéseire. Csak tíz pár lépett szorítóba. A nehézsúly- : ban az orvos Hetzmannt ! nem engedte indulni, Juhász j mérkőzés nélkül nyert, j A pécsi versenyzők közül j a légsúlyúak szerepeltek a I legeredményesebben. A dön- j tőt Magyar (PVSK) és Jerzsabek (Steinmetz SE) vívta. A harmadik menetben a vasutas ökölvívó kiütéssel győzött. Guláesi is döntőben volt a félnehézsúlyban, de_ ellenfele, Tóth Imre harnaif ráijesztett. és a pécsi ver- | senyző edzője az első me- i netben /eladta a mérkőzést. | Végeredményben a PVSK 1 egy 1., egy 2. és egy 3., a | Steinmetz SE két 2. és két I 3. hellyel zárta a háromna- l pos versenyt. A legszínvonalasabb találkozót a könnyűsúlyban Varga (Kaposvár)—Juhász (Pe- tőfi-bánya) mérkőzés hozta. A múlt évi magyar bajnok és junior Európa-bajnok remek küzdelmet vívott, mind- | ketten tudásuk javát nyúj- I tották. A kettős gongszó j után nagy taps csattant fel, az eredményhirdetést hatal- j más füttykoncert fogadta, a j közönség Juhászt látta jobb- ; nak. Erősen megoszlott a pontozók véleménye is. 3:2 I arányban hozták ki Varga 1 győzelmét. ' « Az" 1971. évi vidékbajnokság végeredménye: Papírsúly: 1. Fischer. Zalka SE, 2. Harangozó, Székes- fehérvár, 3. Huczik, MGM Debrecen és Kiss, H. Steinmetz SE. Légsúlv: 1. Magyar, PVSK. 2. Jerzsabek, H. Steinmetz SE. 3. Hadari. Borsodi ! B. és Ács, Szekszárdi Dózsa. I Harmatsúly: 1. Oláh, MGM Debrecen, 2. Fersteck, Kaposvári Dózsa, 3. Varga, Székesfehérvár és Zomi, H. Steinmetz SE. Pehelysúly: 1. Kovács, Kecskeméti Fémmunkás. 2. Lökös. Szegedi Dózsa. 3. Lang, Tatabánya és Nagy A. Zalka SE. Köny- nyűsúly: 1. Varga. Kaposvári Dózsa, 2. Juhász, Petőfi- bánya, 3. Juhász. Zalka SE. Kisváltósúly: 1. Vigh, Kecskeméti Fémmunkás, 2. Rajkó, Székesfehérvár. 3. Sza- niszló, MGM Debrecen és Takács. Kaposvári Dózsa. Váltósúly: 1. Piroska. MGM Debrecen. 2. Konyha. H. Steinmetz SE, 3. Tóth, PVSK és Rozner, Székesfehérvár. Nagyváltósúly: 1. Tur/.a, "Tatabánya. 2. Rigó. Kaposvári Dózsa, 3. Simon, Borsodi Bányász és Bukát, Zalka SE. Középsúly: 1. Kézi, Tatabánya, 2. Bereczky, MGM Debrecen. 3. Gál, H. Steinmetz SE és Pákozdi. Cegléd. Félnehézsúly: 1. Tóth I., Zalka SE, 2. Gulácsy. PVSK, 3. Görcsös. Kun Béla SE és Papp. Borsodi Bányász. We- hézsúly: 1. Juhász, Zalka SE, 2. Hetzmann, Tatabánya, 3. Antal, Székesfehérvár és Pákozdi, Cegléd. A pontverseny végeredménye: 1. Zalka SE 18, 2. MGM Debrecen 15, 3. Tatabánya 14, 4. Kaposvári Dózsa 12, 5. Kecskeméti Fémmunkás 10, 6. PVSK 9 pont. Kosárlabda: Tízpontos vezetés után vereség A magyar női válogatott nemzetközi mérkőzése miatt a hét végén csak a férfi NB I-ben volt forduló. A PVSK együttese Pécsett a SMAFC együttesével végig nagyiramú játékot vívott, a hazai csapat szünetben még tíz ponttal vezetett, de a második félidő közepén a remekül hajrázó Sopron 3 perc alatt nemcsak ledolgozta hátrányát,, de Vezetést is szerzett, melyet végig tartani is tudott. Az NB II-ben igen értékes a magáratalált Tanárképző győzelme az eddig veretlen Vasas Izzó ellen. Soproni MAFC—PVSK 94:90 (42:52), NB I. férfi mérkőzés, PVSK csarnok, v.: Hcrcegh és Nagy. Legjobb pécsi dobók: Naumov 30, Sáfrány 17. Az NB II. eredményei: Pécsi Tanárképző—Vasas Izzó 59:57, női mérkőzés, Tanárképző Főiskola, Pécsi Ércbányász—Péti MTE 81:70, férfi mérkőzés, Üjmecsekal- ja, Építők úti iskola. A kosárlabda NB I. állása Férfi csapatok 1. Up. Honvéd 7 7 — 632:463 14 2. Csepel 7 7 — 534:390 14 3. Kecskemét 7 6 1 472:427 13 4. Baja 7 5 2 542:498 12 5. Sopron 7 4 3 633:576 11 6. G.-MAVÁG 7 4 3 540:498 n 7. MAFC 7 3 4 517:485 10 8. Videoton • 7 3 4 452:545 10 9. V. IZZÓ 7 3 4 458:486 10 10. BSE 7 2 5 501:525 9 11. Csőszerelő 6 2 4 417:470 8 12. Oroszlány 7 1 6 447:580 8 13. Pécsi VSK « 1 5 467:521 7 14. Diósgyőr 7 — 7 467:613 7 Győzelem ^agoyában a franciák ellen Nagoyában az asztalitenisz világbajnokságon, a férfi és női középdöntőben a Japán és a kínai együttesek folytatják győzelmi sorozatukat. A magyar férfi csapat túl van a franciak elleni összecsapáson is, KJámpárék ugyanolyan arányban győztek a franciák ellen, mint a kínaiak. A magyar nők Dél-Koreától 3:0 arányban vereséget szenvedtek. Eredmények: Férfi középdöntő A-csoport: Japán—Angii* 5:1. Jugoszlávia—Dél-Koréa 5:0. NSZK—Indonézia 5:0. B-csoport: Svédország—Csehszlovákia 5:1. Kínai Népköztársaság—Koreai NDK 5:1. Magyarország—Franciaország Id, Nól középdöntő: | A-csoport: Kínai Népköztársaság—Csch| Szlovákia 3:0. Szovjetunió—Franciaország 3:0. Arglia—Svédország 3:0. | B-csoport: Japán—Kambodzsa 3:0. Dél-Korca—Magyarország 3:0. Románia—NSZK 3:2. A Magyarország—Franciaország mérkőzés részletes eredményei: Weber (F)-Beleznay 2:1 (19, —18, 18). Klampár—Dhondt (F) 2:0 (16, 18). | Jónyer-Secretin (F) 2:0 (20. 18). Klampár—Weber 2:0 (17, 18). Secretin—Bcleznay 2:0 (8. 10). .Tónyer—Dhondt 2:0 (17, 13). secretin—Klampár 2:1 (—t*. 9, 21). Jönyer—Weber in (—10, It, 10). „Sásdi Direktórium 1919“ Vasárnap reggel külön autóbusz szállította Sásdra azt a 60 pécsi fiatalt, akik a városi KISZ Bizottság és a Közalkalmazottak Szakszervezete Baranya megyei Bizottsága által rendezett sportversenyen vettek részt E verseny már hagyományos. Először 1969-ben, az 50. éves évfordulón került megrendezésre. Evenként emelkedik a résztvevő csapatok száma. Idén 6 női és 11 férfi csapat mérte össze erejét sakk, asztalitenisz és lövészet sportágakban. A verseny technikai feltételeit a Sásdi járási KISZ Bizottság, a Járási TS és a Járási MHSZ biztosította, kil6nően. Eredmények; nők asztalitenisz: 1. Számítástechnikái Vállalat, sakk: i. Hl. kerületi Tanács vb, lövészét: 1. Számítástechnikái Vállalat, összesített verseny: 1. Számítástechnikái Vállalat, 2. Ili. kerületi Tanács vb, 3. Megyei Tanács vb. Férfi asztali- tenisz: 1. Sásdi Pedagógus, sakk: 1. Rendőrfőkapitányság, lövészet: 1. Sásdi TÖVALL. összesített verseny: 1. Rendőrfőkapitányság, 2. Sasdi TÖVALL, 3. II. kerületi Tanács vb. • Köln. Megegyezett az FC Köln s a Juventus. A labdarúgó EVK döntőjébe jutásért április 14-én játszanak Torinóban és április 28-án Kölnben. # Sao Paulo. A Santos labdarúgó-csapata 15 játékossal — közöttük Pelével Purizsba utazott. A Santos a francia fővárosban a St. Etienne-Marselile vegyescsapattal játszik. A bevételt a rákkutatásra fordítják. Az elutazás előtt Fele kijelentette: — örülök, hogy Ismét ellátogathatok Európába. Ezen a földrészen is nagyon szeretik a labdarúgást, európai kirándulásaim örökké emlékezetesek. • Philadelphia. A korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, Floyd Patterson a kilencedik menetben kiütéssel győzött Roger Kussel ellen. # Lincoln. Az angliai Lincolnban a Cadwell-parkban rendezett autóverseny során az egyik versenyző — Stuart Lomas — gépkocsijának kereke levált a tengelyről, s a közönség közé vágódott. Lomas súlyosan megsérült, a kerék halálra sújtott egy 45 éves asszonyt, Betly Fletchert, s meg hat nézőt megsebesített. 41 q na y a q ii 11. A Omis Kupa dél-amerikai zónáiéban Ecuador csapata 4:1 aranyban győzött Venezuela ellen. ’ Ä forduló hőse: .. A Komlói Bányász labdarúgó-csapati Ritkaság, hogy egy csapatban annyi kiemelkedő teljesítményű játékos legyen, mint, vasárnap ,a. Komlüi JBÁ-. nyászban volt. Másként szólva: az MTK elleni találkozón nem volt gyenge pontja a komlói kék-fehéreknek. Szervezetten védekeztek, megszállták a középpályát, és elöl is maradt emberük. — Tulajdonképpen azzal leptük meg a fővárosiakat, hogy bátran támadtunk, de ha szükség volt rá, a csatárok is segítettek a védekezésben — mondotta Lantos Mihály. — Nem azért mert j győztünk, hanem az őszinte- j ség kedvéért mondom: a i küzdeniakarás példás volt. j Ami szintén egyik fontos té- | nyezőnek bizonyult: játszol - i tak is a fiúk. Hihetetlenül | nagy lélektani pluszt L-dott a I Dunaújváros hazai veresége. . A szakemberek szerint | mezőny legjobbja a csapé ! volt. Mindig akadt olyan js Jékos, aki kisegítette a ms sikat. Erdős! a forduló- lej jobb kapusának bizonyul de Csordás I., Juhász, Sol> mosi és Bordács is a legjot bak közé került. — Tudjuk, hogy ünneplés re nincs ok — folytatt ! Lantos Mihály. — A gvőze ! lem nem kápráztat el bér nünket. — Mi a program a bajne ki szünet alatt? — Dolgozunk! Tovább ke. csiszolni a játékot, főleg középpályán kell javulnunl Szerdán Szekszárdon az N Il-es Dózsa ellen lépünk pt lyára, edzőmérkőzés kereti ben, majd a rendes heti fof lalkoúások után vasárna pihenünk, illetve a válogs tottnak drukkolunk. Hét vége n labdarúgópályákon: Az NB l-beti nem lesz fordult PÉCSI BÁNYÁSZ—EGYETÉRTÉS MÉRKŐZÉS LESZ VASÁRNAP PÉCSÜJHEGYEN — ÉRCBÁNYÁSZ—MÁZA SZÁSZVÁRI BÁNYÁSZ TALÁLKOZÓ AZ NB II-BEN HELYI RANGADÓK AZ NB III-BAN Á labdarúgó NB I. csapatai a héit végén nem lépnek pályára. A magyar—osztrák válogatott találkozó miatt az NB I-ben nem lesz forduló. A válogatott csapatok vasárnap Bécsben találkoznak, az utánpótlás válogatottak szómé baton Szombathelyen játszanak, az ifik az osztrák fővárosban szerepéinek. A Pécsi Dózsa labdarúgói közül Tóth mellett Kocsis is tagja az utánpótlás válogatott keretnek, az ifjúságiaknál Po- lyákot és Kőnrád III-Rt veszik figyelembe az osztrák ifik ellen pályára lépő csapat összeállításánál. A Dózsa labdarúgói pénteken reggel Ausztriába utaznak, szombaton délután fél 5-kor Grazban az osztrák bajnokság 8. helyén álló helyi csapattal nemzetközi mérkőzést vívnak. A Komlói Bányász labdarúgói pihennek a hét végén. A labdarúgó NB I. B-ben a hét végén folytatódnak a küzdelmek. A menetrend. NB I. B: szombat: Kecskemét— Oroszlány, 16, Tóth J. Bp. Spartacus—Székesfehérvár, 15.30, Maczkó, Ganz-MÁVAG —BVSC, 16, Győri. BKV Előre—SZMTE, 16, Szegedi. Vasárnap: Eger—Ózd, 12.45, Katona. DVSC—Várpalota, 11, Mohácsi. Pécsi Bányász— Egyetértés, 13.30, Szilvási. ZTE—MÁV DAC, 15, Nagy B. Békéscsaba—Szállítók, 13, Bállá Gy. A labdarúgó NB II. mérkőzések során Pécsett érdekes találkozó lesz a hét végén, az Ércbányász a Mázt Szászvári Bányászt fogadj. A BTC labdarúgói Ajká vendégszerepeinek. A forduló további mérkí zései: Szekszárd—Fűztő, De rog—Bauxitbányász, Savari —Győri Dózsa, Pápa—Kapós vári Rákóczi, Balcony V< gyász—Almásfüzitő, Tán esi < SE—Zalaegerszegi Dózsa. A labdarúgó NB IlI-ban tavaszi idény 3-. fordulójána mérkőzéseit játsszák a ht végén. A program: Nagymi nyok—Lábod, Barcs—Lalánk SE, Marcali—Szekszán PEAC—Bonyhád, Helyiipar- Volán SC. Steinmetz SF.- PVSK, Mohács—Baja, KMT —Dombóvár, A megyei I. osztályban lei jes bajnoki forduló lesz: K nizsi—Cipőgyár, Vámén dDinamó, Vasas IX. Bányász- István-akna, PorcelángyárMágocs, Bányász II.—Szásj vár, Vasas—Siklós, Boly- Ércbányász II., Beremend- Kesztyűgyár. Az NB I. legközelebbi fői duiójára április 11-én kéri sor. Péntekre két, szombati pedig egy mérkőzést hozna előre. Péntek: FTC—Csepe Népstadion, 16. Vasas—Rab ETO, Fáy utca, 16. Szómba MTK—Ü. Dózsa, Hungári krt, 16 (a tévé közvetíti). Ve sárnap: Sí Haladás—Dum újváros, Szombathely, 15. B| Honvéd—Diósgyőr, Kispes 16. SZEOL—Komló, Szegei 16. Tatabánya—Salgótarjái Tatabánya, 16. Pécs—Vidci ton, Pécs, 16. Házia uszonyok, figyelem! ~ MÁRCIUS 29-TÖL HCSVÉTIQ 60.— FORINT HELYETT 52,— FORINTÉRT vásárolhatja meg jó minőségű dióbélszükségletét a pécsi MÉK zöldségboltjaiban