Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

Komlói Napló

A ttomiöt KUN BÉLA NAPOK t. ÉVFOLYAM 12. SZÁM A DUNÁNTÚLI NAPLÓ KOMLÓI OLDALA 19*1. MÁRCIUS 25. í Egyhangúlag döntött a jelölőgyűlés: Képfisclőj elöltünk: Jázbinsek Vilmos Igazi választási hangulat­on, nagy érdeklődés mellett ajlott le kedden délután a dájus 1. Művelődési Ház­on a komlói országyűlési ólasztókerület képviselői je- ölőgyűlése. A nagyterem zéksoraiban 426 választópol- ;ár foglalt helyet, s az el- íökség tagjai között volt Ír. Nagy József, a Baranya negyei Pártbizottság titkára, leubauer József, a Komló árosi Pártbizottság titkára, :s Gallusz József, a Városi Tanács elnöke. Kiss István, a Hazafias Népfront Komló városi Bi- :ottsága elnökének megnyitó- a után dr. Nagy József elv- árs mondott ünnepi beszé- let. Vázolta a választási idő­szakot jellemző politikai lelyzetet, szólt az elmúlt itéves terv országépítő mun­kájának eredményeiről, s ■zen belül elismeréssel nyug- ázta azt a fejlődést, amely — a korábbi időszakhoz és i megye más területeihez vi- izonyítva is gyors ütemben — kulturáltabbá tette Kom­ét. jobb munka- és életkö- •ülményeket biztosított a vá- os lakosságának. Elmondot- :a, hogy mindazok a célki­tűzések, amelyeket az elmúlt tervidőszakra meghatároztak — egyebek között a lakás­építés, az iparszerkezet át­alakítása. a kommunális és Kereskedelmi ellátás terüle­tén — kivétel nélkül telje­sültek. Az előadó reálisnak és megvalósíthatónak ítélte meg az új tervidőszakra (meghatározott feladatokat is. ^mennyiben e munkában a vezető szerveket a lakosság tevékenyen támogatja. Beszéde végén dr. Nagy lózsef ajánlotta a jelölőgyű­lésnek, hogy a választókerü- Let eddigi képviselőjét, Jáz­binsek Vilmost jelölje, aki az elmúlt ciklus alatt bebizonyí­totta, hogy alkalmas e tiszt­ség betöltésére. A javaslatot a résztvevők nagy tapssal és Jázbinsek Vilmost éltető köz- beiktatásokkal fogadták. A felszólalók kivétel nélkül tá­mogatták az ajánlást. Szabó János. Kossuth-bánya dolgo­zója elmondta, hogy Jázbin­sek Vilmost nyíltságáért, őszinteségéért, igazságszere- tetéért tisztelik a városban, a közügyek intézésében fá­radhatatlan. s mindenkor jól képviselte Komlót és a bá­nyászokat E jellemzést ki­egészítette Kádár Német Bé- láné, a HNF városi Bizottsá­gának titkára, majd Buko- vecz Lajos, aki a Zobák-ak- nai bányászok megbízásából támogatta a jelölést. Gallusz József, a Városi Tanács elnö­ke azokról a közös gondok­ról és problémákról adott számot, amelyek elintézésé­ben jól együttműködtek a he­lyi szervek a képviselővel, Bősenbach Károlyné, a Car­bon dolgozója arról beszélt, hogy Jázbinsek Vilmos nem csupán a bányászok problé­máit, de az egész várost érintő ügyeket is sajátjának érezte. A jelölt személye feletti szavazás egyhangú volt; a jelen levő 426 választópolgár kivétel nélkül Jázbinsek Vil­mos mellet! állt ki, alti sze­rény szavakkal, további jó munkát ígérve köszönte meg a bizalmat. Ülésezett az operatív bizottság;: Az áprilisi ünnepek programja Sokasodnál?, a teendői a vá­rossá nyilvánítás jubileumá­nak programját szervező ope­ratív bizottságnak. Ismeretes a Városi Pártbizottság és a tanács azon állásfoglalása, amelynek értelmében a húsz­éves évfordulót egész éves rendezvénysorozattal kell megünnepelni, s a program kapcsolódik a társadalmi-po­litikai ünnepekhez. Az operatív bizottság szom­bati megbeszélésén ennek megfelelően az áprilisi ün­nepségek megrendezése állt a középpontban. A felszabadu­lási évforduló alkalmiból április 3-án délelőtt 11 óra­kor koszorúzás! ünnepséget 59 választókerületben 287 közérdekű javaslat Március 23-ig — lapzártáig j — ötvenkilenc komlói válasz- I tókerületben bonyolították le ! a tanácstagi jelölőgyűléseket. A választások előkészítésének e fontos fázisa a Hazafias Népfront Komló városi Bi­zottsága által készített ütem­tervnek megfelelően zajlik. Az eddigiek során a HNF által ajánlott személyek — egy kivétellel — megkapták a jelöléshez szükséges szava­zatszámot. A választópolgá­rok, élve az új választási törvény adta lehetőséggel, egy választókerületben — Me- csekjánosiban — második je­löltet is állítottak. Mánfa egyik választókerületében a HNF két személyt ajánlott, a jelölőgyűlés résztvevői azonban nagy szavazattöbb­séggel csak egyiküket jelöl­ték. A jelölőgyűlések ünnepé­lyessége, tartalmassága és a résztvevők aktivitása az utóbbi napokban tovább fo­kozódott. Jellemző, hogy a jelöltek mellett' 114 választó- polgár szólalt fel, de további 287 résztvevő adott hangot közérdekű észrevételeknek, javaslatoknak, kérelmeknek. örvendetes, hogy e felszó­lalások jelentős része a szű- kebb lakóterületi problémák mellett a város egészére jel­lemző gondokkal, feladatok­kal foglalkozott. Általában mindenütt helyeslésre talált a város vezető szerveinek a kulturális, kereskedelmi és szolgáltatói ellátás javítá­sára irányuló törekvése. Kedvező jelenség, hogy az észrevételekben és kritikák­ban nagyobb hangsúlyt ka­pott a tulajdonosi szemlélet. Számos példa igazolja, hogy a lakosság szívesen részt vál­lal a közös gondok megol­dásában, s a jelölőgyűlések kedvező alkalmat nyújtottak annak megvitatására, hogy az összefogásnak milyen módjai és lehetőségei kínál­koznak. KISZ-vezetőségválasztás A KISZ Központi Bizott­ságának egy korábbi határo­zata értelmében a tanintéze­tekben működő alapszerveze­tek vezetőségét, valamint az intézeti KISZ-bizottságokat minden év tavaszán újra kell választani. Ez évben az ifjú­sági szövetség soron követke­ző kongresszusa is növeli e feladat jelentőségét, s ez a magyarázata annak, hogy a városi KISZ Végrehajtó Bi­zottság szombati ülésén külö­nös figyelmet szentelt az ez­zel kapcsolatos intézkedési tervnek. A vb. határozata szerint két középiskolánkban és a szakmunkásképző intézetben május 30-ig kell lebonyolíta­ni a választásokat. A kül­döttértekezletek ezúttal két alkalommal üléseznek; első ízben május 30-a előtt, ami­kor megválasztják az inté­zeti bizottságokat, majd pe­dig az ősz folyamán, amikor megvitatják a kongresszusi irányelveket, és megválaszt­ják "küldötteiket a városi kül­döttértekezletre. rendeznek a geszlenyési fel- szabadulási emlékműnél, s ugyanezen a napon, délután 3 órakor a bányász-mártírok Lenin téri emlékművét is megkoszorúzzák. Ugyancsak 3-án kerül sor annak a szel­lemi vetélkedőnek a városi döntőjére, amelyet a Városi KISZ-bizottság a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében szervez, s amelynek témái között Komló 20 éves törté­nete is szerepel. Április 4-én délelőtt a KISZ-bizottság, valamint a Testnevelési és Sportszövet­ség megrendezi a hagyomá­nyos felszabadulási hálasta­fétát. Az űrhajózás napján — áp­rilis 12-én — a Gagarin utcai általános iskola úttörői, vala­mint a Gagarin nevét viselő szocialista brigádok, megem­lékezve az első űrhajós tíz év előtti komlói látogatásá­ról, megkoszorúzzák a tanács épületén elhelyezett emlék­táblát. Április 21-én, Lenin szüle­tési évfordulójának előesté­jén városunk fiataljai nagy­szabású fáklyás-lampion os felvonulást rendeznek a Le­nin szoborhoz, majd másnap a város vezető szervei meg­koszorúzzák az emlékművet Az opeartív bizottság ülé­sén a távolabbi tervek között szóba került a jubileumi program záróünnepségének, a bányásznapnak a megrende­zése. A döntés értelmében megkezdik a részletes tervek kidolgozását és előkészítését. Március 18. és 21. között ünnepi programsorozattal emlékeztek meg a Kun Béla Gimnázium tanulói és taná­rai iskolájuk névadójáról, a KMP és a Magyar Tanács­köztársaság vezető egyénisé­géről. Az immár hagyomá­nyos Kun Béla napok nyitá­nyaként — 18-án — ünnepé­lyes zászlófelvonást rendez­tek, majd Darin Ferenc, a gimnázium igazgatója a For­radalmi Ifjúsági Napok, s az ehhez kapcsolódó három tör­ténelmi dátum jelentőségét méltatta. Ugyanezen a napon a Zrí­nyi Művelődési Házban hely- történeti előadást rendeztek a fiatalok számára. Másnap délelőtt bonyolították le a megye középiskolásainak földrajz versenyét, délután pedig művészettörténeti ve- i ' f - t j télkedőn mérték össze tudá­sukat a diákok. Az idén különösen ered­ményesnek bizonyult a Kun Béla pályázat, amint ezt a 20-án tartott értékelés is igazolta, összesen 42 közép- iskolás — köztük siklósiak is — 65 pályamunkát nyújtott be különböző szaktárgyakból. A pályázatokat a zsűri álta­lában színvonalasnak ítélte. A pályázatok értékelésével egyidőben bonyolították le a diákok dalosversenyét, amely egyben jó előkészületnek bi­zonyult az április 3-án tar­tandó hasonló városi ren­dezvényre. Március 21-én. vasárnap délelőtt az Iskola vezetősége és KISZ-bizottsága ünnepé­lyesen megkoszorúzta Kun Béla mellszobrát. Kormozás Eredményes gazdálkodás A múlt évi fejlesztési fel­adatok végrehajtásáról és a tanácsi intézmények költség- vetési zárszámadásának ered­ményéről tanácskozott tegna­pi ülésén a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az előterjesztett jelentések alap­ján a vb. megállapította, hogy a fejlesztési feladato­kat összességükben sikerült teljesíteni és néhány vonat­kozásban túlteljesíteni. A tervezetthez képest növeked­tek a tanács saját bevételei és ez, továbbá a koordinált beruházások szervezése lehe­tővé tette, hogy néhány aka­dályozó tényező ellenére is megvalósíthassák a városfej­lesztésben előírt célkitűzése­ket. Hasonlóan értékelte a vb. a költségvetési gazdálkodást is: a Városi Tanács rendelkezésé­re álló pénzösszegek célszerű felhasználásával biztosították az intézmények zavartalan és a korábbinál magasabb szín­vonalú működését. E két témát a közeljövőben a tanácsülés is megtárgyalja. „Mi füstölög ott a síkon távol­ban?” Nem mondhatnám, hogy az ismert népdal édes-bús hangu­lata fog el, ha a város kellős közepén — tehát nem a síkon, s nem is a távolban, hanem a Lenin téri üzletsor mögött — hatalmas füstfelhőket látok go­molyogni. Azt hihetné az ember, hogy ez valami primitív nép­szokás megnyilvánulása; hogy a kereskedők, akik a nap külön­böző szakaiban máglyákat gyúj­tanak, egyfajta tűzimádó szekta tagjai. Az egészből csak annyi igaz, hogy meglehetősen primi­tív állapot ez! A kereskedők természetesen készséggel megmagyarázzák a bi­zonyítványukat (ha a járókelőnek a füsttől könnyezve és fuldokol­va, korommal és pernyével be­szennyezve van még türelme meghallgatni). Azt vélik ment­ségnek, hogy a göngyölegnek nevezett rengeteg papírholmit nem veszi át a MÉH — ami ért­hetetlen , s a Városgazdálko­dási Vállalat sem hajlandó a szeméttelepre szállítani. Az per­sze fel sem ötlik, hogy netán a bolt számlájára is el lehetne fuvaroztatni a hulladékot, holott a tanács vb-nek is ez az állás­pontja. Megmagyarázni természetesen könnyebb a dolgot, mint vál­toztatni rajta. Csakhogy ez a „magyarázgatás” sem egyéb, mint „kormozás”. HÍREK Divat mostanában a társa­dalom felelősségéről írni. De ez is — mint minden divatos dolog — rendszerint szélsősé­gekben nyilvánul meg. Rend­szerint negatív szélsőségek­ben. Figyeljük csak meg: a bűnösök mellé egyesek a tár­sadalmat is a vádlottak pad­jára citálják, de ellenkező esetben szívesen megfeled­keznek róla. Pedig van ellenkező eset. sőt, ez a gyakoribb. Hadd hozzam fel példának Simon Miklóst, Kossuth-bánya szál­lító körletének dolgozóját, s egyben KISZ-titkárát, aki né­hány napja az egyik komlói választókerület tanácstag-je­löltje. A harminckétéves fiatalem­bernek minden „lehetősége” megvolt ahhoz, hogy elkal­lódva a társadalom perifériá­ján kössön ki. Szülök nélkül, Számvetés Fiatalosan intézetben, majd nevelőszü­lőknél cseperedett fel, aztán még szinte gyerekfejjel egy Balaton menti állami gazda­ságban igyekezett a saját lá­bára állni, ötvennyolc őszén egy barátjának ösztönzésére elindult szerencsét próbálni — Komlóra. Ö maga szerényen elhall­gatja saját érdemeit eddigi pályafutásában, s egyre azt hangsúlyozza, hogy minde­nütt segítették, támogatták, szándékosan és kimondott szándék nélkül egyengették az útját, hogy emberséges emberré váljék. Számára a társadalmi segitőkészséget fő­képpen Komló, ez a. város testesíti meg. — Azon lehetne vitatkozni — meditál — hogy szép-e ez a város, így ahogy van. Ve nem is ez, nem egy adott ál­lapot a lényeges, hanem az a lendület, ahogy fejlődik, ala­kul és alakítja az embereket is. — Ez így nagyon jól hang­zik, de maguk az emberek alakítják a várost, nem ön­magától fejlődik. — Lehet, de ami engem il­let, én eddig többet kaptam, mint adtam. — Ez valamiféle „adósság-ér­zet”? Nem hiszem, hogy jo­gos lenne. — Pedig az. Nem arról van szó, hogy a saját munkakö­römben nem tettem volna meg, amit kellett. Kitünteté­seket is kaptam; kiváló dol­gozó oklevelet, jelvényt, szol­gálati érdemérmet, a KISZ KB dicsérő oklevelét. De most, hogy tanácstagnak je­löltek, azt hiszem, lehetősé­gem adódik még többet adni egy nagyobb közösségnek. — Ezek szerint már tisztá­ban vagy azzal, hogy melyek a tanácstag teendői. — Utánanéztem. Mindent elolvastam, ami ezzel kapcso­latban a kezembe került. Mar egy saját program is kezd kialakulni bennem. Es az az érdekes, hogy amióta a jelö­lésem megtörtént, valahogy kritikusabban, a tennivalók szemszögéből nézem a saját körzetemet és az egész várost is. B. J. — A KORSZERŰ TÁP­LÁLKOZÁS jegyében sike­res ételbemutatót bonyolított le március 24-én este a Ba­ranya megyei Vendéglátó Vállalat komlói üzletigazga­tósága a Béke étteremben. A program során — amely ré­sze volt a „Vendégvárás a Mecsek alján, 1971” rendez­vény sorozatnak — főként halból és baromfihúsból ké­szült ételeket mutattak be a résztvevőknek. — Nyaralótelep Magyar- hertelenden. A strandfürdő mellett nyaralótelepet alakít ki a magyarhertelendi ■ ta­nács. Mintegy 45 telek érté­kesítését a közeli ■ hetekben kezdik meg. — KOMLÖI RÁDIÓHALL­GATÓK leveleire adnak vá­laszt a Petőfi Rádió szomba­ton délelőtt fél 11 órakor kez­dődő ..Válaszolunk hallga­tóinknak” című műsorában. MOZIMŰSOR MÁJUS 1. 25—28-ig: Jóestét Mrs. Campbell. Magyarul beszélő, színes, ameri­kai film. 29—31-ig: A lovag végakarata. Színes, szovjet film. Előadások kezdete: 4. 6 8 órakor. MATINÉ 23-án: A • betyárok bosszúja. Színes, román film. ZRÍNYI 25—26, 28-án: Kalimagdora ked­vese. Színes, csehszlovák film. Csak 18 éven felüliek látogat- ! hatják! 30—31-ig: Hajrá, magyarok! Magyar film. j Előadások kezdete: fel 4, fél 7 í arakor. — A RAGADOZÓ VADAK irtása céljából a Vörös CsiL lag Vadásztársaság március 15. és április 25-e között Kis- battyán területén mérgezett csalétkeket helyez ki. A mé­reg emberre is veszélyes le­het, ezért a csalétkek mellé figyelmeztető táblát helyez­nek, de ezúton is kérik a la­kosságot, hogy e területen járva óvakodjék a mérgezés­től. Választói névjegyzék A választások előtti össze­írás adatainak felhasználá­sával a Városi Tanács elké­szítette a választói névjegy­zéket, amelyet az érdeklő­dők a tanácsépUlet portáján tekinthetnek meg. A névjegy­zékkel kapcsolatos észrevéte­lekre a tanácsépület I. eme­leti 7-es irodahelyiségében adnak részletesebb felvilá­gosítást. | — /I MAGYAR F1LMMV­i VESZET a felszabadulás után j címmel ismeretterjesztő elő­adást rendez a TIT, holnap 17 órai kezdettel a MüM 501. i Ipari Szakmunkásképző Inté- I zetben. — A KÖZÉPISKOLAI ; diákotthonok helyzetének fel­mérésé céljából vizsgálatot indít március 30-án a Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. KOMLOl NAPLÓ Sserlscsztósóg: Komló, Le híd cer 4L Telefon: S3-12, n-óu/116 1

Next

/
Thumbnails
Contents